Valószínűleg jó ideig az utolsó hermanhét, amin részt vettem. Természetesen a legmenőbb nyolcosztályos, a peregy színeiben. Saját pólóval és virágfüzérrel. Vettünk reggel citromlevet, aztán limonádét osztogattunk, aztán Farkas tanárúr megtalált és kiöntötte nekünk a lelkét, aztán segítettünk neki a suliudvaron látványosan marhaszemet boncolni. Na az viszont érdekes volt. M pólójára csarnokvíz fröccsent. Aztán majdnem átolvasztottunk egy Xboxot 3000 fokos olvadt vassal, aztán Farkas röhögcsélve mondott nekünk valamit, aztán a végén már csak ücsörögve vártuk az eredményt. Farkas Anna cukinak talál minket, engem és az asszonyt, legalábbis erősen ezt olvastam ki a mosolyából, amikor összemosolyogtam vele a földön ülve. Nincsen ezzel gond, én is pont ugyanezt gondolom róla és a férjéről. Valami vadidegen lány például azt hitte, hogy mi testvérek vagyunk.

Pedig ismert, és a tudományos igényességhez hozzátartozik, hogy távolról sem arról van szó, hogy vonzódnának a fényhez. Arról van szó, hogy kiválasztanak maguknak egy egyedre jellemző síkszöget, amelyben az adott fényforrás látszódjon, és azt a síkszöget tartják repülés közben. Ilyen módon vagy spirálisan közelítenek a lámpa felé, vagy spirálisan távolodnak, ami már kevésbé látványos, mivel az már a sötétség felé történik. Eredetileg a Holddal tennék mindezt, de az utcai lámpák fénye tényleg szupernormális ingerként hat rájuk. Gimnáziumi biológia.

Arra jöttem rá, hogy az az egyik legnagyobb bajom, hogy egyszerűen nincs pofám olyan dolgokért pénzt kérni, amit imádok csinálni. Márpedig én szinte csak olyan dolgokat csinálok, amikre az alábbi két eset mindegyike igaz:

a) kurvasok pénzt érnének, ha lenne pofám értük pénzt kérni

b) imádom őket csinálni.

1st world problems.

Reggeltől a Telenor Házban (sic!) voltam ma, sajtótájékoztatót tartottunk, meg bemutattuk, mit tud a kicsike, meg engem is bemutatott a főnök, mint főgépészt. Megtanultam korrekt módon leparkolni a roverrel, szerintem a vezérlés viszonylag jól megy már. Mondjuk egyszer nagyon durván rálépett a rover a kis Tevére, szegény ketté is hajlott és azt hittük megdöglött, de csak a wifit dobta le, szívós a kis dög. Nincs annál menőbb, amikor valaki egy rover kamerájával csinál távirányítású önfotót. Rakás kép fészen. A vonatot kábé 30 másodperc híján értem el, dea többiek rendesek voltak, megvártak a szokásos keddi meetinggel, pedig istenbizony rájuk bíztam, hogy tartsák meg helyettem is :D

Szeretem, hogy napsugárból van a haja. Vég nélkül ragyog és libben, mint a foton, melynek nyugalmi tömege nulla. Szeretem az érintését, a bőrének tapintását, olyan meleg és puha, mint a legelső emlékeink, még régről. Mint az a délután még évekkel ezelőtt, melyen összekapartam minden bátorságom és minden reményem, és csókkal tettem egyértelművé azt, amire mindketten gondolunk. Súrlódó fényt árasztott a késő délután, és a csörgedező patak felett akkor ölelt körül minket először és elemi erővel a bizonyosság. Azóta is változatlanul, melegen és puhán. Szeretem a kék szemeit, melyek tündérből vannak. Tündér ikerpár, kik táncolni kezdenek, mikor boldog, és beborul az ég, mikor nem az. Szerelmes vagyok az okos homlokába, melyben jóelőre felkészültek a gondolatok a sokasodásra, a rendeződésre. Nem kell a jövőtől félniük, hisz tudják, mit hoz. Simogatni való kisnyuszi lelke, mely a távollétemben megremeg, de ötödik alapvető kölcsönhatásként vonzza a másik remegő nyulat, mely bennem lakik. Viszontszeretik egymást.

Ha ezt olvasod, tudd, hogy szeretlek. De az az igazság, hogy azt enélkül is tudod. Hiszen te vagy az egyetlen, akinek valaha is szerelmet vallottam.

