2013. december 31., kedd

Képzeld el, hogy állsz a megállóban, melletted pedig egy aranyos pár várakozik a buszra. Aztán odamegy hozzájuk egy srác, bemutatkozik, vidáman boldog névnapot kíván a pár férfitagjának, majd fennhangon, a fél utca füle hallatára elkezd vele vitázni arról, hogy a barátnője fotóján milyen jogon csinált bajszot a szemöldökéből.

Az idei év legviccesebb eseménye valamikor ősz derekán fordult elő asszem. Az volt ugye, hogy kiposztoltam még régebben egy képet ide, amin egy közelebbről meg nem nevezett hölgy szemöldöke az orra alá vándorolt, biztos emlékeztek rá. Képmanipulációnak lehet hívni a dolgot, összeollózásnak és rosszindulató photoshopnak viszont kevésbé, ugyanis nem tettem hozzá az eredetihez, és nem is vettem el belőle, nem pakoltam a szájába néger faszt, csupán néhány pixelt lejjebb toltam. Az eredmény egyébként szubjektív véleményem szerint meglepően impozáns lett.
A sztori folytatása az, hogy hetekkel később a hölgy - akinek a személyazonossága továbbra is rejtély számomra - fiúja (vagy barátja, vagy nem tudom kije) követte M-et a suliból hazafelé, így eljutott hozzám, és a buszmegállóban egy enyhén agresszív szóváltásban nyomatékosan megkért, hogy távolítsam el a képet az internetről. Ilyen kérésnek én nem tudok ellenállni, így ezt meg is tettem, a posztnak akkor már nem volt aktualitása.
A sztori ennyi is lenne, ha a lány másik ecsethajú fiúja (barátja, tudom is én) szellemi képességeiről tanúbizonyságot téve nem kezd el alpári stílusban életveszélyesen fenyegetni engem és M-et emailben, és nem kezd el botrányt csapni az ügyből. A folytatás kitalálható, a blogom (és az ominózus kép) látogatottsága így hirtelen kb. ötvenszeresére nőtt, és így gyakorlatilag az eszes barátnak hála csak az nem szerzett tudomást az alkotásomról és erről az egész, rajtam kívül mindenki számára kínos ügyről, aki csukott érzékszervekkel mászkált az iskola területén (és a buszmegállóban). Gratulálok hozzá, nektek meg ahhoz, hogy túléltetek még egy évet ilyen környezetben és ilyen emberekkel körülvéve, kellemes újévet mindenkinek.

2013. december 30., hétfő

Rendhagyó évzáró bejegyzés következik. Szerintem rólam nár nagyjából mindenki mindent tud azon kívül, hogy pontosan mivel is foglalkozom, úgyhogy erről lesz most szó. Ez egy hosszú, ám annál érdekesebb, hiánypótló poszt.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy mivel foglalkozom, és miután elárultam, a választ mindezidáig kissé bizonytalan tekintet és sűrű homály követte, de én nem is hibáztatok ezért senkit, szerintem sem triviális, hogy pontosan mivel foglalkozik egy nanotechnológus. Hát most akkor elárulom.
Szerkezeti és funkcionális anyagok közel atomi szintű modifikálásával, hogy az adot alapanyag megfeleljen egy/több előírt célra, illetve megjelenjen egy/több előírt tulajdonsága. Hogy ez mit jelent a valóságban? A valóságban azt, hogy fogunk egy közönséges dolgot, mint egy darab fém, vagy egy darab műanyag, állati drága és bonyolultan működő berendezésekkel és állati bonyolult számítások és kísérletek alapján varázsolunk vele valamit, és utána az adott anyag mágikus tulajdonságokat kap. Mondjuk ultrakönnyű, extrémen hőálló, ultrakemény, élőlényekbe beépíthető, gyógyítja a rákot (később lesz róla szó), ilyesmi. Akármi. A lényeg, hogy megerőszakoljuk a létező anyagot, így az olyan dolgot fog csinálni a kedvünkért, amit úgy alapból soha az életben nem csinálna. Sokan ezt tévesen kvantumfizikával kötik össze, pedig ez nem ugyanaz, az pár nagyságrenddel alattunk van méretben, és az nem határozza meg egy anyag viselkedését. A klasszikus fizika és kémia viszont igen, mi ennek a két tudománynak az eszközkészletét használjuk, pontosabban ezek szerelemgyermekét, a fizikai kémiát, amely tulajdonképpen az anyagok kémiai viselkedését írja le fizikai alapon, és fordítva. Ha valaki hallott már entrópiáról és entalpiáról baromi hosszú és érthetetlen egyenletekben, amelyekben számok alig, inkább csak görög és latin írásjelek szerepelnek, akkor megnyugtatom, hogy ez az. Nem egyszerű tudomány, és meglepő módon nem is új, sőt, hosszú történelme van, mondhatni a kolloidika és kolloidkémia folytatásának tekinthető, amely arról szólt, hogy hogyan oszlathatunk el egy közegben egy vele nem elegyedő másik közeget úgy, hogy az egész úgy is maradjon ahogy éppen van, illetve ez az egész mire használható fel. Ez persze csak a dolog alapja, rengeteg olyan jelenségről van szó a témában, amelyek még számunkra is meghőkkentően mágikusak, azonban matematikailag rendkívül jól levezethetőek (és ami még fontosabb, hogy tényleg úgy is működnek a valóságban), és ez a tudomány napjainkban nagyon jelentős fejlődésen megy éppen keresztül. De ez utóbbi gondolom senkinek nem új.

És hogy én mivel foglalkozom - hát leginkább sokmindennel. Két nagyon fontos kutatási területem volt eddig. Először a kompozitgyártásról lesz most szó. A kompozitok ugye társított anyagok, amelyekben legalább két különböző fázis érintkezik és tapad egymáshoz, tehát mondjuk egy szendvics vagy a tehéntrágya is kompozit, előbbi rétegelt, utóbbi ürülék mátrixú, szalmaszál erősítésű kompozit. A nanotechnológia ezen kétszeresen is csavar. Először is, nanokompozitokkal foglalkozunk, tehát olyan szerkezetekkel, amiket nem lehet atomonként egymás mellé pakolni, mert az évmilliókig eltartana, ehelyett a kísérleti körülmények (idő, hőmérséklet, nyomás, stb.) jó beállításával vesszük rá magát a rendszert, hogy ilyenre álljon be. Ez egyáltalán nem triviális. A másik csavar, hogy bár azt eddig nem említettem, az ilyetén kutatás alapja az, hogy iparilag alkalmazható legyen. Bár köztudottan létezik blue-sky research, amelyben a kutató fogja magát és önhatalmúlag kitalál valamit, én főleg célzott alapkutatással foglalkozom, ami a következőképpen megy: jön a megrendelő, és megmondja, hogy kell neki egy adott valami, ami egy adott dolgot tud, de ilyen eddig nem létezett a világon, fejlesszük ki neki. Mi pedig ezt kifejlesztjük neki. Aztán a megrendelő megkapja, örül neki mert végre van ilyenje amit használni tud és termelékenységet tud növelni, mi is örülünk mert fizetést kapunk, és a világ is örül, mert tudományos felfedezésekkel lett gazdagabb. A második csavar tehát az, hogy főleg ipari megrendelésre, célzott kutatásokat végzünk. Végzek. Még eddig.
A kompozitom amit fejlesztettem alumínium mátrixú, karbonszál fut benne végig, és nem nagy titok, hogy új generációs elektromos távvezetékként kívánja az EU hasznosítani a jövőben, ugyanis szilárdságtanilag hasonló a jelenleg használt acélmagos kábelhez, de annál sokkalta könnyebb. És elsőre nem hangzik nagy dolognak, de egyáltalán nem triviális egy alumínium-karbon rendszert összehozni, a fémolvadékok ugyanis rendszerint nagy felületi energiával rendelkeznek, összehúzzák magukat gömbbé olvadt állapotban, és nem folynak be a szálak közé. Mintha egy kandallóban lángoló gyurmagolyóba akarnál egy hajszálat beleapplikálni. Nem fog menni. És ez persze csak az egyik legfontosabb probléma, amit meg kellett oldanunk, mellette még volt ezermillió másik (ne legyen porózus, egyenletes legyen, ne legyen zárványos, stb.), de végül olyan sokat tanulmányoztuk a rendszert, hogy szinte mindent megtudtunk róla, amit emberileg tudni lehet. Ez a téma két elsőszerzős impakt-faktoros cikket ért nekem ezidáig, egy TDK első- és előadói díjat, egy OTDK különdíjat, és egy ötös BSc diplomamunkát. Mondhatni hálás téma ez.

Erről már nem volt mit kutatni, így a kutatás lezártával a ferrofluidok felé fordult a figyelmem. Ez tulajdonképpen egy ilyen fekete folyadék, ami reagál arra, hogy ha mágnessel közelítesz felé. Elkezd felé mászni, domborodni ha alatta van, tüskésedni, életre kel, kirajzolja az erővonalakat, nem akarom túlragozni, youtubeon rengeteg videót lehet róla találni, ha valaki nem ismerné.
A jelenség alapjai egyszerűek, bár iszonyat nehéz úgy megcsinálni, hogy jó legyen. Tulajdonképpen kémia az egész. Úgy működik, hogy nanoméretű magnetit részecskék lebegnek a szmötyiben, amik mágnesesek (a szuperparamágnességet nem kezdem most el magyarázni, legyen annyi elég hogy mágnesesek), de ez nem elég, hanem ezek mindegyike köré egy parányi burkot kell építeni, hogy ne tapadjanak össze. A lényege tkp. ez, és ezzel majdhogynem kész.
Igen ám, de az van, hogy ennek az orvosbiológiai jelentősége nagy. A gyógyításban ezt célzott rákterápiás szerként akarják hasznosítani, ez egy rettentő nagy ütőkártya lenne. A terv az, hogy fogják a rákos beteget, beinjekciózzák neki ezt a szmötyit, és mágnessel direkte odavezetik a testen belül a daganathoz. Aztán innentől többféle forgatókönyv van. Az egyik az, hogy liposzómákkal gyógyszert csomagolnak mellé ami ott kifejti a hatását, vagy akár egyszerűen csak forgó mágneses mezővel bizgerélik a szmötyit. Erre melegedni kezdenek a részecskék ott, és a daganat erre érzékeny és elpusztul, és a beteg kigyógyul a rákból pár grammnyi ilyen cucc hatására. Ez a dolog így nagyon szépen hangzik, de a nanotechnológia tudományának a legfontosabb szabálya az, hogy MOTHER NATURE IS A BITCH. Ugyanis.
A ferrofluid nem biokompatibilis. Szerves közegű, de ha emberbe akarják juttatni, akkor vizes közegűvé kell varázsolni. Ha nem alkalmazom körülötte a burkot, akkor pont a vér 7,4-es pH-ján tapad össze a legjobban. Nem lesz szép eredménye, ha bármennyire is összetapad a cucc az ember érrendszerében. Ez a két legfontosabb probléma, ebből származtatható lényegében a többi (alapanyagok minősége, kísérleti eljárások, részecskék mérete, stabilizálószer, stb.), ezt jelenleg is intenzíven kutatom. Működő szerves ferrofluidban már nagy rutinom van, vizes közegűvel már kisebb. Ez még nagyon új, egyedül foglalkozom ezzel, és ezért kicsit el is vagyok anyátlanodva, nem ért el még akkora sikereket mint a kompozit (eddig csak egy TDK 2. hely), de igény egészen nyilvánvalóan van rá, irtózatos pénzeket kapok az államtól pályázatilag a kutatásra, mindenki lehidal aki ezt a dolgot meghallja, és nem titkoltan azt tervezem, hogy ebből is írok egy ötös diplomát immáron MSc szinten, és aztán PhD-n elmélyültebben foglalkozom a téma biológiai oldalával. És hát ez van, kemény téma, emberéletek múlnak rajta akár sikerül akár nem, de that's what the mérnökök do. Mint mondottam egyszer, ha mérnök vagyok, hidat tervezek, leszakad, meghalnak több százan, nem mondhatom hogy bocsesz. Úgy kell megtervezni, hogy soha ne szakadjon le.
Gondolkoztam, hogy a Puliról is írok valamit majd, de arról több közérdekű információ lelhető fel a neten, így ezt az ötletet elvetettem.

