* felhívom a figyelmet hogy ez négy hónappal ezelőtt első helyezést ért
2011. március 9., szerda
* felhívom a figyelmet hogy ez négy hónappal ezelőtt első helyezést ért
2010. július 14., szerda

A fémes könyv azt írja, szovjetipar, szovjetélet, szovjetgeológusok. Először azt hittem, csak elírás, de nem, mindenhol így van. Érted, a szovjeteknek külön geológiája is van. Durva.
A macskám pedig olyan hangokat ad ki, mint egy velociraptor*.
A tévében meg most van egy műsor amiben elvileg okos emberek beszélgetnek az oktatás jelenlegi helyzetéről, ami ugyebár mint tudjuk, mindenkor lesújtó, teljesen mindegy, hogy éppen milyen rendszert élünk.
Szóval az egyik pacák azt kezdte mondani, hogy most olyan átalakulást várnak, hogy a gyerekek kooperatívak legyenek és dolgozzanak össze, mert akkor így lesznek olyan felnőttek, akik képesek másokkal együtt dolgozni, az órák pedig legyenek interaktívak, a tanár vidám és energikus, és szerintem amit valójában mondani akart a csávó, azt Robin Williams már a 90-es években már eljátszotta egy amerikai filmben. Ez amúgy nagyon nemes elképzelés, csak hát én pár gondot azért látok benne. A nulladik az lenne, hogy nézzünk már meg egy átlag amerikait, kérdezzük már meg tőle Kambodzsa fővárosát, és mondjuk már meg, mennyire tartjuk őt intelligensnek. Az, hogy ezt az átlag magyar se tudná, nem releváns, hiszen mint tudjuk, a magyar ember hülye.
A tényleges első pedig: hogy ha a padtársamnak éveken keresztül megengedem, hogy az én tudásomon élősködjön, akkor egyrészt ő úgy fog kijutni a suliból, hogy bár nyalni azt tud, attól még a tudása egy kétdimenziós sík, mert nem tanult, mert minek, én úgyis lesúgtam neki mindent. Másrészt meg én halok később éhen az iparban, mert a jótékonykodás bár aranyos meg minden, nem jövedelmező üzletág, mert az én ötleteimből mások fognak megélni, ha közkinccsé teszem őket. Ez az én véleményem.
Aztán megszólalt egy végtelenül ronda nő, akit az tett rondává, hogy selyemkosztümben volt amin megtört mindenfelé a reflektorfény, meg kissé idős volt, amit festékkel és egyéb make-uppal próbált kompenzálni, nem sok sikerrel. Ő heves gesztikuláció közepette azt mondta (vagyis próbálta, de gyakran elveszett egy-egy mondat között), hogy az érzelmi intelligencia nagyon fontos, és hogy már azzal elkezdődik, hogy megszületünk, és az anyánk hogyan ölel magához, meg ilyenek.
Namost. Nekem köztudottan nem valami nagy az érzelmi intelligenciám, pedig istenbizony, engem szeretnek a szüleim, nincs azzal baj. Vagy lehet hogy csak nem figyeltem, amikor magukhoz édesgettek, vagy kevés romantikus filmet nézek, vagy nem tudom, én csak azt tudom, hogy érzelmi intelligencia nélkül is vígan el lehet élni, maximum nem tudom megállapítani ha valakit megbántok valamivel, nagy ügy. Mi több, munka közben nem zavartatom magam a drámázáson ami nap mint nap a környezetemben zajlik, hanem törődöm a magam dolgával. Kár tagadni, enyhén bele vagyok csúszva az autizmus-spektrumba, ez van. Pl. a diszperziós osztályra még most sem merek bemenni, pedig már több, mint fél éve ott dolgozom, és biztos nem utálnának szanaszéjjel ha kinyitnám az ajtót, de tudjátok, új helyek, új emberek, nem kóser. Joe tudja miről van szó, ezért holnap meg fogom mondani neki, hogy vigye vissza tamáséknak a három lombikot amit kimostam, légyszi, kösz.
Szóval visszatérve az eredeti témára, jó lenne, ha a fidesz elkezdené átgondolni hogy miket csinál, és nem csak úgy a szavazófülkés forradalom hevében állítgatna mindent a feje tetejére, mert ez így nem lesz jó akkor. De a politikáról most ide nem írok, azt majd a titkos blogomba. Ami titkos. Azért titkos blog. Mert titkos. Blog.
És azt meséltem már, amikor kábé 5 és fél percig voltam regisztrálva a twitterre, mert ki akartam próbálni a suicide machinet? Egy olyan szolgáltatáson akartam tesztelni, aminek a legjobban fáj, nem a facebook, és értelmetlen amit csinál. És működött amúgy.
Jajj, a képet meg majdnem elfelejtettem, olyan jót röhögtem rajta tegnap, hogy az nem igaz. Tudományos könyv, érted, erre bebasszák azt a képet a berilliumércről, meg a smaragdkristályról. Rohadtnagy. Így legalább fogy a papír. Ennyi erővel odaírhatnák azt is, hogy egy modern művész szobra márványból, és a búsúló juhászt ábrázolja, mert kb annyi látszik rajta. Szépen, papírból kivágva, 2 bites színmélységgel, lol. Értem én hogy régi könyv, de ez szerintem már régen is nevetséges lett volna.
* amenynek ugyebár köztudott, hogy a kivi a legközelebbi élő rendszertani rokona
2009. december 29., kedd
Na és akkor most rátérek a tárgyra. El fogok most árulni öt apró titkot magamról, mert 1) régen volt már lelki, és 2) a lelkire buknak a csajok. Meg ezt lehet mémnek is tekinteni, tökmindegy.
