De amúgy az öcsém csinálja jól, mert ő azt csinálja, hogy csak úgy szimplán leszarja a kártyát, és minden hónapban hidegvérrel nézi végig, ahogy a pénztáros nénik szerteszét anyázzák emiatt a miskolc holdingot, mert nem tudják így rendesen kiadni a bérletet. De aztán mégis, hiszen ott a kártya, csak hát szar. El van ez az egész baszva, és nem nekünk kell emiatt rosszul éreznünk magunkat, hanem annak az embernek, aki felelős beosztásban volt agyilag segg.
2012. szeptember 30., vasárnap
Az elmúlt pár percben megvilágosodtam.
- Olyan számítógépes interfészt szeretnék, amit klaviatúra helyett elektromos gitárral lehet vezérelni. Azt még nem találták fel?
- Keresztes Ildikónak azért olyan szottyadt az arca, mert mindig lebőgi a sminkjét, ezért azt 10 percenként újra kell csinálni, és ez a sok kvarc tartalmú kolloid bizonyára nem tesz jót az arcbőrnek. Az meg mi a fasz, hogy az idegbeteg csajt azért juttatták tovább, hogy együtt lehessen a fiújával?

Egyébként mi meg amiatt pörögtünk egész este, hogy valaki valamit fénykardnak nézzen, és kihívja a teket. Ennek érdekében még össze is raktam fehér hungarocell S-ekből egy gyanúsan terrorcselekmény elkövetésére alkalmas eszköznek látszó botszerű izét, és direkt nem mondtunk róla semmit, csak azt, hogy veszélyes.
Nem az, hogy megnéztük volna ahogy a sünemberek tényleg kiverik a kezünkből a jódazidot, hanem mert akkor annyi turnus lett volna aznapra, és okcső.
De nem, az emberek földbe gyökerezve nézték végig még azt is, ahogy Józsi egy szál desztvizes palackkal esik neki fél kiló, éppen exotermen reagáló termitnek, ami elnyeli a szobát.
2012. szeptember 29., szombat
A kicsikben az volt még a fura, hogy legalább hatszor kérdezték meg mindig ugyanazokat a kérdéseket, de mindig más gyerek, de turnuson belül. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy rohadtul nem is figyelnek az egymás kérdéseire adott válaszokra. Aztán volt egy gyerek, akit mindenképpen az egyik leglényegtelenebb dolog érdekelt, mivel ugye elmondtam, hogy a közeg benzin, és utána negyed órán keresztül azon pörgött az agya, hogy az fel tud-e robbanni, hogy az autó tud-e vele menni, meg hogy mi történik ha felrobban, aztán a végén kibökte a fő kérdést, hogy mit kéne tenni ahhoz, hogy fel tudjon robbanni, vagy ha nem is felrobbanni, de halálos legyen. Jófej gyerek volt, de szerintem nem a megfelelő helyre jött.
Voltak még erőscsávók bőven, a szokásos gorilla testtartással, meg egy-két ribanc, akik nyilvánvalóan inkább nem lettek volna ott, üres tekintettel mindenfelé néztek, csak oda nem, ahova mutogattunk nekik. De akkor nem is tudom, miért jöttek. Illetve ennek az ellenkezője is előfordult, volt egy lány, aki már délután háromkor várt a bejutásra, mert hogy őt annyira érdekli hogy alig várja.Másfél órával később be lehetett jutni, de egész éjjel nem láttam. Hozzá kell tennem, hogy a fizikatanárától állítólag ötöst kapott volna, ha ellátogat a laborba, ahogy más osztálytársai tették. Hát, az ő dolga, ezek szerint ennyire érdekelhette, tényleg.
De a legtöbbjük normális volt. Mármint külsőre is, és érdeklődő tekintet szempontjából is. Nekik szinte élvezet volt magyarázni. Nekem nagyon tetszett, remélem nekik is. Megpróbáltam a kísérleti titkok helyett inkább a kutatás élményét megcsillantani nekik.
Még az a szerencse, hogy a látványos dolgok után jött Ádám az SPT-vonalak számításaival vagy 10 percig, így garantáltan mindenki kedvét elvettük a mérnöki pályától. Meg volt ez tervezve. Megmutattuk, mennyire faszák vagyunk, ugyanakkor azt is, hogy ez nem való mindenkinek. Csak aki el tudja viselni a véres integrálok látványát.
Mindenesetre meghatározó élmény volt ezúttal a másik oldalon állni.

Kutatók éjszakája. Igazából kurvára el vagyunk fáradva, igazi megváltás, hogy fel tudom tenni ide a lábtartóra a lábam. A fotelben ülök most, a tévé előtt, mellettem M szipog és south parkot néz a kora hajnali műsorsávban.
Fél négykor kezdtünk, fél órás turnusokkal, este 11-kor végeztünk. 10-11-12-szer nyomhattam le ugyanazt a szöveget meg minden, de legalább volt pizza. Ingyen pizza. Meg az energiaital-szüzességem is véget ért, megittam vagy két dobozzal, de nem lett sokkal jobb, szerintem semmit nem ér az a szar. Sok incidens nem történt. A kicsiknek bámulatos, hogy mennyire nincs veszélyérzetünk, simán odahajolnak veszélyes dolgok fölé, még az is nagyon tetszett nekik, amikor a kis májkrémeskonzervnyi termitreakcióból egy 2400 fokos vascsepp odacseppent a fél liternyi előre odakészített termitporba, és az egész elszívószekrény úgy ahogy van, kigyulladt, az elszívószekrény ablaka megfeketedett és megrepedt a hőtől, az oldala leolvadt, és odabent egy látványos tűzörvény alakult ki odabent, mi meg persze ott hátul izzadtunk hogy basszameg, kigyulladt a labor, azt vártuk, hogy mikor kezd beindulni a belső tűzoltó, és kezd el esni odabent az eső, a gyerekeknek meg tökre tetszett, azt hitték hogy ez egy előre megrendezett show a porral oltóval meg a műpinákkal műpánikkal amit csináltunk.
Az idősebbek félénkebbek voltak, és páran próbáltak olyan kérdéseket is kérdezni, amitől a többi hallgató menőnek nézte volna őket, de titkos információkat nem voltam hajlandó kiadni. A legvégén, amikor már senki nem volt, már így magunknak robbantgattuk meg égettük el a maradék kísérleteket. Ez a kép is valamikor akkor készült, igazából már alig álltunk a lábunkon, annyira eszméletlenül fáradtak voltunk. Az ott a háttérben M mögött egy hevítőmikroszkóp, meg a hozzá tartozó adatrögzítő infrastruktúra tőlem jobbra.
Pedig akkor utána még haza kellett gyalogolnunk. A mai nap legszebb része az volt, amikor kiderült, hogy itthon a zuhanyban mégis van még egy kis szobahőmérsékletű melegvíz.
Most tévézünk éppen, meg blogposztot írunk, meg mindjárt megnézzük, milyen színű az energiaital. Megnézte már azt valaha valaki.
Megnéztük. Emberi vizelet színe van.
