kényszerpihenő

Az előbb meg akartam nézni, hogy tavaly ilyenkor, a szülinapom alkalmából vajh' miféle érdekes dolgot írhattam, és elkeseredve kellett tudomásul vennem, hogy bizony ez a két hetes intervallum kimaradt az életemből, mert dacból éppen akkor hagytam abba a blogírást. Meg is lehet nézni, mint egy állatkerti látványosságot. "Tessék csak, tessék, nézzék, hölgyeim és uraim, itt legel egy igazi zebra, akár egy afrikai szavannán, amott egy nílusi krokodil lesi következő áldozatát, itt pedig éppen a K blog tart egy kis szünetet".

Azt nézem, milyen hülye voltam, hogy nov. 24-én írtam az utolsó bejegyzést, és itt, ebben a blogban meg már dec. 9-én írtam az elsőt, pedig abban a két hétben történt minden érdekes dolog abban az évben.
Bízom benne, hogy idén sem lesz másképp, és hogy megemlékezzek a "nagy blogszünetről", mostantól minden év dec 1-7-ig, azaz a dec. 1-ével kezdődő héten nem írok bejegyzést, minden évben egy hétre szimbolikusan megfagy a blogom a kinti (és a benti, szellemi) hidegtől. Így érdekesebb lesz az egész, ez amolyan egyperces néma felállás, amit a régi én temetése alkalmából kell tartani. De ne aggódjatok, attól még gyűjteni fogom az élettapasztalatot, a temérdek leírnivalót és a szülinapi ajándékokat, és egy hét múlva minden szennyest kiteregetek, ami ezen a héten történni fog majd.
Noshátakkor adios, viszlát egy hét múlva, lesz is mit írnom.

UI: Ki is raktam egy visszaszámlálót, hogy emlékeztessen minket a jeles eseményre. Előrelátó voltam, és már a következő, 2009-es ünnepre állítottam be.
És kommenteket természetesen ez idő alatt is szívesen fogadok, pláne happybörszdéj-üzeneteket.

Az előbb a városban engem meg az öcsémet megállított egy néni, pontosabban utánunk szólt, és könnyes szemmel elmondta, hogy a kisfia súlyos vesebeteg, a gyógyszerre pénz kéne neki, egy csomót már összegyűjtött, meg is tudja mutatni, és idejött az ügyvéd úrhoz a sarokra, csak nem tudta, hogy az ügyvéd úr Esztergomba ment. Fogalmam se volt, hol lakik ott ügyvéd, de megkérdeztem, pontosan mennyi pénzről lenne szó. Mondta, hogy 370-ről, és ha adok neki, akkor hétfő reggel nyolctól fél kilencig ott fog ülni azon a padon, és 800-at fog visszaadni nekem. Odaadtam a félig megivott forrócsokimat az öcsémnek, hogy fogja meg, elővettem a pénztárcám, és lassan kotorászni kezdtem benne. Közben kis apróságok jutottak eszembe: ott lógott a kezében a cigi. Cigire van pénze, de a gyereke vesegyógyszerére nincs? Meg ha az ügyvéd úrhoz jött, a titkára/titkárnője nem ad 370 forintot egy gyógyszerre, hogy az utcán kelljen kórincsálnia? Meg ha most rögtön kell neki a pénz, mihez kezdene vele? Gyógyszertárak már nemnagyon vanna nyitva, és vesegyógyszereket se lehet csak úgy vény nélkül kapni.
Elmondta, hogy nagyon szégyelli, és még soha nem csinált ilyesmit. Adtam végül neki száz forintot. Ha igazat mondott, biztos lesznek még mások is, akik legalább ennyit adnak, és hamar összegyűlik a pénz. Ha meg nem mondott igazat, csak piára kell neki - hát akkor a profi színjátéka legkevesebb száz forintot megért nekem.
Végül háromszor megköszönte. Ügyes volt, ez az üzlet bejött neki.

De jobban csinálta, (és jobban is járt) mint két éve ugyanott az a kifestett, feketébe bújt acélbetétes bakancsos rocker csaj, aki nevetve bevallotta, hogy boroskólára kell neki a pénz.
És most nem merem kirakni a "szánalmas" címkét.

megkapjátok

Na jó. Az érdekel, hogy érzem magam? Hát akkor elmondom.
Úgy érzem magam, mint egy félig üres 16 Mb-os MMC memóriakártya, amire ugyan feltették a legalapvetőbb rendszerszoftvereket, amik a szerkezet működéséhez szükségesek, de néhány kiegészítő Java-alkalmazást lefelejtettek róla, mint például az érzelmek, a szerelem és a kommunikációs készség. De nem baj, így akkor ugye több hely marad más alkalmazásoknak, mint például az objektivitás 2.0, és így a rendszerszoftver működéséhez is több hely áll rendelkezésre, így olyan gondolatok is eszembejutnak, amik másnak nem.
Megmondom én, mi az én nagy bajom. Az a bajom, hogy nem tudom elképzelni magam férjként, szeretőként, szerelmesként, de még alapvető, fiú-fiú barátként sem. Egyszerűen csak nem tudom, hogy azt hogy kell. De egyátalán nem. Mint amikor valamki csak filmben lát egy megrendezett utcai verekedést, de nem tudja, hogy valójában milyen egy igazi verekedés. Nekem ez a rész, a "szívből jövő érzelmek" lemaradt a memóriakártyámról. Ja, és ne jöjjön senki azzal a baromsággal, hogy "hallgass a szívedre, abban van a válasz", meg ilyenek. Mert nekem a szívemben csak egy szinusz-csomó van, ami többé-kevésbé periodikusan impulzusokat küld a szívizmokba, más nincs ott, főleg nem válasz.
Csak idő kérdése, és meg fog hasadni a személyiségem. Biztos vagyok benne.

Senki nem is kíváncsi, hogy mi történt a 8.25-ösön?

karácsony fíling

Tudom, hogy nem szoktam youtube videókat felrakni ide, mert nem játssza le, kitörlik, letiltják, elvesztik, és a színvonalat sem kevésbé rombolja, de a tél gyorsan közeleg, ma is 20 centi hó esett, meg is bénult a város, ráadásul fontosnak tartom jelezni, hogy én is tudok ám így zongorázni ;)

dilemma

Bűntudatom van, mert rendeltem egy Nokia 9210-est 20 ezer forintért. A kártyámon most 117 ezer forint van. Okom van rá? :S
Szülinapi ajándéknak szántam magamnak. Igazán ne haragudjatok érte.
Igazából most azon gondolkozom, hogy tényleg herdálom a pénzt, és nem szabad rám bízni semennyit, mert elköltöm mindenféle hülyeségre, vagy a kelleténél kicsit sóherebbre nevelődtem?
Valaki mondja már meg. Megérte?

