2013. augusztus 31., szombat

Tegnap éjjel M és én a magunk mulatságára még több bizonyítékot találtunk a szex és a pizza hasonlatosságára, ebből közlök most egy rövid best of válogatást.
A szex olyan mint a pizza, akkor is jó, ha már egy hónapja hideg és oszladozni kezdett.
A szex olyan mint a pizza, akkor is jó, ha fiúval kóstolsz bele először.
A szex olyan mint a pizza, ha idegenek nyalogatják, lehet hogy beteg leszel.
A szex olyan mint a pizza, minél több emberrel osztod meg, annál kevesebbe kerül.
A szex olyan mint a pizza, sajt- és parizerszagú.
A szex olyan mint a pizza, mire házhoz jön, már puha.
A szex olyan mint a pizza, mindenki eldicsekszik vele, akinek sikerült először összehozni egyet.
A szex olyan mint a pizza, olyan nők szállítják ki, akik másra nem is igen jók.
A szex olyan mint a pizza, bevágod, fizetsz érte, aztán húzol haza.
Nyertem egy tabletet a tavaly novemberi hell-gémen. Egy tipikusan olyan eszköz, amelyet magamtól soha nem szereznék be mert minek, de ha már van, akkor jól jön, mert a WiRCcel pl. csak arról lehet irányítani a Teve2-t. Márpedig nekem lesz Teve2-m.

2013. augusztus 30., péntek

A szüleim most azon faszoskodnak, hogy visszautasítottam egy állásajánlatot, amiről a következő lényegi információkat lehet tudni: egy olyan chipgyártó cégnél van, aki az IBM-nek, az intelnek, meg a többi világcégnek szállít chipeket, és olyan luxus dolognak számít oda bekerülni, mint a nasahoz, fél évig kell kint lenni hozzá Belgiumban, és 900 eurót fizet havonta.
Szóval erre azt mondtam hogy nóp, én nem töltök fél évet sehol M nélkül, kitömhetik az ánuszomat bármennyi értékű papírral.
Egyébként ma megjártuk Szegedet, és a Bio intézetben tárt karokkal várnak engem, szerintem kellek nekik, mert a spio részecskékkel olyan dolgokat tudok művelni, amiket ők nem. Szóval mondhatjuk úgy, hogy jövőre ilyenkor már kábé ott fogok dolgozni, a molekuláris biológusok közt. Kevesebb pénzért, mint amit valami multinál a futószalag mellett össze tudnék kaparni, de többért, mint ami egy kezdő MSc-s mérnöknek járna, és a legfontosabb, hogy az asszonnyal. Ami nálam fontosabb, mint bármennyi pénz. És rosszul esik, ha ez valakik számára nem nyilvánvaló. Szerencsére az Bayon belül ez mindenkinek nyilvánvaló. Az ottani főnök egy feltétellel enged oda: Az elkövetkező legalább négy évben nem szakítok M-mel. Néztem rá, hogy mi a fasz.

2013. augusztus 29., csütörtök

A Drake-egyenlet megalkotása óta eddig minden asztrobiológiai egyenletben és számításban, amely az élet valószínűsíthető elterjedésével kapcsolatos a világegyetemben, kimondatlan peremfeltételként szerepelt az, hogy olyan bolygót kerestek, amelyen az élet kialakult, fennmaradt, és technikai civilizációt ért el.
De mi van, ha a három peremfeltétel közül kettő térben elválasztható / elválasztandó a harmadiktól? Mi van, ha az élet törvényszerűen nem azon az égitesten alakul ki, mint amelyiken fenn tud maradni? És mi van, ha törvényszerűen nem azon tud fennmaradni, amelyiknek kialakult? És mi van, ha pusztán a szerencse és a meteoritok határozzák meg a kapcsolatot a két égitest között?
Viszonylag új elmélet, de ezt vallom én is: az élet nélkülözhetetlen építőkövei az ősi, oxidatív atmoszférájú Marson fejlődtek ki, és később, meteoritokkal érkeztek a Földre, ahol fenn tudtak maradni és tovább tudtak fejlődni. Ez, szubjektív megközelítés szerint még jobban emeli az élet értékét, objektív megközelítés szerint pedig el kell gondolkodnunk rajta, hogy ez mennyire befolyásolja az élet elterjedését az egyes csillagrendszerekben. Jobban elszórja, mint egy pitypang a magjait, vagy esetleg ezzel a térbeli, fizikai gáttal pont hogy szűri?

