hosszú és köldöknézős blogposzt

Nallag inspirációjára akartam egy kicsit írni a blogomról, blogolásról, meg úgy ennek az egész dolognak a múltjáról, jelenéről és jövőjéről, amit én itt ezen az online felületen végzek itten ez itt most itten na. Ha koncepció nélkül írnék erről, akkor csak csaponganék a témák között, úgyhogy enyhén megmémesítettem a témát, és konkrét megválaszolható kérdéseket fogok megválaszolni. Úgyhogy most megkomolyodunk egy pillanatra, és gúny, irónia és szarkazmus nélkül megválaszolom az élet legfontosabb kérdéseit.

Miért írsz blogot? Mik a céljaid a blogolással?

Az elsődleges cél a saját magam szórakoztatása. Én tényleg meg szoktam azt csinálni, hogy hónapok és évek múltán előveszem a blogom amikor unatkozom, és régi posztokat olvasgatok. Meglehetősen szórakoztató tud lenni az ilyesmi, mert persze ez azzal jár, hogy régebbi, elfeledett vagy nem is túl mélyen bevésődött emlékek előkerülnek, így nosztalgiával segítve meg még szórakoztatóbb tud ez lenni.

A másodlagos cél egyébként pont ez. Rengeteg inger ér engem minden nap, rengeteg olyan dolog amire jó lenne később is emlékezni, és az egyébként nem túl jelentőségteljes, közepes módon meghatározó emlékeimet így rögzítem, blogon keresztül.

Melyik a kedvenc posztod?

Akartam már erről egyszer egy Top10-es listát készíteni, de ha hirtelen kell választani, akkor szerintem a két legjobban sikerült posztom közé tartozik például az, ami egy elveszett kutyáról szól, és az, ami a miskolci tömegközlekedésről.

Tudják az emberek körülötted, hogy blogolsz? Ismerik a blogod? Szoktak kommentelni? Vagy teljesen anonim módon csinálod?

Vannak közelibb ismerőseim, akik ismerik a blogot, és rendszeresen olvassák és kommentelnek. Van rengeteg olyan ismerősöm, akik tudják hogy blogolok, de igazából leszarják. Jellemző egyébként az, hogy a blogolás annyira szubkultúrának számít itthon, hogy az emberek tágabb értelmezés nélkül elmennek mellette. Ami persze nem gond, én nem is szoktam magam reklámozni. Gyakran előfordul, hogy munkahelyen, munkaidőben írom a blogot full képernyőn, de senkit nem érdekel. Akit meg érdekelne, az később úgyis úgy dönt, hogy mégse érdekli annyira.

Tudom, mert régen én is nagyon paráztam persze attól hogy mi lesz ha lelepleződöm, mi lesz ha elterjed rólam, hogy blogolok, és mindenki a blogomat fogja nézni körülöttem és akkor úristen mi lesz akkor. Semmi. Előfordult már, nem is egyszer, a vége mindig az lett, hogy kábé fél napig forró volt a téma, aztán pedig mindenki elfelejtette, és azóta senkit nem érdekel. A bloggerek ilyen szempontból is hajlamosak túlbecsülni önnön jelentőségüket.

Ha meg valaki tényleg nagyon parázik és az állása múlik rajta, akkor rejtse el, megvannak rá az online elérhető eszközök.

Mi az, amit mindenképpen tudni érdemes rólad, ha valaki a blogodat olvassa?

Az előző válaszomból kiderül, hogy igazából nem tud nagyon izgatni hogy ki az aki olvas és ki az aki nem, én elsősorban saját magamnak írok (jó, ezt a posztot most pont nem). De ha valaki mindenképpen olvasni szeretne, és mindenképpen kontextusba szeretné helyezni a történteket, akkor tudom ajánlani a zanzásított önéletrajzomat az oldalsávban, mert abból kiderül, hogy miért írom azt amit, és miért arról, amiről amit ahogy akkor amikor arról amiről. Az ilyen, hasonló önéletrajzokat szoktam hiányolni egyébként másoknál; amiből nem feltétlenül derül ki személyazonosság, de némi hátteret azért adna a szerzőnek.

Ahogy azt is érdemes tudni rólam, hogy sose szoktam konkrét embereket szidni. Nekem ugyanis nincs bajom konkrét emberekkel, hanem inkább csak embercsoportokkal, viselkedésmintákkal. Ugyanakkor az sem szoktam megakadályozni, hogy ha valaki úgy érzi, hogy illik rá a közmondásos ing amiről éppen írok, magára vegye. Ebből rettentően vicces és mások számára kínos szituációk szoktak születni.

Melyik a kedvenc közösséged a blogoszférában?

Sosem voltam közösségi ember, ennek ellenére van egy kisebb klikk, amit Sieglindével, Nancyvel, Criollóval és M-mel (és bocsi attól akit most hirtelen kihagytam) alkotunk. Legalábbis ők azok, akiknek a posztjaival szinte mindig egyet tudok érteni, mindig jól szórakozom rajtuk, és úgy alapvetően olyan életvidám derű, olyan alapvetően bizakodó jövőbetekintés sugárzik belőlük, hogy egyszerűen már csak emiatt jó őket olvasni. Egyikük sem kanapé-koelhó, nem ömlengenek a nagyvilágba, egyszerűen csak boldogok. És bármennyire is furán hangzik, én szeretek ezekről a kicsi, emberi, hihető boldogságkvantumokról olvasni.

Miért úgy néz ki a blogod, ahogy?