Az előbb említett TDK-k és diplomamunkák természetesen publikusak, ha valakit az itt leírtaknál jobban érdekelne ez az egész.
Addig is újévet nekünk.

2013. december 29., vasárnap

Pesti nap Asszonypajtással. Legelőször is elmentünk a Tropicariumba, oda már régóta akartunk. Láttunk ott sok érdekes lényt. Először volt ugye az esőerdős rész, ahol fura módon volt valami balkáni gerle (Streptopelia decaocto), ami nem tudom hogy került oda, mert az esőerdő az nem a balkán. De mindegy, a teknősok cukik voltak ahogy egymáson próbáltak sikertelenül átmászni, az alligátor meg egykedvűen ücsörgött a vízben. Aztán beszimulálták hogy akkor most esik az eső (paravánt húztak a tetőablakra, és zuhanyrózsából vizet kezdtek locsolni), erre az alligátor, akinek eddig is csak a szeme volt kint a vízből, ehh, f*szom-arckifejezéssel komótosan alámerült.
Tömeg volt, rengeteg gyerek akik hozták a szüleiket, akik aztán akaratukon kívül is(?) rengeteg baromságot meséltek a gyerekeknek az élőlényekről, többek között azt, hogyan falná fel őket a piranha ha beleesnének abba a tartályba (not, a piranha nem eszik egészséges állatot), a piranháknak meg ez egészen nyilvánvalóan nem tetszett, ezért csak álltak ott egyhelyben a vízben, és rendkívül elítélő módon nézték a látogatókat. Pont úgy, mint Giorgio, a kaméleon. Voltak még egyéb állatok, mindenféle látványos porcos- és sima hal, rákok közül csak tisztogatórákot találtam, a többi érdekes módon kihaltnak tűnt, de később az ajándékboltban legalább vettem egy plüss integetőrákot, mert olyan vidám képe volt és jej. Volt cápamedence, ahol ment a parasztvakítás, karácsonyfát tettek a közepébe az aljzatra, és a búvárok kezdtek állatsimogatással menőzni, bírtam volna ha valamelyik elfingja magát a víz alatt, vagy mondjuk nem kivénhedt dajkacápával spanol, hanem egy kifejlett pöröllyel vagy fehércápával. De így is elég látványos volt. A pörölycápahiányomat pótoltam aztán később az ajándékboltban (varázslatos hely), az egyik plüssnek olyan fejet varázsoltam, mint aki elmesél egy szerinte kurvajó faviccet, aztán várja hogy leessen.


Egyébként utána lehetett ráját is simogatni, ami engem nem hozott nagyon lázba, bár a ráják azok menők, mert akármit is gondoljanak a világról, mindig vigyorog a szájuk alul, és nagyon állat módon tudnak az aljzat felett úgy úszni, hogy minimálisan kavarják fel az iszapot, és ki elhetett próbálni az egyik gépnél, hogy mekkora feszültséggel csípi meg a kezünket a csípője farka. Volt egy másik gép, ami tulajdonképpen három kötél volt, hogy mekkora erővel zárulnak egyes állatok állkapcsai, és meg lehetett húzni a köteleket, hogy ekkorával. Ennek szerintem semmi értelme nem volt, jobb lett volna ha olyankor tényleg egy állkapocs zárul a delikvens kezére, hogy nesze bmeg, ennyivel, az úgy éeltszerűbb lett volna. Na mindegy, ezen kívül tetszett.

A Tropikárium után vissza a Ferenciek terére, ahol M egy barátnőjével találkozott, én pedig mentem a Puli központba, ugyanis ma érkeztek haza a roverek. Szétszedtük, először a csomagolásukat, majd aztán őket magukat is, összegyűjtöttük róluk a port, amit én megkaptam és hazahoztam némi SEM- és EDS-analízisre. Megbeszéltük röviden a MaunaCast legfontosabb tapasztalatait és a jövőbeli legfontosabb irányelveket, aztán már indulnom is kellett, mert jött haza a vonatom. Ennyi volt ma.

2013. december 27., péntek

2013. december 26., csütörtök

Találtunk egy párkapcsolati (is) mémet, s úgy döntöttünk, hogy együtt kitöltjük. Én (M) gépelek, Koppány az ágynak nekitámaszkodva ül, és diktálja nekem a válaszokat. Ő nem tudja én mit írok, HÁH!!

Utolsó csók:
M: Megkérdeztem Koppányt de nem is válaszolt:(
K: Félmásodperce!!!

Utolsó telefonhívás:
M: A vonalason hívtak minket tán két napja (Koppány szülei), hogy boldog karácsonyt kívánnak nekünk.
K: Add ide a mobilom és megnézem. * megnéz* Anyától ma 11.17-kor, de nem vettem fel, mert épp zabáltam, vagy mit csináltam nálatok a konyhában.

Utolsó sms:
M: Anyától, hogy a nagynénémnek szimpatikus Koppány, mert aranyos fiú. Ma találkoztak először.
K: Szintén anyától ment, hogy mikor érek ma haza.

Utolsó zene amit hallgattál:
M: A Porcupine Tree Stupid Dream albumára vagyok most rákapva napok óta, biztos onnan valamelyik szám.
K: Öööö... Szerintem amit nálad hallgattam, az nem tudom mi volt.

Utolsó sírás:
M: Amikor K-val voltam valamelyik nap, akkor belekönnyeztem a boldog életembe :)
K: Az... nem tegnap volt valamelyik neonos cikken?
M: Áááááh, tényleg. Amikor besírtunk a röhögéstől azon a hülye life-hu-s cikken két napja :D

Randiztál már valakivel kétszer?
M: Pont kétszer? Hát izé.
K: Óóó, hogyne! Többször is. *hatásszünet* Veled.

Voltál már megcsalva/megcsaltál valakit?
M: Hát... nem.
K: Hát, lehet kicsit kemény lesz, de... Nem randizom akaratgyenge emberekkel. És én sem vagyok az.

Megcsókoltál valakit megbánás nélkül?
M: Szerencsére csak úgy. :)
K: Szerintem gáz, ha valaki valaha ilyet tett *irónia* Najó, ez a kérdés gáz.

Elvesztettél valaki fontosat?
M: Még nem, de attól tartok, ez hamarosan bekövetkezik, nem tudom mikor.
K: Igen, a nagyapámat.

Voltál már depressziós?
M: Nem is tudom, szerintem orvosilag ez a kifejezés ez ritkán aggatható bárkire is (egy hosszú rosszkedv még nem depresszió), így a válaszom nem. Vagy max. rövid ideig, még régen.
K: Hm, nem. És nem is tervezem.

Voltál már annyira részeg hogy hánytál?
M: Nem, de szakesten majdnem sok volt az a sok sör. Mondjuk az nem a részegségtől lett volna, hanem attól, hogy túl sok folyadék volt a gyomromban.
K: Velem az csak a részegség után fordult elő, rendszerint.

Szexeltél?
M: :)
K: Szerinted? :D Közöd?!

Hány emberrel szexeltél az életben?
M: Igazából elkezdhetnék terézanyáskodni vagy filozofálgatni hogy most szex vagy szeretkezés vagy egyéb szinonímái nem mindegy, de biológiai értelemben véve egy emberrel, és úgy tervezem, hogy ez így is marad.
K: Egy. És én erre büszke vagyok.

Szereztél új barátot?
M: Azt hiszem nem. A legújabb barátság az Koppánnyal alakult, de ez igazából szerelem is. A szerelmem a legjobb barátom.
K: Always.

Sírásig nevettél?
M: Pár napja majdnem bele is fulladtam, úgy szakadtunk hajnalban.
K: Az előző sírós kérdés nem erre vonatkozott?

Találkoztál olyasvalakivel aki megváltoztatott?
M: Igen.
K: Nem.

Kiderült ki az igazi barátod?
M: Igen.
K: Nem értem a kérdést. Kérek anyától ágyneműt.

Kiderült, hogy beszéltek rólad?
M: Nem azért, de ezek annyira logikátlanul összetett kérdések... Egyébként igen, volt már ilyen.
K: Írj nekem is ilyet. Brotaufstrich Páte á tartiner.

Mit csináltál utolsó szülinapodon?
M: Épp Nagykanizsa fele tartottunk Koppánycsaláddal.
K: Órára mentem.

Mikor keltél ma fel?
M: Tíz körül szólt apa, hogy keljünk, mert két óra múlva vendégsereg.
K: Tízkor, ugye akkor?

Egy olyan dolog, amire nem tudtál várni:
M: Hogy Koppány mikor szándékozik már komolyabb utalást tenni arra, hogy bejövünk egymásnak, még kapcsolatunk kialakulásakor. :)
K: Bitch please, én semmire nem tudok.

Utolsó alkalom amikor az összes tesód láttad:
M: Ma.
K: Mondjuk most az előbb.

Egy dolog amit változtatnál az életedben:
M: Szerintem ilyen nincs. Illetve hát... egészséget adnék azoknak, akiknek már nemigen van. 
K: Nope.

Mit hallgatsz épp most?
M: Ha jól hallom, Koppány idősebbik öccse épp a karácsonyi ajándékát hallgatja, egy David Gilmour szólóalbum. Koppány vette neki, de szerintem azt nem tudja, hogy én választottam, mert tudom, hogy a kései Pink Floydot szereti.
K: Pink Floydot.

Mikor szexeltél utoljára?
M: (Láttam marv a válaszodat, és áá, nem is tudtam, hogy más is használja a bagolyszámlálást :D). Egyébként ha megint nem teszek különbséget a finom kifejezések között, akkor az elmúlt egy napban.
K: Közöd?

Kimegy az idegeidre?
M: Nem megy ki :D
K: Aki ezt a mémet kitalálta.

Leglátogatottabb honlapod?
M: Mármint amit én látogatok? Facebook, blogger, mostanság howrse.com és howrse.hu.
K: Maunacastos blogom. Mármint, amit az enyém, és hogy rajtam kívül ezeket látogatták meg sokan.

Kedvenc színed?
M: Élénkkék.
K: Kék. (Zöld)

Beceneved?
M: Itt a blogon csak M, régen még Ayu is voltam.
K: Pic? :)

Kapcsolati állapotod:
M: Jegyes.
K: Online? =D

Csillagjegyed?
M: Oroszlán.
K: Kígyótartó.

