Nem tudom eldönteni, hogy ez big dick energy, vagy egyszerű beleszarás mindenbe. Valószínűleg utóbbi, de én végtelenül szomorú lettem ettől a hirdetési fotótól, egész héten a nap legrandomabb pillanataiban jutott eszembe.

váratlanul lélekemelő mém

Ezt a taget 18 évvel ezelőtt is kitöltöttem. Nem tudom, hogy akkoriban milyen válaszokat adtam, mert direkt nem akartam megnézni, nehogy a mostani válaszaimat befolyásoljam.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Valószínűleg az utcán, és valószínűleg a feleségem keze volt.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Attól függ. A képzettségeim és képességeim miatt majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy nem küldenének a frontra, viszont ha beüt a fővárosba egy kósza atom, akkor mindegy, hogy éppen a fronton vagyok-e.

3. Bealszol a tévé előtt?
Nem, erőt veszek magamon, kikapcsolom, feltápászkodok, kulcsra zárom az ajtókat, bezárom az ablakokat, lekapcsolom a lámpát, felhúzom a redőnyt, lefektetem a nyuszikat, felmegyek az emeletre, fogat mosok, és aztán külön bedőlök az ágyba.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Fúj, nem, nem szennyezem be az egész dobozt a bacijaimmal.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
Nálunk nincsenek ilyenek, csak a hanyatló nyugaton, ahol nem azt írják le, amit mondanak.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
Ha az utóbbi egy évet nézzük, akkor az szerintem Ferivel volt tavaly ősszel, a szilícium-karbidon kialakuló ohmikus kontaktus kapcsán volt közöttünk egy félreértésen alapuló rövid, de annál hevesebb szakmai vitánk.

De semmi gond, meg attól még legjobb barik maradtunk azóta is.

7. Gyorsan gépelsz?
Billentyűzeten úgy, mint bármelyik másik millenial. Mobilos keypadet viszont képtelen vagyok eltalálni a kis geci betűket a virsli ujjaimmal, és meg vagyok győződve arról is, hogy főleg a kibaszott képernyő nregisztrálja félre azt, hogy mit nyomok le. Kurva gyorsan gépelek azon is, de nagyjából 85%-os hibarátával, így percekig tart azon leírnom egy értelmes mondatot.

8. Félsz a sötétben?
Igen. Aki nem fél a sötétben, az vagy már tudja mi rejtőzik benne, vagy pszichopata.

9. Most van valaki, aki tetszik?
A feleségem tetszik. Elég jó nő.

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
Nem ért véget, és ez így van jól.

11. Szerencseszámod?
Négy.

12. Nyertél már lottón?
Még nem, pedig idén már másodjára volt péntek 13, és ez egy jel.

13. Most iszol valamit?
Hú jó hogy mondod, a hidratálás fontos. Megyek egy pohár vízért.

14. Okosnak tartod magad?
Nem különösebben, évek óta enyhe imposztor-szindrómában szenvedek, és úgy érzem, hogy a korábbi években rám ragadt szakma fénye elkezdett kicsit megkopni, így az utóbbi időben inkább csak próbálom túlélni a napokat. De kicsit nyugtat a tudat, hogy a környezetemben sokan vannak ezzel így, nem egyedül szenvedek.

15. Ettél valaha bogarat?
Aha, valaki hozta indiából, szárított tücsök. Nem volt jó, rátapadt a garatomra.

16. Most van valaki, aki hiányzik?
Régi barátokkal szívesen összefutnék egy-egy alkoholmentes sörre, de aki igazán fontos nekem, az mind körülöttem van.

17. Mit kérsz karácsonyra?
Az jó messze van még, nincsenek konkrét vágyaim. 35mm-es film bármikor jöhet, kerti szerszámok is, és PS5 játékok is.

18. Ismered a muffinembert?
"A muffinembert?"


19. Beszélsz álmodban?
Nem, de állítólag hangosan horkolok.

20. Emlékszel az első csókodra?
Igen, emlékszem. Nyálasan hangzik, de objektíven tekintve is meghatározó pont volt az életemben.

21. Reptettél valaha sárkányt?
Aha, még gyerekként az olasz tengerparton. Aztán egész este sírva csomóztam ki az összegabalyodott damilt.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
Korfun is van egy titkos partszakaszunk, legutóbb ott mentem úszni. Pofátlanul meleg volt a víz.

23. Sikeresnek tartod magad?
Ha kimatekozom az életkoromat, meg hogy mit sikerült eddig elérnem az életben másokhoz képest, akkor nem mondom magam se kevésbé, se jobban sikeresnek. Vannak olyan eredményeim, amikkel jóval előrébb vagyok a kortársaimnál, de más területeken meg erősen le vagyok maradva.