- Kicsit fura értékrendben nézem a világot, mindenben próbálom a hasznot látni. Mármint az emberiség szempontjából a hasznot. Ezért szoktam gyakran leszólni a bölcsészeket, és ezért istenítem a fejlődő űrtechnikát. Az igazán személyes dolgokat viszont nem szoktam ide leírni a blogba, mert sebezhetőnek érezném magam tőle. Ez is afféle AS-sajátság, és talán ezért az átlagnál gyakrabban van szükségem egyedüllétre. És nem azért hogy átgondoljam az életem, ebbe most nem kell semmi szentimentális baromságot beleérteni, egyszerűen csak utálok emberekkel kommunikálni úgy élőben, és kész. Asszem erről elég ennyi.
- Vasalom a hajam. Illetve most nem, mert most rövid. De amikor hosszú akkor igen.
- Majd' egy évtizeden keresztül zongoráztam. Akkor nagyon utáltam, és szerintem most is utálnám. Viszont azt nem utálom, hogy akkor zongoráztam, mert most így fel tudok vele vágni.
- Hatodikos koromban kapott a nővérem mobiltelefont, mert egyetemista lett. Akkor úgy volt, hogy majd én is akkor kapok, ha olyan nagy leszek mint ő. Természetesen pár hónap múlva már a kezemben csücsült egy. Tavaly ő kapott egy autót, mert férjhez ment...
- Nem szeretem az ilyen rubik-szerű logikai játékokat, mert nem tudom őket kirakni. Van egy pár játék, főleg ilyen számítógépes logikai (pl. az a kocka, amin meg kell találni az összekötő vonalat két pont között) amik azért elég jól mennek, de az offline észjátékokhoz hülye vagyok, mert nem tudok rájuk koncentrálni két percnél tovább. És olyankor mindig szégyellni szoktam magam, amikor mások mondják hogy én három perc alatt kiraktam a múltkor a rubikkockát, mert az olyan természetes hogy bárki megcsinálja, meg hogy fiatalabb koromban egyből meg tudtam csinálni, hát én meg nem baszki, én máshoz értek és nem érdekel ez a hülye játék, na.
2009. november 29., vasárnap
a lost post
Két napja tanulgatom ezt a rohadt fémtant, másfél kiló papír, mivel képtelenség megszámolni, indirekte lemértem, aztán meg egy papír tömegét. Az jött ki a végén, hogy 998 oldalnyi anyag, két napja olvasom és most értem el a feléhez. Holnap meg doga van belőle, valamit majd alakítok.
És levezetésként még egy mém jön, egy hétig úgyse írhatok semmit. Erről bővebben később. Addig is nesztek, ez most egy ilyen hétvége.
Mivel szoktad levezetni a stresszt?
Magamba fojtom és meg hányom-vetem. Nincs más módom levezetni. Íjászkodni ilyen időben nem lehet, tesóm nem engedi hogy durván doboljak a szerkóján, úgyhogy bunkó módon szoktam viselkedni másokkal, és sokat szoktam szunyókáló cicát simogatni. Igen, az jót tesz. Tudom javasolni.
Mi a legrosszabb tulajdonságod?
Az, amit én asperger-szindrómának nevezek magamnál (na, na, előjött az AS-téma, ki nyerte a fogadást?), és szerencsére újabban egyre jobban kezd eltűnni. Szóval változatlanul gyűlölök új emberekkel találkozni, új helyekre menni, új dolgokat csinálni, van napi rutinom amitől nem lehet elszakadni, néha nem/hibásan értelmezem a metakommunikációt, és úgy általában bajom van a szociális interakciókkal. Nem ragozom tovább inkább, éppen elég ciki erről beszélni annak ellenére hogy milyen bátran teszem. De már legalább az emberek szemébe szoktam nézni néha (haladás), ha erőlködve is, és meghúzom magam ha valaki szidja az autistákat.
Melyik a legégőbb lemez illetve film a gyűjteményedben?
A Szuperbébik 2, épp most töröltem le mert három hét alatt is csak az első 11 és fél percét tudtam megnézni, azt is szenvedve. Nem nevezném égőnek hogy megvan, inkább poén :D Égő lemez nincs, én olyat nem hallgatok, az kéne még.
Van…
…kedvenc szavad?
Csalódást fogok okozni. Van, de nem jut most eszembe. A második az, hogy ausztenitesedés.
…tetoválásod?
Nincs. Az se menő. Gondoljatok bele, hülye fejjel magamba égetek valami rajzot, és életem végéig viselnem kell, akkor is ha megbánom vagy mást szeretnék. Ha meg időközben kimegy a divatból, akkor dobhatom a bőröm a kukába.
…olyan hely, ahová még sosem jutottál el, de szívesen elmennél?
Szívesen csobbannék egyet a Titan metántavaiban, aztán meg felfrissíteném magam a kéngőzös gejzíreknél. Megmásznám az Olympus Monsot, és én is csinálnék fotót a Szaturnusz sarki fényeiről.
Mi…
…az a ruhadarab, amit sohasem vennél fel?
Tangát nem vennék fel sose.
…volt a jeled az oviban?
Egy kifli. Egy háromnapos, szikkadt, csóringer tejes kifli. Büszke is lehetek rá. Én Saturn V hordozórakétát akartam volna, de nem tudták mi az.
…az a film, amit nem néznél meg még egyszer?
Jaja, a Tokio Drift. Az a film az not cool, és az se aki nézi. Nem értem mit vannak úgy oda vele, világító aljú autók törnek össze, na és.
Próbáltál már…
…kötni?
Alsóban volt ilyen feladat tán technika órán. Muszáj volt ha nem akartam karót kapni. Márpedig én nem akartam.
…karatézni?
Még hogy próbáltam-e, hajjaj :D Nem is rövid ideig. Jobb ha nem szívóztok velem.
…tűsarkúban bicegni?
Nem, de mindenképpen pótolni akarom eme mulasztást. De szerintem túl nagy hozzá a lábfejem.
…sminkelni?
