A laborban a metrológiával koprodukcióban blues bandát alapítunk. Nem találtam rá kottát, így csináltam.
E|--------------------------------------------|------------------------|--
B|--------------------------------------------|------------------------|--
G|---------------------1v---------------------|--2v----3v----5--3--2v--|--
D|--3--3-------1--3----------3--3-------1--3--|------------------------|--
A|----------0------------------------0--------|------------------------|--
E|--------------------------------------------|------------------------|--
Pekker and The Love Gangsters.

Szakközepes diákként biztos sok tapasztalata lehet arról, hogy a több száz fős előadókban mi alapján azonosítják a hallgatókat. A neptun-kód a leglogikusabb, legreálisabb rendszer amit erre ki lehet találni, pláne ha a 25. leggyakoribb nevet viseli az illető. De akkor Dániában név szerint szólítják a tisztelt hallgatókat, vagy ott egyszerűen csak nincs több száz fős előadó?

A kormány bevezette a tandíjat, ezért a családi kupaktanács eldöntötte, hogy tandíj+30E forintért inkább külföldre megy. Seems legit.

Amúgy én is a keretszám-mutyi ellen vagyok teljes mellszélességemmel, csak feltűnt ez a pár irracionalitás a cikkben.

Professzionális online gitárkurzust kezdtem el. Egyelőre még csak akkordokat tanulunk, de máris felvilágosultnak érzem magam.

Mai hazabiciklizés, 13,4 km.

A mai éjjeli program egy sétával egybekötött geocaching volt Lillafüreden, M társaságában. Nyakamba kaptam apa ősrégi 14 éves GPS-ét, és virtuális geoláda volt, mindenféle nevezetességeket kellett megkeresni, amiken mindenféle emléktáblán kellett betűket leolvasni, és összerakni. Akadályoztatva voltunk építési területekkel, éjjeli lepkékkel és sötét és félelmetes erdei utakkal, de egyébként nagyon jó idő van. 7 betűs a jelszó amit össze kell rakni, és össze is raktuk azt, hogy MI?K??K5.

M már az első karakter után lelőtte a poént, hogy miskolc :) de a kaland volt a lényeg. Láttunk mókust is, de azt még előtte.

A konferencia részről meg leginkább az maradt meg, amikor a miniszoknyás feszülős ruhás csajszi, akin teljesen nyilvánvalóan látszódott a kezdő előadók ideges, pattogós feszültsége,* arra a diára vált, amin lehagyta a második R-betűt a 16-os mérettel írt TERASZOS REPEDÉSből. Ha ittam volna éppen valamit, hát én leköpöm az előttem ülő zsűrit.

*az utóbbi időben én már ezt egyre jobban kinövöm. a mostani konferencián szinte egyáltalán nem izgultam, este egyszer átnéztem a diasort, aztán másnap úgy álltam ki, mint aki totál rutinból nyomja. BP arra szokott újabban figyelmeztetni, hogy ne legyek már ennyire laza.

Cézár tavasszal is divatolni fog, mint a búza rétiniggerek a marx-téren, ugyanis ezúttal rózsaszín bolhanyakörvet kap.

Helyezést egyébként nem értem el idén, rettentő fura volt az értékelés, nálam állítólag összehasonlíthatatlanul rosszabb dolgozatok is kaptak helyezést, pláne hogy jobbak is, különdíj kategória viszont most nem volt. Mindegy is, publikációs jegyzék frissült, attól még rocksztárság van.

De van ám megint besírós sztori az éjszakáról. Az úgy volt, hogy azt tudni kell, hogy Tibi és Csongor alszik a mellettünk lévő szobában. Tibi nekem nagy haverom, Csongor meg asztmás, és úgy horkol, mint aki mindjárt megfullad, és iszonyat kegyetlen. Az én szobámban rajtam kívül Dzsó alszik ugyebár, meg Bem apó, legalábbis Bem apónak neveztük el az előző posztban emlegetett, reggelre az ágyból kinőtt mikulás fazont, akiről az ott említettek mellett még azt érdemes tudni, hogy 3 nap alatt egyszer sem láttam ruhát váltani, büdös mint egy dög, és horkol ő is, mint a rohadás, és oktatóként érkezett a konferenciára. De Csongort nem üti.

Szóval előadás előtti éjjelen Tibi egy percet nem aludt Csongor szenvedése miatt, ki is volt miatta bukva. Úgyhogy azt találtuk ki, hogy puccsot szervezünk a rendszer ellen. Elneveztük az alattomos tervet Pripjaty-összeesküvésnek. Arról szólt a terv, hogy átköltözöm Tibiéknél a harmadik, egyelőre üres ágyra, Dzsó meg megjátssza, hogy ganajrészegen befeküdt Csongor ágyába, és nem lehet vele mit kezdeni. Így amikor Csongi megjön, akkor Dzsót hullarészegen találja, és Tibi majd óvatosan azt javasolja neki, hogy feküdjön át az én helyemre egy szobával arrébb, így a horkolósokat kvázi rákényszerítjük, hogy együvé tömörüljenek, és hagyjanak minket aludni.

A terv egyébkén bejött. Bár mindannyian bealudtunk, reggel arra ébredtem kipihenten, hogy iszonyat horkolás hallatszik a szomszéd szobából. Persze Csongor volt az, Bem apó némán feküdt. Később rájöttünk: bizonyára azért, mert Csongor mellett így ő nem aludt egy szemhunyásnyit sem.

