Lássuk mi történt idén.

A legfontosabb esemény szerintem, hogy az a lány, akivel tavaly év elején találkoztam, most a menyasszonyom lett. Sokan (főleg könnyedebb erkölcsű, éretlen tinik) meglepődtek ezen, pedig ez evidens; egy lélek vagyunk mi ketten, nyilvánvalóan fülig szeretni fogjuk egymást halálunkig (sokan hitetlenkednek, akit most szeretek, később is szeretni fogom? Miért vagyok ebben ennyire biztos? Én erre rendszerint visszakérdezek az illetőnek, hogy ő viszont miért nem az? Szerintem ha valaki tudatosan épít fel egy emberi kapcsolatot és nem csak bitchingel around, ennyi idő alatt el lehet dönteni, hogy ezentúl minden reggel úgy akarsz-e ébredni, hogy az a szép, kívánatos, kedves és rendkívül okos nő elkezdi csodával feltölteni az életed, és hogy úgy akarod-e kezdeni a legszörnyűbb munkanapod is, hogy hajnalban álmában átkarol a meleg és illatos karjával.), és szent elhatározásunk, hogy hátralévő életünket együtt akarjuk leélni, nem másképp. Ez már tavaly is nyilvánvaló volt, de mostanra végképp kikristályosodott. (Bár én már néhány hét után mondtam hogy ez lesz, a konvenciókkal nehéz harcolni, lássuk be, az ma a normális, ha valakik felpróbálgatnak másokat, és persze max. egy hónapig járnak, a női magazinok is ezt tanácsolják, próbálj ki minél több embert, és valamelyik majd csak az igazi lesz. NEM. Így ez alapján minket is nyilván kinevetett volna az, aki nem ismer. Mi viszont konzervatívok vagyunk, és bár vannak akik már ezen is meg tudnak ütközni, mi őszintén szerelmesek is vagyunk.) A házasság, mint ceremónia egyelőre odébb van, ahhoz további stabil körülmények és egyéb járulékos anyagi javak szükségesek, de már nekiláttunk ezen körülmények felépítéséhez. Nem kell izgulni, meg fogunk hívni mindenkit :P

Tanulmányi téren elmondható, hogy nyáron lediplomáztam BSc-n, és folytatom a mókuskereket. Eddig úgy tűnik, menetrend szerint haladok, bár egyes tanárokat továbbra is irritál a csendes habitusom. Új kutatási témát kezdtem, a szuperparamágnesesen viselkedő folyadékokét, először csak hobbiból, de aztán az első kísérleteim olyan látványosan jól sikerültek, hogy a karbonszálas kompozit témáról erre álltam rá, írtam belőle tdk-t (amin elbuktam, de ez nem hátráltat), rengeteg adat gyűlt fel a mérésekből, úgyhogy ebből pályázatokat fogok írni, konferenciákra fogom vinni, és szakdolgozatot és cikkeket fogok belőle írni a jövőben. Meg persze idén is vannak titkos projektjeim még (az előbbi is az), amiknek még a nevét sem emlegethetem, most sem fogom.

A legmeghatározóbb nyári élményem az a nyaralás volt Horvátországban, amin M volt a társaságom, és aminek minden egyes másodpercét hihetetlenül élveztem. Természetfeletti módon élvezetes volt az az egy hét, tényleg igazi kikapcsolódás. Meg fogjuk ismételni jövőre.

Nyáron az egyik közös zúzás után M itt hagyta a gitárját. Én meg a kezembe vettem és ismerkedtem vele, és megtetszett, és ennek a vége az lett, hogy most már van egy sajátom, egy superstrat, ősrégi "kölcsönvett" fender kombóval, eredeti muse-os pengetőkkel, és kétféle tokkal, hangológéppel, és jóféle húrral, szóval nem sajnálom rá a pénzt és az időt, és elmondhatom magamról, hogy fél év alatt vállalhatóan megtanultam gitározni (mondjuk ennyi hangszer után nem csoda). Persze nagyon van még hova fejlődnöm, de már azon a szinten tartok, amikor már élvezhető, amit csinálok, és egy bandába is be lehetne tenni engem a háttérbe. Sőt, most hogy mondom, koncerteztem is már vele, nyár végén a többi hermanossal, bár mivel ez nagyon új volt, inkább a dobszerkó volt a fő szekcióm. Ja igen, idén csak ezt az egy koncertet adtam, mivel év eleje óta nem járok többé se a szimfonikusokhoz, és nyár óra zeneiskolába se, tanulni. A zongora tanulmányaim után immáron az ütőhangszereket is végigjártam, és befejeztem.

Hmm. Most ennyi jutott eszembe. Aki új még, és ezekről lemaradt, minden le van blogolva, csak vissza kell olvasni.

Az évre jellemző mémfész az ez.

Ray Bradburyt olvasni Massive Attack koncert hallgatása közben valami egészen szürreális érzés. Nincs valakinél egy kis LSD?

Pörgés van, tegnap lovagolni voltam, és lovakat ápolni, ma pedig M* családtagjainak a számítógépén végeztem némi finomhangolást a BIOSban (az normális, hogy némely gyártó a CPU Temp felső korlátját 75°C-ban határozza meg?) (my bad, első tippem az volt, hogy az adobe nem tud registry-kulcsot írni, és miatta kapcsol le a cucc. Hát igen, az adobéról azt is feltételezném, hogy véletlenül megalkotja a skynetet, mégpedig úgy, hogy eredetileg a legújabb verziós flasht akarja feltolni, csak elbassza a kódot ahogy szokta). Este pedig csillagász szakkörös vacsorára voltam hivatalos, ahol is a téma az eddigi legszörnyűbb vizsgaélményeim újra elregélése, és az volt, hogy a roston pisztrángom éppen melyik szomszédomat figyeli a gülü szemeivel. Az éjszakában meg az a szomorú, hogy gitározi szeretnék nagy hangerőn Enio Morricone zenét, és nyaggatni akarom a tremolót, és élvezni a hangját, és ilyenkor ezt nem lehet. Úgyhogy kénytelen leszek könyvet olvasni.

Bárdos Bandi naturalista stílusban ír, afféle B.E. Ellis lájt módon. Ami nem is baj, hiszen én is szeretek ilyenben írni, sőt, ez a kedvenc írói stílusom, jómagam is gyakran alkalmazom. Azonban az ő könyve úgy van reklámozva, hogy hű de wow, mintha ez valami különös dolog lenne, hogy valaki így ír. Mondjuk Banditól tényleg az, de amúgy nem. Ez az egyik.

A másik dolog, ami miatt a könyvről beszél mindenki(?), hogy jól lerántja a leplet a celebvilágról és a bulvárról. És hogy ez mennyire merész dolog. Amikor az ajánlóban ez olvastam, nem tudtam még mire számítsak, de valójában annyiban merül ki, hogy bekezdéseket szán egy-egy olyan témának, hogy a barátok közt melyik szereplője meleg titokban, és melyik valóságshow-szereplő luxusprostituált. Én meg csak olvasok, és azon gondolkozom, hogy wtf, ez eddig is nyilvánvaló volt, a tévészereplők egyik fele meleg, a másik meg kurva, nincs ebben semmi meglepő.

A harmadik, meg hogy nehéz úgy olvasni, hogy közben Bandi fejét képzelem magam elé, ahogy ezt olvassa nekem, mint este a híradót.

A negyvenedik oldalon aztán már a látszatrealitás maradékát is elveszti, amikor egy telefonos ügyfélszolgálatot hív. De cselekménynek még egyelőre nyoma sincs.

Állítólag a továbbiakban még ennél is laposabb lesz, de mindenesetre érdekes megfigyelni, hogy ez tényleg így van, hogy a híres tévés arcok nem tudnak jót írni, itt a kezemben a bizonyíték. Na olvasom tovább, hátha megtudok még valamit.

* neki üzenem, hogy van még egy Muse koncertem HD-ben, amit vele akarok megnézni végre, és hogy köszi a végzet pengetőjét, amit adtál

Ilyet én is tudok írni, ennél sokkal lényegre törőbben:
Ha együtt vagy már valakivel, kúrj félre.
Ha nem, akkor is kúrj félre.
Tipp: Kúrj annyiszor félre, ahányszor csak tudsz.

epres ovomaltine

- Teszel fel tejet melegedni.  Nagy lángon.

- Fogod a kedvenc bögréd.

- Fogod a kedvenc Ovomaltine-os dobozod, és öt kanállal dobsz a bögrébe a malátakakaó-porból.

- Fogod a kedvenc kristálycukrod, és négy kávéskanállal megkínálod a cuccost.

- Egy kocka epres milkát apró szilánkokra vagdalsz, és rászórod az egészre.

- A tej eddigre felmelegszik, a bögre üregében lévő levegő térfogatát ezzel cseréljük fel. (Teletöltöd tejjel a cucmányt.)

- Homogén állagúra kevered.

- Bevágod az egészet a hűtőbe, és addig vársz, míg a hőkicserélődési folyamat teljesen le nem játszódik.

(- Opcionálisan jégkockával is megbolondítható.)

- Fogod, oszt magadba öntöd. Vagy ha nem akarod hogy lejöjjön a sminked, szívószállal szívod, nekem mindegy, úgy csinálod ahogy jó, oszt kész. Élvezd, te szemét. ÉÉÉLVEZD!

Akkor nézzük a zsákmányt. Bársonnyal bélelt bőr gitártok, puha bélelt gitártok, piros franciaágy lepedő, 1 doboz Ovomaltine, egy tetris, két tábla csoki, és még egy M-mel közös pakk: két epres milka, és egy kozmológiai könyv John Gribbintől. Mármint a könyvet írta ő, nem az ajándékot adta. Bunkó.

Idén egyébként média márkos reklámpapírba csomagoltam az ajándékokat. Mert annak szép ünnepi piros-fehér színe van, másra úgysem jó, több van mint kéne (nem kéne), és elég nagy ahhoz, hogy bármi beleférjen. És úgyis a szemétbe kerül.

Akut sütimérgezésben szenvedek, úgyhogy egész este co-op toltuk M-mel a Half Lájfot. Imádok vele egy jól megtervezett rajtaütés után lőszereken osztozkodni. Neki kell több sörétes, mert nagyon jól tudja fedezni a seggem, ha beugrom a teleportszörnyek közé rambózni.

Asszonypajtás hobbiból regényt kezdett írni. Egy romantikus alkotást, amely az én véleményem szerint valami cseszettül izgalmas is még ráadásul. Úgyhogy most itt reklámozom. Igaz történeten alapul.

Tegnap az egyik padon a friss hóra egy segglenyomatot rajzoltam, mintha ült volna ott valaki. Persze senki nem ült, csak én rajzoltam oda.
A megtévesztés mestere vagyok.