2012. szeptember 28., péntek
Ugye a titoktartás miatt nem árulhatom el miért, de most egy ideig nem használhatok pH-elektródot a kísérleteimhez, így a kísérleteimnél szemmel kell megállapítanom az oldatom pH-ját. Ami annyiból áll, hogy meglötyögtetem, és az alapján ránézésre megmondom, hogy milyen a pH-ja. Meg a szaga alapján. Tecciktudni józan ésszel végiggondolva, ha nincs ammóniaszaga, akkor értelemszerűen csak 7.1 alatt lehet. Indikátorpapír nem opció, a párolgó ammónia miatt egyből bezöldül, ha közel viszem az edényhez.
Egyébként a kísérlet rettentő precíz pH-beállításokat igényelne. Egészen pontosan két tizedes pontosságút.
Azt szintén nem árulhatom el, hogy milyen mintát sikerült így összehoznom tegnap, de csak annyit róla, hogy nem fogom ma mutogatni, mert a labor ereklyeként őrzi, lézerhálóval és ex-SAS kommandósokkal.
Most pedig elindulok, kísérleti jegyzőkönyvvel a kezemben.
Hogy aztán holnap hajnalban piszkos laborköpennyel, M-mel, és azzal a tudattal térjek haza, hogy 100+ ismeretlennek mutattam betekintést a cutting edge technológia egyik szegletébe.
Hogy aztán holnap hajnalban piszkos laborköpennyel, M-mel, és azzal a tudattal térjek haza, hogy 100+ ismeretlennek mutattam betekintést a cutting edge technológia egyik szegletébe.
2012. szeptember 26., szerda
Aki kíváncsi arra emberi, érthető nyelven elmagyarázva, hogy pontosan mivel is foglalkozom én, az jöjjön a kutatók éjszakáján a E/3-as és 4-es kolik között elhelyezkedő nanotechnológiai laborba, és ott megtudhatja. Remélhetőleg nem fogok beégni, márpedig erre objektíven szemlélve a dolgot sincs sok esély, lévén, hogy egyedül én fogok ott érteni ahhoz, amit csinálok. Ezzel a hozzáállással szoktam TDK-kat is nyerni.
Szóval ez most nem propagandaszöveg, aki eljön oda, az tényleg csodákat fog látni.
Meg M-et is, ő is csodaszép lány, és ő is kutató. De már foglalt. Ő lesz az én csinos asszisztensem. Szerintem menők leszünk laborköpenyben.
Meg M-et is, ő is csodaszép lány, és ő is kutató. De már foglalt. Ő lesz az én csinos asszisztensem. Szerintem menők leszünk laborköpenyben.
Egyébként beindult megint a termelés. Újabb kísérletsorozat(ok), a szokásos robot volt megint a laborban. Azért szeretek ott dolgozni, mert az sosem szokásos. Mindig új eredmény jön ki, mindig van valami új ötlet, óránként jönnek a felfedezések és újítások, hogy ebből is és ebből is lehetne cikket írni. Ma például a hómméd szmötyimben fénykardoztam Adri lézerével. Jó, mondjuk ebből nem lehetne.
Ha van olyan műszergyártó cég, akinek a képviselője olvassa a blogom, azt ezennel felszólítom, hogy adjon árajánlatot pH-elektródra.
Holnap tovább kéne fejleszteni a szólót, amit ma megtanultam.
De amit még jobban szeretek, az M társasága. Olyanok vagyunk, mint akik születésük óta össze vannak nőve, egymás nyakán lógunk, a külvilágot meg abszolút ignoráljuk, vagy kiröhögjük, ha olyan. De eddig is ez volt, csak valahogy ez most vettem észre. Vidámak vagyunk együtt és boldogok, és van külön saját, a mi számunkra fenntartott hely a villamosvégállomáson is, ahol soha senki nem szokott ülni, mert az a hely a miénk. Onnan szoktuk nézni a naplementét. Úgy érzem, azért létezik a világ, hogy legyen hol együtt lennünk.
Az viszont wtf, hogy vannak, akik meglepődnek azon, hogy 18 hónap után is úgy dúl a lav, mintha tegnap jöttünk volna össze. Az ilyen embereket először ki szoktam oktatni arról, hogy mi nem összejöttünk, hanem beleszerettünk egymásba, meg arról is, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ne töltsem minden percét az iránta való szenvedélyes, fullszerelmes rajongással.

2012. szeptember 25., kedd
A kárminsavat, ismertebb nevén E-120, a bíbortetűből nyerik, egyszerűen úgy, hogy feloldják az állatot. Egyes kajákban ezzel érik el a vörös színt, mint például az eper aromában.
Namármost, akárhol is nézek utána, az eper aroma teljesen alap (ízetlen) dolgokon, tartósítókon és ezen a festéken kívül nem tartalmaz mást. Fölmerül az ésszerű kérdés, hogy akkor mitől van eper íze?
Ezen gondolkoztam ma egy napig, és végül úgy döntöttem, hogy mivel senkiről nem hallottam még, aki két pofára zabálná a tetveket azért mert eper ízük van, bizonyára egyéb titkos összetevőről lehet szó. Lehet, hogy fűrészporról. Nem vicc. Ki fogom deríteni.

Továbbá ha valaki ismer olyan módszert, amivel gélek összetétele állapítható meg gyors és egyszerű mintavételezéssel, és nem gázkromatográfia, az szóljon. Sürgős lenne, smiley-projekt.
Egyszer, 13 évvel ezelőtt valamelyik délután láttam a tévében egy klipet, ami megtetszett, és elhatároztam, hogy megjegyzem későbbre. Azóta kitörölhetetlenül beleégett a memóriámba a zenei téma, a klippel együtt. Ugyanakkor azóta próbáltam rájönni hogy mi lehet az előadó és a számcím, mert azt nem jegyeztem meg. Nyaranta 1-2 hét alatt feltúrtam az összes fellelhető internetes archívumot, és nem találtam nyomát, úgyhogy mindig feladtam.
Fel voltam rá készülve, hogy már soha nem fogok rájönni hogy mi volt az a zene, és idős koromban úgy fogok majd eltávozni, hogy soha nem is sikerült rájönnöm. Bár azért bíztam benne, hogy nem így lesz. A NGC-es Monster Lobster sorozat reklámjának a zenéje, és az előbb említett klip a két legnagyobb rejtély életemben.
Amit aztán Adra ma este csak úgy mellékesen belinkel nekem.

2012. szeptember 24., hétfő
Akármi is történt ma, a mai nap nyilvánvalóan csak azért létezik a tér-idő kontinuum torziós kvantumszövetén, hogy az új mjúz albumnak lehetősége legyen végre megjelenni. Hivatalosan még nem, de hát ismerjük az internetet ugyebár, az időben mindig napokkal a lemezkiadók előtt jár. Szóval nem fárasztok senkit azzal hogy mi volt reggel meg délben meg délután, hanem kezdjük ott, hogy hazajöttem, ajtóra post-it MJÚZT HALLGATOK felirattal kirak, ajtó kulcsra zár, fejhallgató fel, és csukott szemmel, teljes nyugalomban, 84%-os hangerőn lemez meghallgat. Kritika következik.
Spojlermentes változat:
Matt hazudott.
Spojleres változat:
Még érnie kell az élménynek, még túl friss. Így előzetesen azt mondanám, hogy az előző albumuk kicsit jobban ütött, ez hozzá képest kissé félkésznek hat nekem. A végén van egy rakáson egy csomó lírai szám, elsőre meg se tudom különböztetni őket, még a zenei témájuk is ugyanaz.