Mert szeretem a minimalizmust. Ezen kívül a múlt századi IT-divatot is szeretem, mert annak is van egy elég markáns stílusa. Harmadszor, szeretek hobbiból HTML- és CSS-kódokkal pepecselni. Ha ezt a hármat összetesszük, akkor bumm, elkészül a blogdizájnom.

Mesélj arról a képről, ami reprezentálja a blogod.

Szerintem itt arról a spongyabobról lenne szó ott fent. Arról a spongyabobról, ami szinte minden posztomhoz illik. Én ilyen fejet szoktam vágni, pont így szoktam kinézni, amikor azokról az agyfasz dolgokról blogolok, amikről szoktam.

Válassz három random blogot a bloglistádról, és mesélj róluk.

Na most azt tudni kell rólam, hogy én a blogolás mellett olyan régi, elfeledett, kihalásra ítélt, de egyébként rettentően hasznos technológiákat is használok, mint például egy RSS-aggregátor, amiben nekem legalább 100-150 blog van összegyűjtve, amiket folyamatosan követek. Ezeknek a háromnegyede szórakoztató webképregény, a maradéknak a fele különböző tematikájú hírportál, a maradék pedig személyes blog. Szívem szerint itt három webképregényt szeretnék bemutatni, de lusta vagyok három jót kiválasztani közülük, ezért most nem is fogok.  És amúgy sem értené senki az inszájder poénokat bennük. Inkább megyek a következő kérdésre.

Ha a blogodnak lenne saját zenéje, mi lenne az?

Egyértelműen ez.

Mi inspirál írásra?

A legkülönbözőbb, random ingerek, amik napközben érnek. Ha látok valamit, olvasok valamit, hallok valamit, és eszembe jut arról a valamiről, hogy na nekem ehhez márpedig lenne véleményem és jól meg akarom mondani, akkor már nyitom is meg a blogger kezelőfelületét, és kezdem is írni. Nem agyalok rajta órákig, nem tervezem el előre hogy miről fogok írni (kivéve most), hanem csak elkezdem.

Úgy érzed hogy őszintén blogolsz? Hogy saját magad adod a blogban?

Én minden gondolatomat vállalom amit ide leírtam, nem szokott olyan lenni hogy valamit kitörlök vagy átírok (csak külön kérésre), még azt is vállalom, ha időközben új információk és élmények hatására megváltozott a véleményem. Kritikus elmém van, magammal szemben is.

De néha, bicskanyitogató posztoknál azért előfordul, hogy blogolás után nem akarom az esetlegesen várható negatív kommenteken felhúzni magam, ezért kikapcsolom a kommentelést a picsába. De ezen kívül én tényleg úgy gondolom a dolgokat, ahogy leírom. Mert ha nem így tenném, akkor fake ember lennék annak pedig nem lenne értelme.

Van valami, amiről soha nem fogsz blogolni?

Mármint azokon a ritkán előforduló negatív élményeken túl, amikről amúgy senki se szokott blogolni? Igen.

Van nekem magánéletem, ami azért magánélet, mert magamon és a szívem választottján kívül senkivel nem osztom meg (még akkor sem, ha úgy tűnik) (például sosem utalnék még csak indirekt módon sem arra hogy mondjuk egész nap dugtam, de ha ilyen előfordul, azt kivétel nélkül poénból teszem, hogy lecsapjam a magas labdát, és azt nem kell komolyan venni). Undorító dolog tud lenni, amikor valaki elmossa a magánéletének a határait, és kényelmetlen dolog ilyet tapasztalni. Pedig az ember azt hinné, hogy elég egyértelmű tud lenni, mi az az információ, ami intimnek számít, és mi az ami nem.

Van más blog, ami úgy érzed, hogy tartalomban, stílusban, hangvételben nagyon hasonló a tiédhez?

Nincs, sajnos. Évek óta keresek valami kicsit is hasonlót, néha találok is, de azok vagy csak háromhavonta frissülnek, vagy évekkel ezelőtt elhagyták őket. Ha tartalomban nem is, de még csak stílusban sem egyszerű ilyet kihalászni a blogoszféra tengeréből. Ebből következően szerintem meglehetősen egyedi blogot vezetek én itt.

Mióta blogolsz?

Volt egy kezdetleges próbálkozásom 2007-ben egy fél évig, aztán az év decemberében komolyabbra vettem a szituációt és megalkottam ezt. Úgyhogy fogalmazzunk úgy, hogy 2007 óta. Ami már nyolc éve volt, úristen.

Hogy kezeled a kommenteket?

Mint már mondtam jól. Amikor nem vagyok mások véleményére kíváncsi, olyankor kikapcsolom. Ha meg valakinek nem válaszolok a kommentjére, az kizárólag azért van, mert lusta vagyok, nem azért, mert titokban utálom.

Mik a jövőbeli tervek a bloggal kapcsolatban?

Konkrétan az, hogy soha nem zár be, soha nem hagyódik el/abba, megvédem a természeti és online fenyegetésektől, és nyugdíjasan is posztolgatni fogok bele. A blogom a legértékesebb online tulajdonom, amit értékben talán a facebook accountom és fotóalbumaim, adataim követnek. Sőt, annál kicsit még több is: egy digitális tárhely az emlékeimnek. Fú de klisés. De attól még foggal-körömmel védem.

Mi a legnagyobb dicséret, amit eddig a blogoddal kapcsolatban kaptál?

Szerintem attól nem érhet nagyobb dicséret egy bloggert, mint amikor mások emlegetik őt a saját bemutatkozásukban.

> "Hozták ezt a konzervatív, vidéki mintát."

