2011. február 28., hétfő

Holnap sütni fog a nap. Megmondjam, honnan tudom? Hát onnan, hogy egész nap abban az előadóban fogok rohadni a mechanikán, amelyikből pont látszódik hogy odakint milyen jó idő van, csicseregnek a madarak, mókusok szaladgálnak és egy vonósnégyes a tavaszt játssza a Vivaldi négy évszakból, én meg látni fogom hogy besötétedik, és mire hazaindulok köd lesz, hideg és nyál és cigány- és füstszag, és a geci buszt is le fogom késni.
Szóval kedden mindig süt a nap, pont ezért.

Ez meg a mai képrejtvény, a megállóban találtam ki, ügyes vagyok?

2011. február 27., vasárnap

Arról az egyetem tehet, hogy nem hallgatok Vervét. Komolyan. Első félévben hallgattam mindig a buszon, és az első félévem annyira szar volt (pedig a többihez képest kifejezetten jó volt), hogy azóta ha Vervét hallok, elszorul a gyomrom. Így teszik tönkre a fiatalságot, már zenét hallgatni se tudok önfeledten.

A béesgéről meg gyűjtöm bőszen az észrevételeimet, ne higgyétek hogy ennyivel megúsztátok, százra tudom hogy van köztetek fan, nem is egy.

ezt meg még decemberben rajzoltam

Na, ki találja ki leghamarabb, hogy egy tríciumatomot ábrázol?

2011. február 26., szombat

szövegek, amik külön nem értek volna meg egy posztot

Mostantól az e-mail helyett azt fogom mondani, hogy drótposta. Ahogy az OTKA honlapja teszi.
---
Én az alapján döntöm el hogy egy sorozat jó-e vagy nem, hogy mennyi űrhajócsata van benne. A 4400-ban még egyet se láttam. A Dexterben se. A South Parkban se. A BSG-ben már igen. A Family guyban is. A Lostról nem nyilatkozom, de abban is kellett lenni valahol egynek.
---
Borotválkozás közben azon gondolkodtam, mi lenne, ha megszaladna a borotva és véletlenül leborotválnám a fejem tetejéről a hajat, és ahogy ez eszembe jutott, önkéntelenül elvigyorodtam, és megszaladt a borotva és leborotváltam a fejem tetejéről a hajat megsértettem vele a számat. Hjaj, milyen izgalmas életem van.
---
Két tény.
1) Akármerre nézek, rengeteg a hülye.
2) Isten a maga képére teremtette az embert.
Hmm.
---
Bemutatom nektek E. Józsefet, a köcsög spammert, akinek fogalmazzunk úgy lájtosan, hogy kurvára nincs szerencséje, mert éppen be vagyok állva etanol-szempontból. Képet még nem találtam róla, de felvettem vele a kontaktot, beférkőzöm a bizalmába, és utána aljas módon elárulom, én ezt hobbiból csinálom. Aztán majd ha lesz, kirakom a képét, hogy legyen kit wc-papírnak és darts táblának használnotok. De mindenesetre rászállok a csávóra, mintegy demonstrálom neki, hogy Jóskám, ezt nem kellett volna. Azt akarom, hogy megbánja még azt is, hogy az anyja megszületett.
Nna. Életem második legjobb szakestje volt. Nemtom melyik volt az első. Farkas tanárúr fck yea. Meg Kódóri meg Mayer meg még sokan mások. Jövőre is megyek, az szent.

2011. február 25., péntek

Na, ki megy ma este Deneevel hermanos szakestre? Hát ÉN megyek ma este Deneevel hermanos szakestre. Fck yea.
Az engem olvasó elméleti fizikusokat kérdezném*, hogy mitől nőhet meg egy 800 fokon, fél bar nyomású argon atmoszférában tartott minta tömege egy nap alatt század grammokkal.

* feltételezem köztetek minden második ilyen

2011. február 24., csütörtök

Mindenkinek elvont problémái vannak, szerelmi ügyek, érzelmek, senki nem szeret, felém se nézett már két napja biztos utál, nem ittam reggel kávét úgyhogy most egész nap depi vagyok, öngyi leszek, vajon eléggé őszinte vagyok önmagamhoz?, irigylem a problémáitokat, komolyan. Én itt ülök laborköpenyben a hevítőmikroszkóp mellett, és amiatt aggódok, hogy mikor jönnek a cylonok.

2011. február 22., kedd

bsg

Gaius éppen azt magyarázza, hogy a nukleáris robbanófejben lévő plutónium karbon-nanochip mátrixba ágyazásával olyan szűrőt készít ami ionizálja a szintetikus molekulákat, és ezáltal kimutatja a cylonokat.
Wait...
Egy pillanatig el is hittem, hogy a csávó kitalálta mit kell csinálni a robbanófejjel :D A szűrő okos molekulákat tartalmaz, amely természetes illóolajtartalmával hidratálja és selymessé varázsolja a bőrt. LOL.

tizennyolcplusz

Kérdeztem már párszor, de a kutyákat miért nem lehet rezgő módba kapcsolni, mint a macskákat? És miért olyan hülyék, hogy tizen sok év után is megugatnak ha megyek az utcában?
Anyway, a mechanika és az emendemsz nyerő párosítás, egy idő után már unalmas volt Joeval arról vitázni hogy mennyiért hagyná hogy a tanárnéni magáévá tegye a férfimosdóban, úgyhogy a nagy unalomban ez született:

2011. február 21., hétfő

Ma poénból úgy csináltam elektrokémián, mintha érdekelne. Meg titokban azt reméltem, hogy ha úgy csinálok, akkor előbb-utóbb érdekelni is fog. Dolgozom még a témán erősen.
A zombivá válásnak többféle módja van. A közismert, hogy megharap egy zombi. A kevésbé közismert, hogy végig kell ülnöd hét óra met-tech-et. Azonban az még kevésbé közismert, hogy hét óra met-tech-el akár zombit lehet ölni. Pletykák keringtek, hogy egyszer betettek egy mangalicát is oda, de az ő sejtjeire mutagén hatást fejtett ki az előadás, két lábra állt és visítozni kezdett, és BAM, így lett a Justin Bieber. Szóval ez vár rám csütörtökön. De mondom, még így is jobb mint megint ott zéházni, ahol a tanár néz a falról. Az öcsém valamikor ebben a pillanatban fejezi be a koncertjét a A38on.

