Mint amikor valaki azért megy egyetemre mert ingyen van, aztán fél év után kihullik, elmegy valahova szakmunkásnak, és bár nem ismeri teljesen be, a lényeg az, hogy egyetem sem való mindenkinek. Nincs ezen mit szégyellni, sokfélék vagyunk sokféle képességgel és orientációval. Mindig be kell látnom, hogy ennek analógiájára az emberiség jó részének egyszerűen nem való párkapcsolat. Nem való nekik, mert vagy egyszerűen hülyék hozzá, vagy nem érdemlik meg, mert nem tudnak vele mit kezdeni, nem tudják jól kezelni. Az ilyenekből születnek komplett női portálok és össztársadalmi problémák, amikor ezek az emberek olyan dolgokat erőltetnek, ami egészen egyszerűen nem megy.

De semmi baj, a probléma nem új keletű, évezredekkel ezelőtt kitaláltak erre egy nagyon is jó megoldást: teológiai pálya. Papokra és apácákra mindig szükség lesz, és ez a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, Isten mindenkit tárt karokkal vár, vele garantáltan nem lesz esti veszekedés, szakítás, és ő nem panaszkodik fejfájásra az esti szex előtt. Ha nagyon unatkozni fogok, ki fogok erre találni valami jó szlogent, és mindenkinek azt fogom mondogatni, aki párterapeutának nézi M-et, és garanciát vár tőle a pénztártól való távozás után.

Indokolatlanul népszerű frázis, talán azért, mert hangzatos, de egyébként ha belegondolok, egy orbitális bullshit, és irritál, amikor ilyen baromságokat osztanak meg.

Sok évnyi tapasztalatom alapján semmi nem áldozat, ha a szerelmemért teszem.

A régi ütőegyüttesem exkluzív jubileumi koncertre invitált a hétvégére, így mondhatni hazahívtak az emlékek Mickolcz kies városába. Havonta egyszer jövünk haza, de a villamos pont akkor robban le alattunk, de persze lehet hogy mindig lerobban, és mi csak ilyenkor tapasztaljuk. Mindegy.

Egyébként ami itthon fogadott, az egy 1 méteres, 10 centi átmérőjű, kifejezetten térképek tárolására alkalmazott kartonhenger, mely attól a szervezettől jött, melytől az első milliómat szereztem, nevezetesen az NKP-től. Egy borítékot tartalmazott a nyeremény könyvutalványommal, ezen kívül egy személyre szóló plasztikkártyát egy rivális könyváruháztól, ami isten tudja mire jó, mert a kísérőlevélben sehol sem említik meg hogy most akkor mi a pék van ezzel a két könyvesbolttal, valamint egy HD-ban kiprintelt verzióját a nyertes pályamunkámnak (köszi, de ez már megvan), és mindezt egy NKP-s kék szilikon karkötővel átfogva, ugye hogyan máshogy, ha már ilyen taktikai kályhacsőbe van töltve az egész. Tippem szerint a programirodánál borítékra sem volt pénz, mert az összeset nekem utalták. No mindegy, igazából nem cseszegtetni akarom őket, az igazság viszont ettől némileg árnyaltabb, mert bár a kapcsolatunk meglehetősen rázósan indult (nem beszélve erről az incidensről), sajnos végig elég rázós maradt, legtöbbször a projektiroda abszolút inkompetenciája miatt. Sose lehetett tudni hogy éppen mi van, sose lehetett őket elérni semmilyen kommunikációs csatornán (a belső emailük nemes egyszerűséggel nem működött, a külsőre nem válaszoltak, telefonszámuk nem volt, fű alatt sefteltünk az iroda munkatársainak magántelefonszámaival egymás között, ez volt az egyetlen módja a kommunikációnak) (ami nem mellesleg uniós fejlesztési pályázatnál kurvára gáz, csak úgy jelzem).

Szóval a kommunikációra végig nagyban szartak, és bár személyesen szinte egyetlen szót sem váltottunk ott senkivel, lerítt az egész rendszerről, hogy csak muszájból van ez az egész megrendezve, az uniós pénzek felének kiosztása végett (a másik felét nyilván valaki lenyúlta, ez volt ebben az egészben az üzlet). Azt írtam nem kevés arccal, hogy az első milliómat tőlük kaptam, ez így is van, és meg is szenvedtem rendesen ezért a pénzért. Folyamatosan teljesítettem az indikátorokat mint egy robot, élesen megmaradt az emlékeimben, amikor az egyik negyedévi beszámolót még a Mission Controlból intéztem tavaly telefonon keresztül, pánikba esve, határidő előtt percekkel.