A konferencia napja, reggel hat tóra. Éjjel valami seggrepesztően nagy buli lehetett, ugyanis hajnalban arra lettem figyelmes, hogy Dzsó horkol. Aztán rájöttem, hogy nem Dzsó horkol, hanem van egy plusz fő a szobában. A harmadik ágyon alszik egy szakállas fickó. WTF. Bezárt ajtónál aludtunk el. Mondom én hogy történnek itt paranormális dolgok. Még nem derült ki hogy ez ki, mert alszik.

Csernobilban vagyunk. A mai nap történései, röviden. Reggel szokásos készülődés, délben indulás, két és fél óra az út Kecskemétre, jólvan. Cegléden pihenő, hogy mindenki sört vegyen. Egy doboz Budweiser. Aztán jövünk tovább a pusztaságban, a GAMF kar kábé úgy néz ki, mint valami tüzép telep lerakata, fél hatra meg is érkezünk. Puszta az egész, fehér drótkerítéssel, és olyan szakközepeket idéző belső térrel. Az igazán nagy meglepetés a regisztrációnál volt, hogy nem hotelbe tettek engem ahogy beikszeltem, hanem koliba. Nabazmeg, sejthettem volna. Elindultunk a busszal, a Homokbánya név nem csengett valami bizalomgerjesztően. De bazmeg ami itt várt minket, hát azon csak röhögni tudtunk. Aki miskolci, az képzelje el a vasgyár leglepusztultabb épületegyüttesét, és szorozza meg egy lakótelepnyi mérettel. Aki meg nem miskolci, az próbálja elképzelni Pripjaty városát hatvan évvel csernobil után. Végülis van itt vagy 2-3 épület ami fel van újítva, és egy olyanban lettünk elszállásolva, de két évvel ezelőtt a hotelhez képest, hát itt most erősen imádkoznunk kellett, hogy egyáltalán legyen melegvíz. Ezért egy pohár pálinkát felhajtottunk a fiúkkal.

A vacsora is hasonló szellemben telt, egy óriási tornacsarnok, benne nyolcszáz ember, szépen megterített asztalok, rajta teríték, minden ember előtt pezsgőspohárban pezsgő, szalonzenekar nyomatja a slágerszámokat, egy nő szólal meg a mikrofonban, köszönt minket, satöbbi. Vége a beszédnek, várjuk a kaját. Gondolom mindenki várta, hogy majd valami pincérek kihozzák egyesével a tányérokat. Hát mi nem. Mi jó borsodi módra szépen felálltunk, odamentünk a svédasztalhoz vagy mi a tosz volt az, és felpakoltunk fejenként 2-3 adagot, és pofátlanok voltunk és szemérmetlenek és éhesek.

Nem jól van ez megszervezve, múltkor jobb volt. Meg akkor mi a fasznak kérdezik meg hogy hotelt akarok-e, ha nem abba tesznek. Meg hogy milyen szabadidős programot, ha a Mercedes gyárba 40 embert engednek be. A 800 fős konferenciáról. Vagy akkor egyáltalán ne hirdessék meg inkább. Mindegy, a kaja remélem holnap is finom lesz. Jó pont, hogy külön wifit csináltak nekünk, nagyon jó pont. Cigányok is vannak btw, remélem azok nem direkt nekünk. Haza akarok menni.

Azt hiszem először fog előfordulni holnap, hogy egy közelgő konferencia miatt kihagyok egy tanítási napot. Szerdán Kecskemétre utazom OTDK-ra, és még elő kell túrnom valami anyagot amiről díjnyertes előadást tarthatok ismét, mégsem térhetek haza elajándékozandó gumis mappa nélkül. Mondanám, hogy a KF-re jöhet mindenki aki cutting edge információkat akar hallani fémmátrixú kompozitokról, de szerintem senkinek nincs 25 ezre a belépésre. Egy dologban reményekedem, hogy a kaja ismét legalább annyira jó lesz, mint két éve Baján. Sok múlik azon, hogy jó legyen. Mondhatni azért megyek. Hotelben leszek elszállásolva, és szerintem mindenképpen netközelben maradok, már csak a Pulis szkájp míting miatt is, amin szokás szerint részt akarok venni.

Jaj, az ilyen konferenciák előtti majdnem utolsó posztoktól olyan rossz érzésem támad. Pedig már van rutinom.

A kisállatkereskedésben ma az egérketrec tetejéről lemusszolta magát a földre egy doboznyi pici musz, és csak azt lehetett látni, hogy a doboz meg-meg muszdul, és egy mini egérfarok lóg ki az egyik résen.

Asszonypajtásnak tavaly az okozott szívfájdalmat (érthető módon), hogy augusztusban viszonylag sokáig ugye a gitárbaj kötötte le a figyelmem, és nem ő. Hogy naphosszat csak zenélgettem félig idegenek közt, ahelyett, hogy vele lettem volna.

Úgyhogy azt találta ki megoldásnak, hogy hagyjam a zenélést a francba, és idén töltsem a nyár utolsó napjait teljes egészében inkább ővele.

Csak vicceltem. Azt találta ki, hogy idén ő is beszáll a gitárbajba, amúgy is profi módon gitározik, és amúgy is a fele társaságot ismeri. Így még kevesebb lesz az idegen, és még többet leszek vele, és még profibb lesz az egész végén a koncert, mert eggyel több szakmabeli lesz színpadon, és közös számokat is be tudunk így vállalni. Szerintem epic problémamegoldás :) na ez az, amiért én beleszerettem. Rocksztárok vagyunk mind.

