2015. július 31., péntek

Igazából az a tény, hogy indulás előtt egy hirtelen jött, de jó ötlettől vezérelve virtuális magánhálózati szerverré alakítottam a szegedi egyetemi gépem, indulás után egy nappal a munkám és a hobbim csataterén is most éppen az életemet menti meg. Azon a gépen fut az összes szimulációs szoftverem, és az a gép van rákötve a nemzetközi tudományos adatbázisra. Most pedig már csak imádkoznom kell, hogy még legalább három hétig senki ne rúgjon bele véletlenül, senki ne kapcsolja ki takarítás közben, és ne legyen áramszünet sem, mert adott esetben hetekig >1000 km-re leszek tőle.
Az utolsó utáni pillanatban lévő tűzoltogatás mellett már egy napja azzal vagyok elfoglalva, hogy vállon veregetem magam, hogy milyen okos voltam azzal a VNC-vel.
Most pedig megyünk a horvát tengerpartra, utána pedig a szlovén alpokba.

2015. július 30., csütörtök

nekrológ Cézárról

Cézár cicánk élt tíz évet. Harc volt az élete, és végül harc közben esett el. Most végre megnyugodhat. Kis kedvenc kandúr cicám.
A legjobb történt vele kapcsolatban az, amikor még bolyhos bundájú pici cica volt, és először akartuk vízzel itatni tej helyett, de ő nem látta hogy hol van a víz teteje, ezért belenyomta a nóziját, utána meg meglepődve prüszkölt, és nem értette hogy mi történt.
A harcnál csak a döglést szerette jobban nyaranta a bokrok árnyékában. Most végre abból is kijut neki.
Nyugodj békében, Cézár.
Ez a kedvenc képem róla. Mindig ilyen boldog és elégedett volt. Köszönöm hogy az én cicám lehetett.
Meghatározó élmény, hogy az első bírálni való cikkemet pont a nyaralásom első napján kapom meg egy hetes határidővel. Kösz bazdmeg.

Szerk: Igyekszem öcsívmentként felfogni a dolgot. 28 oldal, de kábé alfa verzióban van az egész, nekem nem lett volna arcom így beküldeni egy impakt nélküli folyóiratba sem, ilyen állapotban, ahogy én ezt most megkaptam. Elsőre ijesztőbbnek tűnt. Majd meglátjuk.

2015. július 29., szerda

STL - STEP/IGES konverzió

Hányunkkal fordult már elő, hogy sztereolitográfiába szánt, 3D-nyomtatásra előkészített terven szerettünk volna még utólag módosítani? STL fájlt viszont nem lehet közvetlenül modellezőben (tegyük fel Creo Directben) szerkeszteni, ehhez szükségünk van egy kis trükkre.

Az STL-fájl jellegéből adódóan köztudottan csak egy shell, pusztán háromszögekre bontott felületekből áll, így ha alakítható alkatrésszé akarjuk konvertálni, akkor először ki kell javítanunk a felületek és a hálózás hibáit. De menjünk lépésről lépésre:
- Töltsük le és telepítsük az ingyenesen hozzáférhető, nyílt forráskódú FreeCAD nevű parametrikus CAD szoftvert.
- Nyissuk meg benne az alakítani kívánt STL fájlt.
- Válasszuk ki a Mesh Design workbenchet (a legördülő lista középtájon, fent).
- A menüből válasszuk ki a Mesh -> Analyze -> Evaluate & repair mesh almenüt.
- A jobboldali legördülő menüből válasszuk ki az alkatrész adott partjait.
- Most pedig javítani kell a hálózási hibákat. A legalsó Analyze-re kattintsunk, majd ahol felajánlja, kattintsunk a Repair gombra. Ha javítottuk a hibákat, újra végezzünk analízist, majd újra javítsunk, ha szükség van rá. Ezt a folyamatot ciklikusan végezzük el addig, amíg az analízisre már sehol nem ajánlja fel a szoftver a javítás lehetőségét. (Érdemes a Fold on surface javításával kezdeni.)
- Szemrevételezéssel ellenőrizzük a modellünket. A navigálás úgy történik, hogy egérgörgővel zoomolunk, a görgő lenyomásával arrébb lehet húzni a képet, a görgő klikk + bal egérgomb kombóval pedig forgatni tudunk.
- Ha mindent rendben találtunk, akkor a workbench legördülő menüből válasszuk ki a Part-ot, erre fent a menüben megjelenik egy Part nevű menüpont (ahogy korábban a Mesh-nél is történt).
- Bal oldalt, a structure browserben kijelöljük a partokat, majd Part -> Create shape from mesh almenüben alkatrészt kreálhatunk az STL hálójából. Ha a felugró ablakban nem tudjuk értelmezni a felkínált tűrési értéket, akkor hagyjuk alapértelmezetten, és nyomjunk rá entert.
- Ekkor a structure browserben megjelennek az adott meshekből előállt partok, melyet kedvünk szerint exportálhatunk most már STEP-be, IGES-be, vagy amibe csak akarunk.
- Opcionális, de a szebb hatás kedvéért próbálkozhatunk a Part menüben megbújó Convert to solid és Refine shape menüpontokkal is.

