Én is posztolni akartam képeket hogy megcsináljam M évvéig mémjét, de aztán összeomlott a mozgáskoordinációm és sikítógörcsöt kaptam, amikor megláttam, hogy a google hogyan akarja tartalom szerint automatikusan csoportosítani a fotóimat:
2016. december 31., szombat
2016. december 30., péntek
2016. december 28., szerda
Végül mégiscsak sikerült annyi könyvet elolvasni idén, mint szerettem volna. Vagy egy kicsit kevesebbet. Pár szóban foglaljuk össze a dolgokat.
- Nekünk nem kel fel a Nap: A borítója hazudott. A legunalmasabb szar amit valaha elolvastam a végéig. Ekkorát még sose csalódtam Merlében.
- Aurora: Kétszer olyan hosszú, mint a cselekménye. És feleannyira izgalmas, mint amennyire lehetne.
- MMI2016: Végre egy eredeti MI-történet. De lehetett volna hosszabb is.
- Alien: Tökéletesen visszaadja a film atmoszféráját. Ami jó.
- Mélység: Öncélúan ijeszgető hülyeség, tanulságok és értékek nélkül. Az utolsó mondatáig arra vártam a választ, hogy megérte-e elolvasnom. Végül megkaptam, és nem.
- Leviatán ébredése: A Térség-saga ez alapján csak egy olcsó Nemzetközösség-ripoff.
- Gyémántkor: Stephensontól többet vártam volna, de nem volt rossz ez se. Eredeti.
- SEVENEVES: Az utolsó negyedét leszámítva(!) a legjobb, legizgalmasabb, legpörgősebb, legéletszerűbb, legállatabb hard scifi, amit az utóbbi években olvastam (márpedig 850 oldalban fenntartani a pörgést az nem egyszerű). Stephenson hozza a szokásost végre. Ha el akarod képzelni: a Gravity és az Űrodüsszeia keveréke.
- Kapcsolat: A magyar fordítást egy félkegyelmű szerencsétlen faszkalap hozta össze. Gyász, hogy ez a vécépapír így valaha is nyomtatásba került.
- Viharsziget: Hozza ez is a film színvonalát, ami szintén nagy szó.
- Nemzetközösség; 2. kötet a 2-ből: Bevallom férfiasan, hogy az 1400 oldalnak kábé még csak a felénél tartok, de hozza ez is az előző kötet színvonalát. Szerintem a legszebben kidolgozott, legepikusabb, legegységesebb scifi-űropera, amit valaha olvastam. Ha el akarod képzelni: ez a BSG, a Stargate, és valami ősi, emelkedett ballada keveréke az emberiség pusztulásáról.
cetlik:
:-),
hmm,
kommentárral,
story of my life,
thug life,
true story bro,
yey
Ez a kérdés tette őrültté az intertenet most pár napja.
Vannak, akik meg vannak győződve róla, hogy végül mégiscsak sikerül valahogy felgyorsulnia és felszállnia a repülőnek, és vannak akik szerint eleve hülyeség a kérdés is.
Én azt mondom, hogy nem.
Pusztán abból kiindulva, hogy ez egy totálisan elméleti kérdés, és nincs definiálva sem a súrlódási együttható, sem az atmoszféra, simán rá lehetne vágni, hogy az egész kóceráj a vákuumban lebeg. És mivel vákuum van, a Boeing hajtóműve működésképtelen, és bár a kerekekkel egy minimálisan tud gurulni, még mindig nincs garancia arra, hogy "fel" fog szállni a gép (már ha a "fel" irányt a szárnyak síkjára merőleges irányként definiáljuk).
Nem, ebben a példában a futószalag egyértelműen azért van ott, ahol, hogy a repülő a saját síkjában ne tudjon semerre se mozogni. Se előre, se hátra, se oldalra. Úgyhogy innentől már irreleváns lesz az is, hogy mi hatja; sugárhajtómű, kis mókuskák tolják, vagy a kerekein gurul.
Ez a kerék az, amibe bele szoktak kötni. Amikor ezt a gondolatmenetet tolmácsolom az embereknek, előszeretettel javítanak ki engem azzal, hogy de hát tudhatnám, hogy a repülőt nem a kerekei hajtják.
Igen, ezt tudom. Ezt még egy óvodás is tudja. De továbbra se értem, hogy mi köze ennek a problémához. Ha valahogy úgy kapcsolódna ide, hogy de vajon hogyan képesek megoldani azt, hogy a repülő ne mozogjon, hogyan hajtják a futószalagot hogy pont egyezzen a kerekek/gép sebességével... hát, ez egy tök más kérdéskör, és innentől kezdi elveszteni az egész az elméleti jellegét.
De mi maradjunk csak az elméletnél, mert ezzel egyből fel lehet mérni, hogy kire ragadt rá az elemi fizika a suliban, és kire nem. Ha a repülőt folyamatosan gyorsítja a hajtómű, a szalag is folyamatosan gyorsul alatta visszafelé, elméletben lehetséges az is, hogy végtelen sebességgel fog mind a kettő pörögni egymással szemben. De ennek szintén nincs köze a kérdéshez, mert a példa arra akar kilyukadni, hogy a szalag alatti földhöz képest semmi sem mozog. A hajtómű tolná előre a gépet, de a szalag visszafelé pörög, és nem engedi.
És itt el is érünk a probléma gyökeréhez: repülni csak akkor fog tudni a gép, ha a szárnya körül kialakul az a légáramlás, ami felemeli. De ha a szárnya egy helyben marad és a szél se fúj, akkor bizony a repülő egy centit se fog emelkedni, hiába zúg az összes hajtóműve, mint az állat.
És most, hogy ide elértünk, szerkesztettem egy képet. Mi a helyzet mondjuk így?:
Vagy így:
És így?:
Karácsonyi statisztika:
A legmenőbb ajándék, amit kaptam: Egy benyomódott polisztirol poharat és egy papírtálkát imitáló kerámia étkészlet.
A leghasznosabb ajándék, amit kaptam: Rengeteg pénz, amit autósiskolában költhetek majd el. És egy pár olcsó sportcipő. (Én általában ugyanazt az egy pár olcsó sportcipőt hordom addig, amíg ne rohad a lábamról, és még utána is addig, míg nem szerzek helyette másikat.)
A legszórakoztatóbb ajándék, amit kaptam: A Magicka steam-kulcsa.
2016. december 26., hétfő
Eddig hat ismerősöm ismerőse jegyződött el karácsony alkalmával, számoltam. Eddig. Szubjektív fenntartásaim vannak ezzel a dologgal kapcsolatba egyébként, de ez legyen az én problémám.
Levert valami kórság most az utóbbi két napban, viszont sikerült végignézni a Westworldöt, és most erről lesz szó. Abszolút spojlermentesen. Igazából a kommentblogos kibeszélő alatt néhány faszparaszt verte ki nálam a biztosítékot, úgyhogy most azt kiírom magamból.
1) Az elején még jó volt, de ami később jött, az katyvasz lett. Átláthatatlan a történet, még az írói sem értik.
Ez a típusú sorozatnéző a személyes kedvencem, a Lostnál különösen sok volt belőlük, és tobzódtak egymás értetlenségében. Megnézi az első két részt, az még oké, bár vannak benne fura dolgok, aztán megnéz az ötödik évad közepéről egy részt, abból persze egy másodpercet se ért, még a szereplők se ismerősek, és akkor ebből elkönyveli, hogy ez értelmetlen.
