2011. november 30., szerda

Meg akartam csinálni én is az URL-betűbeírós mémet, de nem tudom, mert nekem csak pornóoldalak a bookmarkok jönnek be ha az urlsávba gépelek, tiszta szívás, én, a mémcsászár, nem tudok emiatt megcsinálni egy friss és ropogós és awesome mémet ami még nem volt.
Mindegy, a tegnapi wtf az volt, amikor anya mondta, hogy elmehetnék majd dolgozni ha úgyis kevesebb dolgom lesz kövi félévben. Mondom de anya, hiszen nekem van munkám. De nincs, mert te azt élvezed. jackie chan wtf mémje jönne ide most.
Egyébként a kúlsági faktorom ismét meredek emelkedésbe kezdett (még tovább), ugyanis a laborban éppen ferrofluidot próbálok gyártani főzni már napok óta. Egyre nagyobb gyakorlatot szerzek benne. Véletlenül rám csöppent ma a 14 pH-jával, de vigyázok magamra.

2011. november 29., kedd

Bajban vagyok a karácsonyi ajándékokkal, ötleteket várnék két öcs, papa, mama kombóra.

2011. november 28., hétfő

Vannak emberek, akiknek a szex hiányzik. Így, tárgy nélkül.
Nekem M.
Nélküle nem tudok elképzelni semmit fizikai ill. szellemi szinten.
Nekem egyébként M olyan, mint másnak egy Monet-festmény. Nem azért mondom róla hogy kibaszottul tetszik, mert a többiek is azt mondják, hanem mert nekem tényleg tetszik, és kell nekem, és elloptam. Érted, nálam ő az eszményi szépség megteremtője mint Adynál a Léda, csak nekünk máshogy lesz vége, mert mi megmutatjuk a világnak, hogy kell ezt csinálni. (Nem tudom hogy őt akartam-e írni, zenén kívül sose voltam jó művészetből, de tény, hogy központi szerepet foglal el az életemben (aka minden 2. poszt róla szól) (aka minden 2. gondolatom róla szól)). Mi megmutatjuk hogy kell ezt csinálni, nem erőlködve, nem hisztizve, nem attention whore módra kétnaponta műbalhézva, hanem csak lazán, nevetve, hónapok évek múltán is egyre mélyülő érzelmekkel (nőktől kérdezem hogy ők is szoktak-e sírni a pasijuk miatt a boldogságtól), mintegy természetes mellékhatásaként ennek az egésznek, mert azt két ember érzi, ha egymásnak lettek teremtve. Komolyan úgy érzem, azon kevesek közé tartozom, akik másoknak igazi, működő párkapcsolati tanácsokat tudnak adni. Csak az a kár, hogy nincs kinek. Az emberek hülyék. Nem tudják, mit hagynak ki ezzel. Inkább nézem tovább a dragonballt, de előbb beteszem az összes címkét, amiben a fasz szó szerepel. Akit meg irritál ez a poszt, tekerjen az oldal legaljára.

2011. november 26., szombat

A bankigazgatók tényleg annyira zsidók, hogy egy normális kreatív szakemberre nem költenek, akik elfogadható minőségű reklámot tudnának produkálni?

2011. november 25., péntek

Ma reggel az egyik volt tanárom pipázás közben elmesélte azt a sztorit, amikor egy ipari cég azzal kereste meg a tanszéküket, hogy segítsenek legyártani négyszáz tonna műfaszt.
Na ja, érdekes életem van.
Most olyan fogok mondani, amit rajtam kívül vélhetően nagyon kevesen mondtak valaha is: Véletlenül karbon nanocső ment a körmöm alá.
Hármast kaptam kül.vesz.anyagokból (pár poszttal elébb). Mert nem tudtam, hogy kell leszokni a heroinról. A morfin az még ment, azt Leventéről jegyeztem meg.

2011. november 24., csütörtök

Azt hívják pazarlásnak, amikor a TDK-rézümék a CD-n lévő hely 0,29%-át foglalják el. A maradék 99,7%-ra igazán tehettek volna aranyos cicás képeket, már nem azért.
Egyébként megmondom őszintén, kicseszésnek érzem ezt a 2. + ea. díjat a többiekkel szemben. Nyilván rutinosabb vagyok, mint a társaság fele, én már ezt tavaly végigcsináltam. Az meg hogy lazán* beszéltem a kompozitok lelkivilágáról, azért volt, mert egy végiglőtt műszerezés kettes után annyira ki volt már sülve az izgalomközpontom, hogy arra is csak legyintettem volna, ha valaki bejelenti hogy gyereket vár tőlem. Másrészt meg a halálnak van kedve országosra menni valahova az isten háta mögé. Tavaly is csak szenvedtem ott M nélkül. Egy gumis mappáért. Amit hazahoztam és neki adtam.
Összességében szerintem nem nagyon érdemeltem ezt meg. Nem ezért csinálom a kutatást. TDKzni is csak kötelességtudatból szoktam, az első hónapokban ez volt a feltétele hogy a laborban dolgozhatok.
De publikációs jegyzékbe ettől nyolcadik tételnek bekerülhet, fakje.

* lemaradtam róla, de Orsi állítólagos emulzió-gyerekcsinálás analógiáját még így sem ütöttem (vagy sikerül, vagy nem)
Két óra leforgása alatt ma reggel bezsebeltem egy műszerezés kettest*, egy TDK második helyezést és egy előadói díjat az akadémiai bizottság székházában**, hazafelé meg Dave Matthews Bandet bömböltettem és arra gondoltam hogy kibaszott epic rocksztárság van, aztán megláttam Káli Sándort. Most pedig nemsokára megyek és elkapom a nőt, és felhurcolom ide kémiázni***.


