2015. szeptember 30., szerda

Ha éppen eszel, akkor fejezd be.
Amikor a TEM nagybeállításairól van szó (repetitív, unalmas, de könnyen elrontható és olyankor elölről kezdendő beállításokat kell végezni egy hideg és sötét szobában, 2-3 napon keresztül), akkor az a mondás szokta Peti és köztem járni, hogy olyankor a műszer úgymond beleszarik a ventilátorba, ugyanis látszólag egyszerű lépések után szokta kérni minden átmenet nélkül a lehető legszöszölősebb beállításokat, amiket sosem lehet teljesen pontosan elvégezni.
Ezt persze ma reggelig csak képletesen kellett érteni, amíg el nem repedt a műszer mellett a falon a szennyvízvezeték, és átható szarszag nem kezdett terjengeni az egész helyiségben. Önbeteljesítő jóslat.

2015. szeptember 28., hétfő

A Corvinuson valakik tök komolyan foglalkoznak azzal, hogy gyümölcsöket dobálnak a rheométerbe. Mór details szún.
Életem leg-low-endebb konferenciáján voltam ma, és ez nem feltétlenül negatív jelző. Életképek:

- Az idős úr, aki az előadás elején és végén megköszönte Istennek, hogy mind együtt lehetünk. Közben pedig végig papírról olvasta az előre betűről betűre megírt előadását. Aztán a végén ünnepélyesen ajándékkönyvet adott át a chairmannek. Nem most jártam először konferencián, de ilyet még nem pipáltam.

- Ez a sárga alapon, sárga mezőbe írt fehér szöveg, a sárga háttéren sárga és világoszöld jelölőkkel a hajszálcsíkos diagramon.

- A román fazon, aki bemutatta, hogy a kapszaicin karbonacélok korróziós inhibítoraként is jó = ha paprikával kenegeted a vasat, rozsdaálló lesz.

- A Corvinusos csajok, akik mindenféle gyümölcsöket dobáltak rheométerbe, és azok szilárdságát mérték. Tök komolyan. Nem kaptak nagy értékeket (nebassz), de elgondolkodtat, hogy ez tudományos adatnak számít. (Birsalmán mér folyáshatárt, oh wow.)

- Ez a poszter.
Nem kisregényt jöttem olvasni, baszki. Ez legalább érdekelt volna, ha nem ilyen igénytelenül néz ki, és lett volna benne akár csak egyetlen tényszerű kísérleti adat, nem csak tankönyvi szöveg, meg ömlengés arról, hogy ez fontos téma és jó lenne vizsgálni.

- A szerbek, akik arról tettek ki kettő teljesen ugyanolyan posztert, hogy megszámolták, mikor van a legtöbb kullancs. Nyáron.

- A szintén Corvinusos csajok, akik összehasonlítottak hatféle mézet összetevők alapján, hogy aztán megállapítsák, hogy ilyen módon nem lehet rendesen összehasonlítani a hatféle mézet.

-Az a poszter, ami arról szól, hogy a románok hogyan kínoztak azzal nyuszikat, hogy megvonták tőlük a vasat, aztán túladagolták őket. És az aljára betettek egy ilyen képet.

Aww, FUCK YOU.

- A Corvinusos poszter arról, hogy ha összepréselték a gyümölcspürét, megnőtt benne a C-vitamin koncentrációja. Nebassz.

- A románok, akik képesek voltak 5 nanós fémkristályokat SEM-mel karakterizálni, TEM-mel viszont nem.

- A csaj, akinek arról szólt a posztere, hogy milyen király csíráztató készüléket csinált, meg akartam kérdezni hogy pontosan mi az és hogy működik, de nem találtam őt sehol.

Egyébként voltak jó előadások és jó poszterek is. És jól szórakoztam, az a lényeg. Publikációs jegyzék up.
Tudom, ne legyen igazam, de ez a film ha kijön, abszolút káros lesz. A mérleg egyik serpenyőjében az van, hogy egy újabb igénytelenül idétlenre animált tucat-szar, ami az érzelmeinél fogva akarja megvenni és megvezetni a népet, a másik serpenyőjében pedig az, hogy a film segítségével tapló amerikaiak újabb teljes generációja fog felnőni abban a szent bizonyosságtudatban, hogy a bölények, a fű és az ember egy időben élt a dínókkal, és nem választotta el őket 65 millió évnyi földtörténet.
És itt az ember-dínó kapcsolat kevésbé fáj, mert köztük legalább lehet érdekes egy fiktív interakció, de füvet animálni baszott nehéz, és senki nem vette a fáradságot utánanézni, hogy valójában szükségtelen is, mert a fűfélék csak 20 millió éve, az oligocén végén kezdtek elterjedni a bolygón.
Szóval ezen túl, hogy egy eléggé fals történelmet tanít, nem tűnik úgy, hogy bármi újat hozna más téren. A trailer engem meggyőzött arról, hogy ez egy abszolút felesleges termék lesz.