2013. augusztus 28., szerda

Közvéleménytkutatást végeznék, hogy hány lány megy csak azért gólyatáborba, hogy ott veszítse el egy kan egyetemistával, aki csak arra vár hogy mikor dughat meg végre egy friss hamvas bulát mert ott buli van, és hány azért, hogy ténylegesen megismerje az egyetemet és leendő csoporttársai közül 1-2 embert, ugyanis aki gólyatáborba megy, annak tapasztalatom szerint a zöme másfél éven belül kipereg, illetve a leendő tényleges csoporttársai nem mennek el gólyatáborba. Vagy azért mert az nekik rangon aluli, vagy azért, mert már voltak, amikor gólyák voltak, és csak azért a csoporttársaid most, mert vissza vannak bukva.
Szóval közvéleménykutatást végeznék, de nem merem ezt így feltenni fészre.
Legalábbis így az idei tábor BOONon megjelent, harmadik kategóriás hómméd homo- és szoftpornóba illő képei után nem merem.

Publikációs jegyzék frissítve, de gondolom az senkit nem érdekel, mert nyilván mindenkit az érdekel, hogy milyen proli fejek üzekednek két épülettel odébb.

2013. augusztus 27., kedd

Tegnap még az a kérdés foglalkoztatott, hogy azokat a hatóanyagokat, amiket a szemkenőcsbe tesznek, nem lehetne-e inkább a sokkal kényelmesebb és kevésbé viszkózusabb szemcseppes formában forgalomba hozni, de a mai nap negyvenmilliós kérdése meg már az, hogy mi értelme van megvenni a drága szemcseppet, ha utána az egész a könnycsatornámon keresztül a garatomban köt ki, és keserű, mint a rohadás?
"Unable to access contacts saved to SIM memory"

If your phone ever got this message to your face when you wanted to start a call, you are not alone. It semms like it's a bug in the at&t branded s60v3 firmware, especially on v3.26 on my Nokia 6650F. I don't know what exactly cause the problem, but removing the battery and SIM-card isn't the only solution: It's quite eligible to shut down every running program. This bug usually appears after I started some kind of java application, and I tell you, this bug is pretty annoying. But, to get back your contacts, you just need a microSD card inserted to the proper slot on the phone, this method won't work without it.
When you have a memory card in your phone, you just have to do this:
1) Take a short press to the red "end call/power off" button, so the Profiles menu shows up.
2) Choose the "Remove memory card", and press OK.
3) A question shows up, the system will shut down the running programs. Press "Yes".
4) A message again. It says you to remove the memory card, but DON'T DO IT, just press "OK".
Aaand, it's done. Your contacts are back online.

Csak kár, hogy ez senkinek nem fog hasznára válni rajtam kívül, mert nem kereshető kívülről a blogom. One more reason to be my rendszeres olvasó.
Elmúlt két nap.

Kontra:
- Fertőző, vírusos kötőhártya-gyulladás, mely a bal szememen manifesztálódott.

Pro:
- M.
- Videómánia Exkluzív DVD. Kellett volna róla unbokszing-videó.

2013. augusztus 25., vasárnap

És akkor egy videó. Előre szólok, hogy 5.27-nél epic priceless.
Zúzás volt. Nagyszerű fényképalbum a tegnap esti rólam:

Videó is jön mindjárt, mint tavaly.

2013. augusztus 24., szombat

Szóval akinek szintén elege van ebből a híg elektrofosból, ami a mai világunkban árad mindenhonnan, azt jöjjön ma kilencre a Cornerbe, és olyan ronda zúzást kap a fülébe általunk, amit nem felejt el sosem. A setlist titok, és csak a hangulatot garantáljuk. Azt viszont igen.
Reklám vége.

Aki viszont a szuperparamágneses részecskékkel kapcsolatos legújabb felfedezésről szeretne információmorzsát hallani tőlem, az jövő szerdán reggel jöjjön a LOGIba a kutatószemináriumra, asszem az is ingyen van.
A setlist egyelőre itt is titok :D és a hangulat itt is garantált.
Most van reklám vége.

2013. augusztus 22., csütörtök

Szóval a legújabb családtagot a hibás chip miatt a múltkor visszaküldtem, és vettem helyette egy másik legújabb családtagot, ami ezúttal nokia. Minden tekintetben barátságosabb, mint az előző volt. Ezzel konkrétan egy teljes napja azzal szopok, hogy van benne beépített GPS-vevő, de se ovi maps, se at&t navigator, se semmi, szoftvert frissíteni pedig nem enged. Igazából nem nagyon értem a logikát amögött a döntés mögött, hogy egy GPS-képes eszközről miért kell direkt letörölni az előre telepített, a GPS kezelésére kifejezetten alkalmas szoftvert és felégetni mögötte minden járható utat, de a helyreállítás közbeni játszadozás sok mindent elárul a szoftverfejlesztők elborult lelki világáról számomra. Mármint nem is a fejlesztőkét, hanem az at&t-s szakemberekét, akik a brand nevét előbbre valónak gondolták a funkcionalitásnál. És azt sem értem, hogy miért firmware-be kell égetni az egészet, és miért nem lehet független alkalmazásként kezelni. De ez utóbbi kérdésre legalább biztos van racionális magyarázat.
De egyébként hálát adok az égnek, hogy csak a GPS részével kell szopnom, és hogy még nem kellett hexa kódban baszkodnom semmit sem a kernellel. Egyébként teljesen jó mobil. Alumíniumból van.
Én pedig most meglovagolom Nancy állati baromijó ötletét, és meginterjúvolom magam egy random újság kérdéseivel:

- wow, nagyon jól nézel ki! gratulálunk a sikeres imidzsváltáshoz!
Köszi, de egy borotválkozás szerintem még nem számít annak. Így legalább nem úgy nézek ki, mint egy csöves.

- miért, eddig nem az voltál?- emiatt vágattad le a hajadat is?
Szerintem inkább kapd be. A hajam meg csak férfiasan ritkul, ez a korral jár.

- a fogyásodnak is hasonló okai voltak? hogyan viselted a téged ért vádakat, miszerint étkezési zavarokkal küzdesz?
Nem, a fogyásomnak az az oka, hogy nyár eleje óta kizárólag biciklivel járok munkába és onnan haza.

- akkor tulajdonképp semmi sem változott benned az utóbbi időben?
Így a negyedik kérdésnél kiderül, hogy nem.

- ha már szóba hoztad a férjhezmenetelt, mikor lesz az esküvő?
Az még odébb van, ha már így szóba hoztam.

- gondolkodtál már a családalapításon?
Ó hogyne. Az még odébb van. Egyelőre elég nekem egy macska.

- Ő a "gyereketek"?
Nem, ő egy macska, és a szülei is azok.


És itt egy másik, de ez már csak a poén kedvéért. Nem mondom meg, melyik hazai szaklap szállította a kérdéseket, de a célközönségről sokat elárulnak. A válaszokért viszont én felelek.

- mit nézel meg először egy nőn?
Természetesen a melleit. Meg hogy tömzsi lábai legyenek és szép kerek segge, én azt találom vonzónak.
- Mi az, ami elriaszt?
Ha az ágyban derül ki róla, hogy már nem szűz.
- első a természetesség?
Egy kis botox és szilikon még belefér, de az ánusztetkó nem igazán jön be.
- és a szenvedély?
Abból egyből nincs hiány, amikor szóba hozom a merdzsót.
- mesélj!
Hát igen, bőrüléses a kicsike és automata váltós, de a motorjához nem értek, nem vagyok én valami barom szerelő hogy értenem kelljen hozzá.
- az exeidről beszéltél. akkor ezek szerint most facér vagy?
Még tíz percig igen.
- hogy bírod a magányt?
Ezeken a fülledt nyári estéken, amikor ennyi pipi szaladgál az utcákon, hát meglehetősen nehezen.
- szoktál még zenélni?
Az mi a fasz.

2013. augusztus 21., szerda

Debrecenben pont a mellettünk lévő sátorban táborozott le a MANT is, és ők azzal csábították a közönséget, hogy ilyen tízkérdéses tesztet kellett kitölteni, és akinek jó, az kap valamit. Nos én, miután leparkoltam a rovert, észrevettem, hogy M zsákmányolt egy ilyet, és pihenésképpen kitöltöttem. Nem voltak nehéz kérdések, csak hogy hányszor jártak eddig a Holdon, hány holdja van a Marsnak, milyen magasan van a geostacionárius pálya, meg ilyenek, ittam egy kis vizet, aztán már mentem is vissza sofőrködni. Közben persze M nem átallott átmenni a szomszéd sátorba, beadni a tesztet, és elhozni egy nyeremény Űrtan Évkönyvet a tökéletes válaszokért.
Volt egy gyerek, aki fel akart lépni a roverre, mint egy lépcsőre. Kétszer is.
Indokolatlanul túlzoomolt képek következnek.







 

2013. augusztus 17., szombat

Nem tűntem el, csak elfoglalt vagyok. Aki látni akarja, milyen cukin tudunk zúzni Asszonypajtással a színpadon, az jöjjön jövő szombaton a Cornerbe és nézze meg. Aki látni akarja a baró gitáromat, az is. Aki a dobszerkómat, az ne, mert az otthon lesz.
Meg aki akar látni egy működő holdjáró rovert, az meg kedden jöjjön Debrecenbe. Talán megengedem, hogy hozzáérj.