ömlengés

Szerintem jól sikerült. Mármint a többiekéhez képest. Remélem, hogy legalább a kettes meglesz. De ezt csak akkor fogom tudni, ha holnap kézhez kapom az anyagszerkezettanomat, mert abból fog kiderülni, mennyire szemét avagy nem szemét módon osztályoznak nálunk. Az is kiderült, hogy mégsem a gonosz manó hanem tanár úr csempészte oda a puffer oldatokról szóló diákat, mert a dogában is benne volt. Rácsesztem.
Ma végre esett a hó és végre láttam is. Egy szál pulcsiban kiszaladtam a főépület elé, és csendben néztem, ahogy esnek lefelé a pelyhek, ott álltam kábé öt percig.

Múlt pénteken Pestre mentem apával, mert GPS-vevőt akart venni, és megkért, hogy menjek vele. Eddig is volt már nekünk GPS-vevőnk, ilyen kis kézi változat monokróm kijelzővel, az egyik első GPS tulajdonosok voltunk még annak idején, amikor bejött a teknika a fejlett nyugatról. De most már úgy néz ki, hogy a munkájához is kell egy, nem csak úgy hobbiból. Szóval elmentünk megvenni. Pesten behatoltunk a geodéziai központba, azon belül is a Sokkia részlegbe, mert ott vannak a legtutibb geodéziai cuccok. Végül röpke három és fél száz ezer forintért sikerült hozzájutnia egy használt darabhoz, újonnan milliókba került volna. Kábé akkora, mint egy mobiltelefonos doboz, henger alakú, van rajta húsz LED és egy gomb, aminek négy funkciója van attól függően, hogy mennyi ideig nyomjuk. És ne feledkezzünk meg a soros csatlakozóról, amivel intim kapcsolatot tud létesíteni a számítógéppel. Professzionális szerkezet, órákba telik, amíg sikerül meghatároznia a saját pozícióját. A titkárnőtől kaptam egy csomag promóciós pez cukrot, amit rögvest be is vágtam, és egy csodaszép Sokkia golyóstollat, amit már most, hétfőn sikeresen el is hagytam a könyvtárban. Igazából ezért született ez a bejegyzés. Egy perces néma csenddel adózzunk emlékének.

Mivel kezdek kifogyni a témákból, kommentekben írjátok meg, melyik legyen az a téma, amit eddig kínosan kerültem, de mégis szeretnétek, hogy írjak róla valamit, hogy mit gondolok.
Például olyasmit, hogy szerintem Kitty tök jó csaj, csak kár, hogy barátja van már, meg hogy hogy állok a vallással, meg ilyesmiket. Nem akarok ötleteket adni, értelemszerűen ezeket már nem lehet kérdezni :P
Ja és ne feledjük, hogy holnap kedd, tehát el kell érnem a 8.25-ös buszt.
Valaki fogadhatna velem, hogy el fogok felejteni holnap bemenni a kémia jegyzőkönyvemért.

vasárnap

Eredetileg nem akartam bejegyzést írni, de hát olyan szépen néz ki ez a blog, úgy hívogatja az "új bejegyzés" link a kurzoromat. Akkor most már elmesélem, mi történt ma.
A mai nap alapvetően úgy történt, hogy semmi nem történt. Abban különbözött a többi átlagos vasárnaptól, hogy most kivételesen tanultam, és hogy nem volt vasárnapi ebéd, mert anya éppen beteg. Én meg kémiát tanultam (haha), mert holnap várható szerény kis életem eddigi legnagyobb dogája, és persze mikor máskor kell rá tanulni, mint az utolsó pillanatban, és sikerült is, annyit készültem rá, mint az érettségire (tehát semennyit).
Kezdődött azzal, hogy lelki rákészülés a tanulásra címszó alatt interneteztem néhány órát, azután meg elégedetten nyugtáztam, hogy a könyv, amiből tanulnom kéne bizony a könyvtárban pihen, mert két hete folyamatosan elfelejtek bemenni érte. De nem is lennék Koppány, ha az ilyen dolgok eltántorítanának: megvan a powerpoint, amiből vetíteni szokta a csávesz a táblát, nem is sok, csak 315 dia. Na de holnap, közvetlenül doga előtt mégse kéne számítógépen keresgélnem, gondoltam, lejegyzetelem ami a diákon van.
Körübelül az első oldal felénél jöttem rá, hogy tulajdonképpen most fél napom van arra, amit három hónap alatt kellett volna órákon csinálni a "Diszproporcionáció Man" képregény rajzolgatása helyett. Végül a tömörített verzió alig lett öt oldal, de abban tényleg csak a lényeg van benne*. Este szentül elhatároztam, hogy megtanulom a képlettárat kívülről belülre, de hát a zeRTéeLen éppen most ment az X-men 2, igaz már láttam a moziban, de hát az már régen volt, kénytelen voltam megnézni, meg hát teljesen leigázott a kereskedelmi csatorna agymosó propagandája.
Úgy néz ki, egy dogával többet kell majd pótolnom az utolsó héten, de nem baj, mert most már legalább van néhány karaty steampunkos hátterem és a Switchfoot két legújabb albuma is ott figyel a winyómon. És rettentően idegesít, hogy mindenki más már látott havat, csak én nem, pedig a világon én vártam a legjobban.
És holnap kemény nap lesz, mert reggel bérletet kell venni.

* Volt egy téma, a puffer-reakciók, na azt egy az egyben kihagytam, lila gőzöm se volt, mi az a sok betű és szám és műveleti jel és ismeretlen görög és matematikai jel, ami azon a tizennéhány dián volt. Szerintem nem is vettük, csak valami gonosz kis manó csempészte oda, hogy pánikba essek a láttán. De én nem esek pánikba. Nem esek pánikba. Pánikba. Nem esek. Valaki megmenthetne már végre.

most erre vágyom

Egyes vallások elvetik a vágyat, a rossz tulajdonságokat származtatják tőle, de én azt mondom, fontos vágyakozni valamire. Mert az hajtja előre az embert. Emlékezteti, hogy mi a cél. És az emlék a másik fontos dolog egy ember életében. Én például az emlékeimben élek. De ennek értelme is van, az én emlékeimből például össze lehetne hozni egy frankó oktatófilmet "Ha normális életet akarsz, miket ne csinálj" címmel, vagy "Miért lenne fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból" is lehetne. És az életemet vetítenék a mozik, persze nem az egészet, csak egy összevágott verziót, a mozifilmekben sem szokták mutatni, amikor a főhős alszik vagy éppen vécézik. Ettől függetlenül sikeres embernek tartom magam, de azt még nem tudom eldönteni, hogy ezt magamnak köszönhetem-e.
Nekem most három vágyam van, ezek pedig rendben a hó, eshetne már végre, mindenhol esik lassan, csak itt nem, ahova először mondták. Aztán az is jó lenne, ha sikerülne a hétfői kémiám, bár még addig van egy nap, addig talán tehetek valamit. És végül szeretnék egy 9210i-t, akinek van és eladná, annak örülnék. Másra most nem vágyom. Esetleg egy kiadós alvásra. Hogy aztán felébredjek, és kiderüljön, hogy az egyetem csak egy szerda reggeli töri témazáró előtti rémálom, és még csak 12/1-es vagyok. De annak is örülnék, ha most itt lenne valamelyik barátom, és tudnék vele beszélgetni. Na azért fejlődöm. Szinte érzem, ahogy a szociális igényeim kezdenek kialakulni. Az egyetem nagyon ledesztrojálta pedig, még a 6/1-es szint alá is, azt hiszem.
Lehet, hogy már mondtam, de leghőbb vágyam újraélni az utóbbi tizenkettő évemet.