Remélem azért valakinek segítettem ezzel.

2015. július 28., kedd

Tőlem elvárná hogy tisztában legyek a konkurens cégek termékeivel, de ő láthatóan a kisujját sem mozdítja.

És ha bemennék a boltba és megkérdezném tőle, hogy mitől jobb a legújabb iOS a legújabb androidnál? Arra tudna válaszolni úgy, hogy sose fogott a kezében androidot? Ezzel így a saját interjúján elbukna.

És miért kéne az eladónak az ügyfél előtt előkapnia a mobilját? Mi lenne az a szituáció? Hogy villogjon vele? Vagy mert untatja az ügyfél? Ott a teljes Apple paletta az üzletben, bármi érdekli a vevőt, meg lehet neki mutatni valamelyik kiállított terméken.
Valóban nem a legszimpatikusabb hozzáállás ez, szerintem kurvára ne érdekeljen senkit az, hogy mi van a zsebemben. Meg hogy hova megyek ebédszünetben kajálni, Mekibe vagy Burger Kingbe. Jó, értem én hogy egy Nike szaküzletben is csak Nike cuccokat hordhatnak az alkalmazottak (az más kérdés, hogy szerintem erre senki nem kíváncsi és senki nem is ellenőrzi, és az szintén másik kérdés, hogy ugyanannyiba kerül egy nike és egy adidas felső, de egy iphone viszont nagyjából pont egy nagyságrenddel drágább, mint egy android*), de nekem hányingerem lenne, ha olyan munkahelyen kellene dolgoznom, ahol az eszközök márkája számít a funkcionalitása helyett. Hogyha csak Pepsit ihatnék, hiába gondolom azt, hogy pocsék az íze a Cocához képest. Arról nem is beszélve, hogy a produktivitást is nagyban visszavetné, ha csak valami linuxot használhatnék munkához, és windowsot pedig nem. A műszereink 90%-át be se tudnánk üzemelni. Ha csak Molar vegyszert tudnánk rendelni, Sigmát pedig nem. Vagy fordítva. Kábé a kőkorszak köszöntene be ezzel.

Ja, ebben nagy igazság van. Mint a konteós fészes csoportokban, úgy működik itt is. Nem az a lényeg, hogy használható legyen az ami a kezedben van, hanem az, hogy meg legyél győzve, hogy az neked kell. Akkor is, ha valójában nem. Erőszakold meg magad. Mert csak úgy tudsz majd másokat is hitelesen beszervezni.

* ha nem vagyok milliomos és nem telik apple cuccokra, akkor esélyem sincs. Ha meg milliomos vagyok és ki vagyok tömve apple cuccokkal, akkor miért mennék el eladónak egy boltba?

2015. július 25., szombat

semmitmondó mém

1. Have you ever had a pen pal?
Egyszer pár levélváltásig volt egy francia lány akivel emaileztem, de aztán kölcsönösen meguntuk a dolgot.

2. What’s your favorite breed of dog?
Nem szeretem a kutyákat. De ha már mindenképpen választanom kell, akkor a puli az szimpi.

3. Can money buy happiness?
Konzerv pénz vesz boldogság?

4. Do you listen to music when you’re down?
Nem, olyankor csendet akarok és nyugalmat.

5.What is one thing you spend way too much money on?
Kajára és lakásfelújításra. Mind a kettő hosszútávú befektetés. A második azért hogy szép és egészséges környezetben éljek, az első pedig azért, hogy éljek.
Egyébként szerintem trash kajákra és PC-játékokra túl sokat költök. Utóbbira akár havi ötszáz forintot is.

6.Can you honestly say you’re okay right now?
Hát ja, hálószobát festettem ma, ki vagyok aludva, és mindjárt vacsorázok és iszom rá sört. És itt van mellettem a nőm és még internet is van, nekem most minden igényem ki van elégítve.

