Ezt nekem is meg kell osztanom. Ezen röhögtünk asszonypajtással a buszmegállóban.
2013. július 31., szerda
Akkor lesz szép a világ, amikor a doktoranduszok kutatási célú állami pályázatainak kitöltendő formanyomtatványait nem kibaszott műkörömépítő-végzettségű titkárnők állítják majd össze, és a szövegdobozokat nem a beépített painttel rajzolják majd meg, amit aztán háttérbe tolnak, hogy az eléjük írt szöveg látszódjon, én pedig majd nem nézek, hogy mi a fasz van, ilyen színvonalú egy állami pályázat.
2013. július 29., hétfő
2013. július 27., szombat
Én pedig csak azért nem vagyok teljesen meggyőződve arról hogy gondolt volna, mert eddigi tapasztalatom szerint a dizájnerek és a mérnökök közt viszonylag kevés az átfedés. Ja, az elismerem hogy menő ez a cucc, de azt is, hogy egyáltalán nem praktikus, mert nehéz, ridegen törékeny, és lúgokról lévén szó, valamiért nem bírom kiverni a fejemből a hidrogénrobbanást sem, pedig annak a gyakorlati esélye annyira csekély, hogy baromságnak tűnik már rágondolni is. Még az a szerencse, hogy a beton oldhatósága majdhogynem elhanyagolhatóan kicsi. Mérnökileg elhanyagolhatjuk a foglalkozást ezzel az egész problémával. Vegye akinek tetszik :P
2013. július 26., péntek
Az van, hogy a legújabb családtagot ha töltöm, az akksija törvényszerűen melegedni kezd. A melegedéstől tönkremegy a töltést szabályozó U950-es chip az alaplapon, ez pedig meggátolja a töltést, így esett, hogy alig egy héttel a vásárlása után már mehet a szemétbe az egész, illetve nem is a szemétbe, visszaküldöm az eladónak a gecibe, és visszakérem a pénzem. És nem érdekel hogy ez nem az ő hibája, ez egy ordas nagy mérnöki tervezési hiba a motorola részéről, és én most mérges vagyok, és kérem vissza a pénzem, és kérek egy telefont is, ami a) kibírja azt, hogy a zsebemben tartom és neadjisten még tölteni is fogom használat után, és b) lehet vele telefonálni, ergó betölti a funkcióját. A mostani jelenleg egyik kitételnek sem felel meg.
2013. július 25., csütörtök
Sok szerencsét kívánok a gólyapalántáknak :) oktatótól és követelménytől függően lesz is rá szükségük. Meg sok sikert is kívánok, de az majd úgyis jön a többivel. Számomra a legfontosabb különbségek a gimi és az egyetem között ezek voltak:
- Új környezet, amiben nincs megválogatva a társaság. Újraalakulnak a hierarchia-rendszerek, és szokatlanul sok lesz a suttyó eleinte. Taktikázni kell. Én ehhez nem vagyok hozzászokva, és végül nem is taktikáztam sokat, egyszerűen csak megvártam, hogy kihulljon a férgese, az is egy taktika.
- Az egyetemen végre (szinte) csak azzal kell foglalkoznod, ami érdekel. Nekem nem volt több töri, nem volt több magyar, nem volt több rajz.
- A "szinté"-t úgy értem, hogy viszont lesznek olyan tárgyak, amiknek közük sem lesz nemhogy a szakodhoz, de a karodhoz sem, és bullshitelés lesz számodra az egész. Itt viszont nem csinálhatod meg azt, hogy legfeljebb megbuksz belőle zh-n, és el van felejtve. Itt mindenen át kell menni, mindent tudni kell. Itt a dolgozatokat addig kell pótolni, míg legalább kettesre nem sikerülnek. Így tehát két lehetőség áll előtted: vagy úgy döntesz, hogy azt is megtanulod, amire semmi szükséged nem lesz később, vagy megtanulsz puskázni.
- Mire elvégzed az egyetemet, meg fogsz tanulni jól puskázni. Akár akarsz, akár nem :)
- Nincs röpdoga, minden számonkérés előre be van jelentve, így lehetőség van a szabadidő jobb beosztására és a célirányos készülésre.
- De ami a legfontosabb: végre lehetőség van kibontakoztatni a tudást és az érdeklődést. Végre el lehet kezdeni karriert építeni, publikálni, ismertté válni, tenni valamit az emberiségért. Bízom benne, hogy aki ezt a posztot olvassa, élni fog ezzel a lehetőséggel.
Most egyelőre ennyi jutott eszembe, indulok a termelési gyakorlatomra.
2013. július 24., szerda
Agyfaszolás minden alkalommal, amikor kormányzati címről kapok emailt. A NK ugyebár egy ugyanolyan TÁMOP pályázat, mint amiről most a hírekben hallani negatív kontextusban, amiért a doktoranduszok egyik pályázatának határidejét bármiféle figyelmeztetés vagy értesítés nélkül előrehozta egy héttel.
Ugye ez volt az a pályázat, amibe tavaly télen valami faszság miatt belebuktam, és amit most júniusban elfogadtak, és amit azóta is csesznek kifizetni nekem. Kaptam ma tőlük ímélt, amiben a kutatói blogom címére kíváncsiak, amennyiben azt nem a saját honlapjukon vezetem.