De ha kicsit hátrébb lépek és azt látom, hogy egy éve fizetem egy nagy ház részleteit a fővárosi aggló prémium részén anélkül, hogy teljesen csődbe mentem volna, akkor ebből az következik, hogy a munkám is jól fizet és a jelek szerint még kibaszni se akarnak, szóval ha ezt vesszük a siker mércéjének, akkor az vagyok.

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
217-et mutat a google

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
Nem, mit kezdjek egy lóval? Azt etetni kell meg futtatni, meg Kriszti tud még arról mesélni, hogy mi mindent kell vele csinálni, mert neki van.

26. Mik a terveid holnapra?
Nagyrészt pihenés. Mára is az volt, meg óriási gémelések, de lehet, hogy az élet mást hoz.

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
Családi találkozón ettem magam degeszre, meg 3D-nyomtattam nyolcvan tonna műanyag alkatrészt különféle célokra.

28. Most hiányzik a suli?
Dehogy hiányzik. PTSD rémálmaim vannak tőle azóta is.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?

30. Szeretsz szingli lenni?
Nem szeretek, utálok az lenni. Még szerencse, hogy 15 éve nem vagyok az.

31. Szereted a szobádat?
Aha, van saját külön bejáratú vécém is hozzá. Azt azért elég menő dolognak tartom.

32. Ki a hősöd?
A kérdés Baldur's Gate-i értelmében kettő is van: Egy Juanita nevű gnóm warlock, és egy Puccini nevű félelf néger arcane archer.

33. Lógtál valaha a suliból?
Nem, az túl sok stresszel járt volna.

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
Folytatom a nyomtatást, meg talán kertészkedek is egy kicsit. De főleg Cyberpunk kampányt tervezek, mert már ég miatta a pofám, hogy halogatom.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
Bámulatos, hogy ez az egy kérdés húsz év alatt hogyan tudott öregedni. A fél karomat odaadnám, ha be lehetnék zárva a feleségemmel a házba napokra úgy, hogy nem kell mennünk sehová, tejóég, mennyire élném azt.

36. Mi a kedvenc ételed?
Valószínűleg a mátrai borzaska, de a vörösboros szarvaspörkölt is ott van mellette erősen.

37. Ettél valaha kutyakaját?
Így vagy úgy, de mind azt esszük...

38. Őszinte ember vagy?
Helyzettől függ, de igyekszem az lenni. De a konfliktuskerülésem ezt felül tudja írni.

39. Szereted a ham&eggs-et?
Az egg részét nem. De a sonkát azt igen.

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Ha kilépek a házból, akkor a mobilom, az irataim, és a karikagyűrűm. Ezek még akkor is, ha az órám vagy a belépőkártyám nincsenek.

41. Van valamilyen sebhelyed?
Van egy pár kisműtétes, illetve balesetből származó hegem. A legfrissebb a térdemen van, ahonnan három öltésnyi vágással szedtek ki egy rosszul viselkedő nyáktömlőt.

42. Szereted az akciót, a pörgést?
Nem.

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
Az a szörnyű helyzet, hogy már nagy vagyok. Valamelyik este azon gondolkoztam, hogy már középkorúnak számítok-e, úristen.
De legalább kábé azt csinálom, amit szeretek. Pontosabban szeretem annyira, amennyi pénzt kapok érte.
Ha így fogjuk fel, akkor visszakanyarodva a korábbi kérdéshez, végül is sikeres embernek tartom magam.

44. Mi a legnagyobb titkod?
Nem mondhatom meg, mert titkos.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
Sajnos heti néhányszor, pedig nekem igazán igényem lenne egy kicsit kevesebbre. Mondjuk arra, hogy egyáltalán nem.

46. Hiszel a szerelemben?
Az igazi kérdés az, hogy a szerelem hisz-e bennem.

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Egy újjáépített teraszt. Szeretném megkapni, de sajnos pénzbe kerül. Vannak kisebb vágyaim is, például egy új töltőáramkör a laptopomnak, vagy 9 tekercsnyi fotó printelése, de ezekre először anyagi forrást kell teremteni.

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy hölgyön?
Nem nézegetek más hölgyeket, de na, vegyük komolyan a kérdést. A vájb, az összkép sokkal többet számít, mint amit gondolnak.

49. Mikor sírtál utoljára?
Erre nem tudok válaszolni, mert nem tudom. De a múltkor elég hűvös szél fújt hajnalban a buszmegállóban.

50. Kit öleltél meg utoljára?
A feleségemet. Rajta kívül senkit nem szoktam ölelgetni.

51. Jól kijössz a családoddal?
Igen, mindenkivel jó a kapcsolatom.

52. Hol van a mobilod?
Itt mellettem, az asztalon

53. Mit ettél utoljára?
KitKat zabpelyhet.

54. Mi a kedvenc színed?
Szerintem most már bátran felvállahatom, hogy a Traffic Yellow.

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
Azt a hódos pixar filmet, valamiért nagyon bejött, kurvajó volt.

