dead space

Másfél órányi roncsvadászat után az orvosi részleg maradványai közt valamelyik szobában lenyomok kettő ilyet

és lerázom magamról az egyik ilyet ami rámcuppant

És akkor az afroamerikai főnököm megszólal a rádión valami atombiztos szobából, hogy szerinte az eddigiek alapján ez igazából nem is biztos, hogy fertőzés, hanem lehet, hogy inkább valami idegen létorma.

Hát nem tudom, én a náthát mindig is ilyennek képzeltem el.

Az már úgy elég gyász lehet, ha valaki ennyire undorodik a párjától.

Mondjuk ha life.hu-t olvas, nem is csodálom.

Mire visszajövök a fogmosásból, ő már az ágyon fekve oktatóvideót néz arról, hogy kell mérnöki precizitással nyuszit simizni.

Volt pár okos ember, aki mondott valami a jövőről. Én meg most mondok valami arról, amit ők mondtak.

- Az "ingyenes" és "korlátlan" relatív fogalmak. Ha azt kell mondani, hogy az emberek többsége eladja a saját anyja lelkét is egy gátlástalan óriáscégnek ahhoz, hogy a véges mennyiségű csóró kis családi videója felférjen a cloudba, akkor valószínűleg erről van szó.

- Azt is megnézném, hogy öt év múlva hogyan kever ki tetszőleges összetételű kontaktlencse-tároló folyadékot egy vonalkódolvasó robot, ha bejön egy néni és azt mondja neki. Mert például egy patikus minden további nélkül képes rá.

- Kábé pont 10% azoknak az aránya akik szerint egyébként hasznos dolog egy okosgyűrű vagy okosóra. Mindenki más szerint teljesen feleslegesek, kiforratlanok és idegesítőek (az én személyes tapasztalatom az, hogy még az okosórát viselő emberek is idegesítőek). Ez alapján elég sok kétségem van afelől, hogy bárkinek igénye lenne okosruhára (okosruha= tízszer annyiba kerül, mint egy butaruha, cserébe nem csak a mobilunk rezeg ha hívás érkezik, hanem a zsebünk is. Szükségünk van rá?).

- Emlékszünk-e még, mekkora batárnagy bukta volt a google glass? A szemüveg kapcsán nincs több kérdésem.

- A 3D-nyomtatást én már elfogadtam. Nem akkora hókuszpókusz, mint amekkorának a cikk akarja beállítani.

Mindazonáltal a technológia kifejezetten prototípusgyártásra alkalmas, és olyan alkalmazásokra, ahol kifejezetten a kis szériaszám az egyik alapkövetelmény. Namost, az autóipar jellemzően ennek pont az ellentéte. Így az a kijelentés, hogy az autók 3D-nyomtatással készülnének a jövőben, elképesztő baromságnak hangzik már most, a jelenben is. Fröccsöntéssel készülnek. A 3D-nyomtatás lassú és pontatlan a fröccsöntéshez képest, és mindig is az lesz. És teljesen másra találták ki a kettőt.

- Szerintem kifejezetten nehéz élő szövetet 3D-nyomtatni, de ebben a műmájas dologban lehet ráció.

- A beépített mobilos agyhullámos kommunikáció beláthatatlan biztonsági kockázatot jelentene, így szerintem pártíz évig még eltart, míg elterjedté válik. Ha egyáltalán létezik már, akkor tutira kizárólag katonai használatban marad még jó sokáig.

- Itt van valami alapvető félreértés. A tablet és okostelefon miért lenne szuperszámítógép? Egy kibaszott pdf-et nem tudnak még ma sem normálisan megnyitni, nemhogy időjárást és proteinek szerkezetét modellezni. Pláne nem azok, amik majd az afrikai éhező gyerekekhez kerülnek majd a beláthatatlan jövőben. Mert nekik biztos nagy szükségük lesz rá.

- Elég fura internetes alapjogról beszélni úgy, hogy idén itt például még gigabájtonként akarták megadóztatni. Szerintem a döntéshozók először tanuljanak meg internetet és számítógépet használni, mielőtt okosakat akarnak nyilatkozni a témában, mert egyelőre ott tartunk, hogy a facebookra se tudnak bejelentkezni maguktól.

- A vállalati ellenőrzések automatizálását Észak-Korea már 99% hatékonysággal végzi. Tanulhatnánk tőlük.

- A vezető nélküli autók idén nagyságrendekkel több balesetet okoztak, mint a hagyományosak (arányosan számolva persze), és bár kétségeim vannak a technológia szükségessége felől, kétségtelenül folyamatos fejlődés alatt van ez a terület. Lehet benne ráció, hogy ha pénzesebb cégek maradnak továbbra is beleállva a gázpedálba, akkor tíz éven belül használható kereskedelmi termék születik.

Újra Miskolcon leledzem, ezért újra van béna ruhafeliratok-rovat.

Pár napja egy középkorú hölgyön a vasgyárban forma-1 színvilágú dzseki, rajta Mercedes-logó, és Morcedes-Bonz felirat.

Ma meg megnéztük Dénessel a moziban ébredő erőt. Aki szintén ilyenre szánja el magát, az készüljön fel lelkileg arra, hogy lehet, hogy egy mobilozó tapló fasz ül majd mellé a kölykével, aki egyrészt bőven korhatár alatti, másrészt le se szarja majd a filmet, mert csak azért kellett jönnie, hogy a mobilozó tapló fasz apuka ne egyedül jöjjön. Én komolyan nem értem, miért nem lehet leszakadni a mobilról erre a két órára. Vagy hogy miért fizeti ki valaki két mozijegy árát, amikor mobilt buzulni otthon is lehet, ingyen.

Ezt most muszáj kiírnom magamból, de A Hangya még a Fantasztikus négyesnél is gyengébb lett.

Bejgliben gazdag ünnepeket kívánok mindenkinek, akinek volt szerencséje pont karácsonykor eljegyződni, és mindenki másnak is, akik inkább egy saját emlékezetes dátumot választottak a naptárból egy ilyen fontos eseményre.

Halászlében gazdag ünnepeket kívánok utólag is mindenkinek, akik a begyűjtött ajándékhalommal szelfiznek, és mindenki másnak is, akik inkább azzal dicsekednének, hogy ők mit ajándékoztak a szeretteiknek.

Én például ezt.

Ez legalábbis egy része. Én terveztem. Is. Nem mintha menőzni akarnék vele már megint, de egyébként de.

Töltött káposztában gazdag karácsonyt kívánok utólag is mindenkinek, aki kihasználja, hogy a UPC-nél év végéig ingyen lehet nézni a mozifilmeket a videótárból, és mindenki másnak is, akik inkább a Reszkessetek betörők 3 ismétlését nézik megint, mert nincs más.

Tudom ajánlani ilyen esetekre egyébként a Wattsot a Eurosporton. Úgy tűnik idén is az lesz az egyetlen szórakoztató műsor az ünnepek alatt.

És végül bobajkában gazdag ünnepeket kívánok mindenkinek, aki mákos gubának hívja a bobajkát, és mindenki másnak is, aki nem.

Aki miskolci, attól megkérdezném, hogy most a két ünnep között a szinvaparki kisállatbolt vajon nyitva lesz-e, és hogy még mindig ki szoktak-e pakolni oda kisnyuszikat. Meg akarnánk tekinteni majd M-mel a közeljövőben.

Három lehetőség van:

- Most ezek vagy egységesen türhő faszparasztok, hogy még a nappaliban is cipőben mászkálnak,

- Vagy egy fényképezőgép rendeltetésszerű használata meghaladja a szellemi képességeiket, ezért "profi" segítségét kérték,

- Vagy annyira vállalhatatlan az otthoni karácsonyfa és lakberendezés, hogy szentestén inkább stúdióba vonultak fotózkodni, hátha ott sikeresebben tudnak meghitt családi hangulatot imitálni az éves kirakatfotóhoz.

Heh, bénák... 5 nanométert én bebaszva szoktam csinálni platinából. Az én karácsonyi tematikájú elektronmikroszkópos képeim jobbak.

Már a vonaton ültünk hazafelé jövet, semmi olyan nem történhet ebben a két napban a tanszéken amihez én kellenék, és éppen azon gondolkoztam, hogy majd a januári visszatérést sem fogjuk elsietni, majd szépen kényelmesen,valamikor a hét közepe körül.

És ekkor kaptam meg életem legromantikusabb sms-ét a főnökömtől.

Hát,... jó.

De álmodozni azért jó volt róla.

Legalább idén is lesz mit mesélnem.

Naiv vagyok, és ha egy cikk azt ígéri, hogy elárulja, hogy kell 15 perc alatt fittnek és ébernek lenni reggel, akkor azt hittem, hogy olyan praktikus tanácsokkal fog ellátni, hogy töltsek le alvásfigyelő appot, tegyem csap alá a fejem, vagy egyek egy hűtőhideg almát, vagy tudom is én, direkt azért kattintottam rá, mert azt vártam, hogy végre megmondják a tutit.

Ehelyett persze megfoghatatlan ezoterikus lófaszt kaptam, mi mást.

1) 1. Köszönetet mondani

Köszönöm bazmeg az ébresztőórámnak, hogy elég hangos volt ahhoz, hogy ne aludjak el.

2. Áramoljanak határtalanul a gondolatok.

"A gyakorlat célja a blokkok, gátak felszabadítása és fellazítása,"

Nem esetleg az, hogy hogyan ne aludjak vissza? Mi a retkes fasz ez, valami soft-buzipornó nyitójelenete?

3. Ötletgép

"Egy tanulmány szerint napi 10 ötlettel már nagyot lendíthetünk saját karrierünkön"

Már bocs, de ki az, aki napi 10 ötletből meg tud élni? És miért nem a munkahelyén csinálja ezt?

Ki az, akinek annyi szabadideje van, hogy reggelente negyed órát elbasz ilyenekre?

Ők meg nem tudom mi zabálnak éppen, de szépségkirálynőként vigyázhatnának az alakjukra.

Hajnali Fény Hegye

Nem akarok spojlerezni, de olvastam nyáron egy kiba* jó scifit, ahol az egyik fejezetben zavarbaejtően hasonlóan volt leírva, ahogy egy fiziológiailag abszolút különböző, nagy hatalmú idegen faj hogyan boncolja fel éppen élve a főszereplőket.

