Ez a poszt most nem lesz vicces, mert fáradt vagyok a pénkodáshoz.
M-től kaptam gesztenyéket, amikre vigyorgó fejek vannak rajzolva.
Az volt ma reggel, hogy bementem laborgyakra, amin keménységet mértünk. Mindenféle elképzelhető módszerrel. Unalmas volt, de elég adatot csóringáltam egy jegyzőkönyvhöz. Aztán elmentem ebédelni, ahol találkoztam Pityuval (új szereplő, új név), aki, miközben együtt ettük a rántottsajtunkat (külön-külön, nem úúúgy), elmesélte, hogy most dobta pár napja a barátnője, mert a csaj nem tudta eldönteni hogy járjanak-e (ismerős szitu?). Próbáltam vigasztalni hogy ilyesmi mindenkivel megesik (jó, én könnyen beszélek aki már megtaláltam életem párját), aztán megettük a kaját, és végül bevallotta, hogy felfordul a gyomra, utálja ezt az egészet, meg hogy a csaj levegőnek nézi pedig ott eszünk tőle két asztalnyira, és hogy valójában ő még mindig szereti, és vissza akarja kapni.
Utána neki el kellett mennie, én meg visszamentem a laborba, és elkezdtem lefűrészelgetni a holnapi kísérlet alapanyagát. Ja igen, holnap szombat, én meg megyek dolgozni, mert munkamániás vagyok. Aztán viszont megjött M, úgyhogy mentünk guiness-rekordot dönteni ezzel a kémiás dologgal, mert úgy gondoltuk hogy az so much fun. Még sosem ültünk egyszerre egy előadóban, meg még sosem végeztünk egyszerre kémiai kísérletet, meg ilyesmi, tök romantikus, ez van ha valakinek én vagyok a pasija.
Középiskolásokkal volt tele az egész hely. Amíg vártunk hogy mindenki megkapja az adagját (lol), filmeket néztünk a tévékáról és a borsodkemről, amik abszolút nem érdekeltek senkit, de a tévékás legalább vicces volt, mert a polimerizációs reakciót úgy mutatták be rajzfilmen, mintha egy óriási gonosz robot egyre hosszabb szénláncot maszturbálna ki magából (04.12-től) (WTF), ez fel is dobta egyből a napom. De nézzétek, és kapjatok röhögőgörcsöt 4.32-nél, amikor már teljesen beborítja magát az ejakulátummal, de még mindig folytatja.* Igen, ilyennel lehet megfogni a kisgyerekeket.
Aztán bejött az intézetigazgató, meg mellé a dékán, a rektor, meg egy rakás másik fontos díszmadár, akikről nem tudom hogy kik és miért állnak ott kint amikor senkit nem érdekel (a gyerekek közül) (sem) hogy kik ők és mit csinálnak ott. Aztán a főszervező elmondta hogy 700-an jöttek most el, de ők csak 500 emberre számítottak, ezért csak annyi ajándék van, ezért minden negyedik ember nem kap semmit, csak az élményt hogy itt lehetett. Köszcső.
Persze én pont ezért jöttem, az ajándék miatt. Azt hitték magamtól ott maradok péntek délután az egyetemen holmi guiness-rekord miatt? M-el el is döntöttük hogy ha vége ennek, egyből húzunk mint a vadlibák, hogy jusson nekünk is a jóból.
Aztán végül a várakozásokkal ellentétben nem szövegeltek sokat feleslegesen a pódiumon, mert jött a jelzés hogy ÖNTS!, és akkor mindenki ráöntötte az eppendorf-mintatartójából a fél köbcenti káliumjodidos jód oldatát a keményítővel átitatott papírkájára, és attól a papír helyenként meglilult, és így 700 egyedi rorsach-teszt jött létre egyszerre. Az M-é egy szárnyas nyomorék nyuszira hasonlított, az enyém meg kábé semmire. Aztán a kijáratnál lefotózták és kaptunk csomagot, volt benne egy műanyag kalap, egy csomó felesleges brossúra, meg még sok felesleges dolog. Aztán M-mel elütöttük a délután további részét a titkos helyünkön, és közben röhögtünk a metroszexuális fiatalokon, és rájöttünk hogy fél év után jobban szeretjük egymást, mint valaha. Aztán romantikusan megvacsiztunk a mekiben (az amúgy tényleg romantikus, közel sem olyan kommersz mint amilyennek hangzik), aztán hazamentünk, aztán most itt vagyok. És kicsit álmos vagyok. És le vagyok maradva egy csomó munkával. És karácsonyi dalokat hallgatok. És ki akarok beszélni egy csomó mindenkit most itt. De igazából most legszívesebben doctor whot néznék, hogy ne mindig csak arra gondoljak hogy M milyen messze lakik.

