2014. július 30., szerda

coming out

Rájöttem, hogy én valójában a búzasöröket szeretem.

Szóval az utóbbi nagyon bő hetet ugye Szegeden töltöttük, és igaz hogy jó sokan mondták már, hogy várjuk csak ki majd amíg együtt nem élünk, mert akkor fognak kijönni a problémák és akkor majd jól meglátjuk, hát az én részemről én ezt még nem látom, és úgy tűnik hogy nem is nagyon fogom, mert igazából nem is akaródzott hazajönni, maradtam volna még ott kettesben Asszonypajtással az idők végezetéig. De hazahívott a kötelesség (nyaralás, majd mindjárt), úgyhogy szomorú szívvel elváltunk két hétre a kerti nyusziktól és hazajöttünk, hogy aztán holnapután mehessünk horvátba, egy bő hétre.
Egyéb történések még:
- Pesten vettem némi lőszert.
- Állami ösztöndíjra vettek fel a doktori iskolába, ami a legjejebb dolog ami történhetett a témában.
- Most nem fogok tudni vízalatti fotózni, mert a garanciát intéző cég leszar engem. Egyelőre. De mondtam már, hogy vettem lőszert?

Egyébként elég nagy a lakásunk, akár vendégül is tudunk látni jóarc embereket, már csak ha úgy tartja kedvünk. Ha meg nem tartja úgy, akkor ki se tesszük az ajtón a lábunkat. Viszont egy hét is elég volt arra, hogy a legfontosabb tapasztalatok ránk ragadjanak. Ezeket is vázlatszerűen sorolom:
- A közlekedés nagyon más. Rendes bicikliutak vannak mindenhol, nem csak útra festett, fél hónap alatt lekopó sárga szar, hanem igazi, kiépített bicikliút, ami rengeteg helyen még a járdánál is hangsúlyosabb, szebb, kiépítettebb és szebb. És külön forgalmi rendje van a bicikliseknek is, rengeteg tábla, nem úgy van mint itthon, hogy ott megyek ahol akarok. Hanem ahol lehet, mert ki van írva. És az se mindegy, hogy a biciklin, vagy csak tolom, annak is megvan a rendje. Külön biciklis parkolók is léteznek.
- A tömegközlekedés is más, kábé harmadakkora villamosok szaladgálnak a városban, és kábé ötször ritkábban, mint nálunk, és kábé nem is áll rajtuk senki, mert olyan kevesen vannak, hogy mindenkinek jut ülőhely még úgy is, hogy csak egy sornyi ülések vannak. Szinte senki nem tömegközlekedik, mert mindenki biciklivel jár.
- Vagy gyalog. Minden iszonyat közel van, nincs az, hogy inkább vársz fél órát a buszra, mert olyan meredek a hegy vagy olyan messze van a legközelebbi civilizált utca, hogy inkább neki se vágok gyalog. Húsz perc alatt bármit meg lehet találni, legyen az valami üzlet, egyetem, szálláshely, park, pláza, akármi. Gyalog. Biciklivel pár perc.
- Szubjektív megfigyelés, de a mennydörgésnek más hangja van. Nem olyan mély, nem olyan dörgő, nincs olyan basszus regisztere mint egy földrengésnek, hanem élesebb, csattanósabb. Más. Gondolom nem visszhangzik a hegyek között, vagy hasonló oka lehet.
- A víz. Először a nyomása. Ugye az egész város lapos mint egy lángos (hmm), és gondolom, hogy emiatt nincs is nagyon víznyomás sehol, nem kell felpumpálni a hegy tetejére semmit. Igazából olyan érzés, mintha folyamatos lenne a csőtörés. Illetve nem, még annál rosszabb is, mert itthon ha valaki fürdés közben megnyitja a konyhában csapot, akkor legalább mindkét helyen jön valamennyire a víz. Ott nem. És igazából mint az előző posztjaimban igyekeztem kiemelni, ez a székelő tevékenység hogyismondjam gördülékenységét nagyban megnehezíti.
- A víz íze. Gondolatban váljunk el most a székelő tevékenységtől, de az van, hogy a szegedi víz nekem nem ízlik. Nekünk nem ízlik. Mi, akik a miskolci karsztvizet szívtuk magunkba eddigi életünk során, enyhén kellemetlen, érezhetően folyó-ízű víznek ízleljük az ottani csapvizet, mert hát abban akárhogy is nézzük, valóban halak szoktak közösülni. Jobb esetben. Másba nem merek belegondolni. De valahogy majd csak túltesszük magunkat ezen.
- Kevesebb a tömegközlekedő néni és a cigány. Ultimate érv.
Nem tudom ezt a sztorit meséltem-e már, de meghatározó élmény volt az életemben, amikor második osztályban átiratkoztam a komlósi suliba. Tanévkezdés előtt a leendő tanárnéni körbevezetett az iskolában, megmutogatta hogy mi hol van, és aztán a menzához érkeztünk, ahol a menzásnénivel elkezdtek velem beszélgetni arról, hogy ez a menza, itt szoktak a gyerekek ebédelni, és megkérdezték kedvesen, hogy mi az én kedvenc kajám, mit szeretek én enni.
Erre halkan, félénken válaszoltam, hogy a palacsinta és a sült krumpli.
Erre mindketten hangosan, szívbe markolóan felnevettek, hogy hát itt bizony olyan nem lesz. Mert ez egy menza, itt én soha nem fogok palacsintát és sült krumplit enni. De lesznek helyette más finom kaják, bla bla, innentől nem érdekelt.
Három évvel később a hermanba kerültem.
Ahol volt sült krumpli. És igaz, hogy részben én tehetek róla, de utolsó évben még palacsinta is. Minden egyes diák számára.
Pedig az is csak egy menza.
Ennyike.
Üzenem a komlósi suli menzájának, hogy dugja fel magának a tökfőzelékét.