Egyébként nem mintha fejre akarnám állítani az egész BSG-univerzumot, de a Carina latin kifejezés nőnemű, ezért a genitivusa Carinae. A Carinai amellett, hogy meglehetősen hülyén hangzik, még helytelen is.

Annak számos előnye közül, hogy titkos projekteken dolgozik a vőlegényed egy nanotechnológiai laboratóriumban, például az egyik az, hogy olyan alkoholipari terméket tudsz a társaságában fogyasztani egy teljesen átlag esti filmezés alkalmával, amely még csak évek múlva fog kereskedelmi forgalomba kerülni.

ropi

M hiányát sütésbe és egyéb ételkémiai kísérletekbe fojtom.
Igazából hvg-s recept és keveset módosítottam rajta, de nekem bejött, úgyhogy most megosztom.
Szóval kell hozzá egy pohár joghurt, tömegre ugyanannyi olaj (~160 g), 260 g liszt, 4 tojás, fél kiskanál só és szintén fél kiskanál cukor, fél zacskó sütőpor, és egy kiskanál paprika.
Ezeket így ahogy vannak bedobjuk sorra egy tálba, tetszőlegesen választott keverővel teljesen homogénre keverjük, a masszát levágott sarkú nejlonzacskóba töltjük, majd sütőpapírral beborított tepsibe csíkokat, vagy tetszőlegesen választott 1 dimenziós formát hozunk létre a szerkezettel. Ez a tésztamennyiség kb. 6 tepsire elegendő, de ne ijedjünk meg, lájtos kis kaja lesz.
Ha kész egy tepsi, szezámmagot szórunk az egészre rá, majd megrázogatjuk a tepsit a tartalmával együtt, hogy a maradék szezámmag is rátapadjon a tésztára valahova. Aztán 200 fokra berakjuk a tepsit, 10-15 perc alatt szárazra is sül a cucc. Figyeljünk, hogy ne égjen oda, minél vékonyabbra sikerül a ropi, annál hajlamosabb rá.
Aztán kész is van.

Először tegyük túl magunkat rajta, hogy a szöveg zavaros és nehezen értelmezhető, valószínűleg beszívva írták, vagy olyan ember műve, aki alapból így ír. Ez nem ítélet, tényeken alapuló vélemény.
Én tényleg megértem, miért lett ennyire divat ez az ítélkezés-ellenes mánia. Néha nehéz elfogadni a kritikát, márpedig aki információt csepegtet a nyilvánosság felé, az óhatatlanul negatívat is kap. Szerintem nincs azzal baj, ha valaki ítélkezik. Az azt jelenti, hogy a rendelkezésére álló információk alapján képes önálló véleményt formálni, amit alkalomadtán az érzelmeivel is megtámogat. Mivel az ítélkezés szót itt nem jogi kontextusban használjuk, az én szótáramban jelentéstanilag közelebb áll a véleményalkotáshoz, bár tényleg nem ugyanaz a kettő.
Ne ítélj el! - dehogynem ítéllek. Ezt csinálom gyerekkorom óta, mindenki ezt csinálja, még akkor is, ha ennek nincs tudatában. Fejben skatulyáz, mindent. A rendelkezésére álló információk alapján erősen megbecsül egy embert, hogy fejben tudja hová tenni. Hogy miért? Mert így lehet legcélszerűbben feldolgozni a sok új információt. Ha azt mondod ne ítéljelek el, az azt jelenti, hogy szerinted fejben rossz helyre tettelek; ez esetben új információ hozzáadásával tudsz segíteni a magad helyzetén, nem pedig rinyálással. Azzal csak rontani. És én megértem ezt a viselkedést. Tudom magamról hogy olyat tettem ami neked nem tetszik, mégis arra kérnélek, hogy hagyd figyelmen kívül. Nincs ezzel baj, csak a módszertanával, ugyanis ezt nem kérni kell, hanem valahogy elérni.
És jelen esetben amit megtudtam Erőssről az az, hogy a világra hagyott egy özvegyet és két árvát, mert nem tudott várni másnapig a csúcstámadás újrapróbálásával. Ez ítélet, és nem ismerem személyesen Erőss Zsoltot, de a tetteit a sajtó különböző forrásain keresztül igen. A törődő-befogadó érdeklődés a világ iránt pedig inkább jellemző egy természettudósra, aki nem kockáztatja a szerettei lelki épségét a szenvedélyével.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire nagyon tudok unatkozni M nélkül. Hiányzik, és kilátástalan az életem nélküle.