2011. február 20., vasárnap

Szörnyű világot élünk. Arra kényszerültem, hogy elkezdjem írni a "dolgok, melyeket öreg unalmas napjaimban csinálni fogok" listát, és hogy azon is az első tétel az legyen, hogy elkészítem a Carl Sagan: Contact 15-18. és 22. fejezeteinek hivatalos magyar fordítását. Igazából még most se tudom felfogni, hogy adhattak ki így fordítást, hogy a közepéből egész fejezetek hiányoznak. Ezért valakinek bűnhődnie kéne, nem?
Vettem egy zacskó hatlapfejű csavart és egy thermotakarót a greenpeace új, épülő hajójára. Kaptam róla oklevelet is.
Azt tudtátok, hogy a banán annyi kálium-40-et tartalmaz, hogy radioaktív? Kilogrammonként kemény 130,24 Bq. Szóval ne spájzoljatok be belőle télire.

2011. február 19., szombat

Ettem a görög rakottkrumplimat, és közben arra gondoltam, milyen kár hogy az egyetem A/4-es épület környéke nem egy szupermasszív fekete lyuk eseményhorizontja, mert akkor a gravitációs torzulás miatt tovább alhatnék reggelente. Aztán meg arra, hogy az emberiség négy leghasznosabb találmánya az elektromos áram, a tiszta fém kinyerése ércekből, a krumpli, és a netes pornó.

Viccet félretéve pedig nekem tökre tetszik ez a HBGary-ügy, úgy mindenestül, olvassátok el a buherablogon, megéri. A buherablogot meg lájkolom, mert egyszer közzétett egy origós szavazást amit a szavazógép-scriptemmel csesztem szét. Poénból. Tanuljanak meg normális szavazógépet csinálni, vazz.

2011. február 18., péntek

Arra most jöttem rá az előbb, hogy a Gauss- és a Boltzmann-eloszlás függvényképe mennyire kevésbé hasonlít egymásra, mint eddig hittem. Gyász, hogy este negyed tizenkettőkor van kedvem ilyeneken gondolkodni.

Zéhá Doga közben meg mitmondjak nehéz úgy koncentrálni, hogy a tanár mérethű portréja pont engem néz a szemközti falról és némán azt kommunikálja a szemével, hogy kétszer már megbukktattalak genyó.

2011. február 17., csütörtök

régen volt már mém

volt olyan, hogy valaki tönkre akarta tenni a kapcsolatodat valakivel?
volt olyan, hogy valaki be akarta törni az orrod a kérdéseid miatt?

ismersz olyat, aki már volt börtönben?
nem, de megismernék valakit szívesen.

szeretsz ölelkezni?
aww ^-^ be kell vallanom nektek, hogy kifejezetten NEM!!

mi lenne az utolsó szavad halálod előtt?
you've been rickrolled

szeretsz valakit? ő is táplál irántad érzéseket?
nem, és nem is táplál irántam érzelmeket, sőt, semmi közünk egymáshoz, sőt, azt sem tudom ki az. és így van rendjén.

van valaki, akivel teljesen magad tudsz lenni?
nincs. ezért szeretek egyedül lenni.

vasalod a hajad?
néha, csak a fazon miatt

mit hallgatsz most?
zenét, vazz

gondolkodtál már azon, hogy tattoo-t csináltass?
nem. nem csináltatok tattoo-t. mit kell ezen gondolkozni?

MTV vagy Disney?
mindkettőből kinőttem

szoktad ezt a <3-t használni?
csak akkor, ha női álnéven lépek be a chat.hu-ra, hogy szórakozásból kipicsázzak onnan valami pedofil állatot

mikor szoktál elaludni?
éjfél és hajnali egy között, azon kívül csak kivételes esetben

rasszista vagy?
nem, csak utálom a cigányokat. ennyi.

mikor zuhanyoztál utoljára?
erre a konvencionális válasz az, hogy most az előbb. valójában meg nincs itthon melegvíz...

szoktál imádkozni?
igen, rutinból. de tényleg.

volt valaha autóbaleseted?
koccanás, de nem is az enyém volt, csak ott ültem az autóban

mit csináltál ma reggel 8-kor?
vártam a suliban, hogy jöjjön végre a tanár

a legjobb barátodék házában tudod, hol vannak a tányérok?
lsd. utolsó válasz. egyébként meg biztos nem a vécében tartja őket a kefe mellett, meg nem is az ágyneműtartóban, különben nem lenne a legjobb barátom

az elmúlt hónapban voltál valamiért nagyon dühös?
én csak így hirtelen szoktam felkapogatni a vizet, pölö amikor mentés előtt lefagy a photoshop

vizet vagy szódát iszol gyakrabban?
ki iszik már szódát? ki hívja a kólát szódának? ki az a ki?

mikor hánytál utoljára?
nyolc tál, délután négy óra kilenc perckor

kibírnál egy évet káromkodás nélkül?
talán ha ösztönöznél némi kis apróval...

boldog vagy attól, ahogy a dolgok történnek az életedben?
az azért erős kifejezés. meg nem is történnek, én alakítom az életem

az utolsó üzeneted egy fiútól vagy egy lánytól volt?
az AXA-banktól, aki jogi személy, de én egy 30-as éveiben járó, szőke, egyenes hajú menedzser-alkatú nőnek képzelem el

milyen hangulatod van most?
a helyzethez képest (hogy itt ülök, öt óra múlva kelni kell és én meg fogmosás helyett is inkább ócska mémet töltök) jó

Jacob Black vagy Edward Cullen?
az meg ki a tököm

van olyan személy, akit szeretnél most magad mellett látni?
valami pornószínésznőt, és inkább magam alatt szeretném látni

problémád van a homoszexuális, biszexuális vagy transzvesztita emberekkel?
csak simán utálom és kibeszélem őket a hátuk mögött, úgyhogy nincs

szoktál MySpace-en játszani?
ott lehet játszani?

szereted a drámát?
azóta nem, mióta Ági néni próbálta tanítani

mi akartál/akarsz lenni nagy korodban?
űrhajós akartam lenni, de szerintem szó szerint pályát tévesztettem és most kémcsövekkel és folyékony acéllal bíbelődök

gyorsan gépelsz?
ja

a szüleid hol vannak most?
itthon, de persze ki tudja, a Heisenberg-féle határozatlansági reláció alapján már ebben sem lehetek biztos...