2014. július 25., péntek

Dani ma megmutatta, melyik lesz az én saját asztalom az egyetem Alkalmazott Kémia Tanszékén.
Akárhogy is nézzük, ez a legmenőbb dolog, ami a héten történt.

2014. július 24., csütörtök

Most akartam kilinkelni oldalra a steam-fiókomat, mert saját bevallásom szerint nagyon fun képernyőmentéseket készítek, de le van halva az egész, és szerintünk ez összefüggésben lehet azzal, hogy msot hirdették ki a ponthatárokat, és akit nem vettek fel, bizonyára úgy van vele, hogy faszom, inkább akkor játszom. Bizonyára jó sokan vannak így.
Egyébként akit felvettek annak gratulálok, és aki meg 300 felett teljesített és nem, az ne búsuljon. Aki 300 alatt teljesített és nem vették fel, az meg is érdemli, menjen haza tanulni, és gondolkozzon el az életén, de komolyan, háromötvenet fél herével teljesíteni lehet. Annak idején én 160 valamennyivel kerültem be az egyetemre. Mindig azzal szoktak vigasztalni a professzorok, hogy na igen, bekerülni egyszerű, de bent is maradni, na az a nehéz, és akár igazuk van ebben, akár nem, én gáznak érzem azt, hogy még most is, hat évvel később is csak 270 a ponthatár. Mert az már annyira alcsony, hogy ez már gáz. Na mindegy, nekem már nincs közöm ehhez.

2014. július 23., szerda

Van az a jelenet, amikor az idős néni hosszasan válogat a boltban a Story és a Best magazin között, mert az életét az tölti ki, hogy Liptai Klaudia hanyadszor szakít az expasijával. A fiatalabb korosztály ezt kiröhögi, pedig ezzel teljesen analóg az az igény, ahogy a fiatalok a velük hasonló korúak szexuális életének legapróbb morzsáira kíváncsiak a blogoszférában vagy a fészen. Emlékszünk még, amikor valaki anélkül tudott olvasótábort tartani, hogy az intim életéről posztolt volna? Pepperidge farm remembers.
Helyzetjelentés. Reggel megcsinálták a netet, úgyhogy van 30 megabites, lehet majd tolni a skyrim képernyőmentéseket megint netre. Ma nem voltunk sem a tescoban (1300 m), sem az obiban (1300 m), sem a jyskben* (1200 m), viszont voltunk a legközelebbi plázában (650 m), és úgy mászkáltunk szanaszéjjel mint a gyerekek. Érted, kis vidéki pláza, és ehhez képest a miskolci egy putri, én immáron szégyellem, hogy valaha is jártam abban a putriban. Úgyhogy ma shoppingolás volt terítéken, főleg filmeket meg könyveket vettünk, de a biciklim hajtókarának a csapágyazását is megcsinálták a szervizben (300 m) (itt minden közel van), úgyhogy öröm van. Görög rakottkrumplit csináltunk ebédre, és azon röhögtünk, hogy hiábavaló a szülők féltése amiatt, hogy majd biztos csipszen fogunk idelent élni, és emiatt elhízunk. Nem, attól fogunk elhízni, hogy iszonyat finom kajákat főzünk, amikkel aztán degeszre zabáljuk magunkat.

