Több dolog is van.
Az egyik, hogy ma pont 1234 napja járok jegyben asszonypajtással, és az ismerősi köreinkben már mindenki totál odáig van, hogy mikor akarunk végre összeházasodni, mégis mire várunk ennyit. De az az igazság, hogy én szeretek jegyben járni, mert egyrészt bőven ráérünk még mindenre, fiatalok vagyunk még meg minden, másrészt megvan ennek így a saját romantikája, mindketten élvezünk jegyesek lenni. Volt egy srác, aki már elkezdett pánikba esni, hogy úristen mennyi ideje vagyunk így, biztos nemsokára szakítunk, mert az ismerősömék/régi szobatársam/buszsofőröm is így jártak.
Nos, aki közelebbről (értsd: személyesen) ismer minket, az a megmondhatója, hogy ilyen veszély távolról sem fenyeget minket. Nem vagyunk mi panelprolik, és ha mi ráhúzzuk egymás ujjára a gyűrűt, akkor azt mi már egy ideje úgy is gondoljuk. Ok-okozat. Ezt hívják szerelemnek. Ezen szerintem tök egyértelmű kéne hogy legyen.
A másik, hogy van valami baromarcú, aki a lakótelepi parkolóban szokta éjjelente bőgetni a hangtompító nélküli fehér ford escortját, de nem sokáig, mert a legközelebbi alkalommal a vadászkésemmel fogom cafatokra szaggatni a gumijait. Eleve mekkora türhő faszparaszt az, aki egy harminc éves escortra veri.
Harmadszor, erre a Lencsis karót-kapott-az-egymondatos-fogalmazására sztori margójára még kikívánkozik belőlem, hogy akármilyen szép csillogós rózsaszín masnit is kötünk egy ürülékre, attól még az jellegileg ugyanaz marad. Nem kell ezt a dolgot körülmagyarázni, a gyerektől egy fogalmazást vártak volna el, az osztálytársainak ez átjött, neki nem, így járt, ebből tanul.
A másik, ettől szörnyűbb dolog az, hogy ha csak az iskolai emlékeimből merítek, akkor a humán tárgyak 70%-a arról szólt, hogy hogyan ismerjünk meg, dolgozzunk fel, alkossunk véleményt egy olyan témáról, amire egyébként nagy ívben teszünk, és soha nem is fog érdekelni minket. Hogyan írjunk semmi témákról elemző írást, pro-kontra érveket ütköztetve. És a folyamat közben hogyan tanulunk tényeket a témáról, olyan tényeket, amiket amúgy soha a büdös életben nem tanulnánk meg. És emellett hogyan tanulunk meg ember módjára érvelni és fogalmazni. A lánynak ez a felfogás se nagyon jött át.
Ez utóbbi megjegyzésre a legjobb példa ez a poszt, mert ez a téma újabban egyre jobban kezd érdekelni, és ez már a második blogposztom erről az egész hülyeségről.
De mindegy is, napi szintű állapotjelentés: Hétvégén lesz valami helyi tanulmányi verseny, amiben közkívánatra szervező leszek (tényleg közkívánatra), ezenkívül a múlt héten azzal voltam elfoglalva, hogy egyrészt a felhalmozódott TEM-es mintákat vizsgáltam (bár a TEM még nem jó, mert az alfa-wobbler motorja kissé reszel, de hálistennek ettől még üzemképes a jószág), illetve egy 40 éves gázkromatográfot helyeztünk üzembe Lacival, ami ahhoz képest, hogy akkoriban még soros portot sem szereltek a hasonló gépekbe (értsd: a görberajzoló plotterre lett ráforrasztva egy adatgyűjtő két kábellel), egész tűrhetően (értsd: ha szerencsés a bolygóállás, akkor relatíve kevés elektronikus zajjal) kommunikál a számítógéppel. Szóval csupa kaland az élet.
A twittermet meg nézzétek oldalt, mert vannak ott nyuszis képek.
Meg a múltkori atomerőműves posztom kapcsán, csak egy példa: kereskedelmileg kapható elektronmikroszkóp ugyebár béta-sugárzó. A béta-sugárzás nem a roncsoló sugárzásfélék final bossa, igazából azon kívül, hogy nem érdemes huzamosabb ideig a közelében tartózkodni, pár rétegnyi alufóliával is maximálisan kivédhető. Ehhez képest a műszer külső burkolatát is csak egy speciális, kizárólag a tem mellé beszerezhető high-tech csavarhúzóval lehet csak leszedni, mással lehetetlen. Namármost, gondolatkísérlet: ha az atomerőműben lévő gamma- és neutronsugárzáshoz képest cuki kölyök-pudlikutya béta-sugárzás forrásának eléréséhez is ilyen nehezen beszerezhető eszközök kellenek, akkor egy írástudatlan homokmajom mégis mihez akar kezdeni egy atomerőmű belsejében?