mi a kedvenc zenekarod?
erre mindenki kórusban tudja a választ, és kánonban is

vannak hibáid?
nem, nincsenek, én szuperhős rocksztár vagyok akinek nincsenek hibái

mit vársz?
hogy végre vége legyen ennek, mennék már aludni

a legtöbb ismerősöd a neveden vagy a beceneveden szólít?
nincs is becenevem. gyerekszobám se volt.

mik a nyárra való terveid?
a vizsgák abszolválása, a szokásos szakmai gyakorlat, hegymászás valami egzotikus országban, koncertsorozat egy szimfonikus zenekarral a franciáknál és a spanyoloknál, szakmai konferencia a kutatócsoporttal, a világ megmentése, szóval semmi extra

tervezed levágni a hajad mostanában?
az már megvolt, de a nyáron kipróbálom tarkopaszra

utálod az embereket?
nahát, hogy találtad ki?

kinek a házában voltál utoljára?
az apa házában. ott lakom.

vannak szeplőid?
nincsenek, és nem tervezem a beszerzésüket a közeljövőben

most mi a legfinomabb dolog a hűtődben?
jelenleg éppen egy darab edámi sajt, le vagyunk pusztulva kajaügyileg, de durván

hol készült rólad utoljára kép?
csoportkép, a munkahelyem bejárata előtt

láttál már holttestet?
jaja, de semmi extra, csak egy halott test, még friss volt

mi volt az első dolog, amit tettél reggel?
felkeltem. gáz lenne, ha mondjuk a reggeli higiéniás teendőket előbb végezném

mit fogsz csinálni a hétvégén?
vagy pestre megyek, vagy itthon maradok tunyulni, de inkább pest, tesóm játszik az áharmincnyolcon

melyik honlapon jártál utoljára?
facebook. lebuktam.

mondta már valaki neked, hogy hasonlítasz egy ismert személyre?
gyakran mondogatják hogy Sheldonra hasonlítok, pedig nem is, mert én a való életben nem vagyok buzi.

van élőlény a szobádban?
egy pókot nevelgetek a sarokban, nem merek hozzáérni, mert azon kevés állatfajok közé tartozik, amiktől félek

mikor ettél utoljára mogyoróvajat?
tavaly nyáron. problem, asker? :trollface:

van íróasztalod?
ohó, bizony, saját igények szerint, egyedi tervezésű, még a felülete is külön tervezést igényelt, nnnagyon baba

mi történt ma reggel 9-kor?
azon gondolkoztam, hogy kell nekem egy olyan könyv, ami kifejezetten az elemek keletkezéséről szól

mi volt az a dolog, amit utoljára vett neked valaki?
anya vett nekem extrudált kukoricapelyhet

mit csináltál múlt vasárnap 8.30-kor?
ALUDTAM! Denee bátyjánál, aki mellesleg nyomozó.

van munkád?
van, de nem főállású

mit csinálsz ez a kérdőív mellett?
lélekben készülök a holnapi napra

mik a terveid holnapra?
a túlélés, bármi áron!

aludtál már valaki más ágyában?
ami azt illeti, éppen múlt vasárnap 8:30-kor

tört már össze a szíved?
az a szerv csak 263 kelvin alatt képes rideg törésre

sírtál már az idegességtől?
nem, de vannak jó történeteim idegesség kapcsán

mit csináltál egy órával ezelőtt?
tanultam. a szorgalmi időszak második hetének közepén. jól megy már.

miket ittál ma?
vízt, és abból is sokfélét.

a mai napod jó volt?
ha arra gondolok hogy este hétkor végeztem, és a busz is pont előttem ment el a gecibe, akkor nem különösebben. de erről egyébként közvéleménykutatást csinálok éppen magamnak.

mi a véleményed a Valentin napról?
a Bálintok és a Valentinok sok ajándékot kapnak, erről inkább őket kéne kérdezni, nekem mi közöm hozzájuk

ha örök életedre egy dolgot kéne innod és enned, mi lenne az?
azt nem tenném, abba valszeg beledöglenék. de ha már úgyis beledöglök, akkor nem sajnálnám magamtól a smartiesos mcflurryt csokiöntettel, a sült krumplit és a holstent

mikor sírtál utoljára?
ma, mert kiszáradt a kontaktlencsém, és nem volt nálam fiziológiás oldat. homemade megoldás

hogyan érzel?
idegvégződések vannak a bőröm alatt. miért, nektek nem?!

szeretet vagy pénz?
inkább a pénzt add, köszi

hol van anyukád?
a tiédet

hiányzik valaki?
a szobámból éppen nem, mert én itt vagyok

összetörted valaha valaki szívét?
az nem olyan egyszerű, ahhoz előbb ki kell műteni, majd jól lehűteni... de majd egyszer megpróbálom

megváltoztatnál valamit, amit tettél az életedben?
ha tehetném, átírnék pár dolgot a Linux Mint 10-es dokumentáció fordításában, de sajna már beküldtem, határidős meló volt

terveid estére?
az este már elmúlt, a terv az hogy hajnalig alszom

csináltál az elmúlt 2 hétben törvénytelen dolgot?
azon kívül hogy titokban szociopata sorozatgyilkos vagyok, nem. na jó, múlt hétvégén blicceltem a BKV-n. kétszer is! júúúj!

van legjobb barátod?
nincs. eléggé kielégítő a válaszom?

2011. február 16., szerda

Én még soha életemben nem ittam energiaitalt. És kávét se. És mégis hasítok napi öt óra alvással, fuck yea.
Kaptam (megint) valami izét, ezek szerint mégse írok égbekiáltó baromságokat, és mindenki szeret engem, és kreatív vagyok. (Ugye?) Mellesleg mióta blogot írok, állandóan félek attól, hogy azt hiszem magamról hogy kreatív vagyok, pedig mégsem. De ezek szerint akkor valamennyire mégis. Itt vannak a szabályok:
1. Köszönd meg akitől kaptad
Köszönöm akitől kaptam. Borboleta volt az illető.
2. Tedd ki a logót a blogodra
Nesze.

