Lássuk, hogyan megyünk 2018-ba. Írok most egy kicsit magamról is, ne csak mémek meg vicces agyfaszolás legyen itt mindig, hanem személyes témák is meg minden.
Egészség:
Ősszel fogytam öt kilót. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyetlen hétvége alatt, valami vírusos fertőzés következtében, és hogy mostanra valószínűleg sikerült is visszaszednem a nagyját. Ezen kívül a szegycsontom fájdogál mostanában, biztos túl sokat görnyedek.
Függőségek:
A dobolást idén abbahagytam, mert a bandám szétszéledt, és az összes tagja sajátot alapított, én pedig szégyenszemre csavarjaira szedtem a hibrid dobszerkóm, bedobozoltam, és felraktam a szekrény tetejére. Soha nem hittem volna, hogy szétszedve ennyire kis helyen is elfér, és soha nem hittem volna, hogy valaha kénytelen leszek erre rájönni :'(
A PC-játékok, könyvek és DVD-k iránti szenvedélyem az megmaradt.
- Idén kiegészült az eszközparkom egy igazi gémer PC-vel, ami a legjobb dolog lett volna amit idén vettem, de igazából nem is vettem, hanem kaptam egy barátomtól, és azóta folyamatosan fejlesztem a labor kiszuperált gépeinek alkatrészeiből. Már alvázfényt is kapott (LED-sor belülre, hogy lássam hogy éppen mit hebrákolok), meg 2-3 extra ventilátort, hogy a HDD-k kellemes hűs környezetben pörögjenek. Tervben van egy új GPU és egy bluetooth-klaviatúra beszerzése, ha lesz rá keret.
- A könyvekről valamelyik előző posztban már meséltem, azóta elkezdtem a Dűnét is, és nyár végéig biztosítva van most az ellátmányom (~5-6 jóféle könyv), amit most nem spojlerezek el előre.
- DVD-ből meg sokat szereztem idén is, főleg Tarantino munkásságára és a tengeralattjárós tematikára mentem rá. A kívánságlistámon tíz további alkotás szerepel még.
Ha meg már technika, akkor az idei legjobb ajándék egy Sony DSC-HX350 volt, amit igazából nyertem egy tudományos konferencia arculattervének pályázatán egy mikrográffal. Egy napig csak az járt a fejemben, hogyan kéne meghirdetni vaterán, mert már van fényképezőm, de aztán a szívemhez nőtt és nem akarok megválni tőle. Nagyon jól lehet vele sötétben izgága nyulakat fotózni.
Meg idén jöttem rá, hogy én imádom az elektronmikroszkópokat. Eddig is szerettem őket, de aztán ez valahogy átcsapott imádatba. Két ember létezik az instagram világában aki rendszeresen posztol #electronmicroscope hashtaggel, abból az egyik én vagyok, a másik pedig egy Buch nevű szervizes Texasból, összespanolódtunk, és majdnem sikerült a nyakamba varrnia két mikroszkópot alkatrész-áron, csak aztán végül lekéstem az ajánlatról. Ezen kívül október végén kimehettem Prágába elektronmikroszkópokat nézegetni, beállítani, és tanulni egy-két dolgot arról, hogyan kell biológiai mintákat nézni velük, igazából elképesztően élveztem azt is.
Család:
Az év második felében kiegészültünk egy másik nyuszival is. Kifli társa egy Süti nevű fekete ivartalanított nőstény lett, akit valaki kidobott és egy hónapig az utca nevelte őt, mielőtt befogadtuk. Szóval eléggé nigán hesszel a nyúl, vágja vakert a gengen, és már eléggé brók is lettek itt közben Kiflivel, nem mennek sehová egymás nélkül. És annyit iszik, mint egy ló. Egészséges, és végre boldog.
M pedig nemsokára lezáróvizsgázik, a szakdolgozatát valami növényvédő bacikról írta, amihez nem értek, de jó vaskos lett és súlyos.
Mármint a dolgozat.
Jó lenne lassan esküvőt tervezni majd, idén lesz a hetedik évfordulónk, és már lassan kinéznek minket így.