Karácsonyi ajándék az asszonypajtástól. Az univerzum természetes háttérsugárzása elé okos módon odatett egy kerekítésjelet, mert az nem 3 K, hanem csak 2,7.

Szeretem ezt a lányt, nagyon.

Kezdjük ott, hogy egy holdrakéta ha nem makett, akkor motoros sem lehet, mert már a nevéből fakadóan is sugárhajtás hajtja. A nagypapa feje helyén egy segg van, hogy még ezzel sincs tisztában, és ez már a seggarckifejezésén is látszik. De nem, ahelyett, hogy jó példát mutatva megmutatná a gyereknek, hogy kell ennek utánanézni a lexikonban vagy a neten, még elkezdi etetni. Nagyon sokba, kösz bazdmeg, erről fogalmam se volt.

Egy Holdra jutásra képes rakéta kilövése ma kb. 300-400 millió dollárba kerül. Amelyik nagypapa ezt nem tudja, az még nagyobb segg, és elegem van a kurva pofájából ahogy ott vigyorog mint egy hülye a reklámban.

Egyszerűen ökölbe szorul a kezem amikor azt a reklámot meglátom, annyira elmondhatatlanul ellenszenves az akaratos gyerek és az a fasz is, ő akkor is a Holdra akar menni, jólvan, akkor keresd meg az árát cseszdmeg, vagy csináld meg a kurva matek házit, mert ha nem tanulsz, nem fogsz sok pénzt keresni, és egy csóró fasz maradsz, mint a nagyapád. Ki kellett volna lőni, amikor még pont olyan volt ő is, mint te, ez is annyira tipikus hatásvadász kiszólás, ettől enyhül meg a panelproli nénik szíve. És hiába mutogatod azt a sárga kört a gyerek pólóján, az maximum egy csillag vagy egy bolygó, a hold az, ami körülötte kering, te szerencsétlen. Egy kilövés meg nem abból áll, hogy integető hajbókoló lufiembert imitálsz. Győlöllek bazd meg, mert te testesítesz meg mindent, amit az emberiségben utálok, a tudatlan szülőket, akik baromságokkal etetik a gyereküket, vegyél föl hitelt már négy évesen hogy fusson holdrakétára, perszebazmeg, a manipulatív, számító gyökérséget, amivel a bankodat akarod irritáló gyerekarcokkal lenyomni a torkomon, és a gyomorforgatóan béna szkriptet, amivel egy ilyen reklámot írnak szintén rahedli elpocsékolt pénzért. Mi a mondanivalója ennek az egésznek? Azon kívül, hogy a holdrakéta sokba kerül. A kurva nagy semmi, az. Nem emlékszem, hogy lett volna-e még egy reklám, amit ennyire rühellek.

A metropolban a múltkor volt egy cikk arról, hogy csak felelős döntés alapján lehet tetoválást csináltatni, és jól meg kell gondolni.

Mindenkinek vannak hibái, nem születünk hibátlannak, nem kérheted tőlem, hogy tökéletes legyek. Én is ember vagyok, nem várhatod el, hogy megtagadjam önmagam. Tudom, én sem vagyok tökéletes. Ma reggel gondolkodás nélkül a bicepszemre varrattam vizeztem egy pókembert a cheetosból. A seggemről már azóta lejött a másik. Na ki a kemény.

A klisés önigazoló picsaszöveg amit az előbb írtam, az nem komoly, még mielőtt.

Szeretném, ha ezt az egész világ tudná, és ezúton is köszönöm a mögöttem álló intézmény(ek) ilyetén támogatását. Kapják be, azt.

Igen, ez remekül jelzi a vonatkozó intézmény kompetenciáját az ügyben, miután hónapokat szenvedtem azzal a szarral.

Kicsit sem photoshopolt, teljesen spontán közös kép, ami ma készült.

Reggel a buszon gyorsan fejben kiszámoltam, hogy ha érintő felületen kell a négyjegyű pinkódod megadni, akkor az esetleges pinkódlopás (megnézi, melyik gombokon vannak az ujjlenyomataid) tekintetében akkor vagy a legnagyobb biztonságban, ha a négy számjegy közül valamelyik kettő ugyanaz. Akkor 81 lehetőséget kell végigpróbálnia a gazfickónak. Ha azt látja, hogy csak két számjegyhez értél hozzá, akkor csak 16 lehetőség van, míg ha mind a négy különböző, az ember azt hinné, hogy akkor hű de fasza, pedig aki élelmes, tisztában lehet vele, hogy csak négy faktoriális (24) számú lehetőséget kell végigpötyögnie.

Most egy ideig a kommunikátoromat fogom használni, hátha sikerül rájönnöm, hogy miért tettem annó félre.

Háromnegyed óráig tartott, mire bepötyögtem a táblázatkezelőjébe a menetrendet. Hogy legyen menetrendem. Gondoltam ezek után xls-be mentem, az a biztos.

Ja, hogy xls-ben tud menteni, csak megnyitni nem tudja, buzievagy. Na ez az igazi apokalipszis.

Discovery Channel, valami fegyverbuzi műsor a fegyverek gyártásáról:

"Egy-egy rosszul elkészített lőszeren vagy rakétán akár emberéletek is múlhatnak."

 Miért, a jól elkészítetten nem?

Nyo. Végül második lettem ezen az országos fészes csillagászversenyen, állítólag nyerek is majd valamit.

Tessék lássék.

A világ legjobb 2nd lawos dala egy albumról, ami nem a 2nd law.

Az elmúlt három napban valami lúzer szpemmer napi háromszor küldött nekem valami fake állásajánlatot. Whois alapján megpróbáltam levadászni, de csak annyi derült ki, hogy három nappal ezelőtt csinált egy szervert, és most örül a farkának, és engem bombáz, meg rajtam kívül még pár szerencsétlent, nem tudom honnan szedte össze a címünket, de nem is érdekel. Állásajánlatokat ír, meglepően írástudatlan módon megfogalmazva, mindegyiket más ímélcímről, de tudom mindről, hogy ő az, mert a levél törzse ugyanaz.

Nos, az esti filmemnek kicsit hamarabb lett vége, úgyhogy az elmúlt fél órában azzal szórakoztam, hogy csináltam egy olyan szűrőt, aminél gombnyomásra mindegyik címére visszaküldöm az összes eddigi üzenetét. Tízszer. Nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy a sok címe közül melyik az igazi, így hát mindre válaszolok. És most azzal vagyok el, hogy azt a gombot nyomkodom. De ezt a műveletet automatikusan el is végzi a kliens minden frissítésnél. Majd ha lehal az új szervere, lehet hogy abbahagyom. Nem szeretek kéretlen szemetet kapni.

szénsavas limonádé

A limonádénak az a titka, hogy theodorából kell csinálni, és egyszerre nagy tételben. Nem kell félni a másfél literes korsótól, úgyis meg fogod inni az egészet, ha meglátod, hogy csinálom.
Először bele kell önteni a kristálycukrot a korsóba, úgy natúr módon. Aztán hozzáadni citromlevet és egy citromot ketté kell vágni, kifacsarni a levét, és azt is beleönteni, magokkal, rostokkal és mindennel együtt. Aztán a korsó alsó harmadát feltölteni csendes theodora ásványvízzel. Elkezd pezsegni az egész, ne ijedjünk meg, ez csak egy szén-dioxid felszabadulással járó kémiai reakció. Csinálhatjuk ugyanezt nem theodorával, csak sima bubis ásványvízzel, csak szerintem theodorával jobb, mert annak csendes módban (lol, mint valami telefon) is eleve enyhén bubis íze van, ami nem keverődik ki belőle sehogy.
Szóval miután felöntöttük alul vízzel, kavarjuk meg jól. Ne törődjünk azzal, ha bubis ásványvíznél a szén-dioxid kigőzölög, ezt a veszteséget később korrigálni fogjuk. Szóval kavarjuk meg jól, amíg az összes cukor fel nem oldódik. Kavarás közben az oldat opálosodik, és cukorminőségtől függően a kolloid felülúszója stabil, olajos habként jelenik meg. A teljes glükózmennyiség oldatba jutása után óvatosan hozzáönthetjük a theodora, illetőleg a bubis víz maradék két harmad részét, majd nagyon óvatosan megkavarhatjuk az egészet. Az óvatosság a szénsav túlzott mértékű bomlásának elkerülése miatt fontos, ha ugyanis a kelleténél hevesebb keverésnek van kitéve, robbanásszerűen sok mikrobuborék kezd hirtelen növekedni az oldatban, a heves gázképződést pedig nem más kíséri, mint NUKLEÁRIS ROBBANÁS!!!!, amely millió kelvines hőmérsékleten égeti fel az egész világot, és elpusztít mindent hogy elmegy belőle az összes szénsav.

Ha ezzel megvagyunk, akkor az összetevők egyéni ízléstől függő mennyiségi finombeállítását organoleptikus visszacsatolással szabályozhatjuk, és ennek megfelelően ízlés szerint tehetünk hozzá még glükózt, vagy egyéb szerves savak keverékét, mint például citromlevet. Tehetünk még az egészre rózsaszín masnit citromkarikát, de az már csak vizuális figyelemelterelés, úgyis az íze lesz a lényeg, meg hogy meg lehet inni.

Vannak a napnak random pillanatai, amelyekben lelassul egy picit az idő, hirtelen megnövekszik a kontraszt, a színek telítettsége. Amolyan JJ Abrams-es fényjáték kezdődik. Tök random pillanatok, amikor a buszon ül mellettem és a párás ablakra mered néhány másodpercig, amikor pacis füzetborítókat néz egy üzletben, vagy amikor a kémiakönyvét veszi fel az asztalról a labor étkezőjében. Tök random pillanatok, amelyekben megrohan egy érzés, és amelyekben két dolog tudatosul bennem. Az egyik, hogy valószínűleg az átlagosnál kissé több szerotonin szabadult az imént fel a szervezetemben, a másik pedig, hogy az a hajtincs, amelyet az ujjával a füle mögé simít, az a hajtincs mennyire tökéletessé teszi az ő tökéletes arcát. Izgulni kezdek a hajtincsért, hirtelen a legfontosabb dolog lesz az életemben, a fél karomat odaadnám érte, a hátulról súrlódó fényben szöszin rezgő, remegő, lengedező hajtincs az arca előtt, néhol egy-egy röpke pillanatra az orrához ér, a finom nőies kéz, és az a lágy, berögzült mozdulat, amellyel hátrasimítja azt a tincset, nem, nincs rá ott szükség az arca előtt, az csak egy kiegészítő, az az arc anélkül is éppoly tökéletes, hiszen a világ ezernyi, a lélek mélyéről feltörő boldogsága tükröződik rajta, a finom, gyermekien bájos vonalvezetésű orron, az eszméletlenül cuki orrcimpákon, amelyek rezegnek mikor elfojtja nevetését, és a tág szembogáron, melyet tündérkék írisz ölel körbe, és amely valószínűleg szintén a szerotonintól oly tág, mert ebben a pillanatban észrevette, hogy figyelem, hogy szemtanúja vagyok ennek a jelenésnek, és ebben a pillanatban eszébe jut minden, eszébe jut hogy szeretem őt. Hogy szeret engem. Elmosolyodik.

