2015. március 30., hétfő

Az egyik kari intézetnek logópályázata volt, amire az öcsém segedelmével logót terveztem, talicskányi pénzt lehet az egésszel nyerni, na meg persze a lehetőséget, hogy bármikor azt mondhatom bárkinek, hogy ja, azt a logót én terveztem. Szerintem iszonyat jó lett a logó egyébként, szerintem van is esélyem nyerni, és elvileg ma van az eredményhirdetés, de nekem még nem hirdetett senki semmit.
Viszont kiválasztottak engem, és holnap lehetőségem lesz megtekinteni élőben Áder János Köztársasági Elnök Urat, amint a díszteremben a környezetvédelemről papol olyan embereknek, akik ehhez tuti jobban értenek nála. A beléptetést elvileg ilyen hiperbiztonságosra oldják meg, csak a visszaigazoló e-mail felmutatásával lehet bemenni, engem viszont nem tudom mi akadályoz meg abban, hogy az egész tanszék számára köremailként szétküldjem. Nincs benne semmi egyedi azonosító, szóval szerintem abszolút semmi. Egyébként meg nem tudom lesz-e időm elmenni meghallgatni az Elnök Urat, mert én vele ellentétben akkor éppen dolgozni fogok.
Mondjuk arra tényleg, igazán kíváncsi vagyok, mit fog tudni mondani a környezetvédelemről környezettudósoknak.

Egyrészt a szexuális tartalmú képeket csak az állítsa be gyerekekre veszélyesnek, aki nem szopott maga is élete első pár hónapjában női mellet. A gyereket amíg gyerek, teljesen hidegen fogja hagyni minden szexuális tartalom, amikor meg nem hagyja hidegen, akkor meg már nem gyerek, hanem serdül, és szvsz abszolút rendben van, hogy nem harminc évesen fog először fedetlen női combot látni és nem először élőben, hanem még idejében elébe megy a dolgoknak, arra használja az internetet amire való, és utánanéz, hogyan működik az emberi reprodukció, ha már a bigott fundamentalista oktatási rendszer ezt nem tanítja meg neki.
A gyerek meg kéremszépen nem pucér nénik fenekét fogja bámulni a közösségi oldalakon sem, hanem a GTA-t, a minecraftot, a legújabb tinisztárt, vagy az új ájfónt. Vagy a való világ explicit verzióját. Aminek a létezéséről, és arról, hogy bárki számára megnézhető, nem ő tehet, és jó esetben nem is a szülei.

Ha már itt tartunk, akkor másrészt meg kurvára álszent dolognak tartom ezt az egészet egy olyan korban, amikor már majdhogynem az számít gáz és deviáns viselkedésnek, ha valaki megrökönyödik azon, ha egyetemi oktató vetíti le a saját pornóját a hallgatóknak, ha középsulis tanárnők csábítják threesome-ba a diákjukat, vagy ha óvodapedagógus reklámozza büszkén a neten a szexblogját. A tanárnő ne a szülőket küldje börtönbe, hanem beszélgessen el velük a gyereknevelésről, mutasson példát a gyereknek és a szüleinek is, és értse meg, hogy ha a gyerek azt kiabálja a CODban hogy megbaszom anyádat, akkor az nem azért van, mert egy szexuális ragadozó gyökér szülőkkel, hanem azért, mert ezt látta a többiektől, hogy ez így rendben van.
A gyökér szülős rész az stimmel. Egyébként akinek ilyet ordibál a gyereke, az elbaszta a parentinget. Még szerencse, hogy a gyereknevelés ideális esetben nem csak rajtuk múlik.
Tegnap az okozott nekem bizonyos mértékű tudathasadást, hogy meg kellett tudnom, hogy a szénsav hivatalosan nem szerves sav. Emögött talán az lehet a logika, hogy nem tartalmaz alkil csoportot (CH3), és emiatt csak annyira lehet szerves vegyület, mint mondjuk a szén-dioxid, ami köztudottan nem az, mert sose mondja senki annak.
Igen ám, viszont a suliban úgy tanítják pongyolán, hogy minden szerves amiben van C, a szénsavban pedig van C, de ami még meggyőzőbb bizonyíték, hogy pont ugyanaz a karboxil csoport (COOH) adja a vegyület savas jellegét, mint bármelyik másik szerves savnak, és ez viszont tényleg kizárólag csak szerves savakra jellemző. A különbség annyi, hogy ha lecseréljük valamelyik hidroxilcsoportját egy hidrogénre (tehát kvázi kivesszük belőle az oxigént), akkor megkapjuk az első hivatalosan is szerves savat, a hangyasavat. Ami az előbbi logika alapján még érthetetlenebb módon soroltak a szerves savak közé, mert ugyanúgy nincs benne az előbb emlegetett alkil. Sose hittem, hogy a főzős csoport ekkora vallásháborút tud okozni az elmémben. Ezek után most már bármi kiderülhet.

Az éjszaka egy része meg azzal telt, hogy asszonypajtással mobilon esküvős csokordobós fail videókat néztünk az ágyban, kielemeztük őket, és meg lett beszélve, hogy akármi történik, ő fogja elkapni Boriék esküvőjén a csokrot, mert ő lesz a következő. Úgyhogy nagyon komolyan el kell kezdenünk csokorelkapásra gyúrni.

2015. március 28., szombat

Biccs plíz. Nem én vagyok öreg, hanem a kultúránk van lemaradva.

1) Nekem a mai napig megvan a gimis játékgyűjteményem, külön floppyn van a Prince of persia, az UGH!, a Prehistorik és a Liero, és nekem eredeti, gyári Lemmingsem is van bizony, ami valószínűleg hibásan érkezett, ezért soha nem működött, de attól még ereklyeként tartották számon a történetírók.
És van egy 8 inches floppym is. Az első számítógépem gimis koromban kaptam, abba még olyan floppyt kellett rakni, aztán érettségi után a giminek adományoztam az egész gépet oktatási célra. (Meg mert a számtektanárt bírtam a legjobban.)

2) Nekem ilyenem sose volt, de megörököltem a nagyapám diktafonját, ami pont ugyanezt a funkciót el tudta látni, csak volt rajta egy plusz mikrofon. Rongyosra használtam.

3) A nagymamámnak a mai napig ilyenje van.