* a felnőtté válás biztos jele, ha az előbbi helyett utóbbi áruházakba járunk szerszámokat és bútorokat nézegetni lelkesen.

2014. július 22., kedd

Még csak 3 (három?) napja vagyunk itt, de a főbérlő néni máris adott két ingyenjegyet a Szabadtérire, úgyhogy ma este filmezés, parkban futás és nyúletetés helyett Csajkovszkijt fogunk hallgatni, Berliozt, Wagnert és Ravelt. A fekete cipőmet is otthon felejtettem, jut eszembe.
Holnaptól lesz reális net, de az az igazság, hogy nem is nagyon hiányzik. Ennek a lakásnak meg egyre inkább kezd otthon-illata lenni.

2014. július 21., hétfő

nyúl

A szegedi szennyvízhálózat egészen egyszerűen nincs felkészülve arra a masszív, magas víznyomáson edződött szarra, ami akkor érheti, ha miskolciak látogatnak a városba. Egyébként egyáltalán nincs víznyomás a városban, de úgy tűnik, hogy ami otthon már csőtörési állapotnak felel meg, az itt egy állandósult, helyi hagyomány, amihez alkalmazkodnunk kell hetente tíz liter mr muscle lefolyótisztítóval és heti egy elhasználódott wc-pumpával. Előbbi kettő egyébként jelentem, semmit nem ér. Én ugyanis azért végeztem el hat évnyi műszaki egyetemet, és azért lettem mérnök, hogy végül egy kihajtogatott vállfával oldjam meg az évszázad legmasszívabb dugulásának problémáját. Látjátok gyerekek, megéri tanulni.

Most egyébként USB-ről nyomom (mármint az internetezést, nem mást), de pár nap múlva talán már lesz igazi netünk is. Ez meg tegnapelőtt jutott eszembe:

Fogok még majd nyuszikat is posztolni, de majd később.

2014. július 17., csütörtök

Épp tegnap beszéltem arról a riportfilmben, hogy a Szegedi és a Miskolci Egyetem minőségi színvonala minden tekintetben összehasonlítható, és a mérleg nyelve bizony nem az utóbbi felé billen. Erre ma kapok egy levelet tőle, valószínűleg egy ideig az utolsót.
Most nekem komoly lelki válságot okozott a gondolat, hogy azon az egyetemen, amely nekem diplomát adott, tőlem magasabb beosztásban dolgozik ilyen ember:

Húzzak már el innen végre, a tökömet keresek még itt.
Melyik volt az a seggarcú barom az egyetmen, aki keresztülkapcsozta a levelemet?