Én őróla még életemben nem hallottam, és arra tippelek, hogy az argentinok sem.
Én zeneművész vagyok, és én meg azt mondom, hogy szerintem meg a zene az a művészeti ág, amelyben legkönnyebben lehet ismerkedni. És én hiszek magamnak, mert szerintem is az.

De ha bálnavadász lennék, akkor azt mondanám, hogy bálnavadászat közben lehet a legjobban ismerkedni.

Egyébként meg azt üzenem a világ összes pénztárosának és bolti eladójának, hogy milliószor ütöttem már be a pinkódomat, én millió plusz egyedszer sem fogom elrontani. Az, hogy másodszorra viszont elfogadja a kódot a terminál, az kéremszépen nem azért van, mert elsőre elbasztam, csak nem ismerem be, és még csak nem is azért, mert a digitális technológia egy mágia, ami az istenek akaratától függően működik. Nem. Az azért van, mert a zsidó főnököd olcsó wifit szerelt be, mert úgy gondolta hogy az SSL-kapcsolatnak az is jó.

Nem mintha fel akarnék vágni vele, de jelenleg Miskolcon a Bay-intézetek berkein belül én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy kell egy fotonkorrelációs spektroszkópot használni.

Inszájder infó, úgy néz ki szintet lépek ugrok a Puli ranglétráján, egyből a három műszaki csoport egyikének az élére. Nem tudom még, valóban az leszek-e, de legmerészebb álmaim felülmúlása achieved, és most úgy istenesen boldog vagyok.

Kötözködésből, de teljesen biztos vagyok benne, hogy ők nem látják. Ők akkor látnák, ha pontosan ugyanazokon a földrajzi koordinátákon állnának, mint a posztoló. A szivárvány egy közepesen bonyolult optikai jelenség, aminek különlegessége, hogy afféle hologramként a látványa mindig a szemlélőtől függ, hogy ki honnan néz. Milliónyi másik szivárvány van még, amit viszont én nem látok, mert pont nem olyan szögben éri a retinám a fény, van viszont egy vagy kettő, amit csak én látok, mások meg nem.

Következésképpen a helyes kifejezés a Mi is látunk egyet! lett volna.

Ja hogy ja.

Magyarul nem azért ő lett a góré, mert annyira ért a kereskedelemhez, hanem mert ő szopta be a piramisjátékot a legjobban.

Tegnap éppen hazafelé tekertünk a délután idusán, M és én. Az út közepén egy kifejlett verébre lettünk figyelmesek, ami valahogy nem képes felemelni a fejét, és csak úgy botladozik ott meg fetreng. Megfogtam, az út mellett leraktam a fűre, és amíg M árnyékot vetett rá és tárcsázta Farkas tanárurat hogy mi legyen, én a kulacsom kupakjából megitattam. Nem úgy nézett ki, mint aki nagyon szomjas, és elképesztően pihegett szegény. De egy idő után felemelte a fejét és forgatta, és amikor újra meg akartam itatni, vidáman elrepült. Úgyhogy végül sikerült megmentenünk egy veréb életét ^^¸

Hogy mit mondtam. Amit mondok, az megragad egyes emberek fejében, egyes emberek pedig akár 80-90 évig is elélnek. Némely közlendőmet elektronikusan tárolom: legalább 10 év, amelyet ezek az eszközök garantáltan kibírnak. Ha a blogger szervereit nézzük, google tulajdon, 5-10 éven belül biztos, hogy nem szűnik meg, archivált szervereken szerintem 15-20 évig még megtalálható lesz néhány gondolatom, még akkor is, ha most hirtelen eltűnne a blogom. A papírra írt és nyomtatott gondolataim - hacsak nem semmisülnek meg valamilyen havária következtében, - 150-200 évig még biztosan olvashatóak maradnak.

Hogy mit csináltam. Nos, az új generációs kompozit távvezetékek szerintem száz évig biztos használhatóak lesznek. De ha nem is, a tudományos publikációimat mindenképpen jól archiválják, szerintem 200 év szavatosságot legalább lehet nekik jósolni. Nem beszélve az örökségről, amit azokkal indítok el. De tegyük fel, hogy nem. Hogy semmit nem csinálok, csak mondjuk egy gyereket. Ő mindenképp emlékezne rám, ahogy az ő gyereke is emlékezne a nagyapjára, és ez is legalább 100 évet felölel. Nem mintha egy holdrover kerekét tervezném éppen, amely szerencsés esetben legalább 5 milliárd évig fog még a Hold felszínén dekkolni.