> Az egyik felfújatta a mellét hogy még jobban kipakolhassa, a másiknak meg egyéjszakás kalandjai voltak, mert "mindenkinek volt". De ő leglaább nem hazudik arról, mennyire könnyen kapható.

> Mindketten bekamuzzák, hogy öt ("nemtom", "kábé annyi") pasival voltak eddig. Nyilvánvalóan úgy értették, hogy idén.

> Merthogy ők nem "olyanok", hiába néznek ki "olyannak".

> A fél év az bizonyára már "komoly, hosszútávó kapcsolatok".

> Szóval "hozták ez a konzervatív, vidéki mintát."

Oké. És abban mi a pláne? A számológépem meg jobb számítási teljesítménnyel rendelkezik, mint én. Vagy mint egy matematikus. A mobiltelefonommal meg távolabbra tudok kommunikálni, mint anélkül. Mi abban a pláne, hogy csinálunk egy gépet, ami valamiben jobb, mint egy ember? Pont ezért csináljuk az összes gépet a világon. A technikai sportoknak viszont pont az lenne a lényege, hogy az emberi teljesítőképesség végső határairól ad képet, ha ugyanazok a a technikai feltételek dübörögnek a seggük alatt. Ebbe beletoszni egy robotot ugyanannyira értelmes dolog, mint pásztorbotot faragni CNC-esztergával; annak pont az emberi tényezője lenne a lényeg, a CNC-esztergát meg lehetne értelmesebb dolgokra is használni. Ahogy a robotot is.

A szöveget meg nem ő mondja, csak a készítők úgy gondolták, hogy ha már ilyen epikusan hősies zene van a videó alatt, akkor robotosan is lehet már narrálni. Egyébként nem több a cucc, mint egy kerekes drón. Kereskedelmileg elérhető eszközökből egy hét alatt összelegózható.

Nyuszik már nincsenek, van viszont helyette más, például az az új fotóalbum link az oldalsávban. Aki szerint a tudomány szexi, az oda kattintson, és nem fogja megbánni.

(Nem tudom hogy a képek igényelnek-e bővebb magyarázatot, de ha valaki kíváncsi, akkor állok rendelkezésre.)

Ó hát vajon mi történhetett? Abszolút megjósolhatatlan a dolog. Csak nem elmesélte a kis rosszcsont a többi ovisnak? Ó jaj, hát ezt az egyet sose találtam volna ki! Pedig hát az óvodások köztudottan sose szoktak izgatottak lenni egy torta miatt, és pláne nem szoktak titkokat mesélni egymásnak, de ez az kis rosszcsont mégis elárulta a többieknek, hát egyem meg a kicsi szívét, milyen kis aranyosak, hogy ennyire nem tudnak még most sem titkot tartani!

Én azért titkon reménykedni szoktam, hogy ilyenkor néha, elvétve talán valami kicsit is érdekes dolog is történik ha már ennyire clickbait akar lenni a cím egy gecire általános, nulla mondanivalójú témában,  mondjuk kiderülhetne a végén, hogy nincs is torta, vagy brokkolis tortát kapnak, csak azt nem árulták el tényleg senkinek. Vagy előugrik belőle valamelyikük anyja pucéran. Horrorbohóc-maszkban.

Nálam is elérkezett a nap, ami minden férfi számára elérkezik egyszer, és rám került a sor, hogy befessem asszonypajtás haját.

Pro tip nőknek: az ammóniamentes hajfesték pont ugyanannyira ammóniamentes, mint amennyire az acetonmentes körömlakklemosó acetonmentes; semennyire.

Ha nem akarsz ezreseket kidobni lefolyótisztítóra, de hozzáférsz alapvető vegyszerekhez, akkor egy kis life-hack:

70% NaOH reagensnek, 20% konyhasó csomósodásgátló komponensnek, ~6,5% KNO3 tenzidnek, a maradék pedig alumínium, azt nem tudom hogy minek, de erős a tippem, hogy az képzi a habot a marólúgos reakció közben. Ezt kell összekeverni, minél vízmentesebben bezárni, és felhasználáskor pedig beleszórni a lefolyóba, aztán pedig vizet engedni rá, jó bőven.

Szívesen.

Ja és ezt a gyönyörűséget a szabadkai piacon zsákoltam egy kínaitól egy ezresért, azóta még álmomban is velem van. Dragunovnak kereszteltem, mert pont úgy néz ki, csak késben.

Meg van az a sztori, amikor a konfin az ukrán lány adott elő, akinek gőze sem volt a saját előadásáról. A diákról próbálta felolvasni ami rajtuk van, tört angolsággal, erős akcentussal, a kérdésekre meg nemigazán tudott válaszolni. Olyan volt, mint aki foglalkozott a témával is meg nem is, talán felkészületlen volt, ez a jó kifejezés rá. Aztán persze utána derült ki fű alatt, hogy az nem is az ő előadása volt. Még csak a neve sem volt fent az előadáson, a szerző el se jött, szerencsétlen lányra bízta a szekció előtti szünetben hogy adja elő azt, amihez nincs is köze. Egy nemzetközi konferencián baszki. Az évszázad hőse státuszt mindenesetre kiérdemelte a lány ezzel a tettével.

Aztán azt csak ma reggel tudtam meg, hogy nálunk a tanszéken olyan gyakran fordul elő hasonló, hogy külön kifejezés is létezik rá underground berkekben. Amikor az oktató felhív óra előtt tíz perccel, hogy tartsd már meg helyette. Erre te azt mondod, hogy "mit?". Erre ő azt válaszolja, hogy átküldi a diákat, és hogy köszi. Létezik erre saját, igekötős és -képzős szavunk, melyet az oktató nevéből képeztünk.