Idén egyébként (az 1200 oldalas terjedelme ellenére) egyértelműen az volt a legjobb könyvélményem. Pedig volt még mellette 11 másik is, köztük a Vaják soron következő epizódja.

Jelentem, elkészültem a karácsonyi ajándékommal, és ki is próbáltam (próbáltuk). Meglepően élvezetes még azok számára is, akik nem ismerik a Doktort.

És mivel a magenta szín a T-com kizárólagos jogtulajdonát képezi, még jól is tette. Távolról sem a bosszú miatt csinálta, hanem azért, mert ha nem tette volna, perelni lehetne miatta. Ebből is látszik, hogy az ő jogi képviselője legalább elvégezte a házi feladatát, és nem egy olyan segg van a szája helyén, mint ennek a facebook-csoportak. kicsit kezd már fárasztó lenni ez a fröcsögés. Én sem bírom annyira Ákos zenéjét, de ha már szájkaratézunk, akkor alapszabály, hogy ne csináljunk magunkból hülyét.

A jelenkor legfontosabb problémájának nem azt látom, hogy egy másodvonalas előadóművésznek és egy ámokfutó, komplexusos politikusnak nem az a véleménye a női szerepekről, mint a többségi társadalomnak. Az szerintem még elfogadható.

A jelenkor legfontosabb problémájának inkább azt látom, hogy manapság úgy tűnik mindenen fel kell háborodni. Akármiről akárki fejti ki a véleményét, azon biztos hogy valaki fel fogja kúrni az agyát és túltolja a rinyát. Ez eddig oké. Előfordul. Nem létezne a blogom, ha nem fordulna elő.

Az már nem oké, hogy ha valaki esetleg úgy dönt, hogy kinyilvánítja ő is a véleményét, ami nem ugyanaz mint a többségé, akkor ő már egy radikális szélsőséges középkori ősember, és soha többé ne kapjon nyilvánosságot.

A jelenkor legfontosabb problémája az, hogy ha egy nő netalán azt mondja, hogy neki tök oké az, ha egész nap otthon neveli a gyerekét amíg a férje dolgozik, és szeret háztartást vezetni, akkor az mindenki szerint egy elnyomott, kihasznált, szegény konzervatív nő, és igazán ráférne már, hogy valami tévesen feminizmusnak hívott, cukormentes, torz fasizmussal mossák át az ő agyát is. Már bocs.

Nem vagyok nő, de tudom, hogy a nőm mit szeret. Mert elmondja nekem, mert mi kommunikálunk egymással (úúristen, hozzászólt egy pasihoz, fúj!). Ha el akar mosogatni, engedem neki. Ha nem akar, kénytelen leszek én elmosogatni. Emellett ha a defektes bicikligumiját kell kicserélni, akkor egyértelmű, hogy azt én csinálom.

És miért nem csapok ezért hisztit?

Hát azért nem, mert leszarom. Szeretem őt, és szívesen megcsinálom neki a biciklijét. Ennyi. Úgy látom sok olyan nő van, aki ezt a fajta logikát nem tudja megérteni.

- Ha én most nem adok aprót egy csövesnek akinek eddig adtam, akkor én is alkotmányt sértek és szólásszabadságot?

- Ha van annyi pénzem, hogy a számlák kifizetése után még azt csinálhatok a maradékkal amit akarok, akkor az visszaélés?

- Ha valaki nem kíván többé meghívni engem ebédnél, akkor az "belém rúg, mert ahhoz van kedve"?

- Ki ez az ember, és miért a Mokkában mutogatják a Balázs show helyett?

Just for the record, meséltem már párszor ugye, hogy volt az a csoporttársam, akivel annyira együtt kezdtük az egyetemet, hogy én raktam fel a gólyatáborban az ágyára, amikor részegen fetrengett a hányásában.

Na, ezt most csak azért mondom, mert úgy tűnik, hogy sikerült 7 és fél év alatt végre elvégeznie a BSc-t.

Nagyon pörög most az egész internet ezen az Ákosos témán, bár ebből leginkább csak a felháborodott hörgést lehet hallani. Én nem háborodtam fel, de nem is vagyok nő, és nem is nagyon érint az, hogy mit mond egy random ember a nőkről, de egyébként annyi igazsága van a dolognak, hogy ha valaki szülni akar, akkor azt lehetőleg fiatalabban tegye, mint idősebben, mert idősebben nem biztos, hogy képes lesz rá. Az, hogy nagy fiatalos lendületében emellett ki tud/akar még 3 diplomát meg felsővezetői pozíciót összeszedni, az mindenkinek legyen a magánügye.

A telekom hisztijét sem tartom teljesen jogosnak az ügy kapcsán, meg hogy Ákos kijelentései vállalhatatlanok. Pataky Attila szintén zenész, az ő kijelentései szerintem vállalhatatlanabbak amikor arról nyilatkozik, hogy szíriusziakkal kávézgatott, meg amikor a koncertjén a csillagot is lekáromkodta az égről. Ehhez képest Ákos a magánvéleménye a női életpályamodellről, az piskóta. Egyébként ha már vállalhatóságnál is tartunk, akkor szerintem a zenéi mostanában már pont nem azok.

Nézzük én mit reagálnék hirtelen, ha olyan embertől kapnék meglepi kari ajcsit, aki Nóra honlapjáról merített SOS tippet a számomra.

- Egy fekete-fehér könyv tele értelmetlen ábrákkal. És színes ceruzák. Mit kezdjek ezzel? Mi vagyok én, óvodás?

- Ez a könyv már megvan \ Ez a könyv egyáltalán nem érdekel. Jobban örültem volna egy utalványnak.

- Csilingelő kolomp a nyakamba? Mi vagyok én, tehén bazmeg?

- Jej, csoki! (Ezzel nem lehet mellélőni.)

- Erre az énidőre olyan emberek járnak, akiknek fingjuk sincs a világ működéséről, és egy HR-es segítsége nélkül még a saját CV-jüket sem képesek összerakni. Akkor szerinted én is ilyen vagyok? egyáltalán, már a holnap neve is olyan, mint amit egy félkegyelmű talált ki, inkább rá se kattintok.

- Egész napos szektagyűlés magával Nórikával, mindig erre vágytam, igazán köszönöm.

Biztos vagyok benne, hogy a neon.hu közelmúltbéli kihalásával az emberiség végre levetette béklyóit, melyek a sötét középkorba húzták vissza gyámoltalan szellemét, és egy óriási lépést tett egy teljesebb, értelmesebb társadalom kialakulása felé. Ez már a jövő.

Ugyanakkor az is bámulatos, hogy ez a blog csak havonta egyet posztol, de ilyen aktivitás mellett is az eddigiekkel tulajdonképpen megteremtette annak a tökéletes ellentétét ésvagy antitézisét, amit én idáig itt építettem, és amit képviselek.

> Half Life 2-t toljuk kooperatívan.

> Csak a legutóbbi pályán legalább hatvanszor haltam szörnyet vagy robbantam cafatokra a szeme láttára.

> Legalább háromszázmillió combinet, és ötször annyi halálfélelemtől sikítozó zombit és headcrabet meg egyéb élőlényt henteltünk le a játék harmadáig.

> Sokadszorra verekedjük át magunkat Ravenholmon.

> Lát egy földön fekvő sebesültet, aki a nyakát fogja.

> Akkor az így már tök müsz :'((

Még békebeli egyetemista koromban a kohászati tárgyaknál menő volt az a honlap, ahol ilyen acélüzem szimulációjával lehetett játszani, előre meg volt adva hogy mennyi és milyen összetételű acélterméket kell a végén kihozni, és akkor nekem kellett kiszámolni a betétet, ide-oda csúsztatni a darukat meg a nyersvasat, állítgatni gázáramokat és hőmérsékleteket, de igazából magamtól sosem tudtam a végére érni, mindig valami katasztrófát okoztam félúton, kiömlött a nyersvas rá az emberekre, befagyott az acél, vagy éppen felrobbant az egész a picsába.

Most van itt egy olyan, ahol egy TEM-mérést lehet szimulálni. Bár meg kell jegyeznem, azért ennél egy kicsit bonyolultabb a történet, de ha létezne ilyen kis kompakt asztali tabletop TEM, akkor az valszeg tényleg pont ilyen lenne.

A katódra vigyázzatok, mert ha túlfűtitek, akkor nem három másodperc a cseréje, mint a szimulációban. Hanem egy hét.

Tegnap hirtelen felindulásból vettem egy méretes üveg Bourbont  a hozzá tartozó ajándék poharakkal, mert úgy gondolom, hogy Bourbont csak igazi, nagy méretű Bourbonos pohárból lehet inni, aminek csak az alján lötykölődik egy korty. Valójában ott a jégkocka a lényeg, az van meghintve a párlattal. Mert az csakis úgy lehet hitelesen sznob.

Múlt csütörtök óta látom így a világot. Akkor ittam először Bourbont, és állatira meglepődtem, hogy van olyan tömény ital, ami finom, és nem csak nők meg buzik isszák, hanem csak nagyon sznob és idős déli amerikaiak, ami végülis majdnem az utóbbi kategória, de annyira még mindenképpen gáz, hogy a family guy is poént csináljon belőle.

Szerintem én vagyok az első a történelemben, aki ajándékpoharas bourbont vett nem ajándékba és nem ünnepre, hanem saját magának, csak úgy. És fogalmam sincs, hogy kell kimondani rendesen azt, hogy Bourbon.

Aztán ma éppen elektrondiffrakciót mértünk pár finn kutatónak, amikor is megjegyeztem Petinek, hogy napok óta rágódom a dolgon, de most végre elszántam magam, hogy ma este megyek és veszek egy airsoft fegyvert.

A nevetés akkor tört ki, amikor hozzátettem, hogy 1500 forintért, egy rugós műanyag kínai szart, az egyik bódénál a téren. Mert ezt lehet lakáson belül is használni, és csak játéknak kell, és különben is ha erősebb meggymagköpködővel akarok keménykedni, akkor abból már úgyis kimaxoltam, amit hazai jogszabályozással földi halandónak ki lehet.

Aztán amikor hazahoztam, akkor láttam, hogy nem is adtak hozzá golyókat. Ezek után mindegy is.

