2010. június 30., szerda

Na az történt, hogy most délután nekirepült egy rigó az ablaknak. Lepattant róla, majd zuhant három métert a betonra. Nagyon zihált, még lábra se tudott állni, úgyhogy megitattuk, és letettük egy bokor alá az árnyékba, hátha összeszedi magát. Nem szedte, 10 perc múlva kimúlt.
Úgyhogy miután megbizonyosodtam róla hogy tényleg meghalt, felemeltem, elvittem mélyen az erdőbe, kerestem egy néhány négyzetméteres kis tisztást ahova odasüt a Nap, ástam egy sírt, belehelyeztem, egy percre megálltam gondolatban elbúcsúzni tőle, elhantoltam, és ágakból keresztet állítottam neki. Ez történt.

2010. június 29., kedd

Motivációs plakát helyett csináltam magamnak egy hátteret, amiből az erőmet tudom nyerni (szó szerint, höhö). GPL-licenc alatt publikálom.
Tényleg jobb ilyenekkel foglalkozni, mint tanulni.
Enyhén ferde hajlamú (magyarul homokbánya), beképzelt, pedofil ál-buddha* kivágja idősödő feleségét a kukába, mert friss szaftos tinipinárahúsra vágyik, ezen vágyát pedig kínos reklámfilmbe ölti a kereskedelmi adók legszennyebbikén, mivel ugye győzike és maonika out (hálisten). Akkor most ezek után az nyújtsa fel a kezét, aki szerint hülyeség a giccsadó.
Először azt hittem arra a remekműre, hogy valamelyik újkori gálvölgyi-show fake reklámja. Tudjátok, amiket poénosnak szánnak, de a néző kínosan érzi magát közben, és megfordul a fejében, hogy "ez meg mi a lófasz, és én miért nézem?" Nem lehet rajta szívből nevetni, mert folyton eszembe villan, hogy vannak, akik ezt rendszeresen nézik.
Hát ez kész. Na hát kéremszépen, ez az oka, hogy én hírtv-t nézek, meg discoveryt. Nem is értem amúgy, miért pazarlom az elektronokat erre a posztra.

* Figyelitek? olyan ez, mint a fehér cigány. Delhusáról van szó btw, ki másról.

2010. június 28., hétfő

1. Your ex is on the side of the road, on fire. What do you do?
Haha, kiröhögném :D szerencsétlen. Mobillal lefilmezném, felraknám youtubera, aztán végül hívnám a mentőket.

2. Your best friend tells you she is pregnant. What is your reaction?
Megmondanám neki, hogy szerintem eleget ivott mára.

3. When is the last time you wanted to punch someone in the face?
Én még gondolati szinten is hihetetlen önuralomra vagyok képes.

4. What is the last thing you spent money on?
Szúnyogírtó lapka, meg az a kütyü amibe be kell rakni.

5. Do you think you gained or lost weight this past month?
Szerintem elképzelhető, hogy növesztettem egy kis pocaknak nevezhető kezdeményt, aminek mérhetetlenül örülök, mert már évek óta el akarok hízni, csak nem sikerült eddig.

6. Crunchy or Puffy Cheetos?
Ha Cheetos, akkor a pufi fajta, de meg kell mondanom őszintén, hogy utálom amikor az a sajtos szar a fogamba ragad és kikezdi a nyelvem.

7. The first person on your friends list just called you a bitch. What do you do?
Felvenném a mobilommal ahogy ezt mondja, és felraknám youtubera. Aztán hívnám a mentőket. Amúgy ki az első a friend listemen?

8. Congratulations! You just had a son. What’s his name?
Én csak most nyertem, nekem kéne tudnom? A Levente név egyébiránt szimpatikus.

9. Congratulations! You just had a daughter. What’s her name?
A Levente név továbbra is szimpatikus.

10. What are you craving right now?
Azt akarom, hogy legyen végre vége annak a szenvedésnek, amit vizsgaidőszaknak hívnak, és amelynek minden egyes napján egy kicsit meghalok legbelül.

11. What was the last thing you cried about?
A cumim. Kiesett a számból. Elhiszitek ezt? Csak úgy egyszerűen kiesett. Pánikba estem, nem tudtam mi a teendő, úgy tűnt örökre elvesztem. Jó régen volt. Azóta se találom.

12. When you buy something and your change is 2 cents, do you keep it or tell the cashier to keep it?
Én mindig attól félek, hogy titokban bunkónak néz az eladó, ha nem hagyom meg neki a borravalót.

13. What color is your tissue box?
Nekem nincsen zsepis dobozom. De ha lenne, fehér lenne zöld négyzetráccsal és Penrose-romboéderekkel.

14. Do you have a ceiling fan in your bedroom, and if so, is there dust on that fan?
Nincsen. De direkt azért, hogy ne kelljen válaszolni a második kérdésre.

15. What was the last voicemail you received about?
Az kábé négy éve volt, és az volt benne, hogy "Hello Kophaan, Im mistaBeen!". Egyik haverom szórakozott. Mr. Bean. Talán ismeritek.