Tudjuk, hogy a szinglik és a tartós párkapcsolatban élők merőben más életet élnek, az előbbiek például többet sportolnak, több időt fordítanak tanulásra, művelődésre, miközben kevesebb időt rabol el tőlük a házimunka és a bevásárlás.

Mi? Mit tudunk és honnan? Erről le vagyok maradva. A kapcsiban élőknél a rendszeres állatias szex bizonyára kevésbé számít sporttevékenységnek, mint a szinglik rendszeres állatias faszverése otthon ülve, és emellett a a párok bizonyára sose segítenek egymásnak a tanulásban és sose járnak aktív/kulturális eseményekre, mert az egész napjuk azzal telik, hogy csak lelkileg kiégve, rezignáltan takarítanak meg boltba járnak. A szingliknek ezért biztos sokkal gyorsabban megy a bevásárlás is, mert nem két doboz müzlit kell levenniük a polcról, hanem csak egyet. Seems very legit.

Az eredmények szerint a a szinglik minden lehetséges interakció típusban túlteljesítették társaikat, vagyis többet léptek másokkal kapcsolatba, többet barátkoztak, több segítséget adtak és kaptak, mint a házas vagy valaha házas emberek.

És ezen van aki meglepődik, ha a "másokkal kapcsolatba lépés" kategóriájába nem tartozik bele a saját neje? Vagy a szingliknek többet segítenek az ismerősei a mosogatásban, a főzésben és a kutyasétáltatásban, mint egy házas embernek a férje?

A jelenség hátterében megbúvó okokat keresve a kutatók megállapították, hogy az eredmények nem magyarázhatóak a gyermektelenséggel, a kevesebb munkával, vagy éppen azzal, hogy éppen máshol tartanak az életben, mint a többiek.

Valaki igazán definiálhatná végre, hogy mit jelent pontosan ez a máshol tartunk az életben, mert nekem ez a közepesen ezoterikusan hangzó szempilla-rebegtetős bullshit még mindig nem egyértelmű.

az egyedülállók sokkal erősebb szociális kapcsolatokkal rendelkeztek másoknál. 

Nem hiszem, hogy asszonypajtással bárki erősebb szociális kapcsolatot tudna kiépíteni, mint én.

És még mindig nem értem, hogy mi ebben a meglepő. A hülye emberek fárasztanak, de ő nem hülye, ezért az ő kezét kértem meg, és nem másokét. És ezért kerülöm messziről a fárasztó hülye embereket, és ezért vagyok inkább vele.

Sieglinde legutóbbi posztjának minden szavával egyet tudok érteni, és azon túl, hogy most bőszen helyeselgetek és bólogatok a képernyő előtt, még meg is osztom vendégposztként. Akár én is írhattam volna. Csak én szeretek pikírtebben fogalmazni.

JEOL logic:
> make a SEM
> paint it black
> call it "ninja"
> sell it as a new product, U MAD BRO?

Just for the record, az utóbbi három napot az egyetemen töltöttem Novi Sadban egy konferencián, ahol életem második idegen nyelvű előadásával kényeztettem a közönség halló- és látószerveit (a tavalyi első után [nagyon RAD ez a sztori] most már bármi jöhetett ugyebár). Zabáltunk sok ismeretlen húst és sütit, megnéztük az erődöt is és katakombákat, ettünk étteremben és beülős helyeken, és igazából sok dolog történt, amiket nem fogok leblogolni, mert egyszerűen lusta vagyok arra. Meg igazából nem akarok nyilvánosan más helyeket/kultúrákat/szervezést fikázni, privátban mesélek, ha valakit érdekel. Annyi előnye volt a dolognak, hogy tanultam egy olyan japán kifejezést hogy Yokogushi, meg hallottam eye-safe lézerekről, amik nem is tudtam eddig hogy léteznek, illetve azzal is tisztába kerültem, hogy a JEOL műszerek nem is annyira jók. Ezen kívül csak a túlélésre játszottam. Nem voltam nagyon elragadtatva az ottani dolgoktól.

Összehasonlító táblázattal szeretnék kedveskedni azoknak, akik hirtelenjében nem tudják eldönteni, hogy mennyire lehet komolyan venni ezt a Nógrádi-jelenséget. Ez alapján a táblázat alapján nagyjából el lehet helyezni a világtörténelem palettáján.

Nógrádi György
- A külföldi kollégái sose hallották még a nevét
- Közepesen sok médiaszereplés
- hirsch-index: 0

Győzike
- A külföldi kollégái sose hallották még a nevét
- Közepesen sok médiaszereplés
- hirsch-index: 0

Gábor A. Somorjai
- Az összes külföldi kollégája ismeri a nevét
- 0 médiaszereplés
- hirsch-index: 90

Egy múltkori posztban már érintettem a jelenséget, amikor az egységsugarú starwars-fan megnéz pár filmet, és akkor már trú fannak képzeli magát; nos, a fenti esemény ennek az ékes példája, és arra is ékes példa, hogy miért káros ez a jelenség (ti. emiatt bojkottálják a filmet), és utolsó sorban arra is nagyon szemléletes példa, hogyan csinál néhány egységsugarú fanboy/görl pofás kis segget a saját arcából.

Mellesleg jelzem, hogy a klónok nem váltak be, ezért már akkor is toborzással szaporodtak a rohamosztagosok, amikor Luke még az se tudta, mi az hogy fénykard. Annyira alap dolog, hogy még a wikipedia is harmadik bekezdésben hozza.