Vagy a másik lehetőség, hogy benyomja a tévét, hogy facebookozás közben duruzsoljon valami a háttérben. Közben elmegy enni és pisilni, kiteregeti a ruhákat, aztán legközelebb már csak az epizód végén néz vissza rá, hogy kikapcsolja, és utána azt mondja magáról, hogy nézte.
Komolyan, az ilyen embereknek még a Barátok közt se való. Aki ennyire nem tud sorozatot nézni, az miért próbál úgy tenni, mintha tudna? Menjen, és nézze a bebeTV-t, az nem lesz neki katyvasz.
A Lostot is sokan szapulják az érthetetlensége miatt. Pedig azzal is csak annyit kellett csinálni, hogy le kellett tenni elé a seggünket, és nézni, és értelmezni. Aki emiatt támadja, az vagy nem nézte, vagy nem tudta értelmezni, amit lát. Előbbi esetben alaptalanul hőbörög, utóbbi esetben pedig funkcionális analfabéta.
2) Szar, mert nem olyan, mint a Trónok harca.
Még az a szerencse. És nem is olyan, mint a Kuzej Günej, ami szintén szerencse. Aki trónok harcát akar látni, annak azt tudom tanácsolni, hogy menjen és nézzen trónok harcát ahelyett, hogy hülyét csinál magából mindenki előtt az interneten.
3) A fegyverek működése azért fizikai képtelenség, mert... (és még ez 10-20 kommenten keresztül)
Ha egy sorozatban már csak abba lehet belekötni, hogy mi fizikai képtelenség ami benne történik, akkor az egy jó sorozat.
Mindenesetre komolyan nem értem, hogy miért kell ezen fennakadni. A fegyverek működése az egy axióma, amin nincs mit magyarázni. Adott a működésük, ez van, és amúgy is totálisan mellékes a működési elvük. Tudom, én előszeretettel szoktam belekötni fizikai bakikba a filmekben, azzal viszont egyetértek, hogy egyes apróságokat érdemes feláldozni az élvezhetőség oltárán. Apróságokat. A fegyverek működése a Westworldben lényegtelen apróság.
2016. december 23., péntek
Majd nemsokára elmesélem, hogy telnek az ünnepek.
Addig viszont itt van két lista azok számára, akiknek túl sok felesleges pénzük van, viszont minél jobb helyre szeretnék azt fektetni:
(Persze ezekért cserébe én is hajlandó vagyok ajándékozni, hogy izgibb és szeretetteljesebb legyen az ünnep *kacsintós szmájli*)
2016. december 20., kedd
Na, védett a hallgatóm.
Egyetlen dolog volt, amit mindenki megdicsért a dolgozatában: az én TEM-képeimet. Azt mondták, gyönyörűek.
A srác egyébként rendre nanorészecskének hívott egy sok mikronos katalizátorhordozót. Aztán felvetített egy ED-ábrát, amin beazonosította a "körök"-höz tartozó kristályokat, aztán meg elmondta, hogyan kell értelmezni egy ED-ábrát. Lelkileg felkészültem arra, hogy nem fogom tudni visszafojtani a röhögést, de igazából ez kínos volt, rettentő kínos. Lövése nem volt sem arról, hogy mit csinált (semmit, a mi munkánkból rakott össze valami keveréket), arról sem, hogy mi volt egyáltalán a célja, és úgy alapvetően az általános kémiáról sem.
De legalább nem halt meg senki.
De legalább nem halt meg senki.
Nemtom meséltem-e már, de van nálunk egy srác szakdolgozni, akiről azt kell tudni, hogy az a fajta, aki csak úgy áll egyhelyben vigyorogva, ha valami interakciót akarsz kicsikarni belőle, akkor csendesen biztosít arról, hogy ért ő mindent és minden tök oké, de amúgy ránézésre sose tudod eldönteni, hogy gondolatban éppen egy buddhista templom padlóján meditál, vagy esetleg egy kiképzőlőtéren szúr téged torkon. Bevallom az utóbbi időben gyakran viccelődtem azzal, hogy ha a tanszékcsoport környékén bárkiből is ki kéne nézni azt, hogy egy géppisztollyal jön be valamelyik napfényes vidám reggel rendet tenni, akkor ő lenne az első tippem. Nincs azzal baj, ha valaki visszahúzódó alkat, de ő olyan, hogy abszolút nem lehet előre látni, hogy mikor szakad el nála a cérna. És az kurvára ijesztő.
Nem tudom, lehet hogy ezt már meséltem.
De háromnegyed óra múlva kezdi megvédeni a szakdolgozatát, és én előre tudom, hogy nem fog fényesen sikerülni neki. A bírálótól kettest kapott, amire a videóblogjában (!) reagált, abból meg két dolog derült ki számomra: 1) nagyon nem örült, és 2) nincs teljesen tisztában a valósággal maga körül.
Szóval ambivalens érzésekkel fogok beülni meghallgatni őt. Lehetőleg jó tágas helyre, hogy le tudjak bukni a pad alá ha esetleg bármi történne, és lehet hogy a TEK számát is előre beírom a mobilomba. És nincs valakinek golyóálló mellénye kölcsön? Csak ma reggelre kéne.
2016. december 18., vasárnap
Kétlem, hogy éppen nyugodtabbak lennének attól a gyerekek, hogy megkapják a belépők felét. Szerintem bulikába inkább felpörögve érdemes menni.
Viszont legalább szórakoznak majd egy jót a plakáton található lányokkal, gondolom. (Különben miért lennének a lányok a plakáton, ha nem lehetne velük szórakozni.)
2016. december 16., péntek
Pedig szerintem a hűségidő lejártának ideje kapcsán elég feltűnő "jelzés" tud lenni az, amikor a számlán egyik hónapról a másikra hirtelen megduplázódnak és egyéb módon többszöröződnek az összegek, és hirtelen már nem a szokásos ötezret kell fizetni, hanem mondjuk kilencet. Nem tudom eldönteni, hogy a cikk alapján vagy annyira segg a fogyasztók öt hatoda, hogy ezt nem veszi észre, vagy annyira gazdag, hogy le se szarja. Akármelyik lehetőségbe is gondolok bele, elszontyolodom tőle.
cetlik:
-_-,
1st world problem,
a zen mestere vagyok,
cash,
emberek,
pfff,
semmi,
true story bro
2016. december 13., kedd
Kedvem támadt posztolni valamiről, de hirtelen nem tudom, miről legyen szó, úgyhogy elővettem azt, ami tarcsiban van.
A sztori úgy kezdődik, hogy Farkas tanárúrral, a gimis biosztanárommal igazából tök nagy bró'k lettünk, mióta megtudta, hogy tudományos pályán maradtam, és aktívan érdeklődik is az aktuális események iránt. Rendszeresen meg szokta kérdezni, hogy éppen mivel foglalkozom (a hivatalos szöveg szerint heterogén katalízissel), hogyan halad a Puli (a hivatalos szöveg szerint éppen a rightsizing folyik az Astrobotic leszállóegységére), milyen vicces posztokat osztogatunk meg facebookon, mi a state of the art a tudomány egyes területein, satöbbi.
Aztán egyszer láttam, hogy abortusz-témakörben hozzászólt egy csoport megosztott posztjához.
Ami pedig azután történt, arra senki nem számított!