Férfi vagy nő vagy?
M: Nő?
K: Hátööö. Ezek után már én se vagyok biztos.

Általános iskolád?
M: Négyes.
K: Volt belőle kettő.

Középiskolád?
M: Herman.
K: Nyolcosztályos elit gimnázium.

Szemed színe?
M: Kék, közepén szürke.
K: Zöld.
M: És arany foltocskákkal benne. :)

Magasságod?
M: 162.
K: Há mit tudom én. Mi vagyok én, hogy folyton méregessem magam.
[M: 175 körül van :)]

Odavagy valakiért?
M: Igen! :)
K: Meg vissza is.

Mit szeretsz önmagadban?
M: Az ítélőképességemet.
K: Nem tudom. Másoktól kéne megkérdeznem, hogy mit szeretnek bennem.

Tetoválások:
M: Néha gondolkozom rajta, de Koppánynak nem tetszene.
K: Pfffff.

Bal vagy jobb kezes vagy?
M: Jobb.
K: Kétkezes.

Épp most:
Mit eszel?
M: Ovolmaltinekrémmel kent házi kalácsot.
K: A maradékot a fogaim közül.

Mit iszol?
M: Egy sört kérek a kettes asztalhoz!
K: Skótwhiskey-s krémlikőrt (lol, tényleg azt kezdte el inni).

Kire/mire gondolsz?
M: Most épp semmire. Meg kéne enni még egy töltött káposztát.
K: Erre a sós popcornra a kezemben, és arra, hogy mindjárt meg fogom enni.

Mit hallgatsz?
M., K.: Ez má volt.

Mire vársz?
M: Nem tudom.
K: Arra, hogy véget érjen ez a szar.

Szeretnél gyerekeket?
M: Majd igen, később.
K: Pfdgdílgkppppggggfffff hahahaha. Tőled, mémkérdező?

Szeretnél házasodni?
M: Igen. :)
K: *Ásít*.

Munkahely?
M: Remélem majd abban az épületben, ahol Koppány is fog.
K: Nanotechnológiai kutatólabor, egy közelebbről meg nem nevezett.

Ajkak vagy szem?
M: Mindkettő.
K: He?

Ölelés vagy csók?
M: Mindkettő, egyszerre.
K: Mi a f*sz van?

Alacsonyabb vagy magasabb?
M: Magasabb.
K: Az IQ-d?

Idősebb vagy fiatalabb?
M: Idősebb.
K: Pedo vagy nekro?

Romantikus vagy spontán?
M: Romantikusan spontán :)
K: Miért, a kettő nem lehet együtt?

Szép has vagy szép kezek?
M: Aranyos poci és férfias kezek.
K: Szép segg!

Érzékeny vagy érzelmetlen?
M: Van olyan szó hogy érzemetlen? Mármint, így helyes? Amúgy érzékenyebb, négyszemközt.
K: Ilyen szó nem is létezik.

Fellángolás vagy komoly kapcsolat?
M: Komoly.
K: Miért, a kettő nem lehet együtt?

Idegennel csókolóztál?
M: Ez kimaradt.
K: Nem sokáig volt idegen.

Túlságosan részeg voltál?
M: Nem...?
K: Mivan??

Elhagytál valamit?
M: Az eszemet lassan.
K: Kezdem elhagyni.

Szexeltél?
M: Aargh.
K: Pic, ez fárasztó Pic.

Összetörted valaki szívét?
M: Ki tudja...
K: A tiédet fogom. Széttrancsírozni.
(a mémkérdezőnek szólt of course)

Voltál már lesittelve?
M: Nope.
K: Nemm. Nem voltam.

Kiütöttél már valakit?
M: Nem.
K: Még nem. MÉG nem.

Sírtál amikor meghalt valaki?
M: Igen.
K: Nem.

Falaztál egy barátnak:
M: Pf, nem tudom, a barát akarta, aztán végül nem lett rá szükség.
K: Vakoltam is.

Hiszel magadban?
M: Igen.
K: Erre mit lehet válaszolni?

Hiszel a csodákban?
M: Igen.
K: Akkor lesz csoda, amikor vége lesz ennek a szarnak, és hiszek benne, hogy egyszer vége.

Hiszel a szerelem első látásban?
M: Nem, szerintem az kialakul.
K: Nem. Mi az a szerelem első látás?

Hiszel a mennyországba?
M: Nem tudom, az állatok mennyországában igen. Hm. Esetleg az emberekében is.
K: Én a helyesírásban hiszek -_-

Hiszel a mikulásban?
M: Nem. Nem. Nem tudoooom.
K: Minek kell benne hinni? Létezik. Joulupukki.

Hiszel a "csók első randin"-ba?
M: Elfáradtam.
K: Szerintem olyan nem létezik. Az csak mese.

Hiszel az angyalokba?
M: Mindig lemarad az a hülye n betű.
K: Nem vagyok benne biztos. Az életem egy hazugság.

Az összes exed közül ki érdekel?
K: Hát nem a tieid :D

Ha vissza mehetnél az időben mikorra mennél?
M: A dínók közé, ahol még nincsenek emberek, parasaurolophuson lovagolnék, tököm.
K: Mielőtt úgy döntöttem, hogy kitöltöm ezt a szart.

Ha kívánhatnál egy dolgot a világból mi lenne az?
K: Píszjó.

Félsz a szerelemtől?
K: Miért kéne tőle félni?

Szereted ahogy kinézel?
K: Elég, ha más szereti.

M: Haha, és én ezt most a te blogodba posztolom! :D
Nálunk most volt ajándékozás, mert megvártuk a nővéremet és a gyerkőcöket, hogy megérkezzenek. Így minden sokkal nagyobb fun. A bezsebelt ajándékok:

- 1 TB HDD (mwuhahahaHHAAA)
- dupla méretű takaró (eddig ilyenünk nem volt)
- fém pedál, hajtókar, lánckerék, bukósisak (mert ezeket a nyáron lenulláztam ugyebár. a bukósisakot kivéve, mert az nem is volt)
- ipari mennyiségű aszkorbinsav
- ipari mennyiségű nougat bits, csokis műzli, popcorn, banános szívószál, ovomaltine por és ovomaltine krém (legutóbbiról még életemben nem is hallottam)
- bőr kesztyű (MWUHAHAHAHAAAA) és bőr tárca ahelyett, amit a múltkor elhagytam
- meg ugye magamnak vettem egy mobilt a múltkor, arról már volt poszt. Egyébként bevált, nagyon okos kis jószág, a barátom lett.

2013. december 25., szerda

most awesome mákos JEJgli ever

Amit a boltban lehet kapni, az kivétel nélkül egytől-egyig mind fos, és én már hallottam arról is, hogy idős néni (!!!) mégis boltban vette (!!!!!!), úgyhogy én most lerántom a leplet a bejglikről és elárulom a tutit.

A tészta:
- 700g liszt
- 160g vaj
- 120g libazsír
- 500g porcukor
- 2 kiskanál só
- 2 csomag élesztő
- 4 tojássárgája
- 1 dl tej
és +2 tojás, amihez még egyelőre nem nyúlunk.

Fogjuk a hozzávalókat, és egy óriási tálban YOLO-módon mindent összeöntünk (a két tojáson kívül) és elkezdjük összegyúrni. Kézzel javaslom, mert elég durva tésztája van, képes leégetni a gépi keverőt. Addig gyúrjuk, amíg az egész össze nem áll olyanná, hogy elváljon az edény falától és egybe ki lehessen szedni belőle. Ha sok gyúrás hatására sem sikerül és még mindig porzik meg morzsolódik, adjunk hozzá néhány kanálnyi tejet, de tényleg ne sokat. Eztán már menni fog. Ha ez kész, akkor a súlya alapján osszuk 4 egyenlő részre, majd mind a négy darabkát tegyük 1-1 méretes polietilén-fólia (folpak) darabra, lapogassuk szét szép érme alakúra, majd csomagoljuk be, és tegyük be a hűtőbe vagy az ablakba, kint ilyenkor úgyis jó hideg van. Amíg az ott elvan, a mákkal folytatjuk.

A töltelék:
- 100g cukor
- 8 evőkanál méz
- 2 kiskanál fahéj
- 2 dl tej
és majd később 600g darált mák is kell értelemszerűen.

De előbb fogunk a mákon kívül minden mást, és olyan edénybe tesszük, amit később tudunk melegíteni. Ott összetúrjuk ahogy csak tudjuk, majd feltesszük főni. Ha felforrt, ráöntjük a darált mákra, és azzal együtt is összetúrjuk. De úgy is lehet, hogy mákkal együtt mindent össze mint a tésztánál, csak úgy körülményesebb a melegítés. A lényeg, hogy meglegyen. Ha megvan, tegyük ki ezt is az ablakba. Öt percenként nézzünk rá és jól kavarjuk meg.

Ha minden kihűlt, akkor elkezdjük megépíteni a rudakat. Fogjuk a tésztaérméket, kicsomagoljuk őket, de a fólián hagyjuk. Ha túlhült és rideg az se baj, ha kinyújtjuk, nagyobb felületen érintkezik a melegebb konyhapulttal, és gyorsabban megtörténik a hőkiegyenlítődési folyamat. Sodrófával tehát adjunk neki, egyenként kezdjük el kilapítgatni az érméket úgy, hogy nagyjából el is terüljenek a fólia teljes felületén. Ügyeljünk a minél szabályosabb téglalap alakra. Ha szép lapos és szép szabályos, a mák negyed részét tegyük rá és egyengessük el rajta szabályosan. Ügyeljünk arra, hogy ha fektetve van felénk a téglalap (legyen fektetve), a felső élénél hagyjunk egy pár centi üres részt szabadon. A mákot egyszerű körcikként érdemes elosztani az edényben, és akkor nincs vele vacakolás. Ha elegyengettük a tésztán, akkor alulról szépen óvatosan kezdjük el felcsavarni az egészet, a fólia ilyenkor nagy segítséget nyújt. A végénél a pár centis szabad tésztarészt tapasszuk hozzá a hengerhez és akkor JEJ van. A rúd két végét nyomkodjuk el, hogy ne folyjon ki ott a mák. Ha kész a rúd, óvatosan helyezzük a tepsiben található sütőpapírra.
Ha mind a négy rúd kész, akkor a tetejüket óvatosan megszurkáljuk pálcával, hogy a sütés közben keletkező szén-dioxid a keletkező anyagfolytonossági inkontinuitásokon el tudjon távozni. A tésztánál említett két tojást most teljes egészében verjük fel, és kenjük be vele a JEJglik tetejét. Ne sajnáljuk tőle.
Ha ez megvan, vághatjuk be az egészet a sütőbe úgy ahogy van, legalább fél órára és 180 fokra, de majd úgyis észrevesszük, hogy mikor kezd barnulni a cucc teteje, és akkor nagyjából készen is van és tálalható. Nem nagy dolog.

2013. december 24., kedd

idén is elmaradhatatlan

Karácsony hajnalán a legjobb dolog amit Asszonypajtással tehetünk, hogy női portálok szerelmi tanácsadó rovatát böngészgetjük. Fuldoklottunk a röhögéstől. Veszélyes.