A kommunikáción és a webes jelenléten kívül az egésznek a szervezése volt egy hányadék, gondolom akadtak gondok a gazdasági részlegüknél rendesen, és nem csak ott, hanem pályázatzárásnál sem klappolt vélhetően minden, és ezért van szükség mindenféle kiegészítő bohóckodásra még most, fél évvel zárás után is (fotópályázati részvétel, mint indikátor... mi ez, dedó?), ők is megszenvedik a magukét ahogy látom, de hát tetszettek volna olyan irodára bízni a projektet, ahol nem csak úgy tesznek magasról az egészre.

Összességében tehát nem ekézni akarom őket, veri őket így is eleget a sors. Most már le van zárulva az egész, ha minden igaz akkor az összes indikátorom el van számolva, most már csak a fenntarthatóság miatt nem égetem el rituálisan az összes dokumentumot ami tőlük származik. Szép volt, jó volt, de a legjobb az, hogy végre vége van.

Igazából nekem windows csak a skype miatt kell, mert az nincs linuxra (illetve van, csak az fospermet), egyébként pedig minden más esetben menekülök tőle mint a sátántól, mert egy elavult csotrogány szar. A win7 még elmenne, de a Thetis már öreg, képtelen szegény tűrhető módon futtatni azt a rendszert.

Úgyhogy ma hosszas szellemi tervezés után egy fél délután alatt megoldottam a problémát: feltettem egy lekalózkodott, fullos, már jóelőre korrektül felcsinált xp-t, hogy ne kelljen vele szopnom.  Kell a szkájphoz, egyszerűen muszáj. Feltelepült, és egyből ment, telepítettem amit még kell, és aztán kiléptem az egészből, és tettem mellé egy lubuntut. Ebben a sorrendben automatikusan egymás mellé kerülnek dualbootban. Meg is mondom, hogy miért pont ezt a disztrót:

- Ubuntu-származék → Debian csomagkezelő rendszer → jó szoftverellátottság →nem szopok azzal hogy valami nem működik, mert minden működik

- LXDE asztali környezet → pehelysúlyú → nem szarik be attól, ha megnyitok egy képet, sajnos az újabb verziós gnómokról ez nem mondható el

- Gnome kettes felület → jól bevált módon testreszabható, már meg vagyon szokva → nem kell amiatt agyfaszolnom, hogy három napja nem tudom megváltoztatni a betűk színét a gnome shellben, mert valami érthetetlen módon valamelyik fejlesztőnek barlangos testek voltak az agya helyén, és kivette ezt a funkció a teljes gnome shellből.

Úgyhogy össze is dobtam egy kegyetlenül retró külsőt az új, friss és ropogós rendszeremnek. Imhol. Bár még erősen félkész, de azért menőség van.

Az itteni morált és munkához való hozzáállást nagyszerűen illusztrálja a tény, hogy itt még az MSc-s hallgatók is azon röhögnek percekig, amikor valakinek excellel szerkesztett diagramot találnak az impaktos cikkében.

Én meg sem merek szólalni.

Egyébként a PhD hallgató tanulmányi szempontból elég furcsa egy állatfaj, legalábbis nálunk. Az a sztori megvan ugye, hogy a félév közepéig senkinek nem tűnt fel, hogy nekem még EHA kódom sincs, és ebből következően etr-regisztrációm és felvett tárgyam sem. Aztán végül csak lett, és fel is vettem tárgyakat utólag valahogy, ahol bár volt katalógus, rajtam mindenki csak legyintett, hogy én vagyok a PhD-s, és valóban amikor megkérdeztem Viktort hogy akkor hogy is van ez, azt mondta, hogy ne stresszeljem túl magam ezen, mert senki más sem stresszeli túl magát. Nem muszáj bejárnom órákra, minden oktató számára nyilvánvaló, hogy vannak fontosabb feladataim is, ezért nem szerepelek a katalógusokban sem. A vizsga meg megbeszélés alapján megy, és igazából nem is muszáj a vizsgaidőszakban mennem, mehetek bármikor. Erre mondják, hogy laza.

Egyébként bejárnék én órákra (arra a kettőre ami meg is van tartva), de gyakran van úgy, hogy aznap egész nap a meleglaborban kell ácsorognom, mert negyed órára sem lehet otthagyni a kísérletet, mert félremegy az egész. Bejárnék én órákra, de már csak a nosztalgia miatt, olyankor érzem én is, hogy egyetemen vagyok, nem valami kutatóintézetben. Pedig ami itt folyik, az inkább az utóbbi.

Először még nagyon idegen volt, de most már egyre kevésbé az. Szeretem ez a helyet, jó itt dolgozni.