56. Most milyen dalt hallgatsz?
Próbálom megtalálni a tökéletes End Credits muzsikát a korábban emlegetett cyberpunkhoz, úgyhogy most az erre a célra összeállított válogatást tolom.

57. Most mire vágysz?
Egy extra hétvégére közvetlenül a mostani után.

58. Melyik a kedvenc kocsid?
A Mini Countryman felé hajlanék, bár még nem vezettem.

59. Most nézel valamit a tévében?
Nem, most a gép előtt ülök, és ilyen faszságokat töltök ki.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Remélem, hogy senkivel.

as nolan intended

Ja, amúgy nem láttam a filmet, de ezt a mémet nagyon élem. Valahogy ez most nem izgat annyira, lehet hogy azért, mert még hatodikban elspojlereződtem belőle latin órán.

Nagyra becsült munkatársammal, Ferivel megbeszéltük ebéd közben, hogy a fúziós konyha létezése szörnyen ijesztő lehetőségeket vet fel a fissziós konyha létezésével kapcsolatban. Ezentúl a krumplipürébe is sugárvédelmi felszerelésben fogok belevágni.

Már bocs ha valakit offenzíven érint a téma, de Vitézyt lakosságilag meg fogom keresni azzal a közlekedésszervezési ötletemmel, hogy a keresztbe tett lábbal ülő utasokat nemi identitásuktól függetlenül kizárólag saját, közös szerelvényekbe és kocsikba ültessék le, és ne engedjék őket a normális emberek közé. Meglátjuk, mennyi idő alatt szoknának át valami kulturált ülőhelyzetre, ha a reggeli csúcsban nem férnek el egymástól a balfasz szokásaik miatt. Tavaly szemtanúja voltam egy konkrét atrocitásnak, amikor a zsúfolt villamoson próbáltak többen is egy ajtó mellett ülő bácsit arra, hogy legyen tekintettel az utastársaira és tegye le az egyik lábát a másik mellé, de ő erre juszt nem volt hajlandó, és idegből ordította, hogy ő bizony úgy ül, ahogy akar. Az élet végül pár perc múlva megoldotta a helyzetet, mert ahogy az előre látható volt, a legközelebbi csomópontban a lába beleakadt a leszálló tömegbe, és konkrétan lesodródott a helyéről. Kielégítő látvány volt. Idióta faszkalap.

A fentiek ugyanúgy vonatkoznak a hátizsákkal a hátukon utazó utasokra is.

Ha meg kell osztanom az elmúlt, -túlzás nélkül- történelmi időszakból származó kedvenc mémem, akkor talán ez lenne az:

OGY választás 2026 - Rendkívüli események

Azt hiszem, egy szóval sem kell bemutatnom senkinek a mai választást és tétjét. A választásét, amire nem is négy évet, hanem harminchatot vártunk. Megtehetném, hogy Szatyor Fing köztársasági elnökünk módjára emlékezek meg róla, de akkor abszolút nem születne meg ez a poszt sem, úgyhogy inkább úgy fogok most tenni, mint Trump, és gyerekesen túlzó, de mégis semmitmondó jelzőket fogok használni, mint amikor olyan dolgokról kell beszélnie, amikről amúgy halovány lövése sincsen. Tehát mint amikor úgy általában kinyitja a száját.

Szóval eléggé rápistultam Minden Idők Választására, A Választásra, a legcsodálatosabb és legnagyszerűbb választásra, ami olyan nagyszerű, hogy olyan talán sose volt még a választások kezdete óta, mert tudtam, hogy nekem reggel bizony kemény műszak kezdődik, és egyszemélyben kell elvégeznem azt a feladatot, amelyet egyetlen függő- vagy független hírportál sem mer vagy nem tud bevállalni, a feladatot, amelyre máshol csak komplett államoknak van kapacitása, és össze kell gyűjtenem, válogatnom, és szemléznem a Rendkívüli Esesményeket. Én leszek most az az újságíró, akit nem érdemeltek meg, de akire szükségetek van.

Vagy lehetek továbbra is Trump, akire abszolút nincs szükségetek, de megérdemlitek.

Mindenesetre kormányunk évtizedes kitartó aknamunkájának következtében a közélet mostanra annyira végletes lett, hogy nagyon nagyon nagyon végletes lett, így biztos vagyok benne, hogy azt is jegyzökönybe veszik, ha berepül egy légy a választókörzetbe, mert később még bebizonyosodhat róla, hogy vagy ukrán kémdrón, vagy a fidesz csalási kísérlete, vagy Klárát akarta megint megtámadni és el akart venni tőle további szavazókat.

Egyből előre is ugranék a narratívában, mert bármi is volt a várakozás, valakinek érezhetően csak nagyon lassan indult be a mai nap. Hősünk annyira nem izgulta túl az évszázad szavazását, hogy még délután négykor se lehetett felébreszteni.