Imhol a szupertitkos minialbum a legkiszivárogtathatóbb képekből, amelyek közös tulajdonsága, hogy mindegyiken szerepelek.

megfuttattam a rovert

Alig hiszem el, akkora élmény volt ez nekem. Újévkor még azon morfondíroztam, hogy Puli, most hogy diplomám van, kéne jelentkezni, erre most meg tessék, kezembe nyomják az I2-es marokkói rover vezérlését, nesze itt van, kerülgesd a füvön ücsörgő embereket, csak lehetőleg ne menj neki semminek, és ne törd ki a lábát. (A vezérlés egyébként nagyon állat, RPM és tizedmásodperces interval stepeket kell megadni neki mind a négy lábára külön, és remélem hogy most nem fecsegtem el államtitkot.)
Kezdem az elején. Koránkelés, Pestre vonattal fel, lábam a vonaton szétfagy, meg idióták vannak mindenhol, IC-vel fél óra késés, mert a barom mozdonyvezető alatt kigyulladt a fék. Igazából azt képzeltem, hogy én majd egyenpólóban fogok ücsörögni a klimatizált csarnokban a stand mögött, néha egy-egy járókelő, és ennyi. Aha, frászt. Megérkezünk, kipakolunk a Millenárison, tűző nap, a főni a kezembe nyomja a Teve vezérlő tabletjét, nesze, szórakoztasd a népet. Mondom neki, hogy jó. Szórakoztatom a népet. A népnek meg tetszik ahogy megy, tetszik ahogy fordul, tetszik ahogy felmászik a lábakra, és tetszik, ahogy a gyerekeket ijesztgeti. Azzal kezdtem, aztán annak mind a két akksiját lemerítettem pár óra alatt, úgyhogy utána megkaptam a nagy rovert vigaszdíjnak. Onnantól hogy megérkeztünk Pestre, odáig hogy felszálltam este hétkor a hazafelé tartó IC-re, annyi szabadidőm nem volt, hogy egy válasz SMSt megírjak az asszonynak. És annyi is csak alig, hogy szerelés közben befaljak egy szendvicset. Úgy leégtem (nem képletesen) mint még soha, a lábamat nem érzem, a vonaton visszafelé velem szemben került válságba valami picsa (a modoros beszédén kívül a táskából látványosan kilógó doboz cigi és látványosan elővett és asztalra kipakolt üveg whiskey árulkodott erről) mondvacsinált kapcsolata mert a pasija nem akarta elvinni bemutatni a haverjainak, majdnem ott fakadt sírva bazmeg, a barinője vigasztalta, én meg csak vigyorogtam ott vele szemben mint egy tejbetök, próbáltam direkt minél feltűnőbben a karikagyűrűmet lóbálni, és azon járt az eszem végig, hogy basszus én irányítottam a marokkói rovert, és. valami. kikúrt. módon. élveztem. ezt. az. egészet!
Zoli a megmondhatója a dolgoknak, ő is ott volt az első egy órában. Hamarosan megpróbálok felcsempészni képeket is magamról, meg mindkét roverről, meg Vader nagyúrról, meg egyéb csóringer űrcosplayesekről. Boros Lajos volt a mellettünk lévő standnál, na őt például a kis játék roverrel élből bealáztam, pláne a gyerekek körében, nem is tudom mit gondolt, hogy majd lali királytól nem fog berosálni egy gyerek sem? Le is lépett hamar az öreg, nem volt sok esélye egy (két) robotkutyával szemben.

- Picim, tedd már be a hátsómba.
- Mivan??? :D
- A hátsó zsebbe!
- Persze! Ebből már nem jössz ki jól! :D
- Tedd már be!
- Már rég beraktam.
- Észre sem vettem.

A beszámoló a mai napról.

Asszonypajtás ma

Szóval ugye nagyon remélem, hogy minden Pest-közeli illetőségű ember aki ezt olvassa, már eleve úgy tervezi a szombatját, hogy kötelező lesz kilátogatnia a Millenárisra a Galaktika könyvfesztiválra, és megkeresni a Pulit, meg velük együtt engem, és megnézni hogy mi kik vagyunk.

A laborban ellenőrzés van, úgyhogy hazamenekítettem mindent ami még kedves volt nekem az életemen kívül. És amúgy is reszel a torkom, szóval jobban teszem, ha most itthon maradok pár napig, és biciklidefektet szerelek, és főzök.

Ma életemben először rászántam magam, és felmentem a főni irodájába lelkizni beszélgetni vele a jövőről. Szinte teljesen biztosnak látszik, hogy jövő ősszel én már Debrecenben fogok lakni. Hogy dolgozni hol fogok, az viszont kétesélyes, és a várható jövedelem függvényében kerül elbírálásra általam: az olcsóbbik, de szakmailag előnyösebb lehetőség, hogy beállok doktorandusznak az egyetemen, és valamelyik nanó-közeli doktori iskolában megszerzem a phd fokozatom. A doktoranduszi ösztöndíj intézménytől függetlenül nettó 100E/hó. A másik, pénzügyileg előnyösebb lehetőség, hogy az ottani akadémiai kutatóintézethez állok be kutatómérnökként. Ott nem tudok phd-t szerezni, a kezdő mérnöki fizetés viszont bruttó 250-nél kezdődik. E között a kettő között vacillálok most nagyon. A szívem igazából az előbbihez húz. Részben átfedés is lehetséges a kettő között, az már az akadémiától függ, hogy mennyire engedi, hogy ő mellette még doktorandusz is legyek. A levelezős doktori ki van zárva, mert az pénzbe kerül. Ahogy az is ki van zárva, hogy én egy akármilyen profitorientált céghez menjek el dolgozni, még ha kutatni is. Tudom hogy jövedelmező, meg hogy csábító, meg hogy mindenki odamegy, de én kérem nem fogom eladni a lelkem egy félautomata ütvefúróért. Egy ilyen cég meg tudna engem vásárolni úgy ahogy vagyok, viszont akkor a szakmai előrelépésemnek annyi, se publikáció, se szabadalom, se semmi, ücsöröghetnék a a céges laborban, és életem végéig végezhetném a céges belső fejlesztéseket, ez pedig az én eredendően blue-sky research felfogásmódomba nagyon nem fér bele. Marad tehát a Bay vagy az Akadémia, és mivel a kies cívisvárosban egyedül az előbbi hiányzik, így marad az utóbbi. Egyébként éppen olyan projektben is részt veszek, ami Debrecennel közös, ezt is ma tudtam meg. Hát, van még pont egy évem dönteni.