7.What was the last thing you spent money on?
Két darab tölcséres fagyi.

8.Is your current hair color mostly your natural hair color?
Jobbat mondok, nekem TELJESEN saját naturális színű a hajam.

9.Who have you texted in the last 24 hours?
Asszonypajtás, más nem smsezik és nem chatel velem.

10.Were you in a good mood last night?
Hát mondhatni hogy ja. Nekem alapból jó kedvem van.

11.Do you have a reason to smile right now?
Nincs, de nem sokból telik keresni.

12. How often do you hold back what you want to say?
Én általában tisztában vagyok azzal, hogy az egyes szituációkban mit illik mondani. Múltkor volt valami termékmenedzselős meeting, amire úgy hívtak engem és úgy mutattak be, hogy én vagyok A mérnök, aki a terméket mérnökileg megtervezte. Ott például nem kellett visszafognom magam. De amúgy sem kell sosem.

13. Do you think that in the end, everything will fall into place?
Nem, ez úgy baromság ahogy van, a termodinamika második főtétele pont azt mondja ki, hogy ha magára hagyjuk a dolgokat, akkor minden a lehető legnagyobb mértékben szétesik. És ez tényleg így van. Dolgozni kell a problémák megoldásán.

14.Are you currently looking forward to anything?
Arra, hogy száradjon a festék. És várom a hétfőt, mert újra kezeim közé vehetem a TEMet.

15.Do you have any TV shows on DVD?
A BSG évadnyitó duplarésze van meg, meg a Videómánia. Nem tudom, hogy ezek tévésónak számítanak-e.

2015. július 24., péntek

- És te miért jelentkeztél pszichológiára?*
- Hát mert szeretem az embereket és szeretek lelkizni, és sok barátnőmnek segítettem már a lelki problémáik megoldásában.


(Lehet hogy én azért nem akarok pszichológus lenni, mert én eleve utálom az embereket mert statisztikai átlagban buták mint a föld, a szociopata személyiségem miatt eleve nincs is sok barátom, olyan meg gyakorlatilag egy sincs, akinek a lelki problémáira kíváncsi lennék.)

* Részben nem igazságos az a körberöhögés amit ezek a hallgatók kapnak, mert ez már mesterszak lesz, így nyilván van tapasztalatuk a BSc idejéből arról, hogy mi volt és mi lesz a szitu, és nem csak azért akarnak pszichológusok lenni, mert szeretnek emberekkel beszélgetni.
Vagy nyilván vannak olyanok is, akik valami másik büfészakról akarnak átmenni, mert továbbra sem akarnak dolgozni.

2015. július 23., csütörtök

Gratulálok mindenkinek akit felvettek.
És így, hogy egy félévet oktattam környezeteseket és jegyzőkönyveltem államvizsgákat, újabb tapasztalatok alapján finomíthatom a szokásos jókívánságaimat a friss gólyáknak.
Senki ne vegye sértésnek és átérzem én az ilyenkor átérezni való érzéseket, de 350 pont alatt bekerülni valahova nem teljesítmény, hanem csak öröm. 300 alatt meg pláne. Jobb helyeken a teljesítmény csak ezután jön. Én legalábbis meg fogom követelni. That's life.

történelmi jelentőségű képek következnek

Életem első saját készítésű világos látóterű és elektrondiffrakciós TEM képei.




Fingom sincs róla, hogy mit ábrázolnak, bár az elektrondiffrakció pont arra jó, hogy abból meg lehetne mondani némi agymunka után.

2015. július 22., szerda

Így kb. 8 órányi intenzív tanulás után eljutottam odáig, hogy a mérés előtti napi beállításokat végeláthatatlan jegyzettúrogatás és másodpercekig tartó bátortalan bambulás után úgy-ahogy el tudom végezni a TEMen, illetve a mintatartót is sikerült anélkül kivennem, hogy rögtön az első és egyszeri próbálkozásomra fellevegőztem volna az oszlopot és a katódteret, ezen kívül nagyon részletes útmutatás alapján sikerült két és fél óra alatt a coma-free kalibrációt megcsinálnom a nagyfelbontású üzemmódhoz, ami igazából nem általános dolog. Egy kívülálló el sem tudja képzelni, milyen tekintélyt parancsoló eszköz ez, a tanszék legdrágábbika, ami köré külön árvízi védmű van felhúzva, és egy külön szoba kell csak azokhoz a berendezésekhez, amik energiával és különféle gázokkal látják el, meg a légpárnát, ami az egész műszert tartja.
Másnak ezek tök robotikusan mennek, de nekem ez egyből a második napon már nagy achievement. Holnap talán már mintát is fogok tudni nézni, nem csak a gridet. Brész yourszelf, történelmi TEM-felvételek is coming.
Ezt a képet pedig loptam és az nem én vagyok, de az arckifejezésem pontosan ugyanilyen.