De kezdjük inkább az elején. Reggel nem is kellett sokat várni, a napot egy clumsy szigetszentmiklósi SZSZB-tag nyitotta meg, pontosabban rúgta be, pontosabban fejelte meg:

De az már most látszik, hogy a mai nap eseményeiből egyszer még valami híres rendező egy romantikus komédiát fog forgatni.

Ami azt illeti, ez eléggé új volt most a korábbi választásokhoz képest. Mármint az a jelenség, hogy névegyezőség, vagy valami egyéb apróság miatt eltévesztik a választók a aláírásuk helyét. Vagy azért van ez, mert ezúttal olyan sokan mennek szavazni, hogy ilyen helyzet kialakulhat, vagypedig azért, mert az utóbbi években szűkült a névválaszték, és mindenkinek ugyanaz lett a neve. Reméljük, hogy az előbbi reálisabban hangzik.

Ennek az utóbbinak legalább volt normális kifogása.

Legyünk túl először a kötelező körökön. Borítékolható volt, hogy idén is bedobja valaki a személyes iratai az urnába. Ilyen jómadár minden választási évben berepül a fülkébe.

A párthoz kötődő toll sem újdonság, korábban már előfordult. Kerepes csak az egyik példa, de jópár helyen előfordult azért.

Érezhetően kiéleződtek mindenkinek az idegei, most már nem csak a párt-tollak, de az idegen tollak is nagyon gyanúsak lettek. Jönnek, és elveszik a magyar tollak munkáját.

A tollak kapcsán ugyan nem tört ki balhé, de a levegőben érzékelhető feszültség néhol bizony kisült. 

Rakacán például vandákoldó huligánok voltak.

És voltak huligánkodó vandálok

Voltak kormánymédiás huligánok is.

És voltak nemkormány-médiás huligánok is.

Mondom én, hogy ez minden idők választása, még a franciák is ide jönnek nézni.

Új jelenség a cyberpunk huligán, akinek átlát az okostelefonja a függönyön.

Mondjuk a fickó érvrendszere ott hibádzik, hogy az előzőek alapján a sajtónak sem engedik a filmezést. Csodálom az SZSZB türelmét, én szájbavertem volna, de hát nem vagyok SZSZB tag.

Na jó, nem vertem volna, hang vagyok.

Viszonlyag új, de azért előrelátható esemény volt, hogy megmutatták valakinek, hova érdemes húzni az ikszet.

Persze idén is kurva fontos volt valakinek a gyerekét is bevinni a szavazóhelyiségbe, nem bírták volna ki azt a nettó két percet, amíg anya leszavaz odabent. Nem sokon múlott, hogy ezzel a múvval egy fél szavazókörnyi szavazatot lendületből lenullázzon a kis aranyos.

A választói réteg szemmel láthatóan halad a korral, valaki mobillal befotózott iratokkal próbálkozott.

Nem tudom bizonyítani, hogy a következő illetőnek megvették a szavazatát, de szerintem gyanús.

A végére hagytam a bombát, ami bármilyen bagatellnek is hangzik, mégis szintén relatíve új jelenség. Mármint a szó szerinti bombát, ugyanis szülővárosomban bombariadó volt.

Ah, igen, Miskolc. Nem is vártam volna, hogy valami ínyencség nélkül megússzuk. Három szavazókört érintett az incidens. De nem csak Borsodban fordult ez elő, hanem a székesfővárosban is, és Pécsett is.

De személyesen a kedvenc eseményemre csak délutánig kellett várni. Az eseményre, ami szerintem önmagában nagyon szép összefoglalója és egyúttal zárása is az elmúlt kampányidőszaknak.

A képviselőre, akire a lőtéri kutya sem volt kíváncsi.

Végül be kell vallanom, hogy az egyik erős várakozásom abszolút nem jött be, mert senkire sem dőlt rá idén a fülke. Lehet, hogy mindenki nagyon óvatos volt, de az is lehet, hogy idén nem papundekliből készültek.

És akkor most lapzártát tartok, de nagyon indokolt esetben majd frissítem a posztot. Na menjünk, nézzünk eredményváró műsorokat. Még van idő behűteni a pezsgőt, bármilyen eshetőségre.

házilag gyártott mém

 

Graham Moore: Az éjszaka fénye - review

Kicsit felkúrtam magam a legutóbbi olvasmányomon. Ilyen esetben a molyra szoktam éles kritikákat írni, de most indokoltnak találtam itt is megőrizni az utókor számára (szeretem ezeket évekkel később visszaolvasni, és emlékezni rá, hogy "ahh, igen, tényleg, az egy szar könyv volt"). Előrevetítem, hogy amúgy inkább erős közepesre értékelném ezt most (ötből három csillag), de főleg azért húztam le, mert rengeteg olyan szerzői/szerkesztői döntés eredményével találkoztam, ami ugyan érzékeltem a jelenlétét, de nem értettem.