A Spectre zenéjével most nagyon odáig vannak, úgy felpakolták a hype-trainre, hogy most még ígykészült-videó is készült. A zenéből. No brakes on the hype-train.

Egyébként nekem arról a zenéről az jut eszembe, hogy Tamás a laborban megmutatta a 7th element zene tíz órás verzióját, és azt mondta, hogy ő azt 15 percig bírta, és ha én tovább bírom, akkor meghív egy sörre vagy valami. Én erre azt gondoltam, hogy én ezt tét nélkül is vállalom, csak a dicsőség kedvéért, annyi hasonló fost éltem már túl eddig is, mit nekem eggyel több vagy kevesebb. Úgyhogy benyomtam a további netezgetésemhez háttérzenének.

Aztán robbant a hír a neten, hogy kijött a Spectre zenéje, meg lehet hallgatni, és pasi énekli, és olyan közepesen epikus kategória.

A hetedik percre sikerült megszilárdítani az elhatározásom, hogy leszarom azt az orosz buzit, pause,  nem érdekel hogy ezzel lenullázom a maratont, de nekem meg kell hallgatom a Spectre zenéjét, mert az legalább annyit megér.

A faszt. Gyalázatosan szar, bár most látom (és sajnos hallom) először, de már most hányingerem támad attól az érzelmeskedő műmájer eunuchtól, de maga a dal sem csak közepesen felejthető. Hanem teljesen. Abszolút szar. Másfél perc után kinyomtam a faszba, és inkább hallgattam tovább azt az oroszt.

Na ezek után merjék az arcomba tolni az ígykészültet. Mondanám, hogy hasonlítsuk össze azért Audioslave Cornellel, de nem lehet, mert ez a fazon ez egy nulla.

> kimenni

> sógoréktól több pénzt behúzni a semmittevésért, mint itthon

> hazajönni

> szidni a kormányt

> profit, u mad?

Ez ugyanaz a fajta ember, akit általában messziről szoktunk nézni, ahogy a szerencsétlen ügyfélszolgálatossal ordibál a telekomnál vagy valamelyik random közüzemi szolgáltatónál, ha egy számlát véletlenül kétszer küldenek ki neki.

Ugyanaz a fajta, akit amúgy az utcán messziről elkerülök, mert alacsony termetéből és magas hangjából fakadó kisebbségi komplexusból képes rá, és simán belémköt, vagy tarhál. Vagy ha egy csapatban játszunk, akkor sört tukmál, mert aki nem iszik sört, az a világképe szerint buzi.

Ugyanaz a fajta ember, aki ha szerelőt hív vagy bármit vásárol, akkor inkább "okosba" oldaná meg, számla nélkül. És akkor is a kápét virítja, mert azt menőnek tartja.

Itthon is van munka, amiért annyi lobogtatni való cetlit adnak, mint németben. De az ezek szerint büdös, vagy relatíve nagy szellemi megterhelést igényel.

De tetkóra úgy látom volt pénz bőven, arra nem is kell sajnálni. Meg gyerekek is van, akikre lehet mutogatva hivatkozni, hiszen az bármire érv.

Az egyetlen ami hiányzik a videóból, az a józan megfontolás, miszerint értelmes ember nem a napfénnyel szemben szokott filmezni. Annak is oka van.

Ez ugyanaz a fajta ember, akire gondolni szoktam, ha proli emberekről beszélek.

De most beszóltam, így akkor már nem is vagyok hithű magyar.

Nem teljesen értem a logikáját.

Két hetet késik a jegyzőkönyve leadásával, ami barátok között is egy jegy levonást jelent, de aztán végül úgy dönt, hogy megírja. Biztos kell neki a jegy, gondolom. Tegnap éjszaka 22:53-kor ír nekem mailt és elküldi a számolását, hogy nézzem át. Ha kell neki a jegy, akkor segítek neki, gondolom.

(A legegyszerűbb gyakorlat egyébként, három órán keresztül mindössze egyetlen tekerentyűt kell felfelé tekerni meg lefelé, aztán még ugyanezt háromszor. Tudni kell hozzá, hogyan kell hőmérsékletet leolvasni egy hőmérőről. Tudni kell hozzá, hogyan számoljuk ki egy hengerpalást felszínét. A három közül az egyik nem ment neki.)

Átnézem a számolását, szar, a diagramok is szarok, írok neki egy terjedelmes választ hogy mit számoljon át újra, mit javítson ki, mi az aminek semmi értelme, és mire figyeljen oda, és el is küldöm a válaszomat 23:17-kor.

Erre ma reggel nyolckor beadja szarul. Lett volna ma egy egész napja kijavítani és úgy leadni ha kell neki a jegy, ha meg már úgyis mindegy hogy mennyit késik, akkor akár három hét múlva is hozhatná felőlem, de nem, ő beadta ma reggel szarul.

Életem első elégtelenjét osztottam ma ki.

Vasárnap esti rendszeres elfoglaltságom, hogy a hétfőnkénti leadás előtt pánikba eső hallgatókat nyugtatgatom, bár rajtuk már az sem segít. Igazából nem tudom, miért számolok át este tizenegykor egy olyan összecsapott, gagyi jegyzőkönyvet, amit három hete kellett volna leadnia a hallgatónak. Ezen a fél napon már úgyse múlik semmi.

