a baj

Kár, hogy tapasztalt öregemberek nem olvasnak (még) engem, mert ők meg tudnák mondani, hogy "mi az én bajom". Mert bizony bajom van. Nem is inkább bajnak nevezném, hanem hogy valami elfáradt. Mint a kapcsolatokban. Mostanában semmi nem hoz lázba, egyhangúan telnek a napjaim, semmi különösebbet nem csinálok, nem tudok örülni semminek, de ideges se vagyok semmi miatt. Csak úgy vagyok. Tavaly is ez volt, akkor egy szerelemféleség segített át a dolgon, de most nincsenek olyan rózsás kilátásaim. Ha nagyon ömlengeni akarok, azt mondanám, hogy szürke az életem. És ez a blogomon is látszik. Az is szürke szó szerint, és a bejegyzések sem olyan frappánsak, mint egykor.
Már egy hónapja karácsonyi hangulatom van, tegnap azon gondolkoztam, mit fogok venni a szüleimnek, és múlt héten már minden pillanatban vártam, hogy essen a hó. Kellene valami, amibe kapaszkodhatok, valami stabil, vagy legalább történjen már valami. Mindenem megvan, anyagiakban cseppet sem szenvedek hiányt, és vagyok olyan sznob, hogy azt állítsam, túl sok pénzem van.

Az az én bajom, hogy egy átlagos senkinek láttatom magam, holott tudom, hogy nem vagyok az. Mert nem sok ember mondhatja el magáról, hogy Koppánynak hívják, tud karatézni, tud latinul, franciául, tud dobolni, motorozni, világhírű zenekarok tagja, jóképű, sármos, szakterülete a elméleti- és a kvantumfizika, Asperger-szindrómája van, emellett kiválóan zongorázik, blogot vezet, van egy rettentően aranyos macskája, ötös lett az első matek ZH-ja, 380 ponttal jelentkezett kohásznak, újgazdag, megteheti, hogy hazudik a kedvenc színéről, elit középiskolába járt, kétkezes, kiválóan teniszezik és nem kevésbé ért a HTML-programozáshoz is. Egyedül a testalkatomon van még mit javítani, de az télen úgyse látszik. Na. Egészen megjött az önbizalmam. Most már csak a csodára várok, ami bizony nem a jövő héten fog jönni, tudom előre. Addig egy átlagos senkinek láttatom magam. És annál nagyobb lesz a meglepetés, ha kiderül, hogy nem vagyok az.

Mert nem sok csoporttársam teheti teszi meg azt, hogy mindig más ruhában megy egyetemre, és nem mindig ugyanabban a tíz éve hordott pulcsiban feszít a hét minden napján. Ez most csak így eszembejutott, de ez is a jólét, vagy inkább az igény, az igényesség jele, hogy odafigyelünk önmagunkra, mert elsősorban önmagunkra kell odafigyelni, és utána másokra. Oké, hogy van, aki anyagi okok miatt nem teheti meg, de akkor az látszik. És igen, én direkt figyelni szoktam, hogy kin milyen pulcsi van hányszor, és aki tagadja, hogy ő is, az vagy hazudik vagy nem aspergeres.
A megújulás hiányzik nekem. Nem tavasszal, hanem nyáron és ősszel. És az őszi most valami miatt késik.