A laborból remélhetőleg nem olvas engem senki, és azért remélhetőleg, mert nem akarom, hogy kiderüljön a melepetésem. Kihúztuk ugyanis egymás neveit mikulásra, pont mint a dedóban, és én is beszálltam, mert szerintem hihetetlen poén, hogy szinte senkit nem ismerek ott, és ilyen erővel egy teljesen semmitmondó random ismeretlen nevet is kihúzhatok. De az még poénabb, hogy valaki engem is kihúzott, és elég valószínűleg ő sem ismer engem. Szóval játszmák történnek itt éppen, mindenki megkeres bizonyos barátokat, akik tudnak némi információt szolgáltatni egyes egyénekről, én is így tettem egyébként, ez az egyetlen módja a dolog helyes kivitelezésének, és azt sikerült megtudnom, hogy az illető filmbuzi.

Na több se kellett nekem, jómagam is az volnék, így hát összeszedtem egy listát olyan filmekről, amik viszonylag kevésbé ismertek, de ettől függetlenül a saját kategóriájukban meglepően jók, és ettől függetlenül kereskedelmi forgalomban ésszerű összegért elérhetőek másfél héten belül. Aztán jött M ötlete, hogy mi lenne, ha a poén kedvéért kicserélném a DVD-borítókat valami másra.

Így születtek meg az alábbi szörnyszülöttek.

A kedvencem a Barbie után egyből a képembe vicsorgó MACHETE GYILKOL, illetve a twilight borítóján perverz módon illik a feelings get you killed szlogen a majdhogynem túlélőhorror Pandorumhoz, aki ha nem ismerné, az egyik kedvenc űrhajós elmebaszó scifim.

#asztalom

Az az igazság, hogy tegnap úgy döntöttem, hogy kicsit kiöregedett már az operációs rendszerem, és én is kiöregedtem már abból, hogy folyton hebrákolnom kelljen emiatt mindent, amikor új verziós flash jelenik meg, meg amikor random elromlik valami a motorházban, és elkezd túlcsordulni a buffer valahol. Úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve (azaz még mielőtt leállnék gondolkozni, hogy aztán rájöjjek hogy baromságot művelek) lementettem mindent, és legyalultam a teljes szoftvert a Thetisről.

És feltettem a linuxomból az aktuális verziót. Ami kilenc verziószámmal nagyobb, mint ami eddig volt.

És egészen jól be is állítgattam, hogy aztán rájöjjek, hogy a google chrome miatt elsötétül a kép és elhalálozik minden.

Úgyhogy legyalultam mindent, és elkezdtem windowst telepíteni, miközben folyamatosan ismételgettem a nem igaz, hogy a linux még ennyi év után is ekkora fospermet, hogy egy krómot nem tud elindítani elsőre, ennyire fontos hogy csillogjon meg villogjon, de az már senkit nem érdekel hogy működik-e egyáltalán basszameg mantrát.

És most meg ott tartok, hogy ugyanazokat a funkciókat tudja éppen a windows, mint amiket eddig is. Lehet vele netezni, levelezni és adott esetben egyéb dolgokat is művelni, csak mindent milliószor lassabban. Mindjárt indulok munkába, általában ilyenkor 10 perc alatt át tudom futni a teljes éjjel felgyűlt internetes tartalmat, most meg így úgy érzem magam, mint aki egy kölcsöngéphez ült oda, mert éppen nincs jobb.

Úgyhogy visszanyergelek linuxra. Kipróbálok más disztrót.

Vannak, akik a szakrális méhtisztítást érzik menőnek, különösen akkor, ha mamagésa csinálja, én pedig azt érzem menőnek, amikor én vagyok a tanszéki szakértője egy olyan analitikai berendezésnek, aminek még csak magyar nyelvű wikipédia-szócikke sincs. Ez volt annó a DLS-sel ugyebár, most meg nemsokára a ramannal lesz így, de ehhez képest a DLS egy kis játékdoboz volt.

Ugyanitt érdeklődnék, hogy nincs-e valakinek felesleges jegyzete/könyve raman-spektroszkópiáról.

Általában én szoktam az lenni, aki bármit le tud általánosítani a legalapabb szintig, de az az igazság, hogy a "csajozás" az pont nem egy olyan dolog, amit le lehet (kivéve ha n00bok vagyunk, és a dugással keverjük a kifejezést, ami viszont bármelyik utcasarkon/diszkóban elérhető bárki számára, mert az általában szabványos rendszer szerint üzemel).