Hogy milyen érzéseket váltok ki másokból, azt igazából leszarom. És arra bátorítok mindenkit, hogy tegyen ugyanígy. Jó, a közeli hozzátartozóimnál ugyan nem, hiszen velük huzamosabb ideig tervezek együtt élni, de az az igazság, hogy én nem akarok bambiszemekkel elrebegett történetekkel embereket meghatni. Én termelő munkát végzek. Olyat, aminek több haszna van annál, hogy valaki jól érzi-e magát, vagy nem. Szerintem felül kéne emelkedni azon a felfogáson, hogy elég az, ha valaki csak a saját érzelmeivel tudja gyarapítani az emberiség szellemi kincsét. Hogy elég az, ha érzelmet mutatok és váltok ki emberekből. Bitch please, ezt már a neandervölgyiek is tudták. A négy sor közül az utolsó kettő az, amely a legrövidtávúbb hatású. Holnap reggelre már abszolút nem fogok emlékezni erre az egészre. Illetve fogok, csak le fogom tojni.

Irritál, hogy egy középszerű mosogatószert egy lila vadászerepülővel(???) reklámoz egy férfi, akinek a szinkronhangja még csak szinkronban sincs a szájmozgásával. A vadászrepülőt egyébként egyedül a "gyors" jelző köti össze tartalmilag a vegyszerrel, a kettő egymással semmilyen más kapcsolatban nincs.
Meg hogy fogorvosokat meg köpenyes kutatókat mutogatnak olyan környezetben és berendezések mellett, amelyek egész egyszerűen nem léteznek, és nem is létezhetnek, mert az orvosi eszközöknek nem a parasztvakítás a céljuk.
Meg hogy körömgombája mindig csak vonzó, 25-35 közötti kigyúrt, szögletes állú félmeztelen férfiaknak / nagy mellű bikinis nőknek lehet, hátfájása meg csak karcsú hatvanas nőknek.

Gáz vagyok, de lehet tőlem anonim módon kérdezni.

Muszáj reklámoznom, mert mindenki tojik rám.

JÚÚÚÚÚÚJ.

Ez nem komoly, ugye? Megmondás? Az oké, csak a mamám meg ne tudja.

Zavar, amikor nyeretlen tizenéves nyálgombócok is használják az én különleges keresztnevem.

That just blew my mind, és csak részben igaz, engem ugyanis elég régóta bököd a gondolat, hogy én roppant kíváncsi lennék némelyik érdekesebb életű felmenőm életrajzára (egyébként a megboldogult nagyapám nővére jelenleg is aktívan kutatja a családfánkat, és annyi bizonyosnak látszik, hogy anyai ágról Olaszországból származom), sőt, statisztikát is készítenék belőle, ha lehetne. És ha ez az ilyen irányú érdeklődési hajlam genetikailag képes öröklődni, valószínűleg valamelyik leszármazottam is így lesz ezzel a dologgal, azzal a lényeges különbséggel, hogy a szűk családfám történelmében én vagyok tudtommal az első, aki elektronikus (tehát könnyen archiválható, sokszorosítható és tárolható) naplót vezet a világ jelenlegi legkorszerűbb adatparkjában, a Google-nél. Jó lenne persze valami hosszú távú, biztonságos tárolási módra rátalálnom, de erre még van pár évem. H.G. Wells születésekor még gyertyával világítottak, és a halála előtt dobták le az első két atombombát. Én csak remélhetem, hogy az információs technológia is hasonló fejlődésen fog keresztülmenni. Szeretnék valamit a távoli leszármazottaimra hagyni. Ha nem is valami örökíthető címet, de információt mindenképpen. Rendszeresen írok például egy saját, egyoldalas, regényszerű önéletrajzot, mint ami régen az irodalom könyvben volt a híres írókról. Meg szerintem ha megoldható lesz, DNS-be fogom konvertálni a blogom. De M csinálja jól, mert ő eleve papírra vezeti.

