Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de peak szórakoztatásnak tartom azt, amikor beöltözött amatőr pókemberek nyilvános rendezvényeken elrontják a hátraszaltót, és lefejelik a földet. Gyakorlatilag vég nélkül tudom nézni ezeket a videókat, és nem unom meg.

A dolgot még magasabb szintre tudja emelni az Avengers aláfestő zene.

AI rant

Alapvetően az a bajom a ChatGPT-vel, hogy úgy viselkedik, mintha egyetemi vizsgázó lenne, aki nem tanult egy kumma betűt se, de annak ellenére IQ-ból próbál összerakni valami kellően feltupírozott, hihetően hangzó választ, hátha átcsúszik kettessel.

Gyakorlatilag nem volt még olyan alkalom, hogy ne nekem kellett volna megtanítanom valamire, amiről teljes meggyőződéssel állított totális baromságot. A helyzet súlyosságára ma döbbentem rá, amikor a kémiai nevezéktanba tört bele a bicskája, ami kábé a világ legegyenesebb, legkövetkezetesebb szabályrendszere az algebra után. Rendes volt, minden alkalommal hálásan megköszönte, hogy kijavítottam néhány olyan kérdésben, amire egyébként tőle vártam volna választ. Így ezek után mit lehet neki elhinni? Azt se merem ezek után megkérdezni, hogy melyik porszívót ajánlja.

Az AI átveszi a hatalmat, a nagy lófaszt. Csak a munkámat duplázza meg, mert double checkelni kell mindent, amit mond.

Erről eszembe jutott, hogy nagyjából húsz éve (ennyi idő után már nem emlékszem pontosan, hogy mikor) találtam a suliban a szekrényemben egy szerelmeslevelet. Pár napig érthető módon nagyon izgatott voltam, de aztán egyre gyanúsabb lett, hogy egyrészt nem lett folytatása a dolognak, másrészt furcsának találtam, hogy valamelyik osztálytársam sok év után zúg hirtelen teljesen belém. Végül Denee állhatatos nyomozati munkájának köszönhetően be is bizonyosodott amit bárki sejthet, hogy csak a lányok egy kisebb csapata próbált ilyen módon szórakozni, és ne vegyem komolyan.

Nem tudom, hogy miért jutott ez eszembe a fenti poszt kapcsán. Lehet, hogy meghatározó emlék a gimnáziumi éveimből.