4) Ezen pedig írtam novellákat is, nem is olyan régen. A nagyapám író volt, az ő írógépét is megörököltük.

5) Nekem olyan igazi konzolom sose volt, de sose hiányzott. Apa gépén elfutottak a DOSos csodák, sőt, még a Tomb Raider is. Az bőven elég volt sok-sok évig.

6) A gameboyból kimaradtam. Viszont azt most pótolom >:)

7) Az összes valamire való film ilyenre van felvéve otthon. Űrtechnika volt beprogramozni a videót arra, hogy felvegyen egy filmet akkor is, ha nem vagyunk otthon.

8) A klasszikus gimm-meséket ilyen multimédiás vetítések keretében mesélte anya gyerekkoromban. Néhány évente szoktunk családi vetítéseket is tartani őskori nyaralós képekből.

9) Igazából ez is csak a tévéből ismerős, mint a game boy.

10) És ez is amerikai technológia volt, amit apa gyerekkori barátja hozott néha haza. Mi nem mertünk hozzányúlni.

2015. március 26., csütörtök

Nallagnál találtam tetsződő mémet.

Az első...

...szó, amit kimondtam
Gáz, de erre nem emlékszem, és szerintem a szüleim sem. Gyanítom, hogy valami egyszerű, de fontos jelzőszó lehetett, mint az ÁHÜM, a NEM, a TÁTÁ, vagy valami hasonló.
Viszont szemtanúk állítása szerint az óvodában kifli volt a jelem.

...plüss állatom
Egy óriási (kb. 40 centi magas) ülő helyzetben lévő élénksárga, szivacs bélésű maci, fekete gombszemmel és :P arckifejezéssel. 24 éves koromig vele aludtam. Különlegessége, hogy óvodás koromban úgy gondoltam, hogy nagyon megnőtt a bundája, ezért egy ollóval egy kellemes nyári délután alatt lenyírtam. Utána már nem nőtt olyan gyorsan.

...szerelmem
Az az igazság, hogy színtiszta, zsigeri szerelmet először M iránt kezdtem érezni. Őelőtte az az igazság, hogy nem voltam szerelmes igazán sose senkibe, pedig próbálkoztam, és végig azt hittem hogy velem van a baj, hogy nem tudok eléggé szerelmes lenni. Nem kamu.
És az sem kamu, hogy ezzel szemben voltak páran akiknek valamennyire bejöttem, de sose fogadtam senki közeledését. Bizonyos körökben talán hihetetlen lenne, de ebből következően sose használtam ki ilyen módon senkit szexuálisan, pedig volt ismerősöm, aki ilyet is tanácsolt nekem.
A gyerekekben mindig megvan az az egészséges fogalom, hogy annak adunk csókot és azzal kezdünk járni, akit szeretünk, és akivel együtt akarunk élni és össze akarunk házasodni. Én ezt sose vedlettem le, és guess what. A gyerekeknek igazuk van.

...csók
Lehet hogy gáz, de az 21 éves koromban esett meg. Az viszont szerintem nem gáz, hogy az első szerelmemmel, akinek aztán gyűrűt húztam az ujjára.

...legjobb barát
Gergő volt talán, még másodikból. Egyszer még gépezni is voltam nála, az UGH!-val játszottunk. Volt egy nagyon ijesztő medve méretű kutyája, ami elszökött és nagyon szomorú volt mindenki, de én titokban örültem, hogy végre nem fog többé megugatni suliba menet. Aztán eltávolodtunk egymástól (mármint én és Gergő, nem a kutya). Túl menő arc lett, én pedig nem voltam az sosem.

...házikedvenc
Amikor először ébredtem öntudatra mint a skynet, akkor éppen egy japán kakasunk volt, ami azért elég menő dolog így első háziállatnak. Videóval van dokumentálva, amint 4-5 évesen kora tavasszal az udvaron játszás közben valahogy megijed és átrepül a fejem felett, én meg erre azt mondom apának, hogy "aztán majd minket is a fejünkre szar".

...macskajaj
Nem szoktam másnapos lenni.
Ennyi.
Vagy nem tudom, ha nekem minden reggelem ugyanolyan mint akkor, akár az is lehet, hogy minden reggel másnapos vagyok.
Okádni viszont szoktam egész éjszakán keresztül.

...munka
Három napon keresztül Borsot osztogattam a Centrumnál még gimis koromban. Gáz meló, de kifejezetten jól fizetett, mert ez akkor még nagyon új újság volt, és be kellett járatni. Volt egy néni, aki nem hitte el hogy minden nap frisset adok neki, kénytelen voltam megmutatni neki a dátumot (nénik, cöhh...).
Egyébként utáltam az egészet, mert egyrészt maga az újság is alja gané fos volt és nem akartam nagyon hozzájárulni a terjedéséhez, másrészt már akkor is utáltam emberekkel kommunikálni, pláne hétköznapi prolikkal, akikből valamiért nagyon sok van. De olyankor végig a pénzre gondoltam, és az segített.

...koncert
Életem első sok koncertjét egyébként amin voltam, nagyon nagy eséllyel én adtam, zongorán. A zeneakadémia dísztermében. Sok olyan volt. Olyan is volt, amit a tesóm adott. Korán kezdtünk zeneileg képződni, fogalmam sincs, hogy melyik volt az első olyan koncert, amelyiket mindketten csak hallgattuk, és egy közvetlen ismerősöm sem játszott.

...sminktermék
Szerintem a hintőpor, amit a seggemre szórtak babakoromban.

2015. március 25., szerda

A mai adag jegyzőkönyv kijavítása után a maradék időmet azzal töltöttem, hogy sillabuszt gyártottam a hallgatóknak.
Ezt.
Egy korrekt cikket vártam, amit talán felvilágosít némileg kultúrtörténeti dolgokban, erre ez a szemét felbaszta az agyam, és még inkább erősítette bennem a sztereotípiát.
- A vegyészet konkrétan nem mérnöki szak. Köze nincs a kettőnek egymáshoz.
- A vegyész lányok tudása a legkevésbé sem hézagos. Tipikusan nem belőlük lesznek a spirituális biomamik és az ezopicsák.
- Akik tudományos igényességgel foglalkoznak vele, azok megnyugtató részletességgel feltérképezték és tudják, mitől és hogyan lesz rákos valaki, miért és hogyan gyógyul fel belőle, többek között pont egy női kutatócsoport (is) foglalkozik ezzel évtizedek óta a szomszéd tanszéken (is). A rák misztikuma csak a tanulatlan faszparasztok városi legendája.
- A hagyományos orvoslás eredménye minden kétséget kizáróan JÖN. Azért hagyományos orvoslás a neve, és nem alternatív, mert mérhető módon működik.
- A cikk végén a placebó fogalma van elég nevetségesen és félreérthetően körülírva.
Egyébként meg mi az atyaúristen ez.