Jó ronda, mi?
3. Linkeld be akitől kaptad
Imhol van e'. Vágom, csak a reklámra megy ki az egész :-)
4. Add tovább további hét blogosnak
Fú. Az a ciki helyzet van, hogy van azon blogok halmaza, amiket én olvasok, és van azon bloggereké, akik engem olvasnak, és a kettő metszete meglehetősen szűkös, olyannyira, hogy egyrészt a halmaz számossága nem érné el a hetet, másrészt meg nem akarom hogy valaki dedós módjára durcizzon, harmadrészt meg akiről tudom hogy nem fog durcizni az nem ír blogot, negyedrészt meg aki nem durcizik és blogot is ír, az meg nem kreatív. Úgyhogy inkább ezt passzolom.
5. Linkeld be őket
Nem.
Aki ezek után felháborodik azon hogy nálam akad meg/torzul el egy mém, az nem olvas elég rég óta :-)
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket
Oké, ez talán menni fog.
7. Árulj el magadról hét dolgot
Lehet válogatni. Btw a mém címkét ajánlom, én legalábbis jókat szoktam röhögni magamon.
Most pedig felidézem azokat az időket, amikor még örültem az efféle díjaknak :-) de amúgy a könnyekig meg vagyok hatódva, de tényleg, hogy valaki a kreatív blogger szókapcsolatról rám asszociál, és még be is linkel. Ezért is tartalmaz a mostani bejegyzés legalább három szmájlit.

2011. február 15., kedd

Öt napig szenvedtem, mire egy virtuálisan futtatott alfa állapotú kísérleti Gnome3-as felületből a könyvtárszerkezeten keresztül sikerült működőképes állapotban kivarázsolni az egér ikontémáját, mert az annyira megtetszett. Ebből két óra volt, mire dropboxra felmentettem a mappát (workaround), és további 118 óra, mire rájöttem hogy .tar.gz-be kell becsomagolni, mert úgy pöccre működik. És most boldog vagyok ettől.
És visszadeaktiváltam a facebookomat is. Nyilván azért mert szerettek engem és könyörögtetek hogy deaktiváljam vissza.
Elegem van a

idáig jutottam. Még gondolkozom, hogy pontosan miből is van elegem. De arra viszont rájöttem hogy miért utálom én az egyetemet, mégpedig az egyetemisták miatt, egy kevés borosta, vasalt/felnyalt haj, divatos fekete kabát/pulóver valami ismeretlen angolszász sportcsapat feliratával, a kabát begombolása helyett szigorúan valami buzis sál, nike cipő az is szigorúan divat szerint, koptatott lógósseggű farmer, picsogós bájgúnár duma ami bárgyú vigyorral párosul, ócska kötött pulóver vagy kapucnis pulcsi középen cipzárral, fila oldaltáska, panaszkodás a matek miatt, meg zh, istenem, zh, miért hiszi minden egyetemista azt, hogy ha zhnak hívja a dolgozatot, akkor keményebb lesz tőle, és a tanárok is miért hiszik ugyanezt, elegem van az egyetemistákból, ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan mindegyik, default lelki berendezéssel, minden mondatukat, minden rezdülésüket előre ki lehet találni, mert ugyanúgy viselkedik mindegyik, egy sémára épülnek, tizenkettő egy tucat, még a nevük is ugyanaz: tamás, péter, esetleg gábor, ez már a szép új világ, mondanám is nekik de teljesen biztos vagyok benne hogy nem értenék ezt az utalást, mert az érdeklődési körük is ugyanaz: alkohol, cigi, forma1, foci, reál tárgyak szidása, bulizás, intim szerelmi kapcsolat fogalmának nem ismerése, elegem van abból is hogy státusszimbólumnak használják a barátnőket, de ez fordítva is igaz, ők se jobbak az egyforma barna hajukkal és retrókeretes szemüvegükkel amitől nem látnak oldalra és még a fejük is szögletes lesz tőle, a nyafogós természetükkel és idétlen vihogásukkal, a rajzfigurás tolltartójukkal, gyöngybetűs jegyzetükkel és hibajavítójukkal, és sorolhatnám még tovább,
elegem van abból, hogy egy érdekes emberrel sem találkozom már évek óta, egy olyannal se, akire ránézek és azt gondolom, hogy na, ő tudhat valamit amit a többiek nem. És ez bizony nem az én hibám, hanem mindenki másé. Kezdek szociopatává válni. Vagy ha még nem, akkor azzá akarok.

Ja és deaktiváltam végre a fészbukomat is. Már egy hónapja akartam.
Múlt héten ilyenkor egyébként éppen pont azzal voltam elfoglalva, hogy fogadtam magammal egy tábla epres milkában, hogy idén mind a négy keddi mechanikára be fogok járni, minden héten, becsületesen, ahogy jó deákhoz illik. A múlt héten a negyedik mechanika végére a tét további öt milkával nőtt. És ez még most csak a második hét.

2011. február 14., hétfő

Valaki akkor mondhatja magáról hogy popkultúrálisan egy kicsit műveltebb az átlagnál, ha a 4400 második fináléjában a zenéről egyből az jut eszébe, hogy ugyanezt már hallotta a Smallville negyedik fináléjában is,* nem beszélve a thirteen senses számról,** amit meg a Les Chevaliers du Ciel című nagysikerű francia filmben hallott olyan sok évvel ezelőtt hogy már nem is emlékszik rá, Zoli, mikor volt az?

Ja és azt is utálom, amikor valaki Munkáim címmel nyilvános albumot nyit a műkörmeiről. Ennél már csak az aljább, ha Drágám címmel meg az undorító csupasz csivavájáról.

* ami úgy az igazán durva, hogy az illető valójában nem is néz Smallvillet
** azt a Kasabiant meg már meg se említem a hatodik rész végén
Jaj, majdnem elfelejtettem milyen jeles nap is van ma, február 14-én.
Hétfő.
Viccet félretéve meg Walk like a velociraptor Day. Emlékezzetek meg róla ti is. Egyperces néma velociraptor-járással.
A hétfővel meg nem illik viccelni. Itt vagyok például én, egy szuperhős vagyok. Az a képességem, hogy képes vagyok túlélni öt és fél óra elektrokémiát. Nagyon ajánlom hogy egy szuperhőssel ne viccelődjetek. És ne is csesztessétek. Legalábbis ne úgy, ahogy azt Gabika szokta tenni a TéÓn az elmaradt tárgyaim kapcsán. Megkérdezhettem volna tőle, hogy neki ugyan nem volt-e hasonló jellegű problémája amikor a mérnöki diplomáját szerezte. Kár, hogy egy ekkora oltás nem ott helyben jut eszébe az embernek, hanem csak már hazafelé a buszon.