Olyan érzésem van, mintha csak a mű végén részletezett, a megtörtént eseményeket fejezetenként bemutató lista tartaná össze az egész művet, és mintha a szerző nem egy önálló regényt szeretett volna írni, hanem csak a kronológia fix pontjait akarta volna összekötni (kisebb-nagyobb csalásokkal). Meglepődtem amúgy, hogy a bemutatott szereplők és események ~75-80%-a valóban létezett és megtörtént, de ezen főleg azért lepődtem meg, mert ha nincs a regény végén ez az összefoglaló, akkor csak simán egy közepesnél rosszabb fikcióként teszem le a könyvet. Így, ennek a tudásnak a birtokában viszont felkúródott a sok kiaknázatlan, idiótán kezelt lehetőségtől az agyam. Például:

– A New York-i társadalmi élet kürül forog a cselekmény, de maga a jelenség, a pezsgés, a társasági élet folyton csak ígérve és sejtetve van, de ritkán van bemutatva, és akkor is csak összecsapottan. Őszintén szólva konkrétan kihaltnak érződik a korabeli New York, ami bámulatos teljesítmény.

– A karakterek borzasztó sekélyesen vannak bemutatva annak ellenére, hogy létező személyek voltak, így még csak nem is kellett kitalálni őket. Tesla például végig csak egy furán beszélő, autisztikus szerbként van bemutatva, mintha egy iskolás diák feladata lett volna, hogy írjon róla fogalmazást. Ahhoz képest, hogy központi karaktere a műnek, egyáltalán nem kapott mélységet a karaktere, nem ismerjük meg a gondolatait, a motivációit, a lelki világát, hanem csak gépiesen rá van aggatva pár jelző, amit a szerző minden adandó alkalommal csak elismétel, de nem tölt fel tartalommal. Annak például mi a szerepe, hogy szerb? A cselekmény szempontjából amúgy abszolút semmi, de valamiért mindig elismétlik, mintha ettől egzotikusabb állatfajjá válna. Kartonból kivágott karakterekkel van tele a mű, amikre filctollal van egy-egy jelző ráírva: „nagyiparos”, „üzletember”, „feltaláló”.

– A főszereplő, Paul, valamiért meg van róla győződve, hogy nagyon okos és ravasz ember annak ellenére, hogy a karma és a többi szereplő számtalanszor bebizonyítja ennek az ellenkezőjét. Amikor nem csak sodródik az eseményekkel, akkor konkrét hülyeségeket csinál, és ami nagyon kidolgozott, bonyolult tervként van előadva, azt is nagyjából a többi karakter rakta össze neki, nem saját ötlet. Érdekes bemutatása ez egy tényleg létező személynek, akiről már tudjuk, hogy amúgy sokra vitte az életben, így a sok szerencsétlenkedése helyett akár simán be lehetett volna mutatni a karrierjének felfelé ívelő pályáját. Ehelyett kapunk egy Gary Stu karaktert, akit csak az visz előre, hogy éppen jókor van jó helyen, és valamiért mindenki felemeli őt annak ellenére, hogy abszolút nem ad rá okot. Mindenki el van ájulva attól, hogy mennyire okos, ügyes, ravasz ember, de mindez semmivel sincs érzékeltetve azon kívül, hogy a többi karakter emlegeti.

– Egyes cselekényelemek következetlenül vannak kezelve. Csak úgy megtörténnek, aztán a feledés homályába merülnek következmények nélkül. Például amikor felvesz egy csapat diákot, hogy dolgozzanak a keze alá, de aztán húsz oldallal később panaszkodik, hogy mindent neki kell csinálnia egyedül, mert nincs segítsége, és jajistenem mennyi munkája van. Aztán később hirtelen újra előkerülnek a diákok, és de jó is, hogy vannak, mert amúgy dolgoznak ők is, csak pár fejezetig ez valahogy kiesett a köztudatból.

– Annak ellenére, hogy ügyvédekről és jogászokról, illetve az ő munkájukról szól a regény, fájóan kevés van bemutatva erről a témáról. A végére értem a regénynek, de egy szóval nem tudtam meg többet arról, hogy mit is csinál egy ügyvéd azon kívül, hogy néha jól érvel, meg át kell néznie sok papírt. De hogy mit keres bennük, hogyan alkalmazza a szakmai tudását, milyen beadványokat kell írnia, hogyan kell megírnia, mit is jelent a jó érvelés, hogyan zajlik egy tárgyalás, hogyan tudnak megalkotni vagy megsérteni egy szabadalmat – ezekből semmi nincsen bemutatva. Csak be vannak lengetve ezek a témák, én meg higgyem el. Mintha egy szakmai előadáson nem a kivetített előadást nézném, hanem azt, hogy az előadó milyen szépen gesztikulál. Pedig rengeteg potenciál lehetett volna abban, ha réteget adunk ennek a szakmának, csak ahhoz a szerzőnek kicsit jobban bele kellett volna mélyednie a regény témájába, így viszont a regény sose megy mélyebbre az ügyvédi hivatás bemutatásában egy wikipédia-szócikknél.