2015. március 24., kedd

1) Ez bullshit kifogás, eddig is voltak határidős kötelezettségeim. Töri témazáró szerdán, öcsém korrepetálása keddenként, stb. Meg kell tanulni beosztani az időt és naptárat kell vezetni.

2) Ez munkahelyfüggő, amit mindenki maga választ meg. Egyébként nálunk nulla a produktivitás, ha nem alkotunk csoportokat. Olyan dolgokkal foglalkozunk, amiben kizárólag csapatmunkával lehet eredményt elérni.

3) Attól függ. A LAN-partikat kifejezetten szoktam élvezni. Kifejezetten jófej kollégáim vannak. Aki pedig nem az, arra egy percet sem pazarlok az életemből.

4) Ez is munkahelyfüggő. De ha nem az, azért egy idő után minden zsák megtalálja a foltjait, kivéve akkor, ha elképesztően láma az illető.

5) Ez igaz, de ez egyrészt nem a felnőttkortól függ, másrészt meg van nekem is olyan nem pénzügyi jellegű vagyonom, amiről sokan csak álmodoznának, ha tudnák hogy létezik. Abszolút nem meghatározó tényező ez.

6) Ennek nem látom értelmét. Miért ne barátkozhatnék senkivel attól, hogy van valakim? Az én koromban már a legtöbb embernek van. Attól még nem mehetek el ebédelni egy azonos nemű kollégával?

7) Na ja, gyerekről még egyelőre nem tudok nyilatkozni.

8) Ezt nem nevezném problémának. Szerintem minden értelmes ember megválogatja a barátait.

9) Ezért írom a telerakott blogot.

10) Nekem nincsenek nagy titkaim, és semmi szégyellnivalóm sem. Hogy másoknak vannak, az nem az én problémám. A különleges perverzióimat ki tudom élni a munkámban.

11) Az igazán jelentős, örök és igaz barátom az asszonypajtás. Mindenki más az haver. Nincs itt sehol ellentmondás.

dolgok

Az új Mission Impossible teasere és trailere egy fos. A Ready or not az úgy önmagában menő szám amúgy, és gondolom itt is annak szánták, bár nem tudom hogy rakták be így bármiféle koncepció- és anélkül, hogy mondjuk hangnemben, tempóban, vagy úgy egyáltalán a hangulatában illene a filmhez, vagy annak részleteihez. Utálom, amikor egy jó film trailerét ilyen amatőr blődséggel basszák el.

Én soha nem aggódtam egy percet sem a Mars One projekt miatt, nekem van annyi rálátásom most az űrkutatás jelenlegi eseményeire (lol), hogy világos volt már az elejétől fogva, hogy belátható időn belül itt egyetlen emberes űrhajó sem fog a Mars felé indulni, pláne nem egy olyan, amely egy valóságshowra épülne.
Igazából ott baszták el már a legelején, hogy olyan emberek találták ki az egészet, akiknek fingjuk sincs a tudományról, a pénzügyekről és úgy az emberek viselkedéséről sem, amikor nagyszabású projektek támogatásáról van szó.
- Nincs elérhető technológia embert élve idegen bolygóra juttatni.
- Ha valaha lesz is, az biztos, hogy tíz éven belül elérhetetlen, de még húsz éven belül is.
- Nem is kezdték még el igazán kifejleszteni. Ha még csak most kezdenék el, lenne belőle harminc év is.
- Aki pedig utazna, az nem valóságshowba való, a műsor nagy bizonyossággal igen hamar megbukna nézettségben, ez az egész dolog egyszerűen nem valóságshow-material.
Aki nem valóságshowk csöcsein nevelkedett és nem egy segg van a feje helyén, az az előző felsorolás pontjaival tisztában van, és esze ágában sincs előre megfinanszírozni egy ennyire bukó projektet. Mert ugye az világos, hogy ezt előre meg kell finanszírozni, az űrhajó meg a létfenntartó rendszer nem útközben fog épülgetni az űrhajósok köré. Amíg itt senki nem virít valami (nagyobb összegű) lóvét, addig egy csavar sem fog bekerülni a furatába, még műszaki rajzon sem. Igazából szerintem a szervezők is sejtik ezt az egészet, és még csak saját magukat sem veszik komolyan, ezért interjúvolgatnak szkájpon embereket a legenda szerint. Így pedig azért meglehetősen nehéz.
Igazából pont ugyanannyira produktív az egész dolog, mint a Magyar Asztronautikai Társaság. Gyűjtené maga mellé az embereket, aztán meg széles mellénnyel virítja a nagy büdös semmit. Csak egyszer, egyetlen alkalommal kéne őket meghívni úgy egy workshopra, hogy légyszi hozzanak már magukkal valami bemutatni való technológiát. Sértődve fognak duzzogni a sarokban, mert egy papírrepülővel sem járultak eddig hozzá a magyar űriparhoz. Ugyanaz a társaság mindkettő. Kivéve, hogy a MANTénál még nekünk is jobb az alig létező marketingünk.

Ami pozitív dolog van a mai napban, az az, hogy HAL JEJ nevű Magikarpom hosszas szenvedés után Gyaradossá evolválódott végre és zúzni kezdte az ellent (igazából az Emeraldba és a FireRed-be összesen eddig már vagy 100 órát beleöltem, erről is posztolhatnék lassan valamit), illetve hogy a Muse egy újabb buziszűrővel állt elő: akinek ez a szám nem jön be, vagy esetleg rinyál miatta, az kancsó, és először növesszen magának férfi nemi jellegeket. Ilyen egyszerű. Aki igazi férfi, az már meg is tanulta hallás után gitározni.

Ez pedig nem a magyar pavilonra hasonlít a világkiállításon, hanem inkább egy félig kibelezett zebrára a szavannán.