* a "nyugi, ura a helyzetnek" beszólás valami hihetetlenül epic módon EPIC, szakadok

én ezt ki fogom próbálni, awesome lenne

Mennyibe kerülhet egy?

szerintem az első két mondat filmcímeit felcserélték

Be kell vallanom, hogy az anyagvé jegyzőkönyvet az előbb ittasan írtam (rajzoltam) (diagramoltam) meg, ehhez képest feltűnően vállalható módon néz most ki, lehet hogy ez volt eddig a bajom. Muszáj volt, inkább alkohol mint valami redbull, de én majdnem menthetetlenül bealudtam még pár órával ezelőtt. Aztán erre jött még rá a csoki.

Egyébként bámulatos, milyen sikerélmény tud lenni ha a terápiás AA csoportból egyedüliként meg tudok oldani egy hármasintegrált, még akkor is ha az eredmény egy csóró kilences, de a diffegyenletekkel is ez a helyzet, gyerekek, én ma matekon motiválódtam, és feladatmegoldás közben egyszer önkívületi állapotban belekiáltottam a fáradt szuszogásba, hogy já, ez nekem tetszik!
A többiek majdnem kiutáltak.

Most visszafelé haladunk az időben. Reggel a fekete farmeremet akartam felvenni, ami már kezd kicsi lenni rám, de szárban meg pont jó, így inkább hasonlít most egy csőgatyára. Igen ám, de aztán rájöttem hogy hihetetlen mértékben tud szorítani odalent, és akkor megvilágosodtam, miért néz ki rendszerint búzának az, aki ilyet hord. Hát ezért. Úgyhogy inkább másikat vettem fel, és nem lettem így rocker.

Tegnap meg megérkezett ez a népszámlálásos izé. De gondban vagyok, mert szabad nekem ilyet kitöltenem? Csak 18 éven felülieknek szabad ezt, nem? Vagy izé. Hány éves is vagyok?

Utálom a HR-eseket. Az SGU-ban is mindig csak a baj volt velük.

- De az a kép az jó, nem tudom mi bajod van vele, nézd meg, tök szép.

- De Koppány, ez a kép nem egy TDKba megy, ez egy cikkben lesz, ahol azt is megkérdezik tőled hogy milyen színű az alsógatyád.

- ... bézs.

A cikk szerzője minden bizonnyal nem hallott még róla, hogy ÉN vagyok a legboldogabb most, a 21 éves koppány a havi tizenötezres keresetével. Meg az M-mel, aki őt várja minden nap suli után.

Több dolog is volt ma. Délben bedzsavaltam az aurára, ami hót unalmas volt, nem is értem hogy telt el olyan hamar, aztán amikor szünet lett, akkor fénysebességgel szaladtam a vécére könyvtárba, ahol éppen az aktuális Hit & Run akció ötödik órája tartott, ami azt jelenti, hogy a legjobb könyveket az idős tanárok mind lenyúlták. Mindig ez van. Utálom az idős tanárokat. Nem elég hogy az évek során fáradságosan begyűjtött karókat juttatják eszembe, de még a legjobb könyveket le is nyúlják, amikor azok már mind megvannak nekik otthon, meg betéve tudják a szövegüket is, akkor meg mi a herének az nekik, minek? Ajh. Nekem meg jut egy ötvenéves szakadt minőségbiztosítási almanach cirill nyelven, mi? Anyway, bezsákoltam ilyen módon egy '86-os kiadású keménykötésű, színes, fényespapírú Computers in today's world-öt. Mutattam BP2-nek, kérdezte minek az nekem. Megmutattam neki a Knowing a Computer Can Be The Fastest Way to a Woman's Heart című cikket a tizenkilencedik oldalról, azt mondja ja, így már oké.

Szóval végül úgy gondoltam hogy fuck this, kiültem a kertbe egy padra, és elkezdtem olvasgatni. Aztán hopp, nem megjelent hirtelen egy Kitty? Hát de. Úgyhogy utána vele beszélgettem. Fura. Az ember azt hinné, hogy ha valakijét eljegyzik/feleségül veszik, az illető megváltozik. De nem. Kitty pont ugyanolyan, mintha éppen öt évvel ezelőtt látnám duplamagyar után. Szóval kedves volt, feldobta ezzel a napomat.

Aztán mentem M-ezni. A délutáni szokásos. Igényem van rá. Hiányzik, ha kihagyunk egyet. Szegénynek nem volt túl jó napja, kicsit mintha azt se tudta volna hol van, de próbáltam segíteni. Végérvényesen eldöntöttem, hogy a kedvenc testrészem rajta ezen a héten az angulus mandibulaeja lesz. Vettem neki M&M's-t. A bogyók fel voltak hasadva, és kicsit porzott a belsejükben a csoki. Hazafelé a buszon aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg a szállítás közbeni hősokktól van, ugyanis a folyékony csokibelső hőtágulási együtthatója minden bizonnyal nagyobb, mint az azt körülvevő keramikus jellegű máz, ezáltal a nagy belső nyomás következtében a külső réteg megrepedezik, a csoki lassú hűlésénél pedig (számomra) ismert jelenség, hogy az emulzió destabilizálódik, és a komponensei szegregálódnak, így alkotva megfelelő csíraképző helyeket rekrisztallizációnál. És ezért porzik a belseje.