Na most az van, hogy az új ágyam összehajtva olyan kicsi, hogy csak úgy férek el rajta, ha úgy fekszem, mint egy múmia, és reggel váll- meg mindenfájással kelek, ráadásul olyan üres így a szobám. Széthajtva franciaággyá viszont nem tudom hova pakolni az fenséges fender erősítőt, mert az ágy túl nagy, és nem jó érzés rajta egyedül aludni, mert hiányzik onnan a vigyori menyasszonyom, aki a suli miatt csak hétvégente tud rajta aludni. Micsoda problémák.

Két vizsgám lesz, mindkettőt letudhatnám akár most pénteken, és akkor február közepéig abszolút nem kellene semmi miatt még elviekben sem aggódnom. Én azonban nem megyek el most pénteken egyre sem. Nem megyek, mert megtehetem. Ráérek még vele, addig megtanulom hogyan lehet kristálysík normálvektorok reflexióit ewald-gömbbel metszeni a reciproktérben.

Ez a csokis görög joghurt finom. Külön bukét ad neki az a gondolat, ami hónapok óta nem hagy nyugodni, hogy vajon mi a tökömtől görög, és nem tudom.

Úgy néz ki, pillanatnyilag második helyezett vagyok országosan egy csillagászati versenyben, amelyben egy 1769-es Vénusz-tranzit expedíciója kapcsán kell kérdésekre válaszolni. Illetve időszakosan az első helyre ugrom, amikor elsőként én töltöm ki minden nap az aktuális tesztet. Csak az a baj, hogy vannak olyan kérdések, amikre én tudom a választ, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy a teszt készítői is tudják, és sokszor bebizonyosodott eddig, hogy bizony nem. Micsoda problémák.

Karót kaptam fémtechből, mert basztam beadni nem adtam be néhány beadandót, de ez még változhat, mert napok óta mást se csinálok, csak pánikszerűen azokat írom, amikor éppen nem blogposztot.

Két dolog zavar engem nagyon az űrlényes filmekben, mármint olyan alapvető dolgokon kívül, hogy a világűrben mindennek van hangja, meg az idegenek általában buták, mint egy zsák újkrumpli, és a film nézőiről is ezt tételezik fel valakik.
1) A fejlettségük ellenére indokolatlanul, gyerekes módon bonyolult és energiapazarló a technológiájuk. Amíg a Föld rádiófényessége az elmúlt ötven év alatt a digitális átállással és a távközlési technológiák fejlődésével a töredékére csökkent (azaz drasztikusan halványulunk), addig ők nehézfémekből építenek szkafandert, és a vízen úszás helyett ugrálva közlekednek, sőt, járás/gurulás helyett is repkednek, energiával lövöldöznek mechanikus/kémiai lőszerek helyett, és kozmikus sugárzást visszaverő kompozitanyagok helyett tíz méteres acéllal bélelik az űrhajó falát. Én ezt nem veszem be. Az emberi technológia egyik alapelve, már az éppen rügyeit bontogató fejlettségi állapotából következően is, hogy mindent a lehető legegyszerűbben, legcélszerűbben old meg. Én az esetleges földön kívüli élőlényekről is feltételezném ugyanezt, már ha értelmesnek emlegetik őket.

2) Olyan elemekből építenek dolgokat, amelyek a Földön nem fordulnak elő!!!4!!négy!!
FALSE.
A Földön minden természetben megtalálható elem előfordul. Sőt, itt a Földön +29 olyat is elő tudunk állítani, amely sehol máshol nem. Azt senki ne várja el, hogy elhiggyem, hogy az értelmes idegenek olyan, erősen radioaktív elemekből építik a technológiájukat, melyek pikoszekundum alatt bomlanak.

Loptam egy mémet, és még enyhén deribisítettem fiúsítottam is.

1. Mi a kedvenc téli körömlakkod alkoholos italod szaloncukrod?

A milkás joghurtosat szeretem, de ha milkára nem telik, akkor tejkaramellára, de ha arra sem, akkor kókuszosra biztos hogy telik.

2. Mi a kedvenc téli szájra való terméked Mennyit költöttél idén a karácsonyra?

Idén rekordösszeget, szerintem most valahol negyvenezernél járok. De rám többet, ugyanis ilyen kisebb méretű* franciaágyat kaptunk, M és én. Na ja, sok dologban be leszünk most újítva.

3. Milyen ruhadarabo(ka)t viselsz a leggyakrabban télen?

Alsógatyát, azt a leggyakrabban. A téli kabáton kívül pedig, ami ugye evidens, még kesztyűm is van, sálam, meg sapkám, meg téli cipőm. Igazából szeretnék egy hótaposót is még, most jut eszembe.

4. Mi a kedvenc téli kiegészítőd?

A szánkó. Szeretem, hogy ilyenkor indokolt a mamusz viselése. Szeretem, amikor mamusz van rajtam. Jó puha és meleg.

5. Mi a kedvenc téli illatod?

A gyertyaillat. Az a karácsonyi féle.

6. Mi a kedvenc téli italod?

A... víz? Semmi extrát nem szoktam inni télen.

7. Mi az örök kedvenc karácsonyi filmed?

A Jurassic Park. Sok szép karácsonyi emléket idéz fel, és amúgy is egy kedves, szeretetteljes természetfilm. Meg a Wattsot szoktam még nézni 25-én reggel a Eurosporton, de azt is szinte mindig.

8. Mi a kedvenc karácsonyi számod?

Ez.

9. Mi a kedvenc téli ételed/nyalánkságod?

A bobajka és a halászlé alap, meg a mézeskalács is, meg a szaloncukor, meg aminek a hiánya miatt már egy hete kicsaptam a balhét, az az adventi naptár, meg a mandarin, meg nem tudom, télen sok jó kaja van, jöhet mind, come at me bro'!

10. Mi a kedvenc karácsonyi dekorációd idén?

A VLC ikonján a mikulássapka. Meg szeretem amikor a karácsonyfadíszek indokolatlanul bekapcsolva maradnak éjszaka, és villognak a nagyvilágba.

11. Mi áll a karácsonyi kívánságlistád élén?

sorolom akkor ismét a frissített listát: >200G merevlemez, netbook, fejhallgató (minimum 5-22k Hz frekvenciaátvitelű), bélelt gitártok, nokia 6310i, plectrum guitar pick maker/punch, hótaposó, 2 db szivacslövő puska

12. Mit tervezel idén karácsonyra?

Sok-sok pihenést és semmittevést. A karácsonyi hangulat élvezését a kandalló előtt ücsörögve. Baromkodást M-mel odakint a hóban. Mértéktelen zabálást.

+1 Mi az a családi hagyomány, ami szerintetek eltér a szokásostól?

Anya mindig felrakja szentestén azokat a huszonsok éves lemezeket, amiken karácsonyi dalok hallhatóak gyerekkórus előadásában. Na attól megjön a hangulat mindig.

* nem szeretünk túl messze lenni egymástól

Post rock bandát alapítanék. Olyan igazán elborult, pszichedelikus, pink-floyd szerű, de mégis dallamos, megkapó dolgokat játszó poszt-rock bandát, teátrális hangzásvilággal és a lágy, merengő bevezetéseket követő aktív, tömör, csontig hatoló zúzással, olyan igazi, echte, indusztriális, léleksimogatóan torz hangzású poszt-rock bandát. Saját, jammelésekből született számokkal.

Ami leginkább visszatart, hogy én egyszerre dobolnék is, meg gitároznék. Dobolnék is, mert talán nem hangzik szerénytelenségnek egy évtizednyi dobos tapasztalat után, hogy én azt jól tudnám csinálni. És gitároznék, mert olyan zenéket játszanék, amelyekben a gitárt csak a megfelelő fílinggel lehetne művelni, és én azt nem szívesen bízom rá senki másra.

M azt mondta, akkor legyen az, hogy felváltva gitározom és dobolok a számokban. De ez azt feltételezi, hogy van egy hasonló beállítottságú zenész, aki a profi gitározás mellett alkalomadtán jól tud dobolni is. Na ilyen emberrel még nem hiszem, hogy találkoztam. Szóval lehet jelentkezni. A tagok eddig én (főleg mint dobos, mert a dobot sem bízom másra), M lesz az egyik gitáros, Dzsó meg a bőgő. Jelentkezni kommentben lehet ide, vagy ímélen a blog alján lévő címre.

Konkrétan olyan volt, mintha valamelyik éppen aktuális tinisztárt látta volna meg hirtelen, mi meg néztünk, hogy lol?

Agyfasz van. Holnap van a határidő arra a házira, aminek a határideje három hete lett volna, de annyira nem tudta senki megoldani, hogy a tanár kitolta tegnapra. Ma éjfélkor összesíti a pontokat, nekem meg ezzel így húsz hiányzik. De írtam neki ímélt, hogy elkezdtem megcsinálni, csak nem tudom. Idegesít, hogy nem tudom. Hogy nincs rá ingerenciám sem.

Ma szabadnap volt. Reggel összeraktam egy bemutatót. Holnap reggel prezentálom a féléves munkám. Úgy szerkesztek most mondatokat, mint egy negyedikes. Eddig mindig úgy csináltam előadást, hogy a diára nem a közönség, hanem a magam számára raktam fel a kulcsszavakat, így beszéd közben nem kellett gondolkoznom hogy most mi jön meg hogy nem hagyok-e ki semmit. De ezóttal egy jegyzetpapírral vetem majd bele magam a vetítővászonba, ugyanis csak képeket tettem a prezibe, a szöveget meg majd mondani fogom hozzá, így sokkal beszédközpontúbbá tervezem az egészet, a vetítés meg csak illusztráció. Amikor befejeztem, megnéztem a tévében egy dokumentumfilmet a mongol halálférgekről. Délután M-ért mentem a suliba, aztán együtt megvettük az unokaöcsmének CD-n gyerekkorom három ronggyá hallgatott bakelitlemezéből kettőt CD-n, meg Szutyejev meséskönyvét, ezek egy egyéves gyerek számára alapvető fontosságúak az egészséges szellemi fejlődés szempontjából, valamivel be kell vezetni azt a kőkemény rockot, ami ezután következik majd. Az elmúlt hat év alatt összesen költöttem annyit karácsonyi ajándékra, mint idén, én nem vagyok normális.

Ezt követően étkeztünk, és megtárgyaltuk az élet legfontosabb problémáit. A családomban két olyan személy is van, akit közvetlenül érint a közeljövőben az, hogy nem fognak tudni egyetemre menni emiatt az egész baromkodás miatt. Mennék én is tüntetni, de örülök ha a beadandók és karácsonyi vásárlások között még jut időm aludni is.