2015. március 22., vasárnap

Tegnap csak annyi időre mentem emberek közé, amíg a Marx téren vártam negyed órát hogy felszállhassak a buszomra, de egyből jött is két srác, akik elkezdték egymásnak magyarázni, hogy a múlt héten csak négyszer volt idejük bebaszni mert töri tézé volt (középiskolás kis tacskók voltak mindketten), de csütörtökön is valaki 18 éves lett, amire már szerdán alapozni kezdtek, de aztán részegen egymásnak estek, és valami csajt el is löktek akinek felrepedt a feje, meg hogy ez most a nagy szakítások időszaka mindenkinél, az egyikőjük a hónapban már harmadszor cserél csajt maga mellett, és ekkor nem tudom hogyan folytatódott tovább a sztori, mert beindult a közeli benzinkút autómosója, én pedig egy pillanatra becsuktam a szemem, és áldottam az eget, hogy valaki most akar autót mosni, ugyanakkor gondolkoztam, hogy miért olyan szerencsétlen az emberi biológia, hogy nem vagyunk képesek kikapcsolni a hallásunkat. A szegedi környezet egyértelműen jót tesz a mentálhigiénémnek, már jó fél éve nem problémáztam azon, hogy ilyen véglényekkel vagyok folyton körülvéve. Nem is emlékszem, hogy éltem én ezt régebben túl.

Ja, a nagy szakítások időszakáról jutott eszembe, hogy tegnap volt asszonypajtással a négyéves évfordulónk. Az egyik.
Igaz, hogy ezt a szót vagy hét éve hallottam először, de akkor sem tudok napirendre térni afölött, hogy a Thesaurus nem is egy dínó.

2015. március 21., szombat

hilarious

M öccse kipróbálta a drónt amit tőlünk kapott.

Mirtillnek is tetszik.

2015. március 20., péntek

A mögöttem ülő idős képviselő vagy diplomata (valami bizottsági ülésről telefonált, meg valami közgyűlésről) azon volt kiakadva, hogy a keresztrejtvényben a "talajlazító állat" megfejtése giliszta volt, az pedig nem állat, mert a hülye is tudja, hogy az gyűrűsféreg. A neje pedig helyeselt, hogy ezek a keresztrejtvény-készítők nem értenek a biológiához.
Ez volt az a pillanat, amikor beraktam a fülembe a fülhallgatót azzal a szent elhatározással, hogy én akkor ma már nem akarok emberekkel találkozni. Aztán elindult a vonat.

Amikor pedig felébredtem, akkor mindenki mindenkori legborzasztóbb rémálma vált valóra a számomra. A Szeged-Nyugati vonal közepén arra ébredtem, hogy velem szemben a Miskolci Egyetem mechatronika professzora ül, és egyből elkezd engem vizsgáztatni.
Várj, ezt leírom mégegyszer.
Szóval épp a halál faszán vonatozom, és amikor kinyitom a szemem, ott ül a ME mechatronika professzora, pont a szemben lévő ülésben, és az az első, hogy számon kér engem.
Nem, ez most halál komoly.
Rám rivallt, hogy miért nem Miskolcon csinálom a PhD-t.
Nem akartam neki ennyire őszinte lenni, de mondjuk pont ezért.

Mint kiderült, elbeszélgetett asszonypajtással utazás közben mindenféléről, és hozta az abszolút tipikus ME-professzor fenotípusát: először még kedves, konszolidált, őszes úriember, aki csak a saját szakmájához ért és akkor is azt promotálja, amikor M-nek köze sincs a dologhoz (éppen cukrok ciklizálódását tanulta biokémiából), aztán amikor kiderült, hogy én is miskolci voltam és elárultam az alma matert, akkor egyből jött a kihallgatás a szokásos vizsgás stílusban. Nem volt kedvem ehhez az egész faszsághoz, egyébként is annyira szürreális ez az egész helyzet, egyből áthárítottam a felelősséget a miskolci doktori iskola vezetőjére, mondtam hogy ő mondta hogy tanuljak Szegeden, ennyi. Kérdezgetett még a témámról, de mivel ebbe a professzoros fenotípusba eleve az is beletartozik, hogy a saját szakterületén kívül semmi másról nincs a leghalványabb fingja sem (a heterogén katalízis fogalmát szerintem minden műszakis elsőéves egyetemistának ismernie kéne, mert ennyi kémiai alapot mindenhol oktatnak), nem nagyon akartam erőlködni.
Ettől már csak jobban folytatódhat az út, gondoltam.
Rosszul gondoltam.
Most épp egy csapat értelmi fogyatékos visongó középiskolás között ülök, és arra várok, hogy elinduljon a vonat.

Nem tudtam időre megfelelő űrteknikát szerezni, és amúgy is éppen meeting volt, de azért megcselekedtem amit megkövetelt a haza, és lőttem párat.

2015. március 17., kedd

Asszonypajtival viszonylag kevés koncertre járunk, de ha megyünk, akkor annak megadjuk a módját és nagyon nagy epikség van.
Tegnap éjjel az arkájv volt terítéken a hajón, ami állati stílusosan az Axiom konceptalbum vetítésével kezdődött, és utána élő zúzással és szeleteléssel folytatódott a szeánsz, és ahonnan végül ő az egyik gitáros eredeti setlistjét zsákmányolta, én pedig egy olyan logós sapkát egy brit úriembertől, ami annyira exkluzív, hogy még a store-ban sem árulják, így képet sem tudok róla feltenni, de ha én azt mondom, akkor mindenki elhiheti, hogy az menő.
Aztán az éjszakát először a mekiben, aztán egy random lebujban töltöttük, majd a hajnali első vonattal jöttünk haza, amivel mások munkába indulnak. Élet van.