Érdekes elképzelése van a tökéletes barátnő fogalmáról, de nem ítélem el, ha ez őt szórakoztatja. Bár szerintem szórakoztatóbb, ha mondjuk kooperatívban történik a gémerkedés esténként (mi a hl2ep2 harmadánál járunk épp), és ha bónuszban mondjuk még naci sincs rajta. De hát ők tudják.

Nem mintha be akarnék szállni a kié a jobb barátnő szájkaratéba, de ha már ételművészet, akkor az enyém nyuszikat szokott rajzolgatni a répatortára, pedig ő még csak nem is tanul szakácsnak. Ugyanakkor annyira nem vagyunk eleresztve pénzzel, hogy sampont és fogkrémet pazaroljunk azzal, hogy cserélgetjük a tubusukat. Meg nem is szoktuk ilyenekkel átcseszni egymást.

A pizzarendelés sem egy nagy deal, az én barátnőm spontán hamburgert csinált, mire este hazaértem kedden.

A szakítós kenyeret viszont nem tudom mire vélni, nem lehet valami jó íze így nyersen egy szelet mustáros kenyérnek. Pont olyan íze lehet, mint a szakításnak. Ha már szakít a csaj, legalább csinálna valami normális kaját. A búcsúszex bezzeg gondolom megvolt.

És eztán kezd végképp kamu lenni a dolog. Mondanám, hogy szegény srác kidolgozta a belét is, hogy a hálátlan sunáját és az ő szakácsos hobbiját eltarthassa, aztán persze kiderül, hogy voltak tökéletlen pillanatok meg veszekedések, meg indulatok, meg minden hasonló kapcsis klisé, amit én nem igazán vágok, mert ha már megtalálja az ember a tökéletes barátnőt, akkor mi a lópélóért veszekszik vele. Hogy aztán valami szívhez szóló képsorozatban a világ elé tárhassa, hogy tökéletes szerelem nem létezik, aztán pedig várja az együttérzést, mint egy buzi? Én igazából nem tudok együttérezni velük. Megérdemelték egymást. Számára úgy tűnik tényleg nem létezik tökéletes barátnő.

Szóval úgy állt a dolog, hogy külön játéktáblát kellett terveznem a társashoz, amit tegnap emlegettem.

A mellékelt ábrán már csak az utolsó hét réteg hiányzik róla. Öt óra alatt teljesen el is készült.

Tegnap éjszaka, hosszas agyalás után kitaláltam, mi lenne a legállatabb, jellemzően koppányos, de mégis költségkímélő karácsonyi ajándék az egész családomnak. Kézműves társasjáték. De nem is akármilyen. 3D-nyomtatott.

Szóval ma arra ment rá az egész napom kábé (természetesen a szokásos meló mellett), hogy kinyomtattam zöld politejsavból három különböző doktor-figurát, két tardist, holnap pedig majd a játékmező következik (amit eléggé alaposan át kellett terveznem még este, de egyúttal megoldottam egy nagyon régóta fennálló, nagyon fájó problémát [vektorgrafikát litografálni virtuális alkatrészre] [a titok az volt, hogy betűkészletet csináltam[!!!!!!!], aminek egyetlen karaktere volt, az "A" betű helyén, maga a vektorgrafika. Szöveget pedig már lehet litografálni. Na mekkora király vagyok?]

Szóval holnap arra is rá fog menni egy nap szürke huzalból, aztán jön a piros huzal, és abból fogom kinyomtatni a dalekeket, a silencet, az angyalokat, és egyéb gonoszságokat. A végén majd szerintem képet is rakok fel.

De egyébként ezt most emiatt kezdtem írni. Vagy én vagyok már túl vén ezekhez a mai puhány
fiatalokhoz, de én 16 évesen nem rinyáltam tele az internetet azzal, hogy jaj de szar iskolába járni.

"napi 6-7 tanórában körmöljük szorgosan a tanárjaik által diktáltakat. Hogy ennek mi értelme, azt még egyetlen brit kutató sem derítette ki. De nem hiszem, hogy a tollbamondás, bármilyen hasznos képességemet is fejlesztené"

Kezdjük ott, hogy ülsz, hallod és tanulod. Mellette nem csetelsz, nem instázol, nem nézed fél szemmel a tévét, nem vered ki, hanem azzal foglalkozol, amit tanulnod kell. Iskolás vagy, ez az egyetlen feladatod. Örülj neki hogy interaktív az óra, és ha bármi kérdésed van, egyből meg is kérdezheted attól, aki tudja a választ, vagy útmutatást tud adni.

"Ha egy mód van rá, és végre engem is megkérdez valaki, akkor mostantól szeretnék a kreativitásra, a problémamegoldó képességre, a kooperativitásra is rágyúrni, mert az esetek legnagyobb részében ezektől függ majd, hogy szakmailag sikeres leszek-e az életben, vagy sem."

Egy apró hint: nem ezektől függ. Hanem hogy mennyire ismered a szakmádat. Ezek maximum segítenek. Ha meg szakmát akarsz már most tanulni, akkor ne gimnáziumba járj.

"Azt is hallottam, hogy az állásinterjúkon nem a tankönyv kisbetűs részeibe kérdeznek bele, hanem az ember kiállása sokkal többet számít."

Én meg azt, hogy állásinterjúkon egy szakember is szokott lenni, aki szakmai dolgokat kérdez, és hiába koptatod le a nyelvcsontodat is a seggében a kooperativitásoddal, mert ha nem tudsz válaszolni egy olyan kérdésre sem, amivel a munkakörödben foglalkoznod kell majd, akkor baszhatod. Attól még soha senkit nem vettek fel dolgozni, hogy fessen nézett ki az öltönyében.

"Kit érdekelnek, majd a kétszikűek egy nagy multi döntőbizottsága előtt állva…"

Senkit, kétszikűek nélkül el se jutsz a multi döntőbizottságáig. Nélkülük még előtte felvesznek árufeltöltőnek vagy pénztárosnak, és örülhetsz neki.

"Azon már nem is csodálkozom, hogy a körülbelül heti 35 órába nem fér bele 60 perc, ahol a kamaszok kötötten, mégis kötetlenül, uram bocsá!, beszélgetnek."

Oldd meg iskola után. A hetedik órának háromkor már biztosan vége, ott van még egy fél nap. Ekkora szabadságod soha nem lesz. Vagy azt hiszed, hogy majd a kooperatív és kreatív munkahelyeden a cseverészésért fognak fizetni?

"Különösképp az zavar, hogy idén még egy tanár sem kérdezte meg tőlem, hogy én akkor hogy is vagyok. "

És te megkérdezted tőlük? Őszintén. Érdekelt téged bárki, saját magadon kívül?

"A szóbelinél se jobb a helyzet, az érdemjegyem inkább függ a tanár hangulatától, és személyemtől, mint a tudásomtól, amitől igazán kéne."

És fogalmad sincs róla, hogy mennyire jól jártál azzal, hogy nem az állásod függ éppen a főnököd hangulatától. Kooperativitásról meg jó kiállásról rinyálsz mint egy buzi hippi, de fogalmad sincs róla, hogyan kell egy tanár vagy egy főnök kedvében járni, átérezni a helyzetét. Hogyan kell elé állni, ha fizetésemelést akarsz kérni. Eredj a fenébe.

"Ilyen cseppet sem motiváló körülmények ellenére is küzdünk az osztálytársaimmal, magoljuk az 50 oldalnyi jegyzeteket a témazáróra, mert mást nagyon nem lehet csinálni."

Mint rajtad kívül pár százezer másik gyerek, akik kutatóknak, mérnököknek, orvosoknak és egyéb szakembereknek készülnek. Az első egyetemi vizsgámra egy 500 oldalas könyvet kellett betéve tudnom, pedig annak csak a harmada állt latin betűkből. És egyébként még most, hét évvel később sem jobb a helyzet. Ha akarod, cserélhetünk, beugrok helyetted az ötven oldalas kis fosodra.

"Előre tudom, hogy az érettségi időszakban kívülről fújom majd az összes tételt, de egy számlát nem fogok tudni befizetni, vagy egy rántottát megsütni, ha a magyar közoktatáson múlik."

Számlát befizetni az első adandó alkalommal meg fogsz tanulni, amiatt nem kell izgulnod, az még az idiótáknak is megy. A rántottasütés oktatása meg jó esetben nem az iskola feladat lenne, hanem a saját anyádé. Vagy majd megtanulod magadtól a koliban. Az iskolának nem az a dolga, hogy olyan alap készségekre tanítson meg, mint hogy hogyan töröld ki a segged, vagy hogy hogyan kell biciklizni. Hanem olyanokra, amire építve jobb esetben meg tudsz majd élni.

"Mert ki tudhatná jobban, hogy miből lehet tanulni, mint a diák maga?"

Mondjuk az oktató. Aki amikor felkészül az órára, akkor tisztában van vele, hogy mik az aktuális igények a tématerületén egy jó szakemberrel szemben, és annak megfelelően tanítja meg az alapokat. A diák meg -ahogy a szöveg is tanúsítja- nem tud szart sem, csak egy kis rinyagép tacskó.

"De abban biztos vagyok, hogy változtatások nélkül sosem lesz jobb, és nagyon remélem, hogy valaki végre veszi a fáradságot, és elkezdi valahol, legyen ő oktatási miniszter, tanár, vagy éppen én, éppen most."

Hát sok sikert, a végén még akár rovatvezető is lehetsz itt a tudnodkell blogon. Vagy akár a mindenegybenen is. A szaktudásod és jó kiállásod már megvan hozzá, gratulálunk.

Megnéztem a Man from UNCLE-t, felhúztam az agyam a sok baromságon ami benne volt (de leginkább a CO2-lézeres részen), úgyhogy már úgyis mindegy volt, megnéztem utána hirtelen a fantasztikus négyest is.

És az tetszett.

Önmaga Asylum-os paródiájának simán elmegy, én jól szórakoztam rajta. Főleg a végén, amikor a főszereplő direkt a kamerába mondja hogy éppen minek kéne történnie a vásznon, csak éppen nem látszódik, mert amúgy annyira szar film, hogy a főszereplőnek kell elmesélnie a sztorit, mint egy kibaszott rádiójátékot. Meg kicsit unalmas volt. Érdekes megoldás egy Marveles, nagy költségvetésű blockbusterhez képest.