Nem, az sem cool, csak a lányok hiszik azt. De lányok, akik olvassátok ezt, csak kérdezzetek meg egy fiút, azt fogja mondani hogy a természetes, tiszta női arcnál a reggeli súrlódó fényben nincs szebb. Halálkomoly. Dobd el a sminket, csak rondább leszel tőle.
…snowboardozni?
Nem, mert akkor már annyira túlságosan is menő lennék, hogy az univerzum egy szingularitássá sűrűsödne azon nyomban, annyira nagyon de nagyon menő lennék én. Ki fogom próbálni :P
…búvárkodni?
Ja, de csak amolyan n00b-szinten, egy szál búvárszemüveggel.
…háromfogásos vacsorát főzni?
Elég nekem egy pizza. Méghogy háromfogásos vacsora... Méghogy én főzzem!...
…verset/dalszöveget írni?
Novellát azt sokkal jobb, megsúgom.
Ha…
…egy lakatlan szigeten kellene élned egy hétig, mi az a 3 dolog, amit magaddal vinnél?
Thetys mindenképpen, hátha lenne wifi. Ha meg nincs sebaj, mert legalább tele van a merevlemeze jobbnál jobb Muse és Zagar számokkal. Dobverőt nem vinnék, azt tudnék magamnak faragni. Egy doboz nougat bitset vinnék magammal, egy 750 grammosat. Meg egy szép és csinos nőt. Ki vállalja? ;)
…újrakezdhetnéd az életedet, mit csinálnál másképp?
A kommersz válasz az lenne erre, hogy semmit. Valójában meg meg szerettem volna szeretni a zongorázást. Meg járni szerettem volna egy csomó lánnyal, akit itt most nem fogok felemlegetni. Meg be szerettem volna szólni úgy istenigazából wálinak mindenki előtt. Meg kevesebbet olvastam volna sötétben.
…ha ebédet kéne főznöd, mivel próbálkoznál?
A Smack-leves már nagyon megy, és ha tényleg jó kedvem lenne lehet hogy egy diós tésztát is bevállalnék. De ilyen évente csak egyszer fordul elő.
…ha lány lehetnél egy napig, mikre lennél kíváncsi?
A wc-zés nagy kérdéseire főleg. Meg hogy milyenek azok a nehéz napok, mert én nem tudom elképzelni. Meg hogy tényleg jó-e összevissza pletykálni mindent és a fiúkat kibeszélni. Meg hogy milyen a hosszú haj. Meg hogy tényleg könnyebben átmennek-e a vizsgákon.
?…
egy hétköznap reggelen mit vársz a legjobban?
Hogy vége legyen a napnak.
délután?
Hogy vége legyen a napnak.
este?
Hogy ne legyen még vége a napnak.
egy hétvégi reggelen mit vársz a legjobban?
Hogy rávessem magam az éjszaka alatt felgyülemlett iszonytató mennyiségű feedre.
délután?
Semmit. Olyankor unatkozom.
este?
Hogy kijöjjön valami jó sorozat legújabb része, és én meg illegális módon leszedjem.
mi az az étel, amit akkor se ennél meg, ha fizetnének érte?
Hú hát sok ilyen van, de azokért ha fizetnének, azért le tudnám nyelni. Tulajdonképpen attól függ, mennyi pénzed van, haver.
mi található az iskola táskádban?
A szokásos. Tollak, ceruzák, vonalzó, kajajegy, füzetek, papírok, a Linuxos könyvem az unalmas órákra, pénztárca, dosszié, ennyi. Meg egy házimumus, ami nem az ami a padláson van, hanem annak a fia. Azért szoktam elvinni a suliba, hogy ijesztgessem a többieket. Erre voltál kíváncsi?
mi az az étel, amit bármikor képes lennél megenni?
A mekis smartiesos Mcfreeze. És nougat bits, természetesen, azt említeni se kell.
mi az az ital, amit bármikor képes lennél meginni?
Narancslé, abból bármennyit. Lényeg hogy 100%-os legyen.
ha csak egy háziállatot tarthatnál, mi lenne az?
Valami könnyűt tartanék, hogy ne fáradjon el a karom. Amúgy meg van már háziállatom, Cézár a kandúr. Ő nem szereti ha csak úgy indokolatlanul emelgetik, olyankor tüntetőleg morcos.
milyen olyan háziállatot szeretnél, ami még nem volt neked?
Egy kékmoszatot, azzal nincsen sok baj.
mi volt eddig az a házi állat, ami kevésbé elterjedt, de megfordult a szobádban?
Höhö :D Jegesmedve. Komolyan. Tényleg komolyan.
mit hallgatsz most?
Dénes mutatott egy zsír U2-számot, és azt.
mit hallgattál 5 perce?
Akkor épp semmit.
mit fogsz hallgatni 5 perc múlva?
Szerintem berakom a U2-t loopra.
na?
Mit na.
most nézel tv-t?
Szerinted?
mi, az ami idegesít most téged?
Ez, amit most csinálsz, hülye.
mennyi a pontos idő napra és percre pontosan?
29-e, este 11 óra 02 perc közép-európai idő szerint.
köszönj el!
Csá. Így jó?
Már elköszöntem.
2009. november 14., szombat
végre megtörtént
És most itt nem arról beszélek, hogy sokan nem tudnak parciálisan integrálni. Jó arról is, de nem főleg. Itt alapvető emberi intelligenciáról van szó, hogy tudjunk modellt alkotni a jövőről a saját cselekvéseink függvényében. Nem csak a sajátunkról, hanem mindenkiéről. Objektivitás és hosszú távú gondolkodás. Amit meg most le akarok még írni, azt nem tudom megfogalmazni. Képzeljétek ide:
Nagyjából ennyi. Nekem még mindig azt a legnehezebb felfogni, hogy másoknak nehéz felfogni azt, ami nekem természetes.