A Supremacy tök jó kezdőszám, Matt hangja olyan fürgén kúszik felfelé a szexin dögös előjáték után, mint a tekintetem M testén nem tudom mi a nem tudom min, de mindenesetre tetszik.
A Madness az új kedvenc számom, ezen nincs mit magyarázni. Átjön a fílingje, egy kedves, szerelmes szám fílingje.
A Panic station partiszám, de pont az a jó benne, lehet rá tombolni. Mindent elsöprő vágyat érzek most a gitárszólam megtanulására. Továbbá steel drumot hallok ki a zenéből, jelezze, ha más is hallja, lehet hogy csak én szálltam már el agyilag.
A Prelude és a Survival pedig csak szimplán epikus úgy ahogy van, ezen sincs mit magyarázni. Muse = Epic, csak óetruszk-kopt átiratban, ennyi.
A Follow me meg gagyin elektronikus, pedig jól kezdődik. Matt hazudott, amikor azt ígérte, nem lesz több dubstep az albumon, ugyanis hallottam ahogy droppolta a basst. Nem is egyszer. Ejnye.
Az Animals egészen aranyos szám, egyre jobban tetszik, főleg a gitár része, nem is tűnik nehéznek, meg kéne tanulni. A végén ütemmutatót vált kétszer is. Cuki.
Az Explorersz őszintén szólva olyan, mint valami gagyi mjuzikelbetét.
A Big fríz pedig, mint az előző szám folytatása, csak kicsit keményebben. Csak szerintem hasonlít nagyon a témája a madnessére? Mindegy, ettől függetlenül bejövős.
Igazából a Save me lehet hogy Chris miatt különleges (ez se tűnne fel, ha nem szólnak nekem előre), de engem nem fogott meg, semmi eredetit nem találtam benne, az öt percnyi szám legalább 20 percnek tűnt.
a Liquid state meg lehetne egy középszerű metálbanda egyik hanyagolható száma is, de nekem érdekes módon állat módon bejön, mert a régi mjúzt idézi vissza, a dead start, meg ezeket. Régi, kedves emlékek.
Így az egész albummal együtt véve az Unsustainable viszont tök jól beleillik a képbe dubstep ide vagy oda (btw fel se tűnik hogy az, de tényleg nem), szerintem egy állat szám, gitárzúzás mint atom, és nekem kurvára bejön. Külön plusz pont, hogy szerepel a szövegében a termodinamika szó, ami az egyik kedvenc magyar szavam.
Az Isolated systems pedig azt a látszatot kelti, hogy éppen azon a határon egyensúlyozik, aminek egyik oldalán ott áll a gőgös mjúzos stíl, a másikon meg az elektronikus középszer, de mondom, ez csak látszat. Valójában nagyszerű záróakkord az albumhoz. Bár nem mond újat, de a tuctucból ki lehet hallani hogy muse, és ez tetszik. Sőt, igazából ez a szám bizonyítja be, hogy a mjúz abban a műfajban is rohadt jó, amit éppen csak kipróbál.
Másodszor végighallgatva már nem is olyan szörnyű az album (cseszettjó), sőt, majdhogynem éppen nagyon tetszik (cseszettjóóó!!!). Még majd ráperszerválódom az elkövetkező napokban, és akkor még jobban fog. Mjúz albumokat szokni kell, mert korszakhatárokat jelölnek az emberi történelemben.
Akkor vannak azok a lányok a rózsaszín pompomos tollvégükkel, akik -ha a tanár msc-szintnek megfelelően kicsit gyorsabban és koncentrálást igénylően magyaráz- elkezdenek látványosan hisztizni, ha a tanár rájuk sem bagózik, akkor meg a testi adottságait cukkolni. Én nem tudom, az ilyeneket nem neveli meg az élet? A hozzájuk hasonlóakról tudom teljes mértékben feltételezni, hogy szopással jutottak el eddig a tanulmányi szintig.
2012. szeptember 23., vasárnap
Annál, amikor a buszon egy csapat idétlenül, irritálóan vihogó tinilány ül mögéd, már csak az elviselhetetlenebb, amikor meghallod, hogy te vagy a beszédtéma. Aztán mivel láthatóan ignoráltam minden felőlük jövő verbális jelzést, az egyikük megkocogtatta a vállam, és megkérdezte, hogy velük megyek-e. Hétvége lévén, a hátizsákom miatt gondolom valami általuk folyamatban lévő kirándulásra célozhatott. El kellett keserítenem őket, hogy semmi közöm hozzájuk. Égő.
2012. szeptember 22., szombat
Van két akkreditált VIP-jegyem a ma esti cinefest záróbulira, mivel fontos ember vagyok. A filmvetítésre, az állófogadásra, szóval az egész kócerájra.
Éppen ezért fogok ma egész éjjel a kanapén döglődni M társaságában, és x-faktort nézni. Megtehetem.
Ezt a zenét meg az öcsém csinálta az egyik bandájával. Ő is koncertezett most a cinefesten a múltkor, és én büszke vagyok rá.
Additív infó, hogy már elfogadható szinten tudok gitározni is, szerintem.
Additív infó, hogy már elfogadható szinten tudok gitározni is, szerintem.
2012. szeptember 21., péntek
(11.51.17) koppa'ny: "Nem kell minden szart elhinni a neten." - Isaac Newton
(11.51.48) M: "A netes idézetekben az a szar, hogy nem tudod, kitől származik" - Petőfi Sándor
(11.52.25) koppa'ny: "Az a kurva lemondta a WOW-előfizetésem, mi a faszt csináljak így a paladinommal?" - Albert Einstein
(12.02.58) koppa'ny: "És a sok hipster lotyó mind beszopja amit írok." - Paolo Coelho
(12.03.09) M: :D
(12.03.39) koppa'ny: "Hála nekem, most minden tini denevérekbe és farkasokba van belezúgva" - Stephanie Meyer
(12.03.41) koppa'ny: vagykiaz
(12.04.37) koppa'ny: "Így kell jól eladni egy gagyi pornót." - E.L. James
(12.04.46) M: ő ki?
(12.04.46) koppa'ny: a 50 shades of grey írója
(12.04.49) M: sejtettem :D
(12.05.54) koppa'ny: "Semmi gond nincs azzal, ha minden fasszal összefekszel, aminek csak gusztusa van rád." - neon.hu, life.hu, nlcafe.hu
(12.08.26) koppa'ny: "Az új könyvem a valaha írt legjobb könyv az egész világon." - Liptai Claudia
(12.09.36) koppa'ny: "Mindegy hogy mivel, de dugni akarok, most!!!" - Soma Mamagésa
(12.09.43) M: mivel :DDD

2012. szeptember 20., csütörtök
Múltkor megint láttam a szellemvadászós sorozatot, és egyébként azon kívül, hogy kurva vicces hogy mennyire komolyan veszik magukat, és megijednek saját maguktól, az történt, hogy elmentek a világ legijesztőbb szellemházába, és hajnali nem tudom hány órakor beültették az egyik csajt a házon belül is a legrémisztőbb helyre, a padlásra, a vaksötétbe, és várták, hogy elkezdődjön valami paranormális. Pár perc múlva a csaj sírva könyörgött, hogy el akar onnan menni, hadd menjen onnan el. Persze mindenki totál beparázott ettől. Aztán kiderült, hogy csaj attól ijedt meg, hogy látott két darazsat. Látott két kicseszett, alvó darazsat.