- Én 2005-ben emlékeim szerint egyetlen olyan embert sem láttam, aki utcai ruhához nyakkendőt vett volna fel spontán. Erre onnan emlékszem, hogy eléggé meglepő látvány lett volna, és tuti megjegyzem ha ilyen van. De nem volt. Vagy talán Betti a gimiben. Vagy nemtom.

- 2005-ről azt kell még tudni, hogy bár a szüleim kezdtek először nagyobb beruházásokba mobilokból, de akkoriban még nekik se volt olyan, amivel egyáltalán hangot lehetett volna felvenni.

- Úgy tartja a mondás, hogy hullákról igazat vagy semmit, és hát az igazság az, hogy az MSN kegyetlenül ronda volt, ótvarfos és gagyi. Folyamatos és állandó veszélynek tette ki a teljes rendszert. És sajnos nem volt alternatívája. Aztán amikor persze bejött a Gtalk meg az aim, akkor egyből kipusztult a gecibe, jól is tette. Az egyetlen dolog ami jó volt benne, az az aknakeresős játék. Na jó, meg az, hogy lehetett firkálmányokat is küldeni. De ezeken kívül nem hiányzik az a szemét.

- Mi a retkes here az a livestrong karkötő?

- A webkamerát mindenki leszarta (de most komolyan, ki az, aki hiú tiniként a saját pixeles és béna fényelésű laggoló arcát akarta volna mutogatni másoknak?), viszont infrán mobiljátékokat és egyéb fájlokat egymásnak küldözgetni menő volt.

- A teveklub az 2005-ben már nem volt menő. Előtte még de. Nálam például nagyjából egy hétig, aztán világossá vált számomra, hogy ugyanannyi értelme van, mint a hősemberképzőnek: semmi. Hagytam, hogy kínok közt dögöljön meg a tevém.

- A cukorka karkötő az nem tudom mi, nem tudom miért, és végképp nem tudom, hogy mitől lett volna menő bárkinek is négy éves kor felett 2005-ben.

- A cuki vagyok már a kezdetek kezdetén sem volt menő, inkább amolyan fárasztó faszság, mint a pimpinkin, vagy Kiszel Tünde éneklős videója.

- A tornacipőre filctollazásról nem tudok nyilatkozni. De a tornacipő önmagában tényleg menő volt. Főleg, ha converse. De csak akkor, ha valaki rocker.

- Jaj édes istenem. A Justin Timberlake-féle kínai levestészta-haj kishazánkban legkésőbb '95-ben lehetett még menő, de tíz évvel később már semmiképpen. Itt valami nagyon mellé van lőve.

- A Sims2-ről nem tudok nyilatkozni. Az nálam a tiltott WoW-kategóriába tartozik. A tiltott WoW-kategória pedig nagyjából azt jelenti, hogy "sose próbáljam ki mert ellopja a lelkem és többé nem leszek ember, és amúgy se tetszene, mert nem az én stílusom".

- Gipszet aláíratni a mai napig menő. Mindig is az volt és mindig is az lesz, és nincs köze 2005-höz. Nekem sose volt gipszem.

- A kagylóékszer annak lehetett menő 2005-ben, aki pont akkor taposta a hetvenet.

- Crazy frogra is az vonatkozik, mint az előzőek nagyjára: béna volt, idegesítő, és elképesztően kínos. Már egyből akkor, amikor megjelent a színen.

- Lányos könyvekről nem tudok nyilatkozni. Ez biztos amolyan lányos lista akar lenni.

- Olyan Motorola RazR-em van nekem is, csak kékben. Kínából rendeltem tavaly hatezer forintért, és a mai napig funkcióképes vésztelefon feladatát látja el.

- Azon az órán nem tudom mit kell nézni. Azt, hogy kínai fos?

- Fagyit otthon, jézusom. Ez is valami rétegtermék lehet, mert én még ilyet nem láttam, vagy csak reklámban, és nem érdekelt úgy sem.

- Az iPod nano 2005 szeptemberében jelent meg, így KIZÁRT DOLOG, hogy a kőgazdag apple-fan üzletembereket leszámítva bárkinek is lett volna még abban az évben belőle. Kamu.

- A trapéznadrágos dologgal a szerző mellélőtt egy fél évszázadot.

Egyébként vicces képregényei vannak a csávónak, de ez betalált.

Tudom hogy a nyugati, felvilágosult ember számára hihetetlenül hangozhat, de elmaradottabb vidékeken (nálunk) egyáltalán nem ritka, sőt, talán túlsúlyban van a márkátlan kínai rootolt tabletet használók aránya. Mivel a márkás, rootolatlan (de ugyanúgy kínai) tablet megfizethetetlen (és egyébként sosem értettem, mi értelme zárt rendszerrel adni okoseszközöket, az csak nehezíti a használatát).

Szóval az én véleményem az, hogy az az app, ami egy márkátlan, rootolatlan 2G-s tableten nem fut el, az egy szar app. Az egy szar app, mert hátrányosan különböztet meg egyes felhasználókat azzal, hogy optimalizálatlanul használja a hardver erőforrásait.

És a 150000 közül 1 felhasználó, az szerintem nem egy specific case. Én azt egy kritikus bugnak nevezném inkább.

És én is fel szoktam kúrni az agyam a fejlesztők arrogáns hozzáállásán.

Idén is megérkezett a tanszéki mikulás. A sztori az, hogy Juan húzott engem idén, és szegény nem tudta hogy verset kell írni, ezért Betti és Laci hoztak össze egy verset délelőtt rólam. És hát eléggé úgy tűnik, hogy ismernek engem a srácok.

Juan egyébként legót adott, szóval valami ösztönös módon ő is ismer. Szeretem a legót. És az ünnepi zabálást, ajándékozást és tombolázást követően a diszkó első számát dedikáltan nekem címezték (alma technó), meg vagyok hatódva.

a marsi scihub

Nem tudom ki az itt rajtam kívül, akinek munkakörébe tartozik (vagy akár hobbija), hogy referált szakfolyóirat-cikkekben turkáljon (talán Bori) (vagy igazából bárki, aki éppen szakdolgozik), mindenesetre tegnap rászántam fél órát, hogy megírjak megtanuljak értelmezni, majd átkódolni és kijavítani egy létező, de működésképtelen chrome bővítményt, ami gombnyomásra scihubosít minden elérhetetlen cikket.

Szívesen.
Szóval mivel sóher vagyok és nem vagyok hajlandó 5 dollárt kifizetni a googlenek ahhoz hogy regisztrált webfejlesztő lehessek (amúgy sem vagyok webfejlesztő, két sornyi chrome bővítményt átírni alapvető paraszti logika kérdése), tróger homemade módon kell megoldani a telepítést, vagyis le kell tölteni, ki kell valahova csomagolni, aztán a chrome bővítmények lapján fent kipipálni a fejlesztői módot, alatta lévő bővítmények betöltése gombbal betallózni, és egyből működik a kis aranyos. Ha megnyithatatlan fizetős cikk jön szembe, rá kell nyomni az adblock mellett az ikonjára, és meg is nyitja a scihub proxyn keresztül.

Kábé 30 oldal maradt hátra a Marsiból, és most jutottam el arra a szintre, hogy innen most már akármi történhet, nem fog tudni változtatni az ítéletemen, és spojlermentesen (de nem fájdalommentesen) el tudom mondani, hogy mit gondolok róla.

Röviden összefoglalva, ez a könyv egy trágya. Nem bitangpusztulatosan fostos, csak simán trágya.

A magyar fordítás trehány és szakmaiatlan, minden harmadik oldalon van egy-egy elejtett szó vagy mondat, amitől megbicsaklik az élmény. Csak egy példa: a surface area minden lehetséges helyen akképp van fordítva, hogy felületi terület.

És itt most még nem csak a magyarra fordítva elképesztően idegenül hangzó story of my life kifejezésről van szó, mert egyébként tele van tömve ilyenekkel az egész mű.

Ha túltesszük magunkat a fordításon, akkor az jön elő, hogy a cselekmény gerincét és vázát adó hebrákolós rész olyan izgalmas, mint egy középiskolai fizikapélda kétszáz oldalon keresztül tartó levezetése (mert amúgy nagyjából az is), ami pedig nem számolás akar lenni, hanem érzelem (a szerzőnek a mű vége felé kezd eszébe jutni, hogy elkezdhetné megszerettetni végre velünk a fizikapélda szereplőit), arról annyira süt az erőltetettség, annyira értelmetlen az egész, céltalan, ne vezet sehova, de emellett olyan erőszakosan jön belőle a szintén céltalan expozíció

[csak egy gyors és légből kapott példa:
- jajj drágám, annyira aggódom érted, gyere haza!
- nyugi szívem, emlékszel, 15 éves korunk óta ismerjük egymást, aztán én lettem az osztályelső az akadémián, aztán pedig mechatronikai mérnökasszisztensként végeztem a CalTechen. Nem történhet baj.
- hát remélem is, mert a három és fél éves fiad, Józsi, aki nagyon értelmes matekból, már nagyon vár haza téged.]

, mint egy magyar közönségfimben, és azt szinte kínos olvasni. Értelmetlen, és kínos. Ami meg nem lenne értelmetlen és kínos, az pedig száraz és unalmas. Értem én, hogy a Mars felszíne geci, és hogy a fizika, kémia és elektronika összes természeti törvénye geci (a biológia úgy tűnik nem az), és azon dolgozik folyamatosan, hogy meg akar ölni, de ha ez nincs feldobva valamivel, akkor már ötven oldal után is unalmas tud ez lenni, nem hogy 300.

Na mindegy. Nem tudom hogy a film milyen, de a könyvet ezek után nem ajánlom. Egyébként a tudományos része meglepően jól van megírva. Fogalmazzunk úgy, hogy vannak dolgok, amik tényleg úgy vannak.

téli kívánságlista

Közelegnek az ünnepek, ezért úgy gondoltam összeállítok egy segédeszközt azok számára, akik szeretnének meglepni valami aprósággal:

- Nos itt ülök egy saját lakásban az ország legtutibb városának a szélén, mellettem pedig itt ül az ország legtutibb nője egy szál topban, és azt mondja, hogy hozzám akar jönni feleségül. Nekem ez bőven elég a jövő összes karácsonyára.

Komolyra fordítva a szót, megvan minden ami kellhet nekem, internet, reputáció a munkahelyen, adventi csokis naptár, hétvégenkénti szabadidő, elégedettség. Ezeken kívül ami szükséges volt és pénzért megszerezhető, az már megvan. Más pedig nem is nagyon kell.