2015. március 16., hétfő

Idősebb olvasók emlékezhetnek még BP-re, aki a hivatalos verzió szerint a konzulensem volt az egyetemi éveim alatt, de a valóság ezzel szemben az, hogy jóval több volt ő annál (no homo). A mentorom volt, és a mai napig az egyik legközelebbi barátom. Ha valakinek köszönetet mondanék a diplomám átvétele után a támogatásért és a szakmai hátszélért (?), akkor azt egyértelműen neki címezném. (Günther is itt vigyorog most a szakestes korsóm mögött, ő egy stresszlabda, amit az egyik mechanika vizsga előtt kaptam tőle, hogy ne izguljak. Bár a vizsgám akkor nem sikerült, Günther azóta is kabala.)
BP sok-sok éve, fiatalon házasodott össze a nejével, és minden alkalommal amikor róla mesél, árad belőle a törődés és a szeretet, élvezet hallgatni, mennyire odavan érte. Ők állnak előttem abszolút párkapcsolati példaképként, ő hívta mindenki előtt asszonypajtásként a nejét. Egy ilyen kapcsolatban pont az a szép, hogy a nő a férfinek ugyanúgy asszonya, mint pajtása is. Ezért utalok én is így M-re, ezzel emlékeztetem magam, hogy nem csak felszínes, önmagukból kifordult kapcsolatok és értékek vannak még a világon, hanem igaziak, eredetiek is.

2015. március 15., vasárnap

Igazából rövid úton fel tudja baszni az agyam, amikor valaki a válaszaimért kuncsorog egy kérdőívvel a diplomájához, de arra se veszi a fáradságot, hogy normálisan megírja a formot. Az még a jobbik eset, amikor annyira unalmas az egész, hogy a harmadik oldal után inkább kiikszelem a tabot a vérbe és nézek helyette 9gaget, mert olyankor csak simán baszhatja a minta számosságát, de az egyenesen felkúrja bennem a pumpát, amikor humán szakos létére még csak meg se tudja rendesen fogalmazni hogy mit akar. Hogy milyen választ vár, vagy hogy egyáltalán mi a tökömet akar kérdezni.
Ilyenek mennek pszichológusnak? Az utóbbi időben az a szórakozásom, hogy az életkorhoz az elején betűvel írom oda hogy huszonöt év, és titokban remélem, hogy valami szkripttel akarja feldolgozni majd az adatokat, ami emiatt hibát dob. Aztán meg a negyedik kérdés után rájövök, hogy a tököm akar gondolkozni, hogy egy 9-es skálán annyira jellemző rám az állítás, hogy 3, vagy annyira, hogy 4.

30# ha írnék egy könyvet, így nézne ki a borítója

Ez az elkezdett, de végül soha be nem fejezett Europa II című regényem borítója, ami valamiféle posztapokaliptikus űrhajós időutazós scifinek indult volna, és egyébként hasonló lett volna a sztorija mint a sok évvel később moziba került Interstellaré, csak jobb, csavarosabb és mérföldekkel epikusabb, és nem annyira pörgős, hanem inkább olyan Kubrickosan lassabb folyású. A borítón meg direkt dermesztőnek szántam azt, hogy ugyebár az ott a jelenkori Föld, azzal a különbséggel, hogy az éjszakai oldalon abszolút sötétség honol, nem égnek a városok fényei.

Ja mer' egyébként M-től kaptam egy ilyen mémet. A többit azt a mémes blogomra fogom majd kitenni (no para, ki fogom majd linkelni idővel). És gondoltam hátulról kezdem kitölteni.

Negyed évszázad telt el, de nem változtam semmit. A képen állítólag cseresznye okozta kajakómától szenvedek éppen.

2015. március 14., szombat

Tinédzserkorom* himnusza. Már akkor elkezdtem a rocksztárságot.

* ami mind a mai napig tart

2015. március 12., csütörtök

Három perccel ezelőtt eszembe jutott a legjobb legszórakoztatóbb tévés vetélkedő ötlete. Így néz ki:
  • Legyen ön is milliomos.
  • Végtelen számú telefonos segítség.

  • Hajnali kettőkor.
" -Szia Béla, mondd meg nekem gyorsan, hány aranyat szereztek a szovjetek a '68-as téli olimpián sífutásban?
- ... anyádat hívogassad ilyenkor. (klikk)"

achievement

1,6 ± 0,6 nm a legjobban sikerült részecskeszintézis eddigi életem során.

2015. március 11., szerda

234. day and they still suspect nothing

Itt délen az emberek nem ismerik azt a szót, hogy kohó. Rendszeresen megkérdezik, hogy mit végeztem, én meg rendszeresen válaszolok, ők meg rendszeresen visszakérdeznek, hogy milyen mérnök? Volt ma egy lány, akinek külön el kellett magyaráznom, hogy tudod, nagyolvasztó, acélgyártás meg ilyesmi, és még akkor se vágta az eseményeket, mert szerintem életében nem hallotta még ezt a szót. Általános tapasztalat egyébként, hogy itt az emberek sokkal kifinomultabbak, nem foglalkoznak ilyen hardkór nehézipari dolgokkal, én pedig apu triászból visszamaradt őshüllője vagyok.
Pedig enélkül nem létezne a spatula, amit megfog a kacsójával, hogy kimérjen fél milligramm rubídium-szulfátot a mérlegre, ami szintén nem létezne. Nem láttak még ternér fázisdiagramokat sem, nem tudják mi az az eutektikum, ha bármilyen fürdőt/eszközt össze kell rakni ami kétszáz fok felett ésvagy vákuummal üzemel, akkor azt cikkből nagyon jól lemásolják, de ha vegyszer híján összetételt kell változtatni, akkor ahhoz én kellek. És valóban, a vákuum itt a vízsugárszivattyút jelenti, a legritkább esetben a rotációs pumpát. Hardkórnak érzem magam. Amikor tavaly megmutatták hogy itt milyen menő üvegtechnika van, akkor a legelső gondolatom az volt, hogy ez mind nagyon király, de ki fog itt üvegeszközöket használni?
Viszont kémiából és vegyészetből otthon vannak, azt el kell ismerni. Most már nem csak tudom hogy mi az a gázmosó, és visszafolyós hűtő, de meg is tudom tervezni és legyártatni, és azt is tudom, hogy etanollal elegyedett heptánban szuszpendált részecskéket ciklohexánnal nagyon jól lehet precipitálni. Kikísérleteztem a múltkor. Vegyészesedni kezdtem, igazából a hallgatóknak szerintem már fel sem tűnik, hogy valójában nem az vagyok. Csak akkor, amikor megkérdezem egyiküket, hogy milyen arányai is vannak a királyvíznek, mert nem tudom fejből.*
Igazából egyértelműen nagyon jót tesz nekem, hogy itt vagyok. Bent gürizek egész nap, maximum 5-6 órákat alszom, de a menyasszonyommal éldegélek, jó a levegő, kedves az egész város, és állati sokat lehet itt tanulni kémiáról és tudományról. Szeretek itt lenni.

