2015. november 28., szombat

téli kívánságlista

Közelegnek az ünnepek, ezért úgy gondoltam összeállítok egy segédeszközt azok számára, akik szeretnének meglepni valami aprósággal:

- Nos itt ülök egy saját lakásban az ország legtutibb városának a szélén, mellettem pedig itt ül az ország legtutibb nője egy szál topban, és azt mondja, hogy hozzám akar jönni feleségül. Nekem ez bőven elég a jövő összes karácsonyára.
Komolyra fordítva a szót, megvan minden ami kellhet nekem, internet, reputáció a munkahelyen, adventi csokis naptár, hétvégenkénti szabadidő, elégedettség. Ezeken kívül ami szükséges volt és pénzért megszerezhető, az már megvan. Más pedig nem is nagyon kell.
Kivéve egy nagyméretű sarokketrecet nyulaknak. Az kell. Ha valakinek fölösleg van belőle, az adjon.

Ez az infografika nálam csak 43,75%-ban bizonyult igaznak. Bár a mellettem ülő nő mást mond, és független, objektív értékelések is megerősítik az átlag feletti intelligenciám (ilyen alacsony átlagnál ez nem is nehéz), azt azért el kell ismerni, hogy nem én vagyok a legidősebb gyerek a családban (biztos valami abnormális családunk van), nem vagyok balkezes (mert kétkezes vagyok), sosem használtam drogokat (nincs plusz stimulánsokra szükségem), kifejezetten alacsony vagyok, és nyár óta nincs macskám (mert elpusztult). Minden más igaz rám.

2015. november 27., péntek

Hányingerem van a saját munkámtól.
Patkányok leturmixolt és felhabosított agyával kellett pocsolnom.

2015. november 26., csütörtök


Ezt az újféle juájt még eddig nem használtam, csak a két évvel ezelőttit az egyik analóg misszióban. De hamar megbarátkoztam vele.
Bezzeg a mi időnkben nem voltak még flancos nyilak meg csúszkák, hanem csak számok és parancsok.

2015. november 25., szerda

Asszonypajtás érdekes megfigyelése, hogy mindenkinek hasonló a stílusa, akinek ilyen kutyája van. Bárki aki csinál vele valamit, az "beteg ember". Ugyanakkor a hasonló üzenetek sosem teljesen egyértelműek. Rengeteg kérdés felmerül.
Például:
- Miért van egy 170 centis, 130 kilós kutya egy 40 év körüli férfival?
- Miért kék a hám és a póráz, ami a 40 év körüli férfin van?
- Ha nem hasonlít a képen szereplő állatra a férfi akit láttam, akkor is hívhatok?
- Mi köze az egészhez Kovács Istvánnak, a világbajnok bokszolónak? Miért Szegeden keresik?


De ami a leírásban van, az még bizarrabb. Ízlelgessük:


Észrevételek:
- Elfelejtette kikapcsolni a Caps Lockot egy jó darabig.
- Szóval elég fura dolog pucéran szabadon engedni egy bokszolót, pláne hogy még be is van csipeltetve.
- Nem mondja meg hová tette a kutyát!!!!!
Itt álljunk meg egy pöppenetnyit. Dőljünk hátra, lazítsunk, és gondolatban helyezzük magunkat egy szép virágos rét közepén álló panelházra, melynek a harmadik emeletén panelproliék laknak: 130 kilós kigyúrt "tüsihajú" állat, egy genetikai hulladék szőrös kis emlőssel. Aki lehet esetleg egy lenőtt szőke, filctollal festett szemöldökű csaj is, vagy a kettő két különböző élőlény.
Mindegy, a lényeg az, hogy a kislány nem akarja megtanulni a környezetismeretből a gombákat, ezért apuci úgy döntött, hogy jólvan kislányom, folyton csak azzal a hülye kutyával foglalkozol, ha még egy istenverte egyest hozol, akkor istenbizony eladom a gecibe azt a kurva dögöt.
És eladta.
A csajnak meg nem tetszett, "te beteg vagy gecíí!", mondta a pasijának, és azzal a lendülettel megírta bánatát fészen.

