A babgulyás elkészítése az alábbi lépéssel kezdődik. Megrakjuk a tüzet. A tűzrakás folyamata a következőből áll: Tegyük fel, hogy a tűzifa eleve rendelkezésre áll. Az égéshez három alapfeltétel együttes, egyidejű megléte szükséges: szükség van éghető anyagra, a levegő oxigénjére, valamint gyújtóforrásra. Tökéletes égés akkor játszódik le, ha a jelenlévő összes komponens oxidációjához elegendő oxigén áll rendelkezésre. Égésnél tisztáznunk kell az égéshő fogalmát, az égéshő az anyagok égésekor felszabaduló energia jellemzője. Az égés külső megjelenését fény- és hőhatás jellemzi. A tökéletes égéstermék már nem tartalmaz további éghető elemeket. Ezek lehetnek:
- szilárd anyagok: hamu, salak
- gázokban eloszlatott folyadékcseppek: vízgőz
- gázokban eloszlatott finom szilárd anyagok: füst
- gázok: kén-dioxid, szén-dioxid
A konvektív hőátadás nem más, mint a hő térbeli terjedésének azon módja, mely a közeget alkotó részecskék elmozdulásának következtében valósul meg. Ezt kihasználva adjuk meg a kellő hőt az ízek összeéréséhez és a megfelelő keménységi állapot eléréséhez. (Érdemes marhahúst beszerezni hozzá.)
A fa oxidációja során keletkező füstgáztól a gulyásnak zamatos íze lesz. A húst, a hagymát, füstölt szalonnát, paprikát, paradicsomot összevágjuk, ezzel növelve a fajlagos felületüket. A hagyma hőkezelésével kezdjük olajban vagy zsírban, majd piros paprikával ötvözzük, ha már a hagyma üveges fázisba lépett. Ezután hozzáadjuk a marhahús-bázist, ezzel olyan kompozitot elérve, melynek mátrixanyaga a pirospaprikás hagyma. A hőkezelési idő körübelül két óra hossza.
Amikor a kompozitunk elérte a megfelelő szilárdságot, azaz foggal őrölhetővé válik, hozzáadjuk az előre feldarabolt krumplit illetve a zöldségeket. Só, bors, Vegeta, babérlevél és bazsalikom formájában viszünk további mikroötvözőket a rendszerbe, végig ügyelve az égés feltételeinek megtartására és kompozitunk megfelelő nedvességtartalmára.
Előre legyártott polipropilén tárolókba helyezzük a megfelelő adagokat. Ekkor körkörös mozdulatokkal még kisebb szeparátumokban bevisszük az ötvözetet szervezetünkbe. Az apróbb szeparátumok bevitele után megkezdődik a szervezetben egy lassú égési folyamat, melyet rothadásnak nevezünk. Ezen folyamat során különböző összetételű gázok keletkeznek, melyek visszajuthatnak a környezetbe. Nyomokban tartalmazhat szilárd fázist is, és hogyha a gázok és szilárd anyagok aránya meghaladja az egyet, abban az esetben már nem büfögésről beszélünk.
(balekfeladat volt, de végül nem került bemutatásra)

3 komment:
ez kurvajó :D
Te mondád... :)
hehe, ez tetszik
Megjegyzés küldése