the fundamental laws of thermodynamics

Mai sikersztorik:

- A volt hermanos padtársam és egyben személyes jóbarátom, régi olvasók által ismert és népszerű Denee Győrben dolgozik valami csodák palotájás dolgon (ez nem tudom mennyire publikus, boccsikaah :$$$), és ferrofluidot akarnak szerezni, ezért nekem írt ímélt, hogy mondjam meg a receptemet hozzá, meg hogy hogy kell. Mert én csináltam ugye régen (sőt, ez szakterületem), és jó lett. Megtisztelő dolog ez, nagyon is. Simogatva van most a lelkem.

- A spárban a pénztárnál az előttünk levő fickó szólt, hogy adjam oda a szupershop kártyám, mert neki nincs, így az ő 22 pontját amit most kapna, rá lehetne íratni az enyémre. Ennek hatására eldöntöttem, hogy ezek után én is az utánam következőnek akarom ajándékozni a pontjaimat. Én se csinálok vele soha semmit, csak gyűjtöm. Mekkora jófejség ez már.

- 21 pontot kaptam a 20-ból a házi feladatomra. A wolfram-karbid egyszerűsített kétalkotós eutektikus egyensúlyi fázisdiagramjának kiszámolása és megszerkesztése volt a feladat. Bár a valósághoz nem sok köze van, mert a valóságban létezik a wolframnak béta-és gamma módosulata is, és legalább kétféle vegyületet képes alkotni a karbonnal, de ujjgyakorlatnak jó volt, szenvedtem vele így is egy napot. Végső elkeseredésemben elkezdtem megfogalmazni egy segélykérő mailt, amiben egy olyan kérdést tettem fel, hogy "létezik olyan, hogy az eutektikus hőmérsékleten van az egyik komponens olvadáspontja?". Amikor visszaolvastam az emailt, rájöttem, hogy ezzel rájöttem arra, amitől a fázisdiagram eleve eutektikus. Ebből tehát, hogy bebizonyítottam magamnak, hogy 2x2 az négy, új erőt merítettem, és jó másfél napnyi számolást követően megszületett egy szép majdnem-róka.

- Kaptam ugye a nővéremtől epret még régebben (mármint nem magát a piros kis izét, hanem magát a növényt ami terem), és arra gondoltam, hogy kéne róla vagy egy állandó online stream, hogy figyelemmel lehessen kísérni a fejlődését, vagy ami még jobb lenne, mondjuk minden nap lefotóznám, és összeraknék belőle egy idő után timelapse-videót. De előbbihez állandóan bekapcsolt gép és netkapcsolat kell, utóbbihoz meg a fáradság, hogy minden nap fotózgassak, mikor hol órán vagyok, hol szakesten, hol meg konferencián. Úgyhogy csak verbálisan fogom jelezni, hogy éppen milyen észveszejtő izgalmak történnek. A mai esemény például az volt, hogy szépen sütött a Nap, ezért cserepestül kiültünk a teraszra magunkba szívni az éltető tudást elektromágneses sugárzást, aztán most éjjel majdnem kint is felejtettem. Szép gyorsan nő, csak attól tartok, amibe már pár mimózám belepusztult, hogy olyan gyorsan kezdtek nőni, hogy a száruk egy idő után már nem bírta el magukat, és szó szerint mélyen magukba néztek. Hát, nem voltak mimózalelkűek.

- Asszonypajtás életében a Kutatásmódszertan az első egyetemi óra, amin hivatalosan is részt vesz. Erről is én tehetek. Az első ilyen óra után úgy gondoltam később neki is nagyon nagy hasznára lenne, ezért fogtam és beírattam. Egyébként meg kell mondanom, érettebb fejjel ül ott bent mellettem órán, mint a legtöbb csoporttársam.

Néhány évvel ezelőtt egy rövid ideig napi felbontású statisztikát vezettem asszonypajtás fehérneműinek színéről. Így utólag már nem tudom eldönteni, hogy vajon azért, mert valami érdekesre próbáltam rájönni a személyiségével (vagy a mosógépük személyiségével) kapcsolatban, vagy csak azért, mert perverz voltam már akkor is.

Szakest után. Kiderült, hogy van még ember, aki olvas. Rettentő nehéz ezt helyeswen leírni. Roladn adja. Mindenkit szeretek és illuminálva vagyokn.

Szomorú hírek. A problem: A régi jó használtan vaterázott nokia 3210-esem GSM-buzz hangokat ad ki telefonálás közben, és eközben a vadi új akku is meglehetősen gyorsan merül, és én gondolatban összekapcsoltam a kettőt. Azt hadd tegyem hozzá, hogy az akku vastagságából egy olyan jó 2 mm-t előzőleg lecsiszoltam a laborban SiC csiszolópapírral, mert akkora barom nagy volt, hogy rá se fért a mobil hátlapja. Én nem is értem ezt. De megoldottam, és látszólag nem érte károsodás az eszközt.