Egyébként a viccet félretéve még mindig nem értem, mitől számít releváns infónak a gazda barna, tüsi haja. Biztos nagyon egyedi, és muszáj volt megosztani a világgal.

ISTEN IRGALMAZZON ANNAK A KUTYÁNAK, AKI AZ ÉJSZAKÁT AZ UTCÁN TÖLTI!! Úristen bazmeg, bele se merek gondolni, mi történhet vele.
A viccet még jobban félretéve egy éjszakát még én is el tudok tölteni az utcán. Néha szoktam is, csak úgy szórakozásból. Olyankor szőrös kis vakarék patkányokat szoktam pusztán jókedvemből levadászni és nyersen, élve megenni. Desszertnek pedig a cuki kis kék pórázukat.

2015. november 24., kedd

Tényleg van szülő, aki a hisztiző kisgyerekének olyat mond, hogy "Kérlek fogadd el a döntésemet"? Very életszerű.
Igazából ilyet még szakítós picsaszövegnek se hallottam, pedig ahhoz inkább közelebb áll.
Tegnap - határozott jegyzettám-elverési céllal - szétnéztünk az egyetemi könyvesboltban, ahol kiderült, hogy a létrát csak az üzlet dolgozói használhatják, mindenki más meg növesszen zsiráfnyakat. Nem tudom melyikbe szörnyűbb belegondolni, abba hogy nem feltételezik egyetemisták részéről a balesetmentes létrahasználat készségét, vagy abba, hogy az előbbire milyen precedens létezhet. Mindegy.
Szóval kiderült, hogy nekem egészen konkrétan 0 jegyzettámom van, mert azt a havi kemény 555 forintot azt mindig kiutalják, így nekem fogalmam sem volt róla, hogy az utóbbi másfél évben mindig abból vettem a popcornt. Mondjuk így hogy most már tudok róla, ezután is abból fogom. A M-nek szerencsére maradt idén bőven beragadt támogatása, így kifejezetten kedvezményes áron tudtam beszerezni többek között a Marsit is, mert eléggé elkezdtem megunni azt, hogy mindig majdnem elspojlereződök belőle.
Egyébkén az első harminc oldal eddig nem kifejezetten érdekes (legfeljebb laikusok számára), és nem is túl izgalmas, de majd meglátjuk a továbbiakat.
Aztán meg találtunk egy döglegyet a laborban, ami elkaptunk, és élve folyékony nitrogénbe merítettük, persze szigorúan tudományos célból (fanatikus állatvédők kedvéért elárulom, hogy a fagyasztás kifejezetten humánus és szenvedésmentes halál, a jószágnak pedig maximum szenvedéssel teli napjai lehettek hátra az életéből). Szóval megvártuk volna amíg felolvad és felébred, de sajnos időközben letört a feje.

2015. november 23., hétfő

Holnap M-mel erre megyünk:


I'm not sure.
A klasszikus vicc jutott eszembe Chuck Norrisról, aki minden szülinapján kiválaszt egy szerencsés gyereket és belehajítja a Napba.

2015. november 22., vasárnap

Most éppen nagyon gondolkozom, hogy mit is kéne ezek után visszaírni neki.




