Most pedig elmondom mi volt ma. Szóval mi másér' is kéne bemenni szünetben a suliba, mint a hülye tesi miatt. Most már nagyon elegem van belőle hogy azzal is cseszegetnek, úgyhogy utaztam a buszon dögmelegben a nyugdíjasokkal*, bementem a suliba, benyitottam.
- Jó szerencsét!
- Jó szerencsét. - köszöntek vissza. Majd csend lett, várták hogy mit akarok. Tanárúr ott ült a fotelében a dohányzóasztal mellett, egy másik csávó pedig a pultnál csinált valamit. A rádióban épp valami krisztina aguiléra szám ment.
- Én azért jöttem, mert megtagadták az aláírást tőlem...
- Hát ha nem jársz teniszezni... - vágott közbe tanárúr.
- De járok teniszezni, de megtagadták az aláírást, pedig megvan a tíz alkalmam. - vágtam közbe én. Egy másodperc csend.
- Hát ha megtagadták, akkor ezek szerint mégsincsmeg. - tanárúr megengedett magának egy kárörvendő mosolyt.
- A naplóba nincs beírva, csak nyolc. - tett a tűzre a másik pasas, próbált szigorú képet vágni, mintha az én hibám lenne, de a szája szélén neki is megjelent egy halovány mosoly.
A szemem láttára írták be az utsó két alkalmat. Sóhajtottam. Számítottam erre, hogy ez lesz. Hátranyúltam, megmarkoltam a 45-ös Smith&Wessonomat krómozott szánnal és faberakásos markolathéjjal, előrelendítettem, ugyanazzal a mozdulattal fel is húztam a kakast. Tanárúrra céloztam, aki a mozdulatra egyből felpatttan a fotelből, ösztönösen menekülni kezdett. A fegyver csövével követtem a mozdulatát, a térdére irányítottam, és meghúztam a ravaszt. Iszonyatosan hangos volt, a lövedék keresztülment tanárúr térdkalácsán szétroncsolva azt, az áldozat a lövés erejétől előrebukott, a földön kezdett fetrengeni, és közben folyamatosan ordítozott a fájdalomtól. A másik pali a pultnál teljesen lemerevedett az ijedtségtől, meg se moccant mint egy szobor, úgy állt ott. Csend lett, tanárúr csak nyöszörgött ott lent a földön, térdéből ömlött a vér. Most a másik palira irányítottam a fegyvert.
- Ide a kibaszott naplóval. - mondtam látens nyugalommal. A csávó remegő kézzel adta a kezembe, közben végig a fegyvert nézte. Az asztalról felvettem a papírt, amire helyben jegyzik a részvételeket. Odamentem a földön fetrengő szerencsétlenhez, leguggoltam mellé, kinyitottam a naplót, letettem a tanárúr orra elé a földre, a papírt is kinyitottam a Szerda déli 12-nél, odatettem a napló mellé. A tarkójához nyomtam a Smith&Wessont.
- Most ezt jól nézd meg, te geci. Látod te is? Itt nyolc karika van, ott meg tíz. Látod? Itt nyolc, ott tíz. Nyolc, tíz. Nyolc tíz.
A hüvelykujjammal ismét felhúztam a kakast. Tanárúr nem csinált semmit, csak halkan nyöszörgött, teljesen összenyálazta a szőnyeget a szerencsétlen. A másik pali még mindig teljesen mozdulatlanul állt a pultnál, mégcsak nem is pislogott. Megint sóhajtottam. Felálltam, felvettem a tollat az asztalról, és komótosan beírtam a hiányzó két karikát a naplóba. A krisztina aguiléra számnak most lett vége.
- Jóban leszünk. - mondtam nyájasan tanárúrnak, miközben elraktam a fegyvert. Köszöntem, és kimentem. Felültem a buszra és hazajöttem. Hát így lett aláírásom tesiből.
* Kimondhatatlanul utálom amikor az ajtónál tolakodnak fölfelé, pedig nem is tudnak járni. Ahelyett, hogy én gyorsan felpattannék, és ők meg totyoghatnak hátul ameddig akarnak. De amikor meg mennék be a busz belsejébe, rögtön az első ülésre próbálnak leülni, rakosgatják a szatyraikat összevissza, tíz perc amíg végre sikerül letenni magukat, én meg addig ott álljak az ajtónál a nagy tömeggel a hátam mögött, akik még szintén felszállnának.