Viszont a gyors merülés és a GMS-buzz még mindig fennáll. Némi guglizás után az derült ki, hogy, a javaslat: tegyek mágnest a mobilhoz, és úgy használjam. Kösz b+. Lehetséges hibaforrás: maga a hangszóró. Ehhez be kellett szereznem egy torx-6 csavarhúzót sok pénzért, hogy az alaplapot el tudjam távolítani. Másik lehetőség a COBBA chip valahol az alaplap szélén, hozzáforrasztva a laphoz. Ehhez viszont nem merek hozzányúlni. Már mondhatni csukott szemmel darabjaira tudom szedni ezt a telefont, a hiba oka még mindig nincs meg, viszont az akku és a buzz mellé van már egy törött antennapöcköm, meg egy keypad amit már csak a lélek tart össze.

Vaterán az a helyzet, hogy ezeket (új antenna, új keypad, mégújabb akku, új hangszóró, új alaplap) mind össze lehet szedni egyenként és összesen vagy egy tizesért, vagy zsákbamacska-módra veszek egy leselejtezett 3210-est ezerötszázért, és aztán amikor megérkezett, megnézem hogy mi az ami használható belőle. Inkább az utóbbira hajlanék, csak akkor az már inkább olyan, hogy ha kiderülne hogy minden használható belőle, akkor kidobhatom azt ami eddig volt nekem.

Úgyhogy összességében hagyom a francba, és addig használom, amíg még valahogy életben van. Súlyos problémák ezek. Egyre több pénzt ölök bele abba, hogy egyáltalán működni tudjon.

Érdekesség még, hogy ehhez nem kellett közvetlenül kiszagolniuk a világűrbe, valószínűleg azonnal meg is haltak volna. Elméletileg viszont a világűrnek a szkafander és az űrhajó közelében tényleg ilyen szaga lehet, mégpedig azért, mert a nyomás csökkenésével a fémek egyre intenzívebben szublimálnak.

mentaszósz

Egy kis kiegészítő a komlósi krumplihoz.
Veszünk egy joghurtot meg ugyanannyi tejfölt, bedobjuk egy nyomástartó, vagy akár egy arra képtelen edénybe. Inkább utóbbi. Teszünk rá sót, borsot, egy kanálnyi citromlevet, meg ugyanannyi mustárt. Aztán az egész tetejére a dolog lelke, egy maréknyi mentalevél. Rendkívül óvatosan helyezzük el az egész remekmű tetején. De az se baj ha nem vagyunk óvatosak, nem tökmindegy? És az se baj ha száraz a levél, sőt, az még jobb, mert kézzel összemorzsolhatjuk. Az egészet aztán így ahogy van bevágjuk egy sugárhajtású repülőgép turbinájába, vagy egyszerűen csak felturmixoljuk teljesen homogénre, lehet választani, attól függően, hogy kinek melyik eszköz használata elérhetőbb.

Ezután elkerülhetetlenül organoleptikus vizsgálat következik, azaz kóstolás. Ha túl savanyúnak találjuk, porcukorral vagy mézzel segíthetünk a dolgon.
Száraz menta alkalmazásánál tálalás előtt hagyjuk állni 5-10 percig, hogy a hexahidrotimol-tartalomnak legyen elég ideje beleoldódni a mátrixanyagként szolgáló vízbázisú emulzióba.
A cucmány öntetként használandó, én főleg fűszeres krumplikhoz ajánlom.

A Tuc-os milkacsoki egy alapból elcseszett koncepció. A kis kekszeket az alapanyag csokival próbálták odaforrasztani a csoki felületéhez, de mivel a nedvesítés nem megfelelő a két fázis között, nincs meg a megfelelő mértékű adhézió sem. Szemre olyan jó százhúsz fokos peremszöget mértem, ami iszonyú sok. Nem is csoda, hogy a táblacsoki ~80%-a emiatt szériahibás, illetve a táblacsoki szegmenseinek, a "kockák"-nak pontosan ekkora hányada már az utat sem élte túl, amíg eljutott hozzám. De nem panaszkodom, egy évfolyamtársamtól kaptam amiért segítettem neki fázisdiagramot szerkeszteni, a gyomromban meg amúgy is teljesen homogénen oszlik el az egész, miután bekajálom.

Más. Megérkezett az új biometrikus útlevelem, csak azt nem értem, hogy miért vannak minden oldal tetején vágtázó lovak. Mármint mi köze az államnak a lovakhoz? Úgy tudom már a fővárosi ügető is a haldoklás szélén áll, mert nincs állami támogatás. Vannak szőlőlevelek is még, de azokba most nem kötök bele. Csak az adatlapomra dombornyomott himnusz-kéziratba, aminek az égvilágon semmi értelmét nem láttam azon kívül, hogy látszólag megkönnyítené a hamisításvédelmet (amit a biometrikus chip eleve 100%-ig garantál), ha nem a legkönnyebben elérhető, legkommerszebb fotó alapján készült volna a himnusz kéziratáról. Csak mert így gyakorlatilag bárki elérheti a negatívot, aki tud keresni a googlen. Biztos valaki leakasztott ezért az ötletért valamennyi lét a havertól.