Vasárnapom pár sorban összefoglalva:
- Déli ébredés.
- Délután háromig eljutok a következő bossig Deus Exben (úgy döntöttem, hogy most hackelős-lopakodós sztájlban fogom nyomni, de véletlenül mindig beriasztok valamit, olyankor kénytelen vagyok mindenkit jégre tenni, és utána már nincs is értelme a lopakodós hackelésnek :(
- Ebéd. Ebédre currys csirke tarhonyával. Állítólag isteni tarhonyát tudok csinálni.
- Ebéd után M noszogatására nagy nehezen belekezdek a bírálatomba. Már össze van írva és át van olvasva, már csak az van hátra, hogy úgy fogalmazzam meg a levelet, hogy diplomatikusan küldjem el a szerzőket a bús anyjukba, amiért ezzel a foshalmazzal rabolják az időmet. De tényleg, ekkora rakás trágyát már régen láttam, és van még arcuk manuscriptnek hívni.
- Fél hatra végzek vele. Hattól online meeting keretében próbáljuk meg áttervezni a rover kameranyakának a középső modulját, mert az egyik forgóalkatrész ott valahogy nem fér el a többitől. Ezt kilenckor félbehagyjuk, mert mindenkinek le van rohadva az agya már. Közben M hamburgert csinált vacsorára, amit jóízűen el is fogyasztok.
- Megírom ezt a posztot.
Le kéne vágni a hajam és borotválkoznom is kéne, de mindkettőhöz lusta vagyok. Úgyhogy fuck this shit, még ma el tudok jutni a következő bossig.

2015. november 18., szerda

Múlt hét szerdán bejött egy lány a TEM-laborra a vége előtt fél órával, hogy ő majd szeretne jönni pótolni, mondjuk a pénteki csoporttal. Mondtam neki, hogy ha befér még oda akkor felőlem oké, úgyse tartom számon hogy kik vannak laboron és kik nincsenek.
Pénteken persze nem jött. De fel se tűnt.
Ma reggel jött, hogy szeretne majd pótolni. Mondtam neki, hogy múlt péntekre beszéltük meg. Mondja hogy igen, tudta ő, de rosszul lett és hazament. Mondtam neki, hogy oké, eddig ő az egyetlen aki pótolni akar, legalább a szándékát díjazom, úgyhogy szakítok rá négy órát mondjuk ma délután, és megtartom neki a labort. Ebből a négyből persze kettő eleve csak az, hogy beállítom a műszert, hogy el lehessen kezdeni egyből a mérést. Igazából akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy miután kikönyörgött nálam egy pótalkalmat, amit egyedül neki tartok meg, exkluzívan csak ma és csak most, és miután csak őmiatta szopok órákat a beállításokkal, még lesz képe nem eljönni.
Bármiféle rosszérzés nélkül fogom őt elégtelennel kibaszni a kurzusról.
1) Nem járok bevásárlóközpontba, mert félek, hogy összeakadok a diákjaimmal. Akik már szülők. És fel sem ismerem őket.
2) Aki kamuzásból akar megélni, az már rég nincs itt.
3) Lolmiafasz?
4) A vizsgák közeledtével egyre kevesebb hallgatót látni a folyosókon.
5) Ha fegyelmezni akarok, akkor elég elmondanom a hallgatóknak, hogy mire fognak pontot kapni a beadandóban.
6) De egyébként éppen eléggé fegyelmezi őket az élet.
7) Én eddig azt hittem, hogy az megy tanárnak, aki ász a saját tantárgyában. Aki nem ász, az mit akar tanítani?
8) Mi az a tanári?
9) Örülök vazz ha vége a napnak.
10) Nincs egy szabad hétvégém sem, mert folyton cikkeket bírálok. Amikor pedig nem, akkor a főnök azonnal tesz róla, hogy de.

De most komolyan, milyen tanár az, aki nem tud apróságokra sem válaszolni a saját tantárgyában?
Ettől féltem. Bár ebben a konfliktusban a legkisebb siker is siker (és a legkisebb sikert is óriásira lehet propagálni), az anonok legnagyobb elért sikere most az, hogy bebizonyították magukról, hogy nem többek egy rakás unatkozó, félanarchista script-kiddie-nél.
Már nem azért, de egy twitter-fiók feltöréséhez nem kell hackernek lenni. Ahhoz sem, hogy az interneten vagy a dark weben IS-hez köthető honlapra bukkanjon az ember, és jelentse. A túlterheléses támadáshoz pedig az ingyen letölthető Low Orbit Ion Cannon korában pláne nem kell semmilyen informatikai tudás a Next Next OK kattintásokon kívül.
Ettől féltem. Reméltem, hogy ennél azért felkészültebbek. Hogy van legalább 1-2 igazi hacker közöttük, aki hajlandó a nevét adni a csoporthoz. Legalább 1-2 igazi hacker, aki valami koncepciót állít fel, és igazi kiberháborús csapást tud mérni, valódi és hiteles információt szerezni, logokat beszélgetésekről, ilyesmi. Mert ne legyenek illúzióink, amit eddig az anonok elértek (nem csak az IS, hanem bárki ellen) az ugyanaz, mint amikor az aluljáróban a rétinigger előkapja a kését és böködni akar. Bár nekik kivételesen a szándékaik ezúttal nemesek, a céljaikról pedig szerintem ők sem tudnának nyilatkozni (mert olyan egyelőre nincs), de ezzel háborút nyerni nem lehet, maximum csak idegesíteni azt, aki tényleg érti a dolgát. A "totális háborútól" ez még messze áll.

