2014. június 30., hétfő

Ez az utolsó napom itt, ezért most összekönyvelem, mire vertük el az utóbbi héten a luxuskiadásokra szánt pénzt, euróban:
9,14 - ~másfél kiló chips (oregánós, BBQ-s és sajtburgeres ízesítésű)
4,80 - 4 gombóc mentolos fagyi
14,5 - édességek, baklavák és halvák
12    - 3 db kalap (két szalmakalap és egy drogbáró-stílusú kalap)
27    - öszvértúra 1 főre
2      - színváltós hűtőmágnes
2,50 - kulcstartó
4,36 - alkoholféleségek (kis üveg ouzó és normál méretű recina)
4,50 - gyalogsági ásó
3,19 - narancsos lekvár
--------
83,99 EUR, aminek minden centje megérte.

2014. június 29., vasárnap

Tavalyi igazság, de örök érvényű és igaz, hogy aki mérnökin tanul(t), az tulajdonképpen tud görögül. Írni is.

hellász vlog szízön 2

2014. június 27., péntek

Mai szomorú hírünk, hogy tönkrement a víz alatti fényképezőm (kitalálható hogy mi lett vele), ezért az eddig meglévő anyagból lesz összevágva a vlog. Az első fél perc anyaga koncepcionálisan már kész, és nagyon fun lesz.

Amióta tesóm kézhez kapta a diplomámat (ő hozta el), már sokkal bátrabban merek bármit is kommentelni azon csoporttársaimnak, akiket bár nem sokra tartok, nem merem a nemvisszajelölésig ignorálni őket, mert nem tudom, meddig ér a kezük. Elvégre néhányan közülük régebb óta vannak az egyetemen, mint én.
Nem tudom, értik-e a finom célzásomat arra vonatkozóan, hogy egy elsőévest fikáznak a háta mögött, amiért az nem írta ki annyira igényesen a tanulmányait fészen, mint ők. Mindenesetre inkább jelezzék felé a problémájukat mihamarabb, aztán pedig üljenek le tanulni, mert még a BSc-t se végezte el egyikük sem, pedig velem kezdtek, ezért minden esélyük meg lett volna rá, hogy már ők is a doktori felvételijüknél tarthassanak velem együtt. Kivéve a vitaindítót, mert ő már a gólyatáboromnál is szervező volt.
Poszt-matériál: Tegnap éjjel egyébként események is történtek csendes tengerparti falucskánkban. Egy 68 éves román néni egy éjszakára apartmant bérelt a szomszédban, az első emeleten. Éjfél körül bekopogott a szintén szomszéd szerb családhoz, majd miután meggyőződött róla, hogy nem érkezik válasz, tehát mindenki alszik/sétál odakint, vagyoni károkozás szánt szándékával átmászott a két erkélyt elválasztó korláton, majd miután meglepetésére a szerb család otthon/ébren volt és érzékelte a mozgást és kijött a teraszra, a néni elkezdett visszafelé menekülni, de leesett mászás közben, és mindkét lábát nyíltan törte. Később egy kötegnyi 100 euróst találtak még nála a helyszínelésnél, valószínűleg ez volt a sorozata utolsó állomása. Az ilyen embereket valahogy nem tudom sajnálni.
Később arról beszélgettünk, hogy előítéletes dolog sztereotipizálni egyes népeket, de ha a románokkal kapcsolatban nagyjából mindenkinek hasonló a tapasztalata, akkor annak lehet igazságtartalma. Amíg románok nem jöttek Sartira, mindenki nyitott erkélyajtókkal aludt. Most már ilyet nem lehet. Volt idő, amikor a szerbeknek sem akartak itt szállást adni.
Ma reggel kicsit borúsabb az idő Sartiban, úgyhogy reggel volt alkalmam utánanézni, hogy miért nincs net. Sose hittem volna, hogy egy idegen ország idegen routerébe sikerül majd először belépnem nil jelszóval adminként.
Look at me. I'm the captain now.
Valakit Briginek, valakit Zsoltinak, valakit meg Norbertnek hívnak, valaki meg hozott magával nintendót. Valakinek meg szólnia kéne a Relax Toursnak, hogy ez a dolog így nem lesz teljesen jó.