Kivéve egy nagyméretű sarokketrecet nyulaknak. Az kell. Ha valakinek fölösleg van belőle, az adjon.

Ez az infografika nálam csak 43,75%-ban bizonyult igaznak. Bár a mellettem ülő nő mást mond, és független, objektív értékelések is megerősítik az átlag feletti intelligenciám (ilyen alacsony átlagnál ez nem is nehéz), azt azért el kell ismerni, hogy nem én vagyok a legidősebb gyerek a családban (biztos valami abnormális családunk van), nem vagyok balkezes (mert kétkezes vagyok), sosem használtam drogokat (nincs plusz stimulánsokra szükségem), kifejezetten alacsony vagyok, és nyár óta nincs macskám (mert elpusztult). Minden más igaz rám.

Hányingerem van a saját munkámtól.

Patkányok leturmixolt és felhabosított agyával kellett pocsolnom.

Ezt az újféle juájt még eddig nem használtam, csak a két évvel ezelőttit az egyik analóg misszióban. De hamar megbarátkoztam vele.
Bezzeg a mi időnkben nem voltak még flancos nyilak meg csúszkák, hanem csak számok és parancsok.

Asszonypajtás érdekes megfigyelése, hogy mindenkinek hasonló a stílusa, akinek ilyen kutyája van. Bárki aki csinál vele valamit, az "beteg ember". Ugyanakkor a hasonló üzenetek sosem teljesen egyértelműek. Rengeteg kérdés felmerül.

Például:

- Miért van egy 170 centis, 130 kilós kutya egy 40 év körüli férfival?

- Miért kék a hám és a póráz, ami a 40 év körüli férfin van?

- Ha nem hasonlít a képen szereplő állatra a férfi akit láttam, akkor is hívhatok?

- Mi köze az egészhez Kovács Istvánnak, a világbajnok bokszolónak? Miért Szegeden keresik?

De ami a leírásban van, az még bizarrabb. Ízlelgessük:

Észrevételek:

- Elfelejtette kikapcsolni a Caps Lockot egy jó darabig.

- Szóval elég fura dolog pucéran szabadon engedni egy bokszolót, pláne hogy még be is van csipeltetve.

- Nem mondja meg hová tette a kutyát!!!!!

Itt álljunk meg egy pöppenetnyit. Dőljünk hátra, lazítsunk, és gondolatban helyezzük magunkat egy szép virágos rét közepén álló panelházra, melynek a harmadik emeletén panelproliék laknak: 130 kilós kigyúrt "tüsihajú" állat, egy genetikai hulladék szőrös kis emlőssel. Aki lehet esetleg egy lenőtt szőke, filctollal festett szemöldökű csaj is, vagy a kettő két különböző élőlény.

Mindegy, a lényeg az, hogy a kislány nem akarja megtanulni a környezetismeretből a gombákat, ezért apuci úgy döntött, hogy jólvan kislányom, folyton csak azzal a hülye kutyával foglalkozol, ha még egy istenverte egyest hozol, akkor istenbizony eladom a gecibe azt a kurva dögöt.

És eladta.

A csajnak meg nem tetszett, "te beteg vagy gecíí!", mondta a pasijának, és azzal a lendülettel megírta bánatát fészen.

Egyébként a viccet félretéve még mindig nem értem, mitől számít releváns infónak a gazda barna, tüsi haja. Biztos nagyon egyedi, és muszáj volt megosztani a világgal.

ISTEN IRGALMAZZON ANNAK A KUTYÁNAK, AKI AZ ÉJSZAKÁT AZ UTCÁN TÖLTI!! Úristen bazmeg, bele se merek gondolni, mi történhet vele.

A viccet még jobban félretéve egy éjszakát még én is el tudok tölteni az utcán. Néha szoktam is, csak úgy szórakozásból. Olyankor szőrös kis vakarék patkányokat szoktam pusztán jókedvemből levadászni és nyersen, élve megenni. Desszertnek pedig a cuki kis kék pórázukat.

Tényleg van szülő, aki a hisztiző kisgyerekének olyat mond, hogy "Kérlek fogadd el a döntésemet"? Very életszerű.

Igazából ilyet még szakítós picsaszövegnek se hallottam, pedig ahhoz inkább közelebb áll.

Tegnap - határozott jegyzettám-elverési céllal - szétnéztünk az egyetemi könyvesboltban, ahol kiderült, hogy a létrát csak az üzlet dolgozói használhatják, mindenki más meg növesszen zsiráfnyakat. Nem tudom melyikbe szörnyűbb belegondolni, abba hogy nem feltételezik egyetemisták részéről a balesetmentes létrahasználat készségét, vagy abba, hogy az előbbire milyen precedens létezhet. Mindegy.

Szóval kiderült, hogy nekem egészen konkrétan 0 jegyzettámom van, mert azt a havi kemény 555 forintot azt mindig kiutalják, így nekem fogalmam sem volt róla, hogy az utóbbi másfél évben mindig abból vettem a popcornt. Mondjuk így hogy most már tudok róla, ezután is abból fogom. A M-nek szerencsére maradt idén bőven beragadt támogatása, így kifejezetten kedvezményes áron tudtam beszerezni többek között a Marsit is, mert eléggé elkezdtem megunni azt, hogy mindig majdnem elspojlereződök belőle.

Egyébkén az első harminc oldal eddig nem kifejezetten érdekes (legfeljebb laikusok számára), és nem is túl izgalmas, de majd meglátjuk a továbbiakat.

Aztán meg találtunk egy döglegyet a laborban, ami elkaptunk, és élve folyékony nitrogénbe merítettük, persze szigorúan tudományos célból (fanatikus állatvédők kedvéért elárulom, hogy a fagyasztás kifejezetten humánus és szenvedésmentes halál, a jószágnak pedig maximum szenvedéssel teli napjai lehettek hátra az életéből). Szóval megvártuk volna amíg felolvad és felébred, de sajnos időközben letört a feje.

Holnap M-mel erre megyünk:

I'm not sure.

A klasszikus vicc jutott eszembe Chuck Norrisról, aki minden szülinapján kiválaszt egy szerencsés gyereket és belehajítja a Napba.

Most éppen nagyon gondolkozom, hogy mit is kéne ezek után visszaírni neki.

Vasárnapom pár sorban összefoglalva:

- Déli ébredés.

- Délután háromig eljutok a következő bossig Deus Exben (úgy döntöttem, hogy most hackelős-lopakodós sztájlban fogom nyomni, de véletlenül mindig beriasztok valamit, olyankor kénytelen vagyok mindenkit jégre tenni, és utána már nincs is értelme a lopakodós hackelésnek :(

- Ebéd. Ebédre currys csirke tarhonyával. Állítólag isteni tarhonyát tudok csinálni.

- Ebéd után M noszogatására nagy nehezen belekezdek a bírálatomba. Már össze van írva és át van olvasva, már csak az van hátra, hogy úgy fogalmazzam meg a levelet, hogy diplomatikusan küldjem el a szerzőket a bús anyjukba, amiért ezzel a foshalmazzal rabolják az időmet. De tényleg, ekkora rakás trágyát már régen láttam, és van még arcuk manuscriptnek hívni.

- Fél hatra végzek vele. Hattól online meeting keretében próbáljuk meg áttervezni a rover kameranyakának a középső modulját, mert az egyik forgóalkatrész ott valahogy nem fér el a többitől. Ezt kilenckor félbehagyjuk, mert mindenkinek le van rohadva az agya már. Közben M hamburgert csinált vacsorára, amit jóízűen el is fogyasztok.

- Megírom ezt a posztot.

Le kéne vágni a hajam és borotválkoznom is kéne, de mindkettőhöz lusta vagyok. Úgyhogy fuck this shit, még ma el tudok jutni a következő bossig.

Múlt hét szerdán bejött egy lány a TEM-laborra a vége előtt fél órával, hogy ő majd szeretne jönni pótolni, mondjuk a pénteki csoporttal. Mondtam neki, hogy ha befér még oda akkor felőlem oké, úgyse tartom számon hogy kik vannak laboron és kik nincsenek.

Pénteken persze nem jött. De fel se tűnt.

Ma reggel jött, hogy szeretne majd pótolni. Mondtam neki, hogy múlt péntekre beszéltük meg. Mondja hogy igen, tudta ő, de rosszul lett és hazament. Mondtam neki, hogy oké, eddig ő az egyetlen aki pótolni akar, legalább a szándékát díjazom, úgyhogy szakítok rá négy órát mondjuk ma délután, és megtartom neki a labort. Ebből a négyből persze kettő eleve csak az, hogy beállítom a műszert, hogy el lehessen kezdeni egyből a mérést. Igazából akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy miután kikönyörgött nálam egy pótalkalmat, amit egyedül neki tartok meg, exkluzívan csak ma és csak most, és miután csak őmiatta szopok órákat a beállításokkal, még lesz képe nem eljönni.

Bármiféle rosszérzés nélkül fogom őt elégtelennel kibaszni a kurzusról.

Jó, az mondjuk igaz hogy én jogilag nem vagyok tanár, de

1) Nem járok bevásárlóközpontba, mert félek, hogy összeakadok a diákjaimmal. Akik már szülők. És fel sem ismerem őket.

2) Aki kamuzásból akar megélni, az már rég nincs itt.

3) Lolmiafasz?

4) A vizsgák közeledtével egyre kevesebb hallgatót látni a folyosókon.

5) Ha fegyelmezni akarok, akkor elég elmondanom a hallgatóknak, hogy mire fognak pontot kapni a beadandóban.

6) De egyébként éppen eléggé fegyelmezi őket az élet.

7) Én eddig azt hittem, hogy az megy tanárnak, aki ász a saját tantárgyában. Aki nem ász, az mit akar tanítani?

8) Mi az a tanári?

9) Örülök vazz ha vége a napnak.

10) Nincs egy szabad hétvégém sem, mert folyton cikkeket bírálok. Amikor pedig nem, akkor a főnök azonnal tesz róla, hogy de.

De most komolyan, milyen tanár az, aki nem tud apróságokra sem válaszolni a saját tantárgyában?