2015. november 16., hétfő

szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől

Mert ez alapján a lista alapján mi valami extrém módon kibírhatatlan türhő faszparasztok lehetünk.
És persze kibukik, hogy fejétől bűzlik a hal, ugyanis otthoni környezetben kizárólag a saját, egyedi beceneveinken szólítjuk egymást. Nyilván azért, mert mindketten csak légvárakhoz beszélünk, nem egymás valódi személyiségéhez, és még jó hogy mondja a cikk hogy nem kell megijedni, mert már majdnem megijedtem ettől. De biztos marha idegesítő lehet mindenki számára, még úgy is hogy most már erről tud (mert lakáson kívül nem hallja).

Másodszor, még jó hogy ebből a frappáns, zseniálisan összeszedett neon-cikkból megtudhatom, hogy nincs tökéletes kapcsolat, és hogy ez tény. Nekem erről eddig senki nem szólt, és az sem tűnt fel soha hogy mi sosem veszekszünk, de most hogy így belegondolok, ez így tényleg nem normális. Szerintem én most azonnal hazamegyek, felkúrom az agyam mondjuk azon hogy nem mosogatott ma délután el, és el is kezdek egy veszekedést végre, úgy igazából. Nem jöttem rá hogy ez hiányzik az életemből, ez még egy dolog, amit sose tettem még eddig meg, épp itt lenne az ideje.
És ezúton bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, akinek az önérzetét sértette eddig az, hogy mi szeretjük egymást, és egyszer sem emeltük fel a hangunkat egymásra. Nem tudtam hogy ez ennyire gáz, bocsi. Biztos kurvára idegesítők lehettünk így eddig, csodálom hogy még senki nem szólt emiatt.
Ha meg már egy newyorki társközvetítő is azt mondja hogy ez így nem normális, akkor meg pláne. Ezek szerint mi eddig csak felszínes csevegést folytattunk egymással, köszönöm Laurie Puhnnak, hogy erre rávilágított. Igazán rendes ember, Nobel-békedíjat érdemelne. Kicsordul a könnyem büszkeségemben, ahogy elképzelem, hogy jó, szerelmes férfiemberként példamutató módon lebassza a párját, amikor a nap végén hazaér. Ezzel csak erősíti a szerelmüket.
Akkor a miénk biztos ezért nem erős.
Biztos ezért nem vagyunk képesek már évek óta összeházasodni, csak vergődünk itt szanaszét.

Ja és amiatt is bocs, hogy mindenhová ketten megyünk, bulikba, összejövetelekre, meg ilyen helyekre. Bár mindig hívják velem együtt őt is, de nem tudtam, hogy tényleg akkora gáz, ha tényleg el is jön. Tényleg bocsi hogy együtt vagyunk és egymáson lógunk, én eddig tökre azt hittem, hogy az embernek erre való a párja, senki nem mondta hogy nem, bocsi. Még jó, hogy Laurie azt mondja, hogy inkább egyedül fejlődjek és ne vele együtt, és igaza van, menjen a szerelmem a picsába, nem is értem hogy miért lógok egyfolytában rajta.