16. Have you ever blocked someone on Facebook?
Ó hogyne :D és nem csak facebookon. Különös és megmagyarázhatatlanó ellenszenvvel viseltetek a spammerek iránt. Plusz azok, akik képére státuszára nem vagyok kíváncsi.

17. Scariest thing you’ve experienced in the last year?
Az indexem látványa volt a vizsgaidőszak végén. Ja, nem is. A kéthetes pesti nyaralásunk első napján a notebook wifijének no available connection jelzése volt a legijesztőbb.

18. Do you wear a name tag at work?
Nem, az én nevem valahogy mindenki elsőre megjegyzi :-)

19. What kind of car do you want?
Olyat, aminek tud olajfolt meg taposóakna kijönni a hátuljából ha üldöznek. Meg központi zár. A hátuljából.

20. What do you order when you go to Burger King?
Nem megyek to Burger King.

21. Have you ever had a garage sale?
Szűk családi körben ja. Ha találok valami jó cuccot azt a tesóim között kisorsolom, a többit pedig odaadom apának hogy kezdjen vele valamit.

22. What color is your cell phone?
Fekete metálfényű.

23. What is the last alcoholic beverage you had?
Elárulom, miért nem iszik senki alkoholmentes sört: mert baszott szar íze van alkohol nélkül, azért.

24. Are you happy right now?
Mivel tökre megható volt, ahogy a vizsgáztató tanár - miután két jeggyel jobbat adott annál, mint amire számítottam - az indexem olvasgatása közben fejcsóválva megjegyezte, hogy én ennél többre vagyok hivatott, végülis ja. Ráfoghatjuk. Na meg van csokim is, ami plusz pozitív tényező az egyenletben.

25. Who came over to your house last?
A legutóbbi idegen asszem Gabi volt, zúztuk a rockot ketten, széjjelszakadt a ház, az udvaron azóta is hasadék tátong.

26. Do you drink beer?
Határozott nem. Kivéve alkalmakkor, amikor kinéznének engem ha nem iszom. Halál komoly.

27. Have your brothers or sisters ever told you that you were adopted?
Ahá, akkor ezért célozgatnak rá! Így már minden világos.

28. What is your favorite key on your key chain?
A bejárati ajtóé, kúlul néz ki, ilyen mágneses golyó van benne vagy mi. De ne feledjük a gimis szekrényemhez tartozó kulcsot se. Meg azt se, hogy már két éve nem vagyok gimis, de még mindig ott van, hátha egyszer véletlenül be kéne törnöm.

29. What was the last movie you watched at home?
A Futurama is back, bitches. És viccesebb, mint valaha. Eltörölték, de úgy tűnik egy ilyen sorozatnak az ilyesmi nem jelent akadályt.

30.What is in your pocket?
Most épp egy használt pézsé. És a kézfejem.

31. Who introduced you to your bf/gf/husband/wife?
Btw/wtf/husband/wife?

32. Where do you hurt?
A hiányzó emocionális központom helyén.

33. Has someone ever made you a build a bear?
Ez is bizonyára a nyugati popkultúra valamelyik insider poénja, dont get it.

34. What’s something fun you did today?
A fun az volt, amikor az említett vizsgáztató megkérdezte, melyik az a tétel, amit legkevésbé tudok, mire én készségesen feleltem, hogy a Fe-O-C egyensúlyi diagram lenne az amit nem szeretnék ha megkérdezne, erre ő mondta, hogy jó, akkor azt fogja kérdezni. Ahá, fordított pszichológia, pacsi, bedőltem neki mint állat. Facepalm.

35. What is your favorite aisle at Target?
Az anyád. Abban a jelenetben, amikor kitalálod, hogy insider amcsi poénokkal bököd tele a mémet. Pedig jól indult.

36. When is your birthday?
Decemberben és 20 évvel ezelőtt.

37. Is there anything hanging from your rear view mirror?
Nem, szerintem mindenkit kurvára zavarna vezetés közben.

38. How many states in the US have you been to?
Egyben sem. És büszke vagyok rá.

39. What kind of milk do you drink?
Egynyolcasat, de asse' magába'.

40. What are you going to do after this?
Szerintem megyek cangázni, vagy túrok itthon valami rágcsálnivalót, vagy a zistentudja. Mondhatni a pillanatnak élek.

41. Who was the last person you went shopping with?
Anya volt, és az egyik öcsém.

42. What is something you need to go shopping for?
Hosszú a lista, most nem ismertetem.

43. Do you have the same first name as one of your relatives?
Nem. / Nem tudok róla.

44. What kind of car do your parents drive?
Egységesen WV-t.

45. Are you rich?
Konzervatív jobboldali felső-középosztálybeli lelkületű közép-középosztálybeliek vagyunk. Szóval rohadtul nem, de legalább megjátsszuk, mintha.

46. What color is your couch?
Fenyőfaszínű. Hehe, azt mondtam, fasz. Hehe.

48. What famous person do you look like?
Sokszor mondták már, hogy feltűnően hasonlítok magamra, de eddig sose hittem el, én annál szerényebb vagyok.