Napokon belül megszűnik az msn. Aki szintén az aknakeresőjén keresztül (is) ismerte meg élete szerelmét, azt javaslom még utoljára lépjen be és játsszon egy partit vele nosztalgiaképpen. Egyébként ezen, meg a rajzolási funkción (azt de szerettem) kívül másra nem is jó, már akkor kiábrándultam belőle, amikor a myvippel egy időben elárasztotta a fehérnép, és képtelen voltam elolvasni a villogó mozgó gifektől amit írtak. De legirritálóbb dolog az egész programban az alapértelmezett ikon volt a :D-re. Elviselhetetlenül rondán nézett ki.
A második legirritálóbb, amikor valaki többszöri figyelmeztetésem ellenére is a spamjével bombáz. Ha már olyan gyökér volt hogy beugrott neki, mert biztos minden linkre rákattint, ami tök idegen nyelven jön egy tök ismeretlentől, tökre tele helyesírási hibával és tökre olyan buliról ígér fotókat, amin ott se volt, akkor legalább telepítse újra azt a szemetet, vagy csináljon vele valamit, vagy legalább szóljon az ismerőseinek hogy bocsi de barom voltam, vagy ilyesmi. Egyetlen dologra voltak jók mindig is ezek a spamek: ki lehetett szűrni a taigetosz-pozitív ismerősöket. Nosztalgiával gondolok vissza a rage-percekre is, meg az ezekből származtatható masszív kihalási eseményekre, amikor a kontaktlistám háromnegyedét könyörtelenül és jó érzéssel kiírtottam egy-egy ilyen járványt követően. Az aknászós és rajzolós funkciót viszont tényleg sajnálom, nem is tudom hogy gtalkon vagy szkájpon vagy akármilyen xmpp-protokollos IM-programon van-e valami, ami a kettő körül bármelyiket is helyettesítené.

Nálunk családon belül az Ovomaltine az érvényes valuta. Erősebb árfolyama van, mint a csokinak.

Troll dolognak tartom, hogy piros kabátban felszállok a DVTK-szurkolókkal tömött villamosra vasárnaponként, de nem szállok le a stadionnál, hanem tovább megyek, mert ilyenkor étteremben randizunk asszonypajtással. Nem szeretem, amikor engem is szurkolónak néznek, csak mert piros a kabátom. Az viszont kifejezetten előny, hogy ilyenkor mindenki haver, és az illuminált állapotuk miatt az sem tűnik fel nekik, hogy egy Diósgyőr-focistát sem tudok felsorolni. Meg azt sem szeretem, amikor számolgatnom kell a menetrendet meg a meccs időtartamát, hogy egyáltalán haza tudjak venni. Meccs előtt és után ugyanis teljesen megbénul a város nyugati szegmense, mert a tömegközlekedés alkalmazkodásra képtelen, és a hóhelyzetben megsérült buszokat azóta is javítják. Vagy legalábbis azt mondják.

Kaják, amiket imádok, mások viszont nem:
hajdina, mandula, krumplicukor

Kaják, amiket utálok, mások viszont nem:
banán, kávé, tojás

Délután olyan szépen elterveztem, hogy este tíz körül ágyba vackolom magam, olvasok két órányit a második űrodisszeiából, aztán elálmosodom, és alszom hat órát, hogy aztán reggel kényelmesen, kipihenten, frissen és üdén be tudjak érni a laborba. Péntek reggelre tenni a mikroszkópidőmet a hitachi szkenningnél nagyobb teljesítményt kíván, mint home-made barkácsolt rovert lőni ki a Holdra. Oh wait.

Igen ám, de délután még nem számoltam azzal, hogy kedvem támad CV-t írni, nem számoltam azzal hogy fél hónapja kijött a Woodkid album és nem is tudtam róla, és nem számoltam ezzel a vaníliás karikával itt az asztalomon, meg mellé a járulékos krumplicukorral. Éjfél múlt, Arthur [SZÍ] Clarkeot olvasni mindenképpen kell, és most erős agyalás van azon, hogy egyáltalán aludjak-e ma. A holnapi napot laborban töltöm, az ottani vésztartalék kajám mikrós pattogatott kukorica (van még belőle öt, ma feléltem a teljes ellátmány egyhatodát), ugyanis anya egy hete hagyott minket magunkra, az ő híján kaja az itthon bizony nincs, de mi mind férfiemberek vagyunk, gondolta biztos, kimegyünk az udvarra és levadásszuk az élelemnek valót.

Ez egyébként mindig problémát jelent, a kukorica az egyetlen olyan kaja, amit vész esetén (tehát kétnaponta) bedobok a mikróba és ennek következtében nem döglök éhen a kutatólaboratórium közepén szégyenszemre. A probléma pedig az vele, hogy most ez mi. Akkor már inkább pizza lenne, csak az rohadt drága, és a hűtőbe se fér be, mert már ott van a vodkám (!), amiből rejtélyes módon amióta ott van (fél éve) (kísérlethez kellett) (de tényleg!), elfogyott a fele (!), meg egy csomó más dolog amit megnevezni sem mernék most. Két mikró van egyébként a konyhában, az egyikben kísérletezünk (!), (beton alapanyagot teszünk bele órákra, ezer watt teljesítményre,) a másikban meg melegíthetem a saját kis szerény étkem. Beleteszem a kukoricát, de ez nem wattokban méri ez a szemét hanem gőzölgő tál hányásban vagy miben. Szóval van a langyos, fölötte van a hópehely, és utána rendre egygőzös edény, kétgőzös edény, meg háromgőzös edény, ez biztos a hányás szagát jelöli. A popcorn tasakján csak wattra van megadva hogy mennyi ideig legyen bent, hálát adok az égnek, hogy az időzítő tekerőjére nem állathangokkal- és fejekkel van jelezve mint a bébijátékokon, hogy mennyi ideig tekerem. Ha boci akkor egy perc, ha kacsa akkor három, ha meg cica, akkor kigyullad az egész szar.