2015. november 14., szombat

A lidben akciós a fejhallgató, vettem is egy rikító neonzöld színűt, hogy még látványosabb legyen az, amikor a vonaton nagy szemforgatás és sóhajtozás közepette a fejemre teszem, amikor mellettem valaki az exéről kezd beszélni / a párjával veszik éppen össze telefonon / idétlenül vihog, vagy egyéb vállalhatatlan dolgot művel.

2015. november 13., péntek


A magyar foci annyira elkeserítő helyzetben van, hogy már elhunyt játékosokat is berángatnak a pályára, hogy legyen valami esélyünk. És aktívabbak, mint az élők.
Mondjuk azt nem értem, hogy miért a norvégokkal volt.

Más. Most világosodtam meg, hogy a betűzőversenyek azért örvendenek akkora népszerűségnek az angolszász országokban, mert ők általában pont máshogy mondják ki a szavakat, mint ahogy írják. Woah.

2015. november 12., csütörtök

Na jó. Tegyük túl magunkat azon, hogy éjjel 12-kor kell kigugliznom a rizsfőzés receptjét, mert még a legjobbakkal is előfordulhat, hogy épp nincs kéznél az anyjuk az életmentő konyhai tippjeivel. Azon is tegyük túl magunkat, hogy ez az izé úgy hirdeti magát, mint a sikermarketing.hu gasztro-blogja. Olyan száraz ez a leírás mint a rizspapír, lefordítom érthető emberi nyelvre. Mondjuk eleve nem tudom ki az a gyökér, aki zacskóstul főzi meg a rizst, de szerintem az ilyen emberekhez sokkal egyszerűbb magyarsággal kéne szólni.

1) Fogjad a rizst.
2) Miközben fogod, jusson eszedbe, hogy a buzik főzés előtt háromszor át szokták mosni, ráköpnek, hátradobják a bal válluk felett, aztán meg elkezdenek buzulni. Jusson eszedbe ugyanakkor az is, hogy heterók ilyesmit nem csinálnak.
3) tegyél a fazék aljába olajat. Ne jénai legyen az isten szerelmére, mert rá fogsz baszni. Most komolyan. Mekkora gyökérnek kell ahhoz lenned, hogy jénaiban akarj rizst főzni? Létezik ilyen? Gasztroblog a faszom.
4) Baszassad bele a rizst a fazékba, és jól rottyants be alá.
5) Pirítsd meg.
6) Önts hozzá kétszer annyi vizet. Jusson eszedbe ugyanakkor, hogy a társadalom faszkalapabbik rétegének ilyenkor szokott a képébe robbanni a drága és szeretett jénai tálja, mert vannak akik még ahhoz is agyilag seggek, hogy a rizst ne olyanban főzzék, hanem rendes fazékban. Aztán utána meglepődnek, amikor robban az egész a picsába. Biztos a jénai ilyenkor a hibás, nem pedig az önjelölt szakács anyja, hogy világra hozott egy gyereket, aki jénaiban akar majd rizst főzni.
7) Fűszerezd meg ha felforrt.
8) Fedd le és tedd takarékra. Ha felszívta a vizet, kész.
És ennek nem hogy zacskóíze nem lesz, de még üvegszilánkok sem lesznek benne, buzievagy.

legyen tánc!

Tényleg no offense attól aki TF-es vagy Pázmányos, de ha nem tudnám mit nézek, azt mondanám, hogy először egy gyors szalagavatós diavetítést az osztály legviccesebbnek tartott pillanatairól, aztán meg egy középkategóriás fővárosi középiskola egy nap alatt összedobott, koncepció nélküli kampányvideóját a diákigazgató-választásra:
- Inszájder, értelmezhetetlen képek ismeretlen emberekről.
- Licenszeletlen populáris zenei aláfestés.
- Kamerázásra alkalmatlan múlt századi mobillal felvett jelenetek
- Homogén kinézetű, egymástól megkülönböztethetetlen tucat-lány szereplők
- Nem túl egyértelmű mondanivaló.
- Ha egyáltalán nincs mondanivalód, táncolj. Azzal lehet húzni az időt, és kellően kínos is tud lenni hogyha szar.