Egyébként bevallom, hogy még évekkel ezelőtt én is fel voltam iratkozva egy olyan levlistára, ahol valami hasonló PUA-kurzus oktatása folyt videós demonstrációkkal meg minden, és azt is, hogy akkor M már itt volt velem, viszont szórakoztató volt hallgatni a sok szerencsétlent, meg hogy az oktatók is mennyi idióta baromságot képesek összehordani nekik az egész témáról. Bűnös élvezet ez, na, és nem érzem gonosz dolognak, ha olyan embereken mulatok, akik számomra anonim módon kétségbeesetten idétlenül próbálnak nőt fogni maguknak, és akik személyiségének egy részével pár évvel korábban akár még én is azonosulhattam volna, ha adtam volna bármennyire is azokra a tanácsokra és javaslatokra, és szégyenszemre pénzt fizettem volna azért, hogy megtanítsanak csajozni.
Már nem azért, de szerintem ha csak egy dologért is vesszük a bátorságot egész életünkben, akkor az álmaink nőjének megszólítása legyen. Én is elképesztően csendes és visszahúzódó voltam gyerekként, serdülőként meg pláne, mégis képes voltam álmaim nőjéért kitörni ebből az állapotból, és azt gondoltam, ez legyen a legkevesebb áldozat, amit érte hozhatok. Teljesen meg tudom érteni azokat, akik fel tudják mérni, hogy önnön visszahúzódó természetük mennyi akadályt jelent az életükben, azt viszont nem tudom megérteni, hogy miért nem szedik össze magukat, és változtatnak ezen önerőből. Szerintem aki intenzív kurzuson akarja megtanulni, hogyan kell hozzászólni egy nőhöz, az vagy valami súlyos neurológiai rendellenességben szenved (amit nem ott kéne kezelni, hanem valami szakintézményben), vagy menthetetlenül életképtelen, és utóbbi esetben inkább röhögök rajta, mint hogy szimpatizáljak vele.

Érdekes volt megfigyelni, hogy mik azok az általános mechanizmusok, melyek egy átlagos nőnél működhetnek, és melyek azok, amelyek M-nél is működtek (nem sok átfedés van a kettő között, csak az olyan általános coelho-bölcsességek, hogy legyél kedves meg őszinte meg satöbbi, de ezek alapvető szociális készségek bárkivel szemben, nem tanácsok). De aztán pár hét után inkább otthagytam az egészet, mert nem volt annyira vicces összességében, mint bármelyik cicás failvideó a neten, és volt jobb dolgom is, mint ilyeneket nézni (mondjuk helyette cicás failvideókat nézni).

Sieglindétől abszolút függetlenül én is az oltásellenesekről akartam blogolni, mivel újabban már annyira felkapott dolog lett az, hogy a mai nap folyamán még az én üzenőfalamra is beszivárgott egy-két oltásellenes hang (pedig ott aztán van szűrés). Ennek (a terjedésnek) az egyedüli oka nem a mozgalom eszméje, hanem a hülye emberek túl nagy számossága, hülye emberek pedig eddig is voltak, és lesznek is.

Igazából én nem tudok nagyon mérges lenni rájuk. Persze megpróbálom a saját módszerükkel visszabombázni őket (tonnányi cikk posztolása, lehetőleg a tudományosság némi magjával), de őszintén szólva úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy ők elvileg felnőtt emberek, elvileg egy felnőtt felelősségérzetével rendelkeznek, el tudják dönteni, hogy mit akarnak csinálni, ha meg nem, akkor vegyenek fel pelenkát, és vonuljanak valami gondozó intézménybe. Ha valami megmagyarázhatatlan ok folytán felnőtt létükre mégsem gondolkoznak felelősen a saját- és esetleg a gyermekeik életéről, akkor onnantól két eset lehetséges: vagy idővel kifejlesztenek majd maguknak felelősségérzetet, amikor a gyerek már harmadik hete szenved valami rég elfeledett betegségben, vagy ha nem fejlesztenek ki, akkor ez az egész dolog valami önkorlátozó reprodukciógátló mechanizmussal működik, és az oltásellenes gondolatokért felelős gének az utód hiánya miatt nem terjednek tovább, és a természet Darwin-díjat adományoz nekik. Nem tudom hogy ez mennyire hangzik radikálisan, engem mindenesetre nem izgat ennyire mások magánélete, mindenki érezzen már felelősséget legalább a saját tetteiért. Már azt is gáznak érzem, hogy ezt nekem kell mondogatnom nekik.

Az internet szerint ha nyolc emberre hasonlítok a világon, akkor abból a nyolcból négy biztosan maga Brad Pitt művész úr, egy valami ismeretlen kínai, és egy Pedig Justin Timberlake, akire inkább nem akarok. Tanulságos.