49. Does someone like you right now?
Lehet, de akkor elég jól titkolja. Ez is egy projekt a nyárra egyébként.

50. Say you were given a pregnancy test right now. Would you pass or fail?
Höhö, meglepődnék.

51. Favorite pop-tart flavor?
A külhoni mémek átka az insiderség. A gugli szerint ez valami süti, úgyhogy akkor a csokis.

52. Do you know anyone in jail/prison?
A Hagyót, meg remélem hamarosan a fél maszopos stábot, de szerencsére egyiket se személyesen.

53. What are your plans for the weekend?
Az attól függ, hogy e hét pénteken lesz-e még munkám :\

54. Do you like the color green?
Csak megsúgom, hogy az a kedvenc színem, de amúgy meg nem is az.

55. Who was the last person you sent an instant message to?
Tesóm. Küldtem neki egy linket.

56. Last restaurant you went to?
Hungária Penzijó, Tapolca.

57. How many hours did you sleep for last night?
Hosszú-hosszú ideje már csak 5 órákat van időm aludni.

58. Do you swear at your parents?
Nem, az ilyesmit nem illik, ez durva. Egy gyerek igenis tisztelje a szüleit. Szerintem.

59. Do you think someone is thinking about you right now?
Hmm, nem hiszem. Ki az, akinek ne lenne jobb dolga, mint rám gondolni?

60. Have you ever changed your clothes while in a vehicle?
Ahhhaaaa.

61. What is your ringtone?
Kettő van most, amik közül egyik se Muse és nem is Bach. Hanem ez:

Csak szimplán totálisan bele vagyok zúgva. A dallamos csengéseket meg nem állhatom.

62. What were you doing at midnight last night?
Éppen a Finmet(R)-Corex(R) szilárd állapotú direktredukciós vasszivacsgyártó eljárásról kerestem valami használhatót a neten, de nemigen találtam, csak reklámszöveget.

cigó rigó

Bazeg. Hajnali négy, éppen alszom mint a dög mert pár óra múlva vizsga, az óra kongását is csak félálomban hallom, de muszáj fölkelnem, mert egy kurva madár úgy gondolta, poén lesz, ha a csőrével jelzi az ablaküvegen az öttel osztható számú másodperceket (ráadásul még számolni se tud a köcsög, mert el is baszta párszor). Egy madár érted, a kibaszott ablaküvegen, nem a keretén vagy ilyesmi, áá. Muszáj vagyok felkelni erre is, a beszari meg persze egyből elrepül, ahogy megkocogtatom az üveg átellenes felét.
Ezeknek ilyenkor hajnalban nincs jobb dolguk egyébként, mint hogy ott csöveznek az ablakomnál? Még ilyen alkesz rigókat, eszem megáll.

2010. június 24., csütörtök

3KTM

Én most valójában éppen röhögök azokon, akik fejvesztve iPhone 4G-t vettek egy használt autó áráért, és nem tudnak vele telefonálni, mert ha kézbe veszik, elmegy a térerő (nem akarom linkelni, appleblog). Én ugye tavaly vettem a jelenlegi érintős nokiámat (alig 0,0033-nyi nokiásdoboz árába került), azóta az teljesíti a legmerészebb vágyaimat is és azon is túl, ráadásul újabban már widgetelni is lehet a főképernyőjét. És lehet vele úgy is telefonálni, hogy kézbe veszem, igen. Úgy tervezem, hogy jó hosszú ideig nem váltom még le.
Közben pedig aki érintett az ügyben, az lelkileg készüljön a 3KTM-re, és mondja meg, hogy mikor legyen, és el lehet kezdeni valami plakátokat készíteni, mint tavaly. Addig megpróbálom beüzemelni valahogy az acélmamutot, mert szégyenszemre be kell vallanom, linux alatt éppen két év óta nem megy. De menni fog, ne izguljunk. Jó hír, hogy a statisztikák szerint (amiket csak én vezetek, és azt is fejben, és azt is saccra) technikai felszereltségben évről évre minőségi növekedés tendenciája látszódik. Magyarul tudunk majd wifin CSézni. Persze Bálint hozhatja a kábeleit ha akarja, nem azt mondom. Na szóval majd csak lesz valami. Addig meg hallgassatok ti is Flashbulbot, mert az új albumuk valami veszettül agyvelőtrancsírozóan jó.

2010. június 22., kedd

Azt találtam ki az előbb, hogy kell majd nekem:
- némi pénzmag kerozinra,
- pár jó könyv amit mindig is el akartam olvasni csak eddig nem volt rá időm,
- egy tekercs szigetelőszalag,
- néhány mázsányi száraz macskaeledel,
- egy repülő, ami permanensen tudja tartani az 1,579 Machot* 11 ezer méteren és mindemellett kényelmes ülések vannak rajta,
- a macskám,
- lehetőség légi üzemanyag-utántöltésre,
és TÁDÁÁM, kész az időgép.
Konkrétan a holnaputáni vizsgát akarom elkerülni úgy, hogy a szigetelőszalaggal összekötözöm és elrabolom a profot, felpakolom a repülőre, a macskát is, és a könyveket, felszállok, elindulok nyugatnak, tartom a magasságot és a sebességet, és megáll az idő, ugyanannak a napnak ugyanabban a szakában leszünk addig, míg a repcsi sebessége nem változik. Leülnék, elolvasnám a könyveket, és soha többé nem kellene vizsgáznom. Szal van még rá egy szűk napom hogy ezeket összegyűjtsem, valaki segíthetne.