2015. november 11., szerda

Saját nem egészen másfél éves emlékeim szerint a neptun még arra se volt képes soha a büdös életben, hogy egy telibekúrt órarendet összetákoljon nekem az egyik almenüjében felvett tárgyakból egy másik almenüben, ami direkt erre lett volna hivatott. A menü ugyan ott rá, de jó neptunhoz méltón, reprezentatívan bemutatva a rendszer egészét, nemes egyszerűséggel baszott működni, de igazából mindegy is volt, mert el se vártam egy olyan rendszertől, amely egyébként még csak a beállításaimat se képes amúgy elmenteni. De a tananyag lejátszása, na az fontos. Csak el ne felejtsék majd kiírni szép félkövér piros betűkkel a login oldalra, hogy egyszerre csak egy ember használhatja szerverösszeomlás nélkül.

2015. november 10., kedd

ezt a képrejtvényt ma este találtam ki

2015. november 9., hétfő

just lovers things

- Tökjól elzavarod az embereket a blogomról.
- Biztos azt gondolhatják, hogy te tök rendes vagy, de mégis mi a faszért vagy velem, hogy tudsz szeretni egy ilyen antiszociális kötekedő faszkalapot?
- Hát mert jó vagy az ágyban.
- De ennyire?!
Reggel nekem nyolctól órát kell tartanom, tehát ha másik nap akár lehetőség is lenne rá, de hétfőnként kizárt hogy késsek. Ehhez képest 7:13-kor ébredtem a város másik végén, úgyhogy afféle karmikus büntetésből bűzlő görényként kell leélnem a nap hátralevő részét.
Legutoljára péntek reggel zuhanyoztam, hétvégén nem is nagyon volt rá lehetőségem (kamu, csak lusta voltam, meg amúgy se mentem emberek közé), úgy voltam vele, hogy majd hétköznap reggelente, ahogy szoktam. Erre tessék, önhibámból egy sajátos szociológiai kísérletet rittyentettem magam köré; nem szabad elmondanom a körülöttem levőknek, de mondjuk lehet hogy mondás nélkül is észreveszik.
Húzós lesz így, este hatig leszek bent, utána meg megyek dobolni, mondjuk akkor már foghatom arra, hogy mondjuk a kelleténél jobban kimelegedtem. Legutoljára ilyen még az egyetem alatt fordult elő, de igazából ott nem tűnt fel senkinek, mert a társaság egy része valóban eredeti, autentikus módon bűzlő görény volt körülöttem, így nem is kellett belőle problémát csinálnom. Ha pedig nagyon gázosnak éreztem a saját helyzetem, akkor inkább be se mentem. Most ilyen lehetőségem nincs, itt ülök bent, és ha előre tudom hogy ma reggel fél órás beugrót írnak a hallgatók, akkor a kényelmes tisztálkodás mellett még reggelizni is maradt volna időm otthon. Gyász, lehet hogy még a végén csalni fogok valami módon.
Dobolás után pedig éjszakára megyek haza meetingelni, és hálát adok az égnek, hogy a skype még nem találta fel a szagátvitelt.

BRÉKING!!:
A beugrón kiderült, hogy pont csak az a három ember hiányzik, akinek nálam lenne gyakorlata. Isteni gondviselés vagy mi a tököm van most.

2015. november 4., szerda

Nem is tudtam hogy Szász Marci miskolciegyetemista volt, nem is nagyon reklámozták nálunk.


Marci itt tudtán kívül (vagy sem), de briliánsan összefoglalja a Miskolci Egyetem esszenciáját: Elavult őskori tudás és faszszopó, beképzelt, eredendően geci oktatók "majd én megmutatom, hogy megy itt Miskolcon" mentalitással. Nekem is szerencsém volt ilyesmit átélni, bár azt nem tudom, hogy ez mennyire Miskolc sajátja. Nekem sajnos nem volt olyan lehetőségem, hogy diploma nélkül startuphoz menjek.