Ami pedig M-et illeti, ma rossz kislány volt, mert kiszívta a nyakam, ami most valami hihetetlenül kikúrt módon lila, de nemt'om, lehet hogy ez még végülis menő is. Együtt akarok már élni ezzel a lánnyal. Ő a másik felem. A hiányzó darab a turbórágó-gyűjteményemből. Én nélküle nem is léteznék. Az, hogy mi együtt vagyunk, a legtermészetesebb dolog a világon, ugyanolyan mint hogy süt a Nap, vagy hogy nő a fű, ez mindig így volt és mindig így lesz, mert ennek így kell lennie, akkor van a világ egyensúlyban, meg minden ilyen blabla. Most egyensúlyban van. Most nyugodt vagyok. És boldog. És vigyorgok minden hülyeségen. És ez tetszik. És látá koppány, hogy ez jó. Most is írtam neki egy monológot gtalkon arról, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni belé, de nehéz leírni ezt az egészet, de még dolgozom az ügyön.

Aztán meg dolgozni is kell, de valaki kitörölte a téridő-kontinuumból a 012-es kísérletemet. Órák óta keresem, de se jegyzőkönyv, se képek, se dokumentáció, de még a mintadarabok sincsenek meg, pedig azokat haza szoktam hozni és bedobozolom, egyedül onnan tudom hogy létezett, hogy a laborfüzetemben benne van, és a füzetem meg kívül áll a téridő-kontinuumon, mivel azt az Isten én teremtettem.
Hű, 11 van basszameg, megyek aludni. Csumesz.

Az szerintetek bugnak számít a blogger rendszerében, hogy ha kirakok 81 nyancatet, eltűnik a többi posztom a főoldalról?
Ezért ez most csak egy.

Tegyetek be bármilyen zenét, és tök jól ritmusra mozog.

Követező megoldandó probléma: Ki az a faszkalap aki vasárnap délután kezd el leveleket égetni a népkertben.
Meg úgy egyáltalán, elegem van az összes faszkalapból, aki úgy gondolja hogy ősszel az egyetlen szabadidős tevékenység csak az lehet, ha kedvtelésből eléget minden faalapú szart amit a kertjében talál, ahelyett hogy komposztot csinálna belőle és úgy nem fulladna meg az egész környék a füsttől.

Blogolok.

Tegnap az volt, hogy én meg M kéz a kézben elmentünk kutatókéjszakni.
Megnéztük BP-t az egyetemi éjszakában, hogy ugyanazokat a leharcolt vén konzumhölgyeket kísérleteket futtatja-e megint, amiket már akkor is csinált amikor a nyílt napon ismerkedtem a vidám (haha) jövőmmel évekkel ezelőtt. És igen, még mindig azokat csinálja futtatja. Ha a legközelebbi nyílt napon is azok lesznek, leírom ide őket.
Aztán körbenéztük az aulában, de pár CT-felvételen (M nagyon lelkes volt, karira kap tőlem egy CT-t, mert jókislány volt) és ütvefúrón kívül mást nem találtunk (btw, mi olyan cseszett érdekes egy bosch fúrón? és mi olyan cseszett érdekes 20 bosch fúrón?!). Aztán átmentünk a kémiába, ahol az egyik volt tanárom robbantgatott mindenféle robbanékony gázt kéjes vigyorral az arcán, na az nekem tetszett. Csak az nem, hogy a közreműködő bartókosok folyton bénáztak. De gondolatban nyertem vagy hat világító pálcikát a szívem választottjának aki ott állt mellettem.
Aztán átmentünk a munkahelyemre, ahol egy csomó érdekes dolgot mondtak a kollégáim az embereknek, az is érdekes volt. Csak szerintem rövid. Próbáltam úgy tenni mint aki senkit és semmit nem ismer, de aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, ezt bebuktam. Aztán utána mindenki kezdett lelépni mert késő éjjel volt, úgyhogy lassan mi is leléptünk.
Jé, itt egy dobszerkó a szobámban.
Szal hazajöttünk, ettünk melegített baconos krumplit, aztán ágyba bújtunk. És aludtunk is. Hajnalban.
Most persze biztos mindenki azt gondolja hogy végigdugtuk az éjszakát aztán durmoltunk mint ahogy akkor szokás amikor valakik járnak, de ez így nem igaz. Mi nem járunk. Mi szeretjük egymást. Nagy különbség. Na jó, ezt a részét nehéz leírni, úgyhogy kimásolom ide amit gtalkba írtam róla.

csak memorizált pillanatok vannak, de azokat nem lehet leírni
azt fényképezni se lehetne, mert mindegyik csak egy fíling
ilyet miért nem lehet leblogolni? (fílingeket)
ez a faszság
azt a vigyort akarnám leírni, ami az arcodon volt amikor kétvállra fektettelek
és lefogtam a kezeidet
(reggeli birkózás. barátságos mérkőzés hazai pályán. ez azután volt, hogy reggel pizsiben úgy néztünk ki, mint a friss házasok)
azt akarom leírni, ahogy a hasamra hajtottad a fejed reggel, mielőtt zuhanyozni mentél
azt éreztem, hogy akkor és ott éppen a leghelyesebb dolog történik, ami a világban történhet
nem az afrikai éhezők megsegítése, nem a nukleáris fegyverek leszerelése, nem az hogy ajándékba adnak egy kiscicát egy gyereknek, hanem az, hogy a hasamra hajtottad a fejed, és hallgattad a szívverésem. (a világ egy pillanatra megfagyott, és minket figyelt. engem, ahogy ezen gondolkozom, és téged, ahogy a hasamon pihensz.)