Három dolgot tehetsz:
1) Mutasd meg neki, hogy még a vibrid is nagyobb.
2) Mondd meg neki, hogy inkább azzal csinálja, mert a sajátja alkalmatlan.
3) Mondd meg neki, hogy akkor most ő a nő, és azzal a lendülettel dugd is fel neki.
Ezektől biztos megjön az önbizalma.

Magyar verzió: Amíg a halászlé/töltött káposzta csontos-lucskos maradványait nyalogatja rólad, tömd tele a száját jó nagyi-féle mákos bejglivel.

De szigorúan baltával! Akkor jó, ha hasábok keletkeznek utána.

2013. december 23., hétfő

Nyilván nem én vagyok az első aki észrevette, de a pokemon korai változataiban (most épp a Blue) a Metapodok bizony úgy néznek ki, mint egy-egy szép, fényes, erektált fallosz. A sajátomat Dicknek neveztem, és rendkívül viccesnek tartom azt, amikor megkeményedéssel támad. Csatát ugyan nem nyerek vele, de elképzelem közben az ellenfél arcát.
A kapcsolatunk M-mel az utóbbi időben szinte teljes egészében titkokra és hazugságokra épült.
Legalábbis a múltkor azt hittem hogy a szüleinek vásárolja azt a Moby válogatásalbumot, mert nekem azt mondta hogy nekik, de aztán meg most megkaptam tőle karácsonyra. Hát még ilyet.
Meg egy plüsskaméleont kaptam még tőle, ami a tekintetével könyörületet nem ismerve elítél engem, és nincs menekvés előle. És ugye köztudottan én is olyan ember vagyok, aki mindenkit elsőre elítél. Így jól elleszek ezzel a kaméleonnal, majd ülünk egymással szemben, és jól elítéljük egymást. Aztán ha meguntuk, megyünk bejglit enni.


Én a Disney Dínó PC-s eksön gémet adtam neki, ami után már évek óta vágyakozott szegény, mert neki két példányban is megvolt, de mind a kettő elhasználódott, internetről pedig elérhetetlen, mert nincs fent sehol épkézláb letölthető formában (egy ideig ez alapján joggal feltételeztem, hogy nem is létezik), úgyhogy végül Floridából vagy honnan a tökömből szereztem meg számára. A Serious Sam 2-t már úgyis végigtoltuk, a harmadik rész és a HD pedig egyikőnk jelenlegi konfigurációján sem bírna elindulni, úgyhogy most egy ideig megint lesz mivel ügyeskedni PC-játék frontján.

2013. december 22., vasárnap

Miskolcon már nagyjából megszokták az emberek, de Pesten bizony gyakrabban előfordult, hogy páran kotorászni kezdtek a bérletük után a buszon ahogy megláttak, pontosabban nem is engem, hanem a szalagom. De a leggyakoribb eset mégis az, amikor jól szituált öregurak szólítanak meg, és kezdik felidézni a régi időket, amit még az akadémián töltöttek, keseregni a mán, és nagyon jó szerencsét kívánni nekem a szakmámban, és úgy általában büszkének lenni rám, hogy van ez a dolog, ami térben nem, de időben nagyon távol álló embereket mégis összeköt. Az viszont ma fordult elő velem először, hogy egy bácsi örömében elkezdte énekelni a Kohász Himnuszt hibásan, és akkor sem akarta abbahagyni, amikor a neje magához hívta, és diszkréten közölte vele hogy vegye észre hogy én éppen telefonálnék, a bácsi nem zavartatta magát, geofizikus volt még hajdanán - mesélte, aztán bocsánatot kért amiért ilyen vidám lett tőlem. Lol.
Egyébként index-főoldalon vagyok.
Nem mintha nagy szám lenne, tegnap a tudományos vezetőm volt hvg-főoldalon.

2013. december 21., szombat

Nagy reményekkel vágtam bele, de az első négy epizód alapján az Almost human egy elég gyenge közepest kap nálam. Tudom hogy scifi meg minden, de igazából az a bajom vele, hogy Karl Urban Dredd bíróként itt elég gyenge, a mellette ülő robotzsaru Robocopként pedig itt szintén elég gyenge. Sőt, igazából annak ellenére, hogy az egyik elvileg rendőrrobot, a másik meg elvileg egy renegát szőrösszívű megkeseredett vén nyomozó, már-már homoerotikus a köztük lévő kapcsolat, minden dialógusuknál azt vártam hogy mikor esnek végre egymásnak és dugnak egy jót a rendőrautó anyósülésén. Ez pedig gyenge. Így nem tudok egy akciósorozatot komolyan venni. Meg úgy sem, hogy ennyire kiszámíthatóan sablonos a történet. Négy epizód alatt egy fordulat sem volt, ami valamennyire is meglepett volna, a drogdíleres epizód legvégét például már a tizedik percben ki lehetett találni, onnantól meg már csak logika kérdése az odáig vezető cselekmény. Azon gondolkoztam, hogy Rudyt szívesebben láttam volna mondjuk a Stargate Universe-nél a Rókaképű Rush szerepében, de aztán eszembe jutott, hogy az itteni alteregója még hozzá képest is egy puhány kis bohóc, aki indokolatlanul vonzódik a robotjaihoz. Még jó, hogy ninscenek hosszú, érzelemmel átitatott szemezések közte és a robotgyermekei közt. Oh wait...
Igazából mindenki gyenge és idióta a rendőrségnél. Nem csoda, hogy harminc év múlva így megnő a bűnözési ráta. Nézem inkább a Szamuráj Jacket, az való nekem.

Vannak azok az utcai árusok minden decemberben, akik bódéitól nem lehet elférni az amúgy is egyre zsúfoltabb belvárosban, ezért messziről kerülni szoktam őket. Namármost, ma eldöntöttem, hogy legyőzöm az irántuk (is) érzett ellenszenvem, és megpróbálok Bailey's-es szaloncukrot szerványolni tőlük, aztán észrevettem, hogy este hétkor már mindegyik bezárta a boltot. Munkanap. Másnap munkaszünet. Este, amikor mindenki ráér és családostul a városban sétál még utoljára karácsony előtt. Ezeknek nincsen eszük. Jó, ha nem kell a pénzem, akkor nem kell.

Úgy döntöttem, hogy szerzek magamnak egy mobilt, amit lehet használni. A "lehet használni" a következő tulajdonságokat takarja kötelező jelleggel:
- lehet vele telefonálni
- smst írni (weird, de manapság sok "telefonnál" nem egyértelmű, hogy ezeket tudja)
- elérhető is vagyok rajta amikor bekapcsolt állapotban van az eszköz (ez sem mindig magától értetődő)
- alapszintű fényképezésre valamennyire alkalmas
- Java futtatókörnyezet megtalálható rajta
- nem android okosság ellenőrizhetetlen, gagyi, idegesítő szoftverrel
- nem tapizós szar. Utálom a tapizós szarokat. Normális, kiforrott technológiájú, megnyomható gomb kell nekem, amit meg tudok nyomni a zsebemben is, és érzem ha lenyomódik, és nem téveszti össze más betűvel a fos szoftvere miatt, és azt is leszarhatom, hogy karcolódik/betörik a képernyője a mindennapos használat során, mert az csak egy telerakott képernyő, és nem egy többfunkciós szar, ami ha elromlik, akkor mehet az egész a szemétbe.
- nézzen ki úgy, a) mintha nem buziknak szánnák, b) hogy ne a fancy kinézete miatt akarják esetlegesen ellopni tőlem
- ne kapjak sírógörcsöt, ha eszembe jut az ára
Ezen alapvetésekkel végül kiválasztottam a Samsung C3322-t. Eddig úgy tűnik hogy szép és jó, és tetszik nekem. Ez a karácsonyi ajándékom magamnak. Egyszer összehozhatnék egy posztot az általam használt mobilokról. Mindenki azt hiszi hogy mobilmániás vagyok, pedig valójában azért cserélgetem le őket, mert próbálok végre egy használhatót találni.

2013. december 18., szerda

Reggel nagyban élvezem a szabadidőmet és nézem a Szamuráj Jacket, amikor hirtelen eszembe jut, hogy általában túl kevésszer írok arról spontán smst M-nek, hogy szerelmes vagyok belé. Gondolkozom egy percig, veszem elő a mobilom, és abban a  pillanatban sms érkezik tőle, amiben az áll, hogy szeret.

2013. december 17., kedd


Ja, értem, itt már megint az oly széleskörűen berögzült Pest-vidék sztereotípia tankönyvi esetéről van szó. Hiszen elit gimnáziumok egészen nyilvánvalóan csak a nagyszerű és fenséges székesfővárosban létezhetnek, alja középiskolák meg csak vidéken. Ezt mindenki tudja, de azért fontos volt kihangsúlyozni, hogy még egyértelműbb legyen. A vidékiek csórók, azt se tudják mi az a tablet, és a foghíjas, bibliával alátámasztott könyvespolcukon is csak szántás-vetéssel és nyúltenyésztéssel kapcsolatos könyvek vannak, a gazdag szülők gazdag gyerekei a fővárosban pedig egész álló nap nem is csinálnak mást, csak tanulnak, és a polcukon sorakozó kézikönyveket, szótárakat és kötelező irodalmat olvassák.
Ezzel a nyilatkozattal a névtelen pesti gimnáziumigazgató többet árult el magáról, mint szerette volna, például most csinált segget a szájából két mondat alatt. Ami egy igazgatótól szép teljesítmény. Így még inkább meg vagyok róla győződve, hogy jobb volt nekem egy vidéki középiskolában tanulni, mint egy budapest elit gimnáziumban.

2013. december 16., hétfő

a konspirációs elméletekről röviden

Valaki ma megkérdezte tőlem, hogy engem miért nem foglalkoztat a pénzügyi háttérhatalom létezése és tevékenysége. Ezt válaszoltam neki:

Engem azért nem foglalkoztat, mert azt látom, hogy megbízhatatlan, hiteltelen emberek szórakozása az ezzel kapcsolatos ötletelés. Olyan ez, mint egy modern népmese, ami szájról szájra (emailről emailre) jár, és csak részben fedezhető fel benne igazságtartalom, és az emberek aggodalmára és félelmére játszik, mint amikor a legkisebb királyfi elment legyőzni a sárkányt, és végül azért győzte le, mert okos volt és ő volt a kiválasztott. Jellemző még az erős vallásos átitatása az egésznek, hiszen bár Isten nincs mindig megemlítve (kivéve amikor Nagy Magyarországgal és a magyarok kiválasztottságával összefüggésben említik), de attól még ugyanúgy egy láthatatlan, elérhetetlen, és teljes hatalom birtokában lévő titokzatos háttérhatalmat emleget, mint egy felsőbb hatalmat, akiről bár ennél semmi többet nem lehet tudni, de azt igen, hogy gonosz, és hogy a szegény emberek az ő kénye-kedvének ki vannak téve. Én felismertem azt, hogy ezek az elemek (mesei és vallásos hiedelmek) az alacsonyabb társadalmi szinten lévő, főleg tanulatlanabb rétegekre érvényesek, ezért csodálkozom még mindig és őszintén, hogy te ezeket elhiszed. Ha megfigyeled (és megpróbálod egy kicsit kívülállóként nézni), Szaniszló műsora is az echo tv-n olyan, mint egy nagyon durva asztrovilág, amiben a betelefonálóknak egyiptomi pénzenergiát küldenek, és ehhez csak annyit kell tenniük, hogy betelefonálnak. Csak nála nem kell betelefonálni, csak nézni. Igen, az emberek szeretik hallani mások szájából azt, hogy egyszer csak jobb lesz, szeretik hallani azt, hogy saját maguk egy kiválasztott, különleges néphez tartoznak, még akkor is, ha ez nem is látszik kívülről. De legfőképp azt szeretik hallani, hogy minden rossznak egy harmadik valaki az oka, nem pedig saját maguk. Ez az egész nem áll messze a homeopátiától és a kondenzcsíkoktól sem, az összes ilyen elmélet három dologra játszik:
- az emberek bármennyire is tagadják, szeretnek félni, de még jobban szeretnének hősök lenni azzal, hogy legyőznek/lelepleznek valakit aki gonosz
- aki nem ért az alapvető természettudományokhoz, annak bármekkora baromságot be lehet magyarázni
- az ellenség mindig egy titokzatos és elérhetetlen szervezet, ami a háttérből irányítja a szálakat, és minden rossznak ő az oka
Az igazi gonosz itt maga az ember, aki ezt elhiszi, terjeszti, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom egy része ezzel a mesével foglalkozzon ahelyett, hogy valódi, fizikai problémákra keresne megoldást, tanulna, dolgozna, termelne, segítene valakin vagy valamin, gépet szerelne, fát ültetne, néniket segítene át a zebrán, valódi tudományt terjesztene a tudatlanság felszámolására. Ezért amíg akár egyetlen ember is van, aki ilyenekre időt szán ahelyett, hogy tudományos ismeretterjesztő könyveket vagy filmeket nézne, addig én ezt káros tevékenységnek tartom, a társadalom számára is, meg az egyén számára is, akinek a kedélye ennek következtében szorongóbb és borúsabb lesz, az egészsége pedig romlik.

Nekem az ilyesmi ugyanolyan mesének hangzik, mint a Biblia, amihez szintén ugyanaz a három dolog kell: tudatlanság, hiszékenység és vallás, azaz hit egy felsőbb elérhetetlen hatalomban. Az is ugyanennyire káros, társadalmi és szellemi szinten is.
Hát engem ezért nem foglalkoztat ez.
Be kell vallanom, hogy rendesen hiányozni fog. Véget ért a mission control munkája. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ez. Minden másodpercét hihetetlenül élveztem. Akarok még ilyenben részt venni, és valami azt súgja, hogy fogok is. És én most odáig vagyok meg vissza.
Ja, és a blog látogatottsága egy röpke hét alatt elérte a saját blogom összlátogatottságának tizedét. Az baromira sok. Szeretem az embereket, akiket ez érdekel.

2013. december 15., vasárnap

Én voltam tegnap a repülésirányító, az én vezényletem alatt értük el végül a Route1 célját, és én vagyok azért is a felelős, amiért a freerun alatt a holdpor helyett a Mauna Kea aljnövényzetét vizsgáltam közelebbről a roverrel (kaptam is érte dádát). De legalább utána az én kísérletemet hajtottuk végre a holdporfelszórással kapcsolatban.

2013. december 12., csütörtök

what the hell just happened.
A musz én vagyok, a cica pedig M ippeg délutáni szunya közben.

2013. december 11., szerda


Ezen röhögünk órák óta. Órák óta nincs telemetria, de valami megmagyarázhatatlan módon különösen érdekel, mi lehet azzal a switchel, ami nem is a miénk volt és semmi közünk nem volt hozzá, de elfüstölt. Béke poraira.
Este hat óra. Jövünk a planetáriumból, a 10.000 jubileumi előadásról, valószínűleg vannak már akik fönt vannak a Farkasveremben. Kiszállok az autóból a városháza előterében, jön felém a biztonsági őr mogorván. PuliSpace, mutatom a kártyám. Ránéz, aztán rám. Most akkor komolyan ez lesz, hogy negyven percenként ki-be járkál egy-egy ember? -kérdezi foghegyről.
A szemébe nézek. Azt gondolom, hogy ő még bizonyára új itt.
Igen. - válaszolom. - és éjfél előtt lesz még nagyobb mászkálás részünkről, és utána hajnali négyig-ötig lehet arra számítani, hogy ki-be járkálunk. És most beállnánk az autóval, ha kinyitná a sorompót.
Eloldalaz.
Mi vagyunk a mission control. Ő meg csak a portás egy városházán. Az van amit mi mondunk.

2013. december 10., kedd

A legboldogabb két szó, amit valaha is leírhattam chaten a világ másik felére.

Durva dolgok történtek éjszaka. A kapcsolat folyamatosan laggolt, a packet loss gyakran 100% körüli volt, de elmondható, hogy futottunk. Három óra alatt megtettünk fél métert, de futottunk. Részletek a maunacast blogon.
De amire a legbüszkébb vagyok, hogy én vagyok az, aki az első telemetriát megkapta, és én kiabáltam a többieknek miközben tanakodtak, hogy "Srácok, van telemetriánk!" .

2013. december 6., péntek

Na srácok, én most eltávozom a székesfővárosba, holnaptól kezdődik ugyanis a bő hétig tartó Hold-analóg terepteszt Hawaiion, és én ugye aktívan részt veszek a földi irányításban. Az lesz, hogy nappal aludni fogok, éjszakánként meg a városházán árgus szemekkel figyelni a telemetriát, és megoldani a hirtelen felmerülő mérnöki problémákat. Időm nem hiszem hogy nagyon lesz blogolni, legalábbis személyes blogba nem, de úgy terveztem, hogy összedobok gyorsan valami blogféleséget, és írok minden műszak végén egy rövidke összefoglalót az eseményekről. Ez még egyelőre nem publikus. Nektek csak annyi dolgotok lesz, hogy figyelitek a tévében, hogy mikor mondom azt a kamerának, hogy nem nyilatkozom.

A továbbiak olvasásához először indítsátok el ezt a háttérben.

Szóval az az igazság, hogy a múltkor láttam egy bácsin egy pár bőr kesztyűt, és ez a pár bőr kesztyű annyira hihetetlen módon kúllá tette a bácsit, hogy úgy döntöttem, kell nekem egy pár bőr kesztyű. Egész úton a bácsit néztem, figyeltem a sapkáját, a kabátját, az arckifejezését, a mozdulatait, és rájöttem, hogy a kesztyű teszi. Kell nekem. Olyan fekete, vastag, eredeti marhabőr, ami recseg és nyikorog amikor kimérten ökölbe szorítom a kezem. Olyat, amivel ilyen epic zene bömböl a háttérben mint ami most is, miközben lassított felvételben, több kameraállásból, kínosan feszesre vágott snittekben fogom meg a kapaszkodót a tizenkilences buszon, és ezzel a világ legEPICebb kapaszkodásává válik a művelet, olyan kapaszkodássá, amivel a világ további sorsát határozom meg. Az a helyzet, hogy nincs pofám senkitől karácsonyra kérni ilyet, mert drága.

2013. december 5., csütörtök

Be kell vallanom, hogy abszolút nem hoz lázba amikor valaki a net sebességét emlegeti, mégpedig azért, mert én nem érzek különbséget 2, 10 és 20 megabit között. Azt sem tudom, hogy éreznem kellene-e egyáltalán. Pláne, ha a speedtest.net közepére is egy orbitális flash animáció van odabaszva. Mintha attól szebb lenne. Mintha a sebesség számítana, nem az hogy egyáltalán elindul az a fos. Én mindenesetre örülnék annak, ha 20 helyett mondjuk 5 megabites netem lenne, ami nem szakadna meg kritikus online műveletek közben fél napokra a semmitől. Annak nagyon örülnék.

2013. december 4., szerda

Asszonypajtástól lávalámpát kaptam szülinapomra. Szépet, nagyot, pont olyat amilyen neki van, csak nem sárgában, hanem pirosban. Igazából ennek története van, mert nála láttam ilyet élőben először, és képes voltam istenként tisztelni és hosszú időkön keresztül áhítattal figyelni a benne lejátszódó eseményeket. És akármit is mondanak a csoffadt női portálok, a lávalámpa igenis cool, mert számomra az egyik legnagyobb mágia, és órákon keresztül tudom nézni, ahogy a határfelületi energiák játszanak az egymással nem elegyedő folyadékok között.

téli mém

Találtam egy enyhén homó mémet egy blogon aminek az olvasását nem vállalom fel nyilvánosan. A kérdések arra vonatkoznak, hogy tél van.

Mivel ápolod ilyenkor a kezedet?
Azzal, amivel máskor. Szappannal és vízzel.

Forró csoki vagy forralt bor?
A forralt borban semmi extrát nem találok az alacsonyabb alkoholtartalmán kívül, szóval inkább forró csoki.

Mutasd meg egy télies sminked:

Egy télies mimet?

Inkább otthon vagy és teázol egy jó könyvvel és takaróval vagy szánkózol/hóembert építesz?
Viccelsz? Kint fetrengek a hóban, könyvet buzulni bármikor máskor tudok.

Kedvenc dolgod a télben?
Hogy az egész világot beborítja a gyurma.

Mi az a dolog, ami mindig nálad van télen?

Mondjuk egy kabát.

Kedvenc karácsonyi film?
Egyértelműen a Jurassic Park.

Szeretsz síelni/korcsolyázni?

Nem különösebben.

Hogy tudtad meg, hogy nem létezik a Télapó/Jézuska?
Az osztálytársaim próbáltak rászedni, de tény hogy Jézus élt, és tény, hogy a mikulás meg létezik. Kezd elegem lenni azok hülyeségéből, akik azt mondják hogy nem.

Kedvenc téli illat?
Szmog.

Kedvenc karácsonyi zene?
Nyilvánvaló.

2013. december 3., kedd

Ebben igaza van, rengeteg orvosilag releváns adat kiszűrhető belőle az emberek egészségi állapotára vonatkozóan, meg arra is, hogy milyen tápanyagot fogyasztott az elmúlt időszakban. De nem értem, hogy jön ez a diákok teljesítőképességéhez.
(De.)
Széles Gábor bár villamosmérnöki diplomája ellenére köztudottan híján van természettudományos képzettségnek, de talán még józan realitásérzéknek is*, ezért én rettentő izgalomba jöttem amikor a múltkor bejelentette, hogy felfedezett egy új fizikai jelenséget, amely kiaknázására eladható termékként találmányt is épít, és hirtelen nagyon érdekelni kezdett, hogy vajon melyik évszázadok óta ismert fizikai jelenség lehet az, amelyet most ő újrafelfedezett. Ennek következtében úgy bukok a találmányról elszórt takonyra, mint gyöngytyúk az információmorzsára, vagy fordítva. Mondhatni ez a kedvenc közéleti témám újabban. Nagyon kevés infó lelhető fel a dologról, de az úr ma például ezt nyilatkozta. Ízlelgessük.


A gravitációra nincsen fizikai modell. Akkor ez vajon mi?
Idegen lények. Mármint ezek? Csak mert ők szerintem leginkább sehogy nem kapcsolták ki. De ez nem egy szégyellnivaló dolog, fejlettebb létformáknál is előfordul.
Az energia mértékegysége Joule, mely kg * méter négyzet / szekundum négyzet, az erő ezzel szemben Newton, ami kg * m / szekundum négyzet, amiből a laikusok számára is levezethető, hogy az energia haverok közötti is egyenlő erő * úttal. Illetve ha kedves Gábor úr esetleg olvasná ezt a posztot valahogy, akkor ezúton kérdezném tőle, hogy a Naprendszeren belüli energia miben különbözik a Naprendszeren kívüli energiától, mert ezt a fogalomkört hozzá hasonlóan diplomás kutatómérnökként sem tudom értelmezni.