A gyülekezési és tüntetési jognak hiába örülünk, ha semmit nem ér. A képviselők meg, hogy örüljünk, az ő idejükben nem lehetett tüntetni. Attól nekünk miért jobb, ha ugyanaz az eredménye?
Igazság szerint semmit nem ér a kétharmad, ha ennyire nyilvánvalóan elbasszák ezt. Akár csak a kommunikációját, akár úgy az egészet. Fényesítgethetjük, ebből még úgy is csak a hozzá nem értés süt. Mindegy.

Más.

Ma ezt kaptam asszonypajtástól, így spontán. Bódottá.

Egy popsztár akkor fog végleg kimenni a divatból és elsüllyedni a totális érdektelenség tengerében, amikor a lemezborítón már nem tud pucérabbra vetkőzni. Igazából az énektudása mindig is irreleváns volt.

És akkor én következtem. Elkezdtem mondani mi van a diagramokon, még azt az ábrát is, amire nem volt kíváncsi. Meglepően jól teljesítettem egyébként nála, mindenre válaszoltam amit kérdezett, és mindenre jól. Még arra a kérdésre is, amire először azt hitte hogy rosszul, de amikor kibogozta a logikai fonalat, kiderült, hogy jót mondtam.
Aztán értékelés következett. Az első ember ötöst kap, mert ő tudta. A második ember négyes és ötös között áll, de ekkor anekdotázni kezd, aminek a tanulsága az, hogy inkább fölfelé kerekít, mert akkor ugyan nem reális az értékelés, de ő nem fog köcsögnek tűnni. Így a második ember is ötöst kap.
Aztán én jöttem. Ez egyszerű, mert én négyes.
Aztán amikor készülődtünk, most is* észrevette, hogy milyen csendes vagyok és háttérbe húzódó, így ha feleséget találok magamnak majd egyszer, akkor papucsférj leszek. Nem akartam lecsapni a labdát, ezért azt mondtam, hogy nem, mert ha feleséget találok magamnak, akkor ő is csendes lesz, és így jól megleszünk egymással. Erre azt mondta, hogy de, figyeljem meg hogy egy papucs leszek.
Ebben a pillanatban ez az egész szituáció nekem úgy jön le, hogy ő azzal a feltett szándékkal jött be, hogy könyörögnöm kell majd nála a kettesért, de aztán kiderült, hogy felkészültem. Így bosszúból inkább szapulni kezdett engem meg a menyasszonyom. Szerintem valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag utál engem.
Búcsúzáskor kezet fogtam vele és letanáruraztam.

* mint minden órán és vizsgán, és ez rendszerint mindig irritálja

Látjátok szümtükhel, Rodrigez ki Nagy Úrnak Szent Grálja imhol nyilatkozik néktek.

Amidőn az nagy Fender ládának Az Szent Grál aljzatát nyitá, Úrnak seregi érkezék az mennyek királyságából az hangjának áhítatos csodálatára.
Az ott egy 2nd law pengető.

Szombat, este fél 11.
Én: Kéne venni stoppert. Mi van nyitva ilyenkor?
M: ...Semmi. A lábam.

A mai napom a hangulatok és közösségek jellemezték.
Reggel főleg gitároztam itthon. Új hangszíneket próbálgattam, és csodáltam a hangszer gyönyörű, bársonyos fekete testét. Szexi. Az van, hogy ez egy szexi hangszer. Teltkarcsú, és olyan hangja van, mint M-nek. Enyhén, de nőiesen mély, lágy és nyugodt. És imádom ahogy rezeg a kezem alatt.
Hámor ilyenkor télen, hóval és csenddel takarva olyan, mint egy kis, magányba fagyott mikrokozmosz. Egy völgy, egy mini univerzum az energiagát alján, valahogy így képzelem el az összeroppanó világegyetemet milliárdnyi év múlva. Fehér, hideg, de békésen otthonos. Csendes. Belakott.

Este szakkör. Távcsöveztünk a nagy newtonnal. A Jupiter, az M42 és az Alcor-Mizar optikai kettős volt terítéken, a távcső kicsit fel lett fejlesztve, mióta utoljára láttam, aztán már hirtelen este tíz lett. Kezdek összehaverkodni a többiekkel. Azt vettem észre, hogy általánosan menő dolognak tartja mindenki, hogy nanotechnológus vagyok. De azt is kábé ugyanannyira menőnek, hogy ezen kívül hermanos is. Na hallgassunk zenét.

Úgy tűnik az internet nem elég nagy ahhoz, hogy Massive Attackék Atlas Air kottája megtalálható legyen rajta, úgyhogy most megfosztok mindenkit a hallás utáni kottázás örömétől bővítem az emberiség ismeretanyagát, leírtam néktek, játszódjátok.

0 7 0 0 8 - 0 7 0 0 10 - 0 8 0 7 0 7 0 7 5 - 0 5 0 5 4 - 0 4 5 7, és ez ismétlődik az A húron (a kiállás előtt pedig

7 0 7 8 0 7 0 10 0 8 0 8 0 7 4 5 7 0 0 8 0 0 10 0 0 8 0 0 8 0 7 0).

A main rész alatti basszus pedig

A|- - - - 5 3 - - - - - - - - 3 - |

E|3 3 - - - - - - 6 3 - - 6 - - - |

Továbbá kell nekem két, egymásba csavarható félgömb pirolitikus grafitból, meg egy mágnes. Valaki megszánhatna.

Ja, meg akartam javascripttel hóesést szimulálni truetype csillagkarakterekből, de képtelen működni a kód, és miután vagy jó két órát szenvedtem vele, a láblécbe beraktam egy telibekúrt csillagot, azt mondtam hogy az ott jó lesz, úgyhogy mindenki szépen képzelje ide most télen, hogy az itt szállingózik, jó? Koppány és a HTML.

Azon gondolkoztam két napja a buszon, hogy érdekes belegondolni, hogy amikor az utcában az idősebbek szevasszal köszönnek nekem, akkor valójában egy több, mint két és fél ezer éves római kifejezést használnak arra, hogy ők az én szolgáim, és abba még érdekesebb belegondolni, hogy a szó kiejtése csak ötven évvel ezelőtt alakult át kiejtésileg és épült be úgy a köznyelvbe. Most meg már ugye szasz. Meg szia, meg csocsi.

Kedves gyerekek, ezt hívják úgy, hogy zene.

Nem bánom hogy egy fél hónap múlva vége ennek a szar világnak, amúgy sem nevezhető civilizációnak az, amiben december hatodikán már nem lehet adventi kalendáriumot kapni a spárban.

A fiz kettőt új tanár oktatja, aki értelmesen magyaráz és így jó a tárgy.

A régi tanárnál a tárgy negyedszeri hallgatása után csak úgy tudtam átmenni, hogy ötven számolásos feladat teljes levezetését megtanultam kívülről, így kaptam másodszorra kettest. Az a nő egy őrült volt, és tudok emberekről, akik azért nem csinálták még meg a tárgyat, mert azt várták, mikor megy már nyugdíjba, hogy másnál vizsgázhassanak. Hát az ő idejük most eljött.

Szerintem a számítógépek háttérképe is csak egy afféle szokatlanul hosszú ideje tartó divat, mint amilyen a cserélhető előlap volt a nokiákon régen, és pár év alatt kifulladt. De egyébként ez is csak egy plusz vizuális inger, ami sok összeadódó pillanatig eltereli a figyelmet a produktív munkáról. Ez néhány esetben cégek érdeke lehet, hiszen ezzel reklámozzák magukat, nekem meggyőződésem, hogy a háttérképek zöme vakításra való a haverok és egyéb bámészkodók részére, vagy reklám, ami vagy magát a céget reklámozza, vagy az adott operációs rendszer gyártóját. Az eredeti Xp-s, meg egyéb természetfotós háttér szerintem olyan megfontolásból születhetett, hogy nyugalmat árasszon stresszes munkakörnyezetben, de szerintem egy egyszínű háttér még megnyugtatóbb, és nem is kezdünk feleslegesen álmodozni tőle. Nekem egyébként a munkában és az okostelefonon is szimpla fekete, az ikonok ezen jól látszódnak, és nagyszerűen is használható minden fényviszonynál. Az otthoni gépen M van a háttérben, de ott úgyis az a cél mindig, hogy rá terelődjön el a figyelmem.

Most a pendrájvomról lesz szó, bármiféle különösebb ok nélkül. 2867,2 MB foglalt rajta. Programtípusok szerinti megoszlás:
17,63% kutatási eredmények
11,35% iskolai jegyzetek, beadandók
8,43% DOS játékok
53,57% GTA Vice City*
8,24% Amplitube v3.5**

* dualbootban van windows a gépen, de a képfájloknak nincs hely már rajta, ezért pendrájvot használok külső merevlemezként. A vájsz szitit feszültséglevezetőként használom alkalomadtán.
** mert továbbra is rendíthetetlenül várom ezt a napot

A minősége nem tudom miért ilyen, de remélem felismerhető. Zene. Vagy negyed óráig gyakoroltam, mire sikerült hiba nélkül négyszer egymás után.

Nevetségesen homoerotikus az, amikor a buszon kigyúrt, NY-sapkás, menő izomcsávók üdvözlik egymást három-három puszival.

Ezt ma láttam az újságban, úgyhogy mémet csináltam belőle.

Szülinapomra megkaptam M-től élete legszebb művészkönyvét, egy kötetet a hozzám írt titkos verseiből, gyönyörű rajzokkal illusztrálva.
Meg egyetemi pályafutásom legszebben megkoreografált szilárdságtan félévzáró kettesét.
Meg voltam ma sodronykészítő üzemben, azok a forgó, zajos, hengeres gépek annyira kúlak voltak, hogy már a legelső másodpercben a Serenity gravitációs hajtóművére asszociáltam belőlük, biztos geek vagyok.

Félek a jövő héttől.

23.

Bár SG-kről nem tudok nyilatkozni, de a rocktörténelem legigazabb beszólása ettől még változatlanul az, ami itt hangzik el pont a hatodik perc előtt három másodperccel.