Aztán most itt ülök és ezt írom, hazakísértem Met,és talán aludnom kéne mert nem sokat aludtam, de nem is vagyok nagyon álmos, meg ennem is kéne de éhes sem vagyok, még nem épültem fel teljesen de már egészséges vagyok, szerintem bennem legalább hat különböző koppány szuperpozíciója lakik egyszerre. Jövök még ha lesz valami.

Azt álmodtam hogy megöltem negyvenezer embert, aztán meg felébredtem és szédültem.
Ümm...
Vagy fordítva volt?

egy teljes mém, összesűrítve egyetlen kérdés-válaszba

45. Az emberek alapvetően gonoszok vagy jók?
Az emberek alapvetően hülyék.

Üljetek le a tévé elé, kapcsoljátok be a valóvilágot (vagy ha épp nincs, akkor az MTV-t, mert ott épp van). Némítsátok le, és közben tegyétek be ezt loopra. És sírjatok ti is az emberiségért.

Alapból így kéne sugározni minden ilyen műsort.

Csütörtök délután fél egy. Neptunüzenet. tárgy: A szakdolgozat vásárlás büntetendő.
Elmennek a jó édes faszba. Mi a jó anyjukért nem tudnak néha valami kedveset is írni? Napi horoszkóp, néha egy-egy vicc, bánom is én, linkek érdekes szakmai honlapokra, képek aranyos kiscicákról, nem bazdmeg, mindig csak az így fogunk titeket megbaszni meg úgy megy, nem menekültök kis köcsögök, jobb ha emlékeztek erre még a nyugis csütörtök délutánotokon is. Most már világos, a neptun csak erre jó, félelemkeltésre és annak fenntartására, máshoz nem értenek, olyanok mint a kövér felsőbbéves az amerikai sulikban, aki fenyeget és elszedi a szegény alsósok ebédpénzét.
Jólvan, mindegy, leszarom, nem ez az első ilyen és nem is az utolsó, a nemzeti erőforrás minisztérium fenyegetése hatásosabb is lehetne, ha előtte megtanulnának legalább írni ("büntetethető", "főkapitányságnál.,").

Lassan ideje egy állapotjelentésnek. Tehát. Ott tartunk most, hogy második hete hiányzom a suliból, mert az volt, hogy múlt héten ugye beteg voltam, aztán meggyógyultam, de a betegség ráment a kiválasztás szervrendszeremre ami begyulladt, aztán ettől újra megint beteg lettem, de tegnap amikor egész napja 39 fokos volt a testhőm és a lázcsillapítókra sem reagáltam, akkor úgy gondoltam hogy most már faszombele, úgyhogy reggelre direkt jól meggyógyultam megint, még nem teljesen, de legalább már beszámíthatóan funkcionálok, és maradjon is így csak legyek még jobban.
Persze egyetemről is ilyenkor keresnek minden faszsággal. Engem az olyan neptunüzenetek idegesítenek halálra, amikben a tanár aláírásmegtagadással fenyegetőzik amiért senki nem jár az óráira.
Szóval a napjaimat itthon töltöm, az unalmat meg jelentésírással, doctorwhonézéssel, yonderboicédérendeléssel és alvással ütöm el. Kaptam a nővéremtől egy deaktivált tokent, ami percenként egy random hatjegyű számot generál a kijelzőjén. Tök kúl, csak még a gyakorlati alkalmazását ki kéne találnom.
Viszont a hajam most tök menő. Hosszú meg jól áll. Szerintem.
Ehh, de elcseszett poszt lett ez. Valamit még akartam.

Amikor M-mel gtalkozom esténként, akkor neki időzáras nete van, ami egy konkrét időpontban rendszerint lelépteti. Ilyenkor az van, hogy ha közben gépel valamit miközben a lekapcsolódás megtörténik, akkor nálam kiírja hogy éppen gépel, de aztán végül sosem kapom meg, nála viszont elküldöttként jelzi. Olyan üzenetek ezek, melyek csak az ő logjában léteznek. Félmondatok, melyek elvesztek az éterben. Betűk, melyek sose találnak meg engem. Milyen információt hordozhatnak ezek? Mi lehet bennük? Mit mondhatnak?

Hol lehet megvenni a Passive Controlt? Tudom hogy csak holnapután érkezik, de én már most meg akarom venni.

Ja, jólvan, sikerült. Elő lehet rendelni.

Most kicsit* magam alatt vagyok, nem lesz poszt.