* a józan ész logikája ellenére nem buktam be. A négy sor közül egy volt kidolgozva puskában (hangtompítós Lüger), és nem pont azt kaptam?
** ez az a TDK volt, amire kaja után a balatoni szállodában jelentkeztem éjjel határidő előtt pár perccel, miközben a pornócsatornán ment a hajcihő, és amit egy fél nap alatt ollóztam össze különféle laborjelentésekből
*** eufemizált kifejezés a dirty szexre****
**** eufemizált kifejezés arra hogy valójában tényleg kémiázni fogunk*****
***** most csak...

2011. november 23., szerda

tédéká

Mer' mé'ne alapon gondoltam megosztom az idei TDK-ra készült prezentációmat, amit hétfőn mutattam be és holnap is be fogok, ha sikerül odaérnem a vizsgámról. Nem nagy cucc. A tavalyit viszont szerintem nem tettem fel ide, pedig ez annak a folytatása. Ha van rá érdeklődés, feltehetem.
A móriczka-stílusú rajzokra ott az elején különösen büszke vagyok.
Ja, mert idén is tédékázom bizony, a szakdolgozat mellett. Nem maradok ki a buliból.

Na jó, itt a tavalyi.
A legfontosabb technológiai részleteket direkt kihagytam mindkettőből, blő.

2011. november 22., kedd

Igazából M az egyetlen oka annak, hogy nem kell Günthert (a BP-adta nyugilabda náci-ejtőernyőst) használnom, nem esek minden második percben pánikba a tanulmányaim miatt, és nem sírom velük tele a blogot. Ő az, aki miatt csak röhögök ezen a rengeteg faszságon, és kiposztolom azokat amin esetleg mások is röhögnének mert tényleg csak azt lehet rajtuk. És olyankor azt gondolom hogy fuck this shit, nekem sokkal fontosabb dolgom is van annál hogy más hülyék miatt főjön a fejem. Nekem életem van. Sehol nem vagyok annyira biztonságban, sehol nem áraszt el olyan kiegyensúlyozottság és halálos nyugalom az élet dolgai iránt, mint M közelében. És ezt köszönöm neki. Köszönöm hogy van. És hogy önzetlenül teszi ezt velem. Én azt hiszem szerelmes vagyok. Igazából már nyolc hónapja azt hiszem. És amiről itt beszélek, az csak töredéke annak, ami valójában velünk történik. Ő a legtisztább, legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam. És az, akivel a leginkább egy hullámhosszon vagyunk. És vele fogom leélni az életem. Csak úgy szólok hogy tudjatok róla.
Így sokkal vidámabban kiperkálnám a lóvét:
Fizetendő díj: 3000,-Ft Dékáni méltányosságért + 1000,-Ft szakdolgozat, diplomamunka határidőn túli leadásáért + 5000,-Ft Koppány bréjének lepippantásáért.
Nekem megérne ennyit.
De ezek szerint ha nem írok kérelmet a dékán szíves engedélyéért, csak simán szó nélkül baszom leadni, gazdagabb maradok?
Egyébként ott rontottam el hogy nem adóellenőrnek mentem, megkeresném az érintetteket személyesen.

a jelenlegi kedvenc idézetem a felkészülési anyagból

A drogokat és egyéb tudatmódosítókat már kivégeztem, a vegyi fegyvereket és idegmérgeket is, most éppen a robbanóanyagoknál tartok. Szinte látom hogy trollfészt vág nekem a sors, a hét félév alatt valaha tanult legfaszább, legállatabb tárgyra nincs időm békésen tanulni olyanok miatt, hogy minőségügy, meg gazd. versenyelemzés, meg hasonló dedós faszságok amiken be kell aludni, hát ez tiszta röhej. Nem azért jelentkeztem mérnöknek hogy keresztmetszeti tényezőket számolgassak egy asztal mögött, hanem hogy zúzzak és robbantgassak, baszki.
De legalább már tudom a békanyalogatás mikéntjét, idegmérgek gyártástechnológiáját(!) és hatásmechanizmusát, a könnygáz (van belőle orgonaillatú is) brómot tartalmaz és szódabikarbónával hatástalanítható, a Klark-I additíve fogfájást okoz, kokain után még a majmok is azt haluzzák hogy bogarak mászkálnak a bőrük alatt, ja és orron keresztül szívva feloldja az orrsövényt, ha a fenciklidint intravénásan nyomod, szörnyeket fogsz haluzni, cigiben szívva meg pont ellenkezőleg, a BZ hatására napokig úgy fogsz viselkedni, mint egy csecsemő. A nitrovegyületek akkor fognak ütésre robbanni, ha a molekulában ugyanannyi nitrocsoport van, mint karbonatom.
Kúlnak érzem magam most.

2011. november 21., hétfő

NNÁÁÁÁÁÁÁ, SZIVENNYÁÁÁ, BABARÍTSZIVAVÁ
Szitcihú, bennyáhammáá hujjeoóó bennyááámááá...
NNÁÁÁÁÁÁÁ, SZIVENNYÁÁÁ, BABAKARAKÍÍÍÍÍ SZIVAVÓ
Szitcihú gvennyevabááá,
HEVAVÁ, gvennyaa váá,
SZIJAMÓ bová, gvennyáá maaa...
A guglinak meg a KA, hogy megint dizájnt váltott?