Néha amikor unatkozom, eljátszom a gondolattal, hogy milyen jó lenne ha meg tudnám állítani az időt. Úgy mint a filmekben, hogy körülöttem minden más így hirtelen belassul és megáll. És elképzelem, hogy olyankor miket csinálnék. Az első másodpercben csak az tűnne fel, hogy minden elsötétül, és nem látok semmit. A fotonok nem jutnának el a retinámig. Csak akkor látnék, ha elindulnék előre. De nem nagyon akarnék elindulni, mert akkor a hátam leszaggatná a mögötte keletkezett vákuum. Szóval először nem lenne mulatságos, hogy egy helyben kéne maradnom. De ezen csak pár másodpercig aggódnék, utána már inkább azon, hogy nem kapok levegőt, mert az oxigén sem jutna el a tüdőmig. Kétségbeesetten kezdenék zihálni önkéntelenül is, és egyből feltűnne, hogy állati melegem van, szinte megsülök, a testem hőjét sem tudja elvezetni a levegő. Egyébként is mindegy, a két és feledik másodpercben leszakítaná a vákuum a mellkasomat, és szörnyű halált halnék. Lehet hogy mégsem lenne olyan fun.
2012. szeptember 17., hétfő
Szombaton vásárolnék, de a spár egyik pillanatról a másikra nem fogadja el a bankkártyám. A pénztáros szerint beütési hiba, szerintem meg csak simán fos a pinpadjuk*, mert amikor óvatosan, harmadszorra is rosszul ütöm be a pinkódot, ő is gyanút fog, de nincs mese, kénytelenek vagyunk apróval fizetni. Nézzük mennyibe fáj nekem a bankom bénázása.
- 2500 Ft, amit M fizetett zsebből helyettem, mivel kurvára nem számítottam rá, hogy egy csendes szombati napon atomháború nélkül is bedől minden virtuális valuta a világon.
- 1300 Ft, amit a letiltott bankkártyám feloldása miatt telefonálgattam el, amiről végül kiderült, hogy nem is tiltották le.
És most jön a csattanó.
- 3451 Ft, amit a spár mégis levont a kártyámról, arról a kártyáról, amit el se fogadott.
Annak viszont örülök, hogy legalább nem háromszor.
A holnapi nap sportnap lesz, ezért csak annak van felmentése óráról, aki valamilyen sportrendezvényen vesz részt.
Úgyhogy holnap részemről hosszútávalvás. Én vagyok a helyi csúcstartó benne, fárasztó sport, aki már aludt igazán sokáig, az tudja. És egyetemisták körében igen ritkán űzött sportág is egyébként, kevesen tudják jól csinálni. Sokak arra panaszkodnak, hogy nincs rá elég idejük. Én szeretem csinálni, kikapcsol és feltölt.
Btw ha én lennék a hatfel levlista adminja, nem engedélyezném senki felvételét, akinek [keresztnév]baba[születési évszám ill. életkor utolsó két számjegye]@[kiszolgáló domain] szintaxisból áll az e-mail címe. Oh wait, hiszen én vagyok.
Jólvan, enyhítő körülmény, hogy az illető festett szőke, szóval az elvárásaim is ennek megfelelően alakulnak a mailcímével kapcsolatban.
* Időközben meg kiderült, hogy egyik sem, csak szimplán nem működött az összes axás kártya aznap. Jólmegy.
2012. szeptember 16., vasárnap
Megtaláltam a balekindexem, úgyhogy most így az ötödik évem elkezdtével feloldom a titkosítást, és elárulom, milyen feladatokat kellett teljesítenem ahhoz, hogy elkezdődjön az utam, amelynek végén egy nagy kani firma válhatott belőlem.
Hozzá kell tennem, hogy kifejezetten én voltam az a tipusú kissrác, aki nem pattog, csak kussban ül végig, és tűr mindent amit vele tesznek. Ennek a konfliktuskerülő stratégiámnak köszönhetően kaptam az amúgy meglehetősen elrettentően hangzó aliasomat (Első három parancsolat), valamint emiatt nem rám hárult a kiképzőtisztek éles figyelme, így sikerült minél lájtosabb feladatokat összeszednem, és nem öltöztettek be malájkurvának végigvonulni a városon, és citrompótlót sem etettek velem. A vizsgán btw én voltam az első aki be mert menni. Aztán hajnali négykor az utolsó is. Volt mindegyikre pár napom.
- 3D-s pontos, méretarányos modell a kolik előtti szobrokról, gyurmából.
- Megkeresni egy "Magnum" nicknevű egyént, és megkérdezni tőle, hogy kell nőzni. Ha nem válaszol erre, akkor tanítson meg léggitározni.
- Egyetemi hagyományos köszöntéseket írni 30 szakmára.
- Egy szemeteszsáknyi kupak gyűjtése.
- A koli első emeletén az összes ajtót megolajozni, ami nyikorog.
- Megkeresni Sz. I. tanárurat a tűztanon, és egy hivatalos okiratot kérni tőle arról, hogy szeptembertől az egyetem helyén wellness szálló nyílik.
- A campus területén lévő összes fa latin és magyar neve összegyűjtve egy katalógusba.
- Riport Bocival (egy felsős), és egy publicisztika összehozása arról, hogyan készít egy mérnök babgulyást.
Valójában ezen feladatok mindegyikét kurvára élveztem.
2012. szeptember 15., szombat
2012. szeptember 14., péntek
2012. szeptember 13., csütörtök
Szellemnek lenni tök csóró dolog lehet. Nem tudnak megfogni dolgokat, csak titokzatosan megjelenni és kopogtatni, és azt is csak sötétben. Néztem most ilyen szellemvadászós műsort, és az volt az érzésem, mintha egy mozgássérült valakit akartak volna tanítani dolgokat csinálni, sötétben*, miközben folyamatosan panaszkodnak a hideg meg meleg huzatok miatt, meg összetojják a gatyájukat egy ablak előtt repülő szentjánosbogártól.
* Nappal nyilván olyan sok dolguk van a szellemeknek, hogy nem érnek rá ilyen baromságokra, mint hogy létezés meg különböző emberi cselekvések. Éjjel viszont bármilyen abszurd kopogj a padlón parancsot teljesítenek, és szeretik mutogatni magukat.

2012. szeptember 12., szerda
2012. szeptember 11., kedd
Plusz pontért ki lehet találni, melyik postrock alapmű első 17 másodpercét játszom itt le hallás után.
Na jó, segítek.
Ha tesómék tényleg lovagok lesznek a hermanhéten, akkor végre régi vágyam teljesülhet azzal, hogy a hónom alá kapom az egyik csirkét az udvarról, azzal megyek be a gimibe, és azt mondom rá, hogy ő Don Hildegard, hű fegyverhordozóm. És ez vicces, mert valójában nem is ő.
Januárig még kifejlesztek rá egy pelenkát, hogy ne szarjon ott össze mindent, dudás tanárúr kiherélne.
A gimnázium vége óta várom azt a napot, amelyiken majd rádöbbenek, hogy a korosztályomnak megfelelően potenciálisan párválasztási zónába eső lányok már nem irritálóak, mint egy csapat kifestett, csupasz liba.