2011. február 13., vasárnap

z 10

Tegnap ilyenkor éppen pont a tízéves Zagar koncertjén ültem a Trafóban, mivel Denee nyert két jegyet és rám gondolt először, sosem leszek neki elég hálás ezért. Nap kritikát ír róla (nem Deneeről, hanem a koncertről), és most én is. A jó egy óra késést most nem veszem figyelembe, észre se lehetett szinte venni, annyira lekötötte a figyelmem az a két művészfilm amit a vásznakon vetítettek (az egyikben fürdőköpenyes néni táncolt miközben esőkabátosok tutajt toltak a tengerre, a másikban sárga ruhás niggerek vonaglottak a földön fekve, majdnem sírtam a fizikai fájdalomtól amit azok a nagyon művészi "művész"-filmek okoztak).

Az egész a Parachute-vel kezdődött az Eternitybe, ennek hagyománya van, tíz évvel ezelőtt is így kezdődött állítólag a banda pályafutása. Aztán jött a Bitter Jolity, ami szintén hagyomány, nem is volt vele baj, tisztességes iparosmunka, ahogy geek-körökben mondani szokás. Először egy meredeken emelkedő színvonala volt a dolognak, ami akkor érte el a csúcspontját amikor három számot játszottak az új albumról (Sounds and Lights, Science Fiction, meg még egy királyság aminek nem tudom a címét, de a refrén sorairól Space and Time-nak neveztem el), na végre, Zságerék szabadkozni kezdtek hogy ez még nekik új és nem megy annyira, nem baj Balukám, csak játsszátok le még vagy hatszor mert megveszek, annyira gecijó volt. (Ez hivatalos terminológia a Zagar-koncerteknél.) Ez mindenképpen pozitívum, több ilyet is lehetett volna, enélkül csak laposodott a koncert a vége felé. Azt amúgy nem vágtam hogy másfél óra után lementek a színpadról csak azért, hogy visszatapsoljuk őket még háromnegyed órára, ezt már nem veszem be, ahhoz én már régóta járok Zagar-koncertekre hogy ennek bedőljek. Mindegy, a vége felé egyre EPICebb lett a hangulat így magától is, Ákos a basszerral a kezében némi szédelgés után eldőlt és úgy maradt, a dívák leénekelték az angyalokat az égből, de róluk még lesz szó. Azon meglepődtem amikor Balázs kijelentette, hogy ilyen hosszú koncertet még nem adtak, kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy mégis mire számított egy kőkemény, elvakult fanokkal telt teremben, akik arra is képesek hogy szombat este pestre utazzanak csak ezért, mint pölö én meg Denee.

Kovács Andor hiányát egyértelműen megsínylette ez a koncert. Titokban azt reméltem hogy jubileum meg minden és kedve támad a ma estére még utoljára benézni, de nem támadt, nekem pedig hiányzott ő, igazán kibírhatta volna ezt a pár hónapot még. Ligeti Gyuri helyettesítette ugyebár, és bár Deneenek tetszett hogy relatíve több az akusztikus gitár, látszott hogy a Gyuri nem volt a toppon, lehet most nem szívott be eléggé előadás előtt. De az akkordok még szerencsére mennek neki, az éneklés viszont így már nem annyira. Vártam, hogy azokban a számokban majd megbassza a hangja a hallójárataimat, amik tipikusan az ő kaliberét igénylik (gondolok itt a Never the same-re, ami valahogy rendkívül langyosra sikerült most, nem is értem, az Eastern sugar meg olyan vérszegény volt, mintha a húsvéti nyuszi elfelejtett volna jönni húsvétkor). Igen, én azt vártam, hogy úgy fogja beszívva rekedt hangon Lennon-szemüvegben markolni a csontos ujjaival a mikrofont, hogy eldobjam tőle az agyam, mint azon az emlékezetes két évvel ezelőtti MENen abban a fülledt párás sátorban, amiben a végén Balázs majdnem beborította a szintijét a közönségbe, azon az emlékezetes éjjelen totál készen voltam ettől, és AKAROK még ilyen élményt.
Szóval gitározgatás közben a Gyuri nem ért rá annyira énekelni, helyette viszont bejött a képbe az objektív szempontok alapján erősen suna-pozitívnak ítéltetett H. Enikő a Neoból. Deneenek inkább Kutzora Edina jött be, aki nekem kissé magas, ellenben a Hol van az a nyár című számot szívdöglesztően szexin énekelte. A másik két underground dívát nem ismerem még névről sem (csak hangról), de annyira nem volt velük baj, de az lett volna az igazán jó, ha csak eyecandynek lettek volna ott, míg a Gyuri énekel. Az eyecandyről jut eszembe, a Ready for the Revolutionnál a mechanikus narancs vetítésén meglepődtem, viszonylag brutális volt így a hangulat, a videózás tehát kellőképpen beteg volt ezúttal is, de amúgy az a szokásos. A reflektorok néha késtek egy kicsit, néha meg a képembe világítottak, amit nem díjazok, és magamból kiindulva senki nem díjazza a közönségből, nem is értem azt se hogy minek erőltetik mindig.
Ha már itt tartunk, az énekesek hangosítása nem volt tökéletes, néha szólt mint az ágyú mikor nem kellett volna, de többször volt olyan, hogy nem szólt mikor kellett volna. De ami nekem igazán nagy szívfájdalmam és nem győzöm mindenkinek hangsúlyozni, az a kisdob kávája volt, amit egész egyszerűen elfelejtettek bemikrofonozni, ahogy a tomokat is, így például a Bossa Astoria, de főleg a Blindfight kissé suta is volt az én vájt fülemnek.

Összességében tehát voltam már jobb Zagar koncerten is, legalább egy(!) szám lehetett volna amiben mondjuk Bootsie úgy istenigazából szétszólózza az agyát, de nem volt, pedig vártam. Vagy akárki más. Mindegy, a jegy árát megérte (heh), ezek után is megyek mindenhova majd ahova ők, akarom még őket hallani, és a helyükben nagyon gyorsan összehoznék egy lemezbemutató koncertet a közeljövőben ha jóban akarnék maradni magammal.
Kicsit kritikus voltam, na. Amúgy kurvajó volt, ez Zagar koncert volt, ember, hogy a faszba ne lett volna kurvajó.

2011. február 12., szombat

És ez mit ad?

2011. február 11., péntek

Meg azt is ma találtam ki, hogy ha az emberek végre a saját dolgukkal törődnének ahogy azt tőlük elvárják, akkor nem lennének sorozatok. Nagy igazság, tudom.