2014. június 25., szerda

Elolvastam a Kongót. Nem volt rossz. Leszámítva a magyar fordítást.
Tisztelt Dezsényi Katalin. Az alább elkövetett bűntettekre már 1989-ben sem volt mentség. A satellite az magyarul műholdat jelent, nem pedig szatellitát. Az égitestek nevei nagy betűvel kezdődnek, és az arcomról lesült a bőr, amikor azt olvastam, hogy millimikron (=nanométer). A pálmát viszont az angol billion fordítása viszi billióra, milliárd helyett, következetesen minden lehetséges helyen használva. Ez a legamatőrebb hiba, amit fordító elkövethet. Szörnyű.

2014. június 23., hétfő

Ülünk a parton, száradunk, Tomi éppen a lábamat ássa be, hogy úgy tűnjön, mintha térdből amputálva lenne, és Asszonypajtással arról beszélgetünk, hogy mennyire bunkó dolog cigizni meg mobilozni jönni a tengerpartra. Egyszer csak megjelenik mögöttünk az apartmanos néni, egy nőt keres, végül a regimentnyi ember között megtalálja a vízben, kiabál neki percekig, a csaj végül nagy nehezen kikászálódik a habokból, és ketten felmennek a partról, nem is jönnek vissza.
Bent hagyta az alvó gyerekét a bezárt fekete autójában, 32 fokban, délelőtt 11-kor.
Emberek.

2014. június 22., vasárnap

#YOLO

Lesz majd ebből vlog is, csak később.

2014. június 17., kedd

Ezt a cikket olvasom.

Sok felől hallom én is ugyanezt a nyígást, de ugyanakkor nagy életképtelenségnek tartom ezt az egészet. Mégpedig azért, mert 
- szakmai cégnél gyakornoki állás, szakmai gyakorlat (pölö MTA-intézeteknél, Bay-intézeteknél)
- startupnál gyakornoki állás, szakmai gyakorlat (pölö Pulinál, vagy más érintőlegesen szakmába vágó helyen)
- TDK, hallgatói kutatómunka, publikáció társszerzőként. Az pölö pont erre van kitalálva.
És ezek közül akármelyik opcionálisan választható, akár több is egyszerre. Még több is biztos van, ez a három csak a saját magam példája. És akkor máris nem lesz olyan rövid az a bizonyos önéletrajz. Megy a nyígás, hogy ennyi meg ennyi év gyakorlatot kérnek munkába álláshoz, és ez mekkora kibaszás és ezt hogyan. Egyetemet végeztél, úgyhogy kitalálhatnád, hogy hogyan. Szakmai gyakorlattal, úgy. Nyaranta, első évtől, és akkor BSc végére máris van legalább fél év. Csinálj mellette TDK-t, hogy legyen publikációd, hogy legalább tűnjön úgy az önéletrajzodból, minta értenél valamihez. Ez nem fellengzősség, mert lehetőség az mindenhol van, és nem tudom értelmezni azt a jelenséget, amikor valaki ezeket nem ragadja meg, aztán meg rinyál miatta.

Azt tapasztalom, hogy a fiatal egyetemisták (még a BSc-t sem végezte el, és egy éven belül nem is fogja) azt gondolják, hogy majd szépen a szájukba repül az állásajánlat a diplomával és a sült galambbal együtt, pedig egy lófaszt. Azt gondolják, hogy az egyetemen tanulni kell, és aztán dolgozni, pedig lófaszt. Az egyetem célja az lenne, hogy életre neveljen: tanulás mellett munka, lehetőleg a szakmádban, hiszen azért tanulsz. És azt a dumát nem veszem be, hogy ne lenne ilyenre lehetőség, mindenre van lehetőség, csak célravezető hozzáállás kell, meg akarás. A saját környezetemben is tapasztalom, mennyire életképtelen emberek problémáznak és csúsznak félévről félévre, pedig a dolog rettentő egyszerű: ha igazán akarod akkor megoldod, ha meg nem tudod, akkor nem való neked egyetem. Nem kell mindenkiből mérnököt képezni, ennyi.

Én maradok, nekem egyelőre nincs okom elmenni, és ezzel nem vagyok egyedül. Itt már felépítettem egy kapcsolati rendszert, és megbecsülnek. Céltudatosság a dolog nyitja, én nem csak úgy beestem az egyetemre. Ez is egy általános félreértés, hogy az egyetemisták mind mennek kifelé, és pánik van emiatt.

