A mai nap legnagyobb achievementje, hogy a nappali rész nagyobbik hányadában rajtam volt a gyűrűm. Zavart is rendesen. De legalább emberek között menő.
Reggel prezentáltam a főnökségnek egy minimítingen (ez tök cuki szó) hogy mi az ábra az új projektben, az eredmény persze az lett, hogy mindenki agyba főbe dicsért hogy wow milyen cikkeket lehet ebből írni nemsokára, és utána egyből kaptam is a lebaszást hogy ezt miért nem mondtam eddig, és hogy mik folyhatnak még abban a laborban amiket nem mondok el, és bűntudatom van, mert miattam szigorodnak a kísérletvezetési regulák az egész laborban, köszönjétek koppánynak gyerekek.
De lehet hogy ez is csak a kolleGinával függ össze, akivel ma töltöttem az első munkanapot, additív infó még róla hogy macbook airje van és nem fél használni, valamint hogy még tőlem is lelkesebb, vagy nagyon szeret angol szakcikkeket olvasni, de becsületesen leirodalmazta a témát, nem is tudom hogy most erre mit mondjak. A fészpalm az volt, amikor Csabi egyből kezesbáránnyá változott, amikor Gina főzött mindenkinek kávét. Szó nélkül. Pedig saját bevallása szerint nem szokott, és nem is él vele. Kávét bazmeg. Én egyszer elmentem kávéért az egyetemi postára JT kedvéért, de csak azért hogy benyaljak és tovább maradhassak egy kicsit kísérletezni. Megtanulok kávét főzni akkor most már én is.
Egyébként agyfasz egy nap volt, Józsi megsértődött és elviharzott, én meg hülyén éreztem magam, mert én voltam az egyedüli aki a pártját fogtam amíg a többiek szívatták, a többiek akik szívatták viszont a konzulenseim. Úgyhogy inkább kimaradtam a dologból és végeztem a méréseket.
Aztán M megmentette a napom és elmentünk kajálni, de ez az egész nap úgy ahogy van már eeh, meg kéne írni egy jelentést is holnapig, de a tökömnek sincs hozzá kedve, elegem van mindenből, hülye nap van ma.

Holnap meg változik a menetrend, fogok biztos holnap is kurvaanyázni meg elmenni a halál faszára olyan titokzatos szellemjáratokkal, amelyek eddig nem is léteztek, meg abszolút fogalmam sincs hogy akkor most már mi jár merre és mikor, és hogy az miért van hogy a járatokat ritkítják meg átszervezik meg új villamost vesznek a már meglévő, de bevált és megbízható helyett hogy minden olyan nagyon új és modern és eu-konform legyen, és mégis mindig csak a tróger csotrogány tetvescigányszagú ötvenéves ikarusz fost küldenek autóbuszok helyett ami esik szét és nem bír elindulni, és amiben mindenki örömére az utastérbe van bevezetve a kipufogó és a motortérben hallható zaj, vagy pedig a kedvencemet, azt a rábát vagy mi a szart, amin ha egyedül akarsz ülni és nem akarsz leszállásnál átpaszírozódni egy idős néni valagán, akkor tetű módon kívül kell ülnöd két helyet elfoglalva, mert rohadtul nincs egyes ülés, de még csak állóhely sincs baszki, sőt, még babakocsinak sincs hely, mert faszkalap módon csóró lehajtható deszkák vannak a helyén ülés gyanánt. Mégis kevesebben férnek el abban a konténerben mint egy konszolidált autóbuszban, és nekem van bűntudatom bazmeg, mégsem tehetem ki táblán a homlokomra hogy azért ülök tahó módon kint mert le szeretnék majd valahogy szállni. Van viszont sok szép hosszú zöld cső amik az utastér kétharmadát behálózzák és nem fér el tőlük semmi, meg egy kibaszott fehér redva erjedtgeci-sárga tábla középen, és ha előre nézel azt látod rajta felmázolva hogy dugnálak szintia. Az egyetlen értelmes hely leghátul van, bal oldalt, és hátrafelé néz, mert odáig a nénik általában már nem jutnak el, de ha le akarsz szállni, akkor az egyetlen hely ahonnan ülésből eléred a jelzőt és ezt a melletted ülő látja, viszont kurva kicsi ott a hely ülni, egyszer le akartam szállni, de azt vettem észre hogy beszorult a lábfejem, érted, az én csutka lábaim sem férnek el, beszorult a kibaszott lábfejem, meg se mozdult, úgy éreztem magam mint akit frontális ütközés után egészben nyelt el a műszerfal, most ez mi hogy ilyen körülmények között kell utaznunk? Most az mi hogy fél órákat várok egy ehhez hasonló élményre? Ég a pofám bazmeg amikor írom nekik sorra az íméleket, hogy hellószia képzeld ma szétesett alattam egy busz, ma belepett a hó miközben zárva volt minden ablak, ma pedig valaki odaszart az ülésem mellé és szétkente. Mostezmi?

like a sir

Az unokaöcsém így a sokadik hét környékén már végre egyre értelmesebb fejeket vág.Már csak a cilinder meg a monokli hiányzik.

Ha arra kértek volna, hogy állítsam össze az ideális, eszményi nő DNS-ének bázissorendjét, pont így állítottam volna össze, mint ahogy neki van.