2011. november 20., vasárnap

Kezdődött azzal, hogy tegnapelőtt ugye leadtam a szakdolgozatom. Kinyomtattattam öt három példányban a tanszéki nyomtatóval. Ahhoz képest hogy 100 oldal után vettük észre hogy az oldalszám hiányzik és pánikszerűen állíthatjuk le a nyomtatást és kezdhetjük újra, egész frankó kis szakdolgozat lett, büszke vagyok magamra. Meg én tettem lapot a nyomtatóba is az adminisztráción, mert kifogyott. És el is basztam kétszer a nyomtatót és begyűrte a lapot, de az akciót nem látta senki. Aztán elvittem beköttetni, a még meleg cuccot, a könyvkötő néni minden mondat végén úgy vitte fel a hangsúlyt mint a Dalekok, meg is ijedtem először. De végül nem exterminálta a Földet hanem bekötötte mindhárom példányt, amiből egyet eltettem magamnak. Aztán egyből mentem vizsgázni, ahol a nehezebb tételeket kaptam, de a tanár haver volt azért jó jegyet adott.
Aznap este pedig megnéztem a dragon ball első hat epizódját, mert nem emlékeztem már rá.

Aztán ami érdekesebb, hogy másnap délben keltem, csináltam rántottsajtot kukoricás rizzsel, aztán jött M, és elmentünk ketten bálba. És táncoltunk. És jól éreztük magunkat. És ettünk vadpörköltet és korhelylevest, és szórakoztunk a hajtogatott csillagizével, és kinevettük a kirívóan öltözött pasifelszedő akción lévő szingli lányokat, meg az élénkzöld tütüs kétméteres lányt aki szívószállal itta a redbullt, együtt méltatlankodtunk a zenekar repertoárján, aztán táncoltunk lassú metallicára és quimbyre, és megint egymásra találtunk sokadszorra, aztán hazajöttünk, és együtt töltöttük az éjszakát, meg a másnap egyik felét.
Élek.

Holnap meg vissza a melóba.

2011. november 18., péntek

Meg azt vettem még észre, hogy a takarítók moralitása intézményenként változik. A hermanban tegnapelőtt az egyik idegrohamot kapott amikor meglátta hogy a kóla három lépcsőfokra ki van pocsolva, ez amúgy évtizedek óta divat náluk szerintem amióta valamelyik szakrális vezetőjük divattá tette, mérgesen a szegény gyereket cseszegetik hogy menjen inkább kint a hidegben, ha a vécé előtti küszöböt felmosták.
Az egyetemen viszont meg a néni nem érti, miért habozok rálépni és végigmenni egy frissen felmosott folyosón, és vigyorogva noszogat, hogy na, menjek már, hiszen biztos fontos dolgom van amit el kell intéznem, legfeljebb felmossa mégegyszer majd.
Én az utóbbiaknak adok igazat. Takarítók, ez a munkájuk, ezért kapják a pénzt, szóval arc befog és takarítsanak. Ki kéne cserélni a két intézmény takarítóit, hogy mindkét csoport valami közös nevezőre jusson ezügyben.

2011. november 17., csütörtök

Gyűjtögettem a paranormális dolgokat, amiket egy nap használat során a 2001-es Word lenyeletett velem.
- Önhatalmúlag háromtized mm (!) vastagra állította az egyik képet. És nem engedte visszacsinálni.
- Önhatalmúlag hirtelen beszúrt az élőfejbe egy piros t-betűt, az élőlábba meg egy piros s-betűt.
- A "mentés" funkció használatára váratlan leállással válaszolt. De a Másolásra is. Szerintem nem tetszett neki a pofám.
- Önhatalmúlag visszavonhatatlanul eltüntette 57 oldal fejezetszámozását.
Bátran ki merem jelenteni, hogy
ez
a
nap
egy
FOS.
és hogy nem nagyon bírom tovább ezt az egészet idegekkel. kedvem lenne most nagyon szétverni valakit.
Ja, a krízis amúgy megoldódott, de akkor is. És még a szemüvegem is tönkrement.
A Word leadási határidő előtt egy nappal kinyírta a szakdogámat. Azt hittem ilyen csak a filmekben fordulhat elő. Ez biztos valami MS-easteregg.

Na jó, ez 15 perccel később már nem vicces. Közeleg a pont amikor megírom nekik ímélben, hogy hányjanak gecit. Nem tudom mennyire lehet érzékelni, de én most eléggé felfokozott idegállapotban vagyok.
Találtam itthon egy lexikont 1937-ből, tök érdekes, ugye se az internet, se az atombomba nem szerepel még benne, el se tudom képzelni, mivel foglalkoztak az emberek amíg még nem volt se tömegpusztítás, se netes pornó.

Meg azon gondolkoztam még, hogy lady gaga vajon hogy nézhet ki igaziból. Úgy smink maszk meg a magára aggatott kibelezett pávák nélkül. Szerintem úgy nem is létezik.