Mivel nincs az az isten, hogy én bármilyen kutatási anyagot is az NK szervereire rábízzak (van a freeblognál is lejjebb, méghozzá náluk), úgy döntöttem, hogy ha blogot vezetnék (mert hogy blogról eddig szó sem volt sehol sem, részletes pályázati útmutatóban "blog" keresőszóra 0 találat), akkor nem náluk vezetném, hanem más szolgáltatónál.
Ebben az esetben viszont a mellékelt xlsx fájlt töltsem le, töltsem ki, és küldjem vissza.
Jól kezdődik, gondoltam. Nem PDF-et küldenek, amit ki kell nyomtatnom és jó pénzért postáznom -gondoltam-, és nem is wordot. De arra, amit a fájl megnyitásakor láttam, nem számítottam. Pedig számíthattam volna. Ezt vágták a képembe:
Ugye ez volt az a pályázat, amibe tavaly télen valami faszság miatt belebuktam, és amit most júniusban elfogadtak, és amit azóta is csesznek kifizetni nekem. Kaptam ma tőlük ímélt, amiben a kutatói blogom címére kíváncsiak, amennyiben azt nem a saját honlapjukon vezetem.
Mivel nincs az az isten, hogy én bármilyen kutatási anyagot is az NK szervereire rábízzak (van a freeblognál is lejjebb, méghozzá náluk), úgy döntöttem, hogy ha blogot vezetnék (mert hogy blogról eddig szó sem volt sehol sem, részletes pályázati útmutatóban "blog" keresőszóra 0 találat), akkor nem náluk vezetném, hanem más szolgáltatónál.
Ebben az esetben viszont a mellékelt xlsx fájlt töltsem le, töltsem ki, és küldjem vissza.
Jól kezdődik, gondoltam. Nem PDF-et küldenek, amit ki kell nyomtatnom és jó pénzért postáznom -gondoltam-, és nem is wordot. De arra, amit a fájl megnyitásakor láttam, nem számítottam. Pedig számíthattam volna. Ezt vágták a képembe:
Mi a fasz?
Egyébként valaki ezért tényleg fizetést kap?
Egyébként valaki ezért tényleg fizetést kap?
Egy idő után már nem vicces az, hogy az internet túloldalán valaki ennyire segg. Azon gondolkozom, hogy a blogcím helyére megadom egy dropboxos fájl címét, ami tulajdonképpen egy rossz minőségű JPEG-kép lesz egy FTP-címről, ahol egy kézzel írt URL-cím fénymásolatának PDF-be szkennelt verzióját őrzöm. Kutató vagyok baszki, nincs nekem erre a baromságra humorérzékem.
2013. július 23., kedd
A médiamárkban nem tudtam otthagyni kétezerért azt a gyűjteményt, amiben a Tomb Raider saga első 9 része szerepel. Nem beszélve arról, hogy én pöppet le vagyok azzal maradva, de ma jelentem, elkezdtem behozni a lemaradást. Mivel a Legendet annó kétszer csináltam végig egymás után, mert annyira tetszett, gondoltam ha már a Crystal Dynamics fejlesztéseihez vagyok szokva (lol), és amúgy is a legepicebb legelső epizód alakította a legmarkánsabban a személyiségem (a legelső pályáját asszem 2 év után sikerült megcsinálni, de azt is véletlenül, onnantól viszonylag gyorsan haladtam (2-3 hónap / pálya), sosem feledem el, egyetlen egyszer sikítottam az ijedtségtől játék közben, akkor amikor rossz szögben állt a kamera, és hátulról nekem ugrott egy farkas. Akkoriban, mivel egy számítógép volt összesen, úgy csináltuk, hogy a három fivér óránként váltogatta egymást a gépnél, a többiek pedig addig nézték hogy mi történik. Na abban a pillanatban mindhárman egyszerre sikítottunk fel, ilyen azelőtt és azóta nem történt mégegyszer. Mármint játék miatti sikítás sem. Na meg a legelső csontváz, közvetlenül a raptorok és a t-rex verme mellett. Meg az az óriási vízesés... szép emlékek. Igazából nem tudom mit veri magát mindenki Lara melleire, nekem már akkor sem tetszett, hogy kúp alakúak. A fenekére jobban rá lehetett zoomolni, amikor a vízben lebegett. Nem hinnétek, de meghatározó tud lenni egy-egy számítógépes játék egy egészséges gyermek lelki fejlődésében. Most nem a fenékről beszélek, az asszonyéval össze sem mérhető az a pixelsegg, hanem az összes többiről. A Tomb Raider mindig is a felfedezés öröméről szólt számomra. Hogy megérkezem egy új helyszínre, és akkor na akkor most mit kell csinálni, találjuk ki. Meg a frusztrációról, hogy egy-egy helyszínen hatvanszor kell végigmászni, mert nem ugrottam elég pontosan és leestem.)
Szóval az emlékek miatt, és mert állatira bejött a Legend, az Annyversaryt próbálom be először. Eddig nagyon tetszik, olyan, mint egy Legenddel összeötvözött első rész. A két legjobb dolog a Tomb Raiderben, csak együtt. Nyami. Aztán utána jön a többi lemaradás, az Underworld, aztán talán a Legend megint, aztán elkezdek visszafelé menni az időben, ez a terv.
2013. július 21., vasárnap
Nem tudom ki találta ki a film cselekményét, és azt sem, hogy pontosan ki írta ezt az összefoglalót, de
1) Rendfenntartó szerv? Rendőrség? Nyomozó hatóság?