Ma egyébként rútul beégtem BP és JT előtt, mert amikor a hematit stabilizálásáról volt szó biokompatibilis közegben, akkor nátrium-citrát helyett nátrium-ciklamátot mondtam. Ami egy édesítőszer. Instállom.

Vissza kell vinnem ma reggel a szimfinek Szokolay operakottáját, mert "bírósági ügy lehet belőle". Röhögnöm kell bazmeg. Tűzre való az, a fűtőértéke többet ér mint ami bele van írva. Többek között ezért is léptem le a szimfiből, mert mindig amikor a karmester azt mondta hogy kérne egy apró szívességet az ütősöktől, az azt jelentette, hogy heteken keresztül szopnunk kell egy megalomán szánalmasan olvashatatlan irományával, aki bár még életében nem látott hangszert (nem ritkán még a nevüket sem tudja), szentül meg van győződve arról hogy ő egy operatörténeti zseni. Ez így összességében azzal jár, hogy bár a karmester minden melléütött hangért fújni kezd, mi minden gálán szénné röhögjük magunkat a zenekari árokban, pláne azon a szerencsétlenkedésen amit az énekkar művel, óvodás gyerekek bazmeg, és kirakják oda énekelni őket mert jaj de cukik, hát azon sírva lehet röhögni, de komolyan, már amikor nem basz fel az ideg hogy a folyosón is úsznod kell a sok gyerekben, mert egymáson hömpölyögnek. A hangzavart meg egy idő után már simán ignorálja az ember. És nyáron szoktak lenni ugye a próbák, amikor odakint süt a Nap és jó idő van és mindenki boldog, mi meg étlen-szomjan szívjuk a saját metánunkat széndioxidunkat a föld alatt egy sötét és hideg lyukban. És mindezt valami nevetséges aprópénzért. Jó, néhány romantikusabb felépítésű harmónia gyakran okozott nekem flow-élményt amíg jártam a próbákra, nem is akármilyet, de ez az érzés messze eltörpül (törptörp) amellett, amit M társaságában érzek minden percben, úgyhogy választottam, és inkább ő.
Meg igazából a társaságot se nagyon bírtam ott. Túl barátságos mindenki. Az nekem baj.
Pedig egy kicsit menő volt szimfonikusokkal játszani.

Egyébként a BSG online játékban már hármas szintű vagyok, egy saját kezűleg felturbózott MK2-es Vipert vezetek Sagittaron jelzéssel (HUJHUJ SAGITTARON!), és thyliumbányászat közben már többször rajtamütöttek heavy raiderek, de elintéztem őket. Egyszer egy aszteroidamezőben hirtelen mellettem termett egy kisebb báziscsillag-szerű izé, meg aztán mégegy, kereszttűzben az utolsó másodpercben sikerült elugranom FTL-lel egy random legközelebbi bolygórendszerbe, tisztára megörültem hogy woot de filmszerű volt ez, pont úgy utánam süvítettek el a rakéták is meg minden. Aztán véletlenül pont egy másik cylon rajtaütés közepébe érkeztem, a játék során akkor haltam meg először. Sok embert veszítettünk aznap. Respawn után első dolgom volt megkeresni Tyrolt három csillagrendszerrel odébb a Pegasuson, és felfejlesztetni vele a fegyverrendszert és a javító automatikát. Azóta próbálkoznak a kenyérpirítók, de szívós vagyok.
Ja, wowkocka lettem, csak nem wowwal és nem addiktíven.
És legalább nem vagyok egy megkeseredett fasz aki csak a munkában leli örömét és leszólja a gémereket.
Na elmúlt dél, nézzük mi történik IRL.

Most ebbe' mi a pláne...

lehet ám szavazni

kedves felvételizők

Ti, akik még most döntitek el, hova jelentkeztek!
Így a felvételi utolsó napján mondhatnám, hogy válasszatok ritka és keresett műszaki szakmákat, legyetek kutatók, tudósok, mérnökök, orvosok. Legyetek egyedüli szakértői a területnek. Konstruáljatok ti is olyan szerkezeteket, melyeket más nem tud, és melyek valóban megkönnyítik és jobbá teszik az életet ezen a világon. Konstruáljatok szerkezeteket, melyek hasznosak, melyekkel fejlődik minden. Értsétek meg a természet működését, és legyetek közvetlenül hasznosak a számára.
Mondhatnám, de nem teszem, nem vagyok én hülye. Engem a tudomány fejlődésén kívül még a pénz érdekel, és nem akarok konkurenciát majd magamnak. Eddig jól haladok, mert még nincs.
Szóval menjetek inkább büfészakra, sírjatok a keretszámok miatt, és a művelődéstörténészként spórolt pénzeteken vegyetek majd tőlünk karbonszállal borított fémhab autót öntisztuló szélvédővel, és nanoezüst gyógyszert.