2011. november 16., szerda

how to ruin one's entire childhood

Most tudtam meg a 9gagről, hogy Goku meghalt miközben Cellel harcoltak.
Wait... WHAT?!

mai late night kibeszélőshow téma, avagy reflektálás egy korjelenségre

(22.06.49) koppa'ny: de nekem tökre tetszik ahogy mi ketten megtrollkodjuk a társadalmat már azzal, hogy együtt vagyunk :P főleg a korodbelieket
(22.06.54) koppa'ny:mármint
(22.08.09) koppa'ny: itt vagyok én, szalagos egyetemista, felszedek egy tizenéves gimis kislányt, nyilván azért hogy kielégítsem a szexuális vágyaimat és egy legyél a sok közül, te meg nyilván azért engeded ezt, mert tök menő hogy idős pasid van, meg naiv szűzlányként azt hiszed hogy mi örökre együtt leszünk, mert annyira szeretlek téged
(22.08.35) koppa'ny: én persze egyből az ágyba hajtalak, te meg örömmel bele is fekszel nekem, aztán pár hónap múlva meg egyik pillanatról a másikra doblak amikor szembe jön velem egy bögyösebb maca, te meg egy életre összetörsz, de rájössz hogy valszeg minden fiú ilyen, és hogy enyhítsd a bánatod, magadra vonzol egy másik kanos pasit. amit nem nehéz, mert ők könnyen jönnek mindenhol
(22.09.12) M: igen.
(22.09.21) M: amúgy tényleg menő
(22.09.27) M: de szerintem inkább furcsa mint menő
(22.09.29) M: és tudod miért?
(22.09.50) koppa'ny: mert egy egyetemista csak akkor választ magának gimis lányt, ha lúzer mert nem jut neki más, csak olyan aki még nem elég érett hogy felismerje hogy csak ki akarják használni?
(22.10.02) M: mi? nem.
(22.10.04) koppa'ny: :D
(22.11.12) M: furcsa, mert megtaláltam AZ igaz szerelmet abban a helyzetben, ami mindenki más számára általában egyenlő egy szexuális relationshippel.
(22.13.54) koppa'ny: ebben a korban amiben mi vagyunk, az emberek általában főleg csak szexet akarnak, minél többféle partnerrel, azért hogy ez nekik jó legyen, mindenki más számára meg menő. jó, nyilván nem arról a közegről beszélek amiben mi élünk, mert akkor mi most nem beszélgetnénk erről. viszont nálam az egyetemi közeg az nagyjából ilyen. annak egy rétege legalábbis. és amilyen sztorikat hallottam, nálatok sincs nagyon másképp

Másik téma, hogy vettem szíjat az órámra a régi helyett, ami bőr volt de szétjött. És ez olcsó volt, és neoprén mint a táskák szíja, csak annál kényelmesebb sokkal, és tépőzáras(!!), és ÁLLAT, tiszta kényelmes, meg menő, meg szép, meg ha megtapintom, akkor nem olyan meh, mint a bőr volt (de annak jó volt az illata egy ideig), hanem a tapintása olyan awh, és ennek is jó az illata, és azt akarom hogy mindig a karomon legyen, és hogy mindenki lássa. Most épp nem azt hogy menő bináris (még mindig szoktam olyan emberekkel találkozni, akik rácsodálkoznak), hanem csak a szíj miatt. Igazán epic módon állatjó, rég nem örültem ennyire semminek, nem hogy még egy óraszíjnak. Most is rajtam van, csak úgy ok nélkül, mert élvezem ha rajtam van. Rá van varrva, hogy EXPEDITION. Kétszer is. Chuck Norris elmehet a búsba. Egyébként ilyen senki másnak nincs mostmár ezzel a szíjjal, idáig is csak a kiválasztottaknak volt, azt nagyon szeretem amikor óra közben diszkréten ruhán keresztül is meg tudom nézni. Meg hogy éjszaka jobban világít mint egy zseblámpa. Meg hogy elemcsere után az órás mindig visszaadja hogy állítsam be, mert ő nem tudja olvasni se.

És miért lett kék a blogger szerkesztő?
Most pedig megyek, ma is megmentek egy lányt.
A gazdasági versenyelemzés szójáték miért már csak a vizsgaidőszak közepén jut eszembe?

2011. november 14., hétfő

Én most éppen vizsgázom.
Nem, komolyan. Én most éppen vizsgázom.
Mer' az volt, hogy reggel én jelentem meg egyedül kilenckor. Mondta a tanár, hogy ma reggel kiírta ezt a vizsgát délre, és lehet hogy azért nincs itt senki, de attól még elkezdhetem. Mondtam hogy nem, várjunk inkább még valakit mert félek egyedül. Beültetett a konferenciaszobába és elment, notebook elő, még gyorsan nézzük át mit kéne tudni. Az a helyzet hogy kurvára nem adott le semmit egész félévben. Csak egy 762 oldalas felkészülési anyag elérhetőségét a múlt héten. És ezért nincs itt senki.
TÍz perc múlva mégis szóltam neki, hogy kezdeném. Oké, kezdje. De szimpatikus nekem egy tétel, nem lehetne esetleg azt? Hát végülis miért ne ha szimpatikus, melyiket szeretné. Aha, jólvan. Kap mellé azért egy másikat is.
Így esett, hogy negyed tízkor elkezdtem kidolgozni a két kedvenc tételemet. Adott rá húsz percet, utána szóban folytatjuk. Oké. Leírok mindent amit csak tudok. Na jó, nem mindent, profi módon additív információmorzsákat eltárolok a fejemben, hogy ha direkt köcsög módon belekérdezne, úgy tegyek mintha spontán hirtelen eszembe jutna. Szóval írom. Húsz perc múlva befejeztem, folytassuk szóban. Elkezdem, beleköt. Ülök bambán. Ööö. Beszélgetünk. Főleg ő magyaráz. A 762 oldalban nem volt benne amiről most ő beszél. Vagy igen, és akkor én vagyok a hülye. Még jó hogy a kedvenc tételem adta és nem azt, amit mondtam neki előtte hogy bármit csak ne azt adja.
Aztán bejelenti, hogy most el kell mennie, tanszéki értekezlet vagy mi. Én meg menjek vissza egyre, és folytassam onnan ahol abbahagytam. Addig olvassam át párszor a témát. Mondom, jólvan. Átjöttem a laborba, és ezt leírtam, a notihoz nincs töltőm, azt hittem hamar végzek és nem kell blogolnom. Szóval most éppen vizsgázom, szerintem olyan hármas és négyes között tartok. Aztán elolvasom a szöveget délben, és megyek neki elmondani hogy mit olvastam. És kapok rá jegyet. LOL