Pénz és anyagiak:
Idén közalkalmazott lettem (tudományos segédmunkatárs), amíg meg nem írom a disszertációm. Ehhez 50%-al magasabb fizetés is dukál, ami még így is kb. arra elég, hogy még éppen ne haljunk éhen. De ha arra gondolok, hogy adjunktusok kevesebbet keresnek nálam ugyanazon a munkahelyen, akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy szégyellni valóan kevés jövedelemből kellett gazdálkodnunk idén is.
A legtöbb pénz szokás szerint kajára és utazásra ment el (már nem vagyok diák, kamionnyi pénzbe kerül hazautazni északra, vagy akárhova máshova). A legdrágább viszont idén az autóvezetés volt, amit már majdnem egy éve csinálok, de még nem fejeztem be. Apránként, de kitartóan haladok, és már nagyon a végén járok, de nekem nem megy nekem olyan könnyedén, mint másoknak. A gyakorlás az segít, csak hát pont az, ami a világ összes pénzébe kerül.
Szakma:
Egyike vagyok azoknak a hallgatóknak, akiknek a legtöbb cikke van a tanszéken (10 megjelent, és vagy 2-3 további bírálat alatt), és a legnagyobb tragédiám, hogy ezek közül egyet se tudok felhasználni majd. Kell még írnom vagy 2 elsőszerzős saját cikket, és akkor nekimehetek a disszertációnak meg a védésnek, de nekem meg már a tököm kivan az egésszel, belefáradtam a vég nélküli munkába az éhbérért, és egyre kevesebb értelmét látom már ennek az egésznek. Döntenem kell, hogy a főnök saját fusimunkáját csinálom (én vagyok az egyetlen mérnök a tanszéken, aki tud gépeket tervezni), vagy haladok végre a saját dolgommal, ami egy éve gyakorlatilag egy helyben áll, mert minden alja szart az én nyakamba varrnak, mert más nem ért hozzá. Úgy vagyok vele, hogy mérnöki diplomákkal akárhol máshol simán a háromszorosát is kereshetném a mostani fizetésemnek, és a stressz is kevesebb lenne.
Ez már a kiégés.
Ötféle tárgyat oktattam idén, a TEM-, raman- és DLS-mérések felét én viszem a hátamon, gyakorlatilag az összes géprajzot és 3D-modellt én készítem a műhely és a 3D-nyomtató számára az összes projekthez amink csak van. Mindezt természetesen a saját témám mellett. Aztán egyszer, valamikor az említett fosós-hányós betegség utáni első munkanapon, miután sikerült bevánszorognom a laborba, fenyegető(!) emailt kaptam a főnöktől, hogy mifaszért nem telepítettem még a felesége gépére a windowst, aki titkárnő a másodikon.
Igen. Pont így.
Igen. Pont így.
Ugyanez a főnök azóta egyébként már agyondicsért a tervrajzaim és az új műszerek terveiben alkalmazott mérnöki megoldások miatt, de mégis valami eltört akkor bennem, a motivációm azonnal lenullázódott, és rájöttem, hogy semmi értelme nincs ennek az egésznek ami itt történik, és hogy függetlenül attól, hogy mennyire becsülnek itt meg úgy általában meg másokhoz képest, nem kollégaként, nem tanszéki mérnökként, de még csak nem is hallgatóként vagyok itt tartva, hanem csak egy büdös rabszolgaként.
Na mindegy, ez volt a rinya rész, ami akármilyen kis pitiáner dolognak tűnik, mégiscsak egy meghatározó pontja volt az idei évnek. Nem teljesen csurig, de többé-kevésbé betelt ezzel egy pohár, a továbbiakat pedig még nem döntöttem el, de majd az élet úgyis hozza az eseményeket, lol. Attól nem félek, hogy ne döntenék jól, ha eljön az ideje. De még nincs itt.
Jólesett ezt itt kiírni magamból azért.
Egyelőre a jövőt kell nézni. Nem vállalok több órát, a kutatásomra és a vezetésre koncentrálok, ezeken kívül semmi másra, január közepén meg hazamegyek egy hétre nyaralni asszonypajtással, mert úgy érezzük, hogy hiába most volt karácsony meg ünnepek, kurvára megérdemeljük. Bizakodón tekintek a jövő felé, mint mindig. Van két nyulam, tető a fejem felett, internet, asszonypajtás, és remélhetőleg azért némi kaja is akad még. Ezeken kívül nem is kellett igazán sose más.




