Az új kedvenc angol szavam pedig a suggestion, mert vicces kiejteni. Most meg francia-spanyol tangót hallgatok éppen, ami abban a calgonit-reklámban volt. Argentin eredetű amúgy a tangó, aki nem tudta volna. Az ember azt hinné spanyol, pedig nem.

* (4,0075*10^7/23,934*60*60)over(1,6*287*[273,16-57])^(1/2). Nem bonyolult egyáltalán.

2010. június 21., hétfő

Heti 10 percnyi sztárfőzős műsor után tapasztalat a következő:
- A sztárok finnyásak. De ez valami elképesztő. Az egyik nem eszik halat, a másik vega, a harmadik nem szereti a sajtot, túrkálják a kaját, válogatnak, ha én ilyet csinálnék, hát engem anya kibaszna itthonról. Komolyan mondom, ha én celeb lennék és főznöm kéne, én egyféle kaját csinálnék (mint minden normális vendéglátó), aki azt nem eszi, az éhenhal, ilyen egyszerű, az élet törvénye. Bezárnám őket a pincébe egy hétre, utána egyikőjüknek se lenne kedve nyammogni a zöldséget. Pisztráng bakker, a legfinomabb hal a világon, nálunk kéthavonta egyszer és ünnepnapokon jut belőle, erre négyből három kijelenti, hogy ő nem szereti.
- A legtöbbször mindig van egy csaj, aki dekoratívabb mint a többi, mert pornósztár/modell vagy valami hasonló. És ha aztán bebizonyosodik, hogy emellé kivételesen nem segghülye vagy/és nem egoista is, a vége mindig az, hogy idióta módon röhög. Nem bírom az olyan nőket, akik idióta módon röhögnek. És közben vonaglanak és a vicsorognak és fakultatíve röfögnek. Pláne nem bírom őket, ha emellett még feltűnési viszketegségük is van és emiatt ez kitűnik.

2010. június 20., vasárnap

Megmondjam, mi a blama? Az a blama, hogy hatvan éve nem volt az országban egy focista sem, akire büszkék lehetünk. Puskás Öcsivel vagyunk oda fél évszázada, a reklámokban is ő szerepel. Archív felvételek, mintha az olyan kúl lenne. Valójában meg nincs más, már azok is kihalófélben vannak, akik megélték azt a meccset.
Most meg nyálcsorgatva bámuljuk a tévét, az elefántcsontpartiak fociznak a brazilokkal. Elefántcsontpart, baszki. Mi van ott, ott még focipálya sincs, csak a kis néger gyerekek rugdalják a lasztit a pusztában. Ők bejutnak a vébére, mi meg nem. Ők brazilok ellen játszanak, mi meg egy '53-as eredményre verjük a mellünket. Itt valami nem okés.

2010. június 19., szombat

szokásos havi desktop fotó

Izé, videó. Alant.

A minőségéért bocsi, most csinálok életemben először ilyet, halál komoly. Véletlenül lett pont 128. Meg amúgy semmi extra, csak a desktopom, tiszta átlagos meg minden.
Meg akartam még írni valamit amit a tévében láttam, de elfelejtettem. Majd ha eszembe jut, leírom. Filmeket meg nem gyakran fogok ide kitenni, mert a youtubera még a macskámat se bíznám. De hát ez van.

Up: Ja, igen, t'ommár, hogy mit akartam. Azt akartam írni, hogy láttam a tévében a Soproni Ünnepi Hetekről egy ilyen kedvcsináló tízmásodpercest zenével szöveg nélkül, és megijedtem tőle, jobban féltem, mnit ha horrorfilmet néznék. Pedig most nem is szívtam semmit. Tökre ijesztő az a kis tvspot. Igen. Gondolom ez rajtam kívül senkinek nem jutott még eszébe. Az ilyeneket be kéne tiltani, vagy legalábbis nem kéne engedni, hogy adásba kerüljenek.

2010. június 18., péntek


Gondoltam ha már olyan nagy arc vagyok, akkor ne csak úgy vagánykodjak már úgy a világba', úgyhogy húsz másodperc alatt összeszedtem minden kúlságomat amim csak létezik, majd gondoltam egyet, újraindítottam a gépet, és linux mélykonzolban kezdtem space invaderst játszani.
Az tetszik nekem a világban, hogy nem feltétlenül kell annak történnie, amit látunk. Mert mit látunk? 380 és 760 nm közötti elektromágneses hullámok törését, tükröződését és interferenciáját látjuk, megfűszerezve egy kis kvantum- és hullámfizikával, Rayleigh-szórással és azokon kívül más egyéb neurobiológiai tényezőkkel.
Magyarul csak a fény törik úgy, vagy az agyam szórakozik, de én nem vagyok hajlandó elhinni azt az elégtelent az indexben.
Megmondom mi lesz. Az lesz hogy hátamra veszem a laptopot meg egy jó könyvet, felpattanok a cangámra, elmegyek istentelenül messzi és szép tájakra, és legalább egy évig nem is jövök haza. Ki tart velem?