2015. november 3., kedd

Nemnagyon tudom felfogni, hogy itt mi a pöcsömröl megy már megint a nyafogás. Bögreteszt, aham. Milyen anya az olyan, aki így shitteszteli a saját gyerekét? És itt nem csak a sajáton van a hangsúly, hanem azon is, hogy gyerek.
Gyerek, bazmeg. ("Kisméretű terrorista", mi a faszom?)
Bár nekem nincs saját gyerekem még, de elég közeli családtagjaimnak vannak saját gyerekei, és tudom hogy állati hihetetlenül hangzik amit most mondani fogok, de én is voltam gyerek egyszer (WOAH!), és nem rémlik, hogy a saját anyám egy bögrét rakott volna elém azt várva, hogy mikor kezdek el hisztizni amiatt, hogy nem tetszik a színe. Csak hogy bebizonyítsa, hogy nála van a kontroll. Mert kell a kontroll, mert csak határokkal tud felnőni a gyerek.
He?
Komolyan nem értem, hogy mi van ezekkel a kontrollmániás picsákkal. Ez valami szimbolikus baromság akar lenni ez az egész? Mint amikor látványosan kilyukasztja aktus előtt a kondomot, hogy ezzel tesztelje, hogy mennyire szereti őt a pasija? Vagy amikor direkt féltékennyé akarja tenni?
Nem tudom azt sem, Karolina drága melyik büfében szerezte a diplomáját, de felvázolok egy _reális_ forgatókönyvet, tényleg csak vázlatszerűen, ugyanis én nem vagyok pszichológus, mégis honnan értenék én a gyerekekhez és az emberei lélekhez, cöhh.
Tegyük fel hogy egy szülő vagyok, aki levesz egy random bögrét a polcról, és abban ad kakaót a gyereknek. A gyerek erre szól, hogy nem tetszik neki a bögre. Megkérdezem tőle, hogy miért nem tetszik. A gyerek válaszol, elmondja hogy miért nem tetszik. Mert szerinte a kék szebb, vagy abba több kakaó fér, vagy azon cukik a formák. Belátom hogy igaza van, áttöltöm neki a kedvenc bögréjébe a kakaót, és magamnak is töltök a másik bögrébe, és miközben együtt szürcsölöm vele, azon gondolkozom, hogy igazán gyökér hétméteres lófasz lehet az, aki már arra sem emlékszik, hogy gyerekkorában neki is volt valamiért kedvenc bögréje. Nekem például egy Pocahontasos volt amit a jézuskától kaptam egyszer, és azért volt jó, mert a belső falán volt egy festett fűcsomó, amin ott volt rajta a mosómedve, és ha megfelelő magasságig volt a bögrében a kakaó, akkor pont úgy nézett ki, mintha az a fűcsomó egy kis sziget lenne a kakaótengeren. Hát ezért volt ez a kedvenc bögrém, és érdekes módon az én szüleim ezt tiszteletben tudták tartani, és minden reggel abban adták a kakaót. Manapság meg még a kibaszott bögrével is shittesztelik a szülők a saját gyerekeiket, hát sós sóderes lófaszt a seggükbe. Ők nyilván azért lettek ennyire elbaszott szülők, mert nekik nem jutott Pocahontasos bögre kakaón úszkáló mosómedvével.
Akartam arról blogolni, hogy a neptunt bele akarják vezetni a közoktatásba, de ezt a hírt inkább nem kommentálom (hátha attól megszűnik létezni). Aki nem ismerné a neptunt, és csak legendákat hallott róla, azokat megnyugtatnám, hogy az összes legenda igaz. Aki még legendákat se hallott volna róla, az egy barlangban élt eddig, de nem baj, mert ezen a linken gyorsan felzárkózhat.