Megdöbbentő Fun Fact: Ezt az utóbbi hibát csak az emeli történelmi léptékűvé, hogy a szerzőnek amúgy a szülei ügyvédek.

De az i-re a pontot a James Watson idézet teszi fel egyből a harmadik fejezet elején, aki az idézet szerint „a DNS feltalálója” volt. Nem tudom, hogy eredeti nyelven ez hogyan szerepel, de megmosolyogtató hiba egy olyan történelmi regényben, amelynek a cselekménye pont a feltalálás és felfedezés közti különbségre épül.

Sony

Hogy legyen egy klasszikus RAGE is végre, egy mém kapcsán eszembe jutott írni egy kicsit a fülhallgatómról, ami a napi két és fél óra ingázásomnál must have.

Szóval így néz ki. A típusát ne kérdezzétek, mert a Sony marketingesei végtelen bülcsességükben valamiért úgy döntöttek, hogy a cég innentől Elon Musk gyerekeiről nevezi el a modelljeit, így ennek is valami megjegyezhetetlen sorozatszámot adtak. Szóval nem tudsz bemenni a boltba és azt mondani, hogy kérsz egy Sony WF-C710N-t, mert senki nem fogja tudni hogy mit akarsz. Jobban jársz, ha azt mondod, hogy azt az átlátszó kéket kéred, aztat:

Meg is mondom egyből, hogy bár ilyenem van, de nem vagyok vele maradéktalanul megelégedve. 

Ami pozitívum ebben a cuccban: 

• Bevallom, faszán néz ki. Kétezres évek közepe vájb, de ez igazából nagyon jól áll neki.
• Nem tökéletesen, de jobban illeszkedik a fülembe, mint eddig a többi hasonló, amit próbáltam. Kurvasokat próbáltam, kurva sokféle haranggal, szilikont, szivacsot, ötféle méretet háromféle gyártótól, de vagy nekem van valami elbaszott alakú hallójáratom, vagy a 21. század derekán még mindig megugorhatatlan feladat olyan alakú szilikondarabot gyártani, ami illeszkedik egy ember konkrét testnyílásába.
• Fél év használat után még megbízhatóan működik a zajszűrése is.

Ami negatívum:

• Az app és a firmware használhatatlan szemét, néha még konkrétan azt sem tudja a bölcsője, hogy mennyire van saját maga lemerülve, és eleve olyan lassan, kínkeservesen csatlakozik fel minden kibaszott alkalommal, mintha huszonöt évvel ezelőtt lennénk (a kétezres évek közepe vájb itt is megvan!). Két kibaszott fülhallgatót kell megtalálnod basszalak szájba, nem Oszama Bin Ládent, mi tart ezen ennyi ideig?
• A bölcső egy elektronikai hulladék önmagában: az alakja pont olyan, hogy semmilyen létező zsebbe ne lehessen kényelmesen belecsúsztatni. Farmerzsebben deréktájon pont olyan virgonc módon domborodik, mintha egy extra fasz rejtőzne a ruhád alatt, mindenhol máshol pedig konkrétan nyom, mert egy elbaszott túlméretezett kapszula alakja van, amire amúgy semmi extra függeléket nem tudsz tenni, ami ezen segítene. Se láncra, se madzagra, se semmire nem tudod ráfűzni vagy rátenni, egyedül az aliexpressen találtam hozzá szilikon védőtokot, amit viszont lehet.
• Emellett a zsanérja -ahogy a képen is látszik- egy gagyi recsegő-nyikorgó műanyagdarab, egyszer már garanciálisan kellett cseréltetni, mert annyira szar konstrukció, hogy egy idő után már azt sem érzékelte, hogy mikor van nyitva és mikor nincs, beragadt az érzékelő nyitott állapotban, és sose kapcsolt ki. A mostani, cserélt darab is fura dolgokat produkál, van, hogy egy hónapig bírja töltés nélkül, és van, hogy csak három napig, kedvtől függően. Annak ellenére, hogy minden áldott nap fix ideig használom.

Azt kell mondanom hogy a hibái ellenére ez az első olyan wireless zajszűrős fülhallgató, ami meg tudta ugrani azt a kettő alapszintű kívánalmat, hogy ne essen ki a fülemből, és hogy működjön a zajszűrése. Nem azt, hogy jó is legyen, hanem csak azt, hogy működjön.