2) Interpol?
3) Milyen bűntettek? A globális, gonosz ellen harcoló szervezet bűntettei? Vagy ők segítenek neki? Akkor ő most már nem bűnöző, és nem a siralomházban tölti magányos mindennapjait, ahogy az eddigi tettei alapján megérdemelné?
4) Aki az exbűnözői posztra pályázik?
Megannyi kérdés. Meg kéne nézni ezt a filmet, mert most már totál össze vagyok zavarodva. Hátha villamosszékben végzi a film végén, és akkor megnyugszik a lelkem, hogy végre egy példát statuáló film, amiben a bűnözők megkapják méltó büntetésük. Az első részt a harmadik percben kezdtem iszonyatosan utálni, és ez az érzés azóta sem múlt el.
2013. július 20., szombat
A régi telefonomnak szokásává vált, hogy jelzés nélkül ledobogatta magáról a simkártyát, én meg abban a hitben szaladgáltam vele fél napokon keresztül, hogy elérhető vagyok, de aztán mégsem. Úgyhogy ebayről beszereztem a legújabb ezüstszürke családtagot. Reméltem hogy független gyártmány a kicsike, de nem lett igazam. Furcsa volt, hogy a doboz bontatlan és sértetlen a vonalkód, belül a készülék hátlapján mégis virít az at&t felirat, a szoftver maga pedig 3Network branded. Úgyhogy az utóbbi másfél napot azzal töltöttem, hogy beleástam magam a kernelbe és a moddolásával kapcsolatos fórumokba, és hexadecimális kódban cseréltem ki a boot-logókat, keymapet, meg a márkajelzéseket a szoftverben. De úgy tűnik, sikerült. Furcsa sajátosság még, hogy eddig kétszer megcsinálta azt, hogy ha sokáig (>10 perc) kinyitva hagyom, lefagy az egész. Ez nem tudom mitől van, de remélem hogy nem az én áldásos tevékenységem hatása. A főképernyőn a soft keyek fölötti felirat lecserélhetővé tételét még meg kell oldanom.
Mivel ez már támogatja az mp3-csengőhangot (64 kbps-ig), be is tettem Gilmour szólóját a Comfortably Numbból. SMS-jelzőnek meg először fingot akartam rakni, de végül ilyen kupak hang lett.
Btw tegnap munkaidő után ránéztem a sztereomikroszkóppal a görög tengerparti homokra, amit zsákmányoltam. Kis nagyításban ezt láttam:
Ez alapján kategorikusan kijelenthetem, hogy az a 9gages kép, amin a homok mini kagylókból, csigaházakból és állati maradványokból áll, az vagy fake, vagy valami elborult tengerpartról származó homokot ábrázol.
2013. július 19., péntek
A legújabb mindfuck gondolatom, hogy ha egy ember megeszi magát, akkor nem tűnik el, de nem ám. Számításaim szerint egy átlagos, 80 kilós ember teste átalakul megközelítőleg 47,1 liter vizeletté, amelyben literenként 13,76 g, azaz összesen 0,65 kiló szárazanyag ürül ki. Ami még marad az illetőből, az egy kolosszális, 31,35 kilós szarkupac a végén. Illetve ez a mennyiség kisebb is lehet, attól függően, hogy az illető mennyi idő alatt fogyasztja el magát teljesen. Mert amíg ezt teszi, testtömegének egy jelentékeny részét napi 900 ml finggá is átalakítja. A légzéssel eltávozott karbon mennyisége mindehhez képest elenyésző, így azt számításaimban elhanyagoltam.
Napi tudomány rovatunkat látták.
cetlik:
:-),
ennyi meg egy bambi,
fucfact,
hogyisvanez,
napi bölcsesség
Arra jutottam, hogy összességében kifizetődő lehet, ha valakinek én vagyok a sógora. Próbálok követendő példaként mutatkozni, és demonstrálni, milyen fontos a tanulás egy gyerek életében, meg hogy lelkesedjen valami olyanért, ami hasznos. Bár ahogy elnézem a kapcsolási rajzait, meg ahogy - bár ő még nem tudja, de - feltalálta rajtuk a nyugalmi indukciót, nem kell nagyon megerőltetnem magam. Tegnap este épített egy trafót, és bebizonyította nekem, hogy egyenfeszültséget is lehet transzformálni, legalábbis azt a két impulzust, amit a be- és kikapcsolás jelent. Igazat adtam neki, és bevallottam, hogy ehhez nem értek annyira. Mindez egy bomba gyújtószerkezete miatt volt fontos. Érdeklődő a srác, és ezért jutalomként ma fél méter első osztályú karbonszálat kapott tőlem, hogy azzal játsszon minecraft és flight simulator helyett.
M kisöccse második osztályos.
Lehetetlen megjósolni, hogy holnapra mit fog összerakni abból a karbonszálból. Egyébként szellemi színvonalban nem esett messze a nővérkéjétől.
2013. július 18., csütörtök
hírérték
Ma is rendben volt a székletem. Előbb szokás szerint a vizelet távozott a szervezetemből, majd a papírhiány okozott kisebb fennakadást a tervezett programomban, de végül távozásra bírtam a nemkívánatos anyagokat, amelyek párttársaikkal együtt megállás nélkül hagyták el a B-A-Z megyei ingatlan szennyvízhálózatát.