Valamelyikőtök blogjában olvastam, hogy az ideális férfi-női kapcsolatban, ha a férfi életkora x [kék egyenes], akkor a nő életkora (x/2)+7 [zöld egyenes].
Nos, engem nagyon zavart az, hogy ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 14 évnél fiatalabb hímeknek tőlük jóval idősebb nőstényekkel kell összejönnie, illetve hogy egy nő csak 7 éves korától számít potenciális párjelöltnek, ezért először arra gondoltam, hogy egy polinomot írok fel, amely a két függvény alsó részét közelíti, de aztán rájöttem, hogy a (37/80x)^(-3/4) [sárga görbe] függvény remekül közelíti azt, amire én gondoltam, ezentúl tehát javaslom a használatát. Ezzel csak 10 éves kor alatt kapunk magasabb női életkorokat, de azt nem zavaró, diszkrét pár hetes mértékben, ahogy a gyerekszerelmek esetén szokott lenni. Továbbá idősebb férfiaknál is jobban közelíti a valóságot a függvény, ők pár évvel idősebb nőt kapnak.
Hozzátenném még, hogy egy elforgatott hiperbolával valószínűleg jobb közelítő eredményt kapnánk, amennyiben annak az aszimptótái lennének a két egyenes alsó részei, de én sajnos nem értek annyira a matematikához, hogy hiperbolákat forgassak.

heveder + straplock = hevederzáras heveder, hangológép

Vészesen közeleg a születésnapom, a mikulás bácsi és a jézuska, az igényeimet ennek megfelelően imhol kategóriákba soroltam, melyeken belül az egyes tételeket rendre fontossági sorrendben közlöm.* Úgy döntöttem, hogy a hazánkba begyűrűző gazdasági válságra tekintettel idén hajlandó vagyok lemondani az asztali szkenningről, a Doktor csavarhúzójáról és a sajtos stanglikról.

kütyü related kategória:

- netbook,

- >200G merevlemez,

- fejhallgató (minimum ~5-22k Hz frekvenciaátvitelű)
- lézer ( >15 mW kimenő teljesítménnyel)

gitár related kategória:

- hevederzár,

- hangológép,

- heveder,

- bélelt gitártok,
- Behringer DD 400
- Laney LX20D

- húrtekerő

labor related kategória:

- Lexmark x340-be toner,

- pH-elektród,

- kerozin,

- eldobható áttetsző hermetikus folyadéktároló,

- rizspelyva,

- Jägermaister

És természetesen tetszőleges számút lehet választani. De tulajdonképpen az elektród és a tároló már folyamatban van, mert a laborba is jár ám a miki.
szerk. A gitáros részt kicsit kiegészítettem.

* begyűjtés esetén az örömöm az adott tétel fontossági sorrendjével arányos

Szóval a főni éppen ki van akadva a konferencián történteken. Nem csodálom, én is, meg kábé mindenki.

Egyébként a pénzéből ma este degeszre ettem magam, ettem olyan desszertet, aminek még a nevét sem tudom és azt sem, hogy miből készül, mondjuk a korsó guiness után már nem is sokra emlékszem (so hardcore), csak arra, hogy BP bánatára volt benne földimogyoró, meg whiskeyben áztatott szeder.

Odamentem, kiálltam büszkén, és utolsó lettem. Bár ez már igazán már csak a bíráló köcsögségén múlott, pedig én elismerem a kritikát, tudom ha valaki köcsög vagy nem, és ő az volt, kérdezett valamit, aztán nem hagyta hogy elmondjam, négyszer kellett elkezdenem a mondatot, hogy elismételhessem azt amit direkt az ő kedvéért tettem bele a prezentációba. A vita végén ott tartottunk, hogy elolvastam-e a DLS gépkönyvét, én meg mondtam hogy nem, mert az kurvára nem tartozik bele a dolgozatomba, hogy egy akkreditált műszer milyen skálán jelzi ki a PDI-t, ha egyszer így jelzi, és kész. De a végén elmondta, hogy ebből nemzetközi publikációt kéne csinálni, de hogy mégse legyen pozitív az értékelésem, mindenki számára megismételte, hogy én kaptam a legkevesebb pontot. Az ősellenségévé tett engem.

De én legalább nem röfögök nevetés közben a saját altáji favicceimen. Meg nem szólogatok be kéjes hangon hölgyeknek.

Egyébként a prezentációm idén is közzéteszem, itt van.

Ma este étteremben vacsorázom, a főnök meghív.

Nekem erről ugyan még nem lenne szabad tudnom, de az a helyzet, hogy a tdk-mat iszonyatosan lepontozták. Ennek több oka is van, a bíráló bevallottan nem a szakterületébe eső témát kapta a dolgozatomban, ezért nyilván azt a részét hiányolta a kutatási leírásnak. Én meg minden részletre kiterjedően azt is részletezhettem volna, csak akkor meg nem arról szólt volna a dolgozatom, amiről. Arról külön könyveket lehetne írni. Egyrészt. Másrészt, meg ha a legalapabb dolgokat nem fogadjuk el, nem haladna a kutatás sehova.

Szóval nem érzem jogosnak a bírálatokat, de azért egy kicsit mégis. Nem ezzel a dolgozattal fogok otdk-ra menni, az biztos. (Hanem a tavalyival, HÁ!!)

A tavalyi előadások sokkal jobban megragadtak a fejemben, mintha azokra sokkal jobban készültem volna, és most nem tudom eldönteni, hogy csak a rutinom miatt tűnik úgy, hogy idén lazán veszem ezt az egészet, vagy esélytelennek érzem magam (not, harcolni fogok amíg tudok).

Szóval holnap tdk, valamikor délelőtt leszek, és kicsit félek tőle, nem tudom miért. Nincs hozzá sok kedvem. Amiért megéri ezt csinálni, az egyedül a publikációs jegyzék. Ez lesz a következő eleme. És mert évekkel ezelőtt, amikor a laborban kezdtem dolgozni, csak azzal a jelképes feltétellel lehetett, hogy tdkznom kell a munkámból. És én ezt betartom.

Csalódott vagyok, és csökkent az önbizalmam. Pedig tudom, hogy jó amit csinálok. Hogy kell ez utóbbi mondatot központozni?

A jó táskák nyolcvan százalékát ez a hálószerű gumis szar bassza el esztétikailag, ami engem személy szerint az idős pesti bácsik lyukacsos nejlon atlétájára emlékeztet. Valójában mehetett volna inkább péknek, aki kitalálta.

Köpenyben állok a diszperziós laborban. Épp kapcsolom be a szkenninget, hogy a mintámat vizsgáljam. Erre bejön a szobába BP, két öltönyös ismeretlen fazon társaságában. BP elmondja nekik hogy ki vagyok én, és hogy az én cikkemet adta oda az imént nekik. Ők meg erre hevesen bólogatnak és vigyorognak, mint a gyerekek a múzeumban, akik valami világsztár paleontológust látnak éppen. Én meg kissé megilletődve üdvözlöm őket. Kezet nem fogok velük, mert laboros. A rotációs vákuumpumpa pöfögve bekapcsol. Visszafordulok a géphez, a két ismeretlen fazon egy idő után elmegy.

BP visszajön, és elmondja, hogy a magasabbik volt Magyar Bálint, az ex oktatási miniszter.

Tdk főpróba. Én voltam az első, mivel én vagyok olyan gyökér (módon rocksztár,) hogy három éve preziben próbálok előadni, és a prezi olyan gyökér hogy cserélgeti a motorházban a flash verzióját, ennek az eredménye pedig az, hogy kezdenénk a három órás szeánszot, én meg még mindig azzal baszakszom, hogy nem játssza le. Végül lejátszotta a vetítő, de ha már úgyis én voltam ott kint, kezdjem én.
Szóval tdk főpróba. Az elején még izgalmas (velem), de aztán az idő előrehaladtával egyre inkább a halovány unalom csendesen ringatózó állóvizébe merül, meleg terem, nekem is hőemelkedésem van, mindenki csendben tesped a bársony székekben, álmosító fény, Kózsi (új szereplő) meg épp a kapillárisok belső morfológiájáról beszél, kissé monoton hangon. Hallgatjuk bágyadtan. Egyenlet egyenlet hátán. Fehér háttér, fekete matematika, este háromnegyed hét.
Egyszer csak beugrik a kivetítő fehér hátterére nagytotálban egy kicseszett DILDÓ!!!!, vagy valami egyéb anális játékszer, persze vázlatosan, ez is kapilláris lenne, csak hát mind tudjuk, mire hasonlít. Egyből felélénkül a társaság. Én konkrétan majdnem félrenyeltem, és nézek a hátam mögé Csabira, ő úgy vigyorog mint Vlad, a sütis nyuszi, akkor szoktam ilyennek látni, amikor valami különösen perverz vicc csattanóját süti el éppen. Kózsi persze csak annyit vesz észre, hogy jobban figyelünk, én nagy vigyorogva az emberi reakciókat nézem, Csabi nem bírja visszatartani a a röhögést, igen, ez az a pillanat, amelyben élete összes perverz poénja értelmét nyeri és kiteljesedik. A prezentáció persze megy tovább, beúszik balról egy egyenlet, de arra már senki nem figyel. Kózsi folytatja az egyenletek taglalását. A főni, akinek a dolga az, hogy figyelje a prezentációt és javaslatokat tegyen a jobbá tételére, finoman jelentkezik. Bár nem lenne szabad, csak az előadás végén közbeszólni, azért halkan megjegyzi, hogy ha az ábra valóban egy kapillárist ábrázol, akkor nem kéne hasonlítania egy használt kotonra.
Kinek mi, fantázia dolga.
Persze tele volt még kapillárisokkal az előadás, rücskösebbnél rücskösebb formájúakkal, szegény Kózsi nem is tudja, hogy az ő előadása volt a legepicebb mind közül. Fenntartotta az érdeklődést, és a legváratlanabb pillanatokban a legkülönfélébb szexuális segédeszközökre hasonlító ábrák villantak az arcunkba. Amikor ahhoz a részhez értünk, hogy a kotangenst ctg helyett cot-tal jelölte, már túl fáradtak voltunk röhögni.

Várok. A teodolit pittyenésére. M közben a műszer biztonsági dobozán ücsörög, és rajzolgat; ő könyveli a polárkoordinátákat, de most épp nincs dolga. A műszer hosszasan kattog, ahogy a prizmából visszaérkező lézerimpulzusokat detektálja. Végül csippan egyet. Megvan az eredmény, visszabattyogok az állványhoz, ekkor M a hidegtől szipogva megszólal:
- Vidám bébiparasaurolophusfej.

 

(08.04.01) koppa'ny: azt álmodtam, hogy előd tönkretette a ferrofluidomat. kiszárította és majdnem szétszórta a darabjait
(08.04.47) koppa'ny: meg azt is, hogy a herman 2. emeletén véletlenül a lányvécébe mentem be, és amikor erre rájöttem, akkor ki akartam menni, de ahogy kinyitottam az ajtót, orrba vágtam vele egy kislányt aki épp be akart menni
(08.05.07) koppa'ny: milyen elborult lelki világom van már

Van egyszer ugye Hans Zimmer zsenije, az ő Time című szerzeménye az Inception című film ikonikus darabja lett, és nem is csoda, bámulatosan szép és szívbemarkoló szimfonikus hangzást ért el benne. Bachtól merített ihletet, mert mind mondta, az ő zenéje vegyíti a a matematika játékosságát a zene játékosságával. Zimmer, szokásához híven megkomponált és tökéletesen hangszerelt egy epikus komolyzenei művet, egy sok tételes szimfóniát.