Szóval csak azt akartam, hogy még jó, hogy antiszociális vagyok. Hiszen ez a cél. Ha egy milliós nagyságrendű utas szállítására alkalmas űrhajóm lenne hogy elkerüljem a világvégét, nem menteném meg az emberiséget. Senkit sem. Egyedül mennék, csak a macskámat vinném magammal, mert egyedül ő az, aki nem tehet semmiről.
2009. november 10., kedd
∑
Összegezve: volt egy jó nap, a noteszgépem elneveztem Thetysnek (lány!), nem drogozom, nem cigizek, nem piálok, nem vagyok csóró, ápolt megjelenésem van (többnyire)(na jó, törekszem rá)(remélem látszik belőle valami), és nem vagyok szánalmas. Okos vagyok, gazdag, sikeres és antiszociális. Úgyhogy összességében elég jól vagyok most.
Már csak azon az AS-dolgon kéne valamelyest csiszolni. Azért említettem meg itt a végén, nehogy valaki hiányolni kezdje.
2009. november 5., csütörtök
Nem ragozom, néhányan bizony bunkónak néznek engem, pedig nem vagyok az. Szerintem. Vagy legalábbis sunyinak. De az sem vagyok. Szar helyzetben vagyok, mi tagadás. De valahogy mégsem tud érdekelni, nem érdekelnek az emberek.
Az a szójáték jutott már régebben eszembe, hogy amikor ma Cézár beszaladt a konyhába, és én meg felemeltem és leraktam az ajtó elé, akkor én tulajdonképpen kitettem a szőrét.
Nekem mindig engedni szokta hogy emelgessem és pakolásszam összevissza, de már nem olyan jó hecc, mert egyre jobban hízik a tél közeledtével, és egyre nehezebb. De legalább a bundája is puhább. Olyan mint egy plüssmacska, amit vatta helyett sziklával tömtek ki.
Meg ami meg kúlság, hogy a laborban 3 órán keresztül vizsgáltam egyedül egy fémelektród elektródpotenciálját az oldat fémionkoncentrációjának függvényében. Tök jó szó az, hogy fémionkoncentrációjának. Meg megkaptam a legutóbbi görög TDK-konferencia 342 oldalas cikkgyűjeménykivonatát. Az is tök jó szó, hogy cikkgyűjteménykivonatát. Ez lesz a ma esti olvasmány.
Nincs most kedvem írni.
2009. szeptember 29., kedd
Valójában meg félek. Félek attól, hogy olyan helyzetbe kerülnék, amire nem tudnék azonnal és látszólag lazán reagálni. Félek hogy ismét előjönne a kérdés, hogy "mif_szt keresek én ott?", márpedig tudom magamról hogy előjönne, nem tudok ellene tenni, 100 hogy nem érezném jól magam. Még akkor sem, ha nem engem szívatnak. Túl sok lenne az ismeretlen arc, az előző alkalommal is azért nem mentem, mert akkor be kellett volna mutatkoznom. És én nem szeretek bemutatkozni, mert olyankor mindenki rám figyel, én meg túl csendben beszélek, és a társaság fele még második hallásra se értené a nevemet. Nonszensz lenne az egész helyzet. Tudom, mindig ez van. És én ebből nem kérek. Nem akarok emberekkel találkozni. Főleg nem újakkal.
Mert ugye ilyenkor folyton van bennem egy kis feszültség, egy pillanatra sem tudok feloldódni és jól érezni magam, és ezen csak egy bizonyos mennyiégű alkohol segít, olyankor a homloklebenyem egy kissé elveszti a kontrollt. De amíg ez nem történik meg (és nem történik, mert én amúgy ellene vagyok az alkoholnak), addig percenként felugrik pop-up ablakban a kérdés ami már az imént elhangzott, hogy "mif_szt keresek én ott?", és a lehetséges válaszok a kilép és a folytat. És muszáj folytatni, mert a többiek nem vehetnek észre rajtam semmi különösebbet, mert akkor még furább lennék. A társaságnak meg kell felelni, mindenáron. És én nem akarok nekik megfelelni.
So that's what I call AS, és erre egyetlen appropriate megoldás van. Ezért ülök most is itthon és írom a kerámia jegyzőkönyvet, ami nem is holnapra kell. Mert kezdek egyre antiszociálisabban viselkedni, de ettől nem kell megijedni, nálam az a deafult. Gyűlölöm a társaságot, az embereket, mert nem látják magukról, hogy milyenek. Én nem tudom hogy látom-e magam, de őket látom, és ők igen gyakran irritálnak. Az egész egyetemről egyedül két doktorandusz az, aki nem irritál, meg még pár csoporttársam, ennyi. De velük se vagyok olyan nagy barátságba', csak elvagyunk. Nem vagyok társasági lény. Csak a macskám kell ide, netelérés (hogy mindezt leblogolhassam), igényes zene, egy pár dobverő, A Messier-albumom, az Űrtan könyvem, meg a kedvenc piros széldzsekim. Más nem. Ja, még egy intersztelláris méretű részecskegyorsító, az jól jönne. És akkor ellennék életem végéig, egyedül, nem akarok senkivel se törődni. Csak a macskámmal.
És ezeket nem csak most gondolom. Ezek permanens gondolatok, csak most volt kedvem leírni, egyéb téma híján.
