2019. október 31., csütörtök

Ez T Ö K É L E T E S.
Imádom, amikor fenyegetőző ügyvédeket tesznek nevetségessé.
És mélyen át is tudom érezni. Amikor még az előző munkahelyemen megkaptam a céges ügyvédtől a fegyelmit meg a pénzbüntire a felszólítást, pattogás esetén pedig a bíróság kilátásba helyezését, akkor én is azzal válaszoltam neki, hogy egyrészt kijavítottam a levelében a tárgyi és logikai tévedéseit,  mint egy telekúrt harmadik osztályos fogalmazás házit, aztán a válaszom végén bevallottam neki, hogy én amúgy nagyon szerettem volna akár az életem árán is elhárítani és nullára kármenteni a basszameget amit a nyakamba akarnak varrni, de poroltó nélkül sajnos csak ennyi tellett tőlem.
Na erre becsicskult az egész cég.
Aztán az orrom előtt baszták le látványosan a munkavédelmist (akit akkor láttam munka közben először) és az üzemeltetési főnököt.
Aztán meguntam az ingyencirkuszt, felmondtam és eljöttem.
Aztán ki is baszták az üzemeltetési főnököt a gecibe. A munkavédelmisről nincs infóm.

Ha belegondolok, ezek az ügyvédek azért az egy dologért kapnák a fizetésüket, hogy a cégüknek hatalmat, vagy legalább annak látszatát adják. Hogy erőt sugalljanak. Aztán a hierarchia legalján szart lapátoló jómunkásember válaszától nyüsszögve kotródik a sarokba a teljes vezetőség, mert az ügyvédük akkora inkompetens fasz, hogy verni kéne, és képtelen egy komolyan vehető izomkodást kiszenvedni magából.
Szerintem a sztoriban nem én vagyok az, aki nem dolgozott meg a fizetéséért.
Remélem, az MTVA-s ügyvéd, és a vezetőség is kiteszi a falra azt a választ, amit kapott.

2019. október 19., szombat

Mindig, amikor azt hiszem, hogy az amerikai elnök már nem tudja jobban alulmúlni magát, akkor valahogy mégiscsak sikerül, egy egyszerű, hétköznapi, protokoll-értékű jószándékú privát telefonálás alkalmával is akkora, cirkuszban mutogatni való idiótát csinálni magából a világ szeme láttára, mint egy pár szőrös segg.
Azt tudom, hogy már elég régóta a saját családja sem, de tiszteli még ezt az embert egyáltalán a világon bárki? Milyen szar lehet már így elnöknek lenni.

2019. október 13., vasárnap

Oh, boy!
Megint választás van, és bár lassan indult be idén, a végére eléggé felpörgött a buli. Rendkívüli eseményekben bőséges volt az idei hepaj! Volt itt minden, mint a búcsúban!

- szavazóra rádőlő fülke

- weird módon, egy nap fáziskéséssel rosszul levő bizottsági tagok unortodox tünetekkel

- ittas állapottal nehezen magyarázható viselkedésű választópolgárok
( itt a kedvencem egyébként a bizottság reakciója volt, ami nagyjából ez:¯\_(ツ)_/¯ )

- a szavazó, akinek a kognitív képességei nem elegendők arra, hogy önállóan behúzzon két X-et

- és nem tépem tovább a számat, jöjjön végül az idei győztes, nem is fűznék hozzá inkább kommentárt, a leírás magáért beszél

A korábbi választásokról és népszavazásokról készült összeállításokat a rendkívüli taggel láttam el, így most már lehet azokat is böngészni.

2019. október 7., hétfő

A SHARP számológépem, amely eddig végigkísérte az életem, sajnos képernyőhiba okán nem tud többé szolgálni.
Megöregedett, na. Megfáradt a mindennapos használatban, és egyébként sokszorosan túlteljesítette a várható élettartamát. Megpróbáltam megjavítani, de sajnos már nem tudtam rajta segíteni, kénytelen voltam nyugdíjazni.

Egy perc néma csend.

De helyette ezt a gyönyörűséget sikerült lőnöm ebayen, az egyetlen eladó példányt ebből a típusból. '78-as évjárat, az utolsók közül való, amiket még vákuumfluoreszcens kijelzővel szereltek, és egyben az elsők közül, amik külön funkcióként kezelik a statisztikai függvényeket.
És patika állapotban van, szerintem valami kiállítási darab lehetett.
Mekkora szégyen ez egy ilyen masinának. Nekem viszont kurva nagy mák.
Ezzel a bébivel rossz fényviszonyok között is olyan lineáris regressziót fogok számolni, hogy megszólal. A jól bejáratott D.A.L-t nem fogja pótolni, de így elsőre úgy érzem, ezzel a kooperációval új korszak nyílik az életünkben. Én hajlandó leszek hű társa lenni a hátralévő életére, ha ő is az lesz az enyémre.

2019. október 2., szerda

Azt szeretem a tudományban, hogy ha elég bátor vagy, akkor horror áron tudsz megvenni teljesen hétköznapi cuccokat, csak más, sokkal tudományosabban hangzó névvel.

Karbonrudakat az elektronmikroszkópiában bevonatolásra használnak. Kihegyezik őket, aztán vákuumgőzölögtetéssel viszik fel a minták felületére, így teszik a mintát vezetővé, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy elektronmikroszkóppal vizsgálni lehessen.

De ha valaki menő akar lenni az iskolában, akkor megveheti ezt a ceruzahegyezőt az agartól is 50 fontért, nem kell a teszkóban négyért.