A történelmi hűség kedvéért most lejegyzem az utókornak, hogy miket húztam a záróvizsgán:
  • Nanotechnológia modul: Gőzfázisú leválasztási technológiák: PVD, CVD, CVC, PCVD
  • Anyagvizsgálat modul: Mikrosugaras elemanalízis, energia- és hullámhosszdiszperzív mikroszondák működése
  • Vaskohászat modul: Primer kemencékben lejátszódó legfontosabb oxidációs folyamatok (C, Si, Mn és P oxidációjának termodinamikája)
  • Fémkohászat modul: Alumíniumgyártás primer- és szekunder nyersanyagokból, a Bayer-eljárás

2014. június 16., hétfő


Szerintem őket kéne oda küldeni. Csak őket. Mindet.
Nekem Asszonypajtás a legeslegjobb barátom, nullahuszonnégyben itt vagyunk egymásnak, és én valami hihetetlen borzasztó módon magányos tudok lenni már akkor is, ha hamarabb megy aludni egy-két órával. Ilyenkor melankolikus zenéket hallgatok és küldök neki fészen.
Cserébe ő reggel hamarabb ébred, én meg már csak azt látom, hogy nem fér el a szöveg az aim logban a sok-sok nyuszis linkjétől.

Most már kezdődik nekem is a nyár, húzok is el mindjárt a vérbe. Csak előtte még le kell fénymásolnom a teljes publikációs jegyzékemet, azzal fog telni a jövő hét, mert oldalban ugyan nem tudom mennyi, de kilóban van vagy nyolc. Az emberek mostanában már azt kérdezgetik tőlem, hogy de vajh' mennyire biztos, hogy felvesznek doktorjelöltnek. Erre rendszerint visszakérdezek, hogy azt a sztorit hallották-e már tőlem, hogy a saját doktori felvételemire nekem kellett összeírnom a kérdéseket.
A záróvizsga nettó siker volt, de az előtte lévő időszakot katasztrófaként éltem meg. Emlékeztek még, amikor arról panaszkodtam, hogy az MSc nem jó semmire, mert nem tanulunk semmit? Na, hát azt a rengeteg semmit mind a ZVre kellett megtanulni hirtelen, a kidolgozott, tömörre összefoglalt tételek mennyisége nagyjából a háromszáz oldalt súrolta, és azt bizony mind követelték is (főleg ő, ráadásul pont abban a teremben volt a vizsga, ahol az ő rektori portréja is engem figyelt a falról). Ha a húzásnál nem lett volna pofátlan nagy mákom, most a kedvem sem lenne ilyen jó, de főleg az átlagom sem.
Görögből meg majd megint hozok jó kis vlogot. Ezzel kapcsolatban lesz majd egy kis meglepetésem, bár a tavalyi úzós után nem tudom, most milyen kolloidkémiai jelenséget jut eszembe spontán bemutatni, remélem a hangom idén nem lesz olyan, minta végig náthás lennék.
A visszautat is nagyon várom, mert tudom hogy vérciki, de én még sosem ültem repülőn, de majd úgy fogok tenni, mint aki már igen és semmiségként éli meg, miközben magában ujjongani fog hogy JEJ.

2014. június 14., szombat

2014. június 12., csütörtök

a mérnök urak

Bevallom, hogy négy-öt napja megtermett férfi létemre este elsírtam magam a rám nehezedő stressztől és kilátástalanságtól.
Ma pedig megítélték nekem summa cum laude az MSc-szintű kohómérnöki diplomát.
Többet is akartam most írni erről, de nem tudok. Mindenestül megfürödtem az egyetemi szökőkúban.

2014. június 11., szerda


Hat évnyi szenvedésen vagyok túl, nem egy olyan vizsgaélményem volt, amelyet még az ellenségeimnek sem kívánnék, de be kell vallanom, hogy a vizsgaidőszakok alatti szumma ajzószerfogyasztásom a nulla felé konvergál. De én kezdőként a szorgalmi időszakban is csak annyira voltam aktív, amennyire feltétlenül muszáj volt. Egyszerűen én nem szorulok ilyenekre rá. Meg utálom a kávét, mert keserű. Meg utálom a picsákat, azt hiszik, hogy az energiaitaltól lesznek valakik, amit a műkörmös kezükben szorongatnak. Egyszer volt olyan, hogy vagy három energiaitalt ittam meg egymás után, de az körülbelül éjfél körül lehetett a kutatók éjszakáján, amikor a tizen valahanyadik turnust fogadtuk a laborban. De arra fogjuk rá, hogy fizikailag és szellemileg megterhelő nap volt, és hogy az italt és a pizzát nem én fizettem.
Nem is értem, hogy lehet energiaitalon meg kávén élni, és hogy az segít-e stresszhelyzetben. Pedig én sem hetekkel hamarabb kezdtem vizsgákra tanulni, hanem út átlagban vizsga előtt két nappal vettem elő a füzetet. Meg hogy ez most menő? Hogy akkor az ágyamra kucorodom, sok papírt veszek elő és teát fogok a kezembe, és sosem alszom, hogy látszódjon, hogy akkor én most nagyon tanulok?
Holnapra 300-350 oldalnyi tételkidolgozásom van, de már semmi sem állíthat meg engem!