A mai egy kifejezetten jó nap volt. Ahhoz képest hogy milyen mérhetetlenül szar is lehetett volna. Biztos attól, hogy az adidasom vettem reggel fel. Arra értem be, hogy a többiek éppen rólam tárgyaltak, hogy összefognak és segítenek megvédeni a munkám szuverenitását a fenyegető nőszemélytől, megőrzendő ezzel az amúgy sem alacsony munkamorálomat. Csabi volt olyan kedves és kérés nélkül kiment a műhelybe elhozni a gázálarcot nekem, majdnem meg is hatódtam. Aztán rájöttem, hogy ha legközelebb öreg bácsik kérdezik hogy mivel foglalkozom, mondhatom azt, hogy erről sajnos nem beszélhetek, mert titkos, és akkor nem kell azzal fárasztanom magam, hogy a nanotechnológiát magyarázom süket füleknek.

Aztán du. a népkertben sétáltunk Mmel és drámai tiniproblémákon fészpalmoztunk, melyeket én a netről, ő meg a suliból szedett össze. Annyira az ilyenek felett állunk mi ketten, mégis szórakoztató ezekről beszélni, ő pedig egy tündér, mikor magyaráz. Elmentünk a városba bekajálni, aztán szerelmet vallottunk egymásnak többször is, aztán 1-10 terjedő skálán pontoztuk a plázában az ismeretlen lányokat, hogy mennyire lehetnek ribancok, meg a fiúkat is, hogy mennyire lehetnek suttyók. Aztán hazamentünk, én itthon megírtam egy röpke spion-jelentést, és a DLS adattengeréből próbáltam kihalászni hogy melyik lehet az ami fontos, de elég durva, itt a műszer amit pont arra találtak ki amit mi akarunk megmérni, de annyi adat jön belőle, hogy nem tudjuk értelmezni hogy nekünk melyik kell, ezért fuck this shit fejjel bevágjuk az egészet egy scanningbe, vonalzó elő, oszt jóvan.

Azon gondolkoztam, hogy mennyi ideje kell ismerned valakit, amíg totál bizonyos nem leszel benne, hogy ő az akivel le akarod élni az életed? És mi van ha már egy hónap után biztos voltál benne? Mi van, ha nem is az számít, hogy mennyi ideje ismered?

Büszke vagyok magamra. Arra amit csinálok. Nem az elismerés miatt, hanem hogy érzem, hogy amit csinálok, az másokon segít. Olyanokon, akiken más nem tud. Egyszerűen jobb kedvem van ettől.
A ti Koppányotok nem mást csinál éppen, mint a rák ellenszerét.
Viszont a pH-elektródát elfelejtettem visszarakni a storage-oldatba, holnap a többiek meg fognak nyúzni.

M

Igazából ez nálunk nem volt szerelem első látásra. Először csak ismerkedtünk. Kissé bizalmatlanok voltunk mind a ketten. De az volt a feltűnő, hogy hasonlítunk, és sok dologban egyezik a véleményünk, és mindig ugyanarra gondolunk, és hihetetlenül érett a gondolkodása. Napokba tellett, hogy teljesen összebarátkozzunk. Egymás véleményére és tanácsaira voltunk kíváncsiak. Először. Utána már lassan mindenre. Állandóan tartottuk a kapcsolatot. Ezután jött el egy pont, amikor mindkettőnk számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem bírjuk egymás nélkül. Így hát együtt lógtunk. Élőben is és a neten is. A következő lépcső az volt, amikor az lett nyilvánvaló, hogy szerelmesek vagyunk. Nem törekedtünk filmes klisékre meg romantikus kapcsolati tényezőkre. Igazából úgy történt, hogy az egyik nap a városban a hídnál, az esti nap fényében hirtelen megcsókoltam, és ezzel minden előtört belőlünk, és minden addigi gát leomlott. Sose volt olyan, hogy először csak a kezét fogom, de még puszit nem adok neki, ez hülyeség, és nincs értelme. Amikor ezt bevallottuk egymásnak, teljesen átalakult minden. Ez volt egyébként az utolsó dolog, amit egyedül kellett meglépnem, azóta közösen csinálunk mindent. Mármint így párkapcsolatilag. A következő lépcső pár hónappal később jött. Amikor rájöttem, elmondtam neki is, hogy annyira magaménak érzem őt, hogy önszántamból valószínűleg soha nem fogom elhagyni, hanem kitartok mellette mindig és minden erőmmel, és ez tény. Voltaképp már majdnem egy éve a mennyországban élek. Egyébként folyamatos késztetést érzek, hogy újra és újra meghódítsam. Ez most egy szokatlanul őszinte poszt volt.
Igazából égek a vágytól hogy a hálószobatitkokat is megosszam, és megmondjam hogy hogy kell azt normálisan csinálni, úgy ahogy szerelmespárhoz méltó. De úgysem az a lényeg, mert ha valaki idáig eljut, hogy őszintén beismeri magának hogy az a bizonyos ember jelenti az életet számára és minden mást, akkor azzal sem lehet probléma. Én ezt igyekszem minden nap bebizonyítani neki. A lelki egyensúlyomhoz szükségesnek érzem, hogy tudja, hogy szeretem.

Végeláthatatlan mennyiségű takony állomásozik az orrüregeimben és álmos vagyok mint a rohadás, de igazából indokolatlanul jó kedvem van, de hogy a fenébe ne, amikor Fluorescent Adolescent megy a rádióban, és így már akkor indokolt is. Az egyetlen dolog ami hiányzik az életemből, az a narancslé. Most megkívántam. Hú de megkívántam. Lehet hogy állapotos vagyok.