Ettől féltem. Bár ebben a konfliktusban a legkisebb siker is siker (és a legkisebb sikert is óriásira lehet propagálni), az anonok legnagyobb elért sikere most az, hogy bebizonyították magukról, hogy nem többek egy rakás unatkozó, félanarchista script-kiddie-nél.

Már nem azért, de egy twitter-fiók feltöréséhez nem kell hackernek lenni. Ahhoz sem, hogy az interneten vagy a dark weben IS-hez köthető honlapra bukkanjon az ember, és jelentse. A túlterheléses támadáshoz pedig az ingyen letölthető Low Orbit Ion Cannon korában pláne nem kell semmilyen informatikai tudás a Next Next OK kattintásokon kívül.

Ettől féltem. Reméltem, hogy ennél azért felkészültebbek. Hogy van legalább 1-2 igazi hacker közöttük, aki hajlandó a nevét adni a csoporthoz. Legalább 1-2 igazi hacker, aki valami koncepciót állít fel, és igazi kiberháborús csapást tud mérni, valódi és hiteles információt szerezni, logokat beszélgetésekről, ilyesmi. Mert ne legyenek illúzióink, amit eddig az anonok elértek (nem csak az IS, hanem bárki ellen) az ugyanaz, mint amikor az aluljáróban a rétinigger előkapja a kését és böködni akar. Bár nekik kivételesen a szándékaik ezúttal nemesek, a céljaikról pedig szerintem ők sem tudnának nyilatkozni (mert olyan egyelőre nincs), de ezzel háborút nyerni nem lehet, maximum csak idegesíteni azt, aki tényleg érti a dolgát. A "totális háborútól" ez még messze áll.

szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől

Mert ez alapján a lista alapján mi valami extrém módon kibírhatatlan türhő faszparasztok lehetünk.

És persze kibukik, hogy fejétől bűzlik a hal, ugyanis otthoni környezetben kizárólag a saját, egyedi beceneveinken szólítjuk egymást. Nyilván azért, mert mindketten csak légvárakhoz beszélünk, nem egymás valódi személyiségéhez, és még jó hogy mondja a cikk hogy nem kell megijedni, mert már majdnem megijedtem ettől. De biztos marha idegesítő lehet mindenki számára, még úgy is hogy most már erről tud (mert lakáson kívül nem hallja).

Másodszor, még jó hogy ebből a frappáns, zseniálisan összeszedett neon-cikkból megtudhatom, hogy nincs tökéletes kapcsolat, és hogy ez tény. Nekem erről eddig senki nem szólt, és az sem tűnt fel soha hogy mi sosem veszekszünk, de most hogy így belegondolok, ez így tényleg nem normális. Szerintem én most azonnal hazamegyek, felkúrom az agyam mondjuk azon hogy nem mosogatott ma délután el, és el is kezdek egy veszekedést végre, úgy igazából. Nem jöttem rá hogy ez hiányzik az életemből, ez még egy dolog, amit sose tettem még eddig meg, épp itt lenne az ideje.

És ezúton bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, akinek az önérzetét sértette eddig az, hogy mi szeretjük egymást, és egyszer sem emeltük fel a hangunkat egymásra. Nem tudtam hogy ez ennyire gáz, bocsi. Biztos kurvára idegesítők lehettünk így eddig, csodálom hogy még senki nem szólt emiatt.

Ha meg már egy newyorki társközvetítő is azt mondja hogy ez így nem normális, akkor meg pláne. Ezek szerint mi eddig csak felszínes csevegést folytattunk egymással, köszönöm Laurie Puhnnak, hogy erre rávilágított. Igazán rendes ember, Nobel-békedíjat érdemelne. Kicsordul a könnyem büszkeségemben, ahogy elképzelem, hogy jó, szerelmes férfiemberként példamutató módon lebassza a párját, amikor a nap végén hazaér. Ezzel csak erősíti a szerelmüket.

Akkor a miénk biztos ezért nem erős.

Biztos ezért nem vagyunk képesek már évek óta összeházasodni, csak vergődünk itt szanaszét.

Ja és amiatt is bocs, hogy mindenhová ketten megyünk, bulikba, összejövetelekre, meg ilyen helyekre. Bár mindig hívják velem együtt őt is, de nem tudtam, hogy tényleg akkora gáz, ha tényleg el is jön. Tényleg bocsi hogy együtt vagyunk és egymáson lógunk, én eddig tökre azt hittem, hogy az embernek erre való a párja, senki nem mondta hogy nem, bocsi. Még jó, hogy Laurie azt mondja, hogy inkább egyedül fejlődjek és ne vele együtt, és igaza van, menjen a szerelmem a picsába, nem is értem hogy miért lógok egyfolytában rajta.

A lidben akciós a fejhallgató, vettem is egy rikító neonzöld színűt, hogy még látványosabb legyen az, amikor a vonaton nagy szemforgatás és sóhajtozás közepette a fejemre teszem, amikor mellettem valaki az exéről kezd beszélni / a párjával veszik éppen össze telefonon / idétlenül vihog, vagy egyéb vállalhatatlan dolgot művel.

A magyar foci annyira elkeserítő helyzetben van, hogy már elhunyt játékosokat is berángatnak a pályára, hogy legyen valami esélyünk. És aktívabbak, mint az élők.

Mondjuk azt nem értem, hogy miért a norvégokkal volt.

Más. Most világosodtam meg, hogy a betűzőversenyek azért örvendenek akkora népszerűségnek az angolszász országokban, mert ők általában pont máshogy mondják ki a szavakat, mint ahogy írják. Woah.

Na jó. Tegyük túl magunkat azon, hogy éjjel 12-kor kell kigugliznom a rizsfőzés receptjét, mert még a legjobbakkal is előfordulhat, hogy épp nincs kéznél az anyjuk az életmentő konyhai tippjeivel. Azon is tegyük túl magunkat, hogy ez az izé úgy hirdeti magát, mint a sikermarketing.hu gasztro-blogja. Olyan száraz ez a leírás mint a rizspapír, lefordítom érthető emberi nyelvre. Mondjuk eleve nem tudom ki az a gyökér, aki zacskóstul főzi meg a rizst, de szerintem az ilyen emberekhez sokkal egyszerűbb magyarsággal kéne szólni.

1) Fogjad a rizst.

2) Miközben fogod, jusson eszedbe, hogy a buzik főzés előtt háromszor át szokták mosni, ráköpnek, hátradobják a bal válluk felett, aztán meg elkezdenek buzulni. Jusson eszedbe ugyanakkor az is, hogy heterók ilyesmit nem csinálnak.

3) tegyél a fazék aljába olajat. Ne jénai legyen az isten szerelmére, mert rá fogsz baszni. Most komolyan. Mekkora gyökérnek kell ahhoz lenned, hogy jénaiban akarj rizst főzni? Létezik ilyen? Gasztroblog a faszom.

4) Baszassad bele a rizst a fazékba, és jól rottyants be alá.

5) Pirítsd meg.

6) Önts hozzá kétszer annyi vizet. Jusson eszedbe ugyanakkor, hogy a társadalom faszkalapabbik rétegének ilyenkor szokott a képébe robbanni a drága és szeretett jénai tálja, mert vannak akik még ahhoz is agyilag seggek, hogy a rizst ne olyanban főzzék, hanem rendes fazékban. Aztán utána meglepődnek, amikor robban az egész a picsába. Biztos a jénai ilyenkor a hibás, nem pedig az önjelölt szakács anyja, hogy világra hozott egy gyereket, aki jénaiban akar majd rizst főzni.

7) Fűszerezd meg ha felforrt.

8) Fedd le és tedd takarékra. Ha felszívta a vizet, kész.

És ennek nem hogy zacskóíze nem lesz, de még üvegszilánkok sem lesznek benne, buzievagy.

legyen tánc!

Tényleg no offense attól aki TF-es vagy Pázmányos, de ha nem tudnám mit nézek, azt mondanám, hogy először egy gyors szalagavatós diavetítést az osztály legviccesebbnek tartott pillanatairól, aztán meg egy középkategóriás fővárosi középiskola egy nap alatt összedobott, koncepció nélküli kampányvideóját a diákigazgató-választásra:

- Inszájder, értelmezhetetlen képek ismeretlen emberekről.

- Licenszeletlen populáris zenei aláfestés.

- Kamerázásra alkalmatlan múlt századi mobillal felvett jelenetek

- Homogén kinézetű, egymástól megkülönböztethetetlen tucat-lány szereplők

- Nem túl egyértelmű mondanivaló.

- Ha egyáltalán nincs mondanivalód, táncolj. Azzal lehet húzni az időt, és kellően kínos is tud lenni hogyha szar.

Saját nem egészen másfél éves emlékeim szerint a neptun még arra se volt képes soha a büdös életben, hogy egy telibekúrt órarendet összetákoljon nekem az egyik almenüjében felvett tárgyakból egy másik almenüben, ami direkt erre lett volna hivatott. A menü ugyan ott rá, de jó neptunhoz méltón, reprezentatívan bemutatva a rendszer egészét, nemes egyszerűséggel baszott működni, de igazából mindegy is volt, mert el se vártam egy olyan rendszertől, amely egyébként még csak a beállításaimat se képes amúgy elmenteni. De a tananyag lejátszása, na az fontos. Csak el ne felejtsék majd kiírni szép félkövér piros betűkkel a login oldalra, hogy egyszerre csak egy ember használhatja szerverösszeomlás nélkül.

ezt a képrejtvényt ma este találtam ki

just lovers things

- Tökjól elzavarod az embereket a blogomról.
- Biztos azt gondolhatják, hogy te tök rendes vagy, de mégis mi a faszért vagy velem, hogy tudsz szeretni egy ilyen antiszociális kötekedő faszkalapot?
- Hát mert jó vagy az ágyban.
- De ennyire?!

Reggel nekem nyolctól órát kell tartanom, tehát ha másik nap akár lehetőség is lenne rá, de hétfőnként kizárt hogy késsek. Ehhez képest 7:13-kor ébredtem a város másik végén, úgyhogy afféle karmikus büntetésből bűzlő görényként kell leélnem a nap hátralevő részét.

Legutoljára péntek reggel zuhanyoztam, hétvégén nem is nagyon volt rá lehetőségem (kamu, csak lusta voltam, meg amúgy se mentem emberek közé), úgy voltam vele, hogy majd hétköznap reggelente, ahogy szoktam. Erre tessék, önhibámból egy sajátos szociológiai kísérletet rittyentettem magam köré; nem szabad elmondanom a körülöttem levőknek, de mondjuk lehet hogy mondás nélkül is észreveszik.