2011. február 9., szerda

Megerősíthetem tegnapi állításomat, melyben a közlekedési vállalatot egy kontextusban említettem a hím négylábú patás elsődleges nemi jellegével.
A galériánál meg már harmadik napja nyomdahibás naptárakat akarnak a szerencsétlen csóringer hallgatókra sózni, legalábbis én ezzel magyarázom a működési engedély hiányát, a rejtett de igazolható 90%-os leértékelést,* és a januári téli tájkép közepén feszülő Faszinating (sic!) feliratot. Mindegy, úgyse tudtam már jó ideje semmire se elbaszni a temérdek pénzem, úgyhogy túrtam egy konszolidált BBC Earth-csöset, amin többek között bengáli tigrisekről, kalmárpolipokról és jegesmedvékről és egyéb szép állatokról készült fotók vannak.

* papírcetlire filctollal kiírt árak összevetése a naptár hátulján apróbetűs részben euróban feltűntetettel

2011. február 8., kedd

Tudjátok, mi ez? Nem? Megmondom: lófasz. Az.

2011. február 7., hétfő

Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor egy elbűvölő nőt látsz cigivel a szájában matematikai-fizikai szakkifejezésre keresel definíciót a gugliban, de az első pár találat mind amatőr elvont scifi novellákhoz vezet, ahol nem elég hogy csupán a tudományos látszat miatt használják, de ráadásul tévesen is.

Dögös bölcsésztanárokat meg tényleg olyan könnyű felszedni, mint a 4400-ban? Oh wait...
BP ma olyat tett, amire tizenöt éven keresztül egy iskolai tanár vagy egyetemi oktató sem volt képes: úgy magyarázta el az elektródpotenciál fogalmát, hogy megértsem.
Ráadásul egy mondatban.
Ez azért, ha belegondolunk, szomorú.

2011. február 6., vasárnap

Elkezdem írni az új novellát, ezen a címen el is lehet olvasni. Eddig semmi extra nincs benne, csak szitufelvázolás nagyjából, de A Történettel szemben ennek már ki van dolgozva egy plot a finalra is, egyedül egy cliffhangerekben bővelkedő izgalmas cselekmény hiányzik még, de majd azt is pótlom. Ennél most úgyis a szitu a lényeg, meg az emberi dráma. Igazából nem vagyok valami nagyágyú regényírás terén (mentségemre szóljon hogy éppen levelezős írókurzust végzek), de amikor kitaláltam az egészet még annyira fasza ötletnek tűnt, hogy nem hagyhattam elveszni. Talán egyszer valaki készít belőle egy még jobb spinoffot.

2011. február 5., szombat

Találtam az előbb egy oldalt, ahol részletesen leírják, hogy kell olyan sisakot csinálni alufóliából, hogy éjszaka ne raboljanak el az ufók. Nekem jobb módszerem van, én minden este meg szoktam enni egy narancsot. És segít, eddig nem is raboltak el az ufók. És a denevérektől is megvéd. Újra és újra elcsodálkozom azon hogy mennyi idióta ember van még életben. Az ufóknak rendkívül fejlett technológiájuk van, de egy alusisakos idős szenilis emberrel bizony már ők sem tudnak mit kezdeni.
Aztán van egy nő, aki azt állítja, hogy idegenek termékenyítették meg. De szerencsére heteken keresztül óránként egy gramm aszkorbinsavat evett (c-vitamin), és ezzel sikerült kinyírnia a fejlődő hibrid magzatot. Négyszer. Egymás után. Mert összesen négyszer dugták meg az élienek, mikor látták hogy sorra elvetél. Aztán utána csinált ő is alusisakot.
Igazából most nem látszik, de én éppen hihetetlenül jól szórakozom most itt a képernyő másik oldalán, köznapiasan szólva majd' befosok a röhögéstől, mert ez annyira kurvajó.
Azt is írja, hogy a bőrükön keresztül táplálkoznak, ezért attól is feldobják a pacskert, ha mondjuk rájuk fújsz a dezodoroddal. (Erre hogy a faszba jöttek rá?) De a jó hír az, hogy így legalább olcsón fel lehet fegyverkezni egy intergalaktikus háborúra.
Ja, amúgy csak feliratot kerestem a 4400 évadzáróhoz, de elkalandoztam, túl sok volt a csábító hiperlink.
Ez meg a mostani képernyőképem.

A jobboldalin látszik is az új menő feedolvasóm, azon belül pedig egy reklámblogos és egy obszcén képregényes blog legújabb feedje, amin hálistennek éppen semmilyen kompromittáló hímvessző dolog nem látszik. Ezzel csak villogni szoktam amúgy, két éve (mióta linuxom van) nem bírom megszokni ezt a több képernyős fícsört, és csak egyet használok.

Na és most, hogy megittam a Dharmás sörömet, és a fícsörökről van szó, mesélek most nektek egy érdekes linuxos mesét.
Szóval az van, hogy van a Gnome2. Ez a felhasználói felülete a linuxok egy részének, windowsos hasonlattal élve olyan mint egy skin,* de annál több, mert bizonyos felületen csak bizonyos programokat lehet futtatni, amik arra a felületre íródtak. Másik felületre más programokat írnak. Persze van átfedés a kettő között (olyan progik amik sok felületen futnak), és szinte az összes program tud felület nélkül is futni (parancssorból, ami olyan mint a cmd.exe), a legtöbb átlagos user tehát ezt a Gnome-t használja, vagy a KDE-t. Ez a kettő a legelterjedtebb, de ezeken kívül több tíz féle van még. És ha nem akar az ember parancssorba pötyögni, akkor valamelyiket mindenképpen telepítenie és használnia kell.

Namármost. Nagyon durván ki van borulva a bili, ilyet nem láttam még mióta a linuxot ismerem. Az van ugyanis, hogy éppen készül a Gnome3, a Gnome legújabb verziója. A fejlesztők meg bejelentették, hogy a beállításokból kiveszik azt a lehetőséget, hogy ha lecsukod a notebook fedelét, akkor csak a képernyő kapcsoljon ki. Eddig az alapbeállítás az volt, hogy ha lecsukod, akkor a gép suspendbe kerül (ki is jelentkezik), de ezt a beállításokban ki lehetett kapcsolni. Ezentúl nem lehet majd. Ezentúl ha valaki azt akarja hogy csak a képernyő kapcsoljon ki, akkor kézzel kell átírni a konfigurációs fájlokat hozzá.