2015. szeptember 27., vasárnap

a buick

Ez egy '87-es Buick LeSabre, 1:65-ös méretaránnyal. Abból az időből származik, amikor a Matchboxokat még nem Kínában, hanem Thaiföldön gyártották (A Macau-korszak után nagyjából.)
Az elmúlt hétvégén ennek a kivételével a teljes matchbox-gyűjteményemet a négy éves unokaöcsémre hagyományoztam. Mostantól ő fogja gondjukat viselni és halomra karamboloztatni őket, ehhez a buickhoz viszont életem talán legrégebbi emléke fűz. A szélvédője ugyanis totál szét van olvadva. A sztorihoz ismerni kell a mondat alatt lévő gáztűzhelyet.
És engem. Az ott én vagyok abban a partiszemcsiben, és a történet idején is kábé annyi lehettem egyébként. Beszélni még bőven nem tudtam, autókázni viszont de, és a gáztűzhely alatti kenyérszárító rekeszbe belerakni a kedvenc buickomat. Aztán persze amikor anya nekiállt sütni, akkor sehogy sem tudtam neki jelezni, hogy de az autóm még odabent van. Aztán persze rájött hogy valamit akarok, és sikerült kiszedni onnan. Azóta persze ez az autó sokkal egyedibb mint a többi matchbox, és szubjektív véleményem szerint sokkal jobban is gurul azóta. Ez a buick látott engem felnőni, és sose hagyott cserben.

2015. szeptember 26., szombat

Most döbbentem rá, hogy én minden reggel átmegyek a Dóm téren és az Oskola utcán is, és a Móra parkot is érintem, mégsem kapok ezért minden alkalommal egy húszast. Meg arra is, hogy ha bármelyikre is házat akarok építeni, akkor előbb meg kell vennem mind a hármat, ahhoz viszont akkor minden nap szerencsésen kell dobnom.

2015. szeptember 25., péntek

Ezzel szemben nézzünk pár tényt:
- A VR az a technológia a játékiparban, ami a leginkább gyerekcipőben jár még. Ebből következően bármi, amit az elkövetkező években gyártanak ilyen platformra, a leggagyibb, legkezdetlegesebb, legkiforratlanabb termékek közé fog tartozni utána az idők végezetéig.
- A Half Life egy olyan széria, ami nem engedheti meg magának még csak azt sem, hogy a következő epizódja jó legyen. Az nem elég. A legjobbnak kell lennie a világon, újabb játéktörténeti mérföldkőnek, bugmentesnek, hibátlannak és kiforrottnak. Meg kell reformálnia az ipart, ahogy a Felezési Idő előző két része tette azt. Ha nem így történik, akkor szó szerint gémerek milliói fogják elhozni a földre az apokalipszist.
- Személy szerint nemigazán vágyom rá, hogy valami újabb slágerfos, néhány éven belül elavuló perifériát kelljen beszereznem egyetlen olyan játék miatt, amihez valószínűleg egy minimum ipari teljesítményű új PC-t is be kell majd szereznem. Én gép előtt ülve akarok játszani, úgy ahogy eddig is, nem pedig bukósisakban hadonászni, mint egy kibaszott buzi.
- Az előzőekből következően én inkább örülök Chet határozott nyilatkozatának. A half life sem érdemli meg, meg a fogyasztók sem, hogy aztán virtuális buzulás legyen az egészből. Abba lehetne hagyni tehát a nyígást.

2015. szeptember 22., kedd

dat segg 048-nál

A mai mérés végeztével fogtam magam, és a maradék cseppfolyós nitrogént az új akciókamerámra öntöttem, majd felére lassítva, jogdíjmentes heroikus zenei aláfestéssel feltoltam yutbobra. Ez már csak azért is érdekes lehet, mert az akciókamerákat nem -196°C elviselésére tervezték.
Ezután senki ne mondja, hogy egyhangú és unalmas dolgokat blogolok ki.


miniatűr közvéleménykutatás

Szóval az történt tegnap délelőtt, hogy az egyik hallgató elég laza volt ahhoz, hogy a laborgyakorlat után egyszerűen ott felejtse a mérési adatokkal teli lapját a laborban. Írtam neki kószpészen hogy izé, ha mondjuk netán keresni akarná akkor azt nálam tegye majd, de nem úgy tűnt, mint aki reagál erre. Jegyzőkönyv leadási határidő két hét múlva hétfő. Szerintetek mikor fog érte jönni?

- holnap
- a következő egy hétben
- leadás előtti utolsó napon
- nem fog érte jönni sosem, viszont a leadás előtti éjszakán fog eszébe jutni, és pánikba lesz esve
- le se fogja szarni és sose fogom többé őt se látni
- egyéb

Kommentben lehet szavazni. Ha valaki egyebet jelöl, akkor azt kérem bővebben kifejteni.