Húzós lesz így, este hatig leszek bent, utána meg megyek dobolni, mondjuk akkor már foghatom arra, hogy mondjuk a kelleténél jobban kimelegedtem. Legutoljára ilyen még az egyetem alatt fordult elő, de igazából ott nem tűnt fel senkinek, mert a társaság egy része valóban eredeti, autentikus módon bűzlő görény volt körülöttem, így nem is kellett belőle problémát csinálnom. Ha pedig nagyon gázosnak éreztem a saját helyzetem, akkor inkább be se mentem. Most ilyen lehetőségem nincs, itt ülök bent, és ha előre tudom hogy ma reggel fél órás beugrót írnak a hallgatók, akkor a kényelmes tisztálkodás mellett még reggelizni is maradt volna időm otthon. Gyász, lehet hogy még a végén csalni fogok valami módon.

Dobolás után pedig éjszakára megyek haza meetingelni, és hálát adok az égnek, hogy a skype még nem találta fel a szagátvitelt.

BRÉKING!!:

A beugrón kiderült, hogy pont csak az a három ember hiányzik, akinek nálam lenne gyakorlata. Isteni gondviselés vagy mi a tököm van most.

Nem is tudtam hogy Szász Marci miskolciegyetemista volt, nem is nagyon reklámozták nálunk.

Marci itt tudtán kívül (vagy sem), de briliánsan összefoglalja a Miskolci Egyetem esszenciáját: Elavult őskori tudás és faszszopó, beképzelt, eredendően geci oktatók "majd én megmutatom, hogy megy itt Miskolcon" mentalitással. Nekem is szerencsém volt ilyesmit átélni, bár azt nem tudom, hogy ez mennyire Miskolc sajátja. Nekem sajnos nem volt olyan lehetőségem, hogy diploma nélkül startuphoz menjek.

Nemnagyon tudom felfogni, hogy itt mi a pöcsömröl megy már megint a nyafogás. Bögreteszt, aham. Milyen anya az olyan, aki így shitteszteli a saját gyerekét? És itt nem csak a sajáton van a hangsúly, hanem azon is, hogy gyerek.

Gyerek, bazmeg. ("Kisméretű terrorista", mi a faszom?)

Bár nekem nincs saját gyerekem még, de elég közeli családtagjaimnak vannak saját gyerekei, és tudom hogy állati hihetetlenül hangzik amit most mondani fogok, de én is voltam gyerek egyszer (WOAH!), és nem rémlik, hogy a saját anyám egy bögrét rakott volna elém azt várva, hogy mikor kezdek el hisztizni amiatt, hogy nem tetszik a színe. Csak hogy bebizonyítsa, hogy nála van a kontroll. Mert kell a kontroll, mert csak határokkal tud felnőni a gyerek.

He?

Komolyan nem értem, hogy mi van ezekkel a kontrollmániás picsákkal. Ez valami szimbolikus baromság akar lenni ez az egész? Mint amikor látványosan kilyukasztja aktus előtt a kondomot, hogy ezzel tesztelje, hogy mennyire szereti őt a pasija? Vagy amikor direkt féltékennyé akarja tenni?

Nem tudom azt sem, Karolina drága melyik büfében szerezte a diplomáját, de felvázolok egy _reális_ forgatókönyvet, tényleg csak vázlatszerűen, ugyanis én nem vagyok pszichológus, mégis honnan értenék én a gyerekekhez és az emberei lélekhez, cöhh.

Tegyük fel hogy egy szülő vagyok, aki levesz egy random bögrét a polcról, és abban ad kakaót a gyereknek. A gyerek erre szól, hogy nem tetszik neki a bögre. Megkérdezem tőle, hogy miért nem tetszik. A gyerek válaszol, elmondja hogy miért nem tetszik. Mert szerinte a kék szebb, vagy abba több kakaó fér, vagy azon cukik a formák. Belátom hogy igaza van, áttöltöm neki a kedvenc bögréjébe a kakaót, és magamnak is töltök a másik bögrébe, és miközben együtt szürcsölöm vele, azon gondolkozom, hogy igazán gyökér hétméteres lófasz lehet az, aki már arra sem emlékszik, hogy gyerekkorában neki is volt valamiért kedvenc bögréje. Nekem például egy Pocahontasos volt amit a jézuskától kaptam egyszer, és azért volt jó, mert a belső falán volt egy festett fűcsomó, amin ott volt rajta a mosómedve, és ha megfelelő magasságig volt a bögrében a kakaó, akkor pont úgy nézett ki, mintha az a fűcsomó egy kis sziget lenne a kakaótengeren. Hát ezért volt ez a kedvenc bögrém, és érdekes módon az én szüleim ezt tiszteletben tudták tartani, és minden reggel abban adták a kakaót. Manapság meg még a kibaszott bögrével is shittesztelik a szülők a saját gyerekeiket, hát sós sóderes lófaszt a seggükbe. Ők nyilván azért lettek ennyire elbaszott szülők, mert nekik nem jutott Pocahontasos bögre kakaón úszkáló mosómedvével.

Akartam arról blogolni, hogy a neptunt bele akarják vezetni a közoktatásba, de ezt a hírt inkább nem kommentálom (hátha attól megszűnik létezni). Aki nem ismerné a neptunt, és csak legendákat hallott róla, azokat megnyugtatnám, hogy az összes legenda igaz. Aki még legendákat se hallott volna róla, az egy barlangban élt eddig, de nem baj, mert ezen a linken gyorsan felzárkózhat.

Amiről viszont írnék egy kicsit, az ez a projekt, amivel úgy alapjaiban van jópár probléma. Gyakorlatilag ez egy pepperball töltésű paintball-cucc, és ilyen módon tökéletesen alkalmatlan önvédelemre. Egyrészt azért, mert a támadót csak úgy állítja meg, ha a pofáját sorozzuk meg vele (ami azon túl hogy sokkal nehezebb eltalálni, még "nem halálos önvédelmi" szempontból is erősen aggályos, másrészt meg nem önvédelemre van kitalálva sem torkolati teljesítményben, sem átalakíthatatlanságban, sem semmi egyéb műszaki szempontban. A legutolsó szempont pedig, hogy mekkora batár állat fegyver már ez, külön táskában kéne hordani? Ekkora méretben a legkevésbé praktikus önvédelemre.

A cél pedig ("egy olyan önvédelmi fegyver létrehozása, ami nem veszélyezteti mások életét") ugyan nemes, de egyrészt erre a termékre az előbbiek alapján hazugság, másrészt évszázadok óta léteznek ugyanerre a célra más bevált, kitapasztalt, működő megoldások. Sokkal olcsóbban.

Bár tisztelem a Kasperskyt, mert a cég szerintem tényleg meghatározó tényezője a mai IT-biztonsági szektornak, de szerintem ezúttal kicsit túltolták a paranoiát, és teljesen elborult, irreális dolgokat hisznek az internetről és az emberekről akik használják.

"Sajnos az ön kockázati szintje magas. Csupán válaszainak fele bizonyult jónak. Sok nagy kérdés elkerüli a figyelmét, amely aggasztó balesetekhez vezethet, mint például a személyes adatok elvesztése vagy egy vírus a számítógépén."

Szokásos szófordulatom, hogy tegyük tisztába a dolgokat, inkább a kérdőívnek kerüli el pár kérdés a figyelmét: A kérdések 100%-ra _tudom_, hogy mit kellett volna pipálnom, de a valóság teljesen más. Nem használok overkill biztonsági titkosításokat meg csúcsszoftvereket, mert egyszerűen sem számítási kapacitásom (pénzem) nincs rá, sem szükségem. Tőlem semmit nem lehet ellopni, mert eleve nem tartok érzékeny adatot internetre kötve, ha meg mégis, akkor az linuxon van (amit valamiért kifelejtettek az operációs rendszerre vonatkozó kérdésnél). Ezzel a vírus kérdés értelme konkrétan lenullázódik a teszt további részére. És még pár dolog:

- A word-fájlos kérdés azért baromság, mert egyáltalán nem mindegy, kitől kapom. Sőt, pont az a lényeg.

- A biztonsági másolatos dolognak azért nincs értelme, mert a fontos adataimat eleve legalább három különböző helyre mentem el.

- Az EULÁval kapcsolatos összes kérdés azért baromság, mert én követem a híreket, és egyből botrány szokott lenni abból, ha valamelyik ismertebb szoftvernek változtatnak a felhasználási feltételein. Így el se kell olvasnom. Másrészt meg ha nem fogadom el, ez a szoftver sem települ. Én nem csak hobbibóll telepítek programokat, hanem azért, mert használni akarom őket, így abszolút irreleváns, hogy mit ír az EULÁban, mert akár tetszik nekem akár nem, telepítenem kell. Mobilra sem töltök le fost, csak megbízható alkalmazást, azt pedig nem tudom beállítani, hogy mihez kérjen engedélyt. Vagy megadom neki, vagy nem települ, mint  az EULA esetén.

- Ha a víruskeresőm nem engedi a programot, az azért van, mert házilag készült célszoftver, tudom miért és hogy készült, és tökéletesen megbízom benne, úgyhogy a víruskereső befoghatja a pofáját olyankor.

- Ugyanakkor azt se tudom tejesen értelmezni, hogy miért számít rosszabbnak egy ingyenes vírusírtót használni, mint egy fizetőset feltörve, illegálisan. Mindfuck.

- Olyanra meg érdekes módon nem voltak kíváncsiak, hogy folyamatosan be van-e kapcsolva a mobilodon a wifi meg a bluetooth. Meg hogy csatlakozni szoktál-e nyílt és titkosítás nélküli hálózatokra. Pedig ez alap dolog lenne.

hosszú és köldöknézős blogposzt

Nallag inspirációjára akartam egy kicsit írni a blogomról, blogolásról, meg úgy ennek az egész dolognak a múltjáról, jelenéről és jövőjéről, amit én itt ezen az online felületen végzek itten ez itt most itten na. Ha koncepció nélkül írnék erről, akkor csak csaponganék a témák között, úgyhogy enyhén megmémesítettem a témát, és konkrét megválaszolható kérdéseket fogok megválaszolni. Úgyhogy most megkomolyodunk egy pillanatra, és gúny, irónia és szarkazmus nélkül megválaszolom az élet legfontosabb kérdéseit.