2011. november 13., vasárnap

Egyetértek Annával, egyedül aludni tényleg szar.
201 napja tart a tavasz.

2011. november 11., péntek

Tegnap a plázában fültanúja voltam annak, ahogy a bizsus néni barátnője átéléssel ecseteli a bizsus néninek, hogy ugyan idáig soha nem történt semmi ilyesmi, de ő feltétlenül hisz abban, hogy ma 11.11-kor valamiféle dimenzióváltás fog történni a világunkban.
A továbbiakra nem voltam kíváncsi.

2011. november 10., csütörtök

Tényleg, olyan van hogy egy cikk redundáns módon valahol önmagára hivatkozik?

2011. november 9., szerda

Ma amúgy hihetetlenül rocksztár voltam. Kezdődött ugye azzal, hogy reggel bementem tízre vizsgázni. Volt ott egy lány, legyen az álneve Dalma (most persze megint azt hiszitek, hogy az igazi nevét állítom be álnévként. Vagy mégsem?), na ő olyan, hogy mindenki másnak a füzetében van mondjuk öt oldalnyi anyag egy adott témából, de ő úgy jön vizsgázni, hogy egy köteg kinyomtatott papírral, egy lexikonnak is sok lenne, fénymásolatok a legszakabb szakkönyvből, és ott bújja vizsga előtt. Mindenki más azon gondolkozik hogy mi lehet az a tápfej sapka, de ő meg már szelvényátmérők szerint osztályozza a leöntött acél féltermékeket. Szóval személyesen könyörögtem neki, hogy azért ne nagyon égessen le minket vizsgán.
Aztán hirtelen - mintegy közjátékként - találkoztam Levente anyukájával. Kölcsönösen meglepődtünk hogy mit keresünk ott.
Aztán bementem vizsgázni. Dolgozgatunk szép csendben, körmölünk a papírra mint állat, fél óra múlva megszólal a tanár. Na, hol tartotok? Dalma megszólal, még az első feladatnál. A másik srác megszólal, a másodiknál. Megszólalok én szelíden, készen vagyok mind a hattal.
- Igen? O_o <-- ilyen fejet vág mindenki
- ömm... ja. Csak a lényeget írtam le...
Jólvan. Két másik ember abbahagyhatja, ők majd szóban folytatják. Kimennek. Lássuk a medvét. Elveszi a papírom, aha, igen, ez jó, itt mit akartam írni, hát végülis igen, oké. Ez nem pontosan így van, de végülis lehet, miért ne, oké. Látom rendes vagy, készültél. Harmincból huszonkilenc és fél pont. Akkor lássuk a féléves feladatot. Igen, itt minden jó, de a végén a karbont úgy magában beadagolni kicsit költséges, jobb lenne ha a másik két ferroötvözővel vinnéd be, és azokat valahogy kiegyenlítenéd. De amúgy jó. Ötből négy pont.