2013. július 17., szerda
Az enyém előtt viszont tisztázott, az aramid szálakat egy egyszerű sósavkondenzációs folyamat melléktermékeként meg lehet kapni fenilén-diaminból és TLC-ből, az egyetlen nehézséget a gyártás során a tömény kénsav beszerzése jelenti. Karbonszálat viszont PAN-prekurzorból gyártanak, és nem mást csinálnak vele, mint 2000 fokon argon alatt karbonizálják. Ehhez nagyságrendileg több energiát kell befektetni, mint az oldatból történő szálhúzásnál a kevlár esetében. Hát ezért.
2013. július 16., kedd
A plázában a szúró-vágó eszközök szakboltjában vártam tíz percet, amíg az előttem lévő néni 10.000 HUF értékben vásárol tyúkszem eltávolítására alkalmas eszközt (??), majd odaléptem az eladó úrhoz, aki megkérdezte, hogy miben segíthet. Mondtam, hogy az ollók engem különösen nagyon érdekelnek. Milyen ollók? Mondjuk az a legnagyobb ott hátul. A kezembe nyomta, szabóolló, a legjobb minőség, 10 lepedő. Szakértő szemmel nézegettem. Mondtam, hogy az eggyel kisebbik méret is érdekelne. Az is szabóolló, de az csak 6 rugó, viszont a pengéje sokkal kifinomultabbnak tűnik. Sóhajtottam egyet. Negyed órával az eset előtt vettem meg a legnagyobb ollót a város egyik legnagyobb papír-írószer boltjában 500 forintért, de ezt neki nem kell tudnia. Annyit mondtam hogy köszönöm, és visszaadtam neki.
Tanultam a múltkori esetből, és nem árultam el neki, hogy valójában kevlár vágásához kell. A laborban lévő orvosi szike nem viszi. A dilemmát az okozza, hogy vegyek-e egy zsák papírvágó ollót, ami 20-30 vágás után elkopik és kidobható, vagy vegyek tízszer ennyiért egy szabóollót, ami 40-50 vágás után dobható ki. Eddig másfél hét alatt két ollót koptattam el. Vagy esetleg vegyek drága szabóollót, nitridáltassam be a vágóélét a fémtanon, és vágjak azzal, vagy várjam meg, míg megérkezik a szponzori kevlárvágó olló?
2013. július 15., hétfő
Összességében szerencsétlen figurának tartom Andy Vajnát, és nem azért mert úgy néz ki mint egy jóllakott mókus, mert arról nem ő tehet. Arról viszont ő tehet hogy annyira ergya lett a Terminátor 3, hogy az a széria egyetlen epizódja, amit nem néznék újra, és nálam valahol ott kezdte el megásni a sírját. Amit aztán a Szabadságszerelemmel folytatott. És amellett se menjünk el szó nélkül, hogy a munkássága alapján kormánybiztossá nevezték ki. Igen, ez a helyzet, pár B-kategóriás akciófilm producerének lenni már a magyar filmipar non plus ultrája, és ez nem csak őt minősíti. Én persze még ott voltam leragadva bulvárilag, hogy Dobó Katával van együtt, aki nekem szimpatikus volt, mert nem tűnt picsának. Viszont most, hogy utánanéztem a Tímeának, kiderült, hogy azon kívül hogy enyhén lófeje van, ő volt Damu Roland nője. Na ja, biztos a hűsége miatt lett megverve és megerőszakolva, és a partikon menyasszonyként másokkal összefekvés segít neki feldolgozni a traumát meg a sötét múltat. Szóval ezért tartom szerencsétlennek Andyt. Hogy igénye vagy lehetősége nincs jobb bulára, azt sajnos nem tudom.
A fickó viszont másnap mindenkinek elújságolhatja, hogy múlt éjjel megdöntötte egy kormánybiztos menyasszonyát, Andy Vajna menyasszonyát, és Damu Roland volt nőjét. Jackpot. Bizonyos körökben még büszke is lehet erre.
2013. július 12., péntek
Én: - Pic, képzeld, először állapították meg egy idegen bolygó színét!
M: - És milyen?
- Kék. Akkora mint a Jupiter, és van rajta víz.
- Jeej ^^
- 1500 fokos víz :\
- :\ ... de akkor az már gőz, nem? Illetve... az nyomástól függ, nem?
- ... Most olyat mondtál, amilyet a legtöbb egyetemista soha nem mondana. Nálunk van, aki úgy kap diplomát, hogy nem tudja, mi a különbség termodinamikailag a gőz és a gáz között.
2013. július 11., csütörtök
Szóval úgy esett, hogy elromlott a biciklipedálom a laborból hazafelé jövet, még indulásnál. A pedál rész és a hajtókar közötti csavar tönkrement, teljesen elnyíródott, így a pedál menet közben kiesik. Néhány próba után (papírtörlő, acél-, rézdrót, karbonszál) végül kiöntöttem az egészet metakrilát gyantával, éppen arra várok hogy megkössön.
Mémet loptam Monától, akit nem linkelek be, mert nem tudom hogy örülne-e neki, de páran biztos ismeritek.
Ki a kedvenc regényhősöd, ha van ilyen, és miért?
Sztrogoff Mihály Verne azonos című, de kevésbé közismert, ellenben igencsak jó regényéből. Annak a fickónak van töke.
