Gondolom nem sokaknak ismerős ez a fogalom. Veszett hideg van most odakint, szerencsére ÉK-re havazást is mondott, én meg álltam a megállóban, két néni volt még ott rajtam kívül, épp most jöttek a kórházból, és beszélgettek, hogy négyhavonta járnak orvoshoz, más szórakozásuk már nincs is, mutogatták egymásnak a gyógyszeres receptjeiket, és cserélgették, mint a hatalomkártyát az alsósok. Mondogatták, hogy hát nekik már úgysincs sok hátra, egyszer mindenképp meg kell halni, akkor a másik mondta, hogy pedig sokan szeretnének örökké élni, de erre megint mondta, hogy hát szeretnének, de Isten nem úgy teremtette a dolgokat, hogy megtehessék.
És nekem ekkor ugrott be ez a szó, hogy kriogenika. Ez az a tudomány/eljárás, hogy ha valaki mondjuk rákban meghal, akkor közvetlenül a halál beállta után rendkívül gyorsan lefagyasztják a testét, így a testnedveinek nincs ideje kristályosodni. Ha kristályosodna, szétroncsolná a sejtfalakat, így mennek tönkre a sejtek. De nem kristályosodik, a vérét leszívják, és a helyére egy speciális fagyálló folyadékot tesznek, majd -200 fokos löttyel teli tartályba teszik, és korlátlan ideig ott tartják, amíg a tudomány rá nem jön a betegség gyógymódjára. Aztán ha rájött, megműtik és felolvasztják.Ilyen tényleg létezik, az É-Amerikai kontinensen legalább három különböző cég foglalkozik emberek tartósításával, a cégek alkalmazottai általában jól képzett önkéntesek, de mindig van közöttük szakképzett orvos vagy kriológus. A szolgáltatásra elő lehet fizetni, nem is annyira olcsó, de egyesek szerint a rokonok szempontjából humánusabb, mint a temetés, és nem kell azzal a tudattal tovább élni, hogy meghalt, hanem hogy él, csak éppen le van fagyasztva, az őrültebbek el is mennek néha meglátogatni a szeretteiket (kb. négy méter magas, átlátszatlan fémhenger), és vannak, akik még matricákat is ragasztgatnak rá, meg plüssállatokat raknak oda mellé, hogy majd ha felolvad, megkapja az ajándékokat. Éppen harminckét éve fagyasztották az első embert.
Ha ezt elmondtam volna a néniknek... Akit többminden érdekel, katt a képre. Megéri nézegetni a honlapukat, rettentő érdekes.

1 komment:
Ez jó, erről már én is hallottam.
Megjegyzés küldése