UI: Majd három hét kihagyás után újra rajzoltam képet a fotóblogomra. És nézegessétek a Vladstudiot, mert nagyon cuki karácsonyi háttérképpek és desktop órák vannak ott.

A bankszámlám dugig van pénzzel, én meg éjfélkor is itt ülök a notebook előtt, nokia 9210i hirdetéseket böngészek a neten, és közben arra gondolok, hogy meg kéne már borotválkozni, mert serceg a borostám, és hogy holnap bizony korán kell kelni, mert délre megyek teniszezni. Tisztára menedzser-fíling.

kriogenika

Gondolom nem sokaknak ismerős ez a fogalom. Veszett hideg van most odakint, szerencsére ÉK-re havazást is mondott, én meg álltam a megállóban, két néni volt még ott rajtam kívül, épp most jöttek a kórházból, és beszélgettek, hogy négyhavonta járnak orvoshoz, más szórakozásuk már nincs is, mutogatták egymásnak a gyógyszeres receptjeiket, és cserélgették, mint a hatalomkártyát az alsósok. Mondogatták, hogy hát nekik már úgysincs sok hátra, egyszer mindenképp meg kell halni, akkor a másik mondta, hogy pedig sokan szeretnének örökké élni, de erre megint mondta, hogy hát szeretnének, de Isten nem úgy teremtette a dolgokat, hogy megtehessék.

És nekem ekkor ugrott be ez a szó, hogy kriogenika. Ez az a tudomány/eljárás, hogy ha valaki mondjuk rákban meghal, akkor közvetlenül a halál beállta után rendkívül gyorsan lefagyasztják a testét, így a testnedveinek nincs ideje kristályosodni. Ha kristályosodna, szétroncsolná a sejtfalakat, így mennek tönkre a sejtek. De nem kristályosodik, a vérét leszívják, és a helyére egy speciális fagyálló folyadékot tesznek, majd -200 fokos löttyel teli tartályba teszik, és korlátlan ideig ott tartják, amíg a tudomány rá nem jön a betegség gyógymódjára. Aztán ha rájött, megműtik és felolvasztják.
Ilyen tényleg létezik, az É-Amerikai kontinensen legalább három különböző cég foglalkozik emberek tartósításával, a cégek alkalmazottai általában jól képzett önkéntesek, de mindig van közöttük szakképzett orvos vagy kriológus. A szolgáltatásra elő lehet fizetni, nem is annyira olcsó, de egyesek szerint a rokonok szempontjából humánusabb, mint a temetés, és nem kell azzal a tudattal tovább élni, hogy meghalt, hanem hogy él, csak éppen le van fagyasztva, az őrültebbek el is mennek néha meglátogatni a szeretteiket (kb. négy méter magas, átlátszatlan fémhenger), és vannak, akik még matricákat is ragasztgatnak rá, meg plüssállatokat raknak oda mellé, hogy majd ha felolvad, megkapja az ajándékokat. Éppen harminckét éve fagyasztották az első embert.
Ha ezt elmondtam volna a néniknek... Akit többminden érdekel, katt a képre. Megéri nézegetni a honlapukat, rettentő érdekes.

hogy mik vannak...

Az egyetemen most mindenki* azzal van oda meg vissza, hogy a gólyabálon vagy ötven gólya (mert hülyék azért nem vagyunk, tényleg nem voltunk többen) egyszerre fújt szappanbuborékot. Én ott voltam, ott álltam Dénesékkel a hátsó sorban, és két dolog maradt meg róla nekem: a szappanos víz kib@szott büdös volt, de valami iszonyat, örülhet, aki nem volt ott, egy tíz éve ki nem mosott tornacsukának nincs ilyen szaga, amiben döglött hiénát szárítottak metángázzal. Biztos direkt valami spéci szert tettek bele, mert ilyet csak úgy véletlenül nem lehet kotyvasztani, felért egy vegyi támadással. A másik meg ami emlékezetes volt az, hogy ráadásul az egész szituáció rettentő abszurd volt: érted, ott állunk estélyiben, báli hangulat meg minden, és akkor mondják, hogy vezényszóra mindenki fújjon buborékot, mert az jó poén. Én első hallásra mosolyogtam, de nem azért, mert jó poén. De ez még rendben is lenne, mert ez volt, vége, buli volt, mindenki be volt állva, érthető.
De hogy még csinálják tovább a feszkót... mert hogy ez valami világszenzáció (nem vicc, tényleg ezt mondták), hogy egyedülálló produkció, ilyet még nem látott a világ. Szerintem meg inkább olyan ez, mint ha az oviban farsangon azt mondanád a többieknek, hogy öntsenek kakaót az alsónacijukba, mert vicces, és mert ilyet még senki nem csinált. Ha jó kedvük van, bele is öntik. De te meg felveszed videóra az egészet és kirakod youtubera, és mindenki rajtuk röhög. Mert lehet, hogy ilyet még senki nem csinált, és lehet, hogy buli, meg minden, de azért ők mégiscsak azt csinálták, hogy kakaót öntöttek a nacijukba.
Aztán a végén jött Korda Gyuri és kedves neje, és ők csinálták a kabarét, de ezért már igazán nem haragudhatunk, ez már hagyományszámba ment, nem is vártam meg a végét, hazajöttem.
Eredetileg nem is akartam erről írni, csak idegesít, hogy az egész ott virít az egyetem főoldalán, és ki tudja még, hol. Tisztára, mint ha az lenne a nap híre, hogy Kiszel Tündének még egy gyereke születik.

Mindenkinek mondják, hogy ilyen flashmob, meg olyan flashmob ez a szappanbuborék, de bevallom, halvány gőzöm sincs, mi a bánat lehet az a flashmob, és miért jó, ha büdös szappanbuborékot fújok öltönyben. Meg mit írnak még róla... "rendhagyó látvány", WOOOW, mintha még nem láttam volna szappanbuborékot. Kész röhej, nem?**

* értsd: a szervezők, a fejesek, mindenki, aki nem vett részt benne, de azt mondja, hogy igen
** gyk: költői kérdés, ne válaszoljátok rá, főleg ne azt, hogy nem. Elegem van, hogy kommentekben állandó jelleggel ellenkeztek velem, és akkor még nekem ég a pofám. Mostmár na.

megállapítások

Képtelenség 11 előtt aludni. Kép-telen-ség.
Másrészről a blog olyan, mint a csoki. Délután mikor hazaérek, felfalom az összeset, estére meg nem marad olvasnivaló. Aztán amikor már nagyon kéne, megtalálom a spajzban a dugi szaloncukrot, és rákattanok Levente linklistájára.