Sportolsz valamit, illetve fontosnak tartod az egészséges életmódot?
Fontosnak tartom, és szerintem sportnak számít az, ha minden nap bicajjal megyek munkába és haza (hegymenetben), viszont a probléma ott kezdődik, hogy utána annyira megéhezem, hogy visszaszedem a kalóriát.
Hiszel a horoszkópban?
Abban hiszek, hogy az égitestek kiszámítható égi mechanika szerint mozognak. Azt nem tudom, hogy ehhez hogyan lehet bármiféle módon is emberi viselkedést kötni, amikor az emberek 99%-a az égre nézve a Vénuszt sem tudja megkülönböztetni a Jupitertől.
Van olyan film, amit akárhányszor nézel meg, képtelen vagy megunni? Ha van, miért pont az?
De, egy idő után mindegyiket megunom. Gyerekkoromban, a nagy VHS-korszak idején volt olyan, hogy ronggyá néztünk egy-egy filmet, most hirtelen a Vili a veréb ugrik be. És azért gyűrtem annyit, mert gyerekként hivatásomnak tartottam betéve ismerni minden képkockáját, és érdekes módon sokadszorra se volt unalmas.
Voltál már valaha igazán szerelmes?
Voltam, és vagyok is.
Mi a legnagyobb/számodra legfontosabb dolog, amit idáig elértél az életedben?
Oldalt a bemutatkozó felsorolásom majd' minden eleme. Az, hogy elismernek engem szakmailag.
Eszedbe jutott valaha is, hogy abbahagyod a blogolást? Ha igen, miért?
Régen hajlamos voltam besértődni, mert akkoriban még nem tudtam gondolatban egymás mellé állítani az aktuális engem oltogató ember munkásságát és életfilozófiáját, és a sajátomat. Amióta tudom, azóta csak röhögünk az ilyeneken. No way, hogy abbahagyjam, annál ez azért jobb blog. Tele van érdekességekkel. Egy rakás fun dologból kimaradnátok, ha bezárna.
Szerinted mi a legjellemzőbb tulajdonságod?
Az, hogy megmondom, ha valamit gondolok.
Hiszel a sorsban, vagy valamilyen felsőbb erőben?
Nem. Tipikus emberi magatartásforma a másokra mutogatás, pedig minden ember a saját sorsát irányítja.
Melyik a kedvenc sminkmárkád?
Az, amelyiket M minden nap NEM használja.
Sztrogoff Mihály Verne azonos című, de kevésbé közismert, ellenben igencsak jó regényéből. Annak a fickónak van töke.
Sportolsz valamit, illetve fontosnak tartod az egészséges életmódot?
Fontosnak tartom, és szerintem sportnak számít az, ha minden nap bicajjal megyek munkába és haza (hegymenetben), viszont a probléma ott kezdődik, hogy utána annyira megéhezem, hogy visszaszedem a kalóriát.
Hiszel a horoszkópban?
Abban hiszek, hogy az égitestek kiszámítható égi mechanika szerint mozognak. Azt nem tudom, hogy ehhez hogyan lehet bármiféle módon is emberi viselkedést kötni, amikor az emberek 99%-a az égre nézve a Vénuszt sem tudja megkülönböztetni a Jupitertől.
Van olyan film, amit akárhányszor nézel meg, képtelen vagy megunni? Ha van, miért pont az?
De, egy idő után mindegyiket megunom. Gyerekkoromban, a nagy VHS-korszak idején volt olyan, hogy ronggyá néztünk egy-egy filmet, most hirtelen a Vili a veréb ugrik be. És azért gyűrtem annyit, mert gyerekként hivatásomnak tartottam betéve ismerni minden képkockáját, és érdekes módon sokadszorra se volt unalmas.
Voltál már valaha igazán szerelmes?
Voltam, és vagyok is.
Mi a legnagyobb/számodra legfontosabb dolog, amit idáig elértél az életedben?
Oldalt a bemutatkozó felsorolásom majd' minden eleme. Az, hogy elismernek engem szakmailag.
Eszedbe jutott valaha is, hogy abbahagyod a blogolást? Ha igen, miért?
Régen hajlamos voltam besértődni, mert akkoriban még nem tudtam gondolatban egymás mellé állítani az aktuális engem oltogató ember munkásságát és életfilozófiáját, és a sajátomat. Amióta tudom, azóta csak röhögünk az ilyeneken. No way, hogy abbahagyjam, annál ez azért jobb blog. Tele van érdekességekkel. Egy rakás fun dologból kimaradnátok, ha bezárna.
Szerinted mi a legjellemzőbb tulajdonságod?
Az, hogy megmondom, ha valamit gondolok.
Hiszel a sorsban, vagy valamilyen felsőbb erőben?
Nem. Tipikus emberi magatartásforma a másokra mutogatás, pedig minden ember a saját sorsát irányítja.
Melyik a kedvenc sminkmárkád?
Az, amelyiket M minden nap NEM használja.