Hát így esett, hogy délelőtt kaptam egy kurvanyagy ötöst. Aztán a dékániban segítettem felrakni egy "masszív" képet, de mivel a szaki a létrán fúrt, a másik két képet tartó markos legény meg egyenként is fél méterrel volt magasabb nálam, kineveztem magam inkább projektkoordinátornak, és lestem ahogy szenvednek. Aztán átmentünk a laborba beágyazni néhány mintát meg unatkozni, meg a többieket kérdezni hogy hol tartanak a tédékával, hát már a java megvan, igen? az fasza, na és neked menyi a készültségi állapotod, hátizé már elkezdtem írni.
Aztán a városba mentem sürgős jelleggel, ahol találkoztam Mmel, aki szokás szerint elbűvölően cuki volt és egyúttal szexi is, mint mindig. Azt imádom nagyon benne, hogy egyszerre vagyok képes testileg is ráizgulni másodpercek alatt, meg intellektuálisan is. Kéz a kézben végigsétáltunk a városon, beszélgettünk, ölelkeztünk és boldogok voltunk, kürtőskalácsoztunk, halak megint nem voltak a Szinvában. Versenyezni szoktunk hogy a papírzacsit ki tudja messziről bedobni a kukába, már 3-1-re vezet. Igazából én hihetetlenül mélyen szeretem ezt a lányt. Ilyen szívből jövően. Tudod, amikor érzed a zsigereidben valamiről hogy egész eddigi életeden végigkísért ez a szellem, ez az eszme, ez is ilyen, érzem hogy még akkor is végig őt szerettem, amikor éppen nem voltam szerelmes senkibe. Mert ez így olyan természetes, ez mindig így volt. És amikor jön az aha-effektus és rájössz hogy ilyen is van, akkor egyúttal arra is rájössz, hogy igen, én ezt tudtam végig. Na gyerekek, én ezt tudtam végig. Van egy lány aki megérdemli mindezt, és még sokkal többet, csak győzzem megadni neki. Hihetetlen ez az egész. Régebben gondolkoztam hogy a "különleges" szó elég jól leírja-e azt a jelenséget ami ő maga, de a "csodálatos" szerintem megfelelőbb.
Aztán hazakísért, mert tudta hogy sokat kell gépelnem. A villamosra felszállt razziázni vagy nyolc ellenőr, de minket kihagytak, biztos mert látszott rajtunk hogy badass arcok vagyunk.
Én meg itthon leültem a gép elé és neteztem, aztán miután M is hazaért, úgy gondoltam, ideje lenne elkezdeni írni az idei TDK-t, aminek holnap van a leadási határideje. De olyan nehéz elkezdeni... Közben neptunon megnéztem, hogy a minügy ami miatt annyit paráztam, kettes lett, rájöttem hogy én bizony egy kibaszott rocksztár vagyok, kettes baszki, enyém lett a második legjobb, ilyen a világon nincs, akárhogy is nézzük, úgy jöttem el onnan hogy ennyi volt, bukó, kettétört a karrierem, mehetek a híd alá csövelni, erre megadja a kettest, ez a nap egy ajándék. Arról már nem is beszélve, hogy az előbb a tédékába képes voltam utolsó irodalmi hivatkozásnak berakni a saját korábbi munkám, ahh, that's life, így csinálják a nagyok, csak figyeljetek.
Aztán most átolvastam ezt a posztot megint, ami tartott vagy negyed óráig, mert a középső részen hosszan elmerengtem.
Szóval írtam ma vagy 25 oldalt (ctrl c), a holnap kissé húzós lesz, a holnapután is, a jövő hét is, meg az azutáni, 3 beadandót, egy szakdolgozatot, egy TDK-t és egy jelentést kell megcsinálnom egy héten belül úgy, hogy egymást érik a vizsgák, de nem baj, én élvezem most az életet. Nagyvigyor. Megcsináltam a mai mémet, most pedig megyek alszani.
Meglett a minügyem,
AZT
A
KURVA
Azt álmodtam, hogy tél van és hó, a hermanban vagyok, mindenki más most írásbeli érettségizik akit csak ismerek (de tényleg, _mindenki_), én meg már ugye évek óta megcsináltam, és állok bambán miközben mindenki ír, és megfordul a fejemben hogy a tökömet keresek én itt.

2011. november 8., kedd

Akármilyen cuki is az A manóba!-felkiáltás és az X-es szemű mappa, kurvára nem tud meghatni, és idegrohamot kapok tőle amikor napjában huszadszorra omlik össze a greader.
Kedves google. Mi a fasz történik nálad? Meh, kénytelen vagyok elmondani 10 miatyánkot meghallgatni a barbapapa főcímdalt tízszer, hogy lenyugodjak.

Továbbá aki hasznos tippel rendelkezik vadgesztenye szaporítását illetően, szóljon most vagy hallgasson örökre.
Ma reggel Johnson's tusfürdővel tusoltam, hogy természetes bőrápoló összetevőinek köszönhetően bőröm nem csak tiszta, de puha és hidratált legyen. Mondjuk a hidratálást nem tudom miért nem lehet arra a 40 liter vízre bízni.

2011. november 7., hétfő

hosszú és unalmas mém

1. First thing you wash in the shower?
a nyakamat szoktam először

2. What color is your favorite hoodie? (kapucnis pulcsi)
#5A6B5D, és állatira kényelmes, de pöppet nagy rám

3. Would you kiss the last person you kissed again?
"Will" would be more appropriate, I suppose

4. Do you plan outfits?
hangulattól függ, hogy reggelente milyen összeállítást választok. Ma pl. rocksztár voltam

5. How are you feeling RIGHT now?
kicsit szomorkásan, mert hiányzik M.

6. Whats the closest thing to you thats red?
a számológépem ON/C gombja

7. Do you say aim or a-i-m?
igazából egyiket sem szoktam élőbeszédben használni

8. Tell me about the last dream you remember having?
csak annyira emlékszem, hogy valahol találkoztam valakivel akivel nem akartam, egy nyári este volt, és lens flare

9. Did you meet anybody new today?
hmm. majdnem M nagyijával

10. What are you craving right now?
hogy a naptári napok között legyenek beszúrva még munkaszüneti napok is. csak legalább ezen a héten

A gugliban nem lehet kikapcsolni ezt az oldalnézetes dolgot? Idegesít hogy villog miközben a találati listán húzom az egeret. A gugli mostanában fáradságos munkával egyre nagyobb ellenszevet vív ki nálam. Ami nem jó.

11. Do you floss? (villogni valamivel)
megtehetném, de igyekszem szerény maradni. intellektuális dolgokat szoktam inkább villantani, de ezt már csak a magam szórakoztatására

12. What comes to mind when I say cabbage?
ö... egy káposzta?... meg egy rozsdás, szétroncsolódott pickup

13. When was the last time you talked on aim? (ez egy IM-kliens)
helyette MSN és XMPP-protokollokat használok

14. Are you emotional?
kutatóként általában igyekszem objektíven és ridegen állni mindenhez. van azonban egy személy, akinek annyi érzelmet szeretnék kimutatni, amennyit csak tudok

15. Would you dance to the taco song?
azt sem tudom mi az, haggyálmár. rákeresek.
...
nem. ez beteg. látnotok kell. nem linkelem.