Az az igazság, hogy a Lubuntum az utóbbi hetekben már gecifos lassú lett ahhoz képest, hogy a legkönnyebb ubuntunak szokták reklámozni, a tapasztalatom szerint ez egy kamu; béna az egész, lassú, két hét szünet után már a saját szoftvereit se tudta frissíteni, mert valamelyik tároló megszűnt vagy átneveződött, és ez a tény akkora kavarodást okozott az egészmindenben, hogy már a böngészőprofiljaimat se hozta be, és bár az összefüggést még most sem látom a kettő között, a tanulság valahol annyi csak, hogy az ubuntu fos, és lehetőleg kerüljünk mindent, aminek a nevében benne van.
Úgyhogy tegnap délután hirtelen ötlettől vezérelve Debian-alapú linux mintet ettem fel, régi jó Gnome2-analóg MATE felülettel. És ez így meglepő módon gyorsabb. És az uname -a parancsra előjövő ubuntu felirat még így is nyugtalanságra ad okot.

2015. július 21., kedd

irodai tippek a nyárra

Szóval ugye az van, hogy unatkoztam mielőtt elkezdődött volna a betanításom, egy kis sufnituning pedig ideális időelbaszó tevékenység egy álmos kedd délelőttön, és különben is nyár van, így hát úgy esett, hogy szereztem egy kiszuperált processzorhűtő ventilátort, a piros és fekete vezetékét hozzáforrasztottam egy kiszuperált USB-csatlakozó piros és fekete kábeléhez, és TÁDÁMMMM, kész lett az USB-ről működtethető ventilátor.
A gond csak az volt vele, hogy a CPU-venti 12 volton üzemel, az USB-portból meg 5V csordogál, így eléggé lájtos üzemmódban pörgött a kis ügyes. De nem sokáig.
Merthogy.
Fogtam egy kiszuperált PSU-t (PC-tápot) ami gondolom minden korrekt munkahelyen halmokban rohad az alagsorban (ahol nem az nem korrekt munkahely), bedugtam a hálózati csatlakozóját, a SATA-csatlakozóját levágtam, annak a piros és fekete drótjához hozzáforrasztottam a ventilátorom piros és fekete drótját, az egészet így rádugtam az egyik random Molex csatlakozóra a sok közül, az alaplapi csatlakozó zöld PS_ON kábelét pedig a csatlakozón keresztül egy plusz vezetékkel rövidre zártam a kettővel alatta lévő fekete GROUND vezetékkel (hogy úgy érzékelje, be van kapcsolva), és TÁDÁMM, így most két ventilátorom is üzemel, mindkettő full teljesítményen (a második az a táp beépített ventije).
De ha valakinek ebből a leírásból nem lenne teljesen egyértelmű, annak rajzoltam egy állati gyönyörű sematikot is.

Így már gondolom minden világos.
Így most két ventilátor hűti full teljesítményen a habtestemet gépezés közben.
Nem mondhatni, hogy amiatt rinyálok a blogomban, hogy unalmas az életem. Meg gondoltam valamivel hasznosabb dolgokat is posztolhatnék, mint mondjuk szelfiket az unalmas életem unott fejéről.

Szerk.: Agyrágó Bogár nagyon helyesen rámutatott, hogy a Molexnél a sárgán keresztül érkezik a 12V, a piroson keresztül csak 5V, csak a nagyobb áramerősség miatt tűnik úgy, mintha jobban forogna. Szóval jobban járunk, ha a sárgára kötjük a ventit a piros helyett.
Ilyet egyébként én is vezetek magamról már évek óta, csak nem elérhető online, mert eddig csak egyszer publikáltam vagy hat évvel ezelőtt az éppen akkor aktuális verziót, csak azóta az már privát lett. Mindig hozzáírok évente egy-egy mondatot, ha történik valami meghatározóbb esemény, de igyekszem az egészet szigorúan a gimnáziumi irodalomtankönyvek életrajzi összefoglalóinak stílusában tartani, mert ezzel igyekszem felhívni a figyelmet az ilyetén életrajzok meglehetős szürrealitására.