2009. szeptember 21., hétfő
jegyzet magamnak
Most egy kis lelki jön, vagy valami hasonló, nevezzük lelkinek, ennél lelkibb úgyse nagyon leszek a közeljövőben;
arra jöttem rá ugyanis, hogy a személyiségem felépítése réteges szerkezetű, mint a hagyma a shrekben, legalul van egy kissé gonosz*, önös érdekeket néző (magyarul önző) enyhe AS-beütéssel rendelkező** alaplény, aki tulajdonképpen meghatározza, hogy mi épül rá. Ezeket a ráépülő dolgokat mindentől függetlenül layereknek neveztem el, mint a photoshopban. Szóval arra az alap gonosz aspi koptschekre épül egy olyan layer, amit nap mint nap használok itthon, a családtagjaimmal általában nem vagyok kedves, szűkszavú vagyok, elvagyok magamnak a gondolataimmal és dolgaimmal, ilyenkor tudok a saját életemre koncentrálni. Ez egy köztes layer, erre nagyon nagy szükségem van, mivel sok dolgot meg kell tárgyalnom magammal, mielőtt azt átépíteném egy másik layerbe, továbbá ez a layer központozza a alatta levő layert, és a felette levő hasított layereket amikről mindjárt szó lesz.
Szóval ami erre épül az nagyon érdekes, mert azt mutatom a külvilágnak, és általában minden környezetben máshogy szoktam viselkedni. Ez néha konfliktusokat eredményez, amikor két környezet, két különböző ismertségi kör találkozik, olyankor zavarba szoktam jönni. Az egyetemi évfolyam, idegen felnőttek, régi hermanos osztálytársak, távolibb családtagok, ilyesmi, nem jó ha keverednek. Nekem nem jó. Meg az sem szokott jó lenni, amikor ha régóta nem találkoztam valakivel, hajlandó vagyok elfelejteni hogy hogyan kellett viselkedni vele. Ez egyetlen layer, amiket szeletekre hasítottam, a szeleteket viselkedésformákkal ruháztam fel, előre csomagolt instant viselkedéssel. Ezeket nagyon könnyű alakítani, csak figyelni kell hogy a környezet hogyan reagál az egészre, és annak megfelelően változtatásokat eszközölhetek a stílusomon.
Nem akarom túlragozni, szóval rétegek vannak, közöttük néha van átfedés, de általában nem engedem, hogy valaki belásson a legfelső alá, a saját biztonságom érdekében. Ha kaján akarok lenni, azt is mondhatnám, hogy senki sem tudja, mit csinálok itthon ;)
* komolyan gonosz, ettől én is félni szoktam, de tény hogy néha rettentő gonosz gondolataim támadnak
** ez különböző környezeti és szociális tényezők hatására átmenetileg felerősödhet
2009. szeptember 16., szerda
Én amúgy nemt'om mit vártok tőlem, meséljek a lelkemben zajló folyamatokról vagy mi? Arról sajna nem tudok, mert a lelkemet eladtam az ördögnek, aspergert kaptam tőle cserébe. Ma úgy adódott, hogy az egyik esküdt ellenségemet választották meg az ösztöndíjbiz. évfolyamelnökének (más nem is jelöltette magát), és én és Joe voltunk tán egyedül az évfolyamon, akik a szavazócédulára mertek NEM-et írni a neve mellé. Attól még elnök lett, de az ellenállás eszméjének magvait elhintettük, jövőre meg istenbizony inkább én jelöltetem magam, csak ne megint ő legyen. Aztán utána meg a másik esküdt ellenségem órán pont előttem két paddal kezdett a csajával menőzni miközben az előbb említett esküdtellenségem pedig hátul pöffeszkedett a sikerétől, de igazából nem is tudom hogy ezeket miért írom ide le.
Ja, de tudom. Akartam még valamit, de elfelejtettem, és most hiánypótlónak írom ezt, mert amúgy tojok az egészre magasról, az esküdt ellenségeimre, a csajukra, mindenre, megérdemlik hogy olyan hülyék, miért kellett olyannak születniük. Ha valaha én leszek a világ ura, ők lesznek az elsők akikből rabszolgát csinálok.
Ha eszembejut mit akartam, majd leírom azt is.
2009. augusztus 6., csütörtök
tovább ütöm a vasat
"A filmtortenet (meg persze az irodalom) jovoltabol (most ez nem feltetlenul negativ) jo sok mentalis elteres borult romantikusan misztikus kodbe. Betty (blue) sokat szenved, de kozben a szelgep mindig csinosra fujja a hajat, es rendkivul erotikusan kenegeti a feneket kremekkel. Hannibal Lechter meg egy igazi okostojas macso, melyik kekharisnya ne lenne szivesen az aldozata. Vagy Cronenberg, David Lynch hosok ha jobban tetszik, es meg sorolhatnam. Es raadasul minden amit az emberek tudnak ezekrol a betegsegekrol, amit a filmekben latnak, konyvekben olvasnak. Amikor kijelented magadrol ez vagy az vagy, az emberek egybol azt hiszik azonositani akarod magad veluk. OLyan mintha nyilvanvaloan azt hazudnad van egy nyitott teteju sportbnw-d."
Emlékeztek még, a tesiöltözőben libabőrös lettem, amikor meghallottam a susogós anyag hangját. Meg hogy mennyire kb_szottul utálom azt a hangot, ahogy a körmötöket húzogatjátok a színváltós egérpadon, direkt hogy engem csesztessetek. Mert attól is libabőrös leszek, attól a hangtól. Ez nem allergia, mert más testi elváltozás nem tapasztalható, kiütések meg ilyesmi. Ez neurobiológiai rendellenesség. Kát hogy ezt nem olvassa R.Zsu, mert akkor megmondaná, hogy az első érzelmi reakció, amit irányában adtam, az volt, hogy ráordítottam*. És ne gyertek nekem azzal, hogy kamaszfiú meg satöbbi, mert nem hiszem, hogy az például normális lenne, hogy akárhányszor elmentem a tanári felé, valamelyik tanár megkérdezte, hogy ki bántott. Meg hogy életem legnagyobb sérelmeként éltem meg azt, ahogy középiskolai pályafutásom alatt először Gyuricza t.nő rámszólt előkészítőn, mert elgondolkodtam valami fontos dolgon, és nem a szöveget figyelmem a honfoglalásról. Mind a mai napig emlékszem rá. Apróságok ezek, de ha full autista lennék, akkor az ugyan nyilvánvalóbb lenne, viszont ezt a szöveget még diktálni se tudnám, amit most ide írok. Igen, a kódnevemerkúr és az esőember óta menő autistának lenni, és én meg unatkozom, azért találtam ezt ki, hogy mások nem legyenek olyan menők, mint én.