Pénteken életem első kutatócsoport-szemináriumát adtam elő a tanszékcsoport legfontosabb emberei előtt, és bár elég laza és rutinos voltam, igazából még most se tettem túl magam a történteken. Megosztanám egyébként itt is szívesen hogy mivel foglalkozom szűk tíz hónapja, de félő hogy titkos, mert publikációk fognak belőle születni meg miegymás, és a disszertációmat is ebből fogom írni pár éven belül. Aztán meg rá egy hétre megyek Szerbiába, hogy előadjam ugyanazt amit pénteken, csak angolul, és nem emeritusoknak a szakterületükről, hanem különböző hallgatóknak, szóval lehetek még annál is lazább. Az idei időszámításom csak addig a dátumig tart, jövő péntekig, ha annak vége, akkor én leszek a legfelszabadultabb ember a világon.

Sírva könyörgök minden létező természetfeletti hatalomhoz, hogy ha valaha valaki megfilmesíti Hamilton Nemzetközösség-sagáját, akkor a [SPOJLER] Prime-k első masszív nukleáris támadásához a békés Elan ellen [SPOJLER VÉGE] alá a trailerbe vágják ezt a zenét. Ne mást, ezt.

Vagy inkább meg se filmesítsék. Igazából szerintem meg sem lehet.

Így utólag ha belegondolok, a legepikusabb scifi-eposz amit valaha olvastam.

Nem tudja valaki, mikor fordítják le végre a maradék ezer oldalt?

Tegyük tisztába a dolgokat.

Az elektromágneses spektrum, ahogy a neve is mondja, egy folytonos spektrum, aminek bár van eleje, de vége az nincs, így nem is lehet százalékra bontani. De ha mindenképpen akarjuk, akkor a legkisebb értéke legyen a Planck-állandó (4,1*10E-15 eV), a maximum értéke meg legyen 100 eV, ami már az ionizáló sugárzások energiájának a nagyságrendje, így tegyük föl hogy azt már senki nem akarja közelről nézegetni, akinek kedves az élete. És így könnyebb százalékot számolni. A látható UV fény 400 nm körüli (3 eV), a még látható közeli infravörös pedig mondjuk 800 nm (1.5 eV). Ha tehát ezt a százas skálát nézzük, akkor az elektromágneses sugárzásnak nagyjából a másfél százalékát látjuk, ami akárhogy is számolom, legalább egy féllel több, mint az 1%.

Az akusztikus spektrummal más a helyzet, mert ott viszont tényleg nem létezik a fizikai rezgésnek alsó és felső határa, így teljesen értelmetlen százalékokat számolgatni egy gyakorlatilag végtelen terjedelmű skálán. Egyébként meg az akusztikus spektrum fogalma nem is létezik.

Az a 220 legyen inkább 230, csak úgy szólok.

A DNS-sel nem tudok vitatkozni mert nem értek a biológiához, és a kilenceseket sincs kedvem számolgatni, de azt biztosan tudom, hogy a testem nem minden atomja keletkezett csillagok belsejében, mert az összes vasnál nehezebb elemem szupernóvában. Például. De a legtöbb bennem bizonyára hidrogénből van, az pedig az univerzummal egyidős, nem a csillagokkal, úgyhogy ez az állítás úgy baromság, ahogy van.

A kromoszómaszámom nem tudom miért lenne bármiben is releváns, egyes egysejtűeknek lehet harmincezer is, a galamboknak nyolcvan van, a szúnyognak meg hat. Nyilvánvaló, hogy ezen élőlények mindegyike értelmesebb a szöveg szerzőjénél, így hosszú távú következtetést ebből nem lehet ebből levonni.

A legnagyobb baromságot pedig a szegény szivárvány kapta, ami a közhiedelemmel és a klasszikus értelmi fogyatékos stílusú érvrendszerrel ellentétben nem attól létezik hogy látom, hanem attól, hogy a fény megtörik, de attól még a kutyák számára is ugyanúgy ott van, ahogy a mi számunkra is. A különbség csak az, hogy ők semmit nem látnak belőle, de mi se sokkal többet.

Végkövetkeztetésként tehát elmondható, hogy abszolút, objektív módon mérhető igazságok pediglen léteznek, úgy hívják őket, hogy tények. Nem tudom, hogy ennek mi köze a címben említett ítélkezéshez, de ilyen igazságok alapján bárkit el lehet ítélni, és a véleményemet egyébként nemnagyon fogja megváltoztatni az, hogy előtte elolvasok egy fél oldalnyi összecsapott, alaptalan spirituális faszságot. Inkább csak megerősíti.

Véletlenül kihallgatott beszélgetés két néni között a nagyáruházban:

"- Figyelj Irénke, ne csak neked legyen már rózsaszín és habos!"

Nem tudom eldönteni, hogy a hét leghátborzongatóbb tudományos eredménye az újonnan felfedezett bolygó méretű alien dolgok legyenek tőlünk 1500 fényévre, vagy pedig ez. Szerintem az utóbbi.

Gondolom mindenki epedve várja, hogy mi lett annak a sztorinak a folytatása, amikor a srác nálam felejtette a mérési adatait, amik a jegyzőkönyvéhez kellettek volna.

Nos, a beadás reggelén jelentkezett nálam és mondta hogy szorri, ha odaadom neki most akkor holnapra hozza. Ez volt múlt hét hétfőn, azóta is azt várom, hogy mikor lesz végre holnap. Nem csesztetésből, de meg fogom egyébként buktatni, szóval talán mindegy is.

közszolg.

Asszonypajtás szállította az internetekre a világuniverzum legsúlyosabb kontentjét:

bunnyontheslide.blogspot.hu

Hiánypótló darab, én elsőként iratkoztam fel. Nem reklámozásból mondom, de szerintem mindenkinek ez hiányzott eddig az életéből.