Aztán van az, hogy a kolikban hetek óta attól vannak elájulva hogy a Time Remix mekkora jó. A Time Remix.
A békák olyanok, hogy hiába van nagy szemük, nem érzékelik vele az egész világot, csak a mozgó objektumokat. Az álló objektumokat egészen egyszerűen abszolút ignorálják, az ő számukra nem is létezik semmi más, csak mozgó dolgok.
Egy kollégistát sem ismerek, aki remixeken meg technón kívül mást is meg tud hallgatni.

Az utóbbi két napban kissé leromlott az egészségi állapotom, úgyhogy az időm 50%-át alvással töltöttem (ami kegyetlenül sok), 4,17%-ban megtanultam vállalható módon ezt (találtam hozzá hangzást \o/) és ezt (intró nélkül), a fennmaradó közel 45%-ban fotoszintetizáltam, napi higiénés és kulináris teendőket végeztem, és megalkottam életem lebonyolultabb excel-táblázatát meg a házit amihez az egyenlet numerikus megoldásai kellettek, 0,347%-ot pedig azzal töltöttem, hogy kiszámoltam most a százalékokat és megírtam ezt a posztot.

A pest felé vezető út nagy része a tdk programfüzet olvasgatásával telt el. Kerestünk ismerősöket Dénesnek a gépészkaron, loloztunk azon hogy milyen hatásvadász címeket adnak egyesek a dolgozatuknak, aztán szarrá röhögtük magunkat a bölcsészek programjain, és főleg azon is, hogy náluk van a legtöbb helyesírási hiba, no offense bölcsészek, de ez fun fact. Igazából a gazdász és jogász szekciókon is lehet hogy röhögtünk volna, de azok pár kivétellel szárazak voltak és nem viccesek (a pénzmosásról szólót mondjuk megnéztem volna), és nagyobb erőfeszítésbe tellett volna megfejteni, hogy mit takarnak. De a bölcsészeknél például volt egy olyan, ami a jó és a rossz közti különbségről szólt, meg a legyek urának értelmezési lehetőségei, hát ilyet a gimiben csináltunk utoljára, amikor verselemzés volt a házi, ezt is olyan szinten képzelem el. El akarták tussolni, de nekem feltűnt, hogy egy zenészt bezsúfoltak az egyik tanítóképzős szekcióba. A tanítókat nem nagyon tudom szidni, mert abszolút fogalmam sincs, mennyire lehet fontos téma a gyermekversek illusztrációja így a társadalom szempontjából, az is lehet hogy nagyon, bár engem gyerekként inkább csak megijesztett. Az egészségügyisek viszont korrekt dolgokat raknak össze mostanában, azok relatíve tetszettek, megbeszéltük, hogy beszerzünk kalapot, napszemüveget, állszakállat, és ezekben, egy szál ballonkabátba öltözve némán bevonulunk a "... 18 éves kor alatti emlővizsgálatok eredményeinek összehasonlító elemzése" című előadásra, és csak arra, és amikor képeket mutatnak be, majd ott fogunk susmogni a hátsó padban, meg félreérthető hangokat hallatni a pad alatt. Meg hogy a bartókos "A kürt és a furulya barátsága" előadáson biztos ilyen kabalajelmezben bejön két beöltözött pali, és ott imitálnak valamit ami remélhetőleg nem megy túl a barátságon. Viszont ugyanezen kar "Adalékok a csákány 1850 utáni történetéhez" című előadása konstans wtf-ot okozott ezzel a címmel. De most komolyan, wtf.

M majdnem eltitkolta az irántam táplált érzéseit. De lebuktatta a szív alakú nyálfolt, amit alvás közben a pólómon hagyott.

A mjúzról azt kell tudni, hogy nekem gyerekkori álmom volt eljutni egy koncertjükre, de mindig attól féltem, hogy nem élném túl, mert az első akkord elhangzásánál kómás állapotban esnék össze a felfoghatatlan zenei élménytől.
Aztán tegnap elmentünk egyre.
Mesélnék is róla, de az nem egyszerű. Ilyen élményt, ilyen vallásos áhítatot nem lehet szavakkal kifejezni. Amit ott átéltünk, az maga volt a pokol, és mi bizony kurvára élveztük. Magasba emelt kézzel stadionnyi ember ordítja teli tüdőből a dalszöveget egy lógó, vakító piramisnak. És nincs zene, a színpad néma csendben, és csak a hangorkán. Aztán egy idő után abbahagyom. Ordítanék, de nem tudok. Csak állok magasba emelt karral, és bámulok, bámulom ezt az egészet. A záróizmaim majdnem elengedtek. Egyenesen képembe vakítottak sok ezer wattal, és én élveztem.

Matt egy pillanatra a szemembe nézett, ahogy körbejáratta a tekintetét a színpad előtt állókon, egy másodperc töredékéig találkozott a tekintetünk. Ez jobb pillanat volt, mint az, amikor Chris a pornóbajsza mögül kimosolygott a közönségre ott elöl. Ez a pillantás az, ami értelmet ad 20 évnyi zenetanulásnak. Ami értelmet ad az életnek. És mi ott álltunk pár méterre, szinte lehetett érezni Matt izzadtságszagát, én vizsgák előtt abból a vízből akarok majd fogyasztani, amit ő zuhanyzásra használt aznap éjjel.

Összességében az eredmény egy olyan eksztatikus állapot, amiből nem lehet felocsúdni, meg hat darab branded pengető, rajtuk a főbb albumok logóival, egy kis branded fém dobozban. Nem merek gitározni velük. Nem merek hozzájuk érni.

Azóta nem hallgattunk mjúzt. Nem is fogok még egy ideig. Nekem az egész itt megy a fejemben.

Ez. Nem. Volt. Emberi.

Dénesékkel előtte azon röhögtünk, hogy a koncertfelvételeken mindig vannak páran az első sorban is, akik nem ordítoznak meg vigyorognak a kamerába, csak állnak úgy ott, mint akik azt sem tudják hol vannak, és mint akik éppen olyat élveztek bele a nadrágjukba, mint még soha. Hát a vége felé volt egy rész, amikor két szám között hátrafordultam Déneshez, és nem szólaltam meg, csak a fejem csóváltam némán, hogy "nem". Ez nem. Ez... nem. Ez nem. Ez egy közös titok, melyről nem lehet beszélni. Mert akárkinek is akarnánk elmesélni, nem tudnánk.

Tavaly ősszel ugyebár bálba mentünk, kézenfogva, én és M. Balekbálba, nagyestélyiben, ahogy egy tradicionális bálba illik menni. Azóta viszont valami megváltozott. Őszintén szólva kissé kiábrándultam ebből. Nem követem már olyan szinten a hagyományokat, és az igazat megvallva erről a társaság tehet. Olyan emberek viszik hátukon a dolgokat, akikkel én sajnos inkább nem szeretnék közösséget vállalni. Egy másfajta hagyományt szeretnék ápolni, mint amilyet ők. Szerintem lehet ezt csinálni mértéktelen ivás és dohányzás nélkül is, meg anélkül, hogy lenézném azokat az embereket, akik kevesebb, mint 1 évet csúsznak a tanulmányaikkal. Egyesek szerint a hagyománytisztelethez nincs szükség szakmai előrehaladásra, szerintem viszont van. Ez a különbség. Szerintem lehet valaki úgy is hagyománytisztelő, hogy pozitív képet sugároz közben az oktatás színvonaláról is. Nem vagyok egy nagy szakest-járó, csak a legfontosabbakon vagyok ott, nincs totálisan teleaggatva az egyenruhám mindenfélével, de ennek ellenére hagyománykövetőnek tartom magam.
A balekbál is efféle hagyományos rendezvény, és pont ilyen okokból nem nyújtana olyan élményeket, mint várnám. Jó, a tavalyi különleges volt, mert akkor először nem egyedül vettem részt rajta, és valami csodálatos volt, ez kettőnk sikertörténetének egy külön fejezete. De idén ez valahogy most kimaradt.

Mert idén stadionos MUSE koncertre megyünk, az van. Muse.mu-s vip-jeggyel. Ma este.
HELL FUCKING YEAH, BITCHES.

Gyors lista, a top 5 elkaszált sorozat amiért sír a szám:
- bsg b&c
- last resort
- firefly
- sgu
- miracles

Lehet hogy most vagánynak érzem magam a spionos témámmal, de ahogy ma nézegettem a programfüzetet... az utóbbi két év díjazottjait pakolták bele egy szekcióba. Igazából eddig úgy tűnik, hogy húzós lesz ez, durván húzós. Spartian TDK, és én vagyok Leonidász.

Mindegy, olyan prezit fogok összerakni, hogy mindenkinek leesik majd a segge. Itt tényleg csak a legjobbak maradnak majd bent. Meghívatom magam duplán a tavaszi országosra.

Hetek óta a kabátom zsebében hordok egy kis, visszazárható LDPE tasakban egy kis undorító, olajos fekete trutymót. Valójában az egyik néhai kísérletem maradványa, de azzal a szent elhatározással hordom a kabátzsebemben, hogy megmutassam a legközelebbi részeg gyökérnek aki mindenáron kezelni akar velem, hogy ennyi maradt a legutóbbi részeg gyökérből, aki mindenáron kezelni akart velem.

Na jó, valójában csak a kabátomban maradt, de nem is rossz ötlet.

M kezét véletlenül pont a kapcsolatunk 601. napján kértem meg. Ebből ha filmet forgatna valaki, tök jó címet lehetne adni. Ráadásul dátumilag is pont jól megjegyezhető szám.

Mindig szoktam szólni, most is így teszek. Újabb tdk-előadás van kilátásban, vadonat új témából. Abból könnyebb beégni.

Lehet jönni megnézni, hogy viszem el megint a fődíjat.

Most reggel (fél 11-kor) arra ébredtem, hogy BP smst küldött. Tudni kell, hogy hajnali egykor neki küldtem el javítani a tdk dolgozatom, hogy lektorálja le, mielőtt a tudományos vezetőmnek elküldeném. Szóval azt látom, hogy reggel fél 8 körül küldött nekem sms-t, melynek szövege a következő:
"Hogy hasznalhatsz olyan szavakat, hogy kurva? 8. oldal 2. sor"
Pánikszerűen kapcsolom be a gépet és nyitom meg a fájlt, és közben azon gondolkozom, hogy részeg voltam-e vajon csak nem emlékszem rá, vagy valakinek szánt chat üzenetet írtam bele véletlenül, vagy hogy ezt most azonnal posztolom a neon lőjetek le rovatába.

Egy d-t cseréltem fel véletlenül, tényleg hót véletlenül k-ra. Felhívott telefonon is, azt mondta jót nevetett rajta egyébként.