Reggel húsz percet vártam a 8.25-ösre. És a lány a 8.25-ösről nem volt a 8.25-ösön. De nem izgat különösebben, mert láttam egy sokkal szebbet és korban jobban hozzámillőt :) Úgyhogy jövő héten is 8.25-ös. A kedd a kedvenc napom.
Megírtam a ZHt is, nem volt olyan vészes, mint amilyenre számítottam, de azért remélem legalább a kettes meglesz. Azt nem tudtam benne, hogy mi a polidiszperzitási tényező definíciója. De a többit nagyjából igen. A mai napom bizony csak ennyi, de végezetül jöjjön itt egy poén, amit a Metropol horoszkóp-rovatában olvastam:
"A nyilas pénzügyi gondjaira családi körből érkezik a segítség."* Azt hiszem, ha más nem, ez mindenképpen megkérdőjelezi a horoszkópok szavahihetőségét.

* Muhaha: Jelenleg én rendelkezem a családban a legnagyobb vagyonnal. De ha nem is rám gondol, a nővérem is nyilas, az ő fizetése kétszer akkora, mint a szüleimnek összesen.

Amúgymeg ma ZHratanulás címszó alatt ellógtam az utsó kettő fizikát, legalább háromszor felírattam magam a katalógusra, hazajöttem, hogy majd én most jól tanulni fogok, majd egy óra alatt megírtam, egy b_ßott hosszú bejegyzést a mobilom gagyi beépített játékairól, és mivel az csak úgy lenne érdekes, ha kép is lenne hozzá, képet is kerestem hozzá, de a neten nem volt, itthon meg most nincs használható fényképező, ezért rájöttem, hogy ez az egész most tök fölösleges volt. De ha lesz itthon gép, nem menekültök, postolni fogom a mobilos bejegyzésemet, annyi szent, ha már tanulás helyett azt írtam.

anyagszerkezettan

Nagy nap lesz a holnapi. Egyrészt ugye mert találkám lesz plátói szerelmem tárgyával, alanyával és névelőjével, a lánnyal a 8.25-ösről, másrészt mert megírom életem első nagy ZHját anyagszerkezettanból. Ami nemkülönben a kedvenc tárgyam. De komolyan. És szerintem hasznosabb, mint a kémia. Csak hát azzal cseszték el ugye, hogy hármat raktak egymás mellé, ami ugyan lehetővé teszi az aktívabb tanulást, viszont azt is, hogy éhenhaljak közbe'. De amúgy baromi érdekes dolgokat veszünk ott. Eddig például év elejétől kezdve fémes kristályokkal foglalkoztunk, megtanultuk, milyen rácshibák léteznek, és hogy hogyan befolyásolják ezek a fémek és a fémből készült tárgyak viselkedését, polimerekről is tanultunk, hogy miféle anyagból készül a mobiltelefonok burkolata, hogy ha földhöz vágom, rugalmasan pattan, de amúgy kemény, hogyan készül és atomosan hogy néz ki a kevlar, megtanultuk, hogyan gyártják a mikrochipeket, és hogy hogyan működnek, hogy egyforma méretű golyókkal a teret maximálisan csak 74,05%-osan lehet kitölteni, és akkor is csak úgy, ha felületen középpontos kockarácsba rendezzük a cuccot, és kiemelten sokat foglalkoztunk a kedvenc geometriai alakzatommal, a fraktállal, mint kristályalkotó mechanizmussal. Jó, voltak benne nehéz és uncsi részek, mint a szemcseeloszlásfüggvényeket bogarászni, a különböző rácstipusok (primitív, FKK, TKK, hexagonális) tulajdonságait megtanulni, és ott van életem célja, hosszútávú, egész életre szóló feladatom lesz legalább egy orientáció sűrűség függvény értelmezése. De ahogy most nézem itt a könyvben, leglább 20 éve lesz, mire rájövök, hogy egyátalán mit kell nézni az ábrán. Erről most van egy sztorim.

Holnap lesz ugye a ZH, ma meg gyakorlati óra volt, ezért lehetett kérdezgetni, amit nem tudunk. Mindenfélét kérdezgettünk, szemcsék fokozatszámát, amit amúgy senki sem értett eddig, a tanár meg mondta, hogy "ez amúgy egyszerű, csak egyszer kell megérteni, nagyon egyszerű", elmagyarázta, mi meg leírtuk. Aztán M. Bea kérdezett olyan, hogy sztereografikus projekció*, a tanár háromféleképpen el is tudta magyarázni, negyed óra elment vele, eddig senki nem értette, de most már dereng valami. Elhitette velünk, hogy ez tényleg egyszerű, csak meg kell érteni. Amúgy viszonylag türelmesen viselkedett velünk. Aztán csend lett, senki nem tudott (vagy nem mert) olyat kérdezni, amit nem tud.
- Van még kérdés? - kérdezi bátran.
Csend. Enyhe bizonytalanság a levegőben.
- Nincs?... Akkor...
- Nekem volna egy!- nyújtom a kezem magasra.
- Na! Halljuk!
- Hogy kell nézni az orientáció sűrűség függvény?... - nyögöm ki szégyenlősen, hogy még ezt se tudom.
Csend.
Néma csend.
- Fú bakker, ez kegyetlen. Tényleg akarod tudni?- néz rám kétségbeesve.
- Igen, akarom. - mondom határozottan.
- Ilyen amúgy nem lesz a ZHban. Még most is akarod tudni?
- Ööö... most már nem...

Remélem a kettes azért meglesz, annyira tök azért mégse vagyok szerintem, ha pontos definíciókat nem is, de a fogalmakat nagyjából tudom, és ez még érdekes is. De a jövő heti kémiától már most félek.