2010. június 17., csütörtök

Megmondjam, mi most a nagy divat? A bocsánatkérés. Illetve annak követelése. Bocsánatkérést követelnek Biszkutól az '56 utáni megtorlás miatt, a BP-től az olaj miatt, Navrasicstól fasztudja valami apróság miatt, az államtól, a pápától, mindenkitől.
Most ez mi? Bocsánatot kér? Oké. És akkor mi van? Attól jobb lesz? Attól megoldódik a gond amit okozott? Lófaszt. Tisztára mint a dedóban, pisis óvodások módjára viselkednek egyesek. Az embert a tettei kéne, hogy minősítsék, nem az, hogy az esti hírekben bocsánatot kér-e valamiért, vagy nem. Biszku feleljen a bűneiért, a BP állítsa végre el a kibaszott szivárgást a susmákolás helyett, az ország vezetését meg bízzuk a profikra akikre szavaztunk. Még hogy bocsánatkérés, eszem megáll, ilyen nonszensz dolgokkal foglalkoznak egyesek.

Meg megmondjam, kiket utálok még? Akik mindenbe belekötnek a kommenteknél, azokat utálom. De szerintem őket mindenki.

A szivárványhártyám meg tartalmaz xantint.

2010. június 16., szerda

2010. június 15., kedd

Volt egy csaj, és volt két és fél óránk még, leültünk hát tanulgatni. De ő nem, ott volt a kezében a kidolgozott tétel amit most csórt valakitől, de nem, ő inkább pofázott a tesójáról, az időjárásról, a tanárokról, mindenről. Idegesítően kedves stílusban. Még jó, hogy nem is rá figyeltem, hanem a saját tételemre.
Aztán amikor bementünk vizsgázni, akkor meg persze faszt se tudott, megkapta a tételt és előkapta a síróspicsa énjét, nyávogva bevágta a durcit, fanyalgás ezerrel, hogy de ilyet nem is tanultunk, a szokásos. Aztán amikor én súgom neki a megfejtést mert húznék már innen el, akkor meg nem érti, még csak nem is dereng neki. Wolframkarbid, szilíciumkarbid, sorolom neki hangosan és unott hangon, elegem van már ebből a gagyi színjátékból, ismerje be hogy nem tud faszt sem, és haladjunk már, hogy végre érvényre tudjak én is kerülni. Wolframkarbid, súgva megdicsér hogy milyen ügyes vagyok, hogy én ilyeneket is tudok, és közben olyan képet vág, mintha a tanár lenne a hülye ugyebár, és nekem pedig mákom lett volna, amiért ezt pont tudtam. Mert mindig a tanár a hülye, ha valamit nem tudunk vizsgán.
Vannak emberek, akik szerint cuki, ha egy nő nem tud érett módon viselkedni?

2010. június 14., hétfő

Szóval két dolog van. Illetve három. Pontokba szedve.

- Arra készülök, hogy statisztikai alapon jósoljam meg, hogy a macskám este naplementekor melyik lépcsőfokon fog heverészni és belebámulni a Napba. Ezt úgy akarom, hogy jó hosszú ideig feljegyzem, hogy melyik este hol fekszik és milyen irányba, meg az erre irányuló viselkedést meghatározó egyéb külső tényezőket, és a feljegyzett adatokat adatbázis-táblába viszem. Az első adat már megvan, a tegnapi. Ma nem feküdt a lépcsőn, mert esett az eső és vizes volt. Ha addig nem felejtem el, részeredményeket egy év múlva közlök. Vagy hamarabb. A macskám meg büszke lehet magára, hogy tudományos kísérletben vehet részt a tudta nélkül.

- A futballvébé hidegen hagy. Teljesen. Nem érzek késztetést, hogy akár csak egy idegen ország sikeréért is szurkoljak, ráadásul én egész életemben unalmasnak tartottam a focimeccseket, nem tudott lekötni egyik sem, és maximálisan egyetértek Annalight álláspontjával, nem is akarom még egyszer leírni amit ő írt ezzel kapcsolatban. Éppen ezért nem is nagyon értem ezt a felhajtást ami itt most mindenfelé van.
Nade. Az előbb kiszámoltam, hogy a vuvuzela hangszer ismertségi indexe megközelítőleg 1250,28 százalékponttal nőtt a vb kezdete óta (számolás nélkül olyan 700-800-ra becsültem volna). Azt nem árulom el hogy jött ez ki, az titkos. De azt elárulom, hogy 10-nél több matematikai műveletet használtam a számítás során. És optimista mutatókkal számoltam, 2005-ös népszámlálási adatokra támaszkodva.