Vegyes nap volt a mai. Reggel kihagytam az egyik legjobb barátom óráját, hogy itthon nyugodtan tudjak készülni alkalmazott kémiára. Délután M hozott nekem chipset, aztán elszundítottunk. Este Puli meetingen a csapatfőnök az előléptetésemet javasolta Prospect-státuszból, a volt osztályfőnököm pedig állítólag azt üzente, hogy én voltam az osztály legnagyobb meglepetése a találkozón, és hogy büszke.
Aztán meg valami hermanos csaj azt üzente a tesómon keresztül, hogy gáz vagyok és tahó, amiért elspojlereztem fészen a világnak, hogy ki lesz az anya a HIMYM-ben. M egyik osztálytársnője fél év után szakított a sokadik pasijával, és azt üzeni, hogy minden pasi köcsög, és nincs kivétel. A világ, és a problémái.

Ebből azt az alapos mérnöki következtetést sikerült levonnom, hogy a pezsgő egy rohadtul veszélyes anyag.

M-et leszámítva nálam minden más nő egyenlő esélyeket (0) és jogokat élvez, nem látom hogy hol itt a probléma.

Ja, hogy a férfiakhoz képest egyenlő jogokat? Fogalmazhattak volna egyértelműbben.

Nem értem, hogy akar egy politikai csoportosulás emancipáltnak tűnni, ha eleve a férfiakhoz viszonyítanak mindent.

Számomra több dolog is teljesen elfogadhatatlan, például az, hogy ilyesmikért miért csak a képviselőket veszik elő, de legfőképp az, hogy miért csak a nőket bántalmazóakat. És még ők akarnak egyenlő jogokat.

Most hallok először erről a csoportosulásról, de az első élményem már az, hogy segget csinált a szájából. Ez alapján így tippre biztos baloldaliak.

Tegnap volt az osztálytalálkozóm. Mit ne mondjak, epic volt. Nem is tudom, távol áll tőlem hogy csalódott legyek, de valahogy többre számítottam. Kevesebb iskolaváltásra, több határozottságra, meg senki nem beszélt szinte arról, hogy mit csinál még a suli mellett. Hogy csinál-e egyáltalán valamit. Valami olyat ami nem munka, de ami érdekli. Arra számítottam, hogy aki eddig az osztály sztármatekosa volt, az legalább már valami nagyon híres helyen dolgozik, nagyon híres eredményekkel, de csalódnom kellett. De ez vonatkozik minden más sztárra. De lehet hogy csak én hajszolom a tudományos eredményeket. Pedig szerintem ez ebben a korban nagyon fontos. Az egész osztályból a legnagyszabásúbb dolog ami megmaradt, hogy Nóri tehet arról, hogy a csokinyuszik eljutottak húsvétkor a Tescokba.

Büszke vagyok magamra. A munkám miatt, a nem-munkám miatt, de legfőképp M miatt. Az embernek kell az, hogy büszke tudjon lenni magára.

Reggel az egyetemen kezdtük, mert ott volt most valami robotikai kiállítás vagy mi, középiskolások hozták el mutogatni a találmányaikat. A győri csodák palotája érdeklődik a feorrofluidom iránt, de amíg a főnökkel tudok beszélni, addig is körbenéztünk Deneevel, volt ott egy csapat gyerek, akik építettek egy napkollektort, ami víz helyett levegőt keringet. Egész szép volt meg minden, egészen addig a pillanatig, amikor a kissrác el nem kezdte ecsetelni nekünk, hogy a tépőzárat azért használják, mert olyan nagyon jól szigeteli a vákuumot, a világűrben is használja a nasa pl. az űrruháknál is. Néztem meredt szemekkel. Köszönjük. Félrevontam Deneet és elmondtam neki, hogy nehogy elhiggye ezt a hülyeséget, a tépőzárat kizárólag arra használják a világűrben is, hogy tapasszanak hozzá dolgokat. Mi a laborban már feleakkora vákuummal is megszenvedünk, mert a nyomástartó cellába is beszivárog a levegő. A tanulság: ha publikálod a munkád, mindig csak arról beszélj, amihez értesz is.

A Captcha eredetileg biztos jó ötlet volt, de nem tudom, hogy az AI fejlődésének köszönhetően, vagy miért, de mára már egy olyan retardált szintet érnek el a feladványok, hogy még én is képtelen vagyok őket megfejteni. Mert értelmetlen a szöveg, hullámos, homályos, és olyan is fordult már elő nem egyszer, hogy végül soha nem jöttem rá, miért nem fogadta el a megoldást. Az még hagyján, hogy street viewből kivágott pixeles házszámokat tesz ki, de igazán agyfaszt akkor kapok, amikor már abban sem lehetek biztos, hogy az a betű ott m, vagy rn.