* ez egy eljárás, amivel bonyolult hármodimenziós alakzatokat ábrázolunk körlapon úgy, hogy az alakzat köré gömböt húzunk, és azokat a pontokat vetítjük síkra, ahol a kristály oldallapjainak normálisai a gömböt metszik

inkább bejegyzést írok, mint tanulok

És miért mindig akkor jönnek meg az inspirációk a blogbejegyzésekre, amikor már rég tudnom kéne a diszperz rendszerek mikroszerkezeti jellemzőit, és tessék, úgy írom ezt a bejegyzést, hogy a könyökömet a kinyitott könyvre támasztom, éppen csak bele kéne nézni, elolvasni a vastag betűs részt, és még kétszer elismételni, de neem, én csak írom itt ezt a bejegyzést, és csak írom, pedig nem tellene sokból, éppen csak be kéne már fejeznem az írást, és helyette elkezdhetnék olvasni, de minden mást csinálok, csak olvasni nem akarok, főleg nem a sztereografikus projekció kristálytani alkalmazásairól. De ha ezt tovább csinálom, fú, halljátok, jövő héten kémián úgy meg fogom szívni, hogy öröm lesz nézni. Nem lesz ez így jó.

sketch-ötlet

Ugye ez úgy működik, hogy fényképezek valami nagyon szépet, aztán fotosoppal festek rá valami kevésbé szépet, és így jól el is rontok mindent, és így születnek a képek a fotóblogomban. De most bajban vagyok, mert kábé egy hete támadt egy nagyon jó sketch-ötletem, csak hát három dolog kell hozzá:
- fényképezőgép: 32.000 Ft
- tablet: 26.000 Ft
- minimum 10 centis hó: megfizethetetlen
Így hát hogy a fotóblog ne süllyedjen színvonal szempontjából rövidesen az elviselhetőség határa alá, három dolgot tehetek:
- vagy várok, hogy elkezdjen esni a hó, aztán reménykedek, hogy szülinapomra, mikulásra vagy karira kapjak valamit, amivel lehet valamit kezdeni,
- vagy most gyorsan összedobom szimplán egérrel és hó nélkül, és olyan gagyi képet fog tőlem látni a jónép, hogy sikítófrászt kap,
- vagy az első két cuccra összesen elköltöm a fele ösztöndíjam, a havat meg megvárom, amíg ingyér lesz,
- vagy megrajzolom kézzel és beszkennelem.
Zsé az van, nem arról van szó. Csak hát nem erre akarom költeni. Várok még, hogy még több legyen, és majd akkor. De ha jó leszek, a mikulás biztos hoz majd nekem tabletet, csak akkor ki kell pucolnom a fotóblogot szép fényesre, és ki kell tennem az ablakba.

cézár

Az én macskám amúgy fotogén alkat lenne, főleg így télen, nagy bundával és kövéren, csak az a baj vele, hogy ha ráirányítom az ojjektívet, rögtön kimegy a képből, vagy ha éppen annyira lusta, hogy fel se bír állni, akkor meg behunyja a szemét, és akkor úgy néz ki, mint Steven Seagal mérgesen (most hagyjuk ezt a poént*, ő tényleg úgy néz ki). Úgyhogy most tegyük fel, hogy az alábbi képet fényképeztem, és tegyük fel, hogy ő meg most az egyszer hagyta és nem tépte le cserébe tőből a lábam. Ez a legjobb kép, ami eddig készült róla.* Blögtől csórtam, remélem nem haragszik meg érte.

ilyen az én szerencsém

"Küldd el ezt minden barátodnak, de az elolvasástól számított 1 órán belül! Ha olvasás után kitörlöd, 1 évig nem lesz szerencséd, de ha 2 barátodnak elküldöd, akkor automatikusan 3 évig szerencséd lesz!"

Ja. Biztos ott ül Fortuna a gépnél és direkt figyeli, mikor olvastam el az utolsó betűt, és amikor elolvastam, rácsap a stopperére, majd az ON/OFF kapcsoló felé nyúl, hogy ha továbbküldtem, bekapcsolja az automata szerkezetet, ami a szerencsémet biztosítja a következő három évre.
Mondjuk az még a jobbik verzió, mert nem kétszáz barátomat kell zaklatnom ilyesmikkel hanem csak kettőt. Még jó, hogy a Gmailben van archiválás funkció, így nem lesz bűntudatom, hogy kitöröltem. De az is szánalmas, aki így csinál szerencsét magának ahelyett, hogy inkább tanulna a kedd délutáni apokalipszisra, amit egyesek anyagszerkezettan zéhának hívnak.

Írtam az előbb egy bejegyzést, amiben életemben először (ebben a blogban először) az érzelmeimet is leírtam, de emiatt túl radikális lett, ha leközölném, akkor a fele olvasótáborom örökre kitörölne a könyvjelzői közül, úgyhogy nem közlöm le.
Érdekes amúgy, hogy utálnivaló megbízhatatlan embernek tartom magam. De most ezzel nem tudok mit csinálni. Mégse kényszeríthetem magamra, hogy hogy szeressek valakit, mert azzal csak őt csapnám be. Mindezt a kedvességemmel és szolgálatkészségemmel kompenzálom, hogy ne csak rossz tulajdonságaim legyenek. Mi a teendő, ha valaki rámakaszkodott, mert azt hiszi, szívesen vagyok vele?
És jóképűnek is tartom magam. De csak ilyenkor estefelé, amikor profilból éri az arcélemet a lámpafény. Ha régen a hermanban nem is, de az egyetemen látok magamnál jóval csúnyább embereket is. Na jó, a felsőtestemen van még mit alakítani, dehát senki sem lehet tökéletes, a heti három tenisz remélem elvégzi majd a dolgát.
Tegnap voltam a szeverben, mert vettem magamnak melegítőt, és életemben először bevetettem az ELLA-kulcsos VISA Classic kártyámat, és azzal fizettem. Most már nagyfiú lettem, kemény felnőtt üzletember, aki saját vagyon felett rendelkezik. És nem kérték a pinkódot.
Észrevettétek, hogy újabban nem írok címeket az olyan bejegyzéseknek, amik semmiről sem szólnak?

Az úgy volt, hogy még tegnap eldöntöttem, hogy kilenckor kelek, bemegyek közgázra, megírom a próbazéhát, aztán majd az ábris gyakorlatot valahogy túlélem, aztán hazajövök és holiday.

Ezzel szemben fél tízkor keltem, nem mentem be közgázra, az ábris gyakorlatot nem éltem túl, a buszon hazafelé majdnem megsüketültem a zajtól, este nyolckor nekiültem a kémia laborgyakorlat jegyzőkönyvének, és miután megírtam öt oldalt, úgy döntöttem, hogy készen van.
A holnapi napot a hermanban fogom kezdeni, mert viszek Horváth tanárúrnak egy leharcolt 20 MHz-es gépet a hozzá tartozó GMA monitorral és a tönkrement szünetmentes táppal, aztán iszkiri teniszezni Zolival, aztán a kémiát kell leadnom, de lehet, hogy előtte, aztán iszkiri a városba, mert kezdődik az ütő. Aztán iszkiri a Severbe teniszcipőt venni magamnak mielőtt elkezdődik a szimfi próba.
Jövő hét kedden pedig az eddigi legnagyobb zéhá vár rám anyagszerkezettanból.

levél

Tisztelt MVK Zrt. !

Egy észrevételemet szeretném megosztani Önökkel. Ma a 727-es számú, 29-es jelzésű Ikarus buszon utaztam 15 és 14 óra között. Felszállás után alighogy elindult a járat, azt tapasztaltam, hogy a motortér zajai behallatszódnak az utastérbe. Csak összehasonlításképpen: maximális hangerőn hallgattam zenét fejhallgatómon, de nem hallottam belőle semmit. A zaj majdhogynem elviselhetetlen volt, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem csak én éreztem így. Úgy vélem, a humánus utasszállításhoz hozzátartozik az utazás közben észlelhető zaj bizonyos határok alá szorítása.