2015. szeptember 20., vasárnap

A hétvégén lebíráltam egy újabb cikket (publikációs jegyzékbe téve, bár ez Somorjai-féle volt és 14-es a journal impaktja, szóval sok dolgom nem volt vele), a maradék pénzünkből tegnap hirtelen vettünk egy akciókamerát (kajára nem fogja futni már most látom, de kit érdekel! Majd megesszük a kamerát.), reggel nyolcra kell beszenvednem magam holnap mert délig labort tartok, aztán posztert kell gyártanom mert jövő (héten) ilyenkor konferenciára megyek önként és dalolva, aztán este pedig próbálni az új bandámmal, ami összesen egy basszusgitárosból áll, aztán pedig éjszaka sietni haza, mert ugye hétfőn éjszakánként én holdjárót építek, én vagyok a batman, nem, tényleg holdjárót építek. Hát ezek történnek most.
Hol lehet a városban Stagg dobverőket kapni?
Nem terveztem ebbe belekötni, mert egyébként meglepően jól indult, és egészen addig nem borult el az agyam, amíg
- a somlóihoz le nem írták, hogy 8% mazsolát tartalmaz
- a prezinek nem tudom, hogy mi köze van a hologramokhoz
- várok egy országimázsfilmet, amiben anélkül vagyunk menők, hogy híres magyar találmányok és ételek lennének benne. Helyette több helyszín és több esemény, több életérzés és hangulat, több vendégszeretet és több utcaembere. Mondjuk szerintem ezek a legkevésbé vállalhatóak nálunk, szóval megértem, hogy miért inkább a természeti kincseinket, kajáinkat és az a pár találmányt mutogatjuk inkább.
- A golyóstollat, a helikoptert és a zárt vasmagú transzformátort kihagyták. Azok szintén nagyon klisések, de napjainkban több gyakorlati hasznuk van, mint a gömböcnek meg a kockának.
- nem tudom mi értelme van annak, hogy diagramon ábrázolják a narancssárgát és a kéket, de egyébként a tengelyfeliratok hiányáért én hallgatókat szoktam buktatni. Ez így a híres magyar ész bemutatása után.
- Mondjuk ha már inspiring citiesről van, akkor Pesten kívül meg lehetett volna mutatni mást is. Akármi mást is. Mert azért van más szép hely is az országban. (Jó, mondjuk a segwayes hegymászás az tényleg vállalhatatlan.) És akkor most finom voltam, mert én köztudomásúan rühellem a fővárost.
- Asszonypajtás szerint aki unforgettable facest szeretne látni, az nyugodtan látogassa meg Lyukóbányát a Bükk-hegység szívében. Nem fog csalódni.

2015. szeptember 18., péntek

Megnéztem még két epizódot abban a reményben, hogy még láthatok pár másodpercet abból ami érdekel (a kódolás) (vagy egyáltalán egy számítógép képernyője) (az se baj, ha a telerakott képernyővédő), ehelyett pont azt kaptam, ami nem érdekel (elbaszott emberek és az elbaszott kapcsolataik, ebből sajnos éppen eleget látok a valóságban is minden nap), aztán amikor a [NEM LESZ SPOJLER!] harmadik epizód vége felé felcsillant a halvány remény, hogy a főszereplő végre kicsapja a monitorra a parancssort és rendet rak, akkor sem jut eszébe egyetlen idióta faszkalapnak sem a nyilvánvaló megoldás. Szólni neki.
Idegesítőek ezek az emberek és nem vagyok rájuk kíváncsi, és én néztem itt nagyon be valamit, hogy azt vártam, hogy itt ebben a sorozatban majd nem CSI-szinten fogják használni a minden inputra pittyegő szuperszámítógépeket. Merthogy arra abszolút nem számítottam, hogy lépnek egy huszárosat, és inkább egyáltalán nem is használják őket. Egy sorozatban, amiben amúgy egy hacker a főszereplő.*
Ez egy szar. Unalmas langy, epizódvégi cliffhanger átkötésekkel, de néha még azzal sem.

* tud néhány alap linuxos parancsot, social engineeringgel szerez jelszavakat, és ahelyett hogy sebezhetőségeket derítene fel, idegeneket creepel, és el van ájulva magától, hogy ő mennyire más

2015. szeptember 17., csütörtök

Mr Robot pilotkritika

Felszálltam én is a vonatra. Ha már mindenkinek a fala tele van RamiMalek ijesztő nézésével, akkor már fogtam magam, és elkezdtem nézni a Mr. Robotot, hogy meglássam, tényleg akkora sorozat-e, mint a hájpja, vagy az emberek abszolút nem fogják fel hogy miről szól a sorozat, és annak a szellemiségével homlokegyenest ellenkező módon pusztán divatból rajonganak valamiért. Vagy csak annyira uborkaszezon van, hogy ez már jó sorozatnak számít.
Egyébként valahol az utolsó kettő között ingadozik most a véleményem.
Szóval elkerülhetetlenül masszív spojler következik az első epizód történései kapcsán.