2014. július 16., szerda

Utolsó napom a miskolci laborban. Tegnap anyával sütöttünk sütit, fanta szeletet és rumos holdat, hogy legyen választék. A búcsúajándékom ezen (és a lehetőségen, hogy mindenki láthatott még engem és meg is érinthették a kezem, de csak ha megengedtem) kívül az a két liter tömény eper aroma volt Peti számára, amiből a régebbi titkos projektemhez csak pár millilitert használtam fel, de neki viszont jól fog jönni a horgászathoz, és nagyon hálás volt érte. Mindenki meg van hatódva. Csabitól megkaptam illegálisan a köpenyemet, ami hivatalosan a laboré, gyakorlatilag meg az enyém, mert rajtam kívül senki nem veheti fel, és egyébként is hozzám van nőve, az idő és a benne elvégzett veszélyesebbnél veszélyesebb kísérletek nem múltak el nyomtalanul; tele van nanorozsda- és nanogyémánt foltokkal, ami jellegzetes mintázatot ad neki. Ez a köpeny számomra státuszszimbólum, és az életem része is egyben, természetes hát, hogy magammal viszem minden más laborba is. Emlékszem még az első napra, amikor öt évvel ezelőtt betettem ide lábam, minden annyira modern volt és hájtek, és minden annyira ismeretlen. Most meg már gyakorlatilag ez a második otthonom, minden sarkot ismerek, és minden vegyszernek/eszköznek tudom a helyét akkor is, ha el van előlem dugva a zuhanykabinba.
Itt hagyok még a többieknek egy fél üveg nutellát is. Éppen az utolsó vacsorámat ebédemet töltöm (sajtos popcorn, hogy hű legyek önmagamhoz*) amikor bejön a nagyfőnök, hoz néhány látogatót, szemüveges öltönyös urak, bemutat engem és élteti a tudományos pályafutásom, közben az egyik a szeme sarkából lecsekkolja, hogy popcornzabálás közben éppen egy cicás gifet néztem 9gagen, amin egy cica mindenre azt mondja hogy FUCK THIS SHIT, aztán mindketten gratulálnak nekem és további sikereket kívánnak délen, majd kimennek, és a főnök mutatja nekik a labor többi részét.
Ah, élet.
Odakint el van kezdődve az efott, és ugyanazt a 3-4 egynyári szart adják loopolva a hangszórókból, egy pláza hangszórójából nagyobb változatosság szól egyébként, és az ingyen hallgatható az év minden napján.
Aztán most délután mennem kell, Bariék dokumentumfilmet forgatnak a kapunyitási pánikról, és én vagyok az ellenpélda interjúalany.

* ugyebár évekig ezen éltem, amikor a laborban kellett éjszakáznom

2014. július 14., hétfő

Nincsenek illúzióim, holnaptól emberek fognak a saját hányásukban feküdni ott, ahol én öt éve munkába járok, illemhelyek és senki által nem használt zuhanyzók fognak sorakozni az út mentén.
Bár én mindezt sajnos már nem fogom testközelből látni, mert szerdán jövök utoljára.
A tökömért kellett ezt pont ide szervezni.

2014. július 11., péntek

Be kell vallanom, hogy azonos ideig történő játék után (kb. 24 óra) a Witcher sokkal jobban bejön. Egyrészt a magyar szinkron és a zene, másrészt sokkal kevésbé bugos, harmadrészt sokkal kidolgozottabb történet, sokkal kidolgozottabb világ és sokkal hangulatosabb és egyenletesebb játékmenet. Szerintem. Be kell vallanom azt is, hogy a Skyrimnél kb. húsz percenként meg kell állnom, mert egyszerűen megunom és nem akarom tovább folytatni. A Vajáknál ilyen nem volt, ott annak ellenére játszottam keresztül napokat, hogy a feliratok sehol sem látszódtak, még a menüben sem, mert túl low-end volt hozzá a videokártyám.
Az az érdekes, hogy mindkét játék/saga hasonló, mindkettő fantasy, mégis mindkettő máshogy fogja meg az egész témát. A Vajáknak véleményem szerint jobb a stílusa. Összességében nem vagyok teljesen elragadtatva a Skyrimtől, és ennek két oka lehet: az egyik az, hogy idegesítő dolgokat produkál, a másik az, hogy úgy tűnik, én a Vaják után kicsit magasabb színvonal elvárásával ültem le Skyrimezni, mint kellett volna. Vagy hát nem tudom.
Minél többet skyrimezek, annál szórakoztatóbb...

2014. július 8., kedd

Ha olyan ember jelöl be, aki bár Hermanos volt ki tudja hány évig, de még csak a neve sem rémlik, nincs borítóképe és a(z egyetlen) profilképe nem egy arcot, hanem egy tengerparti falut ábrázol, és az egyetlen elérhető adata ezen kívül az, hogy az ország legnagyobb (= a legkönnyebb benne inkognitóban maradni) egyetemére jár, de még a google sem ad róla egyetlen értelmes találatot, akkor ne csodálkozzon, ha nem jelölöm vissza, de még ezen kívül jelentem is. Ha nem valós személy, akkor ezzel a lépéssel méltó helyére kerül az interneten, ha viszont valós, akkor tanulja meg rendesen használni a telibe rakott facebookot egyetemista létére.
Az, hogy hány közös ismerősünk van, egyáltalán nem releváns információ, pláne ha nagy bizonyossággal tudom egyes ismerőseimről, hogy bármiféle szűrés nélkül jelölnek vissza akárkit.
Az a mondat, hogy "30 km-t tekertem", információ szempontjából erősen hiányos, nem mindegy ugyanis, hogy milyen terepviszonyok között történt az. Szegeden nem ugyanakkora teljesítmény 30 km-t tekerni, mint mondjuk Miskolcon a Bükkön keresztül. Éppen ezért szükséges lenne mellette megadni a bicikli vízszintes tengelyéhez képest a gravitációs gyorsulás átlagos irányát, illetve a két tengely szögbeli eltérésének idő szerint integrált előjeles nagyságát, így egy gyorsulásmérővel nagyon jól megállapítható lenne, hogy az illető éppen milyen terepviszonyok között biciklizik.
De ha jobban belegondolok, a felhasznált energiamennyiség pontosabb eredményt ad, viszont relatíve nehezebben is mérhető.