Így szoktam reagálni némely általatok írt blogposztra.Cereal Koppány ultra-high-angle hyper-reversed laser facepalm. Most is kénytelen voltam ezt összehozni hogy kissé lenyugodjak, mielőtt folytatom a delikvens aktuális posztját. Komolyan, lelkierő kell hozzá. De hogy fokozzam a tenziót, direkt nem árulom el hogy most épp kiről van szó, hehe.

Úgy látom a mai napon általános a blogoszférában a letargia, amit meg is tudok érteni, sok ember van most magánéleti válságban, hülyék a tanárok, szar az időjárás és olvad a hó, de be kell vallanom, hogy nekem kifejezetten jó napom volt, mert ma M egész nap szupecuki volt és mosolygott és jó illata volt*, és nekem e három közül már bármelyik egy is elég lett volna ahhoz, hogy a mai napot kifejezetten jó napként deklaráljam.

* ez most úgy hangzott, mintha létezne olyan kvantumállapot, amiben neki ne lenne jó illata, de ennek létezése statisztikailag kizárható

Amikor az öcsémlehetne tanár megszólal, hogy kedves kollégák, indítsunk el egy névsort, nem katalógus jelleggel, csak hogy fel tudjam szólítani magukat, kicsit interaktívabbá tesszük az órát, akkor gondoltam azt, hogy fuck this shit, én ebből már kiöregedtem, és életemben először úgy haladt keresztül rajtam egy katalóguspapír, hogy nem írtam oda a nevem Pum Pál mögé. Azok az idők már elmúltak, amikor engem bárki beégethet a többi hallgató előtt.

Egy háromrétegű kamillás pézsé mekkora luxuscikk tud már lenni, úszom a takonyban, de szinte félek belefújni egy újba, inkább a szétázott régit használom.

Meg azon gondolkoztam még, hogy milyen szar meló lehet Miley Cyrus dobosának lenni. Érted, beszélgetsz a haverjaiddal, és én berepülőpilóta vagyok, én meg kutató a CERNben, és te? Én vagyok Miley Cyrus dobosa. Cink. Lehet akármilyen punk frizurád, 14 év felett mindenki fetrengve röhög körbe. Vagy lehet hogy ez nem is állandó meló, hanem mindig toborozni kell rá a csórókat?

Először is szeretném megköszönni Mnek, hogy ilyen nagyszerűen gondomat viseli, amíg beteg vagyok. Ő lesz az új szeretőm. A régi is ő volt. Elképesztő ez a nő. Bele vagyok zúgva.
A torkommal meg nem minden oké. De legalább lázam már nincs.

Másodszor pedig:

grat, az első értelmes kérdést 20 év után is egy külsős teszi fel a cégnél.

Btw a tévében éppen valami tök ismeretlen író és Bayer beszélget arról, hogy milyen kár hogy a kertévéken valóságshowk meg hasonló baromságok mennek, ahelyett hogy mindenki más is trianonon meg 56-on pörögne megállás nélkül még 70 év után is, ahogy ők is teszik.

Mindig amikor új kollégát mutatnak be nekem akivel huzamosabb ideig kell együtt dolgoznom, a második dolog amit mérlegelnem kell, hogy úgy ránézésre mennyire ért az informatikához, és ha akarná, mennyire könnyen tudná lenyomozni a blogom és amit róla írok.

újabb additív infó a hölgyeményről: babakék comic sanssal ír ímélt.

Az a rémálmom volt az éjjel, hogy elbaszom az MSc-jelentkezést, és ráadásul el is kések reggel, aztán amikor felkeltem, minden pont ugyanúgy nézett ki mint a rémálmomban, sötét volt és hideg és gonosz minden. Ébredés után az első gondolatom az volt, hogy mindemellett még úgy is érzem magam mint egy leeresztett focilabda amit ledöftek egy késsel, belebaszták a sárba és ott hagyták az út szélén. A torkommal van valami, meg izé, egy órával hamarabb keltem kipihenten mint szoktam, és ez nekem gyanús. Aztán megnéztem egy videót, amin egy vézna néger gyerek szentül meg van győződve róla, hogy képes átváltozni super saiyanné, és fel is vette ahogy próbálkozik átváltozik. Először LOL voltam, de a videó végére már inkább OH GOD WHY. Ez a pár élmény alapvetően meghatározta a reggelemet. Pedig akkor még nem is tudtam semmit.

A Megállóban előreengedett egy idős bácsi, ezek szerint tényleg szörnyen nézhetek ki.

Bejöttem dolgozni, két percen belül hívott BP, hogy a főni a tegnapi S6B-s sikeremre tekintettel mellém osztott egy ismeretlen egészségügyis doktorandusz nőcit. Másfél perc múlva már személyesen is találkoztam az illetővel, akiről így előzetesen annyit lehet tudni, hogy van egy csecsemőkorú gyereke, rebegteti a szempilláját, és meg kell osztanom vele minden dicsőséget amit eddig elértem és ezután el fogok a SPIONban, meg az apró, kemény és fáradságos tapasztalattal szerzett trükkjeimet is hogy mitől olyan vagány a trutyi, és nyáron cikket kell írnom belőle és őt is bele kell tennem. Mindjárt sírok. És még dél sincs. És M se kapja meg az smseimet.