- Eltelt az első 20 perc. Eddig unalmas volt, semmi olyan nem történt, amit eddig ne láttunk volna. Egy srác különlegesnek gondolja magát. A világon mindenki különlegesnek gondolja magát. Én is fel tudom túrni a facebookot bárki után valamelyik fake accountommal, ez nem agysebészet.
- A 19. percben azon megy a vita, hogy a Gnome vagy a KDE jobb-e. A nézők 99%-a gondolom ilyenkor dob egy hátast hogy hű, ezek biztos nagyon geek dolgok. Szerintem meg láma dolog erről beszélgetni munkahelyen, mert a UI kérdése egyrészt valami elképesztően privát dolog (a linuxosok  -köztük én is- rettentő érzékenyek erre, ez olyan mintha az utcán megállítanál valakit és megkérdeznéd, hogy ilyen fazonra szokta nyírni odalent), másrészt abszolút életszerűtlen is az a párbeszéd, harmadrészt pedig én meg MATE felületet használok, ami a Gnome2 forkolt utódja, mert a Gnome3 egyszerűen egy szar. Na és akkor mi van. Ez sem agysebészet, a linux az így működik, lehet ezek közül válogatni.
- Én is utálom a facebookot, de attól még néha jól jön, és nehezebb lenne az életem, ha nem lenne.
- Nem tetszenek azok a részek, amikor pl a rootkit fogalmát magyarázzák el a pórnépnek, holott ez alapműveltség. A KDE-t viszont nem magyarázzák, pedig az is. Ennek ellenére összesen egy ember van rajtam kívül a munkahelyemen, aki tudja, hogy mi az.
- Ha az E Corp tényleg olyan nagy és erős vállalat, miért nincs helyi szerverfarmja? Még a Richternek is van, meg is érintettem a rackeket, pedig az finoman fogalmazva sem a legnagyobb gyógyszergyár a világon.
- 35 perc telt eddig el a pilotból, de már most meg tudom mondani, mire megy ki a játék. Azokból az otthagyott dat-fájlokból akarnak a fertőzött szerverekből zombihálózatot kiépíteni valakik. Nem érdekel, hogy kik, mert ez eleve köcsög dolog, bármilyen célból is tegyék. Én sem ülök be más átlagemberek autójába, hogy a motorját járassam.
- Ha én megmondom egy csövesnek, hogy zavar hogy tilosban cigizik, akkor elvárnám, hogy legalább eltapossa, amíg a régi, klisés anekdotákat meséli a tolvaj apjáról, aki hülyén próbálta önigazolni tolvaj mivoltát, és amúgy sincs semmi értelme vagy súlya annak a monológnak, mert csak időhúzás, amíg jön a következő metró.
- PFFFF. Egy DDoS-támadást elhárítani nem nagy kunszt, ha lekapcsoljuk a szervereket. Komolyan ez volt a teszt?
- Ezek az emberek ott a vidámparkban újra feltalálták az ad-hoc hálózatra épülő lanpartit. Gratulálok nekik. Bár amerikai sorozatban ez tényleg új.
- Érdekes, hogy az emberek odavannak ezért a sorozatért, pedig nagyjából fingjuk sincs arról, ami benne történik. Ez számomra részben érthetetlen.
-Mindjárt vége a pilotnak, de még mindig nem vágom, miért akarja mindenki leteperni az E Corpot. Mi bajuk vele? Az nem jut eszükbe, hányan lesznek munkanélküliek, ha bejön az anarchista tervük? Ha mindenképp ezt akarják, akkor inkább arra kezdjék nevelni az embereket, hogy ne vegyenek fel hitelt.
- Egy: egy interneten keresztüli bruteforce támadás nem ennyire gyors, csak ha ipari vason ücsörög az ember. Kettő: csak a valóban idióta emberek adják a lakhelyüket vagy a kedvenc csapatukat jelszónak, nem is tudom hogy mit várt a főszereplő.
- Nekem nem lenne gusztusom az ismerőseim ismerőseinek életében turkálni. De hobbinak egyébként nem rossz.
- Azzal hogy törölte a mappát, az csak belekerült a .Trash tárolóba. A shift-del többet ér, de az még inkább, ha random bitekre formázza azt a szektort a partíción. Tudhatná ezt.
- A vége biztos cliffhanger akart lenni, de semmi izgalmasat nem látok abban, ha a biztonsági igazgató behívja egy rendkívüli megbeszélésre, miután a főnök sittre került.

Erre egy erős közepeset adok eddig. Meglátjuk, hogy a második rész fel tudja-e ezt húzni. Ha nem, akkor kasza.
Ha az emberek az exüknek nevezik azt az embert, akivel még csak házasok sem voltak soha, sőt, még csak össze se tudtak sose rendesen költözni mert kiderült hogy valójában utálják egymást, nos, akkor én nyugodt szívvel hívhatom asszonypajtást asszonypajtásnak annak ellenére, hogy ő még nem asszony.
Az airbenderben és a fantastic4-ben szerintem inkább az a közös pont, hogy mindkét saga filmfeldolgozásai deklaráltan a világtörténelem legnagyobb filmes buktái közé tartoznak (az egyiket én még láttam is moziban, és a másikat is meg szándékozom nézni, mert perverz élvezetem lelem a nézhetetlen filmekben), és mindkettő arról híres, hogy a rendező addig szárnyaló karrierjét tették tönkre.

2015. szeptember 16., szerda

kommentár nélkül

gyors

Beront hirtelen valaki, berúgja a mellettem lévő fülke ajtaját, lehúzza a vécét, aztán kiviharzik.

2015. szeptember 15., kedd


Ezek menekültek. Valószínűleg heteket töltöttek el eddig is a fagyos pusztában éjszakázva, és valószínűeg nem éri meglepetésként őket, ha netalán mondjuk a fagyos pusztában kell ismét egy-két napot éjszakázniuk, és fel vannak erre készülve. Legalábbis ha nem, akkor a sátraikat nem tudom mire vélni. Lehet hogy ők hotelbe is azzal mennek. Lényegében egyébként vadkempingezésről van szó így nyár végén, amit ha nem akarnak nagyon vad módon végezni, akkor ahhoz érvényes igazolványokra lenne szükség. Egyrészt.
Másrészt ha én menekült lennék, nem tennék különbséget olyan zsemle között, amit kézben adtak ide nekem, és olyan között, amit dobva. Megenném mindkettőt, mert mindkettő zsemle és ingyen van, én pedig éhezem. Nem vágom, hogy a dobálós sztoriban mi adja a közfelháborodás alapját. Véleményem szerint itt csak a liberális eszmerendszer indokolatlan túlpörgésének esete forog fenn.