Egyetértek.

2014. június 9., hétfő

Ami azt illeti, a vízben nincsenek hidrogénmolekulák, mert a vízben vízmolekulák vannak, de ha nagyon szőrözni akarunk, akkor a víz ionszorzatának megfelelően maximum hidroxid- vagy oxóniumionokat láthat, amik az egyensúlyi pH-nak megfelelő arányban oszlanak meg mennyiségileg az oldatban. Tegyük fel, hogy esetleg hidrogén kationokra gondolt amikor ezt mondta, ami viszont azért nem igaz, mert az sem molekula, hanem ion. De tegyük fel, hogy egyszerűen nem ért a tudományhoz, viszont így a dolog meg ott hibádzik, hogy szupermennek röntgenszeme van, a röntgensugárzás hullámhossza viszont kevés az ionok detektálásához, jobban járna inkább valami elektrondiffrakciós módszerrel, amije viszont nincs.
Úgyhogy akárhogy is nézzük, szupermen egy óriási kamugép.
Ami azt illeti, az én görlöm igazából gémer, szereti a tomb raidert, a koop pc-gémeket, a 9gaget, szereti a betment meg az igényesebb scifiket, a klasszikus és a progresszív rockzenét, és én ezzel valóban good vagyok, úgyhogy ebben lehet némi igazság.

2014. június 8., vasárnap

A facebookot elárasztják a vízpartos nyaralós fotók olyan emberekről, akik feleannyi ideig ültek egyetemen, mint én. Ezek az emberek elvégeztek valamilyen pénzügyi, vagy egyéb nem műszaki irányultságú szakot, aztán elmentek dolgozni valami nemzetközi céghez aminek a konkrét tevékenységét nem lehet pontosan megfogalmazni, de minden bizonnyal fiatalos és dinamikus a csapat, és a képek tanúsága szerint a nyaralásra és utazásra adják nekik a fizetést.
Ezzel szemben nekem éppen csak akkor nincs görcsben a gyomrom amikor alszom, és az utóbbi napokban ronccsá parázom a teljes idegrendszerem amiatt, hogy kapok-e (még egy) diplomát, és ha igen, milyet. Hetek óta a napfényt sem látom, csak a tételsor papírján szóródva.
De ha ez meglesz.
Márpedig meglesz.
Akkor rohadtul elmegyek nyaralni, rohadtul mindent le fogok fotózni ami csak kicsit is pihenésre és nyaralásra emlékeztet, és csak akkor fogom feltölteni a képeket, amikor már mindenkinek legalább két hete letelt a nyári szabadsága.
Egyenként.
Aztán pedig, mivel én még iskolás vagyok és az egész nyaram egy nagy szabadság, nyár végén megcsinálom ugyanezt egy másik tengerparttal is.
Mindenki kapja be.
A távolabbi terveim pedig valahol odáig tartanak, hogy elköltözöm a picsába, és senkit nem akarok látni hátralévő életemben a feleségemen kívül.

2014. június 7., szombat

Megmondom, mi lesz. Az lesz, hogy jövő héten cum laude, de inkább summa cum laude diplomázom, mert én azt mondtam. Rá következő héten indulok görögbe, és letojok mindent és mindenkit aki itthon marad, bocsi, de ez van. Aztán jövő hónap elején villámgyorsan hazarepülök, hogy odaérjek a doktori felvételimre, ahol fel fognak venni, aztán lesz vagy két szűk hetem elbúcsúzni a labortól, és a hónap közepén Szegedre költözünk. Aztán július végén valószínűleg egy sok napos szakmai találkozóra megyek a holdroverrel kapcsolatban, augusztus elején pedig lelépek ismét a tengerpartra, csak ezúttal a horvátra. Aztán hogy utána mi lesz, azt még nem találtam ki.

Meg vagyok törve lelkileg.