Ami azt illeti, én már találkoztam űrjogásszal, sőt, az összes űrtechnikai cég foglalkoztat ilyen szakembert (mi is), és valóban szükségünk is van a szaktudásukra. A világűrjog ugyanis távolról sem olyan egyértelmű, mint amilyennek hangzik (szerintem amúgy még csak nem is hangzik annak), ugyanis nem egyértelmű, hogy mi történik ha egy űrhajós egy másik országban lép szárazföldre, mint ahova eredetileg tervezték a leszállást, nem egyértelmű jogilag, hogy nukleáris eszközökből milyen, mennyi és hol helyezkedhet el a világűrben, ki felelős egy esetleges káresetért odafent, illetve hogy a Föld légkörén túl ki mire tarthat egyáltalán bármiféle igényt. Szerintem nem is kell sorolnom tovább ezeket a dolgokat. Ez nem egy bizarr állás, ilyen tényleg létezik.

állapotjelző blog

Bizonyos időközönként szükség van ilyenekre, mert abból, hogy hetente kétszer hirtelen felindulásból leírok valamit ami eszembe jut, még nem derül ki, hogy amúgy mi van velem meg mit csinálok úgy általában.

Szóval a napjaim általában úgy telnek, hogy 7.32-kor csörög az órám, nagyjából -pár perces tűréssel- 9-re becangázok a tanszékre, és ott két felé ágazhat a dolog: 1) éppen van valami kísérletem amit össze kell állítani vagy mérni kell vagy ellenőrizni kell, és akkor nagyjából az egész napom azzal megy el, kivéve amikor délben kiszaladok M-mel péksütiért, a 2) lehetőség pedig az, hogy éppen nincs semmi dolgom, mert mondjuk napokat kell várni 1-1 mérésre, olyankor vagy másoknak csinálok szívességeket (mint a legutóbbi poszt, azzal sikeresen bebizonyítottam a többieknek, hogy ha mással nem is, 3D modellek elkészítésével meg lehet bízni engem is = van valami szellemi értékem, ami legalább kissé nélkülözhetetlenné tud tenni), ha meg éppen nem szívességeket teszek, akkor az új hobbim, hogy elmerülök a napi politikában munkaidőben (öregszem, mert meglehetősen szórakoztatónak találom, főleg az online hírújságok komment szekcióit).

Aztán amikor 5-6 körül vége a munkának, akkor hazamegyek, és további napi 2-4 órát vesz el a szabadidőmből az, hogy a Puli gépészeti részlegét igazgatom szkájpon és joinme-n. Ott most nagyon sok munka van, intenzív tervezés alatt áll ugyanis egy űrképes verzió a roverből, ami nagyobb lesz, vagányabb lesz, és sokkal strapabíróbb, mint amit eddig látott a világ. Igazából ez rocket science, és ebbe kőkemény munkát kell fektetni.

A fennmaradó időt M-re fordítom, meg netezésre, meg játékra (nekem ez mind kikapcsolódás). És hétvégére maradnak az egyéb házimunkák (takarítás, mosás, főzés, szerelés, meg minden egyéb, amire hét közben nincs ingerenciám), illetve ilyenkor van idő kicsit kettesben is kimozdulni itthonról. Tegnap például lebicikliztünk a folyó mentén a Szerb határhoz, ha valaki lövöldözés hangjait hallotta a közelben, akkor az szerintem én voltam. Kellett egy hely, ami nem lőtér, de biztonságosan ki lehet ereszteni ott a tárat.

Ma reggel pedig, mialatt M tanult, végigvittem a Hotline Miamit, most pedig éppen sörben sült csirkecombot készítünk krumplipürével.

Szeretek vele élni. Olyan jó kajákat tudunk együtt főzni, és olyan jó mindig vele lenni.

lemásoltam a valóságot

Őszintén szólva nem teljesen tudom hogy mi ez, de a cikkben nagyon jól fog mutatni a kollégámnak.
Másfél nap alatt készült el ez a rajz.

Még a végén új fotóblogot indítok ilyenekből.

Igazából én nem tartom antifeministának magam, egyet viszont meg kell jegyeznem: Nem találkoztam még feministával, aki tisztában lett volna azzal, hogy mi az a feminizmus, és valami építő jellegű tevékenységet folytatott volna a témakörben, mert ehelyett viszont mindig csak a férfiak sértődött mocskolása ment, vélt vagy valós, de főleg személyes sérelmek miatt, miközben próbálta magyarázni, hogy ez valójában pont nem az. Mint a hímsovinizmus női változata, csak ez attól még szélsőségesebb.
Nyilvánvalóan Ákos sincs a helyzet magaslatán. Én mindig is úgy gondoltam, hogy inkább csak akkor mondjon bármit is, ha éppen énekel, mert a zenéi azok amúgy jók. Viszont az utolsó mondatával most egyet kell értenem, ezek szerint neki is hasonló tapasztalatai vannak témában, mint nekem. És amit ez a cikk ismét csak megerősít. Erőszakos, végtelenül buta, és képtelen a párbeszédre, és nem veszi észre, hogy éppen a sztereotípiát erősíti.
A többi férfi hírességről nem tudok nyilatkozni, mert az ő munkásságukat nem ismerem.
"Hát hogy nézne már az ki, hogy Tóth Gabi megmondja a tutit? Nyilván senki sem venné komolyan."
Most mondhatnám, hogy ez egy kontextusából kiragadott, önreflexív idézet, de egyrészt én objektív szempontok alapján többre tartom magam Tóth Gabinál (bizonyíthatóan már most többet tettem az emberi faj fejlődéséért, és az emberi faj fejlődése alatt én nem a szilikoncsöcsöket értem), másrészt nem tudom, hogy egy hisztis, beképzelt picsa véleményére miért is kéne bármennyire is adni. De egyébként az egész posztomat jól összefoglalja a sárgával kiemelt mondat a cikk végén. Pont erről a hangnemről és butaságról beszélek.

