A mai nap legnagyobb achievementje, hogy a nappali rész nagyobbik hányadában rajtam volt a gyűrűm. Zavart is rendesen. De legalább emberek között menő.
Reggel prezentáltam a főnökségnek egy minimítingen (ez tök cuki szó) hogy mi az ábra az új projektben, az eredmény persze az lett, hogy mindenki agyba főbe dicsért hogy wow milyen cikkeket lehet ebből írni nemsokára, és utána egyből kaptam is a lebaszást hogy ezt miért nem mondtam eddig, és hogy mik folyhatnak még abban a laborban amiket nem mondok el, és bűntudatom van, mert miattam szigorodnak a kísérletvezetési regulák az egész laborban, köszönjétek koppánynak gyerekek.
De lehet hogy ez is csak a kolleGinával függ össze, akivel ma töltöttem az első munkanapot, additív infó még róla hogy macbook airje van és nem fél használni, valamint hogy még tőlem is lelkesebb, vagy nagyon szeret angol szakcikkeket olvasni, de becsületesen leirodalmazta a témát, nem is tudom hogy most erre mit mondjak. A fészpalm az volt, amikor Csabi egyből kezesbáránnyá változott, amikor Gina főzött mindenkinek kávét. Szó nélkül. Pedig saját bevallása szerint nem szokott, és nem is él vele. Kávét bazmeg. Én egyszer elmentem kávéért az egyetemi postára JT kedvéért, de csak azért hogy benyaljak és tovább maradhassak egy kicsit kísérletezni. Megtanulok kávét főzni akkor most már én is.
Egyébként agyfasz egy nap volt, Józsi megsértődött és elviharzott, én meg hülyén éreztem magam, mert én voltam az egyedüli aki a pártját fogtam amíg a többiek szívatták, a többiek akik szívatták viszont a konzulenseim. Úgyhogy inkább kimaradtam a dologból és végeztem a méréseket.
Aztán M megmentette a napom és elmentünk kajálni, de ez az egész nap úgy ahogy van már eeh, meg kéne írni egy jelentést is holnapig, de a tökömnek sincs hozzá kedve, elegem van mindenből, hülye nap van ma.
Holnap meg változik a menetrend, fogok biztos holnap is kurvaanyázni meg elmenni a halál faszára olyan titokzatos szellemjáratokkal, amelyek eddig nem is léteztek, meg abszolút fogalmam sincs hogy akkor most már mi jár merre és mikor, és hogy az miért van hogy a járatokat ritkítják meg átszervezik meg új villamost vesznek a már meglévő, de bevált és megbízható helyett hogy minden olyan nagyon új és modern és eu-konform legyen, és mégis mindig csak a tróger csotrogány tetvescigányszagú ötvenéves ikarusz fost küldenek autóbuszok helyett ami esik szét és nem bír elindulni, és amiben mindenki örömére az utastérbe van bevezetve a kipufogó és a motortérben hallható zaj, vagy pedig a kedvencemet, azt a rábát vagy mi a szart, amin ha egyedül akarsz ülni és nem akarsz leszállásnál átpaszírozódni egy idős néni valagán, akkor tetű módon kívül kell ülnöd két helyet elfoglalva, mert rohadtul nincs egyes ülés, de még csak állóhely sincs baszki, sőt, még babakocsinak sincs hely, mert faszkalap módon csóró lehajtható deszkák vannak a helyén ülés gyanánt. Mégis kevesebben férnek el abban a konténerben mint egy konszolidált autóbuszban, és nekem van bűntudatom bazmeg, mégsem tehetem ki táblán a homlokomra hogy azért ülök tahó módon kint mert le szeretnék majd valahogy szállni. Van viszont sok szép hosszú zöld cső amik az utastér kétharmadát behálózzák és nem fér el tőlük semmi, meg egy kibaszottfehér redva erjedtgeci-sárga tábla középen, és ha előre nézel azt látod rajta felmázolva hogy dugnálak szintia. Az egyetlen értelmes hely leghátul van, bal oldalt, és hátrafelé néz, mert odáig a nénik általában már nem jutnak el, de ha le akarsz szállni, akkor az egyetlen hely ahonnan ülésből eléred a jelzőt és ezt a melletted ülő látja, viszont kurva kicsi ott a hely ülni, egyszer le akartam szállni, de azt vettem észre hogy beszorult a lábfejem, érted, az én csutka lábaim sem férnek el, beszorult a kibaszott lábfejem, meg se mozdult, úgy éreztem magam mint akit frontális ütközés után egészben nyelt el a műszerfal, most ez mi hogy ilyen körülmények között kell utaznunk? Most az mi hogy fél órákat várok egy ehhez hasonló élményre? Ég a pofám bazmeg amikor írom nekik sorra az íméleket, hogy hellószia képzeld ma szétesett alattam egy busz, ma belepett a hó miközben zárva volt minden ablak, ma pedig valaki odaszart az ülésem mellé és szétkente. Mostezmi?