Bocs, ez a clickbait-cím nagyon illett ide. Szóval belekerült egy flémelésbe egy futóbolonddal, amibe aztán én is bedarálódtam egy idő után. Előre szólok, hogy gecire hosszú, egész estés olvasmány, viszont rendkívül tanulságos. Úgyhogy tedd vissza a Gyűrűk ura rendezőit a polcra, vedd a kezedbe a popcornt és nyolc napi ellátmányt, és csatold be a biztonsági övet. Vagy a derékszíjadat. Mert mindenekelőtt rettentő szórakoztató lesz.
Part I.
Part II.
Meg még egy érdekes kiegészítés a végére: Mivel referált tudományos cikkek szerzői rendszerint csak egy betűre redukált keresztnévvel jelennek meg az adatbázisokban (pl. S. Petofi), nálunk már a mezei hallgatók is ennek megfelelően kezdenek hozzá az irodalomkutatáshoz, és így keresnek rá emberekre, a megfelelő adatbázisokban.
De gugliban teljes névvel irodalmazni érzésem szerint csak egy laikus kezdene, aki még életében nem csinált ilyet.
De persze lehet, hogy én végig rosszul csináltam, elvégre nem vagyok mesterségesintelligencia-kutató, csak egy kis csicska köcsög, aki bekaphatja.
2016. december 11., vasárnap
nyuszi life
- karomvágás: le van takarva a feje, és még csak a szőrt vágom le hogy lássam a karmát, de már kapkodja a lábát, hogy úristen ez fáj!
- binky közben kitöri az egyik lábkörmét a ketrecajtóban, észre se veszi. Utána flop.
2016. december 7., szerda
2016. december 5., hétfő
Csórtam Sieglindétől mémet, amiben most megmondom a tutit a könyvekről.
Ebook vagy fizikai példány?
Kizárólag fizikai. Érezni akarom a papír és a tinta súlyát és fizikai kiterjedését, és nézegetni akarom a borítót, az impresszumot, és egy esetleges, az emberiséget a kőkorszakba visszavető elektromágneses impulzus után is olvasgatni akarom az óvóhelyen a megpörkölődött oldalakat.
Puhatáblás vagy keménytáblás?
Az totálisan mindegy, de a puha olyan szempontból előnyösebb, hogy jobban bírja a strapát. Szeretem ugyanis extrém helyeken olvasni a könyveket: homokos strandon fekve, egy ázott sziklán a tenger közepén, tűlevelű erdő közepén, MÁV-vagonban.
Online vagy könyvesbolti vásárlás?
Attól függ. Ha könyvesboltban hamarabb tudom beszerezni, akkor ott, minden más esetben meg általában könyvesboltban nincs is meg, csak antikváriumban, akkor pedig természetesen online.
De fű alól a legjobb, a Keletiben kirakva.
Trilógiák vagy sorozatok?
Lehetőleg egyik sem. Ha már regény, akkor legyen egyben kerek úgy ahogy van. Ha nagyon hosszú, akkor lehet több kötet, az megengedett. De ne kelljen három vagy több külön egységre osztani a cselekményt, mert az gagyi és hatásvadász.
Hősök vagy rosszfiúk?
Jobban bírom az olyat, amikor nem lehet eldönteni, hogy ki az és ki nem. Jobban bírom, amikor érzékeljük, hogy valamiért fontos egy személy, a megítélése viszont abszolút az olvasóra van bízva.
Egy könyv, amit mindenkivel elolvastatnál?
Biológia nyolcadikosoknak. Máris kevesebb idióta ember élne a világon.
Ajánlj egy alulértékelt könyvet!
Neal Stephenson: Snow Crash. Meglepően kevesen ismerik, pedig ez a cyberpunk bibliája.
Az utolsó könyv, amit befejeztél?
A Shutter Island volt, amiből a filmet forgatták.
Az utolsó könyv, amit megvettél?
Az Arrival volt, amiből a filmet forgatták.
A legfurcsább dolog, amit valaha használtál könyvjelzőnek?
Nem tudom, azt használom ami épp a kezem ügyébe kerül. Legutóbb egy évig egy fél lovas naptár volt az.
Használt könyvek: igen vagy nem?
Attól függ, hogy már csak antikváriumból elérhető-e, vagy nem. Egyébként nem zavar, ha jó állapotú. Befogadom, mint egy kidobott cicát, és gondját viselem egész életére.
Top 3 kedvenc műfaj?
1) Hardcore, realista űreposz
2) Michael Crichton
3) Andrzej Sapkowski
Kölcsönzés vagy vásárlás?
Vásárlás. Nem tudom elviselni a gondolatot, ha nem az én tulajdonom, és nem csinálhatok vele azt amit csak akarok.
Karakterek vagy cselekmény?
Hidegen hagynak a (legtöbbször rosszul megírt) karakterek, engem kizárólag a cselekmény érdekel. Szerencsére az olvasmánylistám nagy százalékában azért jól vannak megírva a karakterek is.
Hosszú vagy rövid könyvek?
Hosszú könyvek. Azt akarom, hogy legalább két-három napig azért kössön le.
Hosszú vagy rövid fejezetek?
Az totál mindegy. A legjobb, ha nincs is.
Nevezd meg az első három könyvet, ami eszedbe jut!
Nem nevezek én semmit, hagyjál már.
Könyvek, amik megnevettetnek vagy megsiratnak?
Ne csinálja egyiket sem. Ha nevetni akarok, akkor rámegyek a telekúrt 9gagre, sírni meg akar a pöcsöm. A könyv az kínáljon izgalmat, gondolkodtasson el, keltsen feszültséget, aztán azt oldja meg, operáljon észveszejtő csavarokkal, legyen stílusosan és dögösen megírva, dolgozzon és bontson ki egy nem mindennapi elképzelést. ezt várom el tőle. Nem lehetetlen, sokan képesek ilyet írni.
A mi világunk vagy kitalált világok?
A mi világunk mellett nincs szükség kitalált világokra. Nem is tudok teljesen belemerülni ilyenekbe, csak ha van valami köze a valósághoz.
Hangoskönyvek: igen vagy nem?
Nem. Azt szövegelésnek hívják. Nem vagyok sem látássérült, sem retardált, hogy mesét kelljen felolvasni nekem. (Már bocs mindenkitől, de szerintem nem teljes körűen funkcionáló felnőtteknek találták ki ezt a műfajt.)
Ítélsz könyvet borító alapján?
Nagyon ritkán, pusztán az alapján még sose vettem könyvet. De el kell ismerni, hogy igenis sokat számít az, ami kívül van. És tetszik ez a minimalista trend is, ami mostanában hódít.
Könyvből film vagy könyvből sorozat?
Könyvből egyik sem. A könyv az maradjon könyv, úgy, ahogy autóból sem építenek hajót, meg lófaszból sem várat.
A filmből könyv pedig még ennél is rosszabb, azért egy külön szint jár a pokolban.
Egy film vagy egy sorozat, amit jobban szeretsz a könyvnél?
Ilyen nincsen. Egy-két filmre képes vagyok azt mondani, hogy talán felér a könyv színvonalához, és az tőlem elég nagy dícséret. Az Arrival ilyen jó volt, bár az igazából csak egy novella, a Marsi pedig pont volt olyan ótvar nagy szar, mint a könyv. Sajnos.