Miért írsz blogot? Mik a céljaid a blogolással?

Az elsődleges cél a saját magam szórakoztatása. Én tényleg meg szoktam azt csinálni, hogy hónapok és évek múltán előveszem a blogom amikor unatkozom, és régi posztokat olvasgatok. Meglehetősen szórakoztató tud lenni az ilyesmi, mert persze ez azzal jár, hogy régebbi, elfeledett vagy nem is túl mélyen bevésődött emlékek előkerülnek, így nosztalgiával segítve meg még szórakoztatóbb tud ez lenni.

A másodlagos cél egyébként pont ez. Rengeteg inger ér engem minden nap, rengeteg olyan dolog amire jó lenne később is emlékezni, és az egyébként nem túl jelentőségteljes, közepes módon meghatározó emlékeimet így rögzítem, blogon keresztül.

Melyik a kedvenc posztod?

Akartam már erről egyszer egy Top10-es listát készíteni, de ha hirtelen kell választani, akkor szerintem a két legjobban sikerült posztom közé tartozik például az, ami egy elveszett kutyáról szól, és az, ami a miskolci tömegközlekedésről.

Tudják az emberek körülötted, hogy blogolsz? Ismerik a blogod? Szoktak kommentelni? Vagy teljesen anonim módon csinálod?

Vannak közelibb ismerőseim, akik ismerik a blogot, és rendszeresen olvassák és kommentelnek. Van rengeteg olyan ismerősöm, akik tudják hogy blogolok, de igazából leszarják. Jellemző egyébként az, hogy a blogolás annyira szubkultúrának számít itthon, hogy az emberek tágabb értelmezés nélkül elmennek mellette. Ami persze nem gond, én nem is szoktam magam reklámozni. Gyakran előfordul, hogy munkahelyen, munkaidőben írom a blogot full képernyőn, de senkit nem érdekel. Akit meg érdekelne, az később úgyis úgy dönt, hogy mégse érdekli annyira.

Tudom, mert régen én is nagyon paráztam persze attól hogy mi lesz ha lelepleződöm, mi lesz ha elterjed rólam, hogy blogolok, és mindenki a blogomat fogja nézni körülöttem és akkor úristen mi lesz akkor. Semmi. Előfordult már, nem is egyszer, a vége mindig az lett, hogy kábé fél napig forró volt a téma, aztán pedig mindenki elfelejtette, és azóta senkit nem érdekel. A bloggerek ilyen szempontból is hajlamosak túlbecsülni önnön jelentőségüket.

Ha meg valaki tényleg nagyon parázik és az állása múlik rajta, akkor rejtse el, megvannak rá az online elérhető eszközök.

Mi az, amit mindenképpen tudni érdemes rólad, ha valaki a blogodat olvassa?

Az előző válaszomból kiderül, hogy igazából nem tud nagyon izgatni hogy ki az aki olvas és ki az aki nem, én elsősorban saját magamnak írok (jó, ezt a posztot most pont nem). De ha valaki mindenképpen olvasni szeretne, és mindenképpen kontextusba szeretné helyezni a történteket, akkor tudom ajánlani a zanzásított önéletrajzomat az oldalsávban, mert abból kiderül, hogy miért írom azt amit, és miért arról, amiről amit ahogy akkor amikor arról amiről. Az ilyen, hasonló önéletrajzokat szoktam hiányolni egyébként másoknál; amiből nem feltétlenül derül ki személyazonosság, de némi hátteret azért adna a szerzőnek.

Ahogy azt is érdemes tudni rólam, hogy sose szoktam konkrét embereket szidni. Nekem ugyanis nincs bajom konkrét emberekkel, hanem inkább csak embercsoportokkal, viselkedésmintákkal. Ugyanakkor az sem szoktam megakadályozni, hogy ha valaki úgy érzi, hogy illik rá a közmondásos ing amiről éppen írok, magára vegye. Ebből rettentően vicces és mások számára kínos szituációk szoktak születni.

Melyik a kedvenc közösséged a blogoszférában?

Sosem voltam közösségi ember, ennek ellenére van egy kisebb klikk, amit Sieglindével, Nancyvel, Criollóval és M-mel (és bocsi attól akit most hirtelen kihagytam) alkotunk. Legalábbis ők azok, akiknek a posztjaival szinte mindig egyet tudok érteni, mindig jól szórakozom rajtuk, és úgy alapvetően olyan életvidám derű, olyan alapvetően bizakodó jövőbetekintés sugárzik belőlük, hogy egyszerűen már csak emiatt jó őket olvasni. Egyikük sem kanapé-koelhó, nem ömlengenek a nagyvilágba, egyszerűen csak boldogok. És bármennyire is furán hangzik, én szeretek ezekről a kicsi, emberi, hihető boldogságkvantumokról olvasni.

Miért úgy néz ki a blogod, ahogy?

Mert szeretem a minimalizmust. Ezen kívül a múlt századi IT-divatot is szeretem, mert annak is van egy elég markáns stílusa. Harmadszor, szeretek hobbiból HTML- és CSS-kódokkal pepecselni. Ha ezt a hármat összetesszük, akkor bumm, elkészül a blogdizájnom.

Mesélj arról a képről, ami reprezentálja a blogod.

Szerintem itt arról a spongyabobról lenne szó ott fent. Arról a spongyabobról, ami szinte minden posztomhoz illik. Én ilyen fejet szoktam vágni, pont így szoktam kinézni, amikor azokról az agyfasz dolgokról blogolok, amikről szoktam.

Válassz három random blogot a bloglistádról, és mesélj róluk.

Na most azt tudni kell rólam, hogy én a blogolás mellett olyan régi, elfeledett, kihalásra ítélt, de egyébként rettentően hasznos technológiákat is használok, mint például egy RSS-aggregátor, amiben nekem legalább 100-150 blog van összegyűjtve, amiket folyamatosan követek. Ezeknek a háromnegyede szórakoztató webképregény, a maradéknak a fele különböző tematikájú hírportál, a maradék pedig személyes blog. Szívem szerint itt három webképregényt szeretnék bemutatni, de lusta vagyok három jót kiválasztani közülük, ezért most nem is fogok.  És amúgy sem értené senki az inszájder poénokat bennük. Inkább megyek a következő kérdésre.

Ha a blogodnak lenne saját zenéje, mi lenne az?

Egyértelműen ez.

Mi inspirál írásra?

A legkülönbözőbb, random ingerek, amik napközben érnek. Ha látok valamit, olvasok valamit, hallok valamit, és eszembe jut arról a valamiről, hogy na nekem ehhez márpedig lenne véleményem és jól meg akarom mondani, akkor már nyitom is meg a blogger kezelőfelületét, és kezdem is írni. Nem agyalok rajta órákig, nem tervezem el előre hogy miről fogok írni (kivéve most), hanem csak elkezdem.

Úgy érzed hogy őszintén blogolsz? Hogy saját magad adod a blogban?

Én minden gondolatomat vállalom amit ide leírtam, nem szokott olyan lenni hogy valamit kitörlök vagy átírok (csak külön kérésre), még azt is vállalom, ha időközben új információk és élmények hatására megváltozott a véleményem. Kritikus elmém van, magammal szemben is.

De néha, bicskanyitogató posztoknál azért előfordul, hogy blogolás után nem akarom az esetlegesen várható negatív kommenteken felhúzni magam, ezért kikapcsolom a kommentelést a picsába. De ezen kívül én tényleg úgy gondolom a dolgokat, ahogy leírom. Mert ha nem így tenném, akkor fake ember lennék annak pedig nem lenne értelme.

Van valami, amiről soha nem fogsz blogolni?

Mármint azokon a ritkán előforduló negatív élményeken túl, amikről amúgy senki se szokott blogolni? Igen.

Van nekem magánéletem, ami azért magánélet, mert magamon és a szívem választottján kívül senkivel nem osztom meg (még akkor sem, ha úgy tűnik) (például sosem utalnék még csak indirekt módon sem arra hogy mondjuk egész nap dugtam, de ha ilyen előfordul, azt kivétel nélkül poénból teszem, hogy lecsapjam a magas labdát, és azt nem kell komolyan venni). Undorító dolog tud lenni, amikor valaki elmossa a magánéletének a határait, és kényelmetlen dolog ilyet tapasztalni. Pedig az ember azt hinné, hogy elég egyértelmű tud lenni, mi az az információ, ami intimnek számít, és mi az ami nem.

Van más blog, ami úgy érzed, hogy tartalomban, stílusban, hangvételben nagyon hasonló a tiédhez?

Nincs, sajnos. Évek óta keresek valami kicsit is hasonlót, néha találok is, de azok vagy csak háromhavonta frissülnek, vagy évekkel ezelőtt elhagyták őket. Ha tartalomban nem is, de még csak stílusban sem egyszerű ilyet kihalászni a blogoszféra tengeréből. Ebből következően szerintem meglehetősen egyedi blogot vezetek én itt.

Mióta blogolsz?

Volt egy kezdetleges próbálkozásom 2007-ben egy fél évig, aztán az év decemberében komolyabbra vettem a szituációt és megalkottam ezt. Úgyhogy fogalmazzunk úgy, hogy 2007 óta. Ami már nyolc éve volt, úristen.

Hogy kezeled a kommenteket?

Mint már mondtam jól. Amikor nem vagyok mások véleményére kíváncsi, olyankor kikapcsolom. Ha meg valakinek nem válaszolok a kommentjére, az kizárólag azért van, mert lusta vagyok, nem azért, mert titokban utálom.

Mik a jövőbeli tervek a bloggal kapcsolatban?

Konkrétan az, hogy soha nem zár be, soha nem hagyódik el/abba, megvédem a természeti és online fenyegetésektől, és nyugdíjasan is posztolgatni fogok bele. A blogom a legértékesebb online tulajdonom, amit értékben talán a facebook accountom és fotóalbumaim, adataim követnek. Sőt, annál kicsit még több is: egy digitális tárhely az emlékeimnek. Fú de klisés. De attól még foggal-körömmel védem.

Mi a legnagyobb dicséret, amit eddig a blogoddal kapcsolatban kaptál?

Szerintem attól nem érhet nagyobb dicséret egy bloggert, mint amikor mások emlegetik őt a saját bemutatkozásukban.