11:20 CET - Megpróbálok visszaemlékezni, hogy mit csináltam 2004 márciusában, amikor először találkozott a szonda világűrrel. Nem emlékszem mit csinálhattam, valószínűleg éppen paráztam kedden első órán, hogy ne feleljek töriből.

12:07 CET - Sikerül újra kapcsolatot létesíteni a szondával és pár perccel később a leszállóegységgel is, öröm van. Folytatódhat a küldetés.

12:13 CET - Megebédelek itt az irodában. Sajtos stangli és csokis rúd a menű a tesco jóvoltából.

12:29 CET - A Philae leszállóegység ereszkedés közben érkezési pozícióba helyezi a lábait. A csáklya, amit érkezéskor a felszínbe lő, működőképes és készenlétben áll.

12:34 CET - Teát főzök magamnak. Gyömbér ízűt. Lefoglaltam holnapra a meleglabor egyik CVD-kemencéjét egész napra.

13:02 CET - Menetrend szerint a percekben érkeznek meg a Philae által küldött adatok, többek között kép az orbiterről közvetlenül a szétkapcsolódás után.

13:35 CET - Sztoikus nyugalommal előkészítem a holnapi kísérlet alapanyagát a laborban. Réz.

13:55 CET - Hol vannak a képek? Még a végén izgulni fogok. Közben haza kell ugranom, mert az asszony véletlenül be van zárva a lakásba.

15:18 CET - Megérkezik az első kép, mely az ereszkedés kezdetén készült. 10 év óta először látjuk a Rosettát kívülről. Szűk két óra múlva tervezett a touchdown. Pont le fogok róla maradni.

15:46 CET - Indulok kémia órára.

15:54 CET - A Rosetta lefotózza a felszín felé közelítő landert.

16:20 CET - A freonokról, és az ózonbontásban való szerepükről van szó órán.

17:07 CET - Jel érkezik a landerről, a telemetria szerint elérte a felszínt. Kilövi a szigonyt, elkezdi a felszín felé húzni magát.

17:15 CET - Az oktató egy Vida Ildikós viccet mesél éppen, ami hirtelen eszébe jutott. Az évfolyam röhög.

17:19 CET - A mission control megerősíti a touchdownt. A Philae egység az üstökös felszínén áll.

Az ESA letett egy üstökösre egy szondát.

17:25 CET - Vége van az órának, sietek vissza megnézni az eseményeket. Tele van vele a net.

17:36 CET - A telemetria masszívan érkezik. A világ örül, tele van az internet.

17:46 CET - Megint kezdődik egy órám, de előtte megosztom még twitteren az örömhírt. Amit magyarul is kiírtak, ugyebár a magyar gyártmányú PSU miatt.

17:49 CET - A szigony nem működött, de a lander állítólag jó állapotban leledzik. Hogy ez mégis hogy lehet, azt egyelőre nem tudni. Mázli.

18:50 CET - Az oktató a napelemekről beszél. Sok újat egyelőre nem mondott.

19:16 CET - A mission control további képeket tesz közzé. Nekem meg fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy ha a nitrogén fúvóka sem működött és a szigony sem, akkor mégis hogyan maradt a helyén a lander. Egy óra múlva bezárul az első lander-rover kommunikációs ablak, a küldetls kritikus részén túl vagyunk, köszönjük a figyelmet.

Leszálltunk egy üstökösre. Az ilyenek miatt érdemes büszke lenni az emberiségre.