Amúgy meg miért csinálom ezt, miért fárasztom magam? Tényleg ennyire nehéz megérteni, vagy csak egyszerűen nem bíztok bennem? Szerintetek nem vagyok annyira intelligens, hogy magamat diagnosztizáljam?** Olyan, mintha egy buzinak akarnád bemesélni, hogy nem is buzi, csak a fiúkat jobban szereti. És mindezt csak azért, mert régóta ismered, és meg akarod vigasztalni. Elvégre nem is láttad a saját szemeddel, hogy fiúkkal kufircol, csak mesélte. Ja! Mert biztos titkolta, mert talán kellemetlen neki, hogy retardáltnak nézik!
Biztos csak depis, azért találta ki magának. Elvégre csak kétféle ember létezik, a depis és a nem depis. Mindeki, akinek baja van, depis, csak menő akar lenni ezért más nevet ad neki.
Tényleg sokat gondolkoztam, hogy postoljam-e ezt, de végül úgy döntöttem, hogy ha mások tojnak az érzéseimre, akkor énis másokéra. Harag nincs senki iránt, nehogy rossz néven vegyétek (megint)(és ez célzás). Ezek puszta tények. Ezeket én már eddig is tudtam, csak nem mondtam el, mert azt reméltem, hogy ha később fedem fel, akkor a közönség is érettebben fogja fogadni. De nem, nekem nem lehet igazam, ez triviális. Mindenki másnak lehet, de nekem pont nem. Rögtön szakértő lesz, aki elolvas két cikket a neten, de aki ebben él, az nem tud semmit ugyebár.
(Nem mondtam, hogy más problémái kisebbek az enyémnél, vagy nagyobbak. Ezek csak az én problémáim, azért írtam le az én blogomba. Ezt nem b_sztatásból mondom, de bennem bizony még van tüske, mint látható.)
A hivatalos diagnózist az egyetem végére halasztom, mert különben valami egészségbiztosítási szarságot kéne végig fizetnem, ami kegyetlenül drága lenne. Ezt csak úgy mellékesen megjegyeztem. Akit meg zavar ez a post, írjon ímélt és leszedem, legyen karácsony.
És hogy nem lehet szeretni a klasszikus zenét? Azt mindenkinek szeretnie kell!
Ne hallgassatok rám, összevissza beszélek mindent, és biztos megint az lesz a vége, hogy egy csomóan berágnak rám, megsértődnek, és nem olvasnak többé. De megint csak azt mondom, hogy a postjaim ugyanolyanok lesznek, mint eddig. Mármint a többi. Mert ezzel a posttal a témát lezártnak tekintem. Szóval ugyanolyanok lesznek, én is ugyanolyan maradok, mint eddig, nothing has changed. Ezt a bejegyzést csak úgy leírtam, hogy tiszta legyen a dolog, nem is muszáj figyelembe venni, mert semmin nem változtat. Csak annyi, hogy kicsit őszintébb a hangvétele, és tabutémát feszeget. Ez az egész csak arra volt jó, hogy próbálom megérteni a saját agyam működését. Nincs harag. Minden olyan marad, mint régen.
* Ezennel egy közhiedelmet is eloszlatok: az aspik/autisták nem nem érzik az érzelmeket, hanem csak nem tudják megfelelő módon közölni az érzelmeket, melyeket éreznek. Én a vonzódásomat mutattam ki Zsu iránt.
** Nem kell válaszolni, költői kérdés volt.
2009. augusztus 2., vasárnap
elveszett SMS
"Nem tudok semmit mit intéztél pesten és miért nem jöttetek be csok mama"
Aki ebben az üzenetben a magáéra ismer, attól ezúton is bocsánatot kérek hogy nem válaszoltam, de szerintem értelemszerű, hogy nem küldök idegen számokra SMSeket csak úgy, hogy közbe' azt sem tudom, miról van szó. Mama meg közben jó ideges lehet, hogy nem elég hogy nem jöttetek be, de még nem is válaszoltatok a zesemesre. Kegyetlen a világ.
Az autizmus központba meg be kell majd küldeni egy 50 oldalas kitöltött kérdőívet az autista szokásaimról, méghozzá egy kellemesen kerek 126k forint társaságában, úgyhogy egy ideig még várhattok, hogy aspi vagyok-e. Dobtam egy mélt szakértőknek és érintetteknek, hogy hol lehet ilyesmit olcsón de megbízhatóan diagnosztizálni, ne izguljatok.
Az ikeában meg negyven forint a papírzacsi, ez kész rablás.
Az AS-es postot meg nem töröltem ki, csak piszkozatba tettem, mert unom már, hogy szeretitek más faszával verni a csalánt, miközben szart se tudtok rólam, ahogy a facebokkos könnyed kis tesztecském is igazolja. Don' t panic.
Ez az én blogom, nem itt fogtok mindenki előtt leégetni, gondolom ez érthető. Mer' ugye mindenki kurvára okosabbnak érzi magát tőlem. Nincs ebben semmi személyeskedés, csak éppen egy éves kutatómunka, és bocs, de ezt már meg kellett mondanom. Továbbra is lesznek AS-címkével illetett postok, annyit viszont ígérhetek, hogy kevesebb lesz belőlük, és nem fognak ilyen tömény koncentrációban előfordulni, mint már pár nap óta. És valószínűleg szabadkozásra is kevesebbet fogom felhasználni, de ezt majd eldöntöm.
Továbbá örülhettek hogy ilyen embert is ismertek, aki két hétig nem fog borotválkozni.