2015. szeptember 11., péntek

Ha belegondolok, akkor én hamarabb tanultam meg elektronmikroszkópot szervizelni, mint autót vezetni. Ha nem gondolok bele, akkor is.
Nekem annak idején, amikor biciklizni tanultam, voltak a biciklim hátsó kerekénél ilyen dőlésgátló segédkerekek vagy mi a tököm.
Kábé egy fél napig. Mert tíz perccel azután hogy fel lettek szerelve, akkorát pereceltem velük a nyílt utcán a belvárosban, mint addig még soha. Úgyhogy amikor (gyalog) hazaértünk, egyből le is kerültek. Azóta tudok biciklizni.
Úgyhogy ezek az oldalkerekek is egy tétel azon az irdatlan hosszú listán, ami azokat a dolgokat sorolja fel, amikkel szemben ellenérzéssel viseltetek.
Lehet hogy az én mátrixomban van a hiba, de engem enyhén taszítanak az ilyen jellegű fotók, koponyával csókolózós képeket megosztogatni tudtommal első féléves orvostanhallgatók között divat, akikben még nem fejlődött ki kellő alázat a szakmájuk iránt. Meg még ha csak egy replika is, eléggé bizarr dolog körbeadni egy 2,5 millió éves koponyát a sajtótájékoztatón, hogy akkor fiúk, most mindenki csókolja szájon, menjen az a smaci. De nyelves legyen ám! Nem hibáztatom a rekonstrukciós arcát szegénynek, hogy ilyen képet vág. Én is ilyen képet vágok most. Van, ami nem változik millió évek alatt sem.

Erről meg az jutott eszembe, amikor még csak egy számítógép volt a családban, és azon is a norton commander volt a fő fájlkezelő, a slágerjátékok pedig a commander keen volt meg a jungle book meg aztán később a tomb raider legelső része, mi pedig voltunk rá először csak ketten, aztán hárman. Mi is azt csináltuk, hogy beosztottuk a sorrendet hogy mikor ki játszik egy-egy órát, a többiek pedig körbeülték őt, és együtt izgultak vele. Ez az online streamelős játéknézés ennek az internetesített változata lehet, és nincs abban semmi rossz, ha ez valakit szórakoztat. Engem is.

2015. szeptember 10., csütörtök

tag lájf bicsiz

A világ legidegesítőbb, leg-agyfelbaszóbb dolgai közé tartozik, amikor feliratos filmet nézel, késik/siet a felirat, de egye fene, utánaállítod valamelyik gyorsgombbal, de aztán kiderül, hogy egyáltalán nincs szinkronban a film sebessége a feliratéval, és hiába állítod öt másodpercenként, egyre tovább csúszik egymáshoz képest a kettő. De szerencsére ez nem a film végéig tart, hanem csak addig, amíg a második percnél ragequitelsz és kibaszod az egészet az ablakon.
De aztán kaptam egy emailt, amihez a legviccesebb dolog volt mellékelve, amit az utóbbi hetekben láttam. Az egyik hallgatóm volt az, már most elkezdte csinálni a hétfőre való jegyzőkönyvet, nagyon lelkes a szentem, tessék itt egy keksz.
Viszont.
A delta Tm jelölése nagyon gyanús nekem, de lehet hogy csak a LibreOffice hülye, mint általában egyébként tényleg az. Ezt a karaktert én még nem láttam. Beléptem hát a munkahelyi gépre a licenszelt excelbe, és lám, tényleg úgy néz ki, van itt valami vadonás új karakter.
Mi a tosz.
Nézzük már meg közelebbről.
Aha.
Tehát úgy gondolta, hogy egyszerűbb lesz odarajzolni egy miniatűr háromszöget, mint beszúrni a delta szimbólumot. Na ilyet se láttam még, szerintem erre megelőlegezek valami bónusz pontot a kreativitásáért. Ezt az információt most hagyom mindenki agyában feldolgozódni, és további kommentár nélkül fejezem be ezt a posztot.

2015. szeptember 9., szerda

Nem kívánok szélsőséges nézeteket vallani a menekültkérdéssel kapcsolatban, de:
Van az a típusú ember, aki azon problémázik, hogy miért van a migránsnak okostelefonja. Na, ez pont ugyanaz a típusú ember, aki nem tudja elképzelni, hogy tőle keletebbre is létezhet kultúra, hogy ott is létezhet középosztály. Ez ugyanaz az az ember, aki meglepődik amikor Magyarországra érkezik nyugatról, mert eddig azt hitte, hogy mi még mindig lóval járunk és nyereg alatt puhított húst eszünk, nincs vízöblítéses toalettünk, hanem csak egy kerti pottyantós, még mindig elnyomó diktatúra alatt élünk, tömény alkoholfélék fogyasztására épül a kultúránk, és alapvetően egy barbár népcsoport vagyunk.
Nos, utóbbi hárommal nem is téved olyan sokat, de én például egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a 21. század első felében egy becsületesen dolgozó középkorú szírnek, egy afgánnak vagy egy mongolnak vezetékes nete legyen otthon és számítógépe, mobiltelefonnal telefonáljon, autóval járjon dolgozni a fővárosban, és legyenek egyéb vagyontárgyai is, amiket majd a mobilja és a sátra kivételével mind pénzzé tud tenni,* ha úgy hozza a sors, hogy menekülnie kell az igazi barbárok elől.

* Másik szokásos érv, hogy honnan van a sok pénzük. Józan paraszti logika kell ennek a megfejtéséhez.