19:25 CET - Indulok én is haza, otthon még le kell vezényelnem egy meetinget, amin egy holdrovert rakunk össze virtuális térben.

folyt köv

5:34 CET - A szonda elkezdni felfűteni az akkumulátorokat. Izgalmas idők következnek.
6:20 CET - Alszom, mint a bunda. Fordulok egyet, mert úgy kényelmesebb.
7:14 CET - A Rosetta fedélzeti számítógépe időbélyegzett parancsokkal üzemel, éppen a repülési terv szerint módosítja pályagörbéjét.
7:32 CET - Csörög az ébresztőórám. Kinyomom. Egy újabb munkanap.
7:40 CET - A Rosetta űrszonda Philae Lander egységének nitrogénfúvóka rendszerével gondok adódtak, a redundáns rendszer ellenére beragadt egy szelep, de minden más érték nominális. Így rázós érkezése lesz.
8:00 CET - A szokásos reggeli feedolvasás. Ellenőrzöm az emailjeimet. Csak spamet kaptam az éjjel, és Vida se mondott még le.
8:08 CET - A Philae megkapja az engedélyt a szeparációra, a szonda az eredeti protokoll szerint üzemel tovább, a küldetésirányítás úgy dönt, hogy elindítja a landert a tőle 22.5 kilométerre lévő 67P/Csurjumov-Geraszimenko felé.
8:15 CET - Művészi tökéllyel kenem meg nutellával a szelet kenyeret, ami a tányéromon hever. Aztán megeszem, és elmegyek zuhanyozni.
8:49 CET - A lander érzékelői bekapcsolnak.
8:55 CET - Adok egy puszit az asszonynak, majd felülök a biciklimre, és elindulok a tanszékre.
9:04 CET - Bekapcsolnak a szonda akusztikus érzékelői, melyek az objektum külső rétegéről küldenek mérési adatokat.
9:11 CET - Beérek a tanszékre, leülök, és amíg bekapcsol a gép, elkezdek mesélni Melinek az űrszondák tervezéséről, gyártásáról, és az űripar mai helyzetéről.
9:35 CET - Megtörténik a szeparáció, a lander leválik a keringő egységről, és ereszkedni kezd.
9:44 CET - Megnézem az időt, és tudatosul bennem, hogy megtörtént a szeparáció. Elkezdem írni ezt az összefoglalót.
10:03 CET - A leválás pillanatában készült első telemetria adatok elérik a Földet. Az ESA twittere szerint sikeresen szétcsatlakozott a két űreszköz, és a lander 18 cm/s sebességgel távolodni kezdett a keringő egységtől. A lander kamerája fotóz, a képekre azonban a jel késése miatt legalább fél órát még várni kell.
10:08 CET - Zoli behozza az irodába a két komponensű epoxi kitemet, amit a múltkor rendeltünk a szigmától. Most érkezett Schnelldorfból. Erősen mérgező.
10:25 CET - A lander 14 fokot fordul, hogy stabilizálja az érkezési orientációját.
10:31 CET - Óvatosan kibontom szikével a csomagot, a kitet ellenőrzöm, és elhelyezem a vegyszerhűtőben, a papírmunkát pedig átpasszolom Timinek, mert nem tudom mit csináljak vele.
10:43 CET - A Rosetta manőverezik az ereszkedő lander felett, átmenetileg elveszítjük a jelét.

Indiegogón vagy kickstarteren indítsak kampányt "kalapozás nyelvtanfolyamra a nav-vezér részére" címmel?

Szerintem alapvető józan paraszti ész is elég hozzá, hogy ha hivatalos ügyet megyek intézni, akkor először is foglalok/kérek időpontot, másodszor valahogy előre gondoskodok róla, hogy legyen közös nyelve a beszélgetésnek, ha mondjuk az idegen nyelven zajlana. Viszek tolmácsot, vagy valami.

Szerintem ha attól eltekintünk, hogy az itteni korrupció Washingtonig bűzlik, és ők ezt be is tudják bizonyítani, és attól is, hogy ennek ellenére mégis mindenki marad a posztján és még fel is van háborodva a feltételezéstől, és még attól is eltekintünk, hogy Vida Ildikó csak úgy spontán fogja magát, és ebédidőben kiugrik az USA nagykövetségre, és szerintem ha ez mind nem gáz, ez még mind teljesen okés, de az, ami ott derül ki már a helyszínen, és szerintem már igenis gáz, hogy az adóhivatal elnöke egy szót sem ért angolul. Ez, ha más nem is, de ez szerintem kurvára gáz.

Most politikamentesen: Ilyet, hogy időpont nélkül berontanak egy hivatalba, reklamálnak és nem értik amit a hivatalnok mond nekik, ilyet őszintén szólva nálunk a cigányok szoktak csinálni, nem a NAV-főnök. De általában még ők is időponttal.

