Összeházasodtunk tegnap, szűk családi körben (Σ 20 fő), szabadtéren, az eredetileg kiválasztott helyszínen, az eredetileg kiválasztott szolgáltatókkal, annyit megtartva az eredeti elképzeléseinkből, amennyit a járványvádelmi szabályok nagyjából megengedtek. Tehát alapvetően a teljes lakodalmat engedtük el, meghatározatlan időtartamra, és csak a szertartás volt meg.
Izgalmasan kezdődött a nap, hajnalban kellett kelni, hogy mehessünk virágot lopni a bábony melletti bekötőút menti bokrokról. Az olyan jól ment, hogy nagyjából háromszor annyit sikerült, mint amennyire valójában szükségünk volt.
Én pedig igazából három hónapja fogyókúráztam, ami szintén sokkal jobban ment, mint amire számítottam, és így végre belefértem a ruhámba, amit másfél éve vettem, sőt, az általános közérzetem és egészségem is sokat javult az azelőtti állapothoz képest, ha lehet ilyet mondani.
Szép menyegző volt. Olyan volt, amilyet szerettünk volna.
A hivataltól meg kaptunk egy emléklapot, amin semmilyen személyes dolog nem szerepel, így bizonyára csak kiemeltek egyet a nagy tételben nyomtatott kötegből.
És most divat-percek:
Az esküvőmre ezt az órát kezdtem építeni magamnak még évekkel ezelőtt egy Vostok 650541-ből, amin azóta tulajdonképpen már csak a számlapját hagytam rajta, minden mást cseréltem körülötte, kezdve a 090-es tokkal, a milanese-szíjjal, az egyedi bezellel és mutatókkal. Különlegessége a hátsó fedél, aminek az ábráját és feliratát én terveztem, és lézer helyett egy elektronmikroszkóp fókuszált ionnyalábjával lett rámarva a fedélre (most mit tegyek, az volt kéznél ¯\_(ツ)_/¯ ).
Gyűrűnk az nem lett új, ugyanaz a volfram-karbid karikagyűrű marad, amivel kilenc évvel ezelőtt eljegyeztem. Nem hiába lett ez kiválasztva annak idején, pont ugyanolyan fényesen néz ki most is, mint akkor, egyetlen karc sincs rajta. Kiállta a próbát. (Én már korábban megnéztem röntgenspektrométerrel anyagösszetételre, úgyhogy nem volt kétségem.)
Egyéb kiegészítőm nem volt.
Természetesen sztereofotók is készültek, de azokat még fel kell dolgoznom, azt a fotós már nem vállalta a többi 831 kép mellé. Olyan fotók készültek, amiken mindenki nagyon meg fog lepődni amikor meglátja, aztán meg azt fogja mondani, hogy hát minket ismerve ezeken egyáltalán nem lepődött meg.
Aztán meg holnap végre oltást is kapok, ha minden igaz, aztán meg nászútra megyünk, ahol egy nappal többet maradunk a tervezettnél, mert M véletlenül másik szobát foglalt le mint amit akartunk, de annak időközben kibaszták az ablakát valakik, úgyhogy sűrű bocsánatkérések közepette felajánlottak egy másik, pont nekünk való szobát egy ajándék éjszakával.