Amiről viszont írnék egy kicsit, az ez a projekt, amivel úgy alapjaiban van jópár probléma. Gyakorlatilag ez egy pepperball töltésű paintball-cucc, és ilyen módon tökéletesen alkalmatlan önvédelemre. Egyrészt azért, mert a támadót csak úgy állítja meg, ha a pofáját sorozzuk meg vele (ami azon túl hogy sokkal nehezebb eltalálni, még "nem halálos önvédelmi" szempontból is erősen aggályos, másrészt meg nem önvédelemre van kitalálva sem torkolati teljesítményben, sem átalakíthatatlanságban, sem semmi egyéb műszaki szempontban. A legutolsó szempont pedig, hogy mekkora batár állat fegyver már ez, külön táskában kéne hordani? Ekkora méretben a legkevésbé praktikus önvédelemre.
A cél pedig ("egy olyan önvédelmi fegyver létrehozása, ami nem veszélyezteti mások életét") ugyan nemes, de egyrészt erre a termékre az előbbiek alapján hazugság, másrészt évszázadok óta léteznek ugyanerre a célra más bevált, kitapasztalt, működő megoldások. Sokkal olcsóbban.

2015. november 1., vasárnap

Bár tisztelem a Kasperskyt, mert a cég szerintem tényleg meghatározó tényezője a mai IT-biztonsági szektornak, de szerintem ezúttal kicsit túltolták a paranoiát, és teljesen elborult, irreális dolgokat hisznek az internetről és az emberekről akik használják.

"Sajnos az ön kockázati szintje magas. Csupán válaszainak fele bizonyult jónak. Sok nagy kérdés elkerüli a figyelmét, amely aggasztó balesetekhez vezethet, mint például a személyes adatok elvesztése vagy egy vírus a számítógépén."

Szokásos szófordulatom, hogy tegyük tisztába a dolgokat, inkább a kérdőívnek kerüli el pár kérdés a figyelmét: A kérdések 100%-ra _tudom_, hogy mit kellett volna pipálnom, de a valóság teljesen más. Nem használok overkill biztonsági titkosításokat meg csúcsszoftvereket, mert egyszerűen sem számítási kapacitásom (pénzem) nincs rá, sem szükségem. Tőlem semmit nem lehet ellopni, mert eleve nem tartok érzékeny adatot internetre kötve, ha meg mégis, akkor az linuxon van (amit valamiért kifelejtettek az operációs rendszerre vonatkozó kérdésnél). Ezzel a vírus kérdés értelme konkrétan lenullázódik a teszt további részére. És még pár dolog:
- A word-fájlos kérdés azért baromság, mert egyáltalán nem mindegy, kitől kapom. Sőt, pont az a lényeg.
- A biztonsági másolatos dolognak azért nincs értelme, mert a fontos adataimat eleve legalább három különböző helyre mentem el.
- Az EULÁval kapcsolatos összes kérdés azért baromság, mert én követem a híreket, és egyből botrány szokott lenni abból, ha valamelyik ismertebb szoftvernek változtatnak a felhasználási feltételein. Így el se kell olvasnom. Másrészt meg ha nem fogadom el, ez a szoftver sem települ. Én nem csak hobbibóll telepítek programokat, hanem azért, mert használni akarom őket, így abszolút irreleváns, hogy mit ír az EULÁban, mert akár tetszik nekem akár nem, telepítenem kell. Mobilra sem töltök le fost, csak megbízható alkalmazást, azt pedig nem tudom beállítani, hogy mihez kérjen engedélyt. Vagy megadom neki, vagy nem települ, mint  az EULA esetén.
- Ha a víruskeresőm nem engedi a programot, az azért van, mert házilag készült célszoftver, tudom miért és hogy készült, és tökéletesen megbízom benne, úgyhogy a víruskereső befoghatja a pofáját olyankor.
- Ugyanakkor azt se tudom tejesen értelmezni, hogy miért számít rosszabbnak egy ingyenes vírusírtót használni, mint egy fizetőset feltörve, illegálisan. Mindfuck.
- Olyanra meg érdekes módon nem voltak kíváncsiak, hogy folyamatosan be van-e kapcsolva a mobilodon a wifi meg a bluetooth. Meg hogy csatlakozni szoktál-e nyílt és titkosítás nélküli hálózatokra. Pedig ez alap dolog lenne.