Ma összekaptunk M-mel. Veszekedtünk, már nem is tudom min, valami szokásos apróságon, de nagyon. Szörnyű érzés volt. Először csak emelt hangon vágtunk egymás fejéhez ronda dolgokat, aztán rövid idő múlva már kiabáltunk egymásra, egy idő után sírva is fakadt, és bezárkózott a szobába. Én hogy lehiggadjak, elmajszoltam egy joghurtot a konyhában, átgondoltam a dolgot, aztán leültem az ajtaja elé, és bocsánatot kértem, és megígértem neki, hogy többé ez nem fordul elő. Ekkor kisírt szemekkel szipogva előjött, és elmondta, hogy ő is hülye volt, és hogy valójában szeret. Megcsókoltam, ő erre beindult, és hát alakultak a dolgok a maguk útján, szeretkezni kezdtünk, és az lett a vége, hogy az egész délután átszexeltük, most pedig itt fekszik teljesen pucéran az ágyamon, és békésen alszik. Ezt csak azért írom, mert nem is gondoltam volna, hogy a békülős szex tényleg ennyire jó.
Most pedig jelentkezzen az, aki ebből a posztból bármit is beszopott.
Most pedig jelentkezzen az, aki ebből a posztból bármit is beszopott.
2013. július 10., szerda
2013. július 9., kedd
Tegnap apa vett nekem bérletet a miskolc kártyámmal. Mivel a diákom nem volt nála (eddig sose kellett, a miskolc kártya is csak a kedvezmény miatt), a bérletigazolvány szám mezőbe a kisasszony beleírta a születési dátumomat (nyilván a miskolc kártyámról), és csak így adta ki a bérletet. Ez több dolgot is felvet:
- Az MVK vezetősége feltételezi, hogy minden utas kizárólag saját maga számára vesz bérletet? Erre utal az, hogy apától elvárták, hogy nála legyen a diákom is. Holott mi közük a diákomhoz. A TAJ-kártyám nem kell?
- Ez az egész gyaníthatóan több problémát fog okozni az elkövetkező 30 napban az ellenőrökkel, ugyanis a valós diákigazolvány számom közel sem hasonlít a születési dátumomra.
- Gőzöm sincs, hogy mit akartak ezzel az intézkedéssel elérni. Ha azt, hogy más ne használhassa a bérletem, akkor innen üzenem, hogy rajtam kívül mind a két öcsém szokta, de van annyi eszünk, hogy a hozzá tartozó diákigazolványommal együtt, nem pedig a sajátjukkal.
- Az MVK vezetősége feltételezi, hogy minden utas kizárólag saját maga számára vesz bérletet? Erre utal az, hogy apától elvárták, hogy nála legyen a diákom is. Holott mi közük a diákomhoz. A TAJ-kártyám nem kell?
- Ez az egész gyaníthatóan több problémát fog okozni az elkövetkező 30 napban az ellenőrökkel, ugyanis a valós diákigazolvány számom közel sem hasonlít a születési dátumomra.
- Gőzöm sincs, hogy mit akartak ezzel az intézkedéssel elérni. Ha azt, hogy más ne használhassa a bérletem, akkor innen üzenem, hogy rajtam kívül mind a két öcsém szokta, de van annyi eszünk, hogy a hozzá tartozó diákigazolványommal együtt, nem pedig a sajátjukkal.
2013. július 8., hétfő
Ma évekig tartó procedúra után az Editor elfogadta a második elsőszerzős cikkemet/ünket publikációra, úgyhogy a jegyzék hamarosan frissül.
Bár ez már lejárt, de attól még lehet jelentkezni, a gépészeti beállítottságúakat csapatvezetőként én felvételiztetem, ismerősöknek protekció jár.
2013. július 7., vasárnap
Asszonypajtás volt oly kedves és küldött mémet.
1. Hogyan látod magad tíz év múlva?
Fizikailag borostásabbnak, pocakosabbnak és kopaszabbnak, X=n+1;x∈N számú gyerekkel a nyakamon. És kerti papucsban.
2. Mi az, amit el szeretnél érni az életedben?
Decens család és korrekt megélhetés, gazdag környezet, de legfőképp az, hogy az életem példaképként szolgáljon a majdani leszármazottaim számára. Ez az egyik, és folyamatban van. A másik, hogy akarok olyat alkotni az emberiség számára, amit csak én tudok, és amire szüksége van, és ezzel kvázi igazolni akarom a hasznosságomat és létjogosultságomat az egész faj számára. Ez is folyamatban van.
3. Milyenek a vásárlási szokásaid?
Szeretek olyan dolgokat megvenni, amiket nem lehet megkapni, mert nincs rájuk kereslet, viszont számomra fontosak.
4. Ha már vásárlás, melyek azok a dolgok, amelyek a vásárlási listádon szerepelnek?
Szeretnék egy Creo vagy CAD-képes munkagépet (notebookot) venni, amely alkalomadtán egy DLS-t is elbírna. Egyelőre ennyi.
5. Mit gondolsz a fiú-lány barátság létezéséről?
Vannak akik azt mondják, hogy van. Én férfiként azt állítom, hogy nem találkoztam még férfival, aki szerint lett volna.
6. Számodra mi a tökéletesség?
Az a tévhit kering valami félreértés folytán, hogy nem létezik. Pedig én a saját szememmel láttam ma reggel.
7. Milyen lenne számodra egy tökéletes nap?
Olyan, ami kiesne az életemből, mert átalszom.
8. Mikor van a szülinapod? :)
Év végén.
9. Ha visszagondolsz a gyerekkorodra, összhangban van az akkori elképzelésed a felnőttkorodról a mostani tényleges életeddel?