2013. augusztus 14., szerda

Asszonypajtással beszélgettünk reggel, és szóba kerültek a dínók, és van három dolog, aminek a magyarázatát képtelenek voltunk megfejteni, szóval jó lenne, ha valami dínószakértő megmagyarázná az alábbiakat nekünk:
- Milyen biológiai megfontolás alapján került a sauropodák nagy részének az orrlyuka a homloka közepére?
- Milyen biológiai megfontolás alapján van a Parasaurolophusoknak egy bemélyedés a hátuk közepén, mintha hiányozna hirtelen pár csigolyájuk, viszont a hadrosauridák többi képviselőjének meg miért nem?
- Ha a dinoszauruszok szaporodására a kloáka a leginkább elfogadott elmélet, mi a magyarázat a koprolitokra?

2013. augusztus 13., kedd

Az negyedik dolog, amit a kutatói pályázatom ösztöndíjából vettem, egy '68-as Ford Mustang matchbox volt. Erre feltétlenül szükségem volt a kutatásaim folytatásához.
Az első kettő két számítógépes játék volt M-nek, egy lovas és egy kengurus. Tudom hogy mennyire szereti a lovakat és Kaót a kengurut, így azokat nem tudtam otthagyni. A harmadik pedig egy adag péksütemény, hogy ne haljak éhen este fél hatkor a laborban.
Az ötödik pedig egy burágó játékautó a másfél éves unokaöcsémnek. Az lett az új kedvenc autója, azzal alszik most éppen a szomszéd szobában.

2013. augusztus 12., hétfő

Asszonypajtással van egy olyan hobbink, -amit titkolunk, és igyekszünk róla leszokni, de néha olyan jól tud esni,- hogy sokak által komolyan vett, de valójában valami alja fertő női portálokat olvasgatunk, és azokon is az intimebb részeket. Konkrétan a szerelmi és szexuális tanácsadással kapcsolatos cikkeket, és valami elképesztően jól tudunk szórakozni az ott leírt eget rengető baromságokon. Persze egy idő után már átmegy anyázásba a dolog, elkeseredünk mind a ketten, hogy ennyi hülyeséget össze tudnak hozni, és hogy még vannak, akik ezt komolyan veszik, és ebből merítenek ihletet. Ilyenkor félbehagyjuk a szeánszot, és máskor folytatjuk.
Ma tömör agyfaszt okozott például többek között ez a két bekezdés is:
Néha bizony romboló hatású tud lenni az ilyen, ezért is igyekszünk leszokni róla. Igyekszünk minél kevésbé tudomásul venni, hogy ilyen emberek is léteznek a világon.
A hivatalos verzió az, hogy kell a kutatási anyag a pályázatomhoz, ezért muszáj bejárnom.
A félhivatalos verzió az, hogy lévén én vagyok egyelőre az egyetlen aki a DLS-t tudja kezelni, sok munkám van, amit még a nyár vége előtt el kéne intéznem.
A nem hivatalos, de legpontosabb verzió pedig az, hogy imádok kutatni, és ezért töltöm az egész nyaram a laborban.

2013. augusztus 11., vasárnap

megérkeztünk

Az előző posztban emlegetett vizsgálat, dokumentálva.

2013. augusztus 1., csütörtök

Az lesz btw, hogy holnaptól jövő szombatig a betervezett időtervnek megfelelően elzúzok Omisra az asszonnyal, hogy aztán ott vizsgáljuk be a tengerparti szikláknak csapódó víz felületi feszültségét.
Organoleptikus módon.
A seggünkkel.
Vízbe csapódás közben.
Jó, neki nem is segge van, hanem egészen csinos kis tompora, de ez nem az a zenekar most itt, hogy ezt részletezzem.
A munkában egyébként a tegnapi epic fail kudarc ellenére most összeszedtem magam, és meglepően jól haladok. Kutatói blog híján itt árulom most el, hogy meglepő módon a stabilizálatlan szemcsék 4-es és 9-es pH között aggregálódnak, de a két szélső tartományban nem. Ami egyrészt azért gáz, mert orvosbiológiai alkalmazásra készült, ergó nem lenne jó, ha a 7,4-es pH-jú véredbe kerülve eltömítené a szíved, másrészt meg egy rohadt érdekes dolog, mert nem tudjuk hogy mitől van ez, de majd én kiderítem, hiszen ez a dolgom. Mutatnék állatira szép fotókat a jelenségről, de nem készítettem. Ja igen, erről jut eszembe, publikációs jegyzék frissült +1 szabadalommal.
Bár elég lenne leírnom ide az a szót hogy annalájt, és akkor a hiányomban nem unatkozna az internet népe most nélkülem egy hétig, de én inkább most a mémes blogomban fogom előre ütemezni a posztokat. Meg most a menyasszonyommal fogok foglalkozni egy hétig, és elérhetetlen leszek, kivéve a PuliSpace munkatársaim számára, mert a Holdon nem létezik a nyári szabadság fogalma.
Szóval cső.