* Ennek legfényesebb példája Szaniszló alkalmazása a saját csatornájánál.

2013. december 2., hétfő

update: a Call of Juarez olcsó, ellenben jó (értsd: szép, kidolgozott, hangulatos) játéknak tűnik eddig. Az egyetlen problémám vele az, hogy minimál beállításokkal is kegyetlenül szaggat nálam, de ez már csak azért van, mert őskori architektúrát használok (6 éveset). Most akkor vegyek másik gépet?
A CS viszont el sem indult. Feltelepült, aztán miután végzett, szólt, hogy akár le is törölhetem, mert Steam accountot kell csinálnom és aztán feltelepíteni. Ez, hogy online kapcsolat nélkül el sem indul a játék, szerintem a legótvarabb húzás egy játékossal szemben, ami létezik. Egy. Kettő, miután megtettem amit kért, szólt, hogy a játékban valami nem jó, át kell konvertálni valami fájlokat hogy tudjak vele játszani. Oké, akkor konvertáld. De nem tudja, nincs elég hely, 3 Gb nem elég neki. 3 Gb nem elég a csének. A játék dobozára az van írva, hogy 500 Mb. Az első játékom életemben, amelyik hazudik a saját dobozán.
Ja. Úgy döntöttem, hogy a steam elmegy a picsába, lehúztam az egészet a kalózöbölből. Egyetlen nyikkanás nélkül települt és futott. Tököm. Miért azt kell szopatni, aki pénzért veszi a játékot?
Szóval úgy esett, hogy pár napja ki kellett cserélni az invertert. Pontosabban kiderült, hogy a teljes LCD-panel hibás és az inverternek semmi baja, úgyhogy a teljes panelt cserélték, a hibásat meg utána visszaadták, mondván hogy vágódeszkának jó lesz.
De nem ismernek ők engem, hazajöttem és persze az volt az első, hogy szétszereltem. Nagyon érdekes rétegekből épül fel az egész panel, de a két legérdekesebb réteg az két műanyag fólia volt, első ránézésre polietilénből, amin nagyon furán tört a fény. Lézerrel sikerült beigazolnom a gyanúmat, hogy az a két fóla tulajdonképpen két diffrakciós rács (a lézerpontot szaggatott vonallá alakította a sötétben). Úgyhogy több sem kellett, ma a laborban az volt az első dolgom, hogy pásztázó elektronmikroszkópiai vizsgálat alá vettem a cuccot*. A szekunderelektron-képe így néz ki:

Ez szép és jó, de hogy térben hogyan néz ki maga a rács, azt sztereomikroszkóppal le is fotóztam:


Ja, tele vannak dzsuvával, de valójában az megkönnyíti mindkét eszköznél a fókuszálást.
Aztán ma este megajándékoztam magam egy Call of Juarez DVD-vel, mert vannak benne pacik meg fegyverek, meg egy CS-antológiával, mert arra egy férfinek mindig szüksége van, hogy egy jó CS mindig elérhető legyen. Félig azzal az ajándékkártyával fizettem ki őket, amin kereken 1 Ft maradt a legutóbbi vásárlás óta. Boldog szülinapot nekem holnap.

* szoptam is vele eleget, nagyon nehezen (kb. egy óra alatt) találtam meg a fókuszt. Egyébként érdekes módon a fóliavastag PE nem töltődik elektronnal.

2013. december 1., vasárnap

Az utóbbi éjszaka azzal telt, hogy végigtoltuk asszonypajtással a Serious Sam első részét LANban, azt elejétől a végéig. Meglepően élvezetes tud úgy lenni kooperatívban a játék. Én egy lila rucis funky afróval voltam, ő pedig az alap Sam karakterrel, és mindketten utáljuk azt a négykarú zöld szörnyet ami ilyen zöld izéket dobál, és a patás csontvázakat is. A nagy bikaszerű izét meg az ordibálós futkosós fejetlen embert viszont szeretjük. Meg a minigunt meg a rakétát. Aztán amikor vége lett, pihentünk néhány percet, és elkeztük letolni a második részt, én a mikulással, ő pedig Elvissel. Második pályán vagyunk.

2013. november 30., szombat

A kurzor véletlenül maradt benne.
Az én véleményem az, hogy digitális írástudatlanság nem létezik. Legalábbis az aktív, termelő tevékenységet végző rétegben. A többi réteg meg kit érdekel (legalábbi az állam szempontjából), ha nem termel? Ja, hogy megint kellenek a nyugdíjasok meg a rétiniggerek szavazni.
Az meg, hogy az egyetemistáknak adnak elsősorban laptopot, hülyeségnek tűnik, de egyáltalán nem az. Jó arány, de tény, hogy a 150 fős évfolyamból személyesen ismertem legalább 1 főt, aki olyan szegény családból származott, hogy még porszívóra sem tellett nekik, nem hogy számítógépre. Neki csak hetente egyszer volt módja az emailjeit átnézni, és ez a technológiai lemaradás érezhető hátrányt teremtett a tanulmányaiban is. Mármint csak a lemaradás, mert ismertem személyesen, és tudom róla hogy amúgy okos, csak mondjuk egy nappal vizsga után vette észre, hogy ő is megkapta a tételsort egy hete. És ez nem csak a szerencsén múlik, hanem anyagi helyzeten.
De hangsúlyozom, ez 1 fő volt a 150-ből. Erre nem lehet politikai stratégiát építeni. A véleményem az, hogy ez az egész akció bullshit, és lesz belőle egy fészekrakó 2, csak nem lakásokkal, hanem feketén belakott digitális térrel.
Az utolsó bekezdéshez meg annyit, hogy mondjuk nem pont erre lenne való a neptun meet street?

2013. november 29., péntek

Kb. 50 év körüli nő, rövid göndör szőke haj, tipikusan ruházati eladó vagy fodrász-manikűrös szakmát sugalló arcberendezés és smink. Halvány olajzöld kabát, hátán vállmagasságban arany, hímzett felirat:
RESURRECTION
ARMY
Nekem sem egy ismerősöm szopta be a sorkatonás hoaxot, amikor rákattintottam a fészes megosztásra, akkor még csak kuncogtam. Rötyörészni annál a résznél kezdtem, amelyiknél a honvédelmi miniszter azt nyilatkozza, hogy a mai fiatalokban nincs meg a tisztelet. A végén pedig, ahol arról volt szó, hogy tanulmányi eredmény szerinti csoportokba kerülünk, konkrétan már nyerìtettem mint egy ló. Most komolyan van aki ezt elhitte? Azért egy nerd ötös infós osztagot megnéznék.

2013. november 28., csütörtök

Discovery Science, Space Pioneer című műsor. Valami hosszú hajú menő fazon azt meséli, hogy az a gagyi CGI-bélésű szoba, amiben Minority report -szerűen hadonászás a vezérlés inputja és félig áttetsző digitális fotók repkednek mindenhova, az az ő adatközpontja, ahol értelmezi a beérkező adatokat. Aha, persze, nekem is van ilyenem a gardróbban.
Az ő feladata - állítja -, hogy ha az emberiségnek esetlegesen el kéne költöznie, akkor új, alkalmas élőhelyet találjon más csillagrendszerekben. A szakmája fizikus-robottervező.
So hardcore, kétségtelenül menőn hangzik, de azért én konzulensnek kijelölnék a csíra mellé mondjuk egy exobolygókutatót is, aki mondjuk látott már világűrt a szemével.
Aztán elkezd arról beszélni, hogy a Proxima Centaurira nem lehet eljutni kémiai alapú rakétahajtással. Úgyhogy a megoldás... űrlift!... öö, oké, karbon-nanocsövet húzunk négy fényéven keresztül? Bár sose mondja ki konkrétan, de nem, itt arról van szó, hogy óriási űrhajót kell építeni, és azt csak a világűrben lehet, ahova űrlifttel kell feljutni.

Szerintem nem csak én látom itt már a sokadik logikai bullshitet, de mitől lesz hatékonyabb egy batárnagy kémiai rakéta, mint egy kémiai rakéta?
Aztán meglátogat valami űrliftépítő csapatot, akik a mezőn egy felfújt labdát forgatnak, amihez madzaggal van kötve valami kavics, és a vezetőjük ott magyarázza hogy így működne. Műsor agykárosultakról agykárosultaknak. Vártam hogy elhangozzon legalább az a szó hogy centripetális, de nem hangzott, így öt perc után végül csatornát váltottam. Kezdünk elkurvulni, mint a National Geographic. Ott is folyton látványosan animált kataklizmákról van szó, szakkifejezések használata nélkül.

2013. november 27., szerda

Kristályosodás szigó vizsga zéhá volt ma. Igazából hétvége óta erre gyúrtam. Fél füzetnyi az anyag, arányban kábé harmadrész szöveg, harmadrész diffegyenlet-levezetés, és harmadrész ábra és diagram. Az oktató mondta, hogy ne parázzunk, képletet és levezetést nem fog kérdezni.
Nem a szöszt. Kegyetlen szar volt az egész, a tíz kérdésből párat nem is tudtam értelmezni sem, nem hogy levezetni meg bizonyítani. Aztán miután szenvedtünk vele egy órát, összeszedték, és az oktató megoldotta nekünk a táblánál a feladatokat, majd mondta hogy neki erre hét perc elég volt, szóval nem volt olyan bonyolult a dolog (de).
Úgyhogy bosszúból utána elmentem megnézni a nyuszikat asszonypajtással a kisállatkereskedésben, volt egy fekete orrú fehér. A randit egy kínai kajával folytattuk mert éhesek voltunk, végül vettünk chipset és normális tablet-tokot, tehát fontossági sorrendben haladtunk az igénykielégítési folyamatban. Aztán hazajöttünk Bonest nézni, meg levezetni a szokásos heti pulis meetinget. Aztán most alszunk.
Csak a zh idegesít. Mi van, ha kettes lesz? Vizsgára hogy fogok így elmenni? Volt már úgy, hogy azért nem tanultál többet a pótalkalomra, mert ránéztél a füzetedre, és arra gondoltál hogy egyszerűen nincs mit, mert nincs benne több megtanulható információ?
Be kell vallanom, hogy én egyetértek ezzel a Teczár Szilárddal és az általa képviselt felfogással, a nők belépésének eddigi ingyenessége, de főleg most az ügy körüli túlzott hisztéria pont azt igazolja, hogy a nőstényember a szórakozóhelyeken csak egy árucikk amit a hímeknek a belépő kifizetése után fel lehet próbálni és esetleg hazavinni.
Másrészről arról nem vagyok meggyőződve, hogy egyáltalán a szórakozóhelyeknek és diszkóknak definíció szerint lenne-e egyáltalán más rendeltetése ezen kívül.

2013. november 25., hétfő

Ezentúl ha valahol vásárlás után az irányítószámomra kíváncsiak, be fogom diktálni, hogy 3500. Köze bárkinek is?