Az eset kapcsán több dolog merül föl:
- Csak hogy érzékeljétek, hogy folynak nálunk [linuxosoknál - a szerk.] a dolgok. Kivesznek a fejlesztők egy apró beállítási lehetőséget, és egyből a torkuknak esik az egész gnome-os közösség, ezerszámra küldik a bugreportot, a kommenteket a blogokra, a flémeket a fórumokra, a leveleket a fejlesztőknek, forradalmi hangulat uralkodik itt is mint Egyiptomban, de nem is csodálom, engem is felháborít a dolog, nem ehhez vagyok hozzászokva. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a gnome-t azért szeretem, mert mindent, értsd: MINDENT meg lehet benne változtatni néhány egérkattintással.
- Ésszerű érveket hoznak fel az userek. Azért csukják le, mert nem akarják hogy éjszakai letöltés/backup művelet közben világítson a képernyő, dokkolóra/projektorra rakják a notit, vagy egyszerűen csak átviszik egyik szobából a másikba. Másrészről meg nehéz felfogni, miért fájna a fejlesztőknek egy apró beállítási lehetőséget benne hagyni a rendszerben. Egy olyat ami eddig is benne volt és nem is véletlenül, mert sokan használták is.
- A konfig-fájl átírása nem bonyolult dolog (fájl kikeres, megnyit, átír, elment), de mindenképpen bonyolultabb, mint három kattintás a vezérlőpultban. Eddig is megesett néha hogy valamit a konfigokban kellett turkálnom. Ez (is) egy ilyen rendszer. De miért kell kiszedni a könnyebbik utat a nehezebbik mellől?
- De a legérdekesebb, hogy a fejlesztők mivel magyarázzák a dolgot: azzal, hogy ha a mac notebookok fedelét lezárjuk, akkor rendszerint elolvadnak, és a feature kivétele ezt hivatott megakadályozni.

Kérdések: Hányan használnak mac notebookon gnome-s linuxot az összes gnome-s linuxoshoz képest? Miért nem vetik el az ötletet a rendkívüli mértékű ellenséges fogadtatás ellenére? Ki mondja meg, hogy mit tartalmazzon a gnome: a felhasználó vagy a fejlesztő? Mi van, ha figyelembe vesszük a képernyőlecsukás mellé azt is, hogy hálózatra van-e dugva a gép? Fog-e valaki a GPL jegyében hobbiból külön grafikus programot írni a hiányzó beállításra? osX-es Mac laptopoknál mi történik, ha lezárom a képernyőt?

A tanulságot mindenki vonja le maga. A probléma érdekes, egy nem-linuxosnak meglehet, hogy kissé idegen is. "Closing the lid of my laptop means [I don’t need to interact with it right now], not [it doesn’t need to run right now]." A botrány göngyölődik, mindenesetre néhány fejlesztő hozzáállása egyelőre "el lehet menni, TESSÉK!"-szerű. Meglátjuk, mi lesz. Egy dolog biztos: nem kötelező Gnome3-ra frissíteni a Gnome2-ről. Még.

* Úgy a legkönnyebb elképzelni, ha azt mondom, hogy nálunk a grafikus felület maga is egy külön program. Más grafikus felületek is vannak, azok hasonlóak, de más programok. Nehéz elmagyarázni, de megérteni nem az, majd egyszer megmutathatom.

2011. február 4., péntek

4400

Elkezdtem nézni a 4400-at (mit mondhatnék, kifogytam a sorozatokból). Azt fogjátok mondani hogy ebbe is csak az élvezet kedvéért kötök bele, de.*
Egy jó ötven percig tetszett is meg minden. De tényleg. Aztán a következő történt.
Tény: egy héttel a visszatérésük után 65%-nyi ember Seattle-ben maradt. Oké.
Mint mond a nyomozó: véletlen egybeesés. Oké. Benne van a pakliban, de őt amúgy sem az eszéért fizetik.
Mit mond a CDC-s tudóscsaj: statisztikailag szignifikáns kóros elrendeződés. És még ezt emlegeti vagy kétszer.
De arra egyikőjük se gondol, hogy akit tíz évnél régebben raboltak el - vegyük mondjuk az '51-ben elrabolt néger katonát vagy a '38-as születésű kislányt - kurvára nincs már családja és lakhelye se, és kedve se világkörüli hajóútra menni, és talán ez lehet az oka hogy Seattle-ben marad. Ez tipikusan olyan dolog, hogy csak a miszticizmust sulykolják, húú de rejtélyes, vajon miért maradt az emberek kétharmada a városban, ennek biztos valami természetfeletti oka van, ufók léteznek, meg hand of God.
Ezzel a kivert biztosítékkal együtt**, meg a szokásos amerikai school bullying és romantikus klisékkel együtt 6 pontot adok a sorozatnak az első rész alapján. Megnézzük feljön-e innen, mint a talajvíz dexter. Szóval mondhatni eddig bejövős. A nemzetbiztonságiak főnökét bírom, jó arc. Azt az ominózus jelenetet meg ki lehetett volna hagyni úgy ahogy van. Nézem tovább.

* azt hiszitek én élvezem, hogy már egy filmet se tudok végignézni normálisan, mert logikátlan hülyeségekkel van tele?
** nem direkt csinálom, én tényleg elfogulatlanul állok hozzá mindenhez, de ezeket nem lehet nem észrevenni, kilógnak a filmből

random gondolatok

Szerkesztőségi tag lettem a linuxmint.hu-nál, asszem ez életem második legjobb napja. Az első természetesen az lesz, amikor végre feleségül vehetem a csippantós beléptetőkártyám.

Idén csak 3 db csoporttársam posztolt ki facebookra tárgyfelvétellel kapcsolatos negatív tartalmú üzenetet. Azt hiszem ha a neptun nem is, mi fejlődünk szellemileg.

De azért sírni támad kedvem, amikor az egyetemi könyvtár mellékletként küld egy .doc fájl, ami némi szöveget és egy linket tartalmaz, majd a hozzá tartozó emailben leírja hogy nyissuk meg a fájlt mert abban benne van minden.

Olyat láttam a tévében, hogy egy szereplőnek egy monológ közben változott a szinkronhangja. Valami western volt. Aztán pár mondat után visszaváltozott az eredetire. Weird.

Rég nevettem annyit könyvolvasás közbe', mint C. Sagan: Korok és démonok 11. fejezete alatt. Aki nevetni akar más emberek hülyeségein, annak erősen ajánlom.

2011. február 3., csütörtök

És TÁDÁÁM, végre sikerült úgy tökéletesen megpucolnom egy narancsot, hogy nem sértettem meg a belsejét. Achievement unlocked.