* nagyon**

** annyira nem is nagyon, de éppen eléggé nagyon ahhoz, hogy ne legyen poszt

Minden évben aláíratnak egy hosszú, tömény és cirkálmányos munkavédelmi nyilatkozatot velünk, (mert amíg nem írjuk alá nem engednek el a vizsgaidőszakra,) amit el kell olvasnunk (én el is szoktam nagyjából) és amiben részletekbe menően leírnak mindent ami tűz esetére vonatkozik, mit kell tenni ha meghalljuk a tűzjelző hangját, merre és milyen módon kell vonulni, és hogyan kell magunkat biztonságba helyezni.

Én meg itt már negyedik éve arra várok, hogy egyszer, legalább csak egyszer mutassák már meg milyen hangja van a kibaszott tűzjelzőnek, hogy legalább felismerjem ha jelez.

Kinek adtam oda a Végtelen történetet és nem adta még vissza?

De most őszintén, a fészen az a Ticker rész ott oldalt ki a faszt érdekel?

Évek óta először fürödtem. Rájöttem hogy nem nekem találták ki.
Na most ez elég hülyén hangzott.
El se férek a kádban, túl meleg a víz és pisiszíne is van, a relaxációs fürdősó nem relaxált engem kellőképpen. Szerencsésen elpazaroltam kétszáz liter vizet hogy erre rájöjjek.

Kissé visszabetegedtem, elkaptam M-től a nyavajáját, de én nem bírom ki őnélküle, ez van, borítékolható volt az eredmény. De rocksztár vagyok és plörkölök, és aszkorbinsavból pedig egy felnőtt napi szükségletének 2500%-át szedem, mert anya hozott ilyen narancsízű rágótablettát ami valójában gyógyszer, ez a baj a világgal, nem azért enném marokszámra ezeket a szarokat mert meg akarok gyógyulni, hanem mert narancsízű, és lehet rágni. Az életemet a 9gagen, a fészen és a plörkön töltöm ma meg tegnap, de hogy elfoglaljam magam idióta és unalmas mémeket töltögettem főztem kaját a családnak, addig sem unatkozom.A tegnapi kaja. Rántotsajt erdélyi módra készített krumplipürével. Elsőfokú égési sérüléseket szereztem az elkészítése közben.Emmeg a mai. Csirkepaprikás mellehúsából, hélix alakú tésztával (nem volt más, valami magyarosabb jobb lett volna). Volt hozzá ubisali is, de én néha jobban szeretem anélkül enni, nem szeretem ha a savanyúság elnyomja az ízét.
Gasztronómiai rovatunkat látták. Holnap nem főzök kaját, mert muszáj leszek suliba menni akármilyen beteg is vagyok, különben kibasznak a picsába félév végén. Hallgatóbarát hozzáállás.
Most pedig hunynom kéne egy picit, nincs minden oké az agyammal.

itt pedig a lista, hogy mitől leszek MAD

- hirtelen elbaszódik a net
- oszdmeg.com, úgy en bloc
- bizalmaskodó egyetemi tanár
- bullshitelő egyetemi tanár
- utat elálló / tötymörgő emberek, akik nem veszik észre hogy én pedig sietnék
- amikor éjszaka közvetlenül elalvás előtt hallom hogy szúnyog közelít
- amikor valaki nem veszi észre magáról, hogy büdös
- bigott hit
- amikor határidő előtt 1 nappal szólnak nekem valamiről

most így ennyi, majd max kiegészítem

Az addig oké, de hogy mondod meg a srácnak, hogy "Figyelj, légyszi ne ülj előttem, mert büdös vagy."?

Skacok btw arra jöttem rá, és most ezt rettentő mérnökien fogom megfogalmazni mint aki most fog ebből diplomázni télen, miközben pogival van tele a kezem és a szám, hogy amikor gagyi minőségű pezsgőtablettát iszol, akkor ugye az alján ottmarad némi szmötyi hogy szakkifejezéssel éljek, szóval a szmötyi, és akárhányszor öntesz rá vizet, az a cucc nem fog benne oldódni, ugyanúgy ottmarad az alján a kis troll.
Viszont.
Ha tömény málnaszörpöt öntesz rá, azzal reagálni kezd és pezseg az egész lötty, aztán azt ugye vízzel higítod amikor elpezsgett, és akkor már eltűnik a szmötyi és hígfolyós lötty lesz az egész, szerves cukortartalmú oldószerekben tehát oldódik vagy reagál a kis cumesz vagy mi a szösz. Így lehet teljes mértékig meginni egy plusszt. Hol a nóbeldíj?

No hát beletelt egy kis időbe, de M végre nyíltan megmondta hogy perverz vagyok, lájk. Pedig csak a nadrágját akartam hazacsórni hogy szagolgathassam, nem is értem, én ennél sokkal perverzebb is szoktam lenni. Hiába, engem meg csak ő érdemel meg.

Láttam ma egy lányt a megállóban, akiről abból állapítottam meg hogy középiskolás, hogy biokémiát tanult. A megállóban. Délután, hazafelé, szorgalmi időszakban. Ilyenre egyetemista nem képes.

Olyan fajta pasi vagyok, aki képes a barátnőjéért 5.37-kor kelni.