16. Have you ever counted to 1,000?
egyszer tán elterveztem, de bealudtam közben

17. Do you bite into your ice cream or just lick it?
nyalom. ha harapom, fáj tőle a fogam.

18. Do you like your hair?
néha nem, de akkor úgy csinálom hogy igen legyen. amúgy is annak kell tetszenie, aki egész nap látja, nem nekem.

19. Do you like yourself?
az túlzás, fogalmazzunk úgy hogy egyelőre meg vagyok elégedve magammal

20. Have you ever met a celebrity?
ó igen, van egy akit minden nap szoktam látni

21. Do you like cottage cheese?
nemnagyon ettem még olyat, ez nálunk még nem divat

22. What are you listening to right now?
egy epic45 nevű postrock zenekart, hogy a taco songot valahogy kiverjem a fejemből

23. How many countries have you visited?
lássuk csak... *számol*... hetet

24. Are your parents strict? (szigorú)
igen, kellő mértékben. de ennek örülök, így legalább se nem alkesz csóró nem vagyok, se bulizós nyálgép, se nem metroszexuális kancsó, mondjuk szerintem amúgy sem lennék. jó nevelést kaptam

25. Would you go sky diving?
nem vonz.

26. Would you go out to eat with George W. Bush?
igen, hamburgerzaba közben megkérdezném tőle hogy azok a poénos képek róla photoshoppoltak-e, vagy tényleg ennyire hülye

27. Would you throw potatoes at him?
ugyan, miért lenne rá okom

28. Is there anything sparkly in the room you're in?
itt áll mellettem edward cullen, és kéjesen vigyorogva bámulja az ágyéktájékom, miközben ezt gépelem. de nem kap tőlem semmit, csak egy karót mindjárt a szívébe

29. Have you ever been in a castle?
nem is egyben. mindig azon gondolkoztam, mennyi tüzelőanyag kellett télen egy olyan felfűtéséhez. meg hogy miért építették olyan magasra a plafont, amikor az emberek nem is olyan magasak.

30. Do you rent movies often?
furcsa kifejezés ez a torrentre. de mentségemre szóljon hogy megtekintés után törölni szoktam a filmeket.

31. Who sits in behind you in your math class?
öööasszongya... már nincs olyanom (hálistennek) (brühühűű, visszasírom), Timi ült mögöttem, meg Levente, meg legutóbb Zotya is, de igazából mindig mindenki máshol ült, a diff-csoport már csak ilyen

32. Have you made a prank phone call?
egyszer balatoni táborban Rolival szórakoztunk, hogy a tudakozós csajt nem hagytuk békén, mert ET mindig haza akart telefonálni

33. Do you own a gun?
nincs, de egy időben gondolkoztam rajta, aztán rájöttem hogy a futás olcsóbb és kifizetődőbb. de van viszont nagypengéjű vadászkésem, csúzlim és viperám

34. Can you count backwards from 74?
a 72 után mi is jön?

35. Who are you going to be with tonight?
sajnos most egyedül ._.

36. Brown or white eggs?
egyiket sem szeretem igazából, de nem tökmindegy a belseje szempontjából?

37. Do you own something from Hot Topic?
erre is rákerestem, divatos promócuccokat áruló online bolt. nem kell onnan semmi. én egyedi vagyok, bitch.

38. Ever been on a train?
haha. az egyik kedvenc közlekedési eszközöm btw, tök nagy találmány

39. Ever been in love?
jelenleg

40. Do you have a cell-phone?
van vagy hat legalább, de abból kettőt használok rendszeresen (és párhuzamosan)

41. Are you too forgiving?
hát mit tudom én. jelentkezzen akinek megbocsájtottam valaha

42. Do you use chap stick?
nincs rá ingerenciám (és szükségem sem)

43. What is your best friend doing tomorrow?
van nekem best friendem?

44. Can you use chop sticks? (ez ilyen labello-szerű ajakápoló vagy mifasz)
szerintem tudnám, ha legalább egyszer megpróbálnám

45. Ever have cream puffs?
képviselőfánk? naná!

46. Have you ever seen The Butterfly Effect?
igazából nem, de a rajongótábora alapján nem lehet valami igényes, hiteles alapokra épülő logikus felépítésű scifi, és ilyen módon nem tud érdekelni, de cáfoljon meg valaki

47. What was the last question you asked?
a "képviselőfánk?" kettővel előbb. epic.

48. What was the last CD you bought?
a Yonderboi legújabbja. támogatom a hazai zenészeket. már azt amelyik megérdemli

49. Boys or girls?
csak gyaníthatom hogy ez a kérdés a szexuális beállítottságomra utal, és itt bátran állíthatom hogy full heteró vagyok

50. What is your bus number for school?
hatvanhetes vagy tizenkilences, és huszonkilences

51. Is your hair curly?
régen az volt, de aztán valami miatt nagyjából kiegyenesedett pár éve, és azóta olyan

52. Last time you cried?
nem tudom. az utóbbi időben gyakran közel álltam hozzá, de a boldogságtól

53. Ever walked into a wall?
csak a vállammal szoktam néha belekötni az ajtófélfába

54. Do looks matter?
ó igen, hiszen mindenki arról ítél meg először

55. Have you ever bought anything from Pac Sun?
"Shop the hottest girls clothes, guys clothes", kösz, nem érdekel. egyébként is, hogy lehet online ruhát venni? hogy próbálod fel?