- Megőrültem, és nem fogom kibírni sírás nélkül az elkövetkező két hetet.
Sürgősen dobjon meg valaki egy Merle-regénnyel. De olyannal, amit még nem olvastam.
Vagy egy doboz narancslével, attól visszajönne az életkedvem.
A féreggyűjteményem:
- van egy Joetól, kétszer is ugyanaz,
- vagy egy a Hermanból,
- Zsófitól,
- az ELTÉről (szülinapomra kaptam, nagyon kedves),
- van egy hiperfejlett Win7-es férgem is,
- "nézd meg a képet" MSN-vírus (direkt megnéztem, nem is volt kép),
- anya pendriveján is fülöncsíptem egy kis gagyibbat,
- valami rejtélyes féreg amihez Bálint nem fűzött kommentárt,
a gyűjteményem legújabb tagja pedig egyenesen a Lézerpontból származik. Írtam volna nekik mailt, de visszapattant valamelyik domainükről az üzenet, ezért ezúton is remélem olvassák a blogom. Vagy legalábbis rákeresnek guglival a saját cégnevükre, és megtalálják ezt. Szerintem az ügyfélszolgálati gép szedett be valamit.

A mai vizsgámon pedig meghúztak és megkérdezték, hogy hogy akarok így diplomát szerezni, miért vagyok ennyire hülye, hogy a cink-oxid kénsavas reakciójának az alapjaival sem vagyok tisztában, aztán még egy jó fél órát hagyott szenvedni az önnön tudatlanságom mocskában, majd feltette ugyanazt a kérdést, még párszor elmondta hogy mennyire hülye vagyok én, aztán mondta hogy iratkozzak fel a következő alkalomra, és ha a sírás határán nem is álltam, de az agyam leblokkolt, és kicsit szerintem remegtem is. Azt nem mondta hogy egyáltalán miért élek még, de akarta mondani, így hát hozzáértettem azt is. Úgyhogy érthető okokból most nincsen életkedvem. És tanulni sincs így kedvem, pedig holnap lesz egy másik.

Ja, de, közben válaszoltak a lézerponttól, okés. Ráeresztenek egy rendszergazdát a gépekre.

2010. június 12., szombat

Játszottam ma színházban, az SGU évadzáró pedig epic volt.

2010. június 11., péntek

devious dave

Ő egy elasmosaurus. Most alkottam ma reggel. A színezése viszont nem korhű (nem találtam itthon #181A2C színű ceruzát). Úgyhogy tulajdonképpen egy mű-elasmosaurus. A neve Devious Dave. Tudom, nem túl eredeti. Ő fog segíteni vizsgákra tanulni. Most viszont megyek megint a színházba.

Ja! Majdnem elfelejtettem mondani, érdekesség, miegymás. Egyes feltételezések szerint Loch Nessben is egy ilyen él, csak nem pusztult ki a késő-krétában. Különben nem élne most a Loch Nessben, és nem írnám ezt le, hogy nem pusztult ki a késő-krétában.
Hosszú nap volt a mai. Arra ébredtem hogy begyulladt a bal szemem alatt, kosaraztam tűző napon délben, bejutottam a laborba kártya nélkül (jellemző, hogy mindig pont akkor kell bemennem, amikor pont nincs nálam, mert otthon direkt nem raktam el, mert á, most úgyse fogok bemenni, egy nagy fenét), geodéziai módszerekkel megmértem egy telket, komolyzenei koncertet adtam este a városban, akciósorozatot néztem, észrevettem hogy a google nyilvános és extrém módon megalázó bing-utánzása után az origó hírportál is elkurvult, most pedig izzadok mint a dög, mert gecimeleg van. Ez egy új jelző, ami a kánikulánál és a zergebaszó melegnél is erősebb.

Oké, akkor mostantól az az új menő, ha valakinek minél több vizsgája van még. Nekem még van hat. Na, ki licitál rá? (Magyarul, aki mégegyszer megemlíti nekem hogy már nincs több vizsgája, azt megütöm, kapise? És még utána termelési gyakorlat, bakker. És még utána szakmai konferencia, bakker. Asszem nekem valamikor augusztus közepén fog kezdődni a nyár)

Eddig indexet olvastam, de rá kellett jönnöm, hogy azt hülyék írják, dilettánsok, akik azon kívül hogy fogalmuk sincs a témáról és átláthatatlan a főoldaluk, még funkcionális analfabéták is, és nem is csak funkcionálisan. Aztán áttértem az origóra, ami szép kék és szakmailag is jobban áll náluk a zászló, de ők is írnak sok baromságot, ráadásul úgy vettem észre, hogy valamiért nagyon utálják a jobboldali pártokat. Valaki ajánljon nekem egy normális, független, szakmai, jól kinéző, széles területeket átfogó, gyakran frissülő hírportált.

2010. június 9., szerda

0,072 N/m

Tudjátok az az iszonyatosan nagy kár, hogy egy férfi vonzerejét nem abszolút értékben mérik az összes egyedszámra viszonyítva, a testi és szellemi adottságok 50-50% összegének az eredőjéből súlyozottan átlagolva és szórásnégyzettel. Pedig úgy lenne korrekt szerintem.