A tenger, napfelkelte. Hűvös szél fúj a Nap felől, érzed az illatát, azt az összetéveszthetetlen sós illatot, hallod a meg nem szűnő ütemes morajlást, a csapódó tengervíz hangját, érzed a bőrödön a ráfröccsenő cseppeket, és látod, látod hogy a Nap emelkedik, egyre világosabb sárgával világít, egyre melegebb a fény ami rád vetül, egy fél korong emelkedik ki bátortalanul a horizontból, megfesti maga körül az eget, messze távol fehér vonalak hullámzanak majd el-eltűnnek, tajték, hűs, puha víz nyaldossa a lábad majd félénken visszahúzódik, majd újból támadásba lendül, kimossa alólad a homokot, szemenként veszi vissza tenger, ami az övé. Te meg becsukod a szemed, a ruhád lobog a szélben, átérzed a pillanatot, érzed hogy itt vagy, érzed a helyet és az időt, majd halkan megszólalsz:
"- Víz."

Aztán haloványan elszégyelled magad, mert rájössz, hogy ezzel a szóval a töredékét sem írtad le az élménynek amit éppen átélsz, ez a szó nem ide való, kevés, nagyon kevés, csak degradálja ezt az egészet ami most körülvesz, inkább meg se szólaltál volna amíg ki nem találsz egy találóbb, átfogóbb jelzőt, de legbelül tudod, hogy erről verset kéne költeni inkább, még az se biztos hogy elég lenne.

Na valahogy így vagyok én a "szeretlek" szóval.

Ma csak 13. Mostantól a háromtagú csoportokat fogom keresni. Mert még ketteskékből is annyi van, mint rohadás.

Az év első acélos óráján zárthelyit írtunk az elmúlt négy félév anyagából, az első öt percben csak néztem az üres papírlapot, hogy most ez komoly? És mivel a tanár nagy meglepetésére végül abszolút nem tudott senki semmit, kaptunk is utána "nézzünk mélyen magunkba" lecseszést. Ilyenkor szokott felmerülni bennem a kérdés, hogy vajon nem azok csinálják-e jobban, akik már az első órára se ülnek be. Mindegy. Kezdődjön a nap boldogabbik fele.

A világra és a csütörtök reggellel szemben támasztott várakozásokra tekintettel végül nagy kegyesen úgy döntöttem, hogy ma is awesome leszek. Nincs mit tenni, skacok, ez van, valakinek muszáj.

Ma nagyon lelkesen önként jelentkeztem a táblához egy integrálra, amiről utána a tábla előtt állva hirtelen eszembe jutott, hogy abszolút gőzöm nincs róla. De végül megcsináltam, nem is volt nehéz, csak nem szabad engedni hogy leblokkoljon az agyam (meg jedi-látással meglátni benne az összevonható tagokat).
A tanár mellesleg egy dekoratív fiatal hölgy, jobb mint a tavalyi szódaszemüveges bácsi, ez a baj amúgy a legtöbb tárggyal, hogy nem egy-egy dekoratív hölgy tanítja őket. De nem baj, mert találkozom én suli után eleget (not, nem eleget) a saját különbejáratú* dekoratív hölgyemmel.
Btw ma se nagyon voltam emberek között, és direkt koncentráltam hogy lehetőleg ne nagyon lássak filatáskákat mert már tele van velük a tök, úgyhogy ma csak 14-et láttam amíg hazajutottam.
Akartam még írni ide érdekesebb dolgokat is, de az én életem már így is olyan, mint egy Norris-Grylls koprodukciós túlélőshow izgalmas.
Holnap meg jön majd a met nap. Ó igen, a rettegett met nap. Yeey.
Hogy mi az a met nap, majd elmondom holnap. Vagy ha kedvem lesz. Vagy szerintem így is van aki tudja. A csütörtök már tavaly is met nap volt. Ha sokszor leírom még azt hogy met nap, hátha nem fogok már tőle annyira félni.

* ez de övön aluli volt**, bocsesz :D
** ez is

Ma nemigazán voltam emberek között, így csak 9 filatáskáig jutottam.

De kajakra gecc, amikor a pók a szoba valamelyik sarkában csak úgy ücsörög és nem csinál semmit napokon keresztül, olyankor mit csinál? Alszik, vagy világuralmi terveket szövöget, vagy csak úgy unatkozik, vagy stalkingol, vagy mit? Mi az istent, mit? MIT?!

Ettem ma egy falat vadgesztenyét. Először olyan íze és állaga van, mint a félig érett mogyorónak, utána viszont mikor megrágod (-om), olyan mint a romlott, avas mogyorónak, csak kábé még tízszer olyanabb. Kegyetlen volt. Simán megérte. Szegény Mre ráhoztam a frászt. Azt hittük, toxikus.