mém is de régen volt már

Travel anywhere, where would it be?
Valami magashegység lenne és a hóhatár fölé utaznék, de csak úgy vállalnám, ha utána ugyanolyan könnyen haza is tudnék jutni.

Meet anyone, who would it be?
Beszélgetnék még Asszonypajtással, de már alszik :c

Bring anyone dead back to life, who would it be?
István király. Ha a kézcsonkja a bazilikában hirtelen életre kelne, az serious shit lenne, és el nem tudnám képzelni a szalagcímet a Tényekben a TV2-n.

Be anyone for a day, who would it be?
Az a zsemleszínű nyuszi a kisállat-kereskedés előtti ketrecben, de valszeg halálra unnám magam, és idegesítene a sok picsa vinnyogása. De mindenesetre tök jó puha lennék. És cuki, bitch.

Get anything for free for the rest of your life what would it be?
A wifi. De ha a levegő is végig ingyenes maradna, azt is megköszönném.

Change one thing about your life what would it be?
A háttérzenét. Több lenne benne a dinamika és a crescendo.

Have any superpower what would it be?
Skipelni tudnám a várakozással töltött perceket minden élethelyzetben, mint a PC-játékok átvezető animációit.

Be any animal for a day which would you be?
A majom a Dóra a felfedezőből. Kicsit felpörgetném ott a dolgokat.

Date anyone who would it be?
Dancsó Péter.

Change one thing about the world what would it be?
Az iszlamisták hirtelen mind rájönnének, hogy a hitük primitív és erőszakra épül, és hithű ateistákká térnének át. Ezen túl lila színű békajafok is lennének, és a természetben is előfordulna lézerfény. Hoppá, ez három.

Live in any fictional universe which would you choose?
Igazából azok mind olyan kicsik, hogy egy közösben elférnének. A sajátom btw éppen eléggé scifi nekem.

Eliminate one of your human needs which would you get rid of?
A vizeletürítés. Bár ha jobban belegondolok mégiscsak jobb így, mintha a bőrömön keresztül kellene kontrollálhatatlanul kiverejtékeznem.

Change one thing about your physical appearance what would it be?
A szemembe eső fény sugármenetének fókuszpontja pont a retinámra eshetne mondjuk, és akkor talán jól látnék.

Change one of your personality traits which would you choose?
Amely elemeket a személyiségjegyeimből tudnék hanyagolni, azt szoktam is.

Be talented at anything instantly what would you choose?
Egyik napról a másikra tökéletes, ösztönös érzékem lenne a hangmérnöki hivatáshoz. Egy csomó film elején bemondanák a nevem, de senki nem látna sose.

Forget one event in your life which would you choose?
Az a baj, hogy ez így is megtörténik magától.

Erase an event from history (make it so it never happened) which would you choose?
Mindig is izgatott a gondolat, mi lett volna, ha a késő-kambriumi kihalási esemény nem történik meg.

Have any hair/eye/skin color, which would you choose?
Azt ami most van, europidnak jó lenni.

Be any weight/body type, which would you choose?
Erre nem válaszolok. Nyugalom, Dancsó Péter megengedte.

Live in any country/city, where would you choose?
Az Antarktiszon lenne a McMurdo, lehetőleg karantén alatt. 

Change one law in your country, which would you change?
Ez egyértelmű. A gáz-riasztó besorolású fegyverek tartására és viselésére vonatkozó törvényeket terjeszteném ki a szerelt lőszeres traumatikus fegyverekre.