A Sorozatok vagy egykötetesek?
Egybefüggő, koherens sztori. A terjedelme ezek után mindegy.
cetlik:
ennyike,
hmm,
hogyisvanez,
mém,
robotok,
story of my life,
thug life,
yey
2016. december 3., szombat
2016. december 1., csütörtök
2016. november 29., kedd
Csak úgy mutatom.
Ez egy trigger:
Ez ez olcsó trigger:
Ezt pedig én csináltam:
Ez egy trigger:
Ez ez olcsó trigger:
Ezt pedig én csináltam:
Ez három darab trigger. Darabja 1520 HUF-ból kijött, amiben a Jack csatlakozó volt a legdrágább tétel. Igaz, az összeszereléshez használt szigszalagot, forrasztóónt és politejsavat nem számoltam bele ebbe a költségbe. És állítom, hogy legalább olyan jól működnek, mint a fentebb mutatott triggerek.
Szerintem erre piacot fogok alapítani.
2016. november 27., vasárnap
Olyanok vagyunk, mint egy állatkert.
Itt egy palota méretű ketrec, amin szépen jelezve vannak a biztonsági piktogramok és a benne élő állat részletes adatlapja, szóval ha már kifizettük a belépőt akkor nézzük meg, de aztán hiába meresztjük a szemünket percekig, semmit nem látunk az állatból, mert rohadtul el van bújva valahol mint az összes többi, és még sötét is van, biztos pont lemaradtunk az etetésről, úgyse fog már előjönni hogy baszná meg, gyertek, menjünk inkább tovább a zsiráfhoz, abból tuti látunk is valamit.
Nyilván senkit nem ér már meglepetésként, hogy vannak a facebookon és a tumbleren ezek a suggested post reklámok, amik ugye így random előkerülnek az üzenőfalon, és elvileg az user keresési előzményeiből próbálja kitalálni valami mesterséges intelligencia, hogy mi érdekelheti a usert, és valami olyan terméket ésvagy szolgáltatást nyomni a kedves vevő arcába, hogy az maga alá hugyozzon tőle és elköltse a pénzét.
Na, engem az szokott igazából meglepni, hogy ez a robot mennyire kegyetlenül bénán csinálja a dolgát. Szerintem ha így visszakeresem az előzményeimet, akkor nem nehéz kitalálni, hogy konkrétan milyen vágyak mentén mozgok, de ez a szar egy telekúrt 3D-nyomtatót kivéve csak és kizárólag olyan dolgokat tukmál rám, amikhez távolról sincs közöm, és belátható időn belül nem is lesz, vagy ha igen, akkor már nem facebookoznék. Nem tudom, milyen mágikus algoritmusok mozgatják a bitekben terjedő motivációit, meg hogy egyáltalán mire számít szegény nyomorult, amikor feldobja nekem az amerikai vízumot, apple-termékeket, pénzlehúzós gagyi online játékokat, esernyőt, játékkonzolt, luxusvillát, nokia-előlapot, sajtos lófaszt hagymával.
Nekem pedig valami perverz hobbim többek között az is, hogy ha menthetetlenül hülye egy mesterséges intelligencia, akkor tanítom egy keveset, vagy legalábbis valahogy jelzem neki hogy tévúton jár a kincsem, kiikeszelem a picsába a hirdetést (a tumbler már ezt sem engedi, úgyhogy az menthetetlenül hülye is marad), és amikor megkérdezi, hogy miért nem akarom látni az ő ajánlatát, akkor rendszerint mindig bepipálom azt a lehetőséget, hogy azért, mert lófaszt sem érdekel. Ilyenkor általában látványosan besértődik, és fél napig nem tol semmit a képembe. Aztán megint jön valami épületes baromsággal, megint kilövöm, és megint elmondom neki, hogy nincs hozzá közöm, és hagyjon már békén a faszságaival, amikor nyilvánvalóan nem megy ez neki.
Aztán tegnap egy online pszichológust tett ki nekem, hogy ha bármilyen lelki problémám van, akkor beszéljük meg. Mondjam el, hogy mi bánt. Lehet segíteni azon, hogy ennyire negatívan állok a dolgokhoz, motiváltabbá lehet engem tenni.
Sosem küldtem még el olyan sebességgel hirdetést a büdös fenébe, mint tegnap.
cetlik:
-_-,
interwebz,
maci faszán vitézkötés,
not sure,
ömm... lol?,
pfff,
robotok,
true story bro
2016. november 25., péntek
Évek óta figyelem a Black Fridayt, de nem teljesen értem, hogy miért. Mármint nem azt nem értem, hogy miért figyelem, hanem hogy miért van. Illetve miért nálunk miért.
Az USÁban, ahol a lakosságnál annyi pénz van, hogy gyakorlatilag azt se tudják, hogy mire költsék el, teljesen természetes dolog, hogy már csak hagyománytiszteletből is ellátogatnak a legközelebbi boltba, és egymás kezéből tépik ki a 30%-os plazmatévét, mert kell otthonra még egy a másik kettő mellé a gyerekszobába. Ott, ahol van piaca az egyre újabb fejlesztésű termékeknek, van is értelme a rendszeres készletsöprésnek.
Itthon meg kibasszák az 1200 forintos játékra, hogy most -50%, a 70k-s mobilra meg azt, hogy -10%. Aki nem teljesen gyökér, annak egyből lejön a hozzáállás, hogy itt bizony nem akarnak engedni az amúgy is lájtos profitból, ezért gyakorlatilag teljes árú termékeket csomagolnak bele akciós matricába, hátha várásolni akarnak a magyarok, akik a havi rezsit se tudják időben kifizetni, mert annyira nincs megtakarítása itt a lófasznak se. Nekik tukmálják fillérekkel olcsóbban a cuccokat, hátha tudnak versenyezni az év összes napján amúgy is elérhető, eleve 30%-al olcsóbb kínai árukészlettel.
Mondjuk aki elhiszi, hogy ő csak biztos lemaradt arról a termékről, amit már eleve ELFOGYOTT-matricával tettek ki, az meg is érdemli.
Jó ötlet a Black Friday egyébként, és sajnos nem tehet róla, hogy úgy járt, mint minden más üzleti célú nyugati szokás, amit valahogy itteni viszonyokra akartak konvertálni, aztán persze kiderült, hogy ez bőven nem a nyugat.
2016. november 23., szerda
Csak úgy szólok, hogy ezennel ma véget ért az elektromosdob-építő projektem. Totális sikerrel; egy régebbi, bordó Pearl Forum Fx-et (ezen tanultam meg én és az öcsém dobolni) alakítottam át elektromossá, kezdetnek mindenhová hálóbőrt szereltem, loptam két gumipadot, vettem kábeleket és trigger modult, és ma nagyon unatkoztam a laborban, így két zh-íratás közben összeforrasztottam három hangszerkábelt egy-egy csatlakozóval és egy-egy piezokristállyal, ezzel így már a triggereim is készen állnak.
Itthon az összeszerelésnél be kellett zárni a nyuszit, mert ő képes arra, hogy mind a 11 m kábelt három tized másodperc alatt lenullázza. Emellett a Gaint, a Crosstalkot és a Noise-ot érdemes lesz majd állítgatni főleg a Kicknél, de az már most látszik az egészből, hogy úgy is életképes a koncepció, hogy gyakorlatilag szigszalaggal van feltaknyolva a hálóra. Pont ez volt egyébként a cél, hogy elég legyen csak a triggereket szállítgatni hétfőnként a másik dobhoz.