Egyébként azon a helyen ahol már nagyon szeretnek engem* van az a nő ugyebár, akiről a gólyatáborban annak idején negédesen azt mondták, hogy szereti a csokit, így ha valamit el akarunk intézetni vele, vigyünk neki csokit. Én meg eddig, a mai napig úgy voltam vele, hogy igen, biztos jó okuk volt ezt mondani a nagyoknak, biztos kedves lány, igen, csak én mindig akkor fogom ki amikor rossz passzban van és/vagy menstruál, tudom is én. Hogy alapból kedves teremtés, csak senki nem érti őt meg, de ha mondjuk csokit viszünk neki, akkor talán egyből kiütközik belőle a szeretetre vágyó hercegkisasszony.
Aztán ma rájöttem, hogy csak egy frusztrált picsa. A sok közül.

* jelentkezzen aki ennyiből tudta hogy a téóról van szó

Itt van nálam M használt pólója, éppen az illatát konzerválom a takaró alatt, alvás közben abból fogok inhalálni, meg össze fogom nyáladzani reggelre. Tervbe volt még véve hogy pizsama gyanánt magamra veszem úgy, hogy csak az legyen rajtam, de egyrészt fetrengene a röhögéstől aki csak elképzeli a látványt, másrészt szerintem tönkre is tenném, mert kisebb mint én vagyok. Igen, fordított helyzetben a nőknél ez valahogy szexibben megy.

Megvolt az első nap, áthajtott rajtam mint egy traktor, de szerencsére M helyreállította utána a lelki egyensúlyom egy fagyival, látjátok, ilyen egy nő, ilyen egy igazi nő. Két perc vele, és olyan mintha a nap előző tizenvalahány órája csak egy rossz álom lett volna, átkapcsol az agyam. Tökre felnőttek vagyunk már. Úgy érzem, mintha a világ létezne értünk, és nem fordítva. Mintha azért lenne centrum hogy tudjunk hol találkozni, mintha azért lenne huszonkettes hogy könnyebben odaérjek, mintha azért lenne szép napsütéses idő, hogy hepik legyünk, mintha azért lenne légköri Tyndall-effektus, hogy az egész sztori olyan legyen, mint egy reneszánsz festmény, csak kevesebb pucérkodással. Egy világot teremtettünk magunknak, egy olyat amiből minden más ki van zárva. Legalább arra a napi pár órára. Nincsenek többé paraszt tanárok, mégparasztabb másodévesek akik már nagynak hiszik magukat, nincsen arctalan elsős tömeg, nincs tömeg, nincsenek egy szál rongyban tipegő egyetemi lotyók, nincs semmi, csak én vagyok, meg ő, meg a táska amin veszekszünk hogy ki vigye, mert én akarom. Nekem ez kell ez az egész, létszükséglet. Nemsokára úgyis el leszek havazva, ott a rakat jelentés és jegyzőkönyv amit le kell adni, meg a rejtélyes nevű Black Box, ilyen nevet én egy parajelenségeket vizsgáló titkos intézet főépületének adnék, nem egy autóhűtős pályázatnak, azzal is szopacs lesz még itt nemsokára. Egyelőre túl kéne élni az első hetet, hogy lássam hogy túlélhető-e. Ha túlélhető, akkor a másodikat, hogy lássam, hogy az is e vagy nem.
Az egyik tanárunk egyébként azt csinálja, mintha én arra kényszerítenélek titeket, hogy mégegyszer írjátok le amit itt blogolok. Ja, ő IRL blogol a táblánál, mindent leír ami éppen eszébe jut, így, mondatokba szedve, ahogy ezt a mondatot is írom, és elvárja hogy mi is így írjuk. Halál.

Up: a flipiflopipapucsos, buzis színű izompólókban feszítő nagy ló alattam lévő évfolyamos, de legalább 8 évvel idősebbnek kinéző tahókat* majdnem kihagytam. Ők sincsenek. Csak azt várom már hogy lemenjen az első egy-másfél hét, utána rendszerint negyedére csökken az intézmény forgalma.

* Ja igen, tőlük régen féltem, mert ők olyan nagyok voltak és menők, és felsőbbévesek. Most is azok, aztán mindig rájövök, hogy nem, mert mégis én vagyok az idősebb és a felsőbbéves. Hogyvanez?

Gyors leszek, állapotjelentés: új félév, irreális méretű embertömeg, irreális mértékű ismeretlen arc, reális 0,5 db/perc értékű relatív filatáska-gyakoriság.

És az meg már mi, hogy sorra házasodnak meg és vállalnak gyereket a volt osztálytársaim? Ennyire múlik az idő?