Sajnos a gyerekkorom már akkor véget ért, amikor tudatosult bennem, hogy az ismerőseim zöme nem mély, meghatóan valódi szerelemből szexel a (sokadik) párjával.
Sajnos a gyerekkorom már akkor véget ért, amikor tudatosult bennem, hogy az ismerőseim zöme nem mély, meghatóan valódi szerelemből szexel a (sokadik) párjával.
Mivel már menő vagyok, közzétehetem az órarendem.
Legalábbis az előzetes vázlatát. Ha valaki netán keresne (nem szokott), mert mondjuk meg akar hívni sörözni (nem szokott!), vagy a szülinapi bulijára (engem mindenki utál, biztos büdös vagyok), vagy a helyi repülős napra (nincs is olyan) (vagy van, de mindenki utál és nem hív meg, és eltitkolják előlem hogy van), vagy csak simán fel akarja dobni azzal a napom, hogy meglátogat úgy spontán, miután már rég nem láttam (nem szokott), vagy csak azért keresne meg engem, hogy elmondjon egy kurvajó viccet (nem szokott!!), mert tisztában van azzal, hogy szeretem a kurvajó vicceket, és szórakoztatni akar egy esős, nyálas, ködös őszi reggelen a bágyadt tantermi illatban idegenül pislákoló fénycsövek fényénél, és jobb kedvre akar deríteni, hogy a természet depisége ne ragadjon át rám (nem szokott!!!!!) (izé) (mármint átragadni a depiség), szóval ha valaki meg akar találni, hogy ne azzal szórakoztassam magam, hogy kiszámolom, fajlagosan mennyi az aktuális metropolban a reklámmal töltött hely, akkor azt itt teheti. Szerintem ez még módosulhat, de már nem nagyon. Mármint az órarend, nem a fajlagos reklámmennyiség.
Lehet anyázni a kevés órám miatt.
DE csak személyesen, a teremben :)
Ezek a jó helyek, jó időben. Én mindig ott vagyok. És te?
Reklámot csinálni azt tudok magamnak. Az bezzeg megy.
És nagyon szép bolyhos kiscicás füzeteim vannak.
És nagyon szép bolyhos kiscicás füzeteim vannak.
2012. szeptember 10., hétfő
Nem túl etikus gondolat részemről, de úgy döntöttem, hogy ha legközelebb megyek be a laborba, akkor az ottani szuperszámítógépen ezúttal nem a BSG Onlájnt fogom kipróbálni maxra tekert felbontáson (mint legutóbb), hanem egy portable AmpliTube-ot maxra tekert bufferrel.
Meg egy gitárral.
Csak hogy leellenőrizzem, mekkora a latency.
Olyan laborban akarok dolgozni, ahol nem csesznek meg, ha a main szuperszámítógépen akarok ilyesmit csinálni. Hanem mondjuk beszállnak mellém még egy bemenettel.
- What are your LEGAL initials?
JKL. Gimnázium utolsó pár évében jöttem csak rá, hogy az ábécében is egymás után következnek.
- Who's the first B in your contacts?
Nem más, mint mindenki kedvenc konzulense, BP.
\o/
- When was the last time you laughed really hard?
Amikor Mmel mindenféle cigány neveket nézegettünk, Orsós Tamagocsi, meg Lakatos Csarmander, és ezeken, most ez jutott eszembe.
- Your number 1 top friend walks out of your life, do you go after them?
Még szép hogy. De ajánlom neki hogy csak ne nagyon sétálgasson sehova, jóvan?
- Explain your last awkward moment?
Maa fiú aki tetszik a kiszemeltem az intézeti asszisztens jött velem szembe hirtelen a lépcsőfordulóban, és érdekesen nézett furán nézett fehér picsanaci volt rajtam, pedig aznap jött meg úgy köszöntem hirtelen a lépcsőfordulóban, hogy
"...Csókolom!, izé... heló, izé... jónapot."
Tehát lényegében mindent mondtam, csak éppen a helyes "jószerencsét"et nem. Igen, lőjetek le.
- Are you afraid of the dark?
Most már nem, mert elképzelem mit szólnának hozzá a sötétben lakó szörnyek, ha a takaró alatt önkielégíteni kezdenék, és ezen elvigyorodom és nevetségessé válik az egész szituáció.
- Do you have good vision?
Nagyon nem. Hmű.
- Have you ever tripped someone?
Nem hinnétek el a nagy arcom, de egyszer ráléptem wálira, hatodikban, bizony. A fehér nadrágjára.
- Are you Irish?
Szerintem nem, de ne zárható ki teljes bizonyossággal.
- Do you use chap stick?
Igazából taszít, ha valakinek bármilyen olajos-zsíros-színes-ránézésre is rossz ízű szar van a száján.
- Do you have any scars?
Egyszer belém állt egy rozsdás grillsütőrács, ami három méter magasról esett az arcomra.
- Is there someone you will never forgive?
Azoknak a volt ismerőseimnek, akik könnyű vérűek lettek, miután megszakították velem a kapcsolatot. Vagy lehet hogy most az ok-okozatot felcseréltem. Igazából én sok embernek sosem bocsátanék meg, mert nem tartom rá érdemesnek őket.
- Are you dating the person you last held hands with?
Na pont erről beszélek.
Kivéve, ha a mamád az. De csak akkor.
- Name the last person to text you?
M.
- Would you marry someone 8 years older than you?
Hmm. Attól függ, ki lenne az. De minél előrehaladottabb korban vagyunk, annál irreevánsabb mindenki számára a korkülönbség. Egy idő után meg már fel se tűnik.
- Can you go in public looking like you do?
Most ez kurva égő, de nem tudom ilyen aggyal most felfogni, hogy ez a mondat mi a tökömet jelenthet.
- Have you ever kissed someone whose name started with a A?
Kinyaltad már valakinek a seggét, akinek a neve úgy kezdődik, hogy K?
- What side of the bed do you sleep on?
Kissé a jobb oldal felé tendálok újabban.
- What's the first thing you'll do on your wedding day?
Adok egy puszit M arcára. Aztán kifészelem, hogy ma wedding lesz gec'.
- Do you fall for people easily?
Nem. Gyanakvó tipus vagyok.
- Has anyone put their arms around you in the past 5 days?
Na lehet tippelni hogy ki volt.
- Do you miss the way things used to be?
Néha igen, de csak boldog nosztalgiából. Arra törekszem, hogy a dolgok mindig egyre jobbak legyenek, és így mindig a jövőbe vágyom.
JKL. Gimnázium utolsó pár évében jöttem csak rá, hogy az ábécében is egymás után következnek.
- Who's the first B in your contacts?
Nem más, mint mindenki kedvenc konzulense, BP.
\o/
- When was the last time you laughed really hard?
Amikor Mmel mindenféle cigány neveket nézegettünk, Orsós Tamagocsi, meg Lakatos Csarmander, és ezeken, most ez jutott eszembe.
- Your number 1 top friend walks out of your life, do you go after them?
Még szép hogy. De ajánlom neki hogy csak ne nagyon sétálgasson sehova, jóvan?
- Explain your last awkward moment?
Ma
"...Csókolom!, izé... heló, izé... jónapot."
Tehát lényegében mindent mondtam, csak éppen a helyes "jószerencsét"et nem. Igen, lőjetek le.