Arra szeretném kérni Önöket, hogy vizsgálják meg az említett járművet, és ha esetleg hibát találnak, szíveskedjenek kijavítani. A magam és az utastársaim nevében előre is köszönöm fáradalmukat, remélem nem okoztam kellemetlenséget.

Tisztelettel,
J. K. L.

Tudtátok, hogy az MVKnak fejlett panaszbejelentő hálózata van? Nem kell levélírással bíbelődni, hanem csak kitöltöd a rovatokat, hogy név, cím, satöbbi, és már kész is. Ezt is küldhettem volna oda.
De neeeem, én nem hagyom magam lerázni. Egyenesen a központi levélcímükre küldtem, de oda ám.

így készítenek az anyagmérnökök babgulyást:

A babgulyás elkészítése az alábbi lépéssel kezdődik. Megrakjuk a tüzet. A tűzrakás folyamata a következőből áll: Tegyük fel, hogy a tűzifa eleve rendelkezésre áll. Az égéshez három alapfeltétel együttes, egyidejű megléte szükséges: szükség van éghető anyagra, a levegő oxigénjére, valamint gyújtóforrásra. Tökéletes égés akkor játszódik le, ha a jelenlévő összes komponens oxidációjához elegendő oxigén áll rendelkezésre. Égésnél tisztáznunk kell az égéshő fogalmát, az égéshő az anyagok égésekor felszabaduló energia jellemzője. Az égés külső megjelenését fény- és hőhatás jellemzi. A tökéletes égéstermék már nem tartalmaz további éghető elemeket. Ezek lehetnek:
- szilárd anyagok: hamu, salak
- gázokban eloszlatott folyadékcseppek: vízgőz
- gázokban eloszlatott finom szilárd anyagok: füst
- gázok: kén-dioxid, szén-dioxid
A konvektív hőátadás nem más, mint a hő térbeli terjedésének azon módja, mely a közeget alkotó részecskék elmozdulásának következtében valósul meg. Ezt kihasználva adjuk meg a kellő hőt az ízek összeéréséhez és a megfelelő keménységi állapot eléréséhez. (Érdemes marhahúst beszerezni hozzá.)

A fa oxidációja során keletkező füstgáztól a gulyásnak zamatos íze lesz. A húst, a hagymát, füstölt szalonnát, paprikát, paradicsomot összevágjuk, ezzel növelve a fajlagos felületüket. A hagyma hőkezelésével kezdjük olajban vagy zsírban, majd piros paprikával ötvözzük, ha már a hagyma üveges fázisba lépett. Ezután hozzáadjuk a marhahús-bázist, ezzel olyan kompozitot elérve, melynek mátrixanyaga a pirospaprikás hagyma. A hőkezelési idő körübelül két óra hossza.

Amikor a kompozitunk elérte a megfelelő szilárdságot, azaz foggal őrölhetővé válik, hozzáadjuk az előre feldarabolt krumplit illetve a zöldségeket. Só, bors, Vegeta, babérlevél és bazsalikom formájában viszünk további mikroötvözőket a rendszerbe, végig ügyelve az égés feltételeinek megtartására és kompozitunk megfelelő nedvességtartalmára.

Előre legyártott polipropilén tárolókba helyezzük a megfelelő adagokat. Ekkor körkörös mozdulatokkal még kisebb szeparátumokban bevisszük az ötvözetet szervezetünkbe. Az apróbb szeparátumok bevitele után megkezdődik a szervezetben egy lassú égési folyamat, melyet rothadásnak nevezünk. Ezen folyamat során különböző összetételű gázok keletkeznek, melyek visszajuthatnak a környezetbe. Nyomokban tartalmazhat szilárd fázist is, és hogyha a gázok és szilárd anyagok aránya meghaladja az egyet, abban az esetben már nem büfögésről beszélünk.
(balekfeladat volt, de végül nem került bemutatásra)

l33t v4zz3

Miért írják folyton a szaklapokban, hogy a www-t, mint a domain-előtagot sokan azzal azonosítják, hogy world wide wait, pedig helyesen world wide web. Én még az életben nem hallottam, hogy valaki world wide waitot mondott volna, minden mást mondtak már, de ezt nem. Viszont a szaklapok folyton ezzel jönnek elő, hogy "jaj, az nem úgy van, nehogy véletlenül rosszul tanuld meg ezt az életbevágóan fontos információt", aki pedig a duplavéből nem tud a web szócskára asszociálni, az eleve nem is tudhatja hogy miről van szó, mert hülye a témához. Ehelyett folyton attól félnek, hogy valaki waitet mond, pedig ha nem írnák ezt állandóan, a halál nem rontaná el a web szócskát a kifejezés végén. Írnak ezek a szaklapok minden hülyeséget.
Volt a PcGurunak egyszer egy jó l33t-melléklete, talán meg is van még, de akkor is, l33tül a netről kell megtanulni, nem szaklapokból, ezt jól jegyezzétek meg, gyerekek.
És hogy a pék süsse ki, nem bírom kiverni a fejemből azt a lányt a 8.25-ösről.

lány a 8.25-ösről

Ma reggel megint plátói szerelembe estem, a szerencsés kiválasztott pedig nem más, mint egy lány a 8.25-ösről. Kicsit hasonlít Bogira az áltosból, de nála sokkal - mások azt mondanák, hogy csúnya, de szerintem kifejezetten - szebb*. És azok az égszínkék szemek... jövő kedden is azzal a busszal fogok menni. Lehet fogadásokat kötni, hogy mi lesz a dolog vége:
a, semmi, semmi nem fog történni, soha többé nem fogom látni, mert többet nem jön azzal a busszal
b, szemezgetni fogunk még két hónapig, aztán a második félévtől megváltozik az órarendje, és soha többé nem látom viszont
c, mint általában, most is rájövök, hogy nem is annyira szép, és leteszek róla
d, megszólítjuk egymást, összebarátkozunk, rendszeresen MSNezünk és találkozgatunk az egyetemen a lyukasórákban, romantikusan kiülünk tavasszal délelőtt a szökőkúthoz a padra, hallgatjuk a madarak csiripelését, és vicces dolgokat mesélünk a csoporttársainkról, végül kiderül, hogy óhatatlanul vonzódunk egymáshoz, a barátság szerelemmé alakul, a végzés után összeházasoduk, és mi leszünk a legboldogabb pár egész hátralévő életünkben.

Ja, és még valami a végére: a tripla anyagszerkezettan után amikor jöttem haza, felszálltam a buszra, és egy idős néni a hátsó ülésen a nagy cuccával mindenképpen át akarta adni nekem a helyet, de én meglepődve mondtam, hogy nem, köszönöm. Ennyire nyúzott képem volna?

* Vannak, akik már akkor is csúnyának titulálnak egy lányt, ha nem ribancnak néz ki, akit csak teletöltünk aztán kifizetünk aztán eldobjuk, hanem értelmes feje van.