Először is enyhén ittas vagyok, és így minden egy fokkal őszintébbnek tűnik. De a posztot amúgy kanadai synthrock hatása alatt írom, az a dominánsabb. (Ne igyatok alkoholra synthrockot., felér egy igazságszérummal. Na jó, ezt most úgy írtam, mintha én nem lennék itt mindig [túlságosan is] őszinte.)
A ma délelőtt (= három óra előtt) (jéé, szmájli) is gyorsan eltelt, én nem is tudom hogy ilyenkor mi történik, nekem ez egy az egyben ki szokott esni, ilyenkor filmeket nézek, meg fídeket olvasok, meg elvesztegetem az időmet, mi másra lenne jó az interwebz. Vasárnap délutánra meg nem tudok jobb programot kitalálni, mint *le M times* (meg máskorra sem), egyébként ő az egyetlen akivel az imád igét kapcsolatba szoktam hozni, őt ugyanis ateista létemre tudom imádni, jobban mint bármelyik istent (istennőt), megérdemli, hű de még mennyire.
Szóval a délutánt azzal töltöttük, hogy papírhajókat eregettünk engedtünk le a Szinván, amiket magunkról (meg a kutyájáról) neveztünk el, elég durva volt, az egyik hajó megfeneklett egy mocsárban, aztán elsüllyedt és fejreállt, a második már messzebb jutott, close enough módon keresztülhaladt egy vízbe belógó susnyáson, de aztán végül egy ág megakasztotta, meg talán rásegített a bazinagy kavics amit rádobtam. De a figura még mindig kapaszkodik a vízből kiálló csücskön. A harmadik, aminek a kutya volt a kapitánya, az oldalára dőlve elmanőverezett egy halálos zuhatag mellett, aztán egyből megfeneklett a nagy semmin. Ezután ücsörögtünk egy kicsit, depresszív mi-lenne-ha játékot játszottunk, aztán szkanderoztam az öccsével (mindkétszer ő nyert). Aztán hazajöttem, ja meg még muslica repült az orromba, és nem tudom hova lett, eltűnt, lehet hogy felmászott az agyamba és most ő irányít. Legalábbis a szaglóközpontomat, máshova nem nagyon juthatott. Szóval hazajöttem, de lekéstem a buszt ezért sétáltam, útközben találtam egy gasztanyét, meg volt egy kedves szefós bácsi, akin ránézésre látszik hogy fogyatékos, de ha már előreenged felszállásnál, akkor csak nem lehet olyan nagy baj a szellemi képességeivel, igaz, olyan bermudát amit ő viselt én még itthon se vennék fel, úgyhogy most nem tudom, mit higgyek. Holnap meg suli, halleluja, kezdődik a szopóág félévek közül is a legrosszabb, hétfőn délre kell bemennem, hajjaj, nem is tudom hogy fogom kibírni. Ble.

az első találat a gugliban

...egyben az ábra is a képmutatás fogalmának definíciójához az értelmező szótárban. Jah, büszkék rám, de azért időről időre próbálnak ott megbaszni pénz- és tanulmányügyileg, ahol csak lehet, hogy lehetőleg minél nyomorultabbul érezzem magam amikor csak beteszem a lábam a tetves campusra, hogy minden egyes padról tíz fájdalmas emlék jusson eszembe egymással versengve, hogy reszketve merjek belépni a neptunba, nem tudván hogy éppen vajon mi miatt fogják lehúzni rólam a gatyát is, köszike.

A buszon utazott két fiatal srác és egy hölgy, akit először prostituáltnak néztem, valószínűleg az igen keveset takaró leopárdmintás gönce miatt, pedig valószínű, hogy csak az átlagosnál előnytelenebb arcberendezését próbálta ellensúlyozni vele, sikertelenül. Mindegy. Szóval ott dekkoltak mellettem az egyesen tőlem jobbra, balra egy babakocsis anyuka, miközben én épp nem hallgattam semmit, mert az mp3-am birizgáltam, és két mappa között voltam. Az egyik srác mókamester volt, hogy hívják a szerelmes bárányt: láv juh. És hogy állítod meg ha el akar futni? Áj láv juh. Ez annyira szar hogy már vicces, elkezdtem rajta nevetni, én egyedül, tőlem jobbra csak a mókamester srác vigyorodott még el. Álat volt.
Ehh, nem tudok most írni, le vagyok korlátozva netileg.

Mióta kint lehetek len az utszán*, 5-6 filatáskát öntudatlanul is meg tudok számolni legalább, naponta.
Tegnap akartam még blogolni, de nem volt mit. Most sincs mit.

* keressetek rá jútyubon, nem merem linkelni

Most arra készülök, hogy egész nap awesome legyek, mint általában. Ez közelebb van mint hinnéd, csak egy ruhakollekció kell hozzá amiben lazának érzed magad, egy digitális walkman* teletömve kúl zenével, meg egy pénztárca, az se baj ha üres, de már a gondolat is awesome hogy pénztárca van nálad, amiben lehetne akár pénz is. Meg ami a legfontosabb kell hozzá egy gondolat, amire büszke lehetsz. A munkádra, az alakodra, az élettársadra, a főztödre, egy jó indie-rock bandára amit most fedeztél fel, az időjárásra, az Opportunity friss fényképeire az Endeavour-kráter hidroszilikátos lankáiról, akármire.
Ja, meg a cipő. Olyan cipő kell, mint amilyen a kedvenc sorozathősödnek van.
Most pedig sietek a randira. Most is úgy izgulok, mint legelső alkalommal.

* mp3/4-lejátszó

Az előbb itt ment el az ablak alatt egy nagymama és az unokái, de Bálintka hisztizni kezdett mert megharapta a csúnya macska, aztán nem mert továbbmenni, negyed óráig sakkban tartotta őt és a kis gyerekbiciklijét itt az utca végén. Cézár FTW.
Ezt meg most az új kezelőfelületből írom, így ez egyúttal teszt is.