- Are you afraid of the dark?
Most már nem, mert elképzelem mit szólnának hozzá a sötétben lakó szörnyek, ha a takaró alatt önkielégíteni kezdenék, és ezen elvigyorodom és nevetségessé válik az egész szituáció.
- Do you have good vision?
Nagyon nem. Hmű.
- Have you ever tripped someone?
Nem hinnétek el a nagy arcom, de egyszer ráléptem wálira, hatodikban, bizony. A fehér nadrágjára.
- Are you Irish?
Szerintem nem, de ne zárható ki teljes bizonyossággal.
- Do you use chap stick?
Igazából taszít, ha valakinek bármilyen olajos-zsíros-színes-ránézésre is rossz ízű szar van a száján.
- Do you have any scars?
Egyszer belém állt egy rozsdás grillsütőrács, ami három méter magasról esett az arcomra.
- Is there someone you will never forgive?
Azoknak a volt ismerőseimnek, akik könnyű vérűek lettek, miután megszakították velem a kapcsolatot. Vagy lehet hogy most az ok-okozatot felcseréltem. Igazából én sok embernek sosem bocsátanék meg, mert nem tartom rá érdemesnek őket.
- Are you dating the person you last held hands with?
Na pont erről beszélek.
Kivéve, ha a mamád az. De csak akkor.
- Name the last person to text you?
M.
- Would you marry someone 8 years older than you?
Hmm. Attól függ, ki lenne az. De minél előrehaladottabb korban vagyunk, annál irreevánsabb mindenki számára a korkülönbség. Egy idő után meg már fel se tűnik.
- Can you go in public looking like you do?
Most ez kurva égő, de nem tudom ilyen aggyal most felfogni, hogy ez a mondat mi a tökömet jelenthet.
- Have you ever kissed someone whose name started with a A?
Kinyaltad már valakinek a seggét, akinek a neve úgy kezdődik, hogy K?
- What side of the bed do you sleep on?
Kissé a jobb oldal felé tendálok újabban.
- What's the first thing you'll do on your wedding day?
Adok egy puszit M arcára. Aztán kifészelem, hogy ma wedding lesz gec'.
- Do you fall for people easily?
Nem. Gyanakvó tipus vagyok.
- Has anyone put their arms around you in the past 5 days?
Na lehet tippelni hogy ki volt.
- Do you miss the way things used to be?
Néha igen, de csak boldog nosztalgiából. Arra törekszem, hogy a dolgok mindig egyre jobbak legyenek, és így mindig a jövőbe vágyom.
Hétfőn reggel nyolcra három sziltant berakni nettó kicseszés. Én voltam az egyetlen a csoportban, aki értette miről van szó, de én is csak azért, mert 7 félév alatt végeztem el a mechát ötösre. 7 félév basszus, az már majdnem 4 év, ezért már igazán kaphatnék valami nobel-díjat szakképzettséget érte. Kétfunkciós differenciáloperátor.
Az új kedvenc napom következő négy óráját pedig az a tanár tartotta, akitől évek óta a legjobban félek, jobban mint a sátántól, és az egész csoportban csak hárman vagyunk, és a másik kettő sokkal aktívabb órán mint én, úgyhogy még reflektáltabb környezetben vagyok, oh yeah. Kíváncsi vagyok mivel lep meg a tanrend holnap, come at me bro!

2012. szeptember 9., vasárnap
Ma azzal szórakoztam, hogy egyrészt találtam egy független embert, aki szerint is a szex és a szeretkezés nem ugyanaz a fogalom (naugye), másrészt nincs erősítőm mert épp használaton kívül van, úgyhogy azt kellett megoldanom, hogy gitárt csatlakoztassak gitárkábellel a géphez, erősítsem és torzítsam a bemenő jelet, és rákeverjem valahogy a loopra amit tegnap mutattam, és mindezt windowson, és lehetőleg agyvérzés nélkül.
Szóval a tegnapi kotta, lejátszva.
Még dolgozom rajta, még egy szólamot akarok, valami szólót.
2012. szeptember 8., szombat
Egyébként nagy rajongója vagyok Yonderboi bácsinak, ezért a kedvéért rögtönöztem egy gitárszólamot az első loopjához, hogy örüljön.
E| -------------------------------------------------------------------------------------- ||
B| -------------------------------------------------------------------------------------- ¤||
G| ---------------------9---9-7---7-7---------------------------------------------------- ||
D| -------------------------------------11---11-11---11-11---11b12----12-12r11---11-11--- ||
A| 9----9--9----9--9----7---7-7---7-7---9----9--9----9--9----9--------9--9-------9--9---- ¤||
E| 10---10-10---10-10-------------------------------------------------------------------- ||

A végén azt a hajlított hangot úgy kell tartani, nem kell átmenni a 12-esre, csak nem tudom hogy azt hogy kell jelölni, és senki nem árulja el, pedig ez sürgős probléma. Felvenném mikrofonnal, de éjjel fél 12 után a családtagjaim nem tolerálják az erősítő hangját, nem is értem a logikájukat hogy miért.
2012. szeptember 7., péntek
Néha az az érzésem, hogy vagy a tanrend nagyon új, vagy csak mindenki nagyon leszarja.
Az egyetemi honlapon az órarendben (igen, kb egy hetembe telt megfejteni, hogy egyáltalán melyik betűkódokat kell néznem) négy féle órám van. Szakirányból. Törzsanyag nincs az órarendben, azminek.
A múltkor kézhez kapott tanrend szerint 7 féle órám lesz.
A kettő között összesen 1 óra az átfedés, azaz 1 óra az, ami megegyezik a kettőben.
De egyébként lényegtelen, mert azon az egyen kívül semmit sem sikerült felvennem még a neptunban (a tárgyfelvétel szerda reggel volt), mert még ki sem írták őket. De hétvégén már ki sem fogják. Ergó azt sem tudom, hogy lesznek-e, nemhogy azt, hogy mikor.
Szóval a megoldás az lesz, hogy jövő héten beülök minden órára ami az órarendben legalább szerepel, és még mielőtt a tanár elkezdené tartani az előadást, illedelmesen meg fogom kérni őt, hogy fogalmam sincs hogy ez milyen óra és hogy én mit keresek ott, úgyhogy mondja meg.
2012. szeptember 6., csütörtök
Szürkés idő volt ma. Az összefüggő felhőrétegen csak néha kukkantott keresztül egy-egy zsenge napsugár. Együtt ebédeltünk fűszeres sült krumplit, amire sajt volt olvasztva. Ezt követően megajándékoztam egy 1000 darabos pacis kirakóval. Szülinapja alkalmából. Ami egy hónapja volt. Bűntudatom van, amiért a gyökér muzikeresek még nem küldik az effektpedált, amit neki szántam. Később a várkertben megmutattam neki, hogy milyen ízű a barna sör. Épp egy csapat biztosúr sétált el mögöttünk, de mi természetes módon viselkedtünk. Igazából rettentő fontos volt hogy megkóstolja, tanulási célzattal, hogy ilyen ízű a barna sör. Szerintem át lehet érezni.