Igen. Állítom, hogy büszke lennék a mostani magamra gyerekként. Remélem, hogy a jövőbeli énemre is büszke lehetnék most, mindent megteszek hogy így legyen.
10. Szerinted a lányok tényleg érzékenyebbek, mint a fiúk?
Erről nem tudok nyilatkozni.
2013. július 6., szombat
Amikor először mentem tüdőszűrőre, azt hittem, azért kell két hetet várni az eredményre, mert az okos doktor bácsinak ennyi időbe telik tüzetesen átvizsgálni mindenre a tüdőmet, és megírni a jelentést. Aztán két hét után kaptam egy papírt, amire mindössze annyi volt írva, hogy tüdőgümőkórtól mentes. Az első gondolatom az volt, hogy ha kérdezték volna, ezt megmondtam volna én is.
nyári mém
1.) What first tells you that Summer is here?
Hogy nem kell átallnom egy szál pólóban reggelente suliba menni, és egész nap abban lenni. Itt Miskolcon olyan az időjárás, hogy vagy téli dzsekiben vagyok, vagy pólóban, köztes lehetőség nincs.
2.) Name your five of your favorite distinctively Summer habits or customs.
- farmer-póló kombó
- reggel biciklivel munkábajárás
Hogy nem kell átallnom egy szál pólóban reggelente suliba menni, és egész nap abban lenni. Itt Miskolcon olyan az időjárás, hogy vagy téli dzsekiben vagyok, vagy pólóban, köztes lehetőség nincs.
2.) Name your five of your favorite distinctively Summer habits or customs.
- farmer-póló kombó
- reggel biciklivel munkábajárás
- egésznapos vízpocsolás és víziháború a fázás veszélye nélkül
Meg nemtom, én az összes évszakot szeretem, de nem tudom hogy miért.
3.) What is your favorite smell of Summer?
Benzingőz a motorokból.
4.) What is your favorite taste of Summer?
After eightes fagyi. Ezt mindenkinek meg kell kóstolnia.
5.) Favorite Summer memory?
Amikor pár évvel ezelőtt pánikszerűen berendeltek a laborba egy nyári szombaton, lementem biciklivel, majd másfél órát kellett várakoznom a bejárat előtt. Viszont láttam aznap mókust.
6.) Extreme heat or extreme cold? Which would you choose and why?
Az extrém hítet lehet enyhíteni ventilátorral, bár zárt rendszerben a ventilátor mozgása a rendszer entrópiáját növeli, meg hát a forgó motor által termelt hulladékhő disszipálódik a környezetben, összességében tehát a ventilátor inkább melegít mint hűt. De kellemes módon teszi ezt.
7.) What books do you plan to read for the season?
A Ray Bradbury összesem utolsó kötetét nem merem, mert félek hogy el fog fogyni. Úgyhogy marad pár észveszejtően izgalmas doktori értekezés. Az ember nem hinné, de tényleg van ilyen. Mármint izgalmas doktori értekezés.
8.) What is your favorite part of summer?
Igazából egyik sem. Talán az a nap, amelyiken megcsinálom az utolsó vizsgám, de még nincs vége a vizsgaidőszaknak, és alig kezdődött el a nyár, és a nap hátralévő részében azon gondolkozom, mit fogok csinálni a nyáron.
Meg nemtom, én az összes évszakot szeretem, de nem tudom hogy miért.
3.) What is your favorite smell of Summer?
Benzingőz a motorokból.
4.) What is your favorite taste of Summer?
After eightes fagyi. Ezt mindenkinek meg kell kóstolnia.
5.) Favorite Summer memory?
Amikor pár évvel ezelőtt pánikszerűen berendeltek a laborba egy nyári szombaton, lementem biciklivel, majd másfél órát kellett várakoznom a bejárat előtt. Viszont láttam aznap mókust.
6.) Extreme heat or extreme cold? Which would you choose and why?
Az extrém hítet lehet enyhíteni ventilátorral, bár zárt rendszerben a ventilátor mozgása a rendszer entrópiáját növeli, meg hát a forgó motor által termelt hulladékhő disszipálódik a környezetben, összességében tehát a ventilátor inkább melegít mint hűt. De kellemes módon teszi ezt.
7.) What books do you plan to read for the season?
A Ray Bradbury összesem utolsó kötetét nem merem, mert félek hogy el fog fogyni. Úgyhogy marad pár észveszejtően izgalmas doktori értekezés. Az ember nem hinné, de tényleg van ilyen. Mármint izgalmas doktori értekezés.
8.) What is your favorite part of summer?
Igazából egyik sem. Talán az a nap, amelyiken megcsinálom az utolsó vizsgám, de még nincs vége a vizsgaidőszaknak, és alig kezdődött el a nyár, és a nap hátralévő részében azon gondolkozom, mit fogok csinálni a nyáron.
9.) What's your favorite quintessentially summer food? Least favorite?
A lidlis csokis párna. A szalonnasütéseket viszont igazából nem szeretem.
10.) Best beverage to beat the summer heat:
Víz. Esetleg limonádé.
11.) Least favorite/most annoying thing related to summer?
Hogy előre be van tervezve az egész. És az a felfogás, hogy nincs suli => több idő jut a munkára, meg olyan dolgokra, amiket nem azért nem csináltam eddig, mert nem volt rájuk időm, hanem mert nem volt rájuk kedvem.
12.) Pick one: the lake /the beach.
A tengerpartokat jobban szeretem. A sziklásokat.