De én EGYEDÜL akarok dolgozni baszki. Miért nem lehet úgy ahogy eddig?

kurva kicsik a melleim, de ebből a szögből tűnnek a legnagyobbnak, ezért kénytelen vagyok innen fotóztatni, aztán ha valaki megemlíti hogy az a lényeg a képen, mert az arcom még a kis melleimhez képest is érdektelen, akkor álszent módon besértődök

A mai napot a laborban töltöttem, úgyhogy arról nem beszélnék, csak annyit említenék meg, hogy a sálam ma megmentette az életem, illetve a konkurenciának üzenem, hogy elértem (és 5,2-el túl is léptem) a 15 nm-es lélektani határt, achievement unlocked, itt van a kezemben az S6B, ami már valóban szuperparamágnesesen viselkedik, állatjó, a fél labor ezzel szórakozik, tüskésedik is meg mászik összevissza meg minden. Büszke vagyok most magamra. De erről amit most itt leírtam, senki nem tud és nem történt meg.

lehet őket kajáltatni egy netről vezérelt izével

Komolyan.

Az idei volt az első valentinnapom, amit nem egyedül töltöttem.
De attól még változatlanul rühellem.

Van az a fórum, ahonnan január végén automatikus üzenetet kaptam, hogy boldog új évet.
Ma reggel is kaptam egyet, kellemes húsvétot kívánnak.

Van egy szint, ami felett már nincs kétség egyikőtökben sem. A dolgok leegyszerűsödnek, a világ egyértelmű lesz. Minden ami közbejöhet, olyan bagatell hülyeségnek tűnik, és amikor egymás pupilláján néztek keresztül, nem csak a múltat és a jelent, de a jövőt is tisztán látjátok, úgy ahogy közösen elterveztétek. Minden olyan természetes, mindig így volt, és mindig így lesz, az idő egészét át lehet látni egyetlen pillantással, és a konklúzió az, hogy jelentéktelen. Mert egyszerűen tudod, hogy ő is azt érzi és azt gondolja éppen amit te, nem csak valami hasonlót, hanem pont azt. Érzed magadban belül, hogy nő a pupillája, ahogy tágul az orrcimpája és gyorsul a pulzusa, ennyi hormon ritkán szabadul fel egyszerre, a szimpatikus idegrostok hatása egy időpillanatban fut végig mindkettőtök testén, a kezed után nyúl és megszorítja, és te abban a pillanatban arra gondolsz, hogy soha többé nincs szükséged semmi másra, de erre viszont van. Függő vagy, minden értelemben. És ez mégis így helyes, és nem kell megbeszélned vele semmit, ezt mindketten tudjátok, ezen közösen mentetek keresztül, de ezzel még nincs vége, még közel sincs. Idáig tartott, hogy bármin is egyedül menj keresztül. Az élet két emberes munka, és ti egymást választottátok. És egymást választjátok minden újabb percben. Összetartoztok. Ezt vagy érzi valaki, vagy nem. Én mindenesetre most először örülök annak, hogy élek. Azt akarom hogy boldog legyen.

Vannak azok a lányok fészen, akik úgy csináltatnak magukról képet hogy közben behajolnak, kezüket pedig "oda" teszik, hátha ettől nagyobbnak látszanak a másodlagos nemi jellegeik, ezzel próbálnak szupernormális ingerként hatni egyes ellenkező nemű fajtársaikra, feltehetően fajfenntartás párzás céljából. Viszont a testhelyzet ami felvesznek inkább hasonlít arra, amit mások akkor szoktak felvenni amikor már majd' be hugyoznak, ezáltal szupernormális ingerként hatnak a rekeszizmomra.

Ma felbandukoltunk Mmel a hegyre. Egyébként megvan ennek az egésznek a bája, a téli sétáknak a friss levegőn az erdőben, a hegyen. Annak is, ahogy a világ tetején szkafanderbe öltözve szótlanul fekszünk egymás mellett a szűzhóban, a kezünk összeér, és a mozdulatlan felhőket nézzük és az elreppenő madarakat. A kék eget. Hogy milyen végtelenül nagy és kék. El lehet benne veszni. Ahogy annak is, ahogy utána már lámpafényben, melegítőben, ágyban fekve röhögünk, hogy milyen hülye képeket vágunk a fotókon.
Anyway, régen volt már deszktop fotó, pedig havonta kéne.Állati faszányos háttereket lehet róla csinálni. Ez az a lány, akivel élvezem az életem.

Csináltam új vagány madaras képeket, az albumba vezető link pár poszttal lejjebb van valahol. Ezek most jobbak lettek, jobb volt a fény.

Most pedig megyek elcsábítani egy nőt.

kommentár nélkül

Na jó, mégis kommentárral: a munkám ezentúl hivatalosan is titkosnak minősül.
Az oké, hogy ezzel a kúlsági faktor LVL IS OVER 9000!!!, de miről fogok akkor ezek után blogolni?...