Nem erről akartam írni, hanem arról, hogy szeretem, arról a mindent elemésztő érzésről akartam írni, ami akkor fog el, amikor majdnem hozzáérek, de mégsem, mert kissé félek megérinteni, félek attól hogy hirtelen eltűnik, hogy szertefoszlik mint valami köd, vagy mint az ikrek a mátrix kettőben, félek hogy fájni fog neki, félek, hogy baja esik tőle. Egy tünemény, a báj elemi kvantumja, nem e világból származik, hanem valahonnan máshonnan. Onnan, ahol a lányok a lelkük legmélyéig örökre megmaradnak kedvesnek és elbűvölőnek, onnan, ahol genetikailag van kódolva az értelmi szépség. Mert az van, hogy máig nehezen hiszem el, hogy ilyen létezik, egy nő, egy olyan nő, amilyennek egy nőnek lennie kell, a megtestesült, eszményi ember, egy műalkotás, és nem Isten teremtette, hanem halandó szülte e világra. Ő az az ember, aki a létezésével már most jobbá tette mindenki sorsát, egy szelíd mosolyával megváltja az emberiség összes bűnét, és én rajongok ezért az emberért. Ez sokkalta túl megy az örök hűségen, túl megy minden emberi érzelmen, egy homéroszi költeményben találom magam amikor reá nézek, a márványból faragott félistenek közt, ahol nem létezik más, csak tökéletesség.
Ő M, és tökéletes, és én szerelmes vagyok a mérhetetlen tökéletességébe. És féltem őt, jobban féltem mint bármit amit félteni lehet e világon. Ő az, akitől a létezés értelmét nyeri. Az életcélom volt megtudni, hogy létezik. Megtartom őt a világ legboldogabb nőjének, ő nem érdemel annál kevesebbet.
2012. szeptember 5., szerda
A mai lol-sztori némi magyarázatra szorul, úgyhogy először egy kis definíció.
Vannak a díszkohászok. Ők azok a hallgatók, akiknek a mentalitása megegyezik valamelyik harmadrangú vidéki focicsapat drukkerével, csak ez a kar felé irányul. Minden pitiáner kari rendezvényen ott vannak az első sorban, és sajnos ők jelentkeznek elsőként, amikor a kar népszerűsítéséről van szó. Többször látni őket egyenruhában, mint normál hétköznapi viseletben, és ők azok, akik nagyon a szívükre veszik a hagyományőrzést. Érdekes módon a hagyományőrzés fogalomkörébe ipar szempontjából csak az öntészet és a tűzi kohászat tartozik, más kémiai vonatkozású dolgokat, mint pl. polimergyártás vagy kerámiák, messziről kiröhögnek. Közös vonásuk még, hogy az óralátogatást sem tartják megőrzendő hagyománynak, ennek megfelelően a tanulmányi teljesítményük is rendszerint kifejezetten átlag alattinak mondható, és ez még finom kifejezés. Lakhelyük a koli és környéke, a helyi kocsmák, de nem kell aggódnod amiatt, hogy a diplomaosztódon összefutsz velük, kevesen jutnak el odáig, mire végzel. Még akkor is, ha csúsztál.
Szóval voltam ma beiratkozni, amúgy semmi nem volt, halál unalmas meg minden, de több lány van idén, mint fiú, és még így is rettentő kevesen vagyunk. Kaptunk kari kiadványt amiben benne vannak a fontos infók, tanrendek és szervezeti felépítések, satöbbi, meg egy három példányos hallgatói szerződést, ami 4 évet követelt az életemből, és a lelkem és ártatlanságom, cserébe egy végzettségért, és én odaadtam neki. Vagy rahedli pénzt. De akkor már inkább a lelkem.
Aztán jött az a rész, amikor a friss msc-seknek szakirányt kell megjelölni, én meg a szakirány új, hosszú, megjegyezhetetlen neve helyett a tanszékvezető tanár nevét méltóztattam mondani inkább, mert az rövidebb és közérthetőbb. Erre az egyik díszkohász az első padból hátrafordul, és odakiabálja nekem, hogy
- És te így kaptál diplomát?
Amire én nem válaszoltam, és először nem is esett jól ez, hogy indokolatlanul belém köt valami ősbunkó. Viszont egy pöppet nevetségessé tette magát ezzel, tekintve, hogy éppen az én nevem hangzott el két mondattal korábban, a kezében lévő kari kiadványban pedig az én nevem az egyetlen, ami három helyen is szerepel a kiemelkedő tanulmányi eredményeknél. Az ő nevét viszont nem láttam, ő nem volt ott valahol? Sőt, egy tanulmányi versenynél sem láttam a nevét. Hogy is hívják? Nem emlékszem, nem velem kezdett, hanem még régen.
Ezt a rövid kis történetet tanulságképp osztottam meg. Ne a napiszarral tegyétek híressé a karotokat.

2012. szeptember 4., kedd
drazsés joghurt
Ma csinos asszisztensnőm segítségével kiszámoltuk, hogy pontosan 27,48%-al fizet többet valaki, ha készen veszi a smartiesos eperjoghurtot, mintha összetevőiből rakná össze. Egységnyi, 1/5 tömegnyi smartiest tartalmazó smartiesos joghurtra számolva. A smarties-szemcsék mérete a kutatómunka során nem volt releváns tényező, ahogy az eperdarabkák sem. Igazából nem találtunk olyan joghurtot ami amellett, hogy nem ivó-, még darabkátlan is. Tök jó szó az, hogy darabkátlan. Nestlét meg pláne nem, úgyhogy organoleptikusan kellett kiválasztanunk a hozzá karakterisztikában legközelebb álló tejkészítményt. További eredmény még, hogy az amúgy tűrhető ízű, zsírszegény ivójoghurt és a smarties valami brutálisan szörnyű ízű együtt. Erre nem számítottunk.
Holnap meg mehetek be kilencre basszameg. Küldték ugye nekem a tonnányi szart levelet, amit a kicsiknek szoktak, a beiratkozás menetéről, és oda volt írva, hogy mikorra kell menni és hova. A baj csak az, hogy kurvára nem tudom eldönteni, hogy a kicsiknek szánt felettébb hasznos infók mekkora hányada vonatkozik rám, a veterán csatalóra, és nem intézhetem-e neptunon keresztül úgy, ahogy az elmúlt 7 félévben, vagy tényleg be kell-e mennem nekem is, mint a dedóban. Az egyik legfőbb probléma az, hogy nagyon nem akarok emberekkel találkozni, mert elegem van belőlük, elegem van az egyetemistákból, azokból akik még nagy arcok mert még nem tudják, hogy csúfosan meg fognak törni az évek alatt, meg azokból is, akik azt hiszik, hogy megtörtek, meg hogy látták már az egyetem igazi arcát, pedig még egy fél diplomáig sem jutottak el. Szóval én most előre megjósolom, hogy az lesz, hogy holnap reggel olyan fejjel fogok bemenni a sok kicsi közé, mint akinek tűzoltófejsze lapul a táskájában használatra készen, elkezdem hallgatni a téósok szerencsétlenkedését, elképzelem hogy mennyi ideig fog még ez tartani, majd 10 percen belül legyűröm a beiratkozási papírt valaki torkán, és lelépek a búsba.