Szóval jó lesz ez, most már csak a gyerekbetegségeket kell kinőni.
2016. november 22., kedd
Ezt meg például tegnap este improvizáltuk, és gondoltam nem lett olyan vállalhatatlanul szar, hogy ne lehessen feltenni a netre.
A stílus miatt mutatom, hogy ilyesmi várható a jövőben is.
Meg amúgy minden hétfőn, élőben a Rock Klubban.
cetlik:
:-),
ezvoltma,
homemade,
rocksztárság van,
story of my life,
thug life,
yey
2016. november 20., vasárnap
Ez a 10 dolog, amit ne tegyél Miskolcon elég hasznos kis összeállítás, de erről eszembe jutott, hogy nekem is van pár hasznos észrevételem, úgyhogy gondoltam kiegészítem ezt a listát.
1. Ne hagyd ki a Barlangfürdőt a programból - Nem is találnál alkalmasabb lehetőséget a teljes hétvégére szánt pénzed egyszeri elköltésére.
2. Ne indulj neki a városnak Miskolc Pass Turisztikai Kártya nélkül - Az senkinek sem kell, és így könnyebben megtalálják majd a pénztárcád tulajdonosát.
3. Ne hagyd a szálláson az okostelefonod, ha a város felfedezésére indulsz - A város nevezetesebb pontjain már fizethetsz is vele az életedért.
4. Ne feledd, hogy vasárnaponként a múzeumok NYITVA vannak - Így ideális menedéket nyújtanak a harminc tarháló részeg csöves elől, akik még vasárnap is üldöznek.
5. Ne érkezz Miskolcra túrabakancs nélkül - Sportcipőben viszonylag nehéz Fradi-szukolóként a sáros hegyoldalban menekülni a DVTK-drukkerek elől.
6. Ne felejts el utánanézni, ki volt Nagy Lajos király - Ugyanakkor ha az időt kérdezné meg valaki, akkor a karórádon nézd meg, ne a mobilodon.
7. Ne hagyd otthon a kardigánod - És lelkileg is készülj fel rá, hogy a buszmegállóban kell majd éjszakáznod, mert a busz egyszerűen nem jön.
8. Ne csak nappalra tervezz programot - A legizgalmasabb programok ugyanis éppen sötétedés után kezdődnek a számozott utcákban és a Marx-téren.
9. Ne menj haza egyedi miskolci termékek nélkül -
10. Ne csodálkozz, ha nem fér bele minden program 3 napba - El fog tartani egy ideig, amíg a hatóságok megtalálják az ellopott autód.
2016. november 18., péntek
Szakítottunk.
Igazából dehogy, de ezzel szokták indokolni a bloggerek a hosszabb kihagyásokat, gondoltam nekem is bejön. Valójában ma reggel mutatta a face a kisfilmet arról, hogy pont 6 éve tart a "barátságunk".
Na jó, bocs ha ízléstelen vagyok, nem úgy értettem.
A hét legfontosabb eseménye pedig, -ami mellett eltörpül az összes többi-, -már azon kívül, hogy a megjelenés napján megvettem és műszerezés közben elolvastam az Érkezés alapján adó novellát, aminek egyébként az a címe, hogy The story of your life, és ez egy sokkal jobb cím, mint ami a filmnek van, másnap pedig romi módon meg is néztük a filmet, és be kell vallanom, hogy a film legalább van olyan jó mint a könyv, és ha én ilyet mondok, akkor az kurva komolyan kell venni, mert én nagyon könyvpárti vagyok-, hogy szereztem egy ilyet
ami annak ellenére, hogy csak két évvel fiatalabb mint én, rendkívüli módon meg fogja dobni a hétfő esti zenekari próbák hangulatát. Ez kérem, egy D4-es trigger modul, olyan állapotban, mintha tavaly jött volna le a gyártósorról. A hibrid dobfelszerelésem leendő agya. Nagyon retró és nagyon RAD, és nagyon fullos. Ezzel fogok aludni, M meg aludhat a nyuszival a kanapén. Van mellé két padom, és három piezo érzékelőm, amik mind arra várnak, hogy összetaknyoljam őket valami vezetékkel. A vezetéktaknyoláshoz márpedig nagyon értek, épp ma akadt a kezem ügyébe például egy olyan, ami 30 ezer volton üzemel. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem folyt benne áram, tíz centi hosszú volt, és éppen odaadtam egy szakembernek, hogy inkább ő taknyolja, ne engem alakítson át a delej füstgázzá. De akkor is volt a kezemben!)
Egy barátom barátja mesélte, hogy hallott valakiről, akinél kifejlődött egy thread (igazából nem merem bevallani, hogy alkalmanként popcornnal a kezemben olvasom azt a bloggerinát, illetve inkább a threaddé fejlődő kommentszekcióit), szóval arról szól a fáma, hogy ki miért kezdett el blogolni, illetve ki miért olvas más blogokat és miket. Hát, arról már milliószor írtam, hogy miért kezdtem ezt (azért, amiért mindenki más, egy nagyobb szerelmi csalódás miatt. Lófaszt: meghalt az mp3-lejátszóm.), azt viszont be kell vallanom, hogy én nagyon kevés blogot követek. Azok pedig, akiket igen, rendszerint vagy ismerősök, vagy érdekeseket posztolnak, vagy vicceseket, vagy ezek közül tetszőleges kettő, vagy ezek közül tetszőleges három. (Az nálam kevés, hogy életöröm meg boldogság jön át, abból van nekem is. Akiket követek, azoknál emellett van valami plusz is, és az dicséretes.)
Azt a vonulatát meg már régen sem nagyon szerettem ennek az egésznek, amikor valaki névtelenül blogolt igazán intim témákról. Igazából nem is azt tartottam perverz dolognak, ha valaki névtelenség mögé bújva blogolt afférokról, kalandokról, gusztustalanabbnál gusztustalanabb gondolatokról, hanem az zavart, hogy sokan vannak, akik erre kíváncsiak is voltak, és nyálcsorgatva várták a folytatást. Jó, persze benne van a pakliban, hogy az egész kamu volt, az olvasóközönség reakciója viszont nem volt az. Persze én sem vagyok gugliban kereshető elvileg (aki meg akar találni, az dolgozzon meg érte, ne ugorjak egyből a képébe), viszont én többé-kevésbé felvállalom arccal amit gondolok. Divatból persze én sem nevesítem itt magam (másokat meg pláne), de igazából egyetlen kattintással ki lehet deríteni innen, hogy ki vagyok, (már nem mintha bárkit is érdekelne). Szóval annak örülök, hogy a névtelen picsulás kihalófélben van mára, az egy gyerekbetegsége volt a hazai blogoszférának.
És én egyetlen okból írok blogot: az emlékek miatt. Hogy maradjanak mérföldkövek, amikre néha vissza lehet tekinteni, meg lehet keresni, hogy pontosan mikor történtek fontosabb események, vissza lehet pörgetni, mint egy húsz éves kézikamerás házivideót, szemcsés és fakó képek bicikliző gyerekekről, iskolába induló kamaszokról, és diplomaosztón ücsörgő elveszett lelkekről. Pont úgy, csak nem a képet látom, hanem a főszereplő gondolatait. A saját régi gondolataimat. És egyébként állati jól tudok szórakozni egyes régen elfeledett vicces posztjaimon, és egy kicsit büszke is szoktam lenni azért magamra. Másoknak lehet, hogy éppen ez a perverz, nem tudom. Akinek ezzel a lelkébe tiprok, az szóljon.