Szóval bedobom, és a tekerőgombok adta problémát mérnöki módon úgy küszöbölöm ki, hogy a teljesítményt gáromgőzösre nyomom, és rávágom, hogy az ezer watt, a maximum, amit ezek a szerkezetek általában tudnak. Két perc van írva a tasakra, akkor legyen kettő és fél. Elindul. Elkezd forogni. Megakad. Forog alatta a tányér, de a kurva papír sarka be van akadva. Elkezd kipattogni. A folyamatot képtelenség leállítani. Ne is tegyük meg, külön felhívja a zacsin egy üzenet erre a figyelmet, hogy bármi történik, zombik szaladgálnak AIDSes tűvel a kezükben, cigányok viszik el tüzelőnek a berendezést, Gyurcsány jön látogatóban egy csapat nyugdíjas körgyűrűjében, de semmi esetre se vegyük ki a zacsit úgy, hogy majd később akarjuk visszarakni. Jólvan mondom, ma inkább nem csinálok világvégét, aggódva figyelem a kis szerencsétlen fonnyadt tasakot, ahogy ott bent szenved. Akkor felpuffad a zacsi, kicsit ilyen pufókabb lesz és összehúzza magát, megint elkezd forogni, nagy örömömre. Aztán addig puffad amíg a teteje hozzá nem ér az egészhez, és akkor elkezd így minden irányba terjeszkedni, mint ami mindjárt felrobban odabent. Kollégák aggódva figyelik az eseményeket a hátam mögül. Végül csing, kész, égett popcorn szag. Tökmindegy hogy égett, legalább popcorn szaga van. Igazi háromgőzös. A mikrót meg megsajnáltam, a szerencsétlent, még egy popcornt se tud rendesen kipattogtatni.

Szal ma is hasonló kalandok várnak rám ha felébredtem (ha elaludtam egyáltalán), aztán este meg a szokásos módon a csillagvizsgálóban találhat meg, aki akar. Remélem három hét után rendbejön a fűtés, mert anélkül nem annyira poén. Zenekari próba a héten most nem lesz.

Régen a mesekönyvben a sárga csikó/csengő rajta dalhoz egy sárga ló volt odarajzolva, csengővel a nyakában. Pedig a világosbarna színű lovakat hívják sárgának. Engem ez egy fél életre megtévesztett, szerintem aki ehhez nem ért, az kurvára ne illusztráljon mesekönyvet.

Egy meg nem nevezett bloggertársam blogolt a múltkor arról, hogy a cigi káros szokás, viszont a fű kevésbé az, többek között azért mert kevesebb nikotint tartalmaz, meg a nyugtató hatása is sokkal jobb. Tény, hogy egyre divatosabb itthon is a fű. Mivel sok embernek van erről a témáról véleménye, de annál jóval kevesebben tanultak ténylegesen valamit is a tudatmódosító kémiai szerekről egyetemi keretek között (mint pl. én), úgy döntöttem eloszlatok pár tévhitet.
Először is, a cigi köztudottan nagyon káros dolog. De a fű még károsabb. Ha csak a száraz tényeket nézzük, eleve 50%-al több kátrányt tartalmaz, mint a cigaretta, de ugyebár tudatmódosító hatása is van. Sokan mondják, hogy ellazít és megnyugtat. Én megnyugtatok mindenkit, hogy egyáltalán nem hat mindenkire ugyanúgy, a füvezők egy része például erős paranoiáról és rettegésről számolt be, ez személyiségfüggő. Kezdő fogyasztók például általában nagyon elkezdenek félni a fizikai sérülésektől. A marihuánát szívók igen szignifikáns részénél fordult már elő, hogy bekattantak, közveszélyesek lettek és ámokfutásba kezdtek, a végén pedig elmebetegek lettek vagy meghasadt a tudatuk. Ciginél ilyenről nem tudok, pedig azt többen szívják (még egyelőre). Nem beszélve arról, hogy az érzékelést ugye erősen torzítja, így ugyanúgy, mint egy erős részegségi állapotnál, itt sem engedném utcára, pláne nem közlekedési eszköre az ilyen hatás alatt álló embereket.
A cucc egyébként kisebb fiziológiai függést okoz mint a cigi, a pszichikai hatások elhanyagolhatóak, könnyen le lehet róla állni. Hosszabb ideig tartó fogyasztása esetén az immunrendszer és a szervezet teljes fizikai leromlásával lehet számolni, fiatalkori szellemi visszamaradottság alakul ki, tehát kábé mint az alkoholizmusnál. Egyébként ezt mondják a legnagyobb hátrányának is, az elbutulást.

Összességében nem értem, hogy a menőségen és egyéb abnormális társadalmi nyomáson kívül mi vihet rá valaki arra, hogy tartósan ráálljon egy ilyenre. Kell egyfajta rendszerszemlélet, hogy átlássuk, jogosan várja-e el ezt valaki, illetve tényleg kiemelkedési lehetőséget jelent-e ez egy társadalmi csoportban. Vagy csak mi hisszük annak.
Az, hogy valaki azért kezd el cigizni, mert megnyugtatja, nyilvánvaló bullshit. Maximum azért szokik rá, de senki nem azért kezdi.

Úgyhogy végül ide is bemásolom a véleményem:

És tényleg mindenkinek át kéne gondolnia hogy mit tesz, és nem csak menőségből elkezdeni. Én ezt megállapítottam valamikor magamban, hogy az égvilágon mindenki menőségből szokik ezekre rá. Hogy utána miért marad az más kérdés, de rászokni azért szokik.