Be any height, which would you choose?
Mindig is szerettem volna 1800 méter lenni.

Have any job in the world, which would you choose?
Nem tudok dönteni, hogy Justin Bieber háttértáncosa akarok lenni, vagy inkább harmadrangú Dj egy község falunapjának retro-discójában.

Have anything appear in your pocket right now, what would it be?
Egy friss, meleg, igazi görög gyros abból a lebujból, amiben az az ősz pali szolgált ki a múltkor. Összetzazikizné a zsebemet belülről, moshatnám ki utána. De megérné.

Have anyone beside you right now, who would it be?
Asszonypajtás közben felébredt, idebújt, és újra elaludt egy percen belül. Nekem ő tökéletesen megfelel.

2014. július 7., hétfő

Bari jóvoltából ma egy ilyen szettel lettem gazdagabb.
Ő pedig ennek pénzbeli ellenértékével. A következő projekt: megtanulni nem hipszter, hanem korrekt módon használni.
Meg a Jurassic Park első két részének könyvváltozatával (az volt előbb!!) is gazdagabb lettem, de azt már nem Bari, hanem valami antikváriumok jóvoltából.
A képet egyébként rám nem jellemző módon loptam.
Akkor most nyáron elkezdődik a folyamat, és ha minden jól megy, akkor szeptemberre már a bmemét túl gyerekesnek fogom találni, a PHD Comicsot meg kellőképpen poénosnak érteni fogom.*

* Valójában már eddig is értettem, és azonosulni is tudtam vele. De ezután majd még jobban.

2014. július 6., vasárnap

Fun fact: M immáron több ideje a menyasszonyom, mint amennyi ideig a barátnőm volt.

2014. július 5., szombat

Szóval most hogy így a suli, a tengerpart és a felvételi után rám tört legalább két heti szabadság, van időm szórakozni az időközben felhalmozódott három furiknyi PC-játékkal. Azok közül is a Left 4 Dead az, amit az Asszonnyal tolunk éppen nehézkesen végig, a Race the Sun az, amivel a kontrolleremet amortizálom éppen le, és főként a Skyrim az, amivel a legtöbb időmet töltöm, és ami a legtöbb vicces dolgot produkálja, amelyekről rendszeresen készítem a képernyőmentéseket, így akit érdekelnek a kalandozásaim legjobb pillanatai, a steam-fiókomban megtekintheti a vonatkozó screenshotokat.

2014. július 3., csütörtök

A DVTK teljesítményéről mindent elmond a tény, hogy úgy volt képes hosszabbításban máltai öngóllal nyerni, hogy a máltai csapat gólszerzőjét a második félidő első percében a bíró kiállította, így a fél meccset emberhátrányban játszották végig.
Elgondolkoztam azon, hogy miért volt értelme a tudástól és tájékozottságtól fogalom szinten elkülöníteni és külön kiemelni a nyelvtudást. Nyilván azért, mert a szót nem az eredeti értelmében használjuk. If you know what I mean.