Mégse mondanám, hogy csak magamnak írom a blogot. Kell az az érzés hozzá, hogy mások is lássák, hogy mire gondolok. Igazából szeretek másoknak magyarázni. Információt átadni.
cetlik:
:-),
a zen mestere vagyok,
emberek,
interwebz,
lorem ipsum,
pfff,
semmi,
story of my life
2016. november 12., szombat
Eléggé elborult beteg ötleteim vannak, de mivel tegnap egész napi internettúrás után sem találtam olyan USB-elosztót, ami az ízlésemnek megfelelne, úgy döntöttem, hogy akkor építek egyet. Így hát ma reggel úgy mentem be eleve a Hádába, hogy én ott most megveszek egy aranyos plüssmackót, amit otthon majd jól kibelezek, és átalakítom kiborggá.
A Burger Kingben a pénztáros egy rezignált picsa volt, aki, miután felhívtuk a figyelmét, hogy még egy adag krumpli járna a menühöz, sóhajtozva és szemeit forgatva battyogott oda a sütőhöz, viszont a csuklóján a repkedő pillangós tetoválás, és a cirádás Freedom felirat az különösen tetszett ebben az helyzetben.
2016. november 9., szerda
2016. november 8., kedd
Itt a cikk hozzá.
Délután három van, és én még ma nem ettem semmit a reggeli óta. Tegnap egy sajtos stanglit ebédeltem. Ma valószínűleg hozzányúlok a tartalék-kekszemhez.
Egyébként nálunk nem olyan borús a helyzet, mint ahogy ez a cikk leírja. Jó, néha itt is öngyilkos lesz valaki, de a hangulat az jó a tanszéken, segítjük egymást mindenben amiben csak tudjuk, mert igazából evidens, hogy ez a haladás ára. Az egy dolog, hogy rendszeresen járunk be hétvégén megcsinálni azt a melót, amire hét közben már nem jutott idő a többi meló miatt (a manuscript deadlineja pedig adott), és az is egy dolog, hogy totálisan ki vagyunk égve mint a szar, és valószínűleg soha többé nem kell majd ennyit dolgoznunk mint most pár évig, de én személy szerint perverz módon élvezem ezt az egészet. Flow-élménnyel tudok belemerülni a munkába, és lenyűgöz az, amikor hirtelen átlátom a dolgok működését és kölcsönhatását egymással. Nekem ez a hobbim is félig.
Ugyanakkor nekem annyival könnyebb dolgom van, hogy van valakim, aki hazavár. Így az egyéb emberi kapcsolatok kicsit más perspektívába kerülnek, és konkrétan nagyobb távolságból tudok így szemlélni minden faszságot és minden lelkizős bullshitet, ami emberekkel kapcsolatos. A mikroagresszió meg úgy általában a mások problémái leperegnek rólam. Szociopata leszek tőle, de még azt is élvezem. Sokkal nyugodtabb úgy az életem, hogy nem kizárólag emberi viselkedésen kúrom fel az agyam.
Imposztor-szindrómám viszont hálistennek nincs, vagy csak valami nagyon redukált formában. Gondoskodik róla itt a környezet, hogy használnom kelljen az agyamat, és hogy olyan fontos dolgokban legyen enyém a döntés, amihez mások kevésbé értenek. Javítok zéhákat, tartok órákat, mintákat adnak hogy mérjem meg és adatokat, hogy értékeljem ki, és hozzá vagyok szokva ahhoz a fajta munkához, amihez mindenképpen én kellek, mert csak én tudom megcsinálni. Vagy azért, mert csak én vagyok hajlandó, vagy azért, mert nekem az könnyebben megy, mint másnak menne. És ez az önbizalmamnak is jót tesz.
Szóval összességében nem értek egyet a cikkel, általános jelenségként ír le egy szélsőséges esetet. Sehol nem láttam még olyan doktoranduszt, aki magányosan kutatott volna a laborjában. Ha más nem, egy tudományos vezetője mindenkinek van. Ha az ő vállán nem lehet sírni, akkor viszont kell egy hobbi és valaki, akién lehet. A doktorandusznak nem csak az akadémiai életet kell megtanulnia, hanem azt is, hogy úgy alapvetően hogyan legyen életképes, és hogyan élvezze az életet annak ellenére vagy amellett, amit csinál.
2016. november 7., hétfő
- kapni egy tábla finom csokit egy minimális számítástechnikai probléma megoldásáért (UTP-kábel rossz portba dugva)
- flow-élménnyel belemélyedni a szakmai munkába, közben hivatkozást kapni az egyik cikkre
- együtt improvizálni a színpadon instrumentális progresszív rockot és meghívást kapni egy sörre
- földön feküdni, miközben éppen összemászkál egy nyuszi (Kifli így mutatja ki a szeretetét)
- vacsorát kapni asszonypajtástól (ő így is mutatja ki a szeretetét)
2016. november 6., vasárnap
2016. november 5., szombat

Ja azt meg elfelejtettem mesélni, hogy pár hete képes voltam egy eredeti, első generációs Gillette Mach 3-ért feltúrni az egész internet összes webshopját, csakis azért, hogy vásárlás után egyből megmérhessem a pengéje DLC-bevonatának raman-spektrumát.
De megmértem, szóval már nem kell a borotva.
(Bármilyen hihetetlen, de ez a DLC-hez jutás legolcsóbb, és a földi halandók számára talán egyetlen módja.)(Bármilyen hihetetlen, raman-buzi vagyok.)
FYI: A DLC szintén egy olyan karbon-allotróp, ami nem szerepel a középiskolás kémiakönyvekben. A képen látható spektrum se tévesszen meg senkit, kalibráció előtt készült.
Van egy rakás cuccom, amit nem is azért szereztem be, mint amiért bárki más a világon beszerezné magának, hanem egyéb aljas célok érdekében. Annyi ilyenem van, hogy külön blogot indíthatnék róluk.
Amikor most így sötétben tekertem ma haza a laborból, akkor itt a bérházaknál két kutyasétáltató nő beszólt nekem, hogy "fú de idegesítő az a lámpa" (ami a kormányra van felszerelve, a decathlonból származik, és nagyon szeretem, mert kibaszott erős fénye van, fényszórónak is használható, nem csak ilyen kis helyzetjelző fosnak).
Mondjak még valamit, ami idegesítő?
Például az is idegesítő, amikor csupa vér lesz a vázam alja, miután áthajtok két proli nyakán, akik azt hitték, hogy nyerő ötlet éjszaka kivilágítatlanul kutyát sétáltatni a bicikliút közepén. Meg az is idegesítő, amikor a szintén kivilágítatlan kutya póráza beleakad a küllőmbe, és csak otthon veszem észre, hogy egész idő alatt magam után húztam, és az aszfalt lesúrolta már a dög egyik felét. Aztán meg tekerhetem ki a küllőből a rongyos pórázt. Na, az például kurvára idegesítő!