Én továbbra is kitartok amellett, hogy ez intelligenciafüggő. A fű is és a cigi is. Aki olyan társaságba kerül ahol ez elvárás, nyilván a szellemi képességei miatt került oda, ahol van. Az olyan társaságban, ahol más jelenti az egyéni kiemelkedési képességeket (pl. matektudás, sporteredmények) lényegesen kevesebb, szinte nulla a cigizők aránya. Persze előfordulhat látszólag a kettő metszete, nálunk is pl. emlékezhet rá aki osztálytársam volt, hogy Lilláék társaságában volt menő a cigizés, de ők nem is a szellemi képességeikről voltak híresek, és ezt most bármiféle negatív felhang nélkül mondom. Ilyen társaságban aki okos, az egyből átkerül egy más társadalmi csoportba, ahol már más jelenti a menőséget, míg a többiek körében továbbra is a cigizés marad az egyetlen olyan dolog, amivel ki lehe emelkedni. Akár tudat alatt, akár magunknak behazudva valami mást, akár beismerve. Sőt, én még azt is észrevettem, hogy egyes csoporttársaim (többen is voltak) teljesen függetlenül attól, hogy mondjuk szakközépben végeztek-e, ahogy átkerültek egy nívósabb társadalmi csoportba (hamarabb szereztek diplomát és okosabbak voltak mint a többiek), egyből elkezdtek leszokni a bagóról. Mert már nem volt értelme az egésznek.

Most ezzel nem akartam lehülyézni senkit, ne értsük félre a dolgot. De ha valaki télen pucéran szaladgál az utcán, joggal gondolja ról az ember, hogy elmeháborodott. Ha sokan teszik ezt, méghozzá azért, mert egy csomó másik ember is ezt teszi, akkor is lesz mindig valaki, akinek eszébe jut, hogy ha a konvencionális módon ruhát venne fel a hideg ellen, egészségesebb maradna. Csak ahhoz ugye kell egy szellemi szint, hogy valaki erre az összefüggésre rájöjjön magától.
Most ha ezt az erősen sarkos témát kicsit enyhébbre vesszük, akkor ez ugyanaz, mint a cigi. Csak erre az összefüggésre akartam rávilágítani.

És azért foglalkozom vele ennyit, mert személy szerint akaratlanul is nagyon degradál valakit, ha megtudom róla, hogy jó képességei ellenére rászokott. Abban a társadalmi rétegben lehet hogy ez felemelő valamennyire, de a fölött pont ellentétes hatást vált ki. Mindig elvesztem a hitem egy kicsit, amikor valamelyik ismerősömről ezt megtudom. Mostanában elég rezignáltam tűröm ezt is, ahogy látom a felnövekvő világ pusztulását, csak most a cigi-fű téma kapcsán inkább leírtam. Most persze mindenki mélyen magába nézhet, vagy ehelyett egyszerűbb ha elkezd engem anyázni, hogy rosszul látom meg nem így van. De, elárulom hogy ez így van. Nem akartam megakasztani senki napi rutinját. Lehet hogy a téma ennél árnyaltabb, de összefoglalva és modellt készítve belőle így néz ki. Ilyen abszurd módon. Amikor valaki rászokik egy káros szokásra, az ilyen abszurd.

M bejön a szobájába, leül az ágyára a laptopja elé. Semmit sem sejt. Határozottan tagadtam, hogy ma meg akarnám locsolni, tavaly sem tettem. Hazudtam neki. Odamegyek az ajtó elé, bezárom, nekidöntöm a hátam, elzárva ezzel az egyetlen menekülési útvonalat. M érdeklődve nézi a táskám, mely a kezemben lóg. Azt mondtam neki, hogy valami rajzzal kapcsolatos dolgot hozok neki megmutatni, ami anya szobájában találtam. Tekintetével követi a kezem, ami a táskához nyúl, kicipzározza, komótosan előhúzza belőle a Renegade nevű vízágyút. Az eszköz 13 méterre viszi el a sűrített levegő nyomásával kilövellő sugarat, és 1,73 liter víz tárolására alkalmas. És jelenleg éppen őt veszi célba.
- ...picim? - szólal meg bátortalanul.

- Gyere el a géptől. - közlöm hűvös hangon. Mutatóujjam a ravaszon, a fegyvercsőben nagynyomású víz vár arra, hogy az alkalmas pillanatban kitörjön. A meglepetéstől nem szól. Mozgolódni kezd.

- ...picim, mit...
Felfoghatatlanul gyorsan történik minden. A fegyvercsőből vízsugár lövell ki, M-nek esélye sincs védekezni. Az első találat a hasán éri. Méltatlan hangokat hallat, mint aki maga sem hiszi el, hogy ez megtörténik, kezét maga elé emeli. Pár másodperc után a második találat a feje mellett halad el, súrolja a fülét. Feláll, rohanni kezd felém. A harmadik lövés elvéti, mögötte csapódik a falba. Elér engem, elkezdi kicsavarni a kezemből az ágyút. Utóljára még elsütöm, a combján találom el. Végül rámakaszkodik hátulról, kezét a fegyveren tartva, és addig nem enged el, míg így közösen, mint valami abszurd rák, el nem vánszorgunk a fürdőszobáig, és a szeme láttára ki nem ürítem a tárat a csapba.

Hát így telik mifelénk a húsvét.

Rühellem, amikor április elsején egy normális hírportált sem tudok elolvasni a faszságaik miatt, mert nem tudom eldönteni, hogy mi igaz ma és mi nem.