J. Koppány L. (1989- ) Miskolcon született középosztálybeli családból, apja J. D. hivatalnok, éles realitása már kisgyerekként nagy hatást gyakorolt a legnagyobb fiúra, a fiatal Juhászra. Ez idő tájt kezdett komolyan érdeklődni a műszaki tudományok és a fizika iránt, mivel apja elismert motorversenyző volt fiatal korában. Anyja, S. E. rajzművész volt, talán az ő művészi tehetségét örökölve került zeneiskolába már rögtön első osztályos korában. Különösen közel került a zenéhez, kortársai leírása alapján kiválóan értett az ütőhangszerekhez, és egyesek szerint zongorázni is tudott. Tehetsége révén már fiatalon bekerült a zeneiskola szimfonikus zenekarába, majd éppen emiatt sokat járt külföldre is. Amatőr rockzenekart alapított két évfolyamtársával, melyben a dobos posztját töltötte be. Később, az egyetemi évek alatt gitározni is megtanult, alkalmi zenészként gyakran állt színpadon.

Miskolcon a város legszínvonalasabb gimnáziumába járt (2000-2008), majd miután itt kiváló eredménnyel leérettségizett, anyagmérnök-hallgatónak vették fel a helyi egyetemre. Egyetemi évei alatt elsajátította a kohászat és a nanotechnológia tudományát, utóbbit különösen kedvelte, szabadidejét is frissen szerzett tudománya művelésével töltötte. Már másodévesen - szimbolikusan kevés munkabérért - állást vállalt egy közeli kutatóintézetnél, és az ott végzett tevékenységét összefoglaló pályamunkákkal egy éven belül számos helyi és országos díjakat szerzett. Az intézetnél töltött időszak egyébként meglehetősen termékeny volt számára, számos tudományos publikációja jelent meg ez idő tájt, többek között két impakt-faktoros, első szerzős szakfolyóiratcikk is. Különböző konferenciákon vett részt, díjakat hozott el, és nemzetközi szabadalmakban is részt vállalt. Tudományos vezetőjének, Prof. Dr. K. Györgynek pályafutása alatt az első olyan hallgatója, akinek BSc-s korában hatástényezővel rendelkező folyóiratcikke jelenik meg [ide valami hivatkozás jönne]. 

Ez idő tájt ismerkedett meg későbbi feleségével is, T. K.-val, mintegy hat évvel fiatalabb iskolatársával. Kapcsolatuk már a kezdetektől fogva rendkívül harmonikus volt, későbbi visszaemlékezései szerint kétségtelenül ekkor kezdődött élete legboldogabb időszaka. Rendkívüli módon, szinte rajongásig szerette K.-t, inspiráló személynek tartotta őt, és másfél éven belül meg is kérte a kezét. Ám az esküvővel még várniuk kellett. 

2012-ben jó minősítéssel BSc-szintű oklevelet szerzett az egyetemen, majd MSc szintű tanulmányait ugyanitt folytatta. Tanulmányai mellett távoktatásban képezte magát asztrobiológiából, valamint hivatalos csapattagként az első magyar holdjáró, a Puli I3-as rover kifejlesztésében is aktívan részt vett. A csapat ranglétráján gyorsan lépdelt felfelé, fél éven belül teljes jogú csapattaggá vált, és ugyanakkor a csapat gépészmérnöki részlegének élére nevezték ki, melyet a holdmisszió sikeréig betöltött. Itt végzett munkájában teljesedett ki a csillagászathoz való vonzódása, mely hobbi szinten gyerekkora óta kísérte. Főként anyagvizsgálati, műszaki tervezési, csapatszervezési tevékenységet végzett, de irányító személyzetként a roverrel kapcsolatos promóciós eseményekben és hold-analóg tesztelési kísérletekben operatív személyzetként is gyakran részt vállalt. Ezzel egy időben előadásokat is tartott a városi csillagvizsgáló szakkörében, melynek gyerekkora óta tagja. 

MSc-hallgatóként újabb lökést ad tudományos munkájában, hogy elnyeri a Nemzeti Kiválóság pályázatot. Ez a pályázat határozza meg a későbbiekben, hogy egyre inkább eltávolodik előző kutatási témájától, a fém mátrixú karbonszálas kompozitoktól, és az orvosbiológiailag nagyobb jelentőségű területet, a szuperparamágneses nanorészecskéket kezdi kutatni. 