A szekciómból én vagyok az egyetlen, akiről fotók készültek OTDK-előadás közben. Há!

Innen így kicsit versenyszerűnek tűnik az egész, pedig én inkább tekintettem konferenciának, amin előadok némi tudományt azoknak, akik nem értenek ahhoz amit csinálok.

my job is done here

Ja. Csak kár, hogy a Hit nem tud adni tiszta erkölcsi bizonyítványt, hogy olyan állást találj, ami többet fizet, mint egy szekta azért, hogy a reklámarcuk legyél.

Jaj, én annyira nem értek ezekhez a modern masinákhoz, a számítógéphez meg a levelező... mi is ez?... klienshez. Próbáltam itt összevissza állítgatni valamit. Hát nem véletlenül háromszázszor kapta vissza az illető ugyanazt az emailt, amit nekem küldött? Amelyik küldő át tud bújni a gmail spamszűrőjén, annak egy ilyen kis incidens csak nem okozhat gondot.
Tény, hogy nekem soha az életben nem volt és nem is lesz közöm a Tscibóhoz, de a levelükben ettől függetlenül nem láttam leiratkozási lehetőséget a "hírlevelükről". Úgyhogy szerintem egyből szólok is az NMHH-nak, hátha kérnek kávét.

Több helyről is megkaptam én is ezt az izét itt ne.

Ezek szerint népszerű vagyok, annak ellenére hogy a társaság fele arrogáns pöcsfejnek tart, a másik fele pedig nem érti hogy mit blogolok és miről, mert olyan tudományosan fogalmazom meg a mondandómat, amennyire nem is lehet és mégis de. De attól még ez megható. És hiába mondom hogy nekem ilyeneket ne küldjetek, mert nem érdekel és nem akarom ezzel rontani a blogom rekaméját renoméját, csak külditek, és ez megható. Az olvasóimnak meg köszönöm, hogy bírják a kiképzést. (Az utóbbi időben jöttem rá, hogy teljesen akaratlanul és tudat alatt, de az új rendszeres olvasókkal szoktam azt csinálni, hogy először felvágósan olyan száraz szakszöveget tolok nekik, mint az Atacama-sivatag, aztán ha nem iratkoznak le, akkor elkezdem olvasni a blogjukat, és belekötök valamibe amit ott olvastam. Ha ezt is tűrik, érdemesek arra hogy olvassanak.)

Szóval a szabály itt az, hogy négy blogot említsek meg, akiknek ezt a díjat továbbadnám. (Igazából ez nem túl előnyös a blogoszféra szempontjából, mert viszonylag hamar telítődik az egész, és olyanok is megkapják, akik nem érdemlik meg. Ezért szoktam rendszerint elakasztani ezeket a dolgokat. Ahogy most is teszem. Viheti aki akarja.) És kommentet kell hagyni erről azoknak, akiket megemlítek. Persze.

18+

Hmm.

Mármint ilyet?

Én mindenesetre meghalnék a röhögéstől, ha azt látnám, hogy valaki levenné a nadrágom, és elkezdené fújdosni a farkam.

Mindenki érezze magát megtisztelve, mert ennek egy része titkos volt eredetileg. Sőt, szinte az egész.