13.) Most amusing summer vacation trip you've ever taken?
Az most volt pár napja. De mindegyik emlékezetes a maga módján.
14.) Most ridiculous/cringe-inducing/blush-provoking summer outfit you have seen? (Bonus points if you yourself were wearing it!)
Nem kapok bónusz pontot, de irigylem azokat, akik csak a zokni-szandál miatt vannak kiakadva. Szerintem ugyanúgy nevetséges utcán a papucs, a hawaiigatya, a rózsaszín falatnyi férfifelsők, a cigányok láthatósági csíkjai, meg úgy általában az összes olyan ruha, amit az ember már nem kényszerből vesz fel (mert hideg van), hanem úgy gondolja, hogy eljött az ő ideje, és végre felveheti azt amiben szerinte kurva jól és vonzón néz ki, miközben pedig valójában egyáltalán nem néz ki jól és vonzón.
15.) Your absolute dream summer afternoon would be
Hogy úgy tolok valami eddig végigtolatlan véres FPS-t, hogy azt se tudom, milyen napszak van éppen. Az igazi kikapcsolódás az lenne. Awh, dream afternoon.
16.) If you could go anywhere on summer vacation where would you go?
A legvonzóbb hely nyáron is a saját ágyam. Ha tehetném, ott vakációznék hetekig.
2013. július 5., péntek
2013. július 4., csütörtök
Délen a sziesztát komolyan kell venni, úgyhogy volt időm végigtolni életem első offline körökre osztott RPG játékát. Dragonfire kritika következik.
Igazából a játék készítőire már nem is emlékszem, meg a credits is fura módon hiányzott az egészből, de annyit érdemes tudni azon kívül, hogy körökre osztott és hogy RPG, hogy egyetlen mentési helyet zsúfoltak bele az alkotók, és hogy 3,4 megát foglal az egész mindennel együtt, és hogy Series 80 verziójú Symbianra íródott, magyarul régi típusú nokia kommunikátorra. Cellákon kell lépkedni, az npc-kkel való interakció pedig szövegesen történik. Egy nagy térképet kell bejárni 2D-ben felülnézve és sematikus grafikával, ahol különböző szörnyeket kell körökre osztva legyőzni, ami a szintünknek megfelelően vagy sikerül, vagy nem (képeket is tennék be, de a screenshothoz kell a MMC-kártyám a mobilba, amit csak szoftverfrissítés után lesz hajlandó felismerni, úgyhogy többszörösen kaszkádolva el vagyok vágva ettől a lehetőségtől, úgyhogy lopok egyet valahonnan).
A sztoriról annyit érdemes elmondani, hogy amint már sejthető is - fantasy a cucc, minden elképzelhető fantasy lény szerepel benne (és kinyírható, erről mindjárt), és hogy csóró tőrös nyikhajként kezdünk, de a végére a legnagyobb istensárkányt is sikerül lenyomni, akkora hősök vagyunk. És mindezt kb. 6-8 óra alatt, annyi ugyanis a játékidő, nekem legalábbis kényelmes tempóban annyi volt. De így, hogy most már tudom, hogyan kell rpg-t játszani, szerintem speedrunban két óra alatt is megjelenne a The End felirat a végén.
Ami érdekesség: az acél karddal egy tigris támadását éppen túl lehet élni, egy ezüst karddal két kisebb karcolással, az arany karddal pedig a legvadabb ork istenséget lehet mordor örök vadászmezeire küldeni. Ha emellé hasonlóan lágy fémekből(!) választunk magunknak mellvértet és pajzsot, még sikeresebbek lehetünk. Wut.
A másik, volt egy fickó északon, aki ki akarta békíteni a törpéket a barbárokkal, és ehhez szüksége volt két cuccra, amit meg kellett keresnem. Végül miután némi menekülés és tápolgatás után kinyírtam a barbárok után az összes törpét is, kiderült, hogy utóbbiak lopták el a cuccokat. Az egész játék úgy fejeződött be, hogy mekkora hős vagyok és megmentettem a világot, miközben csak azokat az élőlényeket nem mészároltam le, amik eddig is halottak voltak. Hős vagyok, és egyben az egyetlen többsejtű élőlény az egész térképen, aki még életben van.
A játékmenet egyébként pöppet kiegyensúlyozatlan volt. Oké, értem én a célzást, ha belépek a Xeronn-sivatagba, ahol egyetlen csapással nyír ki egy mezei múmia, akkor nyilván nem értem még el az a szintet ami kell a sivatagba belépéshez, és akkor elmegyek feltápolni addig magam máshol. De ha már nyögve és vérezve, de elbánok vele valami mágikus bizbasszal, aztán átvergődök még tucatnyi hasonlón, hogy megtaláljam a saját, pénzért kurvadrágán és sok szenvedés árán megvett mágikus bizbaszom egy ládában, hogy aztán utána a kettő közül az egyiket fele áron eladjam, akkor kicsit felmegy a pumpa. Mindegy, ez teszi bájosan kiszámíthatóvá az egészet. Összességében tetszett. Szórakoztatott. Nyolc pontot adok rá a tízből. Ha lenne hozzá több map, éjjel-nappal ezt nyomnám. Ezt a mobilos játékok közül egyedül a Snake mondhatja még el magáról.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











.jpg)
.jpg)
.jpg)