Tönkrement a thetis lcd-invertere, így a kijelző fényerőszabályozása 5 volt helyett jelenleg pontosan 0-t kap, ami azt jelenti, hogy van kép a képernyőn, csak éppen 1000 wattos lámpát kell vele szembefordítanom, hogy lássam hogy mi. 6 év alatt a második alkatrész, amit cserélni kell. Nem lesz ez így jó.
Számítástechnikában javíthatatlanul retró érzelmű vagyok.
Az lesz, hogy beviszem a szervizbe, elmondom a tüneteket, és kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt jönnek rá, hogy az inverter hibás. Ebből az időből szubjektíven becsülhető ugyanis a hozzáértésük.

Megkaptam az idei első ötösöm szellemi tulajdon védelméből. Úgyhogy rettegjetek, mert most már meg tudom védeni a szellemi tulajdont.

2013. november 24., vasárnap

Éppen gitározgattam, amikor apa felkiabált, hogy éppen ott mutogatnak engem az m1-en a szimfonikusokkal.

2013. november 21., csütörtök

A következő megnézett filmem a Hunger Games. Spojler:
Azoknak a vérebeknek a beteleportálásával egészen nyilvánvalóan maga a játékmester saját kezűleg ölt meg két gyereket. Szabályos az ilyen? Nem úgy volt, hogy nekik egymást kell elintézniük?
Láthattuk, ahogy pusztán hologramból megépül egy falkányi vad kutya vagy mi a szösz. Márpedig azok valódi kutyák voltak, hiszen a két gyerek nem magától tépődött cafatokra. Namármost, nem tudnák mondjuk esetleg ugyanezt a technológiát használni arra, hog mondjuk élelmet állítsanak elő a peremvidék számára?

Aztán majd valamikor az Ender's game is lesz, de azt előbb könyvben olvasom el, mivel sokaktól hallottam, hogy az könyvben nagyon jó. Még csak a felénél járok, de eddig nem mondanám, hogy a legizgalmasabb scifi amit ismerek. Nem hitelesek benne az emberi interakciók. De majd meglátjuk a végén.
Az idei tdk letudva, prezentáció itt. Érzésem szerint ezúttal talán túl általános voltam, de ez nem véletlen, ugyanis idén nem a tanulmányi verseny a cél, hanem hogy legyen elég indikátor a pályázatomhoz, ami után a fizetésem kapom, és az ezzel megvan, publikációs jegyzék ismét frissült. Mindenesetre fura módon most, a 4. alkalommal fordult elő először, hogy az alacsony diaszámom ellenére durván túlléptem a megengedett időt (mit tegyek, szeretek szakmai dolgokról mesélni). Általában rövid szoktam lenni és lényegretörő, volt már hogy 9 perc elég volt. Hát most olyan érdekes dolgok történtek, hogy nem.
Úgyhogy most pihenek, aztán befejezem a holnapi előadásom anyagát.

2013. november 20., szerda

Ma délután zh-zom szellemitulajdon-védelemből, holnap reggel tdk-n adok elő pH-változás hatására instabilizálódó szuperparamágneses részecskékkel kapcsolatban, holnapután pedig a csillagdában a modern kori magyar űrkutatással kapcsolatban, azon belül is főleg az első magyar lunar roverről és rendszereiről lesz szó. Lehet választani hogy ki melyikre akar jönni, én az elsőt ajánlom melegen.
Hosszabb távú terveim közé tartozik a jövő heti fosatósan nehéz kristályosodás zh abszolválása, utána a másfél hétig a Maunacast földi irányítása, és belátható időn belül karácsonyi ajándékok beszerzése mindenkinek, és a mobilom s60v3 szoftverfrissítése sufni módszerekkel, mert a nokia szaküzletes fazon inkompetens volt hozzá, mindent nekem kell csinálnom.
Meg vettem tabletre játékokat 700 forintért az előbb, és nem bántam meg.
És a laborban kaptam magam mellé egy frissen érettségizett gyakornokot, aki fél évig lesz nálunk, és az lesz a dolga hogy azt csinálja, amit én mondok neki. Komolyan.

2013. november 19., kedd

[spojler alert] - Miután a csaj meggyógyította Maxet, Max elárulja, hogy azért vállalt munkát Spidernél, hogy meggyógyulhasson. A csaj mindezt tök természetesen hallgatja végig, pedig én a helyében közbevetnék egy kérdést a betegségét illetően, erről ő ugyanis ekkor még nem tud. Logikai baki.
És mégegyszer: aki sugárbeteg, az nem így néz ki. Neill Blomkamp még mindig tud állati stílusos filmet csinálni, de ugyanakkor ez nem egy D9. Pedig nekem az kell.
Így hát Elysium - 7/10

És az utóbbi napokban lenyomott többi film értékelése, egy-egy plusz mondattal szummázva:

World War Z - 4/10
A zombik tudnak futni, én pedig nem tudok izgulni Brad Pittért.

Now you see me - 9/10
A - végét leszámítva - a Prestige óta a legjobb bűvészfilm, híres szereplőkkel.

Trance - 9/10
Majdhogynem Primer komplexitású Inception akcióval, vérrel, csöcsökkel, irdatlan sok mindfuckkal és jó zenével.

2013. november 17., vasárnap

Úgy döntöttem, hogy inkább a scifikkel haladok fordított minőségi sorrendben, így a következő kikapcsolt aggyal bepótolandó film a Pacific Rim volt. Spojler.
Oké. Kezdjük azzal, hogy
Tegyük túl magunkat azon, hogy két kaiju legyakja fél kínát és minden bizonnyal százerek vesznek oda, a magas rangú afroamerikai katonai vezető minden bizonnyal a rendkívül sztereotipikus oroszokra gondol, akiket az egyik kaiju nyomott a vízbe Hongkongban. És a hármasiker japánok, akik a piros háromkarú jaegert vezették aminek leszekadt a feje? Őket nem számolják?
A másik: a kaijuk az idő előrehaladtával exponenciális gyakorisággal és egyre nagyobb méretben jönnek elő. Akkor miből gondolják, hogy egy fal az örökkévalóságig meg fogja állítani az egyre több és nagyobb kinti kaijut aki mind be akar majd menni pusztítani?
Bocsi, ennél jobban nem tudom kikapcsolni az agyam.
Amikor a kínai főszereplő kislány futott a kaiju elől, az jó jelenet volt egyébként. De végig az az érzésem volt, hogy az összes beszélgetős jelenet helyett lehetett volna még bunyó.
Meg ha már Jax Teller és Clay Morrow egy filmben játszottak, igazán becsempészhettek volna valami SOA-kikacsintást, mert én azt értettem volna, és nagyon örültem volna neki.
Spojler vége. Poszt vége.

2013. november 15., péntek

A faszér' nem tudok olyan kütyüt venni, amit nem kell garanciálisan visszavinni egy héten belül. MAD.
Igazából az Oblivion sokkal jobban tetszett, amiről 20%-ban tehet az elegánsabb és letisztultabb műfaji- és stílusvilág, 30%-ban a rettentő agyafúrt történetvezetés, és 50%-ban az, hogy a kikúrt M83 szerezte a zenéjét, akit én majdhogynem istenként tisztelek ugyebár, mert az az ember egy synthpop-zseni, és élvezet volt hallgatni minden egyes taktust a soundtracknél. Filmeknél márpedig ez viszonylag ritkán mondható el. Jó, mondjuk a Star Treknél sem panaszkodom, aki valamennyire is tisztában van a filmzenés iparággal, az megmondhatja, hogy Michael Giacchino nem éppen a legbénább zeneszerző széles e vidéken (Lost, Fringe, soroljam tovább?).

És kevesebbet agyfaszoltam is műszaki dolgokon, mert igazából nem volt min.
Spojler.
Az expozíciót találtam egy kicsit soknak és szájbarágósnak, filmben elmesélve még elegánsabb lehetett volna, hozzá is tett volna a játékidőhöz legalább fél órát. Illetve igazából azt se találtam új dolognak, hogy a dögevők büdösek, putriban élnek, minden mozdíthatót elcsórnak alólunk és csak az atombomba segít ellenük, borsodban is ez a helyzet napjainkban. Még a bőrszínük is hasonló.
Meg az is fura volt, hogy ott volt Isten (Morgan Freeman), és a szcientológus (Tom Cruise), és ketten kellenek ahhoz, hogy egy túlméretes HAL-kilencezrest ki tudjanak iktatni. Egyébként a kamerák miért világítanak belülről mindenféle színnel? A kameráknak nem feketéknek kéne lenniük, hogy mondjuk elnyeljék és CCd-panelre rögzítsék a fényt? Mutassatok EGY olyan filmet, amiben egy robot szeme nem világít, csak feketén tátong.
Spojler vége.
IMDB-n indokolatlanul kevés pontot kapott. Szerintem megveszem DVD-n, mint a Moont pár napja.

A következő bepótlandó film valami bűvészes lesz, a now you see me vagy a trance, de szerintem inkább utóbbi mert ott van benne X professzor.

2013. november 14., csütörtök

Van egy estényi szabadidőm, bepótolom a fillművészeti hiányt.
Megnéztem a Star Trek 2-t. Azt leszámítva, hogy unalmasabb volt mint az első rész és nem értettem a szereplők szinte egyetlen motivációját sem, leginkább az utolsó, epicnek szánt jelenet irritált. Spojlerveszély.

1) Szabadesésben zuhan az Enterprise a Föld felé, mint egy darab kő. Forogva zuhan, ezért a benne futkosó emberek néha a plafonon futnak, néha meg az oldalfalakon.
WRONG.
Szabadesésben mindegy milyen mesterséges gravitációja van a hajónak, mikrogravitáció működik, azaz helyesebben mindennek és mindenkinek lebegnie kéne súlytalanul, nem pedig meghalni attól, hogy átesik az űrhajón.

2) Kirk tíz percen belül meghal sugárbetegségben, közvetlenül azután, hogy lejátszott egy érzelmes jelenetet Spockkal.
WRONG.
Aki külső forrásból nagy dózisú ionizáló sugárzást kap, az nem úgy néz ki, mint aki náthás. Azon súlyos égési sérülések vannak, kihányja a beleit, remeg, és mindenhonnan vérzik. De legfőképpen beszélni és gondolodni sem tud, és nem tudja hol van. Aztán ha igazán nagy dózist kapott, akkor talán két napon belül meghal. Ha akkora dózist kap az illető, hogy erre 10 perc is elég, akkor pláne nem így néz ki, mint az a szépfiú. Szeritem csak szopatta Spockot.

3) És mi lett volna, ha börtöncella helyett inkább egyből egy olyan kriocsőbe teszik Khant, miután a Kronoszon megadta magát?

Spojler vége.