2015. szeptember 7., hétfő

A mai napon arra jöttem rá, hogy én nagyjából azóta viseltetek meglehetős ellenérzéssel az olyan emberek iránt, akik azt hiszik, hogy részegnek lenni menő, és erre alapozva egyetemi órákat is kihagynak, meg az olyan emberek iránt, akik személyiségétől abszolút függetlenül pusztán azért rajonganak valakiért, mert az külföldi, meg az olyan emberek iránt, akik szánalomból hagyják magukat lefektetni, illetve az olyan emberek iránt, akik cigiznek, mióta elkezdtem serdülni, és azt hittem, hogy ezeket a dolgokat az ember egy idő után kinövi, mint a hatalomkártyázást. De lehet hogy nem. Én felnőtt fejjel szerettem meg a pokemont, bár ezzel a fétisemmel nem vagyok káros hatással mások testi és lelki világára.
Volt ma egy hallgatóm, aki negyedóránként kéredzkedett ki cigizni gyakorlat közben. Én meg azt mondtam neki, hogy igazából magasról letojom hogy mikor megy ki, mikor jön be, fejen áll-e közben vagy kézen (jó, nem így mondtam, de ez volt a jelentése), csak a gyakorlata legyen meg. Állítólag negyedszer vette fel ezt a tárgyat. Ha egy hibát is találok jövő héten a jegyzőkönyvében, akkor készülhet a jövőre esedékes ötödik, jubileumi alkalomra.

Azt tudja valaki, hogy az afroamerikai nők miért hordanak előszeretettel parókákat annak ellenére, hogy van hajuk?
Na jó, erre az alkotásra azért büszke vagyok.

ha vasárnap hétfő, akkor mém

1. Do you like making lists?
Igen, így sokkal könnyebb rendszerezni és átadni a gondolataimat.
2. Do/did you play sports with your siblings?
Sok évig együtt karatéztunk, pár évig együtt úsztunk, aztán utána anyával futottam egy ideig, de ő nem sibling.
3. Would you rather go to a University or a community college?
A közösségi főiskola rendszerét nem ismerem, de jóval komolytalanabbul hangzik, mint az egyetem.
4. What’s your favorite kind of bread?
Az, ami otthon készül a kenyérsütő gépben, és már nem csinálja senki, mert apa már gép nélkül süti :(
5. What toppings do you like on your pizza?
A bolognait, a rengeteg féle sajtot, a kukoricát és a sonkát, és szerintem ezeken kívül nem is kell más.
6. What color or design does your shower curtain have?
Húbasszus, az Miskolcon maradt, szólni kell valakinek hogy legközelebb hozza el. Jó hogy mondod.
7. What kind of car does/did your mom drive?
Egy Volkswagen pólót.
8. What’s on your cell phone’s home screen?
Ez.


9. Do you like to watch the National Geographic channel?
Nem. Hatásvadász baromságok mennek rajta. Régen minden jobb volt.
10. Are you the type of person to correct a survey maker’s grammar and/or spelling?
Igen, én vagyok az az állat, aki még akkor is kijavítja a helyesírásod, ha már éppen eléggé fel van kúrva az agyad.
11. What color is your microwave?
Nem sugárzok mikrohullámot, de ha netán tenném, akkor sem a látható tartományban lenne a színe. Egyébként fehér, mint minden konyhagépnek kinéző konyhagép.
12. Do you have a fan in your bedroom?
Nincsen. A nappaliban van.
13. Mountain Dew or Sprite?
A szprájt így errefelé a vadkeleten elterjedtebb.
14. Does it rain a lot where you live?
A napfény városában egyébként ritkábban esik mint máshol, viszont ha itt igen, akkor az apokalipszis következik be éppen.
15. Do you shop at Walmart Tesco regularly?
Ritkábban mint régen, mert a Lidl közelebb van, és igényesebb termékeket forgalmaz.
16. Does it bother you when animals lick themselves?
Ha nekik az jó, nekem nincs ellenérzésem. Ha ember teszi ezt, az már más.
17. Have you ever been to a Trader Joe’s?
Az meg ki a tököm, és miért kellett volna benne lennem Joeban?
18. What’s the longest time you’ve ever been stuck in traffic?
Nem tudom, nem szoktam olyankor még az időt is mérni.
19. Do you wear black a lot?
Azt a statikuszaj-szürke ruhaszínt jobban szeretem.
20. Are there stairs in your house?
Igen, azon kell feljönni az ajtóig. Lakáson belül már nincs.
21. Have you ever held $500 in cash?
Nem sűrűn forgatok dollárt a kezemben.
22. Do you like onions on your burger?
Nem. Csak akkor, ha valaki megfelelően meg tudja indokolni, hogy mifaszt keres hagyma a burgeremben.
23. Could you ever give yourself a shot?
Mármint mire?
24. Do you wear shoes in the house?
Nem, azt csak a bunkó amerikaiak teszik. Ők még aludni is cipőben mennek az ágyba.
25. Have you ever worked as a cashier?
Nem, soha nem tenném, az kb. a munka legalja. Inkább lennék csöves, vagy inkább laknék valamelyik rokonom nyakán. Vagy egyszerűen csak inkább tanulnék, hogy jobb munkalehetőségeim legyenek.

2015. szeptember 5., szombat

Ezeket a címeket amúgy nem mi találtuk ki.