Eleve szkeptikusan álltam ehhez is (mint mindenhez), de meglepődtem. Lássuk a tutit:

1. Ez így van.

2. Ez így van.

3. Ez így van. Bár most már egyre kevésbé.

4. Ez csak akkor van így, ha fürödni megy, és közben elkezd elolvasni egy könyvet, amit aztán ki is végez ott helyben.

5. Ez így van.

6. Ez így van.

7. Ez nem tudom mennyire van így, nem vettem még észre hogy jellemző lenne.

8. A hátvakarással ez pontosan így van.

9. Ez régebben így volt és lekörömlakkozta a laptopját, most már ügyesebb, és a laptopja is újabb.

10. Ez így van. De nem csak ő, én is szoktam ritkán zsepinek használni. Ő gyakrabban.

11. Ez nem tudom, a lakásnak konstans lakás-szaga van, ezen még szegény Menta sem tud segíteni (a cserepes házimentánk).

12. Nem visel mékapot, szóval ez tárgytalan.

13. Ez így van!

14. EZ ÍGY VAN! (Na jó, a fartos rész az nem, a nők köztudottan nem finganak.)

15. Ez így van. Főleg ha édes vagy chips, vagy saláta vagy szósz vagy kaja.

16. Ez így van. De sosem merem megborítani az egyensúlyt, csak távolról figyelem azt a furcsa szentélyt. Nekem van egy tusfürdőm egy másik sarokban, az mindenre jó.

17. Ez nincs így, ő alapból tök házias, és nem csak bénán próbálkozik. Ezért van maximálisan megbocsájtva neki minden, amiről az előbb szó volt :)

18. Ez így van, de ő olyankor is imádnivaló. Ő mindig az.

19. Ez nincs így, ő sose csinál gusztustalan dolgokat. A historyjára meg ránézés nélkül is tudom, hogy tele van pacikkal és nyulakkal és a gitárossal a purcupine treeből.

20. Ketten lakunk az egész házban → tudjuk minden pillanatban, hogy éppen hol van a másik és mit csinál → a kopogás funkcióját veszti.

21. Ezt nem tudom értelmezni. Ma van a második házassági eljegyzési évfordulónk (ilyen létezik?), és elképesztően boldogok vagyunk egymással. Lubickolunk az életben jej.

true detective

Autumn shades, calm my shaking hands.

vagy kékfény.

spaceshiptwo

Ez a bekezdés két nagy tévedésen alapul:

1) A profitorientált vállalatoknál is cél, hogy működőképes és megbízható eszközöket hozzanak létre, ellenkező esetben nem jön a vevő és nem jön a profit, mert mindenki csak azt látja a tévében, hogy úristen felrobbant ez és elpusztult az, arra azonban mindenki fittyet hány, hogy azt a robbanást hány sikeres teszt előzte meg. De utána már senki nem akar felszállni arra hordóra.

2) A vállalatot mindennek lehet nevezni, de a legkevésbé sem amatőrnek. Azt ugye senki nem gondolja, hogy Steve Jobs fogta magát, és iphone-t barkácsolt magának? Alkalmazott egy rakás mérnököt, akik pont ahhoz értettek, ami a dolguk volt. Jobs is azt csinálta, amihez értett, az pedig a vállalatirányítás volt, nem a szoftver- és hardverfejlesztés.

Az illető aki meghalt, ő berepülő pilótaként vesztette az életét, és ilyen módon kizárólag hősként lehet rá tekinteni. A cikk jól mondja, tanulási folyamat van, nálunk is, és a többi magánkézben lévő űrcégnél is, és Michael Alsbury azért halt meg, hogy másoknak ne kelljen.

Jé.

Tegye fel a kezét, akinek ez (a nem próbaszerencse-alapon történő fejlesztés) újdonság. Remélem, innen senkinek nem az. Amikor nekünk volt legutóbb hasonló tereptesztünk kvázi éles környezetben, én kb. egy hétig nem aludtam, mert éjjelente a gép előtt ülve folyamatosan a telemetriát néztem napi 12 órában. Akkor is, amikor a rover éppen állt. De ez már annak idején meg lett énekelve.

Kedden, amikor nem tudtam értékelhető módon még csak tüntetést sem streamelni, dühömben több órányi próbálkozás után sikerült elküldenem egy nem túl szalonképes mailt a telekomnak, amiben kérdőre vonom őket, hogy mégis mi az anyjukért ilyen fospermet a szolgáltatás, amit a világháló elérése terén nyújtanak.

Erre öt nappal később, azaz tegnap, Mindenszentek nemzeti ünnepén, este negyed hatkor próbál hívni a szerelő. Nem veszem fel. Ma - azaz vasárnap - miután délben felébredtem, láttam, hogy délelőtt próbálkozott megint, majd küldött egy sms-t, hogy sikertelenül próbálta velem felvenni a kapcsolatot, és hogy innentől az én bajom az ha szerintem fospermet a szolgáltatásuk, beszéljem meg a központtal.

Egyetlen igazán fontos kérdés merül fel bennem igazából:

- Hogy a tökömbe van ezeknek a munkaidejük?