* Illetve mostmár de, mert onnan jegyeztem meg, hogy a nemesfém kloridos csapadékot képez. Na, erről beszélek.

nyílt levél a hallgatóimhoz

Kedves Viki.
Nagyon pofás a jegyzőkönyv és nagyon pofás másodrendű polinomok lettek végül illesztve azokra a görbékre. Ne tudd meg, mennyire fáj a szívem amiatt, hogy végül azt a mértékegység-átváltást rontottad el egy nullával, amelyre az összes számítás alapul. A figyelmetlenségnek sajnos egy jegy mínusz az ára, igazán kár érte.

Kedves Juli.
Ne ítéljen el téged az alapján senki, hogy a mérésed elején még nem tudtad használni a mérleget. A jegyzőkönyved az első olyan, amelyben nem találtam számolási hibát. Ez így egy ötöst ér, ezennel az elsőt amit kiosztok. Még úgy is, hogy nem láttam még senkitől (sajnos tőled sem) egy olyan diagramot, amin a diagramcím-tengelyfelirat-mértékegység szentháromság minden tagja szerepel. És ez szomorú.

Ennek a csapatnak istentelen nagy szerencséje van velem.

2015. március 10., kedd

Be kell vallanom, hogy én háztartási felhasználás céljából egy üres kalcium-nitrátos flakonban fél liter 2-propanol-etanol keveréket hoztam haza. Jobb, mint bármelyik tisztítószer.

Továbbá holnap ebben fogom csapatni a dolgokat.
Ezek 12-14 nm-es platinaszemcsék, pont egy róka alakba rendeződve, múltkor lőttük TEMmel.

Ja, és felkészültem a nyárra is, merthogyhát Görögbe' pedig ebben fogom csapatni.

Most mondhatnám hogy menőség van, de hát az teljesen nyilvánvaló, és nem újdonság, mert eddig is az volt.

2015. március 8., vasárnap

Végül mégis lesz új szemüvegem, annyira menőn fogok kinézni benne, hogy nagyon hihetetlenül menőn. Meg végre tudtam venni M öccsének a szülinapjára egy drónt. Örülni fog neki.
A következő hét húzós lesz, de beosztottam a dolgaimat: hétfőn műszaki rajzokat csinálok, kedden nanoszemcséket szintetizálok, szerdán órát tartok és dolgozatot javítok, csütörtökön TEMezek és hordozós katalizátort gyártok, aztán hétvégén végre hazamegyek majd, hétfőn meg Archive koncertre, és mindeközben valahogy előadást is kell majd csinálnom a vízlágyítás folyamatából MSc-seknek. Ma pedig nőnapi gofri lesz a vacsi.

2015. március 6., péntek

apu nyugtatója vagyok

Először is egyáltalán nem világos, hogy eszerint a hvg-s cikk szerint akkor most mindenért a férfiak a hibásak, vagy mindenért a mindenkori kormány a hibás vagy mindenért a mindenkori államférfiak a hibásak, vagy a gyíkemberek az orionról, akik férfiak.
Másodszor bár én még nem nevelek gyereket, de azt még az elején szögezzük le, a gyereknevelés és a családdal foglalkozás az csapatmunka, nem rambózós dzsungelharc.
Nem, ezzel a tiszteletüket és szeretetüket mutatják ki. Úgy hívják ezt a gesztust, hogy "ajándék", de nem kötelező ilyet adni egyébként, pláne nem akkor, ha az érzelmek sem kölcsönösek, amelyeknek a szimbóluma lenne, de bizonyára akkor is ugyanígy menne a picsogás, ha ezentúl te, kedves cikkíró, egyedüliként soha többé nem kapnál semmi ajándékot nőnapra.
A házimunkáért, gyerekekért és a családért a férfiak sem kapnak egy fillért sem senkitől. Egyébként is már régen rossz lenne, ha fizetést várnánk a szeretteink gondozásáért, eléggé elborult értékrend kellene hozzá.
És az miért baj, hogy a családon belül egy helyre megy az összes pénz? A gazdasági kiszolgáltatottság azt jelenti, hogy el kell kérned a férjed kártyáját, amikor cipőt akarsz venni? JAA, hogy te egy elvált, független, gyerekét egyedül nevelő nő vagy, aki így nem kap semmit? Hát az már egyéni probléma, és semmi köze a férfiakhoz.

Hát figyelj, nem erőszak a disznótor. Ha szerinted a gyereknevelés kőkemény munka (amiért pénzt várnál), kioktatás és meghurcoltatás, akkor nem neked való, és nem is kötelező. Gyereket szerintem annak kéne nevelnie, akinek nincs még elege az életből.
Miért baj ha keveset keresel, amíg a férjed sokat? Nem közös kasszán, közös háztartásban, közös életben éltek? Vagy ti már nem szeretitek egymást, és nem éltek együtt? Akkor miért hívod őt a férjednek, és mi közöd van hozzá, hogy mennyit keres?
A háztartásvezetés és a család ápolása csapatmunka. Ahelyett hogy a netet rinyálod tele, mondd meg a férjednek hogy mosogasson el ő is néha, ha neki nem jut eszébe magától.

Milyen társadalmi elvárásról beszélsz? A hentes meg szokta nézni a teszkóban, hogy borotválod-e a lábad, vagy mi? Vagy ez valójában csak a férjed elvárása, amit te társadalmi elvárásként adsz elő? Vagy a szeretőd is elvárja, hogy sima legyen a lábad, és akkor az már két ember? Vagy miről beszélsz te? Nekem egy nővel szemben az egyetlen elvárásom az lenne, hogy ne hisztizzen. Tiniként sem, de pláne nem harminc évesen basszameg.

Ha demagóg módon, a cikk stílusában akarunk bármit is összegezni, akkor nekem meg tudod mi jut eszembe a kétszáz év nőmozgalomról? Az, hogy kétszáz év nőmozgalom után az első B-kategóriás nyilvános pornóra minden nő eszét vesztve rohan a moziba maszturbálni.