2009. július 30., csütörtök
nemvagyokemós kicsitsem
Néha azt kívánom, bárcsak ne értenék annyira a gépekhez, bárcsak ne lennék ennyire idős, bárcsak mégis idősebb lennék kicsit, bárcsak jobb képű lennék, bárcsak izmosabb lennék, bárcsak ne lenne asperger-szindrómám, bárcsak több barátom lenne, bárcsak értenék a nőkhöz, bárcsak ne lehetne hozzányúlni a pénzhez a bankszámlámon, bárcsak itt laknék az IKEA mellett, bárcsak ne kéne vágyakoznom semmire sem. Bárcsak jobban tudnám élvezni az életet. Az életemet.
koppany@kop-noteszgep:~$ sudo mv -f /etc/home/koppany/emotions.list /dev/null
2009. július 28., kedd
Négy részre lesz osztva a címerpajzs, az egyik tiszta árpád-sáv lesz, a másikban szürke alapon arany végtelenjel (AS közmegegyezésen alapuló jelzés), a harmadikban a miskolci vár stilizált változata, a negyedikben pedig még nemtom mi, talán egy jegesmedve (Albertre utalva), vagy egy piros szerves molekula kék háttérrel (a hivatásomra utalva).
Menő lenne, az tuti. A következő félévre mint gróf JKL jelentkeznék be. Vagy mint vicomte. Vagy herceg. Majd meglássuk, mire telik. És az oktatóknak és dékánoknak excellenzának kéne szólítaniuk engem, és fogadhatnék saját inast, aki helyettem megírja a zéhákat, és ha nem tanulna rendesen, kirígnám. De címert mindenáron akarok csináltatni, olyan igazit, ami évszázadokig lehetne a családom címere, amit alapítok. Majd. Vagy nem.
Az van, hogy majdnem két hete teljes száműzetésben élek itt Budaörsön. Kajából meg kell enni ami van, ugyanakkor a fürdőszoba bútorzata fejlettebb, mint otthon; itt van 200 méterre az Osan, az ikea és a dekatlon, cangával is bármikor le lehet menni. Attól függetlenül szeretek itt lenni, mert így legalább néha biciklizem, mindenem megvan ami kell (kivéve kaja), és nem punnyadok egész nap a gép előtt (na jó, de), és így van időm az élet dolgain gondolkozni. Érzem, hogy kezdek megvilágosodni.
2009. július 23., csütörtök
asperger-szindróma
Fura egy dolog ez az AS. Ez olyan, hogy mindenkinél mást jelent akinek van, nálam például azt, hogy az érzelmi intelligenciám jó 10 évvel le van maradva az IQ-mhoz - és a valós koromhoz képest. Magyarul nem tudom, mi a helyes érzelmi reakció egy-egy helyzetre. Illetve tudom hogy mi lenne az (főleg filmekből, meg direkt meg szoktam figyelni másokat), de érted, most hiába mondják, hogy érezz részvétet és legyél szomorú, ha valaki meghal, ha egyszer nem vagyok szomorú olyankor. Meg ott van az is, hogy gyűlölök idegenekkel beszélni, akár telefonon akár személyesen, az ismeretlen embereket nagy ívben kerülni szoktam, és ez nálam családon belül is előfordul. Na meg ott van a szerelem kérdése, még sose voltam egy hétnél tovább szerelmes ugyanabba a lányba. Nem azt mondom, hogy ez rossz, vagy zavar, de már megszoktam, és bizony hiányozna, ha nem lenne. Mer' van egy lány, aki pl. aranyosnak tartja, hogy még sosem csókolóztam. Én meg valami misztikus dolognak, de azért az a bizonyos "egy hét" is szerepet játszik benne. Meg végül ott van az is, hogy nem tartom a barátaimmal a kapcsolatot, de ezt a témát már kiveséztem egyszer, és az sült ki a végén, hogy azért, mert egyszerűen nincs rá szükségem. Durva, de így van, és hiába mondják nekem, hogy "legalább hívd már fel vagy valami", ha egyszer nem akarom. Általában beszélgetni is azért olyan nehéz velem. Ez mind nem annyira feltűnő, mint ahogy most leírtam, mert már nagyjából tudom, hogy ha azt akarom hogy normálisnak nézzenek, akkor járnom kell mindenféle osztálybuliba, ugyanígy protokollból is szoktam néha írni az osztályhonlapra, meg úgy nagyjából tudom hogy mikor mit kéne tenni, csak éppen nem az jön a szívemre. Szóval valami törés volt nálam olyan 10 éves koromban, és ha éppen nem úgy viselkedem mint egy gyerek, akkor viszont csak állok, és ha valaki furán néz hogy mivan, akkor azt mondom neki, hogy "és akkor most mégis mit kéne csinálnom?". Tehát ezt jelenti az AS-címke ott alul.
Továbbá elhatároztam, hogy a blogom színvonala ennek ellenére töretlenül emelkedni fog, ahogy eddig is. Nem kell parázni.
2009. július 2., csütörtök
felfedezések
Az egyik a polipropilén étkészlet, amibe a kaját osztogatták. Propilénből ( H2C=CH2-CH3 ) készül polimerizálással úgy, hogy a kettős kötést felbontják, és a Pí-elektronok a polimerizációs kötésben vesznek részt. Így: [- CH2CH3-CH2 -]. Így kapják tehát a műanyagot, amit fehér granulátum formájában öntenek a fröccsöntő gépbe, és abba utána a tróger módon elkészített babgulyást teszik a strandon.