2014 nyarán kiváló minősítéssel kohómérnöki diplomát szerez, diplomadolgozatát ferrofluidok stabilitásáról írja. Pár hónappal később PhD hallgatóként felveszik a Szegedi Tudományegyetem Környezettudományi Doktori Iskolájába, ezért még azon a nyáron Szegedre költözik menyasszonyával. Itt új irányba fordul a tudományos munkássága, és bár rövid ideig háromdimenziós grafén struktúrák előállítási lehetőségeit vizsgálja, később nemesfém nanoötvözetek szerepét és viselkedését kezdi kutatni katalitikus reakciókban. Bár a szegedi tudományos közösségbe a beilleszkedését eleinte pénzügyi nehézségek nehezítik, az Alkalmazott Kémia Tanszéken végzett munkája és tudományos vezetőinek teljes körű támogatása és segítsége egyértelműen ugródeszkát jelent a tudományos karrierjében, emellett sikerrel sajátítja el a fontosabb analitikai műszerek üzemeltetésének rejtelmeit, rövid időn belül számos analitikai berendezés helyi szakértőjévé válik.

2015. július 20., hétfő

Nem tudom mások mit csinálnak 25 évesen a nyári hétvégéken, de én tegnap és tegnapelőtt például a közös lakásunkat padlóztam és festettem le a menyasszonyommal.
Ma megtanultam használni a gázkromatográfot és tömegspektrométert, az elkövetkező egy hónapban pedig professzionális szinten fogom a TEMet.

2015. július 19., vasárnap

Ambivalens érzéseim vannak. Ha abból indulunk ki, hogy a cipész maradjon a kaptafánál, akkor nem vagyok kíváncsi a Jared Leto által alakított Jokerre. Viszont ha annál maradunk, hogy a cipész maradjon a kaptafánál, akkor soha nem készülnek Steve McQueen-filmek.

2015. július 17., péntek

Méltatlanul kevés tengeralattjárós film létezik a világon.

#első_prototipusom

Beletelt három napba, de sikerült kinyomtatni politejsavból, és éppen szigetelőszalagok tartják össze az egészet.
De ezt leszámítva üzemi körülményekre terveztem, szóval elvileg működőképes a kis gyönyörűség.

2015. július 16., csütörtök

Amikor ma megkérdezte egy hallgató a laborban, hogy hogy működik a mágneses keverőn a termoelem hőmérsékletszabályozása, mert azt csak én tudom.


Örök dilemma: laminált padlót vegyek az ösztöndíjamból, vagy kurvajó könyveket?

2015. július 15., szerda

Amikor a közös képviselő búcsúzóul mosolyogva azt kívánta, érezzük jól magunkat ebben a nyugodt, békés, csendes nyugdíjas házban, óhatatlanul eszembe jutott az első itteni éjszakánk a hétvégén, amikor hajnali egykor arra ébredtünk, hogy éppen egy komplett kommandós egység dörömböl az ajtón.

További szegedi általános furcsaság, hogy úgy tűnik, miskolci jellegzetesség az, hogy ha megnyitom a csap hideg ágát, akkor hideg víz jön belőle, amitől lefagy a fél fejem. Itt a hideg víz azt jelenti, hogy fagyasztott élelmiszert kell alatta kiolvasztani.

2015. július 12., vasárnap

Igencsak menő és izgalmas dolognak tartom, hogy abban a korban élek (ha már csak a végén is), amikor egy űrszonda adatai alapján az összes gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvet újra kell írni, amiben van fantáziakép a Plútóról. És akkor majd 20 év múlva leveszem a enyéimet a polcról, és úgy fogom forgatni őket, mint most a húsz évvel ezelőtti számítástechnikai szakkönyveket, és röhögni fogok azon, mennyi baromságokat írtak olyan dolgokról, amiket a kor technikai színvonalának és a fordítók és lektorok elégtelen ismereteinek megfelelően még nem ismerhettek.
Szóval tegnap lakásba költöztünk az albérletből.