2015. március 5., csütörtök

Egyik pillanatról a másikra indokolatlanul (na jó, valójában teljes mértékben indokoltan) meggazdagodtunk, úgyhogy megtehettem azt, hogy megkóstolom végre hogy milyen a pringles (hót átlagos), ez az alpesi gyógynövénykóla (ez is), és megvettem a blood dragont, a világ legretróbb játékát. Annyira retró, hogy a dobozában még egy poszter is volt, igazából a poszternél retróbb dolog nincs is. Új szemüveget is akartunk venni magunknak végre, de be kellett látnunk, hogy azért milliomosok még nem vagyunk, hogy szemüvegünk is legyen.
M pedig nőnap alkalmából kapott Cif súrolószert. Minőségit.
Vannak a hipster wannabe starwars-fan arcok, akik szerint menő a darth vader meg a rohamosztagos és minden második posztjuk sw-legófigurával van tele, meg mosolygó Han Solóval meg cuki ewokokkal. És vannak a trú star wars fanok, akik csendesen megbújnak társadalmunk szövedékében, de ha megkérdezed tőlük, hogy kicsoda Ventress vagy Kyle Katarn, vagy miért piros a sithek fénykardja, vagy egyáltalán csak egy olyan alapvető dolgot hogy Grievousnak miért és mióta vannak krónikus légúti bántalmai, akkor részükről nem csak bamba nézés a válasz, hanem tudnak is rá válaszolni, ahogy trú starwars-fanhoz illik.
Nos hát valahova én is utóbbi tábor közelébe helyezem magam a történelemben, én is erős agyfaszt kapok ha azt hallom hogy midiklorián, és míg az előbbiek lelkesen osztogatják meg a közösségi médiában ezt a képet, én ezen az állatorvosi lovon mutatom be, hogy mi a legfőbb baj az előbbi táborral.


Aki akár csak egyetlen iskolai énekórán is odafigyelt, az egyből látja, hogy
- nincs normális ütemjelzés és ütemmutató
- üteme sincs ennek az egésznek, csak negyedek jönnek egymás után, random közbeékelt ütemvonalakkal
- nincs hangnem
- a szöveg még csak nem is a hangjelzések alatt van
- ez nem kotta, ez csak valami összegányolt fos, én igényesebben jegyzem le ami a vécézés közben eszembe jut
- ez még csak nem is a birodalmi induló
Nekem ettől fáj az agyam. Ez se nem zene, de legfőképp nem Star Wars.

2015. március 4., szerda


WAT?!
A lépték alapján egészen pontosan egy 10,7 cm átmérőjű hajszálvégen férne el ennyi.

Ez annyiban valóban igaz, hogy a legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható 3D-printer képes akrilnitril-butadién-sztirolt is printelni, amiből a legó készül. Az már más kérdés, hogy az ezek által nyomtatott darabok felületi minősége messze elmarad egy üzemi berendezésétől, sokkal érdesebb és pontatlanabb, képtelenség lenne vele úgy összeilleszteni két darabot, ahogy azt megszokhattuk (ennek gyártástechnikai okai is vannak: a legódarabokat eleve fröccsöntik, ami nagyobb termelékenységet és simább felületet eredményez). Tehát a megoldás az, hogy vagy sok ezernyi legószett árát feccöljük bele egy profi gépbe, hogy aztán n+1 szettet nyomtassunk vele rengeteg idő alatt, vagy belecsapunk és nyomtatunk magunknak legót a saját gagyi nyomtatónkkal, de az még a kínai legómásolatoknál is sokkal-sokkal szarabb lesz. De a legolcsóbb valszeg az, ha bemegyünk a boltba, és megvesszük azt a legót, ami kell.

2015. március 3., kedd

#estém #buláj


Ennél maffiózósabb maffiózós képet nem tudtam beállítani.

2015. március 2., hétfő

ebbe botlottam ma bele fészen

Jól kezdődik, ha konteóhívő lennék, ez lenne a pólómra írva. Csak kár, hogy a világ nem a megéléseim logikája alapján működik körülöttem.
  • mivel még gyermekkorom óta üzeneteket kapok
Én sajnos csak gimis korom óta, az első mobilom egy 5110-es volt.
  • és ne sajnálja azt a vázát, amit reggel otthon eltört, amikor megpróbálta becsukni az ablakot
Jaj, ez annyira klisé. Az emberek mindig véletlenül vázákat szoktak eltörni amikor egyedül vannak otthon, amit aztán sajnálnak.
  • Most nincs. Sok nevem volt még, de most csak egy van
Valójában szinte biztos, hogy van román kereszt- és vezetékneve is.
  • Inuának hívják és közel van az Orionhoz.
Kamu. Az Orion az egy csillagkép, aminek a csillagai még csak nem is egy síkban vannak egymással, hanem ezer fényévekre vannak egymástól mindenféle irányban. Ennek így kb. annyi értelme van, mintha azt mondanám, hogy a Kálvária sugárúton lakom, ami közel van a Fülöp-szigetekhez.
  • Az ottani fáknak nagyjából olyan színük van, amely hasonlít az itteni ezüsthöz, csak egy kicsit világosabb
Kamu, egyrészt azért, mert az ezüst az nem is szín hanem árnyalat, másrészt akkor azok nem növények és nem élnek. Biokémiai okai vannak annak, hogy a növények színesek, ugyanis tele vannak telítetlen kémiai kötésekkel, mert a napsugárzás fotonja azokat jól tudja gerjeszteni, a szürke, fémes szín ezzel szemben egyértelműen delokalizált, vezető elektronszerkezetre utal. Ha fényesen, ezüstösen szürke, akkor ráadásul a rá eső sugárzás igen nagy részét visszaveri, ettől egy növénynek már csak az lehet még ennél is életellenesebb, ha világos szürke.
  • És nincsen meleg, ahogy itt nyáron szokott lenni
Ha hüllők, akkor hogy törzsfejlődtek értelmes fajjá meleg és napfény nélkül?
  • A legrövidebb idő: két fordulat
Ahogy tudatra ébredtek, egyből tisztában voltak az égi mechanika szabályaival, és egyből tudták, hogy a bolygójuk a tengelye körül forog, nem pedig a csillaguk kering körülöttük, ahogy teljesen evidens módon látszódna minden élőlény számára, ami azon a bolygón fejlődött ki. Ezért a közös szóhasználatukba is már így került be a "nap" helyett a "fordulat".
  • Valahogy így. Elülteted a magot a földbe, ráöntesz valamiféle vizet, besugárzod fénnyel és szeretettel és arra gondolsz, hogy az általános mátrixához kapcsolódjon, amiből a kifejlődéséhez szükséges információkhoz jut annyi napon belül, amennyit megszabtál neki. Abban a pillanatban a belseje megtelik fénnyel, amiből egy fényes szálacska bújik ki, amely elindul és összekapcsolódik a mátrixszal, és így kezdődik el a folyamat
A srác túl sok Avatárt nézett.
Mellesleg én nemnagyon öntözgetném vízzel a fémnövényeket, ha csak nem akarom megölni őket, már ha nem szenvednek így is eléggé. A srác szadista.