2016. november 2., szerda
Szerintem inkább az az égő, amikor valaki meg van róla győződve, hogy csak ezek a lehetőségei vannak: vagy bulikázik, vagy kockul a gép előtt. Kreatívnak kell lenni, ez az egyetlen nagyobb titok, de bizony sokan vannak, akikből ez hiányzik. Ők azok, akik ülnek a gép előtt, várják, hogy a sült pasi/nő a szájukba repüljön, közben pedig szidják a bulikat hogy ott nem lehet komolyabban ismerkedni, aztán meg szidják a tindert is, mert ott se. Szidják azokat, akik már egy ideje boldog kapcsolatban élnek, mert hogy nekik könnyű. De hogy ilyenkor mi van, azon egyikőjük sem áll le elgondolkozni.
2016. november 1., kedd
Különös tehetség kellett ahhoz, hogy ezt a dry november / sober november / NoBeer november challenget már rögtön az első nap bukjam, de ha az anyám szezámmagos rántottcsirkéjét eszem vacsorára 370 kilométerre az otthonomtól, akkor az úgy kívánja, hogy leöblítsem a végén egy jóféle búzasörrel. Azt hiszem, ebben egyetérthetünk.
Én egyébként kettős életet élek most, mert amellett, hogy nappal pihengetek, meg filmezgetek, meg romantikázom, meg kirándulgatok így a szünetben, éjjelente orvul átvedlek egy őrült tudóssá, és kromatogramokat értékelek ki itt a sötétben. Távoli asztallal csatlakozom a munkahelyi gépemen virtuális gépként futó Xp-re (igen, a GC szoftverét akkor írták amikor születtem, ezért csak úgy hajlandó futni, ahogy én: mások előtt sehogy). 84 darab kromatogramot kell kiértékelnem a hét végéig, abból 28-at félig már megcsináltam most három nap alatt. Időközben meg megjelent még egy cikkünk, de igazából nincs arra időm, hogy a publikációs jegyzéket frissítsem. Az önéletrajzot meg pláne. Majd kerítek erre a feladatra valami hallgatót.
meg ha már filmek, akkor
Kardhal.
A film, amiben Travolta az első percben arról löki egyből a monológot, hogy menyire hiányolja a realizmust a hollywoodi filmekből.
Aztán a 29. percben Hugh Jackman, miután szó szerint évek óta nem ért klaviatúrához, pontosan egy perc alatt feltöri a védelmi minisztérium rendszerét egy tök idegen laptopról egy diszkó közepén, miközben éppen egyszerre szopja egy csöcsös kurva a farkát és nyomnak fegyvert a fejéhez.
Igen.
cetlik:
a zen mestere vagyok,
filmszínház,
hörr,
my ass,
pfff,
seems legit
ez most orbitális spojler lesz,
de a San Junipero (Black Mirror S03E04) végén a zárójelenet, a temetés és elhalálozás a legfeelgoodabb halál, amit képernyőn valaha láttam, pláne így a Heaven is a place on Earth aláfestéssel. De a legmindfuckabb az, hogy így a szám címét végül is szó szerint kell érteni.
cetlik:
:-),
advencsör csárli advencsör,
epic,
kommentárral,
thug life
2016. október 28., péntek
A hét legindokolatlanabb pillanata minden bizonnyal az volt, amikor ott álltam egy osztálynyi matekozó ötödikes előtt egy női retikülllel a vállamon, és elmondtam nekik, hogy jól tanulják meg a matekot, hogy olyan gazdag és sikeres fizikusok lehessenek, mint én.
Bementem a hermanba tanárokat látogatni, igen.
(Fun fact: Nem vagyok nő, nem értek a matekhoz, nem vagyok gazdag, és fizikus sem.)
2016. október 27., csütörtök
fotópályázat-turista vagyok
INGYENKONFERENCIA FAK YEA!!!!!!
Mondjuk a legutóbbit kenesén saját zsebből kellett fizetnem, szóval mondjuk hogy ez jár.
Meg ingyen ajándék, meg ingyen KAJA.
Na azért ezek szerint csak megéri elmentegetnem az érdekesebb fotókat, ebből már majdnem meg lehet élni.
cetlik:
:-),
ennyi meg egy bambi,
epic,
hell yeah,
KSS,
milyennapomvoltma,
rocksztárság van,
science bitch
2016. október 25., kedd
Aki elhisz egy noname kamublognak minden faszságot (heh, önreflexió), az nyugodtan lője magát bivalycápa-tesztoszteronnal, mint a GTA4-ben Brucie, aki görcsösen el akarta hitetni magáról, hogy nem buzi. Akinek viszont nem egy tartalék segglyuk van a két füle között, az egy csipetnyi paraszti logikával akkor is simán ki tudja következtetni, hogy valójában a tesztoszteron okozza a hajhullást, ha egy biológián sem ült bent. Ugyanis nem tudom feltűnt-e a cikk írása közben bármelyik szerzőnek/szerkesztőnek, de a valóságban a (TRIGGER WARNING) két nemet (/TRIGGER WARNING) összehasonlítva korreláció fedezhető fel a tesztoszteron mennyisége és a hajhullás között.
A hajszeszt pedig szülői indíttatásra én is kipróbáltam, pár nap alatt kialakult róla a markáns véleményem (jó illata van, de gecire ragad tőle a hajam, utálom ahogy végigfolyik a fejemen, rühellem, és még placebónak se jó egyébként), és egyébként is, szerintem a kopaszság kifejezetten férfias. Meg amikor látszik a tükröződő fejbőrömön az odaszáradt vér, miután megfejelem azt aki beszól.
cetlik:
-_-,
emberek,
interwebz,
pfff,
science bitch,
seems legit,
thug life,
true story bro,
wut?
2016. október 24., hétfő
Azért most már mindenki elmehet a kurva anyjába, oda.
A napi nyolc órás munkaidőben ma például négy órát azzal töltöttem, hogy a jövő mérnökeit oktattam, aztán még hatot azzal, hogy egy olyan katalitikus folyamatot pátyolgattam három gázpalack és egy gázkromatográf mellett, ami egy nap megoldhatja a világ energiaproblémáit, aztán pedig csak azért jöttem haza, hogy itthon a szabadidőmben űreszközöket tervezhessek. Aki ezek után azt állítja, hogy az utóbbi kettő közé beszúrt bevásárlás és a jelenleg mozgáskorlátozott házinyúl éjszakai tisztába tevése is felesleges feladat ezek mellett, az most már elmehet a láblógató kurva anyjába. Irigylem az olyan embereket, akiknek azon van idejük gondolkozni, hogy miért nem csinálnak semmi értelmes dolgot, és egyúttal üzenem nekik, hogy be lehet állni a helyemre.
Nekem van bűntudatom bazdmeg, hogy a munkaszünet alatt is azon pörög az agyam, hogy mennyi hasznos dolgot tudnék éppen csinálni, ha nem lenne munkaszünet. Mert én is jópár olyan faszkalapot láttam már, akinél csak az óbégatás megy, meg az óránkénti cigiszünet. Amíg ők munkaidőben a nagy unalmukban lajhárosdit játszanak az íróasztalukon, addig én fornettis pizzával a kezemben dolgozom tovább ebédidőben is, mert választanom kell, hogy pisálásra vagy evésre van időm. Sóderes lófaszt azoknak a seggébe, akiknek ölébe pottyan az apple billentyűzet meg fejére a ray-ban szemüveg, és még ezek után sír a szájuk az unalomtól. Este tizenegykor érek rá ezt a csoffadt blogposztot megírni, meg úgy átpörgetni a facebook falat, a Forbes pedig leszophatja saját magát, hogy hat szóval és egy kérdőjellel sikerült a plafonig felkúrnia az agyam.
cetlik:
-_-,
1st world problem,
emberek,
faszkivan,
infotekk,
interwebz,
maci faszán vitézkötés,
rinya,
story of my life
2016. október 23., vasárnap
2016. október 21., péntek
2016. október 18., kedd
Innen.