A történelmi hűség kedvéért leírom, hogy ma az volt, hogy reggel ébredés után M öccsének a minecraftjára telepítettem három modot, mert reggel az ajtón egy levelet hagyott amiben megkért rá. Aztán elindultam munkába, időközben riasztanom kellett anyát, hogy valahol találkozzunk, és hozza utánam a refraktív indexeket tartalmazó táblázatom, amit tegnap szerencsésen otthon hagytam. Miután ez megtörtént és eljutottam a munkahelyre, a LOGI nanomedicína laborjának tisztaterében DLS-analízist végeztem egy réz- és egy ezüst kolloidon. Ez egy elég időigényes és fárasztó mérés volt, ráadásul nem lehetett légmozgás a szobában, és a hőmérsékletnek 25 fokon kellett maradnia (tizedfokos tűréssel), így mondhatni elég fülledt lett a buli pár óra után, ráadásul a minta sem volt a legtökéletesebb. De a labort dícséret illeti, tiszta volt és rendezett, amilyennek egy orvosi labornak lennie kell. Ez idő alatt M a barátnőjével borozott. Mármint nem a laborban, hanem a város másik végén. Munka után a belvárosban ütköztünk, egy belga gyorsétteremben megebédeltünk, majd elmentünk a kompozit-laborba, ahol ő kémia érettségi feladatokat oldott, miközben én az aznapi mérés eredményeit értékeltem ki az asztalomnál, és közben blogoltam. Aztán hazamentünk, és én most az e heti gitárkurzus anyagát végignéztem, végiggyakoroltam, és megcsináltam a teszteket 100%-ra, és most Daft Punkot hallgatok az erősítőmön. További tervek a mai napra: tanulni a holnapi projektmenedzsment zh-ra, átnézni a holnapi előadásom anyagát amit tartani fogok és kitalálni hogy mit fogok mondani az egyes diákhoz, enni, számítógépen rögzíteni és az internetre feltölteni a gitárjátékomat hogy a tanár meg tudja hallgatni és értékelni, a tegnap óta 100+ felgyülemlett feedet elolvasni, hajat mosni hogy ne legyek hippi.

Egy kis statisztika: én az elmúlt három hónap alatt 273 SMS-t küldtem a mobilomról, és 0 chatüzenetet. De ez az arány akkor sem változna, ha lehetne a mobilomról chatelni.

Egyébként én mind a mai napig találkozom olyan emberekkel, akiknek default meggyőződése, hogy a holdraszállás fake volt, mert ők bizony kiókumlálták, hogy légüres térben nem tudja fújni az amerikai lobogót a szél.
No shit, Sherlock. Szerintem aki űrhajósnak áll, annak van annyi esze, hogy valamivel kifeszítse, hogy látszódjon is valami a fotón.
Mellesleg jelzem, hogy a stúdiószobákban sem fúj a szél.

Tegnap így zúzás volt a laborban, aztán meg az utolsó öcsém is elballagott a hermanból, így egy jó ideig ki van halva onnan a legendás famíliám. Legalábbis még két évig. Kedden meg az űrkompozitokról adok elő. Zh-időszak közeleg.

Az mvk-s tavaszi villamos tényleg elég tavaszi, engem legalábbis a fél városon keresztül terrorban tartott az ablaknál repkedő poloskaféle.

A bizonyítási vágy. Bizonyítani, hogy a taníttatásomba fektetett energia és pénz ér valamit. Nem magamnak bizonyítani, mindenki másnak. Hogy a belém fektetett energia ér valamit. Hogy érek valamit. Bizonyítani, hogy megéri energiát áldozni rám. Ez a rögeszmém. Eredményeket akarok mutatni. Ebbe kapaszkodom görcsösen. Erre most jöttem rá.

Az utcai papucsviselésre hajlamosító gént viszonylag egyszerű lenne kiszelektálni az emberi fajból: mindössze 20 tigrist kell szabadon engedni a világ nagyvárosainak random csomópontjaiban.

A mai zsákmány egy 10 wattos VOX Pathfinder erősítő. Öt kiló, táska-kompatibilis felépítés, és állati szép hangja van ahhoz képest, hogy az ilyen teljesítményű erősítők rendszerint dobozhangúak. De a három legfontosabb tulajdonsága, hogy clean módban feltekerve a gaint is alapból korrekt torzítást ad, illetve hogy gyönyörű szép maga az eszköz, mert retró hipszter vintage rombuszos kinézete van, illetve hogy a használati utasítása káromkodik, mert az is stílusos. 20 pénzbe került.

Igazából májuskosárról tavaly hallottam először. Ennek több oka lehet, a két legvalószínűbb pedig az, hogy 1) a korosztályomhoz tartozó nők mostanában szereztek maguk mellé olyan hímet, aki ilyet ad nekik, vagy 2) most lett divat ez az egész. Mindenesetre nekem erősen gugliznom kellett a jelenség észlelését követően.

Kipucoltam Rodrigezt. Rájöttem, hogy a pickupmagasság-állító csavarok arra jók, hogy pickupmagasságot lehet velük állítani. Nem is tudtam, hogy ilyen is van. Most teljesen vadonás újnak néz ki, és megint mindig meglepődök, hogy mennyire szép. Gyönyörű hangszer.

Ja és a szokásos negyedéves jelentés :)