Még egyelőre projekt sincs rá, de én már most teljesen rá vagyok kattanva a mágneses folyadék témára, ma este órákat töltöttem azzal hogy a következő 15 kísérlet kiindulási adatait kiszámoljam, az a helyzet hogy rettentő sok a változó, ez nem olyan mint a kompozitos téma volt, hogy 2 TDK, 2 cikk és kifújt, erre egy egész életpályát rá lehet fektetni, és bizony akkor leszek nagyon büszke magamra, ha utolsó lépésként sikerül biokompatibilissé tennünk a trutyit. Mert az lesz a végső cél. Egyébként meg szeretem látni amikor végül életre kel.
Ma volt btw az első órám idén. Retró módon uncsi volt.
Hogy még egy kicsit menő is legyek, spontán felsorolom azt a hat kütyüt, amire minden nap szükségem van:
- Acer Aspire 5315
- Panelectron Binary LED watch
- Fuji FinePix S3200
- Motorola W220
- Philips GoGear SA1922
- Wesco Cricket Ball alarm
Csak azért, hogy mindenki jól rájuk tudjon keresni, és meg tudjon lepődni hogy nekem milyen kúl cuccaim vannak.
Egyébként ezeket tényleg minden nap használom, nem csak úgy menőzni vannak ám.

Ma külön köszönet illeti először is JT-t, hogy megint bent maradt felvigyázni rám a laborban olyan sokáig, amíg én a DLS-műszerrel ügyködtem.
Továbbá külön köszönet illeti azt a névtelenségbe burkolózó személyt, aki ma reggel már elmosogatott helyettem mire beértem, kedves gesztus, jólesett.
Továbbá külön köszönet illet engem, aki vállaltam hogy ma hót fáradtan éjjel megírok egy hatoldalas cikket BP helyett, hogy neki ne három másikat kelljen, csak kettőt.
Továbbá külön köszönet illeti M-met, aki emlékezett rá hogy a Rainbow Dash a kedvenc my little pónim, ezért szerzett nekem egy olyan akciófigurát.

mindig meg tud lepni

Olyat eddig is gyakran csinált a flash player, hogy beállította az egész böngészőt, lefagyott, vagy csak simán egyik pillanatról a másikra elfelejtett hangot adni. De olyat most csinált először, hogy tizennyolcszoros sebességgel játszott le egy videót.

[Figyelem, a relatív parciális bazmeggradiens a poszt vége felé növekvő tendenciát mutat.]
A mai nap több különböző ok miatt is pályázik a hosszú hónapok óta a legszarabb nap díjra, de az az email tette fel a trágyára a koronát, amit este hat körül kaptam. Éppen sikerült leülnöm két percre a postafiókom elé az egész napos állva görnyedésből a vegyszerek felett, és közben azt gondoltam, hogy basszameg én csak új hátteret akarok csinálni a virtuális pacim mögé, miért kell ennek a napnak ennyire törvényszerűen fosnak lennie. Aztán megnyitottam a levelet.
Kezdem a sztorit az elején. Cikket akarunk publikálni, megírtuk szép pofásra, elküldtük a kéziratot a szerkesztőnek, aki kiadta két anonim bírálónak, hogy bíráljanak le minket. Eddig stimmt. Ezt kaptuk válaszba.

Visszaküldtük tehát kijavítva. Pár hét múlva újra válasz.Itt már kezdtünk agyfaszt kapni a kötekedős fajtájától, de alázatos módon újabb kemény munkaórákat kuksoltam odabent, hogy kellően kielégítő válasszal szolgálhassak minden óhajára. Kísérleteztem mint állat, diagramokat szerkesztettünk, olyan dolgokat mértünk aminek egyébként abszolút semmi köze nem lenne a témához és érdekli a halált, szal abszolút kiveséztük a témát. Elküldtük, most már semmi probléma nem lehet vele.
Hát ezt kaptuk a pofánkba:Declined bazmeg, és ilyen módon. Az első elsőszerzős cikkem lett volna. Az anyja picsáját az ilyen embernek. Megkeresem bazmeg, holnap bemegyek bazmeg, leülök a gép elé és felkutatom a csírát hogy kiez, az anyjával szórakozzon. Publikálni fogok bazmeg milliót, a szerkesztő csak egyszer küldje el nekem lebírálni az ő következő cikkét, kicsinálom bazmeg, kicsinálom.

Aki fídből olvas, azt is megkérem hogy nyissa meg böngészőből a blogot és szavazzon. Állítsátok vissza az emberiségbe vetett hitem, mert eléggé elveszítettem.

Olyan szépen esik odakint a hó. Tisztára meg vagyok hatódva ettől.

... blablabla...

Igen, nyilván nagyon jót tesz az FBI reputációjának, hogy vérmes bosszúvágytól fűtve sikerült jól letartóztatniuk egy 15 éves kínai script-kiddiet. Nehéz ügy lehetett.