Igazából az utóbbi időm szinte teljes egészét a laborban töltöttem, a TEM vákuumrendszere egy időre összeomlott, és megtaláltuk azt az érdekes klasztert, aminek aztán órákon keresztül a diffraktogramját elemeztük, így nem csoda, hogy tegnap este fél hétkor azt jutott eszembe, hogy inkább a laborban aludnék, ha másnap reggel háromnegyed hétkor már megint buszozhatok be. Pöpec egy tdk-m lesz nekem.

Anya egyszer azt mondta, hogy ez nem munka, mert én ezt élvezem.

drágaszág

A leggyönyörűbb maghemitet ábrázoló kép, amit valaha láttam. Az én gyermekem. A klaszter. A kép PP érdeme.
Tkp. a mai napom (és PP-é) (és majdnem a TEM is) ráment erre a képre.
Azok a párhuzamos vonalak ott benne a kristálysíkok.

Életemben először csomagot kaptam a munkahelyemre. Nem merem még kibontani, de úgy néz ki, mint valami könyv. Tiszta menő.

Közkívánatra.

Most érkeztem el arra a szintre, hogy külön egeret kaptam a munkaszámítógéphez aminél újabban dolgozom (túlzás gépnek nevezni, egy acer aspire one, alig látom a billentyűket rajta), és külön személyre szóló ülőhelyet van jogom lefoglalni itt a vákuumkemencék mellett, ahol régebben Szláva volt. Külön egeret kaptam tehát, amit én javítottam meg mert le volt selejtezve és nem működött (azért kaptam meg, de troll voltam és megjavítottam öt perc alatt, így már az enyém), és külön, személyre szóló multifunkciós nyomtatóm is van, amit én üzemeltem be, mert szintén le volt selejtezve, úgyhogy most én vagyok az itt a szobában, aki nyomtatni tud meg szkennelni. Fénymásolásnál még egyelőre beragad a lap. R2-nek neveztem el, a többiek szerint találóan. Folyton csipog meg pittyeg.

Egyébként agyhalál van, pályázati dokumentumok güzülése és az xrd diagramok kiértékelése és tdk-dolgozatba ágyazása.

Reggel egy csapat vénlány arról beszélgetett, hogy milyen hideg van ott a buszon (not, kellemes klíma volt, mint mindig), és ezen egyre jobban felbaszták az agyukat, és három megálló alatt eljutottak odáig, hogy a sofőr több pénzt (sic!) kap akkor, ha direkt nem fűt, mert így spórol az üzemanyaggal a vállalatnak. Lol.

A laborban mindenki gratulált, amit köszönök szépen, elképesztően jólesik a sok gratuláció, meg az "én már az elején megmondtam, ugye" felszólalások. Így igaz, aki látott már minket valaha együtt, az már az elején megmondta, és igaza is volt, miért ne lett volna. Jó látni, ahogy egyesekben komolyan felmerül a gyanú, hogy ez nem csak afféle kamu, mint amit egyesek csinálnak fészen három nappal a megismerkedés után vagy kettővel szakítás előtt.

Eddig még nem volt olyan meghatározó, de ma azon is elgondolkodtam, hogy a legfontosabb új érzés amit érzek, az a felelősség. Nem a kapcsolat megóvásának a felelőssége, az alap és nem új, hanem a felelősség, annak a tudata, hogy M és én most már egymáshoz tartozunk hivatalosan is, és én a vőlegénye vagyok, és én vagyok számára a szupermen, aki mindenével védelmezi, és megóvja őt, fizikailag, szellemileg, és mindenhogy, támaszként állok itt neki, és hű társa, védelmezője akarok lenni innentől most már az idők végéig. Ez eddig is így volt, de most tudatosult bennem, hogy ez tényleg így van. Felelősséget érzek iránta, mintha lenne egy rendkívül értékes kincsem, amit meg kell óvnom mindentől. Kicsit ilyennek képzeltem eddig azt, ha az embernek gyereke van. Hogy milyen erős kötelék kötheti hozzá. Ez is olyasmi, hasonló. Kötelességemnek érzem, hogy minden másodpercben ott legyek mellette, mert szüksége van rám, ezt tudom, és rendkívül frusztrál a tudat, hogy nem lehetek mellette minden másodpercben, olyan másodpercekben, amelyekben valaki potenciálisan bánthatja, vagy sérelmet okozhat neki, ott akarok olyankor lenni és rendet akarok tenni, és ha valaki csúnyán mer rá nézni, azt kiherélem, akkor is, ha lány. Védelmezni akarom őt, mindenáron.

Mai sikersztori, hogy lecsaptam egy metrológiáról kikukázott multifunkciós szkennerre, és be is üzemeltem, bár egész idő alatt attól féltem amíg szereltem, hogy szembeköp festékkel, de most már minden funkciója működik. Aztán délután M és én együtt költöttük el jól megérdemelt estebédünket, átpletykáltuk a napi agyfasz dolgokat, aztán mobilról olyan kulcsszavakra kerestünk rá spontán, amikre lehet hogy inkább nem kellett volna. Végül - ha már seggek, - a szinvapark mosdójában pókemberes tetkót ragasztottam tetszetősen a seggemre.

Nyilván becsülendő, ha valaki már a felnőtt munkákat(?) kóstolgatja fiatalkorúan is, de ennek a hermanos lánynak a bemutatkozásából úgy tűnik, mintha teszkós pénztárosnak lenni a legmenőbb dolog lenne a világon. Sőt, gyakorlatilag más nem is derül ki a lányról. Ahogy arról sem derül ki semmi, hogy a csávó miért waldorf suliban tanul normális helyett, és ezek az eltitkolt információk nem előlegezik meg a bizalmam ebben a projektben. Statisztika még, hogy a bemutatott diákok 100%-ának elváltak a szülei.

A sorozat következő részében kiderül, hogy melyiküknek mi a célja az érettségivel és azután.

Igazából ez is borítékolható, megmondom én előre. Az első csaj a teszkós karrierjéből kimegy németbe, a másik meg olaszba, sportriporternek. A csávó meg építésznek akar majd tanulni. Igazából egyikük élettörténete sem túl érdekfeszítő eddig, és valószínűleg ezután sem lesz az, bár ez csak tipp.

Volt idő, amikor mi vittük a hátunkon a csillagdát, én meg Roland. Fiatalok voltunk, sikeresek és lelkesek. Aztán egy idő után elmaradoztam. Találtam magamnak jobb más elfoglaltságot, más érdeklődési kört, de a csillagászat az mindig is megmaradt hobbinak, az utóbbi évtizedben gyűjtögettem a könyveket, a tudást és az információt, és szinten tartottam a tudásom, bár kicsit alsóbb szinten.

Aztán most visszatérek, mint egy tékozló fiú. Roland lett azóta a csillagda egyik vezetője, én pedig ülök ott, a társaságból szinte senkit nem ismerek, akiket igen, azokat viszont mintha tegnap láttam volna legutóbb. Csak ülök ott, semmi sem változott, újabbak az arcok, emlékek törnek elő, rengeteg, milliónyi, én meg úgy hallgatom az előadást, mint legutóbb, mint 8 éve, de mintha egy hete lett volna. A tékozló fiú visszatért. Ideje ismét felfejlesztenem magam.

Na jó, igazából szerintem erre most senki nem kíváncsi. Nem kell senkinek sem aggódnia, nem lesz holnap esküvő, egyszerűen csak ennek már eljött az ideje, kifejezni egymás és a világ számára a komoly szándékainkat. A dolog úgy történt, ahogy asszonypajtás szépen leírta a blogjában. Romantikus volt, és nagyon szép. Éjszaka történt, egy ködös, hűvös őszi éjjelen, a komlósi óvoda melletti játszótéren. Talán most is hintázik ott valaki, egy kisgyerek, és nem is sejti. Enyhe szél fújt, a lakótelep lámpái sejlettek fel halványan a sötétben, és csend volt, nagy csend, csak vadludak hangja hallatszott, épp felettünk haladtak el. Nem könnyű visszaemlékezni arra hogy mi történt, nehezen érzékeltük a külvilágot, inkább a lelki folyamatok voltak meghatározóak. Másodpercnyi érzelmek égtek bele örökre a memóriámba. Ahogy összeszedem a bátorságot hogy letérdeljek elé. Meg amit akkor éreztem, amikor könnyek közt kitört belőle a Persze hogy hozzád megyek, szívem. Meg ami előtte volt. Meg ami utána. Az idő az megfagyott, nem tudom mikor volt ez, és nem tudom hány percig álltunk ott egymáshoz bújva, a játszótéren, a hinta előtt. Cuki hely, és remélem sokáig megmarad. Igazából mindkettőnek jólesne most pár nap munkaszünet még, hogy érezzük még egy kicsit a varázsát. Nekem is hirtelen jött. Álomszerű ez az egész, még az a szerencse, hogy nem akarunk és nem tudunk belőle felébredni.

Igazából... olyan természetes ez az egész, mégis kissé szokatlan. Még az eddigieknél is nagyobb felelősséget érzek iránta. Már eltelt egy nap azóta, de mintha csak egy óra lett volna. Ne tudjátok meg az izgalmat, amit akkor átéltem. Nem terveztem ezt előre, csak úgy kb. egy órával. Nem az az izgalom, hogy mit fog válaszolni, az nyilvánvaló volt. Hanem az az izgalom, amikor egész életed értelme sűrűsödik bele három percbe, és utána, miután megtörténik, utána már új időszámítás kezdődik. Minden ugyanaz, de mintha minden új lenne, valami emelkedettebb, valami komolyabb, valami mélyebb. Hát ilyen érzés megkérni szíved választottjának a kezét.

A beígért különblog a gyűrűről.

Úgy kezdődött, hogy volt egy lány, akinek betrollkodtam fészen. Aztán találkoztunk a suliban. Kiderült róla, hogy csodálatos, és hogy tud gitározni. Ő az egyetlen, aki minden nap visszaadja a hitem, amit elvesztek az emberekben. És szereti a dínókat.
Ő most a menyasszonyom.
 

Wolfram-karbid gyűrűvel jegyeztem el. Mivel ez a gyémánt után következő legkeményebb anyag, gravírozása csak lézerrel lehetséges.  A felirat mindkettőn egy-egy végtelenjel, egymás iránti érzéseink minden dimenzióbeli kiterjedését szimbolizálandó. Ahogy az anyaga is: semmi nem karcolja, semmi nem deformálja, négyezer fokon olvad, párologtatásához a Nap felszíni hőmérséklete kell, tehát gyakorlatilag elpusztíthatatlan. Földrajzilag legközelebb Los Angelesben vállalták a gyűrű elkészítését és gravírozását, két hónap alatt lett kész. Külön blogot vezettem arról, ahogy elkészíttettem, de ezt majd máskor linkelem, most dolgom van.
Összességében gyűrű szemponjából kifejezetten előny, ha a vőlegényed titokban anyagmérnök.