Reggel prezentáltam a főnökségnek egy minimítingen (ez tök cuki szó) hogy mi az ábra az új projektben, az eredmény persze az lett, hogy mindenki agyba főbe dicsért hogy wow milyen cikkeket lehet ebből írni nemsokára, és utána egyből kaptam is a lebaszást hogy ezt miért nem mondtam eddig, és hogy mik folyhatnak még abban a laborban amiket nem mondok el, és bűntudatom van, mert miattam szigorodnak a kísérletvezetési regulák az egész laborban, köszönjétek koppánynak gyerekek.
De lehet hogy ez is csak a kolleGinával függ össze, akivel ma töltöttem az első munkanapot, additív infó még róla hogy macbook airje van és nem fél használni, valamint hogy még tőlem is lelkesebb, vagy nagyon szeret angol szakcikkeket olvasni, de becsületesen leirodalmazta a témát, nem is tudom hogy most erre mit mondjak. A fészpalm az volt, amikor Csabi egyből kezesbáránnyá változott, amikor Gina főzött mindenkinek kávét. Szó nélkül. Pedig saját bevallása szerint nem szokott, és nem is él vele. Kávét bazmeg. Én egyszer elmentem kávéért az egyetemi postára JT kedvéért, de csak azért hogy benyaljak és tovább maradhassak egy kicsit kísérletezni. Megtanulok kávét főzni akkor most már én is.
Egyébként agyfasz egy nap volt, Józsi megsértődött és elviharzott, én meg hülyén éreztem magam, mert én voltam az egyedüli aki a pártját fogtam amíg a többiek szívatták, a többiek akik szívatták viszont a konzulenseim. Úgyhogy inkább kimaradtam a dologból és végeztem a méréseket.
Aztán M megmentette a napom és elmentünk kajálni, de ez az egész nap úgy ahogy van már eeh, meg kéne írni egy jelentést is holnapig, de a tökömnek sincs hozzá kedve, elegem van mindenből, hülye nap van ma.
Holnap meg változik a menetrend, fogok biztos holnap is kurvaanyázni meg elmenni a halál faszára olyan titokzatos szellemjáratokkal, amelyek eddig nem is léteztek, meg abszolút fogalmam sincs hogy akkor most már mi jár merre és mikor, és hogy az miért van hogy a járatokat ritkítják meg átszervezik meg új villamost vesznek a már meglévő, de bevált és megbízható helyett hogy minden olyan nagyon új és modern és eu-konform legyen, és mégis mindig csak a tróger csotrogány tetvescigányszagú ötvenéves ikarusz fost küldenek autóbuszok helyett ami esik szét és nem bír elindulni, és amiben mindenki örömére az utastérbe van bevezetve a kipufogó és a motortérben hallható zaj, vagy pedig a kedvencemet, azt a rábát vagy mi a szart, amin ha egyedül akarsz ülni és nem akarsz leszállásnál átpaszírozódni egy idős néni valagán, akkor tetű módon kívül kell ülnöd két helyet elfoglalva, mert rohadtul nincs egyes ülés, de még csak állóhely sincs baszki, sőt, még babakocsinak sincs hely, mert faszkalap módon csóró lehajtható deszkák vannak a helyén ülés gyanánt. Mégis kevesebben férnek el abban a konténerben mint egy konszolidált autóbuszban, és nekem van bűntudatom bazmeg, mégsem tehetem ki táblán a homlokomra hogy azért ülök tahó módon kint mert le szeretnék majd valahogy szállni. Van viszont sok szép hosszú zöld cső amik az utastér kétharmadát behálózzák és nem fér el tőlük semmi, meg egy kibaszott