Adott a következő helyzet. A virtuális pacinevelős játékban van egy Asskicker Muffin nevű 10 éves egérszürke hím Shetland pónim (tudom, nagyon vagány). Ajándékba kaptam mellé egy feketét is, aki kanca, és hat éves, ő a Caprica nevet kapta tőlem.
Namármost, volt egy olyan challenge, hogy kapok valami aprópénzt, ha Muffint fedeztetem egy másik lóval. A saját kancámmal tudtam ezt a legolcsóbban megoldani, viszont Capricát idáig ugye nem használtam, szal vadi új állapotban lévő csodálatos szűz ló, minden értéke 100-on, egy életvidám aranyos kis kanca, aki még semmit sem sejt és még nem találkozott az emberi taplósággal. Nos, a következőt tettem:
- Kilovagoltam elsőre 4 órára Capricával, ezzel brutál módon lecsökkent az energiája (ezért is pénzt kaptam).
- Feltápoltam azért még annyira, hogy képes legyen lábra állni.
- Ahogy képes volt, egyből állítottam is be az alfahím, Muffin alá.
- Eztán nem bírtam nézni, milyen undorító módon kihasználtam szegényt, úgyhogy várandósan betettem a menhelyre bagóért, tehát kidobtam mint egy rongyot.
MÉGIS MILYEN EMBER VAGYOK ÉN?! Kikészít ez a játék, egyszerűen kikészít, ekkora erkölcsi nyomás elé állít már ilyen fiatalon, NEM BÍROM!

Tetszik Sedithnek ez a posztja, és maximálisan egyetértek vele. És remélem nem baj ha reklámozom.
Vendégposzt rovatunkat olvasták.

Hajnali háromnegyed egy. Lefekvéshez készülődünk. Itt ül csendben az asztalomnál, netezik. Békésen öntöm bele a tartóba a lencsefolyadékot, hogy ellepje a lencsét. Elkezdi rángatni az egeret. Ül a gépnél, és pókerfésszel rángatja ide-oda az egeret. Ránézek a képernyőre. Petville. Valami kék izé rángatózik a kurzor alatt.
- Micsinálsz? Simogatod? - kérdezem.
- Mi? Nem! Megmosom!

Gondoltam volna négy évvel ezelőtt pont ilyenkor, hogy a kislány a bevásárlókocsiban, akit a H7-es egyenpólómban ijesztgetek a suli padlásán a szellemvasúton, négy év múlva ugyanabban a pólóban fog az ágyamban feküdni mellettem?

Ja, meg fényképeztem reggel madarakat.
Btw túl vagyunk a kétezer blogbejegyzésen.

Másfél nap folyamatos munka után elkészül a spion-projekt harmadik előkísérlete. Viszem oda a fekete löttyöt újdonsült konzulensemnek, JTnek (róla már volt szó sokszor). Kezébe veszi, nézegeti. Van a pulton lévő petricsészeszerűségben valami fehér ragadós massza, nagyjából úgy néz ki, mint valakinek a három heti ondótermése megromolva, kivéve persze a szagát. Már hónapok óta ott figyel a pulton, és senki nem foglalkozik vele, eddig azt hittem valami félresikerült klónozási kísérlet eredménye, csak nem lett elmosogatva. Most JT odaviszi a lötyimet, és elkezdi hirtelen beleönteni.
- Lopok egy kicsit. - szólal meg. WTF, fordul meg a fejemben, hónapok óta arra vár hogy megcsináljam a kísérletet, hogy beleönthesse?
- Te most minden létező anyagot összeöntesz, hátha történik valami, felrobban a világ vagy hasonló? - kérdezem.
Egy benne lévő csipesszel elkezdi összeszutymákolni a trutyit, ahogy a tojást szokták panírozásnál. Majd egy idő után a fejmagasságba emeli, és mint aki most fedezte fel a HIV ellenszerét, diadalittasan megszólal.
- Mágneses takony.

Egyébként meg hazahoztam a maradékot, szerencsésen szét is olvadt itt az asztalomon. Ugyanis most benzin helyett triklórmetánnal szedtem fel a ferritet, de hogy minél kevesebb legyen a veszteség, az üveg széléről dimetil-ketonnal mostam le a maradékot, és azt is hozzáöntöttem. Mivel az ugye könnyen párolog, felpárolgott a kloroform fölé, ahol megrekedt ugye a kupak miatt belül, és szépen elkezdte feloldani a műanyag üvegcsét. Ehhez elég volt belőle már milliliterre. Szétfolyt az egész, dobhattam ki a kukába, az asztalomnak meg eshettem neki foltbenzinnel, hátha azzal lejön.
Valaki nem tudna szerezni nekem kerozint?

Amúgy meg mit van mindenki betojva attól hogy esik a hó meg hideg van? Esik a hó meg mínusz sok fok van, júúj, most mi lesz. Tél van bakker, még jó hogy esik a hó. Erre várok hónapok óta. A tévében volt hogy valahol már speciális szibériai tankokat is kivezényelték a tél hó ellen. Menteni biztos hogy nem lehet velük, mit fognak csinálni? Meglövik a havat? Röhej.

Az az igazság, hogy leszakad mindjárt a hátam.