Utazás közben szituációtól függően dinamikusan váltogatom a fully transparent és a zajszűrő módot, de általában mindenki hagyjon békén. De bízni annyira nem lehet benne, hogy két másik backup fülhallgatóval szoktam minden nap utazni.

Legközelebb talán másik hű utazótársamról, a Kindle-ről is fogok pár sort írni, bár őt szidni semmilyen téren nem lehet.

az év első sikertörténete

Úgy kezdődött, hogy egy év alatt szépen lassan elfotóztam a legelső Ektachrome tekercsemet, és beleszerettem a végeredménybe. Ott és akkor eldöntöttem, hogy én diafilmre fogok fotózni.

Aztán úgy folytatódott, hogy megláttam, hogy nemcsak kazettázva lehet venni Ektachrome diafilmet, hanem bulk rollként is, harmadáron. Bevásároltam, a bulk rollon kívül megvettem minden kelléket, ami a házi kazettázáshoz kellhet. Nem spóroltam, nekem profi eszközök kellettek, és közben gyűjtöttem a bátorságot, mert házi töltésnél egy másodpercnyi fényszivárgással is nagyon gyorsan le lehet nullázni a vagyont érő filmet.

Aztán megláttam, hogy ektachrome bulk rollt többé nem lehet kapni, mert a Kodak befejezte a forgalmazását. Innentől kizárólag gyárilag kazettázott tekercsekben lehet kapni, tözenötezres darabáron.

Aztán egy eldugott, reddit posztból megtudtam, hogy az ortofotó Aerocolor 2460-at lehet pozitívra is hívni E6 kereszthívással. Igaz, nem lesz színhű, de a 2460 néhol (kínában) olyan olcsó, mint a Vision3 mozifilm.

Így történt, hogy házilag kazettáztam térképészeti Aerocolort, a legelső teszttekercset pedig a Budachrome személyzetének teljes megdöbbenésére C41 helyett E6-tal adtam le hívatni, később pedig szintén mindenki teljes megdöbbenésére értékelhetően kaptuk vissza az eredményt a laborjukból.

Így most 81- és 85-ös szűrőkre vadászom, amiket a digitális fotózás megjelenése óta senki nem használ, hogy korrigáljam a kültéren tapasztalt kékes árnyalatot a pozitívjaimon. Ha valaki apjának vagy nagyapjának vannak még olyanok a szekrény mélyén, én igényt tartanék rá.

Az alábbi fotók Olympus OM30 készülékkel készültek, stock Zuiko 50mm/f1.8 objektívvel, házilag kazettázott Kodak Aerocolor 2460-as nyersanyagra, szűrő és utómunka nélkül.

Ha valaki kíváncsi további fotókra, a NewGrainen megtalál.

Képes vagyok egy pillanat alatt minden hitelem és lelkesedésem elveszteni egy zenész iránt, amikor egy vállalható koncert végén, vagy akár közben úgy random elkezdi eljátszani a birodalmi indulót, mint aki nem tud mit kezdeni a hangszerével. Legutóbb ez a céges Wellhello koncert legvégén esett meg velem, és azóta érlelem a gondolatot.

Nagyon régen blogoltam bármit is, de újra be szeretném röffenteni, mert néhány hónapja már eszembe jutott, hogy terápiás jelleggel szükségem lenne arra, hogy kiírhassak magamból ide dolgokat, de munkáról nem szeretnék írni, magánéletről sem, úgyhogy most hobbiról fogok. Az év vége munka és a mentális egészségem szempontjából különösen durva volt, úgyhogy kell valami, ami a PS5 nyomkodásán kívül visszahoz az életbe.

Három különböző tekercset járattam meg három különböző masinában. Kezdem a legérdekesebbel, életem első tapasztalatát a diapozitívval. Nem a legszebb fotóim, de technikai szempontból talán a legtanulságosabbak.

Az eszköz egy fix objektíves Olympus 35RD rangefinder volt, amin a két évvel ezelőtti full nagyszerviz után még annyi házibarkács módosítást eszközöltem, hogy -most figyelj, pro tip! - a távmérőjét kapton-szalaggal vontam be, így a szellemkép sokkal kontrasztosabban látszott a keresőben, és sokkal könnyebb volt így élesre fókuszálni. Látszik is az eredménye, ilyen borotvaéles képeket még tükörreflexessel sem lőttem sosem. Ha valakinek kell kapton hogy utánozhasson, a maradék 10 méterből jó sok rangefinderre telik.

