Na hát balekká kereszteltek, bekentek korommal, nyakon öntöttek sörrel, most már teljes jogú tagja vagyok az egyetemi Campusnak. Túlvagyok az első szakestélyen, megszereztem a második kupám (az elsőt a gólyatáborban nyertem, egy 2006-os kohlenbrenner kupa), a többiek meg most épp a MADben és a Rockyban császkálnak, csak én kénytelen voltam hazajönni, mert egyrészt utálom az ilyen bulikat, másrészt holnap délre a városban kell lennem teljesen józanul.
Ami a józanságot illeti, nem ittam sokat, egy üveg sört és pár korty krampampulit, de ez így összesen egy kicsit kiütött, és most szédülök. A krampampuliban érezni lehetett a pálinka ízét, hinnem kellett volna a rossz sejtésemnek. Vigyázni kell vele legközelebb, nem gyerekjáték.
A vulgómat ezzel együtt két évig fogom használni, az úgy szól, hogy J. K. L. vulgó Csak csendben, csak halkan, az alias nevemet pedig az összes többi évben, az úgy hangzik, hogy J. K. L., alias Első három parancsolat.
Eddig setét pogány voltam, most bALEK lettem, másodévben kohlenbrenner leszek, harmadévtől Firma, ötödév után pedig veterán, és az a baj, hogy ezt az egészet csak az értheti, aki tud egyet és mást a selmeci hagyományokról. Dénes, kíváncsi vagyok a te vulgódra és aliasodra, meg mindenki máséra is, aki érti, miről zagyválok itt.
Kemény az egyetem. De most már egyre könnyebb.
Magyarázat: (aki nem ismeri, annak érdekes lehet, de akit meg nem érdekel, az semmit sem fog érteni az egészből)
Tehát ahhoz, hogy egyenruhát viselhessek és gyűrűt hordhassak a kar címerével, meg kell, hogy kereszteljenek. Ehhez viszont járnom kellett a balekoktatásokra, ahol megtanítják a selmeci hagyományokat, amik 1735-től, az egyetem selmecbányai alapításától kezdve folyamatosan keletkeznek. A balekjelölteknek meg kell tanulniuk egy tízparancsolatot, amelyben tulajdonképpen a jogaikat ismertetik. Ebből az első három parancsolat így szól:
1. balek, kussch!
2. balek, kussssch!
3. balek, kusssssch!
(ezt csak az alias nevem értelmezése miatt írtam le, mert mindig olyan csendben voltam oktatásokon meg máskor is, mint a balek, aki kussschol). A balek tudnivalóiból vizsgát tettem kifejezetten jó eredménnyel, a keresztelési ceremónia egy szakestély keretében zajlik. Az akkor még setét pogányokat nyakon öntik sörrel, az arcukat bekenik korommal, és közben két nevet adnak nekik, egy vulgót és egy aliast, azt az előbb már elmondtam, hogy melyik melyik. Az elkövetkező években ennek megfelelően kell őket szólítani. Ezután tehát bALEK lettem, első évben ki vagyok szolgáltatva a Firmák kényének-kedvének. Másodévben Selmecen a diákok szénégetést tanultak, ezért hívták őket kohlenbrennereknek, tehát minket is. Harmadik évtől válik a Firma Firmává, és ha öt évet eltöltött az egyetemen, akkor lesz belőle veterán. A krampampuli pedig egy tradícionális alkoholos ital, aminek tulajdonképpen csak egy ember tudja a pontos receptjét, aki készíti. És most pedig éppen büfögöm föl a sört, és rá kellett jönnöm, hogy a krampampulinak bizony jobb íze volt és több volt benne az alkohol, mint ami nekem elég.
A kupának meg szimbólum ereje van, mert minden szakestélyen külön kerámia kupát kap mindenki, egy-egy kupáról meg lehet állapítani, hogy melyik évben, milyen szakesten használták. Az a menő az egyetemen, akinek minél több különböző kupája van.

1 komment:
De most komolyan büszke vagyok rád. Kemény két hónap lehetett.
Megjegyzés küldése