Afrancba. Megin' az lesz, hogy holnap nagggyon nem fog akaródzani felkeni a vadiúj ágyamról*, de egyszerűen képtelen vagyok hajnali kettő előtt elaludni. Egyszerűen képtelen. Még szerencse, hogy ilyenkor van időm egy új, egy aranyos téli templatet heggeszteni a blognak. Nemsokára tehát jön a KA Wintered Edition '08.

* ráadásul pont olyan magasan fekszem, hogy nem érem el a földön az ébresztőórát amikor csörög. Egy kapalács segítene.

Most pedig kettő nagyon fontos dolgot fogok elmondani. Először is, a nővérem most hétvégére hazajött, és elhozta a munkahelye szempontjából fontos dolgokat, pölö külön céges mobilja van, amit a cégtől kapott, és azon csak a cég hívhatja, és ő is csak a céget hívhatja róla. Ez már eleve jelzi, hogy mennyire hájtek cégnél is dolgozik ő, de aztán olyat mutatott, hogy leesett az állam. Egy ilyen kis autó-távirányító méretű kütyü, és nincs rajta semmi csak a hátulján egy dátum* és az elején egy olyan LCD kijelző, mint ami a számológépeknek van. A képernyő bal oldalán van hat pöcök, és 10 másodpercenként egyre kevesebb lesz belőlük (ez jelzi az 1 perceket), jobboldalt pedig egy hatjegyű szám van, ami percenként folyamatosan véletlenszerűen változik. Elmondta, hogy van nekik a cégnél egy ilyen belső rendszer, mint nálunk az e-felvételi vagy a neptun, és van hozzá azonosítója, és a jelszava meg az a hat szám, ami percenként mindig más, egy véletlenszámgenerátor folyamatosan megváltoztatja, és így tulajdonképpen percenként más a jelszava. Baró. Ha nagy leszek és saját cégem lesz, kell nekem egy olyan.
És kapott egy céges netbookot is, aminek az alján van egy irdatlan soros port, és a cégnél olyan az íróasztala, hogy a közepéből kiáll egy dokkoló, rá kell pattintani a bookot és máris egy PC lett belőle, külön monitorral, külön billentyűzettel és egérrel.

A másik égetően fontos dolog meg az, hogy ma reggel láttam egy bácsit, akin egy olyan zakó volt, ami már láthatóan legalább harminc éve nem látott -nemhogy napfényt, de egyátalán- fényt. Ez még nem is lenne különös, csakhogy a vállán volt egy begubózott molyepke-báb, és üres volt, láthatóan az is kikelt már vagy tíz éve. De mindez nem zavarta a bácsit, és ha őt nem zavarja, akkor engem se.

* beépített elemmel dolgozik, nincs is rajta semmilyen más nyílás, és a dátum a műszer lejáratát jelzi, hogy előre lehessen tudni és időben kicserélni

gólyabál

Leventének igaza van, semmi sem változott. Tegnap voltam a gólyabálban, és a tapasztalataimat fogom most leírni.
Maga a buli jó volt. Eleve kíváncsi voltam, hogy milyen lehet az, hogy öltönyben kell menni és mégis diszkós buli lesz, ilyet eddig csak az amerikai filmekben láttam, de elég pofás hangulatot teremtett az egyen-öltöny és lányoknál az estélyi. Korda Gyuri és kedves neje hozták a formájukat a színpadon, a bemondó csávó meg párszor elnézést kért*, de tegnap jobb passzban voltam, és nem kiabáltam be, hogy "mutassa be!". Előttük egy Cool Miners csapat volt, a nevükből ítélve gondolom bányász veteránok jöttek zenélni derék Alma Materükbe, ez tiszteletre méltó, és amúgy ők kifejezetten jól nyomták a korda-családhoz képest. A rektorék is mondtak valami nyálas beszédet, de az inkább volt szenzációhajhász, mint felemelő.
És most a társaság. Nem sok ismerős volt, ők is főleg kohász Firmák, összvissz 3-4 csoporttársamat láttam, viszont a fél peregy ott volt. Balázst és Viktort nem szabad összevegyíteni egy helyen, mert annak koppányszívatás a vége, tehát ők se változtak semmit se az évek során, dávid újabban rászokott a cigire, de hát nagyfiú már, őbaja, mindenki más okés volt, de ami nagyon tetszett nekem még az, hogy Dénesre lelki társamként tekinthek, mert egyedül ő lesz megkeresztelve rajtam kívül a peregyből, egyedül ő érti magyarázat nélkül, hogy mit zagyválok itt össze. És nem mellékesen nagyon jól mutat Csillával úgy együtt, igazán szépek. Lassacskán már érik neki a tempus-folt** az aufjára.
Na hát ennyi.

* Hozzátartozik a selmeci hagyományokhoz, hogy soha, semmilyen körülmények között nem kérünk elnézést. Legfeljebb bocsánatot, de inkább azt se. Ha elnézést kérünk, akkor a Firma ránk szól, hogy "mutassa be!", és akkor nagyközönség előtt el kell játszani, hogy análból közösülünk egy kecskével (amit jelen esetben egy másik balek játszik, tehát ővele), mert az ő fordításukban ez azt jelenti, hogy elnézünk a két szarva közt. Hatásos, én két nap alatt leszoktam arról, hogy elnézést kérjek.
A Firmák amúgy arra akarnak ezzel minket ösztökélni, hogy ha valamit elcseszünk az életben, akkor nem tudhatjuk le egy egyszerű bocsánatkéréssel, hanem ki kell javítani a hibát, vállalni kell érte a felelősséget. Mérnökök leszünk, ha leszakad egy híd, amit mi építettünk, és 300 ember meghal, nem kérhetünk csak úgy egyszerűen elnézést. Ez tehát az értelme.
** Selmeci szokás, hogy ha eljegyzés történik, a lány felvarr a fiú egyenruhájára egy ún. Tempus-foltot. Egy egy piros szív, amibe bele van írva, hogy Tempus (=foglalt). Azt jelenti, hogy az illető szíve már foglalt.

helyzetjelentés

Na hát balekká kereszteltek, bekentek korommal, nyakon öntöttek sörrel, most már teljes jogú tagja vagyok az egyetemi Campusnak. Túlvagyok az első szakestélyen, megszereztem a második kupám (az elsőt a gólyatáborban nyertem, egy 2006-os kohlenbrenner kupa), a többiek meg most épp a MADben és a Rockyban császkálnak, csak én kénytelen voltam hazajönni, mert egyrészt utálom az ilyen bulikat, másrészt holnap délre a városban kell lennem teljesen józanul.
Ami a józanságot illeti, nem ittam sokat, egy üveg sört és pár korty krampampulit, de ez így összesen egy kicsit kiütött, és most szédülök. A krampampuliban érezni lehetett a pálinka ízét, hinnem kellett volna a rossz sejtésemnek. Vigyázni kell vele legközelebb, nem gyerekjáték.
A vulgómat ezzel együtt két évig fogom használni, az úgy szól, hogy J. K. L. vulgó Csak csendben, csak halkan, az alias nevemet pedig az összes többi évben, az úgy hangzik, hogy J. K. L., alias Első három parancsolat.
Eddig setét pogány voltam, most bALEK lettem, másodévben kohlenbrenner leszek, harmadévtől Firma, ötödév után pedig veterán, és az a baj, hogy ezt az egészet csak az értheti, aki tud egyet és mást a selmeci hagyományokról. Dénes, kíváncsi vagyok a te vulgódra és aliasodra, meg mindenki máséra is, aki érti, miről zagyválok itt.
Kemény az egyetem. De most már egyre könnyebb.