Itt pedig egy vendégposzt. Tessék rá odafigyelni, mert az asszonynak igaza van.
cetlik:
ezvoltma,
hogyisvanez,
nem fun,
recept,
vendégposzt,
zegyetem
2012. szeptember 3., hétfő
A nagyim a múltkor arról panaszkodott a hátam mögött a szüleimnek, hogy miért kellett megvenni azt a gitárt az én pénzemből, amikor mindig csak ugyanazt a három hangot játszom rajta. Ma reggel btw hogy, hogy nem, véletlenül pont azzal ébresztettem, hogy 300 watton elzúztam neki a stockholm szindrómát.
Ez után bementem dolgozni, vagyis aláírni a szerződést, amiért a pénzt kapom. Na jó, dolgozni is szoktam persze, hiszen nem lenne miből publikálni a világhíres eredményeimet, de a mai nap főleg azzal telt, hogy carry ont dúdolgattam, olvasztótégelyecskéből és filctollból megalkottam ezt
Illetve találtam tekercselt acélhuzalt, amit kifeszítettem egy fával, és szénüveg szilánkkal elpengettem rajta a boci-boci tarkát egy rögtönzött labor-koncerten. Aztán ott van Dave, aki azt szokta csinálni, hogy ha olyan Lidles Roger nápolyit vagy mit, csokis ostyát viszek kajálni (rendszerint azt szoktam), akkor ő azt kettétöri, és muhaha, káosz professzor. Úgyhogy kiszaladtam a lidlbe gyorsan venni egy rogert, de Dave nem volt bent a laborban, mert épp kompozitot gyártott ipari(!) méretekben a tavalyi kísérleteim alapján, úgyhogy nejlonzacskóban felragasztottam neki a rogert az egyik elszívószekrény oldalára.
Egyébként a kutatók éjszakáján én is demonstrálni fogok, a hómméd szuperparamágneses folyadékomat fogom mutogatni a jónépnek, és magyarázni hozzá, hogy mit miért és hogyan olyan awesome, amilyen.
Gondolom ebből a szövegből lejön az, hogy büszke vagyok arra amit csinálok
A jövő heti órarendem előzetes terveitől meg úgy beparáztam, mint már évek óta nem. Van az a tanár akit régebben emlegettem, hogy háromszor kúrt ki engem vizsgáról, és hogy tőle félek a legjobban, és sanszos, hogy órát fog tartani nekem, de jaj, csak azt ne.

Aztán mentem a parkba találkozni M-mel. Vettem neki ajándékba Bountyt, általában szoktam. Meg kindert, mert azzal jókat tudunk poénkodni. Jaj, holnap jusson eszembe, hogy vegyek smartiest és epres joghurtot, hogy összeöntsem a kettőt.
A múlt szombati dobos-gitáros kocsmás izé pedig elérhető dévédén és kazettán.
2012. szeptember 2., vasárnap
Durva, hogy ugyanannyi idő alatt, ami alatt én és M először találkoztunk, szépen egymásba szerettünk, és azóta mélyül az egymás iránt érzett bizalmunk és idült mosollyal arcunkon csendben merengünk a természet és egymás szépségén, az alatt mások turbó sebességgel már két kapcsolatot elhasználnak és ganajoznak ki. És van ennél még több is, pl. fészen az a felsőbb éves lány, aki havonta váltogatja a státuszát. Aztán utána még meg van könnyebbülve, hogy jobb így. Persze.
Vannak, akiknek nem való kapcsolat, mert csak tönkreteszik, három perc alatt örökre belerondítanak, mint Mr. Bean Whistler anyjába, holott egy szép párkapcsolatnak olyannak kéne inkább lennie, mint Vénusz születésének, ami 500 év után is ugyanolyan szép, és kidolgozott, mint mikor elkészült. Nem kárörvendő vagyok, csak szomorú, hogy vannak, akik ennyire nem veszik komolyan ezt a dolgot. Szomorú vagyok, hogy a mi kapcsolatunk ma már ennyire különlegesnek számít. A világ egy kurva, és ki akarom hajítani az esőbe. Elegem van a megállóban a gyerekeivel veszekedő anyából, a monster sapis, dekoltált pólós kancsókból, meg abból a szerencsétlen komlósi srácból is, akit, bár kimondottan nem topmodell, kb. háromszor láttam valami kifestett szajhával ölelkezni, és azóta sem. A világ egy ribanc tinilány, akit jól meg kéne rázni, és azt mondani neki, hogy eszednél vagy, lányom?
Nem, hiába játszod meg hogy jó érzés volt kidobni a pasid, nem hiszek neked. Vagy ha tényleg jó érzés volt, akkor jobban tennéd, ha magadba néznél. Minek tartod magad? Élvezed az életet? A boldogságot keresed? Vagy csak azt, hogy ne legyél egyedül?
Na jó, ezt a posztot nem folytatom, mert randim van. A mai romantikus délutánt is M társaságában töltöm. Igaz szerelem létezik, csak venni kell a fáradságot hozzá. A világ egyszerűen nem érdemli meg, hogy M rá pazarolja azt az elbűvölően gyönyörű, kék tekintetét.
2012. szeptember 1., szombat
Szerintem a határ ott van a kettő között, hogy az önbizalom mögött bizonyíthatóan valós tartalom van, de egyébként szerintem nagyrészt a befogadótól függ az ítélet. Megmagyarázom, mondjuk egy hipotetikus énekes és Bill Gates, mint ismert gazdag ember karrierjén keresztül. Tegyük fel az énekesről, hogy azt állítja, hogy állati jól tud énekelni. Ez első hallásra inkább lehet önteltség, de ne felejtsük el, hogy bizonyos esetekben nincs szükség (ál)szerénységre, ez is csak egy szint. Van, ahol alap, hogy tudnia kell magáról, hogy jól tud énekelni. Mondjuk ha egy színvonalas, világhíres banda énekese az illető. Akkor nincs azzal baj, ha tudja magáról, mennyire jó, vagy mennyire nem. Akkor kezdődhetnek a gondok, ha megkéred, hogy jó, akkor énekeljen valamit. Így, ha az állítása mögötti valós tartalmat kell bizonyítania, egyből kiderül, hogy csak őszintén közölt, reális önképe van-e, vagy önteltsége.
Meg vannak, akik megkérdezik, fontos-e egyáltalán a kézzel fogható, használható énektudása mellett, hogy mit gondol magáról.
Most persze nem tudok elvonatkoztatni magamtól, és attól, hogy egyesek számára egy beképzelt tuskónak tűnhetek így blogon keresztül. Pedig én régebben -külső források szerint is- kifejezetten szerény voltam, és még most is annak tartom magam, és csak tényeket szoktam közölni, vagy olyan dolgokat, amelyekre büszke vagyok. Ez is egy szint. Mint ahogy -közhelyes példával élve- nekem sem tűnne arcoskodásnak, ha Bill Gates kitwittelné, hogy vett öt maseratit. Ő megteheti. De még az sem, ha azt írná, hogy látod-látod, te is vehetnél öt maseratit, ha sokra vitted volna. Mert ezzel igaza van, jól kell tanulni és alkotni kell, és akkor nekem is telleni fog öt maseratira, az ilyesmi inkább motivál engem. Az, hogy mennyire híres, vagy hogy mennyire utáljuk az operációs rendszerét, jelen esetben irreleváns. A tény az, hogy ő sikeres és gazdag, és ezt ő érte el, azzal, amilyen módon él, és az igazi kérdés az, hogy te mit gondolsz róla.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)