2015. július 10., péntek

#munkácskám


Ez az okfejtés ott bukik el, hogy nálunk nincs olyan hogy egyikőnk művész, másikunk meg tudós. Mindketten művészek vagyunk és mindketten tudósok is, nem is láttam még olyan embert, akinél a kettő kizárta volna egymást. Az életünkben rend van és rendszeresség, és emellett romantika is, és nyaralni a napsütés és a pihenés miatt megyünk, mert úgy van értelme. Egyébként én utálom a szervezett programokat, nyaraláson meg pláne.
Összességében a cikk szerintem a legszörnyűbb hibába esik, amibe pszichológiai témájú cikk eshet: általánosít, és klisés, de életszerűtlen dolgokat próbál elemezni. Így nem hogy semmi újat nem mond, de amit mond, az egyszerűen nem igaz. Mi asszonypajtással egyértelműen álompár vagyunk, és ehhez nem is kellett különösebben sok munkát befektetnünk, ez igazából magától alakult így. Mások magasztos hangon mesélnek elfogadásról és arról hogy áldozatot kell hozni, de én attól a perctől kezdve hogy mi ketten megláttuk egymást, azóta tudom, hogy a jövőben bármilyen döntést is kell hoznom őérte/értünk, az bármi lehet, de nem áldozat, nem elfogadás, és nem kompromisszum. Nem áldozok fel semmit, hanem inkább befektetek a jövőbe. Egy kapcsolat nem a kompromisszumról szól, hanem a közös jóról. Olyan ez, mint amikor az várandós kismama azt mondja, hogy terhes. Mindkettő ugyanazt az állapotot jelenti, a különbség csak ott van, hogy ki hogy fogja fel az állapotot: várja már a babáját, vagy tehernek érzi.

"Egyszerűbb tehát az élet, ha magunkhoz hasonló párt választunk, de kevésbé fejleszti a személyiségünket, s gyorsan unalmassá válhat."
Mi ennél hasonlóbbak nem is lehetnénk, és az életünk nehezebben lehetne még ennél is izgalmasabb. Ez a mondat úgy baromság, ahogy le van írva, és ahogy a szerző gondolta, pláne ami a személyiségfejlesztős részt illeti.
Ahogy az a rész is klisés baromság, ami az elfogadásról szól az erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Elfogadom a hibáit.
Faszt.
M-nek nincsenek hibái, neki külön személyisége van, és mindennek jól megindokolható oka van, amit tesz. Ha már választani kell, akkor a következetes életvezetés szerintem inkább erősség. Úgy fel tudom baszni az agyam az ilyen cikkeken. Mert az emberek meg elolvassák, és azt hiszik, hogy ez így van, aztán meg engem találnak meg a baromságaikkal.

2015. július 7., kedd

A nagy öregek távozásával a tanszék nem titkolt célja, hogy engem nevelnek ki a következő TEM-szakértőnek. Rám hagyományozzák ezt a posztot, hogy aztán majd én is továbbhagyományozhassam, ha eljön az ideje.
Ennek megfelelően a taníttatásom is rendhagyóan kezdődött: kitakkerolni az egész szobát, teljes kosz- és pormentesítés. Pénteken esedékes az 1500 óránkénti katódcsere, amihez teljesen steril környezet kell. Úgyhogy ma porszívóztam és port törültem teljes békességben, amíg Robival az új, meglehetősen izzasztó Portal modról beszélgettünk. Az SF6 tartály csillog, és az elektronágyú is patyolattiszta, de azért egy porszívóval még át kell majd menni az egész szobán.
Holnap pedig egy gumigyárba kísérek néhány üzemlátogató hallgatót, holnapután pedig pestre a Richterhez. Ja és időközben van új lakásunk.

2015. július 6., hétfő

Szeretném jelezni, hogy én például több mint kétszer annyi idős vagyok, mint amennyi a cikkben emlegetett fanok átlagéletkora, mégis a youtbobon a négy csatorna közül amire fel vagyok iratkozva csak kettő humoros, és mind a kettő az övé. (a másik kettő pedig zenés és failarmy)
Én a cikk alapján teljesen biztos vagyok benne, hogy a szerző nem érti az internetet, de még ennél is nagyobb baj, hogy a fiatalabb generációt sem érti, az internetező fiatalokról pedig már abszolút fingja sincs. Az internetező tinik nem azért istenítik az istencsászár Dancsót, mert ő istencsászár, hanem mert ők tisztában vannak azzal, amivel a szerző nincs: hogy ez az egész csak poén, és Dancsó vicces. Legalábbis többször vicces, mint más olyanok, akik viccesek akarnak lenni.
Dancsó poén, és ha ő paródiavideót csinál valamiről, akkor az poén, és azért csinálta, mert az eredeti videó szar, és vicces dolog a szart poénná faragni. Erről szól a paródia műfaja. Függetlenül attól, hogy az eredeti videó rasszizmusról szól-e vagy cigánygyilkosságról, vagy echo tv-s közéleti műsorról. Ha maga a videó szar, akkor Dancsó csinál belőle egy vicceset, és én hálás vagyok neki ezért, mert szórakoztatnak az alkotásai, a mindennapi betevőmet ő adja egy agyturmixolós nap után.
Dancsó egészen nyilvánvalóan nem azért megy el nyilvános élőszereplésekre sem, hogy fikázza a közönségét, hanem azért, mert a közönsége kíváncsi rá (ellentétben más előadókkal), és ő tisztában van ezzel az igénnyel, és kielégíti ezt az igényt.
Sötét, megkeseredett kommunista faszkalapok bevett módszere emellett még az, hogy minden kicsit is híres személyt egyből be kell sorolni valami párt alá, mert olyan ember nem létezik, aki ne lenne akciós vagy reakciós. Kiparodizált egy rasszista videót, de nem nyilatkozott a hvg-nek? KÖCSÖG NÁCI! 370 ezer követője van? MIND KÖCSÖG NÁCIK!
Egyébként nem tudom hogy a testőrös résznél mi a faszról beszél a szerző, azok a kép szerint is a rendezvényt biztosító biztonságiak voltak. A két fogalom nem ugyanaz.
Ha objektíven szemléljük a dolgokat, akkor Dancsó videói viccesek, szakmailag igényesek, és félmillió rajongó légy nem tévedhet*, a hvg-nél pedig a harmadosztályú újságíró Dubrovszki Dániel azon kesereg, hogy körülötte minden tini titokban szélsőjobbos.