Lássuk mi volt ma. Úgy volt, hogy BP-nek megtanítom hogyan kell ferrofluidot főzni, szóval reggel irány a labor. Összeütöttem gyorsan, már gyakorlott vagyok benne, bár párszor majdnem kifutott, már most látszik hogy sokkal jobban fog működni, mint az előző eresztés. Amíg vártam hogy az ammónia kifőjön belőle, BP-vel kerestünk egy automatát, ezúton is köszönöm a dicső kormányunknak, hogy miatta az összes ersztés átéemet kivonták az egyetemváros területéről, így a városba kell bebuszoznom ha valaha pénzt akarok kivenni, igazán nagyon köszi. Aztán beszélgettem még BPvel. A TDKmmal sikerült kikutatni mindent a kompozitokról, ez a téma abszolút kifújt, a belőle született két cikk meg mindjárt megjelenik. Hála istennek btw, nagyon babra munka volt, de én így is élveztem. Mostantól teljesen új dologra állunk rá, fejest ugrunk a SPION projektbe, ami szuper-paramágneses részecskékkel foglalkozik. So much fun lesz ez is.
Szóval eldolgozgattam magamban, közben megebédeltem, életemben először használtam egyedül mikrót. Komolyan. Nincs mikrónk itthon. És tökéletesen megvagyunk nélküle. És egész ehető lett a kaja, bár a doboza majdnem kigyulladt. Időközben megérkezett M és figyelte mit csinálok, ráadtam egy laborköpenyt (észveszejtően szexin áll rajta, doktornő), és leültünk virtuálisan pacit nevelni. Illetve ő még blogolt, amíg én dolgoztam. Sikeresen meg is égettem magam egy kétszázötven fokos fűtőlappal. Aztán a peptidet beraktam a centrifugába, ki lett cserélve benne a rotor, így kilencezerrel tudtam neki csapatni. Holnap lesz kész. Egyelőre úgy néz ki, mint a) friss, zamatos sár, b) romlott hathetes csokipuding.
Kint pedig olyan hideg van, hogy ahogy kiléptem az utcára, bepárásodott a kontaktlencsém, a kabátom meg ropogni kezdett.

a legvagányabb dínófaj eva

A neve Apatocorythoiguanostegosaurus. Nem halt ki, csak félénk.

A három hetes unokaöcsém hamarabb kapott diplomát, mint én...

csúú

A mai nap felfedezése: Kitöröltem Pikacsu szemeit, és a fehér tükröződést bennük belerajzoltam a pofazacskóiba, mintha az lenne a szeme. Ugyanolyan cuki maradt, csak kicsit retardáltabban néz ki. Kép.Ezzel most egy évezredes kérdést válaszoltam meg magamnak.
Nem vagyok még belőve, csak úgy mondom.

Na jó nemérdekel, nekem blogolnivaló dolgaim vannak. Délután elhangzott párbeszéd M blogjából átemelve. Nem hittem volna hogy ennyire megjegyezte.

K.: - Szereztem boldogságot!
M: - Mit?
K.: - Boldogságot!Kérsz?
M: - Boldogságot... már van :)
K.: - De kérsz?
M.: - Kérek. (...) Ez egy... légbubis csomagoló?
K.: - Nem. Ez egy boldogság! ^^

Más. Voltam bent a téón. A titkárnő négy főnyi 17 kredites, 1 egész valamennyi átlagú alsóbbéves után meglátta az indexem, és hangosan WOW*-zott. 50 kreditet teljesítettem, 4,14-es átlaggal. Így van meg most 209. Ez magamhoz képest szupermenség. (Meg a többiekhez képest is.) (Egy jelentős részükhöz.)

Akinek meg nem tetszik amit blogolok, az nyugodtan nyalja ki. Reggel elég rendesen fel lettem húzva egyikőtök által, vagy pontosabban fogalmazva inkább megalázva érzem magam, és el kell árulnom, hogy kurva szar megalázva érezni magam, mert szerintem nem érdemlem én ezt meg. Mert az van, hogy leírok egy empirikusan felállított tudományos tételt egy megfigyelt szociológiai jelenségről, és van valaki aki ezt magára veszi és személyes problémát csinál ebből, és ha már neki rossz emiatt, akkor nekem is legyen már, és basszam meg. Neveket és eseményeket nem fogok említeni, csak azt, hogy sikeresen tönkre vágta ezzel az egész napom, halleluja. És itt árulnám el, hogy a posztjaimba nem kell többet belelátni, mint amik. Mert ha többet kéne, azt is leírnám. Nem áltatok senkit, ezt a blogot magamnak írom, saját gondolatokkal. Akinek valami nem tetszik, hozzá lehet szólni, kulturált keretek között. Ha nem kulturált, és csak el akarja rontani a napom vele, akkor inkább hozzá se szóljon. Ezek a lehetőségek, szerintem kár ezt tovább ragozni. Milyen az már, ha valaki azért ítél el, mert én kivételesen jól érzem magam. Igen, ilyet is lehet. Miért nem érzem rosszul magam?! Mi a tökömért vagyok még boldog, he?! Áh, fasz.

Meg M öccse még olyan, hogy behalsz rajta. Hat éves, tök cuki meg minden. Nálam volt ma a mágneses lötyim, megmutattam neki. Mondtam hogy szerezzen mágnest. Jó, de honnan, nincs. Elektromágnes nem jó, kérdezi. De, mondom kerek szemekkel, jó. Épp akkor jutott eszembe nekem is. Öt perc múlva jön vissza, egy krómacél csavarhúzó köré tekercselt másfél méteres rézhuzallal, meg egy kilencvoltos elemmel.
Mondtam neki hogy ha legközelebb megyek, nálam lesz megint a lötyi, neki meg hagyok időt építeni egy rendes elektromágnest. Kíváncsi vagyok mi fog várni ha legközelebb megyek. LHC? Bitch, please.

* nem a játék, hanem a :(___)