Lássuk csak, mit látunk:
- Excelben készült az ábra, ez az igénytelenség fokmérője.
- értelmezhetetlen cím (valószínűleg valami kumulált mennyiségre utal)
- vertikális tengely léptékének formázása nem megfelelő
- tengelyfeliratoknak, mértékegységeknek nyomát sem látni
Ez alapján az ábra alapján én a pénzügyi felügyeletet is megbuktatnám a picsába. Mi a szar ez?
Tegnap életemben először használtam ilyen csomagautomata miaszöszt, fent a nagy teszkónál. Egy pulis sapkát rendeltem és tegnap érkezett, gondoltam ma úgyis megyünk bevásárolni, itt a nagy lehetőség átvenni. Igen ám, de pont az előttem lévő nő rabolta ki az automatát, vagy hát nemigazán tudom hogy mi történt, csak annyit láttam, hogy sietve távozott az automatától, ami vagy 20 másodperc múlva éktelen módon elkezdett szirénázni. Aztán eszembe jutott, hogy basszus ha ez egy órán keresztül most visítani fog, vagy addig amíg ki nem érnek a rendőrök, akkor én itt sose kapom meg a csomagomat, holnap meg hang leszek visszajönni csak ezért.
Így hát az éktelen visítás és szirénázás közben odabattyogtam, komótosan elkezdtem beütni a tetűlassú érintőképernyőn a telefonszámom én a kódot amit kaptam, hoppá, nem nyílik, rosszul ütöttem be a telefonszámom, szépen kitörölöm az egészet, újra megpróbáljuk, telefonszám, hatjegyű kód, és voila, itt is van a kezemben a csomagom.
Igazából a szirénázást senki le se szarta, én sem, még mindig szólt, miközben az új sapkámmal a fejemen már beléptem a fotocellás ajtón az áruházba.
Igen, ilyen izgalmas dolgok történnek velem mostanában.
2016. október 15., szombat
2016. október 14., péntek
Két éve még azért nem mentem el a konferencia utáni belsős afterre, mert igazából nem vettem részt a szervezésben, alig ismertem valakit, és nem éreztem magaménak ezt az egész feelinget (lol), és áhítattal gondoltam a mai napra, hogy na majd két évvel később, amikor már totál be leszek illeszkedve és a társaság egyik alappillére leszek, na majd akkor csapatjuk.
Aztán két év alatt beilleszkedtem, és a társaság egyik alappillére lettem.
Ehhez képest ma én voltam az első és egyetlen, aki szó nélkül kilépett az afterre hívó facebook-csoportból. Igazából nem tudom konkrétan megindokolni, hogy miért. Lehet, hogy mostanában kicsit elegem van a kollégáimból, lehet, hogy úgy az egészből is. Lehet, hogy úgy érzem, az utóbbi időben túl kevés időt töltöttem itthon a nőm és a nyulam mellett ahhoz, hogy az utolsó konferencianap előtt is éjfélkor essek haza. Lehet, hogy a döglődős sorozatnézés is vonzóbb. Igazából nem tudom.
De nem is nagyon érdekel.
Produktív nap volt, a konferenciázás után levezetésnek még egy akadémiai pályázatot is lebíráltam. Mármint ezt úgy hivatalosan én, nem pedig a főnök úgy, hogy nekem passzolta le, hanem direkt én lettem rá felkérve.
A főnök által, amikor nekem passzolta le.
Szóval mindegy. Egyébként siralmas dolgokat nyújtanak be egyesek.
A főnök által, amikor nekem passzolta le.
Szóval mindegy. Egyébként siralmas dolgokat nyújtanak be egyesek.
2016. október 13., csütörtök
konferencia batman
Én leszek holnap a tűzvédelmi batman. Én leszek a hős, akit a tanszék nem érdemel meg, de akire a tanszéknek szüksége van. Én leszek az, aki a ma éjszakai pálinkázás után a konferencia harmadnapján bemegy a hotelbe a reggeli első plenáris előadást levezényelni.
A facebook ilyen suggested posztokban már hetek óta mindig Ctulhut, meg Ctulhus termékeket nyom az arcomba. Eddig úgy kábé leszartam, de ebben a pillanatban esett le nekem, hogy azért csinálja, mert az eddigi internethasználatom alapján szerinte az érdekelhet engem.
A tumblr meg vigyorgó amerikaiakat szokott kihozni, de ami még szörnyűbb, hogy azt nem is tudom kikapcsolni. Valaki segítsen má'.
2016. október 6., csütörtök
steal his look
Ha a múltkor emlegetett Hotline Miami-s Richardon kívül választanom kéne, akkor még mindig nem döntöttem el, hogy a legközelebbi farsangra squatting slav in tracksuit-nak öltözzek be, vagy a Teréz körúti robbantónak. Utóbbira álljon itt egy starter pack.
Előbbi nyilván költséghatékonyabb megoldás lenne, valami hamisított adidassal.
2016. október 4., kedd
A finnek akkor is szerzőként raktak engem a cikkükbe, ha összesen 1 TEM-kép az összes adat, ami tőlem származik.
Ki lehet találni, hogy ezzel szemben a főnököm és régi miskolci munkatársaim mit léptek meg két tőlem származó TEM-képpel.
A tanszéki szerver naplója szerint a Fig4A és Fig4G képet én készítettem május 19-én délután, a tanszéki napló szerint a TEM-felelős van beírva aznapra. Annak a bizonyítéka pedig, hogy nem a miskolciak, és még csak nem is az itteni TEM-felelős készítette a felvételeket, az, hogy nekem tűntek ismerősnek a képek, amikor megláttam ezt a cikket, és én vagyok most ezen az egészen enyhén kiakadva. Meg az, hogy konkrétan nekem vannak meg eredetiben.
Hízelgő egyébként, hogy az ország legnagyobb TEM-szakértőjének képei közé suvasztották az én képeimet ott a messzi északon, de legalább szólhattak volna, hogy ne szopjak a mintákkal egy fél napot, mert meg sem leszek említve. Mert szerintem ez így geciség, még ha csak egy kettes impaktú újságba van is elpasszolva ez az egész.
Az tök oké, ha pár kép miatt még nem leszek szerző. Az se gáz, ha még csak köszönetet sem böffentenek az apróbetűs részben. A gáz az, hogy a netről tudtam meg a friss irodalmat szemlézve, hogy valakik mással is lemérették a saját mintáikat, aztán az én munkámat is úgy csapták oda mellé, mintha az övék lenne.
UPDATE: a cikk hat fotójából ötöt mi készítettünk, just for the record
UPDATE: a cikk hat fotójából ötöt mi készítettünk, just for the record
cetlik:
-_-,
a zen mestere vagyok,
emberek,
hörr,
miaszösz,
O_o,
true story bro
2016. október 2., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








































.jpg)