* nyilván erre is van célcsoport, aminek van igénye. Ebbe én is beletartozom, és nem szeretem, amikor olyan ember fikázza azt amit szeretek, akinek köze sincs semmihez, csak elküldték egy eseményre tudósítani, hogy dolgozzon is meg a fizetéséért.

2015. július 5., vasárnap

Eddig a hétvégéig nem gondoltam volna, hogy egy lakásfelújításnál pont a laminált padló kerül a legkurvadrágábba még egy apró lakásnál is. Ha ilyesmi események történnek, akkor érthető dolog az, hogy most egy rövid ideig nem fog felvetni minket a pénz, és hosszas gondolkozás után asszonypajtásnak azt a döntését is meg tudom érteni és el tudom fogadni, ha úgy dönt, hogy a testéből szeretne pénzt csinálni.
Már le is van beszélve valami időpont a hétre valami előkelő szalonba, ahova majd bemegy, testnedvek folynak majd ide-oda, bevesz valamit a szájába, és ha minden jól megy az első alkalommal és az ottaniaknak is tetszik a dolog, akkor akár hetente visszamehet, és egyre több pénzzel jöhet majd haza.
Ha nem lenne egyértelmű, plazmát megy adni.

2015. július 2., csütörtök

Görög idő szerint is lassan már hajnal van, nekem mégis blogolnom kell most, mert kicsit bánt az, hogy a legutóbbi UV-s napszemüveges posztomban nem voltam teljesen őszinte.
Az igazsághoz ugyanis az is hozzátartozik, hogy köztudomású ugyebár, hogy a fénykibocsátó diódák a Naphoz hasonlóan a 400 nm alatti tartományban is masszívan sugároznak, Lebarnulni ugyan nem lehet alattuk (bár ez is teljesítményfüggő), de ezt a tényt kísérletezéshez bőven elegendő módon ki lehet használni.
Szóval azt akartam az egészből kihozni, hogy ha esetleg a nyaralás alatt esténként vagy éjjelente járnánk a butikokat megfelelő napszemüveg után kutatva, akkor nem kell másnapig várni ha ki akarjuk deríteni hogy mennyire szűri a kiszemelt példány UV-t, hanem elég, ha előkapjuk a mobilunkat, és bekapcsoljuk rajta a vakut.
Feltéve, ha van nálunk uv-re sötétedő szemüveglencse is.
De még nem tudok nyugodt szívvel aludni, mert napok óta azon gondolkozom, hogy lehetne enélkül hómméd módszerekkel pillanatokon belül egyértelműen és reprodukálhatóan UV-t detektálni.

2015. július 1., szerda

Én most úgy érzem, hogy borzasztó nagy szükségem lenne egy 2400 milliamperórás akkumulátorra, pláne hogyha Németországból jön háromezerért, a 1st world problémám viszont ott kezdődik, hogy nem tudom eldönteni, hogy arra a címre érkezzen két hét múlva, aminek akkor már nem lesz nálam a postaládakulcsa, vagy arra, aminek akkor még nem lesz nálam a postaládakulcsa, vagy az egyetemre, ahol nem is biztos hogy át tudom venni, vagy otthonra, ahova jó esetben havonta egyszer látogatok el :C