A másik kicsit bonyolultabb, a kétliteres Kinley gyömbérről találtam ki, hogy az bizony nedvesítő folyadék, mert a légbuborék meniszkusza mélyen benyomul a folyadékba a PET és a folyadék találkozásánál. Ebből következtethetünk arra, hogy alacsony a felületi feszültsége, de ennek látszólag ellent mond a tény, hogy a szénsavból (H2CO3) kiváló szén-dioxid buborékok ahelyett, hogy szétpattannának a folyadék felszínén, alatta megállnak és lebegnek. Tehát a felületi feszültségre felállított téves elméletem bizonyára ott futott vakvágányra, hogy nem vettem figyelembe a Palack anyagának (PET, polietilén-tereftalát, [- CO2-C6H6-CO2-CH2-CH2 -]) poláros folyadékokhoz való viszonyát. Mert előfordulhat, hogy hidrofil módon viselkedik a vízzel, ezért tűnik a víz alapú folyadékok felületi feszültsége kisebbnek.
Idáig jutottam el, utána hagytam a fenébe az egészet, és mentem a tesóimmal játszani a vízbe, egymást dobáltuk szivacslabdákkal. Ha orbitális baromságot mondtam, mégegyszer bocs, nem volt időm utánanézni még ezeknek.
2009. május 11., hétfő
magasan funkcionáló AS
2009. május 10., vasárnap
2009. május 3., vasárnap
És mielőtt még valaki megkérdezné, én kifejezetten ellene vagyok a Facebooknak, mert sérti az én kis konzervatív iwiwes lelkületemet. Itt most legszívesebben tagadnám, hogy az elcigányosodott myvipen is ott virítok, de hát instálllom, úgyis kiderül. Ha nem lenne olyan sok fontos ismerősöm, onnan is törölném magam a francba.
A Twitternek is ellenére vagyok természetesen, meg az összes hasonló népszerű kis mikroblog-szolgáltatásnak. Viszont nekem van olyanom, ami másnak nincs, hahá, nekem van VYM-em, amivel ábrázolni tudom elképesztően szerteágazó, és az AS miatt kissé összeszedetlen gondolatmenetemet. Meg is mutatom.
Ezekkel a közösségi dolgokkal sose tudtam jól kijönni, erre a programra is miszükség van, mire sikerül ábrázolni rajta mindent, teljesen összezavarodom.* Azzal ugye mindenki tisztába van, hogy a linuxok monolitikus kernellel bírnak, ezért lelkük van. Az nem fontos hogy attól miért, de ez így van és kész. A Windóznak pölö nincs is kernele, azért olyan lelketlen.
2009. április 20., hétfő
három dolog, amiket lusta vagyok külön bejegyzésben tárgyalni
Második: Sosem hittem volna, hogy egyszer annyi milkám lesz, hogy undorral kell majd ennem, hogy meg ne romoljon.
Harmadik: Sokféle kocka létezik a világon. Vannak a szögletes kocka kockák, akik nem szeretik ha kockának hívják őket, de szőrös ápolatlan fejük van, csak cigizni meg kávézni járnak ki, még WC-re se, chipsen és kólán élnek, éjt nappallá téve egyre csak wowoznak, a legnagyobb gondjuk az, hogy mikor rohanják le a szomszéd klánt és hogy mikor lépnek szintet, l337-ül b3széln3k 4 sp4nj41kk4l és úgy általában m1nd3nh0l, ROFL LOL OMG WTF, és lecsesznek, ha bugfix helyett patchet mondasz véletlenül (már jártam így!), és a fórumokon azt hiszik magukról, hogy adminok és bárkit leolthatnak büntetlenül mindenféle hülyeség miatt. A művelt köznép eredetileg őket azonosította a klasszikus hexaéderekkel, és én is szeretem őket szidni, mert megérdemlik csesszemeg. Hogy lesz így normális életük, barátnőjük, hogy lesznek így újgazdagok?*
Aztán ott a másikféle kocka, mint amilyen én is vagyok. Infóból érettségiztem, és ezzel egyre több helyen dicsekszem, és ha nincs semmi dolgom, legszívesebben én is a gép előtt ülök. Az órám bináris számrendszerben mutatja az időt, de kizárólag csak azért hordom, mert írtóra menő. A számítástechnikához jobban értek mint egy átlagjúzer, fel tudom húzni magam ha valaki nem ismeri a másolás-beillesztés billentűkódjait, és természetesen kicsit geeksoviniszta** is vagyok. De.
Állítólag annyira nem vagyok ápolatlan (...), kemény borostám is van nehogy iskolás gyereknek nézzenek a suliban, gyakran járok teniszezni is***, igyekszem a sznobság látszatát fenntartani, a tőlem alacsonyabb számítástechnikai háttértudással rendelkezőket segíteni szoktam, milkacsokim is van mint már említettem, meg macskám, szoktam játszani a friss levegőn, és ami a legfontosabb: nem játékra használom a gépet, hanem tanulásra és kultúrált szórakozásra. Blogokat írok-olvasok, hírportálokat böngészgetek, a világ egyik legbonyolultabb monolitikus UNIX-alapú rendszerét konfigurálgatom, HTML-programozást gyakorlok, nyolcgigás pendrájvom van, naponta frissülő angolszász képregényeket olvasok, és megpróbáltam feltenni a CS-t, de az istennek se akar múkodni, de már nem is törődök vele. Örülök, ha valakinek este 10 után van kedve velem hont foglalni vagy opcionálisan választott messengerprogramból/IRC-csatornán kommunikálni, és még más perverz dolgokat, de azokat nem írom le, mert az olvasótábor fele már most alszik. Ne is figyeljetek erre, csak azér írom ezt, hogy ne kelljen a holnapi zéhára tanulnom, mert majd a könyvtárban akarok tanulni holnap, és ha most is tanulnék, akkor már sok lenne.
És ide kirakom az AS címkét is, mert már régen volt.
Up: Azóta már megy a CSé, csak a directX-et hiányolta.
* a múltkor láttam a bugfixes kockát, egy húszéves lerobbant poros fiattal töfögött
** hapax legomenon.
*** a félév utolsó négy hetében