Na ja, ha meg már ismerik, akkor izgatottan a farkukat lóbálják és nyáladzanak.

A reggel arra ment el, hogy a TDK-m foltozgattam. Már majdnem kész, de már nem lehet azt megcsinálni, hogy a határidő előtti éjszakán kezdem el. Már nem lehet, mert a TEM-méréseket haverok közt is egy hétel előre kell beütemezni, addig pedig gőzöm sincs arról, hogy mit is kutattam eddig. Az XRD-mérésre ugyanez vonatkozik, ott 6-14 óra között változik egy-egy diagram felvétele. Igazából ennek a kettőnek a hiányában baromi unalmas lesz semmit sem ér majd a dolgozatom, ha meg azután készülnek el a mérések, miután leadtam, hát én begőzölögtetem a fejem karbonnal. Meg itthon nem tudok irodalomkutatni, mert eiszt elérni csak bentről lehet, innen meg maximum a google tudóst. Nagy.

Délután M társaságában ebédeltem happy meal menüt, és beszereztem 5 CDnyi Frank Sinatrát. TDK-t jobb arra írni.

Este meg majd' egy évtized után ismét ellátogattam csillagász szakkörre. Roland lett ott a góré. Amikor legutóbb láttam, velem együtt járt a gyerekcsoportba és úgy versengtünk, hogy ki a jobb. Most meg ő a főnök. Az egyik. Meglehetősen fura érzés volt ott lenni. Mintha tegnap lettem volna ott legutóbb. Szerintem csak Roland emlékszik rám.

Asztrofotóztunk, meg Dzsó tartott előadást középkori csillagászokról. Én is akarok ott előadást tartani, megint.

Az új rendszer lényegesen gyorsabban indul* és felhasználóbarát felülettel** és önértelmező alkalmazásokkal rendelkezik***, amelyek azonnal tájékoztatnak az aktuális eseményekről, a fontosabb időpontokról, az e-mailekről vagy az időjárásról****. Az új Internet Explorert***** a legnagyobb teljesítményre fejlesztették ki****** és internetezéskor nagyobb biztonságot nyújt az előre telepített windows defender-nek köszönhetően.
A windows 8-ról olvastam.


* ez nem gépfüggő?
** a metro-dizájnra ez erős kifejezés
*** lol, szkájnet?
**** ez egy mezei sidebar is tudta eddig. akkor az is önértelmező?
***** még soha nem láttam így egyben azt, hogy "új", meg hogy "IE"
****** akkor már tovább nem is lehet fejleszteni?

Amikor az alábbi beágyazott videó is lejátszhatatlan lesz valami jogi szar miatt

akkor onnantól hivatalosnak tekinthetjük, hogy a youtube nem tudja, mint jelent az a szó,hogy zene.

karamellás tej

Ma úgy döntöttünk, kémia szaktudásom felhasználva spontán karamellás tejet iszunk. Imhol a recept.

- Vegyünk egy tetszőlegesen választott edényt, és győződjünk meg afelől, hogy lehetőleg 600 kelvin feletti hőmérsékleteket is bír, és lehetőleg vastag falú temperált acél, legalább 11%-os krómtartalommal, a megfelelő hőeloszlás biztosítása végett. Magyarul legyen rozsdamentes, és szép. Ronda fazékban a fasz sem akar karamellt csinálni.

- Tegyél bele vajat. Az alsónadrágodba. Aztán az edénybe is. Annyit, hogy nagy tűzön megolvadva ellepje az edény alját.

- Olvasszuk is meg, hogy ellepje az edény alját.

- Tegyél bele tiszta kokaint porcukrot az edénybe. Annyit, amennyit karamellizálni akarsz. Btw több karamell lesz belőle, mint hinnéd, de nem baj, rakj bele bőven.

- Közepes tűzön kavargasd az egészet, amíg el nem kezd barnulni. Ha elkezd, lassú tűzön folytasd, amíg ilyen egészséges világosbarna színe nem lesz, és homogén.

- Amikor elérte a megfelelő színt, azonnal vedd le tűzről, és önts rá hideg tejet. Ne parázd szét a gatyád attól hogy serceg és rád köpi a forró lávát, majd abbahagyja. Attól se rakd tele a pelust, hogy a karamell belekötött az edénybe, tudniillik, a tej elkezdi feloldani, amit most öntöttél bele. Azért öntötted bele.

- Kavargassuk a kb. szobameleg, kemény aljú tejet a fazékban (lol, kemény aljú tej, azmi), és közben folyamatosan kóstolgassuk, hogy organoleptikus módon beállíthassuk a megfelelő töménységi szintet. Magyarul hogy elég karamellás ízű legyen az az izé. Ha nem az, kavargasd amíg az nem lesz.

- Ha elég édesnek találjuk, öntsük ki a tejet egy külön pohárba, és jó étvággyal fogyasszuk el. Egészségünkre. Ugye finom lett, mondtam én, te meg nem hitted el, pedig tényleg rohadt finom.

- Az edényt, az aljába csontkeményen belekötött karamellel basszuk bele a szemetesbe úgy ahogy van mosogatóba, és öntsünk rá meleg vizet. Nem kell aggódni, a csapvíz néhány óra alatt szűz lyány tisztaságúra varázsolja az edényt azáltal, hogy a maradék félkarbonizált szacharózt feloldja. Ez elég pazarló módszer, tudom, de kuss, finom és kész, akkor meg nem tökmindegy? Kokainnal még nem próbáltam.

Mennyire lenne övön aluli fészen kötekedő volt csoporttársakat lecsapni egy záróvizsgád mikor lesz? - kérdéssel?
Zavarba hoznak kissé, amikor így ovisra isszák magukat a koliban. Vagy ki tudja.

A kohász és öntész professor emeritusaim nincsenek róla meggyőződve, hogy nanotechnológus mérnöki diplomával bárhol is el fogok tudni helyezkedni, mert hogy az egy interdiszciplináris (koncentrálnom kellett hogy jól írjam le) tudomány, a fizikai kémia teljes alapjára rá lehet húzni, nem pedig egy olyan, hogy ott állok az indukciós kemence mellett, és dobok bele ferromangánt, mer' az jó. Pedig mindig mondogatom nekik, hogy nem valami halálra ítélt magyar kohászati üzemben akarok dolgozni a betanított, perverzen viccelődő munkások mellett, hanem fehér köpennyel felszerelve egy szép, tiszta és felszerelt kutatólaborban, perverzen viccelődő kutatók mellett, de én meg arról nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy tisztában vannak-e egy kutatólabor mibenlétével. Egyébként azt sem tudom, hogy 20 évvel ezelőtt léteztek-e egyáltalán kutatólaborok az országban. Egyébként a professor emeritus jelentését sem mondta el nekem senki, de eddigi tapasztalataim szerint azt jelenti, hogy nyugdíjazott egyetemi tanár. Egyébként a professzor és egyetemi tanár közötti különbséget se mondta el még nekem senki, de eddigi tapasztalataim szerint ez egy-egy konkrét tanár esetén attól függ, hogy miképp hívatja magát, és nincs köztük számottevő különbség. Meg jó, értem én, kohász vagyok, a nanós mellékág pedig kábé olyan, mint műszaki egyetemen a gazdász kar, mindenki lenézi őket mert nem hagyományos hanem inkább divatos, mégis ő fogja később összeszedni a rahedli pénzt. Én konkrétan azért lettem nanós, mert nem az érdekel, hogy ezerötszáz fokon hol folyik az acél, hanem az, hogy mitől, és mi ennek a termodinamikai feltétele. És az, hogy a tárgyjegyző nem tanít minket, hanem helyette három nyugdíjazott egyetemi tanár, akik bejönnek elmondani hogy mennyire haldoklik a kar meg az egész szakma, aztán elkezdenek sajnálni engem, hogy milyen szar lehet már nekem hogy nanós vagyok, nem tudok így elmenni kohászüzembe, hát ez nem segít a dolog pozitív reputációján a szememben. Arra nem veszem már a fáradságot, hogy elmeséljem, hogy már bsc-s madárfióka koromban beálltam kutatni a nanóba, olyan ösztöndíjkiegészítésért meg mindenféle juttatásért, hogy mindenkinek elkerekedett a szeme. Meg munkatapasztalatért. Végül is én vagyok az ex-dékán főnök első hallgatója, akinek negyedév előtt impaktos cikke jelent meg. És ezt minden alkalommal el is mondja mindenkinek. Ha ezek után visszagondolok a metönt tanszékre, a kádár-kori barna öltönynadrágon kívül semmi nem jut az eszembe. Kivételek persze vannak. De ismerek egy helyet, ahol nincsenek. Mindegy, remélem senki olyan nem olvassa ezt a cikket, aki ezen besértődne vagy eljárna a  szája. Egyébként a volt gimim igazgatóhelyettese hivatalosan meghívott a herman labormegnyitójára, 23-án délután egytől, az első kérdésem az volt, hogy lesz-e pogácsa. Lesz, szóval szépen megkérem megragadom M kezét, és elráncigálom. Úniós kutatólabor nyílik a volt sulimban, tudniillik, és meg lettem tisztelve azzal, hogy be lettem avatva a dolgokba már az elejétől kezdve. 23-án du. 1-től. 20-án MUSE koncert, 20-án pályázat határidő, 15-én TDK határidő, 13-án öntészet beadandó, omg.

A villamoson meg egy 12 éves forma fehér, kaukázusi gyerek zsebéből véletlenül kiesett egy doboz cigi, én meg perceken keresztül azon filóztam, hogy én is leszállok, hazáig követem, és beárulom a szüleinek, és hogy ez belefér-e az estére betervezett időrendembe, de aztán magától megoldódott az ügy, mert elszalasztottam a pillanatot.

Aki nagyon elmebeteg és fanatikus, nyomon követheti kezdő gitáros zsengéimet itt. Könnyebb, mint lekottázni. Némelyik elég hallgathatatlan, de igyekszem.
Két külön felvett szólamot egymáshoz szinkronizálni nehezebb, mint gondoltam.

A nagyapám.

A kereskedelmi csatornák szoktak fizetni jogdíjat a "tehetségkutatók" adásainak végén a nyilvánvalóan felismerhető epic hatásvadász zenék (Audiomachine, ES Posthumus, stb.) után a jogtulajdonosnak, vagy a szerkesztők egyszerűen letorrentezik, és feltételezik a közönségről, hogy ez senkinek sem jut eszébe?

Azon gondolkozom, hogy tulajdonképpen amikor valaki elbassza az életét, akkor a szellemi romlás mellett szükségszerűen bekövetkezik az erkölcsi is, vagy nem szükségszerűen, vagy esetleg ezek ok-okozati viszonyban vannak?
Vagy hogy miért dug valaki olyannal, akit nem szeret / aki nem szereti / mindkettő.