A matador 1 - portugál-spanyol koprodukciós dráma
Éjszakai teremtmények - NatGeo Wild éjszakai ismeretterjesztő műsora különleges rovarokról
Fekete kakukk - élő közvetítés az operettszínházból
Újonc avatás - élő közvetítés a Magyar gárda tisztavató ünnepélyéről
Ketreclányok - sport1 MMA-küzdősport összefoglaló
Piszkos szörf - kis költségvetésű amerikai kalandfilm
Lédús - A Fem3 reggeli életmódmagazinja, kötetlen beszélgetés dietetikus szakemberekkel
Nagy kancsók - Ki lesz a legjobb felszolgáló a tejcsárdában?
Milf sütik - mestercukrászok vetélkedője a TLC-n
Fiatal csillagok - Spektrum, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. Narrátor: Morgan Freeman
Álomrandi - Tinivígjáték Robert Pattinson főszereplésével
Horogra akadt - A Fishing&Hunting új horgászműsora
Keményen! - Aerobik Rubint Rékával minden hétköznap reggel az RTL-klubon
Házról házra - Házfelújítós reality
Nyald meg a fagyim - életmód- és étkezési tanácsadás. Egészségmegőrző percek.
Jönnek a britek 2 - Második világháborús dokumentumfilm
Pajkos kalandok - Pajkos kutya legújabb kalandjai a MiniMax műsorán
Pusztítsd el - Amerikai akciófilm, Arnold Schwarzenegger főszereplésével
Egzotikus ízek - különleges ételekkel a világ körül, a Travel Channelen
Nem húzta ki időben - celebvetélkedő a szuperTV2-n
Ide azt a hátsót, kislány - celebvetélkedő az RTL II-n
Anna, 25 éves, szociális munkás - riportműsor a DunaTV-n
Tinik kipróbálják 9 - drogprevenciós magazinműsor
Amatőr rések - barkácspercek
Szűk - ruhapróba a celebsztájliszttel, Lakatos Márkkal
Átázott tinik - Német ifjúsági vígjáték
Mélyen megfúrva - a legbrutálisabb műszaki megoldások, csak a discoveryn
Vidám szórakozás - dáridó Bunyós Pityuval a muzsikaTV-n
3D Masszív cickók - szeptembertől a mozikban, most IMAX 3D-ben is
Kis 50 kilós húsevők - A Jura kor apró gyilkosai a Discovery Science műsorán
Titáni szerszám - Összefoglaló a Cassini űrszonda missziójáról a Spektrumon
Apa a legjobb barátommal - a Családi Titkok legújabb epizódja
Be fog férni - költöztetőműsor
Én inkább arra buzdítanám az embereket, hogy szeptemberre ne vegyenek bérletet, és jegyeket sem; járjanak egy hónapig gyalog, biciklivel, a szomszédok vigyék el egymást autóval egy darabig. Most még nyár vége van, olyan az idő hogy ezt meg lehet tenni, mert a mozgás egészséges, jót tesz a környezetnek, és a szomszéddal is jobb kapcsolatokat lehet így ápolni mint úgy, hogy havonta egyszer elkérem a fűnyíróját. És nem is feltétlenül kell korábban elindulni emiatt otthonról, mert ahogy ismerem az MVK-t, kábé 10 perccel tart tovább gyalog beérni komlóstetőről az egyetemre, mint busszal, és sokkal jobb érzés a friss reggeli erdőn keresztül kerekezni, mint az ikaruszon gondolkozni, hogy megfogjam-e ugyanott a kapaszkodót, ahol az előbb az a bunkó, szemetelő tetves cigány fogdosta a ki tudja mennyire tiszta kezével. És ami a legjobb, hogy közben lehet vizet inni. Akár még enni is. Senki nem tiltja meg. (Esetleg a szomszéd.)
Az MVK igazából leszarja hogy mikor hányan akarnak majd vizet inni a járatain, az ellenőrei meg fogják büntetni az összes szabálytalankodót, és akkor végre istennek érezhetik magukat ha már egész eddigi életükben elnyomták őket. De ha mondjuk egy hónap alatt mindössze felére esne a rendszeres bérlet- és jegyvásárlások száma, na, akkor üzemanyagra se lenne pénze ennek az egész kibaszott cirkusznak, könyörögne az embereknek hogy utazzanak velük, két hét után már pincérek szolgálnának fel ételeket a buszon.
Az én tapasztalataim szerint az MVK-nak mindössze annyi a baja hosszú évek óta, hogy a cég vezetése konstans módon és kitartóan dolgozik azon, hogy olyan hülye maradjon mint a seggem, és a pénz az egyetlen dolog, amivel oda lehet hatni nekik, viszont azzal nagyon, a legutolsó fillérig kurva módjára képesek lemenni kutyába. Még csak vizet sem lehet inni az fancy új villamosotokon? Akkor járassátok üresen bazdmeg, próbáljátok így fenntartani. Meglátjuk, meddig megy úgy.

2015. szeptember 4., péntek

A nagyáruházban egy srác kirakta a gitártokját és nyilvánosan foo fighterst kezdett gitározni, ráadásul az egyik legjobb számukat, de negyede órája nem jut eszembe a címe annak a számnak, és egyelőre a youtubeon sem találom. Felettébb idegesítő ez.