2014. július 2., szerda

Fél órát vártam a Keletiben a tábla alatt, míg végre kiírták hogy egyes vágány. Az alatt a fél óra alatt hárman jöttek oda hozzám különböző okokból kifolyólag, bizonyára megnyerő személyiségnek nézhetek ki napbarnítottan, egyenruhában, mázsányi málhával a hátamon.
Először egy aranyos, vörös hajú fiatal lány, angolul szólított meg és a jegyét mutogatta, hogy az vajon mikor indul és honnan. Kitaláltuk, hogy a Grazba menő vonat az a 9. vágányról indul 20 perc múlva, megköszönte, mutatta mosolyogva hogy OK, és elment.
A következő egy jól szituált fiatalember, Miskolcra akart eljutni a gyorsvonatával, ami 5 perc múlva indul, de nem találta az 1. vágányt. Megmutattam neki, hogy az arra kint van a halál faszán és nem lehet megtalálni, úgyhogy jobb lesz ha siet.
Aztán odalépett hozzám egy lila hajú cigányasszony azzal a szöveggel, hogy megtennék-e neki egy szívességet. Mondtam, hogy nem.
Előttem volt egy geológus csaj, aki rommá parázta magát, bár enyhe csalódottságot éreztem a hangjában, amikor megtudta, hogy a menyasszonyom miatt jelentkeztem Szegedre, és nem azért mert itt tanultam eddig.
És akkor utána bementem, kezemben egy vaskos köteg papírral - a publikációs jegyzékem másolatával. TDK-ztam-e, kérdezik. Mondom igen, az utóbbi négy évben mindig. Helyezést értem-e el, kérdezik. Igen - mondom - értem én már el minden helyezést. Első is voltam? Igen. Mikor? Hú, hát arra már nem emlékszem, de itt van róla a papír valahol. Elkezdem feltúrni a papírkupacot az oklevelek után.
Amíg keresem, addig kérdezik, voltam-e OTDK-n. Voltam, igen, ott is kaptam díjat, azt is mindjárt megkeresem, de addig közben megtaláltam a diplomamásolatom, akkor addig odaadom azt.
Szorgos papírtúrogatás, már vagy 3-4 papírt meg kell keresnem, addig a bizottság végtelen türelemmel ül. Cikkem jelent-e meg, kérdezi hirtelen az elnök. Igen, az volt legfelül a stócban, oda is adom neki, mind a kettő impaktos és elsőszerzős. Hű, -nézegetik mind,- hát én ezt miért nem mutattam eddig, akkor ne is keressem a TDK-kat, meg a többi papírt se, erre a két cikkre megkapom a maximális pontot, van még valami amit mondani akarok?
- Hát, voltam még egyéb konferenciákon is... - Azt ne is mondjam, a max pontot megkaptam, nem tudnak ezekre már többet adni, ha nincs más mondanivalóm, mehetek isten hírével.
A 20-25 jelentkező közül így lettem nem hivatalos források (a kutatási vezetőm, bizottsági tag) megerősítése szerint harmadik, így tulajdonképpen már elmondhatom magamról, hogy a Szegedi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója leszek szeptembertől. Az előttem lévő kettő szerintem Szegeden végzett.

2014. július 1., kedd

Ma kb. 1800 km-t tettem meg, aminek nagyobb része a levegőben történt. Ja, életem első repülése, és kicsit be is voltam tojva előtte, mert a thesszaloniki reptéren akkora káosz uralkodott, mint egy jóféle Serious Sam pálya közepén, mindenki szaldgált szanaszéjjel, én meg nem tudtam, hogy ez normális dolog-e, vagy sem. Mindegy is, sikerült elsőbbségivel feljutnom az A320-ra, a bal hajtómű mellett ültem közvetlenül, így szemtanúja lehettem, ahogy emelkedés közben előbb majd kitörik a kerék egy kátyúban a kifutópályán, aztán ahogy vészjóslóan libeg fel-le a szárny vége, de bíztam a technikában és a menő napszemüveges magyar kapitányban, így inkább élveztem az utat, és az egyetlen dolog ami miatt izgulnom kellett az az, hogy nagyon kellett pisilnem. Odafentről nézve a tájat az jutott eszembe, hogy odalent minden olyan... szabályos. Egyébként sima út volt, csak kisebb döcögések fordultak elő, az ereszkedés viszont kellően izgalmas volt, közben még egy felhőn is átmentünk, én meg élőben néztem, hogyan szívja be a turbina. Az egyetlen baj, hogy túl hamar véget ért az egész. Érdekes élmény volt. Ja, meg a másik, hogy azt hittem, hogy egy repülő belülről tágasabb. Kicsit szűknek találtam, olyan volt mint egy tengeralattjáró, csak repült. Na mindegy.
Aztán megérkeztem Pestre, irány a Keleti busszal, aztán a Nyugati metróval, aztán Szeged vonattal, most pedig itt dekkolok egy panzióban, és sosem éreztem még magam ennyire nagyon egyedül és magányosnak. El akartam menni legalább vizet meg dezodort venni magamnak*, hogy holnap a felvételimen ne nézzenek gorillának, de amikor megérkeztem a belvárosba, akkor jutott eszembe, hogy a pénzemet meg otthon hagytam, így visszagyalogoltam, és inkább neteztem és cseteltem az Asszonyal, tököm. Honvágyam van és haza akarok menni.
Kegyetlen dolog 15 kilót átcipelni a fél országon. Ekkora a publikációs jegyzékem. Holnap meg cipelhetem haza.

* A gépre nem volt szabad folyadékot felvinni.