56. Have you ever slapped someone?
nem, de szorongattam már meg valakit a ruhájánál fogva

57. Favorite time of the year?
minden évszakban van valami jó, és minden évben minden egy kicsit más, úgyhogy én mindig azt élvezem, ami éppen van. de ami közel áll a szívemhez, az a májusi időszak, amikor éppen kezd nyár lenni

58. Favorite color?
kórusban kérem rá a választ

59. Are you sarcastic?
één?! ugyanmár! (az az anyanyelvem)

60. Do you have any tattoos?
nincs, de mindig is akartam valami szinaptikus neurotranszmitter molekulát a bal farpofámra

61. The last person you held hands with?
M volt, egyedül neki van erre előjoga

62. Do you sleep with the TV on?
kezdjük ott hogy nem nézek tévét, de ha igen, akkor azt azért nézem mert nem vagyok álmos. energiapazarlásnak tartom, elalvás előtt mindenképpen kikapcsolnám

63. Where was your default picture taken at?
itt (link)

64. Do you hate or dislike more than 3 people?
inkább ignore, abból viszont van dögivel

65. Do you like your life right now?
igen. nem cserélnék senkivel

66. How often do you talk on the phone?
csak ha muszáj. napi szinten kábé, olyan 2-3-szor 1-2 perceket

67. What is your favorite animal?
ide most direkt valami ősszájút kéne mondanom, hogy menő legyek. volt időszak amikor a siredon mexicanum volt, mert az cukkerpofa. de most épp Cézár, a macskám

68. What was the most recent thing you bought?
ha jól emlékszem, 20 deka girella volt a városban

69. Do you have good vision?
nem, kifejezetten vaksi vagyok, szemüveg/kontaktlencse nélkül kész vagyok

70. Can you hula hoop?
igen! bár nem vagyok pró, de eddig még senki nem röhögött ki, és az nekem elég

71. Could you ever forgive a cheater?
nem hinném. lehet hogy konfliktuskerülésből igen, de szerintem végleg megtörne bennem valami.

72. Do you have a job?
igen. nem hivatalos (na jó de), de van róla szerződésem, és én élvezem a suli mellett így hobbiból csinálni

73. Can you handle the truth?
én azzal foglalkozom minden nap, szembenézek a kőkemény igazsággal, és megusta fejet vágok neki

74. What are you wearing?
olajzöld kapucnis pulcsit, zoknit, melegítőgagyát, boxert (jaj de nem szeretem ezt a szót) és piros pólót

75. Have you ever crawled through a window?
másztam-e már át ablakon? persze. ki nem?

már itt tartok

Pénteken van a határidő.

Asszem ennyi elég lesz mára.
Egyébként bevallom hogy mi is 9gaggerek vagyunk, csak mi rejtőzködtünk szombaton, de az én kék kockás ingemen volt pár szürke csík is.

2011. november 6., vasárnap

Az elmúlt két napot a mennyországban töltöttem. Nem kívánok róla bővebben nyilatkozni most. Ha lesz kedvem, majd.

Arról pedig csakis mindenki maga tehet, hogy mit gondolnak róla mások. Ezt ne felejtsd el sosem. Részemről a téma lezárva.

2011. november 2., szerda

Na és az mit ad, hogy azt írom neki hogy jó lenne találkozni ma, de sajnos nem lehet, mert sokat kell tanulnom, és még a csokim is elfogyott, ő meg azt, hogy most el kell mennie egy időre, mondom oké. Aztán miközben bőszen számolom hogy a ferromangánszilíciummal mennyi szilíciumot vittem be additíve a betétbe, M hirtelen csak úgy itt terem a szobámban, csokival a kezében, besneakingelt és vigyorogva átölelt, hol találsz ilyen nőt, megmondom én, SEHOL, mert ilyenből csak egy van, és az az egy pedig az én karjaim között, és istenbizony nem adom oda senkinek, mert akinek akár csak egy halovány gondolat erejéig is megfordul a fejében ennek az ellenkezője, annak elrontom az arcát, az van.
Aztán hazafelé meg felsétáltam az elágazásig a főtérről, találkoztam megint Dudással, aki adott tíz percet megoldani egy nanotechnológiai problémát, amihez kell: egy tesiöltöző zuhanyzója, egy fényképezőgépvaku, meg egy mérőszalag. Nem tudja valaki a mailcímét?

2011. november 1., kedd

Minden perc után, amit Mmel töltök, egyre jobban vágyom rá. Nem arról van szó, hogy mellette epicnek érzem magam, hanem hogy mellette tényleg EPIC is vagyok, mindketten azok vagyunk, az a sorsunk hogy mi legyünk a legEPICebb pár a történelemben.
Most pedig az EPIC oldalbordámat megdobom pár képpel, hogy ne nyígjon :)
És akkor most találjam meg a linuxos fájlrendszerben hogy hova telepítette a chrome a conf fájlokat, keressem meg a custom.css-t, és írjam át hogy lássak is valamit a readeremből. Köszi gúgli, hogy kell neked folyton változtatgatni a fasz kinézeted. Bassza meg magát ez a fagyogatós kurvaanyját is most már igazán.