2014. június 6., péntek

2014. június 5., csütörtök

Ha a tisztelt index nem jönne ismét házhoz a pofonért, és nem azzal lenne elfoglalva, hogy idegesítő, memóriazabáló, laggoló, vérciki csajos gifekkel pakolja tele a tudományos cikkeket, talán észrevenné, hogy ismét baromságokat ír.


Valójában azóta tudják, hogy a csillagoknak van röntgensugárzásuk, amióta Röntgen először írt tanulmányt a nagyenergiájú sugárzásról, amit felfedezni vélt. A nagy tömegű csillagok sajátos sugárzása az, amit 40 harmincöt éve ismerünk, és ez az eredeti cikkben jól is van írva, és csak az index bizonyította ismét, hogy az állítólagos szakmájuk ellenére egész szerkesztői stábban egy ember sincs, aki szövegértésből átment volna érettségin.
Az index förmedvényéből nem derül ki, úgyhogy kénytelen voltam az eredeti cikket elolvasni ahhoz, hogy megtudjam, a felfedezésben tkp. nagyjából az jelent minőségileg újat, hogy eddig nem gondolták, hogy egy cefeida-változónak a röntgenemissziója is pulzálhat. Mivel ugyanazon a hullámspektrumon szerepel ez a sugárzás is, mint a látható fény, engem az döbbent meg, hogy miért gondolta eddig bárki is, hogy más fázissal pulzál a kettő, vagy hogy az előbbi egyáltalán nem. De a megoldást nem én fogom megmondani, sajnos nem vagyok asztrofizikus.
Miért menő manapság látványosan idiótának lenni?

2014. június 4., szerda

Itt egy cikk.
Ennek kapcsán pedig nem lehúzásból ,de:
- Végre két mérnök, aki csinál is valamit.
- Elképesztő mágia lehet mindenkinek, aki nem járt soha fizika órára => az USÁban potenciális felvevőpiac.
- Új formatervvel eladni egy több száz éves terméket kb olyan, mint egy új alakú kólás dobozt. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne ennek is piaca. Még csak új formaterv sem kell hozzá, lsd. iphone.
- Maximum negyed órányi szórakozást tudok elképzelni vele. A mágnesgolyó önmagában nagyobb funfaktort jelent, mint az egész pakk.
- Ami elektromos/finommechanikus berendezés a játék egy méteres sugarában tartózkodik, annak reszeltek. Kíváncsi vagyok, így hogyan tudják egyáltalán postázni.
- Ennek ellenére őszintén kívánom, hogy húzzanak be rahedli pénzt a jónéptől. Meg is érdemlik, ha egy ilyet el tudnak adni.
Végre sikerült úgy átélnem egy földrengést, hogy nem aludtam át az egészet. Nem is tudtam, hogy azok nappal is vannak LOL.

2014. június 2., hétfő

A második játék, amelyik a ragequit és billentyűzetcsapkodás szintjéig baszta fel az agyam az indokolatlan, frusztráló baromságaival, immáron a Mafia lett. A második helyet foglalja el a Tomb Raider Anniversary mögött, amelynek az utolsó előtti valahanyadik pályáján olyan szintre eszkalálódott a dolog, hogy majdnem földhöz basztam az akkor még egyetlen laptopomat miatta, M ápolgatására volt szükségem utána. A mai napig nem tudom felfogni, mi a redvás faszért kell amúgy teljesen tűrhető játékokat egy-egy ilyen öt percnyi seggből szájba dologgal úgy tönkre vágni, hogy még azt is megbánjam, hogy valaha megvettem. Én akkor szoktam játszani, amikor kényelmes szórakozásra vágyom, mert ha az a cél, hogy erőlködésemben agyvérzést kapjak és dühömben törjek-zúzzak a frusztrációtól, akkor egyszerűen megtehetném azt is, hogy megpróbálok a tű fokába befűzni egy cérnát, és az lényegesen olcsóbb, mert ahhoz áram sem kell.
Egyébként meg nem vagyok elragadtatva a Mafiától, akármennyire is élteti minden teszter, és akármennyire is 12 éve még kőkorszak volt a játékok terén. Szerintem a GTA3-hoz képest, ami ugyanakkor jött ki, kifejezetten élettelen szoftver.

Szerintem nemzetünk legnagyobb tragédiája bizony az, hogy egy 100 éves politikai döntés feletti álszent kesergésből hivatásszerűen meg lehet élni.