2015. szeptember 2., szerda


Nagymagyar excsoporttársam, aki főleg azért ex, mert már második félévben elkezdett lebukni, és a legmarkánsabb emlékem az róla, hogy gólyatáborban rendszeresen én tettem fel őt az ágyába, hogy ne a földön fekve mellett fekve hányja össze magát. Akkor még naiv módon nem voltam tisztában azzal, hogy neki tulajdonképpen mindegy.
Nem kell aggódnia, a szerencsétlen menekültek nem fognak nála megjelenni a világ fenekén a hegyekben, sőt, azok igazából már minél előbb húznának el az országból tovább a németek felé. Pont az a legfőbb problémájuk, hogy tömegesen, papírok nélkül nehéz ezt megtenniük, és azért vannak még itt.
Az internetes hőbörgés miatt sem kell aggódnia, aki kb. nyugdíjas színvonalon használja az internetet (értsd: havonta egyszer néz föl rá, és akkor sem érti hogy mire való), az viszonylag könnyen megteheti azt, hogy kikötteti, és nem tájékozódik az aktuálpolitikai eseményekről. A technológiai demenciával nem kell harminc évet várni, már ma el lehet kezdeni. A harcot mindenesetre az egyetemi tananyaggal már idejében felvette, csak kár, hogy ő ácsorog a fasz rosszabbik végén.
Zsolt szerintem keveri a fogalmakat. A problémát pont az jelenti, hogy a menekültek mondjuk pont hívőbbek, mint azok akik kereszténynek vallják magukat. Így a saját logikája alapján inkább ő takarodhatna vissza oda ahova való.

De mindegy is, mert ha ezek menekültek közé kerülnének, akkor pont ugyanazt csinálnák ott is mint itt, csak szájjal tudnának karatézni, így vitába sem érdemes velük keveredni, mert a sávszélesség túl szűk ahhoz, hogy félművelt favágókra pazaroljuk. Itt van inkább egy maréknyi karbon-nanocső, amit ma fotóztam. Ennek több értelme van. Technikailag nem tökéletes kép, túlságosan alá van fókuszálva, és az elektronnyaláb shiftjén is lett volna mit állítani. Nekem az a hélix alakú rész a kedvencem ott középen. 

Aki egyszerre négynél több mintával jön oda hozzám, és azzal a szöveggel, hogy igaz hogy nincs sok különbség közöttük már ha egyáltalán van, de azért mérjem már meg neki valamelyik délután mindet, akkor azt feltételezem, hogy fogalma sincs arról, hogyan működik valójában a műszeres analitika, pláne ha azt egy agyoncsicskáztatott phd-hallgató végzi.
Aki egyszerre tízzel,vagy annál többel érkezik, azt egyszerűen elhajtom, mert egy futóbolond.
Aki egyszerre tizenöt, vagy annál több mintával a kezében érkezik, az egyértelműen kétségbe van esve, és egyértelműen nagyon komoly lehet a dolog, ezért őt lepasszolom egy betanított, szintén kétségbeesett hallgatónak.
Csak kár, hogy legtöbb esetben egyszerre húsznál több mintával érkeznek, hogy az tegnapra kell nekik, kiértékelve. Mert azt a főnök egyből nekem passzolja.

2015. szeptember 1., kedd

Tegnap volt pont 1024 napja, hogy egy vadlúdrikácsolós (lol) ködös őszi estén M ujjára húztam egy wolfram-karbid karikagyűrűt, ami pont 600 nappal azután történt, hogy betrollkodtam neki fészen, ő meg vevő volt a trollkodásra.
Akkor ő még csak egy random tinilány volt erősen tinilány-jellegű bloggal, lovakkal és hermanos nyolcosztállyal, legalábbis én csak ennyit tudtam róla addig amíg egy hét múlva nem találkoztunk össze a hermanban, mert utána már azt is tudtam, hogy meglepő módon nem egy mutáló picsa visításával kommunikál, hanem kellemes, nyugodt női orgánuma van, és ráadásul amikor lehajolt a táskájához hogy kivegyen belőle valamit, megállapíthattam magamban, hogy nem csak az orgánuma kellemes.
Nem volt szerelem első látásra. Az csak úgy kialakult, kicsit később. Nem tudom, hogy pontosan mikor kezdődött és hol, csak azt, hogy konkrét és kikerülhetetlen akkor lett számunkra, amikor az egy belvárosi hídon magamhoz húztam, és megcsókoltam pár perccel azelőtt, mielőtt hozzáláthattunk volna a pisztrángok etetéséhez. Új volt neki a dolog, és nekem is. Úgy döntöttünk, hogy együtt próbáljuk ki milyen szerelmesnek lenni, egymással. Meg hogy milyen pisztrángot etetni, kürtőskaláccsal.
Most, pár évvel később itt ülök a saját lakásunk nappalijában,  az ország legtávolibb pontján, a kietlen sivatagban, ő meg itt alszik mögöttem a kanapénkon, összekucorodva, mint egy nyuszi.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha akadnak köztünk félreértések és súrlódások, mert nem akadnak sosem. Boldogság viszont akad, mint csoki a hűtőben. Ez nem egy irigylésre méltó állapot, ez általános és mindennapi. Boldogok vagyunk, reggelente néha együtt megyünk laborba (ő másikba), vállunkat egymásnak vetve harcolunk a világ viszontagságai ellen. Illetve inkább röhögünk rajtuk és bemutatunk nekik. Dat is life.

Ma a portás köcsögölt, nem akarta kiadni nekem a TEM-szoba kulcsát, mert rajta se vagyok a listán, és csak egy hallgató vagyok, mit akarok én ott csinálni.
Öt perccel később ő nyitotta ki nekem a szobát, hogy befáradhassak.
Szeretem, amikor az emberek tudják, hol a helyük.