A zavaros részt a jármű működéséről ugorjuk át, mert annak abszolút semmi értelme.
  • A gondolat erejével is, de a mágnesek nélkül ez nem működne.
    ...
    Egyfajta fémből, ami van nálunk is itt a Földön.
A következő, teljesen logikus kérdésem az lenne, hogyan csinálják azokat a rettentő fontos mágneseket és fémeket: karbotermikus, direkt redukciós, vagy esetleg valami egyéb módon, illetve ezután mit tesznek a redukálószer és oxigén reakciójából előálló ipari hulladékkal. Az előbb mintha arról lett volna szó, hogy nincs hulladék. Vagy ha kieregetik a légkörbe, az nem számít annak? Ha egy egész bolygót el kell látni annyi járművel, hogy akárki használhassa amikor csak kedve támad, akkor arra nagyon durva iparnak kellett települnie, nagyon durva mennyiségű ipari melléktermékkel.
  • Ezt a keveréket különböző színű sugárnyalábokkal csinálják. Ezeket a sugarakat nagy kristályok segítségével hozzák létre.
Nem, a lézerrel azzal csak melegítik. De hogyan redukálják? Képtelenségnek tartom, hogy egy technikailag ennyire előrehaladott civilizáció, amilyen a világűrben repked és gondolatokkal vezérli még a mezőgazdaságot is, ekkora energiapazarlással akarjon fémvegyületeket bontani.
  • Igen, mert mi mindent a földi tudomány és tudás alapján értékelünk, de ezek csupán a felebarátjaink által kreált akadályok.
Pontosabban a természeti törvények által kreált akadályok. Minden hasonló baromság abba a súlyos hibába esik, hogy azt hiszi, a fizika törvényeit a gonosz tudósok találták ki, biztos kedvtelésből. Nem. A törvények mindig is léteztek, a tudósok pedig csak leírták, amikor megnézték, hogyan működik körülöttük a világ.

Nem rossz mesekönyv, de egy hétévestől azért több fantáziát várnék, egy szakembertől pedig több szakmai hozzáértést. A saját szakmájában is.
Ha jót akartok magatoknak, nem nézegetitek munkaidőben a fészt.

2015. március 1., vasárnap

Interstellar - Nolan-filmhez képest szokatlanul giccses volt és szokatlanul sok logikai hiba volt benne, időutazós filmhez képest meg szokatlanul kiszámítható volt (gondolom nem én vagyok a célközönség), de annyira azért nem volt szar, mint amennyire néhány ember állítja. Azért annyira jó se volt, amennyire mindenki állítja. 5x GS-faktor.

Mondjuk nem tudom miért kellett ehhez Kip Thorne, olyan egyszerű kvantumkozlógiai alapvetések voltak a filmben, amelyeket akármelyik wannabe-csillagász tini fel tudott volna ügyelni a forgatókönyvben, egy elsőéves fizikus hallgató meg pláne. Mintha felkérném Einsteint, hogy felügyelje egy óvodásoknak szóló rajzfilm munkálatait a bebeTV-n. Csak hogy jól adják-e a forgatókönyvben össze az egyet meg a kettőt. Tökéletesen overkill, na.

Whiplash - Ja. Ilyen volt a szimfi. Pontosan ilyen. És pont ugyanezért szerettem oda járni. A különbség csak az, hogy mi tudtunk improvizálni, ez a világsztár srác dobos kotta nélkül még egy alap swing-tempót sem tud tartani, ami azért eléggé gáz. 4x GS-faktor.

John Wick - Egy nagy baromság az egész, és az öncélú, értelmetlen erőszakot promótálja. Minden egyes másodpercét imádtam. Ez a film ez nekem készült, én vagyok a célközönség, és nagyon betalált. Keanu Reeves akarok lenni. 3x GS-faktor.

American sniper - Hosszú és unalmas, és nem Clint Eastwood csinálta, mert ő csak tökös filmeket szokott csinálni. 0,2x GS-faktor.

Oldboy (2013) - Ennél brutálisabb és fordulatosabb filmet nem láttam az utóbbi egy évben. Meg kéne néznem valamelyik eredeti változatot is, az eddig ez így simán van vagy 5 GS-faktor.
A pénteki meetingen tudtam meg a hallgatóimtól, hogy a környezetmérnökök nem is tanulnak géprajzot. Akkor esett le nekem, hogy az egész tanszéken talán én vagyok az egyetlen, aki össze tud dobni egy műszaki rajzot, ha valamit le kell gyártatni (ahogy arra már volt is példa, a fizikus tök hálás volt nekem, hogy végre nem egy firkálmányból kell gépet gyártania).
Azon túl, hogy ezzel most már tényleg hasznosnak érzem magam, elgondolkodtam, hogy a környezetmérnökök mitől környezetmérnökök (illetve mi különbözteti meg őket a környezettudósoktól), ha a legalapvetőbb mérnöki dolgokat sem tanítják nekik.
M csak két napra utazott haza, de én az alatt az idő alatt megtudtam, milyen érzés lehet a kutyáknak, amikor egy örökkévalóságig várják, hogy a gazdájuk este hazaérjen. Az egy dolog hogy rettentő szar érzés a magány, és az is, hogy sötétedés után félek én így egyedül mindentől, de arra se voltam motivált, hogy legyőzzem az unalmam, így a hétvége főleg pokemonozással és filmnézéssel telt, hogy minél hamarabb teljen az idő.
De mire hazaért, megsütöttem neki életem legjobb palacsintáit, which is nice.