Volt most a tévében egy dokumentumfilm a vízről. Nem a discoveryn volt és elég szemcsés volt a kép, és én már akkor gyanakodni kezdtem, amikor a műsorvezető arról beszélt, hogy a víznek emlékezete van, és bosszút sző az emberiség ellen, mert rosszul bánunk vele. Aztán amikor mutattak egy lófarkas férfi (ez kissé a medvedisznóemberre hajaz) kutatót a grazi egyetemről, és közben a szinkronban elhangzott az a szókapcsolat, hogy "feszületi feszültség", inkább mégis átkapcsoltam a discoveryre. Szerintem inkább Jézus érezhetett olyasmit amikor felszögezték, de a víz az semmiképpen.

A facebook is elérhetetlen volt itt közben valami hiba miatt, azt hittem hogy eljött a világvége, de már el is ment.

De van még két további dolog, amit nem bírok magamban tartani.
1) Ma a színházban tapogatva kellett olvasnom a 30 oldalnyi kottát, mert az ütős szekciónak már nem jutott világítás. Azt mondták, sorry. Legközelebb én fogom azt mondani, és jövök egyből haza.
2) Avatatlan kohász kohlenbrenneres kupából iszom a narancslevet (1 liter fér bele, gecijó (a kétliteres gyűrűavatósom már tényleg durva lenne))*, poháralátétnek pedig az elektró füzetemet használom, amit a sikeres vizsgát követően örökre leselejteztem, de erre még éppen jó. Ja, az elektrófüzetemről csak annyit, hogy tele van lényekkel a külső dimenziókból, meg egyéb firkákkal, mint például ezek, a teljesség igénye nélkül:
Ez egyúttal megmagyarázza azt is, hogy miért csak három félévvel később lett belőle jegyem. A vonatosra egyébként már nem emlékszem hogy milyen elborult kedd reggeli szójátékot takarhat, szabadon megfejthető. A rákra és a legyesre várok megfejtéseket.

* De el ne mondjátok a többi bányásznak, mert meglincselnek.
Ma unatkoztam ezért kipróbáltam, milyen háttal ülve végezni a dolgomat a vécén. Meglepő eredménnyel zárult a kísérlet, de többet nem mondok, mindenki próbálja ki maga. Vizsgaidőszak pwns.
Az internetben meg azt szeretem, hogy nem kell kimennem a kukához, ha szemetet akarok látni. Elég csak beírni, hogy mindenkilapja. Egy kiadós tasli pedig érik azoknak, akik szerint nem undorító és nem halállal büntetendő dolog autoplay beágyazni a multimédiás tartalmat.
Az imént amúgy Voksán Virág blogján is olvastam egy bejegyzést (pedig esküszöm, hogy csak topless képeket kerestem), hogy saját bevallása szerint 130-as az IQja. Úgy érzem ma is túl korán keltem fel.
Na jó, most indulok a színházba próbálni.
A tegnapi nanometrológiám btw ötös lett, kis ráfizetéssel mechanika kettesre cserélném. Valaki?

2010. június 7., hétfő

És az miért van, hogy az SPM-mikroszkóp tervrajza helyett már automatikusan a facebook könyvjelzőre kattintok a böngészőben?

Na, most meg nem tudom eldönteni, hogy tanuljak-e, vagy TBBT-t nézzek, mer' lényegében ugyanarról szól mind a kettő, de ráadásul az utóbbi sekélyesebben érinti a témát, ellenben viccesebb. Bazinga. Vagy csak simán megkeresem a szabadalmi hivatal adatbázisában a vibrátort hogy kiposztoljam facebookra. Vagy ide. Popupokat engedélyezd. Van ám külön férfiak részére is, szerintem a vizsgaidőszak végén belinkelem majd egynéhány oktatónak, aki megérdemli.
Mindeközben őszintén remélem, hogy a "Beindulnak az energiadiszciplációs folyamatok" kezdetű mondatot csak átvitt értelemben kell érteni, és valójában ez egy eufemizált kifejezés a világ önnön szépségére. Mi több, az egész nanometrológia valami fenséges dolgot mond el, amit mélyen magamba nézve én is megtalálhatok. Mint például az elektromágneses lencse kromatikus aberrációját. Mert ugye mélyen legbelül valahol mi is aberráltak vagyunk, pláne ha ilyeneket kell tudnunk. Azzal nyugtatom magam, hogy a jövő heti vizsgáimra összesen ennél kevesebbet fogok tudni készülni, mert nem lesz semmi anyagom, magamtól kell feltalálnom a fémek kinyerésének módszerét érceikből. Ez így mennyire etikus?
Az új iphone meg éppen most érkezik amíg ezt írom, francokat ezt így nem lehet, anyaaaa, Steve Jobs nem hagy tanulnii!
Na meg hánytam-vetettem a dolgot, az eredmény alant.Legközelebbi late-night témánk: Miről ismernéd fel Jézust, ha látnád az utcán?*

* Én szerintem a szakálláról. Vagy ez már szakállas poén? Amúgy meg arról, hogy nem lép a pocsolyába. Hanem rá lép. Ha Őn vagy valamelyik ismerőse úgy gondolja hogy felismerné Jézust az utcán, ne habozzon, jelentkezzen az alábbi levélcímen, vagy kommentben. Jó nők előnyben. Jó nők fényképes jelentkezéssel abszolút előnyben.