Őszintén szólva JJ Abramstől és ettől a sagától többet vártam volna. Nem érdekel a lens flare, inkább egy normális sztorit rakjon össze.
Az Oblivion következik, megnézzük mit kezd Tom Cruise egyedüli szcientológusként a kihalt Földön.
Az öcsém elsőéves gépész, és én korrepetálom itthon kémiából.
Csak szólok hogy az általános kémia zh-ja neki lett meg egyedül a csoportból. És ez büszkeséggel tölt el.
A sztori az, hogy asszonypajtás erősen gondolkozik, hogy a biológia széles területén belül milyen szakot válasszon. Feltette hát a kérdést nagyon okos módon facebookon, hátha akad valaki, akinek van tapasztalata a szakok valamelyikén, és tud véleményt alkotni. Volt egy fiatal hölgy, aki megírta, hogy tapasztalatból mondja, hogy válassza azt, amelyikhez a szíve húzza, aztán ha nem tetszik neki, akkor majd szakot vált. Ez a hozzáállás egyébkén úgy veszem észre teljesen általános, rengeteg az a 12 államilag támogatott félév, ki kell használni.
Az én véleményem az, hogy NOPE.
Ezért lettem leoltva aztán a hátam mögött tegnap, amiért azt kommenteltem be, hogy szerintem az elején jól szét kéne nézni és felelősen dönteni, mert nagy luxus állami félévet használni később a döntésre. Aztán ezután a hölgy privátban üzent asszonypajtásnak, mert nem szerette volna "ha megint beleokoskodok". Nem mintha ott ültem volna a mellette a gépnél és láttam volna az egészet.
Naszóval. Soknak tűnik az a 12, de egy akármilyen mérnök BSc eleve felemészt 7-et, és ha nem a futószalag mellett akarsz állni a Boschban, akkor az MSc még további 4-et. És máris ott vagyunk, hogy összesen 1 félévünk van pluszban. És én is tapasztalatból mondom, hogy mérnöki (és úgy általában műszaki) képzésen jó, ha van +1 féléve az embernek. Mert bizony előfordulhat csúszás. Nálam is előfordult, és több már nem fordulhat elő. Kitartok a véleményem mellett, nagy luxus államilag támogatott félévet használni a döntésre. Az ember úgy érzi, hogy sok van belőle, megteheti. Ez igaz, megteheti, de ezt majd ki kell fizetnie a legutolsó félévekben, és az nem lesz olcsó.
Jó, elhiszem hogy vannak emberek, akik egyszerűen nem tudnak dönteni a középiskola után. De itt az ésszerű megoldás is inkább az lenne, hogy nem megy akkor addig egyetemre, hanem elmegy dolgozni, és az alatt dönt. És szétnéz hogy hol mi van, eldönti hogy azok közül melyik a legjobb, és azt az egyet megcsinálja végig. Úgy gondolom, hogy a 18 éves felnőtté válás azzal a felelős döntéssel kezdődik, hogy megszervezzük a saját továbbtanulásunkat, és végigcsináljuk, és vállaljuk érte, a döntésünkért a felelősséget. Előfordulhat rossz döntés, persze. De annak ára van. Pont ez a lényeg, ez a felnőtté válás legfontosabb tanulsága, hogy mindennek ára van. És hogy Martin tök jó fej, még akkor is ha asztmás vagy és cigivel kínál. Meg lehet persze keresni az árát, mindenkinek lelke rajta, nem vagyok én senkinek sem az anyja. Én csak elmondom, hogyan lenne ésszerű. Btw egyébként nem muszáj mindenkinek mindenáron egyetemre mennie szerintem.

2013. november 13., szerda

Tegnap este a buszon ismét összefutottam kedvenc középiskolai igazhatóhelyettesemmel, és azzal kezdte, hogy tudja hogy én jövő csütörtökön 9-től adok elő tdk-n, mert ők is megkapták az erről szóló értesítőt idén is. Ezen én meglepődtem, mert nem tudtam, hogy középiskoláknak is kiküldik az ilyet. Erre mondta, hogy nem is mindig, de amikor kapnak, akkor egyből átfutja hogy van-e közte volt hermanos csemetéje, és megnyugodhatok, mert én mindig benne vagyok a keménymagban. Kérdezte, hogy haladnak a kutatások a mágneses izével, én meg mondtam, hogy ferrofluidokról van szó, amik önmaguktól nem mágnesesek, ő meg mondta, hogy igen, rémlik neki, csak hát ez a leírásból nem derült ki. Mondtam neki röhögve, hogy hát ja, a tudomány ilyen. Erre ő is röhögött. Igazából arra volt végig kíváncsi, hogy vizes közegű szuszpenziót mikor fogok tudni neki szállítani, én meg mondtam, hogy hát nem úgy van az, legalább egy hónap de inkább kettő amíg egy fél liternyi elkészül belőle, mert diffúziókontrollált a folyamat, ő meg mondta, hogy nem erről volt szó, mert hónapokkal ezelőtt amikor találkozott velem, egyszer azt mondtam neki, hogy egy nap alatt összeütök belőle bármennyit. Én meg erre is mondtam neki, hogy igen, tényleg ezt mondtam, de aztán kiderült hogy mégsem. Ilyen a tudomány :D Igazából én bírom Dudás tanárurat, és szerintem jó fej, mint Martin, csak ő nem kínál cigivel.
Szóval a poszt lényege az lett volna, hogy jövő csütörtökön adok elő 9-től nem tudom hol, nagy valószínűséggel vagy az egyetemen, vagy az MTA-székházban, olyat is látott már a világ. Akit érdekel a stabilizálatlan ferrofluidok lelki világa, jöjjön el meghallgatni, mit súgnak.

Közben asszonypajtással már több mint egy éve vagyunk jegyespár. Minél jobban megismerem őt, annál szerelmesebb vagyok belé.

2013. november 11., hétfő

Előre nem látott technikai dolgok miatt úgy néz ki pár hetet csúszik a Maunacast, december első két hetében lesz majd az eksön. A Pisces-űrközponti EPO-managerünk így reagált erre a hírünkre:


Így nyugodtabban tudok most tdk-t írni és zh-ra készülni. És aztán majd full műszakban tudok majd a telemetria előtt ülni a földi irányításban.

Én ezt nem így fogalmaznám meg. Szerintem teljesen más területet fed le a kettő. A pécét munkára használják, a minden mást meg nem munkára. Én legalábbis a vonatúton hazafelé szívesen elpöckölgetem a tabletet meg a mobilt, és nem láttam még élő embert, aki azt mondta volna, hogy na, most dolgoznia kell, és akkor a jelentés/beszámoló megírásához ne egy laptopot vett volna elő legalább.
És mint telente a városban a varjak, úgy jelennek meg minden apró kütyü-megmoccanásnál a "PC halott!!" bekiabálások már az idők kezdete óta. Mert hogy több androidot adnak el mint nem androidot. És valóban, a telefonoddal megteheted azt, hogy odaadod a gyereknek aki lenyomja a vécén, te meg utána veszel egy újat, senkit nem érdekel. De aztán ha etetni akarod a családod, akkor odaülsz a géphez, és gdp-t termelsz. És őszintén szólva kicsit unom már ezt, amikóta a legelső érintőképernyős bizbasz megérkezett ide keletre, azóta kárognak már egyesek hogy na a pécének annyi és a pécének befellegzett és temetheti magát, mert itt az n+1-edik mp4 lejátszó, és akkor már senki nem használ pécét. Szerintem meg egy nagy lófaszt. Nagy különbség van a kettő között, és viszonylag kis hatással egymás életére. A tabletek és okosmobilok divathullámokban jönnek mint annak idején a pokemonos tazók, számítógépet és laptopot viszont munkára használ az ember - akkor, amikor vége az ebédszünetnek, és menni kell dolgozni. Amit pedig munkára használ az ember, annak kiforrottnak, megbízhatónak, funkciógazdagnak kell lennie, ilyen eszköz a pc-n és az általánosan használt pc-s operációs rendszereken kívül pedig egyelőre nincs. De amíg egy android attól szilánkosra fagy hogy ránézel és a testreszabhatósága kimerül az óra és a nyelv beállításában, addig ilyenre nincs lehetőség. Lefagy, istenem, mindig ezt csinálja, újraindítom. Egy cégnél ilyet nem lehet megcsinálni, mert a második fagyás után jön a szoftver/hardver csere, és megvessszük inkább a jobbat. Hosszú még az út addig, amíg tableten olyan produktív tevékenységet lehet majd végezni, mint amilyet egy normális klaviatúrával, normális perifériával felszerelt univerzális gépen már most lehet.
A két világ közel sem olvad össze, ez baromság. Senki nem ismer be semmit, maximum azt, hogy aki nem tud divatos lenni, az nagy bevételtől esik el. De ettől nem több a dolog. Viszont a Microsoft megtehetné, hogy ezentúl professzionális terméket gyárt professzionális piacra. Nagyjából úgy, ahogy idáig is tette, csak ezentúl több erőforrással. És akkor nem kéne neki reklám sem, és tojhatna arra, hogyan röhögik ki őt a maces/androidos hipsterek akik a híd alatt csövelnek, mert ha professzionálisan használható szoftvert gyárt, akkor annak az ára tökmindegy, úgyis mindenki azt fogja vásárolni az üzleti szférában, a hipszterek pedig hadd játsszanak a játékukkal.

2013. november 10., vasárnap

Fészen rátaggelt engem egy ismeretlen ember egy ismeretlen csecsemőarcra. Rákérdeztem a dologra, és kiderült, hogy ugyanúgy hívják, mint engem, és ezért történthetett. Megkérdeztem, hogy konkrétan ugyanaz-e az összes neve. Azt a választ kaptam, hogy lehet hogy csak az eleje, de az is lehet hogy nem, mert az apukájának az a neve, mint nekem a második.


2013. november 9., szombat

maunacast mission control szimuláció

Ma volt a colabsban. Ott volt rengeteg rookie, meg Laci, meg Matyi, meg én, meg Miki, mint veteránok. Illetve ők még inkább veteránok, mint én. Eredetileg úgy mentem oda, hogy akkor most én is betanításra megyek, ehhez képest én magyaráztam mindenkinek, hogy a telemetriát hogyan kell értelmezni, mert gyakorlatilag csak egy fél képernyőnyi táblázat amiben folyamatosan változnak a számok, és fél képernyőnyi diagram, amin színes görbék futnak összevissza, pedig talán a kameraképeken kívül a legfontosabb felület, ami egy mission control szoftverben létezhet. Úgyhogy nagyjából én voltam a telemetry + optical sensors person, de persze a flight director szerepét is kipróbáltam, meg a rover driverét is, mert szükség lesz rám ilyen minőségekben is egy hét múlva ilyenkor. Miki bezárt minket a szobába három laptoppal, a rovert elvitte valahova random helyre az épületben, és épített köré egy random akadálypályát. Aztán szólt hogy mehet, és találjunk vissza. Kiderült, hogy a sloziba rakta be, háttal. De megoldottuk, két és fél óra alatt átnavigáltuk magunkat a folyosón. Balázs aztán kicsit upgradelte a GUIt, ehhez újra kellett kalibrálnia a motordrivereket is, úgyhogy a második menet már nem volt ilyen könnyű, gyakorlatilag újra fel kellett fedezni a rover képességeit, meg hogy hogyan reagál egyes parancsokra. Egyszer a telemetriában fekete képet kaptunk, aztán kiderült, hogy nekimentünk szemből a falnak, mert intervalra egy nullával többet érzékelt az új szoftver, mint amennyit szerettünk volna, hogy érzékeljen, ezért 10x annyi ideig futott. Aztán utána az egyik terepakadály babzsákot gyűrte be a kerék, a field crewnak kellett kiszabadítania.
A két futás közti maintenance szünetben pedig bemutattam a saját rookiejaimnak az irodát, a burkolat nélküli 2.5-öst, a kereket, és magyaráztam nekik egy-két okosságot.
Nem leszek érzelgős, igazából tetszett ez az egész.