De ami még érdekesebb, hogy a nyersanyag hollandiából rendelt, átkazettázott Ektachrome 100 volt, diapozitív, amit névértéken használtam. Ez az első tapasztalatom diapozitívval, és arra számítottam volna, hogy a színek sokkal hűebben fogják tükrözni a valóságot, nem számítottam arra, hogy ennyire kékes lesz minden, de az is lehet, hogy ez a Budachrome hibája (ők szkennelték), mert lehet, hogy nincsenek felkészülve pozitív filmanyag fehéregyensúlyának a rendes beállítására. Mindegy is, majd a kész pozitívon úgyis látszódni fog, hogy ez film issue vagy development issue, ha egyszer elmegyek majd érte. A másik, amivel kapcsolatban megvilágosodtam a tekercs utolsó kockáinál, az az, hogy diánál nem a csúcsfényekre, hanem az árnyékokra lenne érdemes fényt mérni, mert ott azok fogják hordozni a képi információt. Érted, mert  a pozitív az pont inverze a negatívnak. Szerencsére az Olympus japán mérnökei voltak annyira jók, hogy megmentsenek a saját balfaszságaimtól, de tippem szerint emiatt a két tényező miatt - a diafilmesen részletes árnyékok, kiégett fények, és a kékre tolódott fehéregyensúly miatt - néz ki Kriszti a képeken úgy, mintha egy Vogue katalógusból lépett volna elő a nyolcvanas évekből. Nem mondom, hogy erre számítottam, de nekem egyébként eléggé bejön. A képek is.

Egyetlen tekercsem van még az ektából, a holland díleremtől is teljesen elfogyott, itthonról beszerezni pedig két és félszer annyiba kerül, mint bármelyik másik nyersanyagot, úgyhogy azt az utolsó tekercset egyelőre még a hűtőmben érlelem, hogy aztán annyira vigyázva legyen rá, hogy végül soha ne használjam fel. Ha nem lenne ilyen gecidrága a diafilm, akkor egyébként csak arra fotóznék.

A következő friss tapasztalatom egy half-frame géppel esett meg, Olympus-Pen EED szintén fix objektívvel, és sajnos nem vagyok maradéktalanul elégedett. Kifogástalan állapotúként vettem, és annyi igaz is, hogy a zárja és úgy általában a szerkezete jól működik, eléggé nagy gyomros lett volna, ha azok nem. A CdS fénymérője is megteszi amit tud a kora ellenére, ami szintén egy pluszpont, mert záridő állítási opció nélkül kábé kukázható lenne a gép, ha a fotocellája egyszer úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul. A half frame jellege miatt arra számítottam volna, hogy minden retrósan szemcsés lesz, de ugyanakkor éles is, ehhez képest félkövér kérdőjelek jelentek meg a fejem felett, amikor megláttam ezeket a képeket.

De komolyan, most ez mi. Ezt a szintű halósodást nem magyarázza sem a Remjet réteg a filmen, sem annak a hiánya, ezt egyetlen dolog okozhatja, egy leamortizált objektív.

És voila, egészen idáig le sem vettem az UV-szűrőt a lencséről, de amikor most igen, egyből rájöttem, hogy azért azzal együtt adták el nekem a gépet, mert a szűrőn keresztül nem látszódott, hogy annyira karcos a frontlencse, mintha valaki kétszázas csiszolópapírral állt volna neki egyszer megtakarítani. Íj bazdmeg, mekkora barbár emberek vannak, talán nem menthetetlen, de nagyon jó szakembernek kell lennie annak, aki ezt rendbe hozza. Ha egyáltalán bárki vállalja.

Ja igen, azt nem írtam még, hogy a nyersanyag a Budachrome által átkazettázott Kodak Vision 500T, amit 400-on használtam, mert legfeljebb ennyit enged a gép. Lehet, hogy verőfényes napsütésben a hegyek között elférne valami kevésbé érzékeny film is, de ah well, ez amúgy is tesztelős tekercs volt, amivel a gép határait akartam feszegetni. Sajnos elég hamar megtaláltam azokat a határokat, de nem akarom lehúzni egyébként a fényképezőt, mert a mérete, a full acél váza, az automata rekeszválasztása, a half-frame jellege és a mai napig működő fénymérője olyan pozitívumok, hogy még így is megérte.

És végül egy szívfájdalom, hogy a Minolta XD7 expozíciókorrekciós érintkezője kezdi megadni magát az idő vasfogának, úgy tud verőfényes szegedi napsütésben ilyet produkálni, mert álmából felkeltve azt hiszi hirtelen, hogy 3200-as érzékenységű filmre akarok lőni.

De amikor jól számolja az ISO-t, akkor viszont kellően odateszi magát az 500T-re. 

Időskori betegségei ellenére is a kedvencem ez a gépem. Amikor úgy dönt, hogy elhiszi a beállított ISO-t, akkor még az éjszaka közepén is jól számolja az expozíciós időt, ha kell, akkor akár percekig. Hihetetlen, ugyanakkor a Budachrome Nightshift tekercse ezen ritka alkalmakkor pont arra van használva, amire való.

Anyway, egyelőre ennyi a tapasztalat.