Magyarázat: (aki nem ismeri, annak érdekes lehet, de akit meg nem érdekel, az semmit sem fog érteni az egészből)
Tehát ahhoz, hogy egyenruhát viselhessek és gyűrűt hordhassak a kar címerével, meg kell, hogy kereszteljenek. Ehhez viszont járnom kellett a balekoktatásokra, ahol megtanítják a selmeci hagyományokat, amik 1735-től, az egyetem selmecbányai alapításától kezdve folyamatosan keletkeznek. A balekjelölteknek meg kell tanulniuk egy tízparancsolatot, amelyben tulajdonképpen a jogaikat ismertetik. Ebből az első három parancsolat így szól:
1. balek, kussch!
2. balek, kussssch!
3. balek, kusssssch!
(ezt csak az alias nevem értelmezése miatt írtam le, mert mindig olyan csendben voltam oktatásokon meg máskor is, mint a balek, aki kussschol). A balek tudnivalóiból vizsgát tettem kifejezetten jó eredménnyel, a keresztelési ceremónia egy szakestély keretében zajlik. Az akkor még setét pogányokat nyakon öntik sörrel, az arcukat bekenik korommal, és közben két nevet adnak nekik, egy vulgót és egy aliast, azt az előbb már elmondtam, hogy melyik melyik. Az elkövetkező években ennek megfelelően kell őket szólítani. Ezután tehát bALEK lettem, első évben ki vagyok szolgáltatva a Firmák kényének-kedvének. Másodévben Selmecen a diákok szénégetést tanultak, ezért hívták őket kohlenbrennereknek, tehát minket is. Harmadik évtől válik a Firma Firmává, és ha öt évet eltöltött az egyetemen, akkor lesz belőle veterán. A krampampuli pedig egy tradícionális alkoholos ital, aminek tulajdonképpen csak egy ember tudja a pontos receptjét, aki készíti. És most pedig éppen büfögöm föl a sört, és rá kellett jönnöm, hogy a krampampulinak bizony jobb íze volt és több volt benne az alkohol, mint ami nekem elég.
A kupának meg szimbólum ereje van, mert minden szakestélyen külön kerámia kupát kap mindenki, egy-egy kupáról meg lehet állapítani, hogy melyik évben, milyen szakesten használták. Az a menő az egyetemen, akinek minél több különböző kupája van.

a kedvenc matektanárom

A matektanárunknak ma reggel sikerült olyan költőien megfogalmaznia az ars poeticámat, hogy majdnem elsírtam magam ott matekon két határérték számítása között. Azt akarta szemléletesen kifejezni, hogy a világon mindenre van több helyes megoldás. "...hát ha lenne sablon a boldogságra, mindenki azt követné."
Szerintem elmehetne költőnek, de mindenesetre örökre beégette a szívembe a nevét a "kedvenc matektanárom" felirat alá.
És ráadásul még ötöst is adott az első matek zéhámra. És három hét múlva jön a következő. Nem fog bennem csalódni. Írtó jó fej az öreg.

a baj

Kár, hogy tapasztalt öregemberek nem olvasnak (még) engem, mert ők meg tudnák mondani, hogy "mi az én bajom". Mert bizony bajom van. Nem is inkább bajnak nevezném, hanem hogy valami elfáradt. Mint a kapcsolatokban. Mostanában semmi nem hoz lázba, egyhangúan telnek a napjaim, semmi különösebbet nem csinálok, nem tudok örülni semminek, de ideges se vagyok semmi miatt. Csak úgy vagyok. Tavaly is ez volt, akkor egy szerelemféleség segített át a dolgon, de most nincsenek olyan rózsás kilátásaim. Ha nagyon ömlengeni akarok, azt mondanám, hogy szürke az életem. És ez a blogomon is látszik. Az is szürke szó szerint, és a bejegyzések sem olyan frappánsak, mint egykor.
Már egy hónapja karácsonyi hangulatom van, tegnap azon gondolkoztam, mit fogok venni a szüleimnek, és múlt héten már minden pillanatban vártam, hogy essen a hó. Kellene valami, amibe kapaszkodhatok, valami stabil, vagy legalább történjen már valami. Mindenem megvan, anyagiakban cseppet sem szenvedek hiányt, és vagyok olyan sznob, hogy azt állítsam, túl sok pénzem van.

Az az én bajom, hogy egy átlagos senkinek láttatom magam, holott tudom, hogy nem vagyok az. Mert nem sok ember mondhatja el magáról, hogy Koppánynak hívják, tud karatézni, tud latinul, franciául, tud dobolni, motorozni, világhírű zenekarok tagja, jóképű, sármos, szakterülete a elméleti- és a kvantumfizika, Asperger-szindrómája van, emellett kiválóan zongorázik, blogot vezet, van egy rettentően aranyos macskája, ötös lett az első matek ZH-ja, 380 ponttal jelentkezett kohásznak, újgazdag, megteheti, hogy hazudik a kedvenc színéről, elit középiskolába járt, kétkezes, kiválóan teniszezik és nem kevésbé ért a HTML-programozáshoz is. Egyedül a testalkatomon van még mit javítani, de az télen úgyse látszik. Na. Egészen megjött az önbizalmam. Most már csak a csodára várok, ami bizony nem a jövő héten fog jönni, tudom előre. Addig egy átlagos senkinek láttatom magam. És annál nagyobb lesz a meglepetés, ha kiderül, hogy nem vagyok az.

Mert nem sok csoporttársam teheti teszi meg azt, hogy mindig más ruhában megy egyetemre, és nem mindig ugyanabban a tíz éve hordott pulcsiban feszít a hét minden napján. Ez most csak így eszembejutott, de ez is a jólét, vagy inkább az igény, az igényesség jele, hogy odafigyelünk önmagunkra, mert elsősorban önmagunkra kell odafigyelni, és utána másokra. Oké, hogy van, aki anyagi okok miatt nem teheti meg, de akkor az látszik. És igen, én direkt figyelni szoktam, hogy kin milyen pulcsi van hányszor, és aki tagadja, hogy ő is, az vagy hazudik vagy nem aspergeres.
A megújulás hiányzik nekem. Nem tavasszal, hanem nyáron és ősszel. És az őszi most valami miatt késik.