2011. február 2., szerda

Terveztem lostos címkét szabvány félliteres eu(?) sörösdobozra. És vagyok olyan kedves hogy közzéteszem.

a király visszatért

Voltam ma mindentudásegyetemes előadáson, nem volt nagy szám, már csak amiatt is érdemes lesz megnézni a tévében, hogy én benne vagyok. Majd nézzetek meg, meg Zolit is, ott fog ülni mellettem.

Meg végignéztem a filmet. Rájöttem, az néhol a bajom, hogy túl egyszerűen oldja meg a konfliktusokat, nincs benne csattanó vagy aha-élmény. Vasudvart valahogy végleg és totálisan el kéne pusztítani, hopp, hogy-hogy nem, pont egy víztározó van fölötte a hegyen, amiről még ugyan nem volt szó de attól még ott van. Gondornak sereg kell, de nincs meg a létszám: hopp, hogy-hogy nem, pont ott egy hegy, ahol vannak még szellemharcosok, csak eddig nem volt róluk szó. Mondhatnátok hogy túl kritikus vagyok, de ez engem kissé zavart. Valaki magyarázza meg. A továbbiakban kósza gondolatok a nézés során:

Azt nagyon bírom, hogy tipikusan az összes fontosabb szereplő úgy hal meg, hogy előtte azért még bő 2-3 percig nyugodt körülmények között szót tud váltani a szeretteivel. Meg hogy most lett vége a mindent eldöntő csatának, de másfél óra még hátravan a játékidőből, most már kíváncsi lettem. Ha tippelnem kéne, 10 perccel a stáblista előtt fog a gyűrű belehuppanni a lávába.

A gonosz helytartó halálára asszem a teátrális a megfelelő szó.

Ó, a csatának vége, és még a nap is kisüt, ez tetszik :-)

Nem tudom más is van-e így ezzel, de én fizikai rosszullétet érzek*, amikor a fekete hajú tündeleány (a király csaja) szeméből könnyek hullanak. Nem tudom megmagyarázni a jelenséget. A dolog azért ciki, mert statisztikailag elenyésző azon jelenetek száma, amelyben a csaj nem sír.

Mordorban még nem fedezték fel a fogmosás technológiáját. Ezért is fognak kikapni mint a szemét.

Frodó viszi a gyűrűt, Samu viszi a Frodót. Szmiogol viszi a Samut.

Ha most visszagondolok, úristen de régen volt már a film eleje. Mintha tegnap lett volna. Jé, hiszen tegnap volt.

Ezt benéztem, az epilógus fél órás volt. A film többi részéhez képest hamar elrepült.

Kíváncsi lettem volna hogy Frodó ujja visszanőtt-e négy év alatt, de a rendező óvatos volt és nem adta meg nekem a lehetőséget.
The end. Ideje volt már. Whats next?

* mint amikor látom hogy valakinek tűt szúrnak a vénájába, olyat

2011. február 1., kedd

nézem a gyűrűk urát

Hat és fél órányi gyűrűk urán vagyok túl, de a neveket még mindig nem tudom a Frodóén kívül*. Meg a motivációkat se, amik a szerepklőket cselekvésre késztetik => a cselekményt se. Most fejeztem be a második részt, remélem az utolsó négy órában majd mindez megváltozik.
Meg már eddig is viccesnek találtam, hogy Vasudvardnak hívják a gonoszok lakhelyét. A két mellékszereplő hobbitnak meg egyáltalán nem okoz lelki törést, hogy reggel még röhögcsélve futkorásztak a zöld mezőn, délután meg már tőrrel kell gyilkolászni térdig a kibelezett orkokban gázolva, még csak el se fintorodnak rajta, biztos ez náluk mindennapos dolog. Az is a furcsa szokásaik közé tartozik, hogy bár napok óta nincs mit enniük a száraz kenyereken kívül, palacsintasütőket azért továbbra is visznek magukkal.
Az viszont vicces, hogy Charlie a lostból furcsának találja, hogy a fák vizet isznak és ettől élnek. Én meg azt találom furcsának hogy bár a fák egy napig azt tárgyalták hogy nem mennek csatába, a főszereplő fa egyetlen kiáltására két percen belül gondolkodás nélkül megy az összes orkokat zúzni. Biztos eddig nem vették észre, hogy a fél erdőt már kiirtották.
De az orkok is megérik a pénzüket, mert akármilyen állatias barbár népség is, azért arra mindig ügyelnek hogy brit akcentussal beszéljék az angolt a rothadó fogukon keresztül. Továbbá alapszabály, hogy nincsenek köztük nők és gyerekek, ellenben úgy születnek hogy a földből ássák ki egymást. Gollamnak meg myrthillből lehet az ágyékkötője, hogy még sok száz év után is mindig tart. Meg azt se hiszem el, hogy egy epic csatában amiben mindenki artikulálatlanul üvölt, kiabálva adják ki egymásnak száz méterekről a parancsokat, és nem mondjuk kürtszóval. Kürtöt viszont mindig csak akkor használnak, amikor teljesen indokolatlan.
Egyébiránt a csatajelenetek a legunalmasabbak szerintem. Szarumán nevében meg benne van az, hogy szar, höhö.

Az egy dolog hogy amúgy sem én vagyok a legnagyobb fantasy rajongó a világon, de kevés film van, ami ennyire kevésbé tud lekötni, mint ez. Négyféle jelenet váltakozik:
- Epicnek szánt CGI-csatajelenet; az orkok [emberek/tündék/varázslók/akárkik] ellen
- Fennkölt beszélgetés, amelyben a szereplők a távolba révedve gondterhelt ábrázattal olyan tulajdonneveket ízlelgetnek, amelyekhez közöm sincs
- Szép tájakat mutogatnak helikopterről teleobjektívvel oldalvást filmezve, miközben néhány szereplő fut/lovagol odalent
- Frodót elkapja a kísértés és a gyűrűjéhez kap, de aztán rájön hogy inkább mégse

De mostmár azért végignézem, senki ne mondja rám ezentúl hogy bunkó paraszt, még a gyűrűk urát se látta.


* de nem nehéz kitalálni, a,e,o és tetszőleges egyjegyű msh (leggyakoribbak: g,r,l) váltakozva követi egymást, és ezek kombinációjából tetszőleges név előállítható. ha meg gonosz, akkor úgy kezdődik, hogy sza