Bámulatos és csodálatos dolognak tartom, hogy az érzékszerveink milyen változatos módokon reagálnak olyan dolgokra és érzékelnek olyan ingereket, amilyenekkel a több millió éves törzsfejlődésünk alatt egyszer sem találkoztunk. Konkrétan arra gondolok, hogy vannak ezek a szintetikus szerves szarok, és szerintem tök érdekes, hogy az akrolein szaga olyan mint a romlott zöldségé, az allil-alkohol póréhagyma illatú, a 2-propanal pedig olyan mint a frissen sült piskóta. Ugyanakkor mind a három ilyen vízszerű mérgező folyadék, és csak egy-egy hidrogén helyében, és némi pí-elektronrendszerben térnek el egymástól, semmi másban.

Más. Nem készülök tanárnak, de (a hallgatók bevallása szerint is) sokkal segítőkészebb, felkészültebb és elhivatottabb oktató vagyok, mint azok közül néhányan (sokan), akik ezt hivatásból csinálják, vagy annak készülnek. Right in the face. Ez egy megható dolog, ugyanakkor eléggé sajnálatos is. Én nem vagyok tanár, nem is akarok az lenni, kötelező jelleggel oktatom én a nebulókat, ugyanakkor hivatásszerűen próbálom megmenteni a őket önnön hülyeségüktől és tudatlanságuktól, mert nekem ez nem telik sokból, ők viszont sokat nyerhetnek rajta. Már ha fogékonyak rá. De ha basznak behozni a jegyzőkönyvet időre, akkor kéjes öröm nélkül, de be fogom vésni nekik a karót, és el fogom mondani mindenkinek, hogy mekkora szopás az, amikor hiába jártatom a számat és hiába tukmálom rájuk a segítségemet, mert leszarnak, és ha rajtam múlna, buknák az egész tárgyat. Azt pedig, hogy sose fognak így diplomát kapni, én úgy hívom, hogy karma, de igazából azt meg én szarom le.

Meg ugye már régebben is feltűnt nekem, hogy amikor egy random ismeretlen picsát sértegetek, akibe valami női kamurovat kommentjei között botlottam, akkor azt milyen sokan magukra tudják venni, de a jelenség magyarázatát azt csak most találtam meg, pedig tök egyértelmű.

Az ilyen emberek szentül meg vannak győződve arról, hogy ők egyediek, mindegyikőjük azt hiszi magáról, hogy ő egy egyedi kis csiszolatlan gyémánt, én meg ha leírok egy tök általános jelenséget, például hogy ismerek valakit, aki az egyetem elején lecserélte a régi (de addig még éppen jó) pasiját egy idősebbre és tapasztaltabbra, akivel végre kibontakozhat, akkor ezt egyszerre hatan magukra veszik és kikérik maguknak hogy mi alapján ítélem el őket. Én meg leírhatok bármit, biztos lesz olyan, aki ezt magára veszi, és rajta kívül még háromszázmillió ember, aki mind azt hiszi magáról, hogy dehát én az ő életét sértegetem éppen, pedig az igazság az, hogy nem egy ilyen embert ismerek, és nem is kettőt, az internet meg egyenesen tele van velük, nekem pedig nem is velük van bajom. Engem ezek a (divatos) jelenségek szoktak kifejezetten zavarni nem az egyének, de úgy tűnik hogy ezt lehetetlen kimagyarázni, mert ez megfoghatatlan fogalom, és mindenki személyes ellentétet akar és úgy érzi, hogy ez kifejezetten az ő személye ellen irányul (ez is divatos), mert azt könnyebb kezelni.

Szóval srácok fel a fejjel, találtok majd olyan nőt is, akinek nem csak addig kelletek, amíg talál egy menőbbet.

Na mindegy, ez így nagyon meta, és egyébként én nem unatkozom ennyire, ezért házinak adom fel a téma továbbgondolását.

harmadik szemeszter

Vagy csak a német ember nem előítéletes, és tisztában van vele, hogy a Chaplin-bajusz és a félrefésült haj még nem feltétlenül utal Hitlerre, de ha igen, akkor turpisság van a dologban, és valaki direkt az emberi interakciók miatt megy ilyen kinézettel nyilvános helyre. Én azon döbbentem meg, hogy ennek az egésznek a szervezői ennyire megdöbbentek azon, hogy volt pár ember, aki túltette magát a nyolcvan évvel ezelőtti történelmen. Engem sokkol a tény, hogy a rendező azt hiszi, hogy az emberek elfogadják Hitlert, holott nyilván inkább a színészt fogadják el, aki Hitlert játszik.

Akire nem gondolok annak imho fel sem tűnik a hiánya, mert ha feltűnne, akkor már gondolnék rá. Basic logic.

cipőfűzővég-műanyag gyár

ámbráscetcsontváz-restaurátor szakképzés

gumiabroncs-tisztítóhab-spré flakon készlet-tároló doboz

Majdnem tisztára el is felejtettem, hogy még nem posztoltam az idei órarendemet.

Namármost ezekről azt kell tudni, hogy az első két órának se tematikája, se követelménye, se semmije nincs még, és nagy a valószínűsége hogy nem is lesz. A harmadikat két hét múlva fogom teljesíteni Szerbiában, a negyediket két hete teljesítettem, az ötödikért pedig nem kell megmozdítanom a kisujjamat sem.

Mindezek ellenére nem mondhatni, hogy amúgy unatkozom odabent.

Ha tíz évvel ezelőtt valaki megmutatta volna, hogy kell elektrondiffrakciós mintákat profilozni, arra gondoltam volna, hogy ez bizony kőkemény mágia ami az ördögtől való, bár kétségtelenül kurvára hasznos, mert bármiről ki lehet találni belőle, hogy miből van. És arra gondoltam volna, hogy nincs az az isten, hogy én valaha olyan helyzetbe kerüljek, hogy ezt meg kelljen tanulnom. Majd odaadom valakinek a mintámat, aki ért hozzá.

Ha öt évvel ezelőtt mutatta volna valaki hogy kell csinálni, áhítattal néztem volna az illetőre, hogy ő a megváltó, hogy ilyet is tud, és hogy rutinszerűen tudja használni azt a 150 milliós eszközt, amivel ilyen képet lehet csinálni. Szakdolgozatba ilyet rakni nálunk igencsak nagy kiváltság, luxus úri huncutság lett volna.

Ha tavaly mutatta volna valaki, azt gondoltam volna, hogy oké, de én ezt nem állok neki megtanulni, mert nincs rá szükségem, és amúgy se tud senki vállalható alapanyagot szolgáltatni, amin lenne értelme megtanulni. Pláne nem én.

Aztán ma reggel rájöttem, hogy ha haladni akarok a dolgommal, akkor nem kell és nem is szabad másokra/csodára várnom. Úgyhogy felizzítottam a TEM katódját, két nehéz óra alatt összeszenvedtem egy vállalható diffrakciót a saját, pénteken elkészült mintámon, aztán nekiültem kézzel és képelemzővel kiszámolni a rácssíkokat. Piece of piskóta.

Aztán ma este rájöttem, hogy mennyire durva már, hogy inkább ezt csinálom időelbaszásként, csak addig se az előadásomat kelljen a jövő heti tanszéki szemináriumomra.

A statisztikák szerint ma a statisztikák szerinti legnépszerűbb politikus mellett sajnálatos módon még 164.000 ember hunyt el. A statisztikák szerint ehhez képest ma 390.000 gyerek születik, gratulálok, hogy a te öcséd, Boromir, az egyik közülük. Köszi a kérdést, de nem hiszek a lélekvándorlásban. A statisztikák szerint ez a poszt a ma íródott 4.060.000 blogposzt közül az egyik. Valóban érdekes nap volt a mai.

Én reggel tartottam labort, addig pedig Tamás dolgozott. Aztán Tamás tartott labort, én pedig addig ramanoztam valakinek a cérium-oxidos mintáit (közben pedig kiosztottam egy kettest meg egy minor revisiont), aztán úgy döntöttünk, hogy a sok fáradság után megérdemeljük, hogy harmadik alkalommal is elmenjünk egy kis esti rögtönzésre.

Így néz ki a világ a fény 532 nm-es hullámhossza nélkül.

Hétfőn esténként a klub zárva van, nincs hangzavar és tömeg, nincsenek emberek, és 25%-al olcsóbb a sör. És addig maradunk, amíg bírjuk szusszal. Nem akarunk rocksztárok lenni, mert azok lúzerek.

Óh btw, majdnem elfelejtettem, ma jött reggel a múltkori feledékeny srác, hogy ezennel kéri a mérési adatait, és holnap be akarja hozni kidolgozva, készen. Volt aki erre tippelt?

Meglepődtem, amikor megláttam a szansájnt a listában, mert az én kedvenc scifijeimet nemnagyon szokták listásítani, csak a mainstream alkotásokat. Meg azért is lepődtem meg, mert bár tényleg hardcore film, nem sok köze van a tudományhoz, a listába ennek a helyére simán beférne mondjuk a másik Cuarón-lakotás, a Gravity is, amit viszont valami érthetetlen módon kihagytak, pedig abban az űrállomások és -hajók pályáját leszámítva meglepően sok igazság volt. De ennyi erővel a Sunshine helyére simán befért volna a Moon vagy az Interstellar is. Attól még ezek is realistábbak.

A vasárnap hajnali kettő a legalkalmasabb időpont arra, hogy excel tábla segítségével döntsem el, hogy a nyolcféle hőmérséklet-tartományt átfogó infravörös hőmérők közül melyiknek a legjobb az ár-érték aránya. A legelsőnek. De az csak 380 fokig mér, ami nekem kevés, úgyhogy az ötödik lesz a nyerő.

Odamegyek a laborban Bettihez, éppen a gumikesztyűmet veszem le, ő pedig valami fontos dolgot pipettázik. Vidáman újságolom:

- Használtam a kék bogyót élesben! (tegnap tanultam meg tőle phd-hallgató létemre, hogyan kell)

- ... kék bogyót?

- Igen, a kék pipettázó golyót.

- Ja, jó. Mások ha kék bogyóról beszélnek, általában másra gondolnak, és nem értettem, miért mondod ezt el pont nekem.

Én azért örülnék ha ez megjelenne és amazon-módra lehetne emberekről értékelést írni (oh wait...). Így elképzelve, kapásból életem valaha volt három-négy legnagyobb, kvázi világinternet méretű trollkodását tudnám véghezvinni a rendszer ellen a profilommal. Egyébként nem tudom, hogy a tisztelt powermami hogyan képzelte, hogy majd a facebook csak úgy odaadja neki az adatbázisát és nem hajtja el őt röhögve a picsába, de azt biztos hogy nem képzelte el sehogy, hogy mi lenne, ha mondjuk egy magamfajta arc rászabadulna a rendszerére.

Egyébként az anyuka miért akarja tudni hogy kire bízza a gyerekeit? Nem ő maga akarja őket nevelni? Milyen anya az ilyen? Nulla pont.