2010. június 6., vasárnap

Na elárulom, mi a durva. Az a durva, hogy a John Eliot Gardiner vezényelte Bach Máté-passió zárókórusának 8. taktusától kezdve és az A zipfer előtt közvetlenül ütemegyre nem nyolcad van, hanem pontozott negyed, és csak utána jön hajlítva a nyolcad. Há' csak azért mondom, mer' az eredeti kottában pont fordítva van.
Ez nagyon durva, én ezek szerint évek óta úgy hallgattam ezt a művet, hogy nem is úgy játszották, ahogy le van írva. Átverve érzem magam. A képen pirossal bejelöltem, hogy ők hogy játsszák, feketével pedig az, ahogy KELL játszani.Erre az egészre úgy jöttem rá amúgy, hogy az ES Posthumus feldolgozását hallgattam, és bántotta a fülem az a felcserélt ritmus. Na mondom nem igaz hogy ezek még kottát se tudnak olvasni, kaptam is elő rögtön hogy akkor most mi van, és meglepetésemre pont az a rockbanda játszotta jól a zenét, nem a hivatásos zenekar. És ugyanez a hiba előfordul a darab 16., 43., 70., 98., 199., 228., 255., 284. másodpercében is, borzasztó.
És hozzá kell tennem, hogy nekem elrontva jobban tetszik. De lehet azért, mert már hozzászoktam. És így kellett éveket leélnem az életemből, hogy a kedvenc klasszikus zeném ütemét végig rosszul tudtam, mert hibásan játszott felvételt hallgattam :(
Még szerencse, hogy én általában először a kottát nézem meg, és csak azután hallgatom. Most ez elmaradt. És még a farcsontom is sajog.

Szerk: Utánanéztem, Bach eredeti kéziratában 1729-ben is a nyolcad szerepel előbb. Gardinerék ezt csúnyán benézték. Biztos azt hitték, senki nem szúrja ki a piti kis turpisságukat. Hát én kiszúrtam.Szerk2: Csak kár hogy ez az egész rajtam kívül senkit nem érdekel.
És azt tudod hogy miért jó, hogy a szappan szappan alakú? Mert van az a rozsdamentes acél rácsos tartó neki felcuppantva a csempére, és ha már kezd elfogyni, akkor nem esik le a rácsok között bele a csapba. A kerek például beesik. Az nem szabványos.

A mobilomban meg azt szeretem, hogy ha kihúzom a töltőzsinórt, mindig szól, hogy "Az energiatakarékosság érdekében húzza ki a töltőt a tápellátásból!" Én pedig lelkiismeretesen ki is húzom mindig amikor szól :)

És Stallonét mutattam már, az új legjobb barátomat?Nem ajánlom, hogy valaki beszóljon neki. Kemény mint a kő.

2010. június 5., szombat

solaris part II

Na azt kell mondjam, hogy ez bizony egy kurvajó könyv volt, és be kell vallanom, erősen elbizonytalanodtam, hogy továbbra is az Ende-féle végtelen történet legyen-e a hivatalos kedvenc könyvem, vagy pedig ez, de eddig ez áll nyerésre, és csak úgy engedem hozzáérni, ha előtte megmosod a kezed lanolinmentes szappannal, addig viszont csak nézni lehet, ahogy ott pihen az asztalomon. És lapozni is csak óvatosan szabad, és nem szabad betörni sehol.
Most fejeztem be amúgy, és az értékelésem ennyi: Ezt a könyvet _mindenkinek_el_kell_olvasnia!_
Egyrészt ugye alapmű meg minden, másrészt nagyon durván mindfuck dolgok történnek benne, és a végén még egy félmondatból elejtett cliffhanger-WTF is van, ennél nem is lehetne jobb. Moon elbújhat a sunyiba. (Na jó nem, filmben még mindig az a jobb.)* A kedvenc idézetem pedig mostantól ez, szerintem ez így önmagában még a big bang theoryt is üti: "...hiszen tudod, mennyire hasonlítanak az asszimetrikus kromoszómakristályok a nukleinsavas cerbrozidvegyületek kristályaihoz..."

Nem vagyok híve az idézeteknek mert nyálasnak tartom őket, de kedvcsinálónak ide teszek kettőt, meg azért is, mert tetszenek. Az első a mű kulcsmonológja, a lényeg, a 76. oldalon hangzik el először így egyben. Remélem nem túl spoileres.

Elindulunk a Kozmoszba, mindenre felkészülve - magányosságra, harcra, szenvedésre, halálra. Szerénységből nem mondjuk ki, de remek fiúknak tartjuk magunkat. Aztán beugrik valami meglepetés, és rögtön kiderül, hogy a fene nagy elszántság csak póz volt. Nem a Kozmoszt akarjuk mi meghódítani, öregem, csak a Földet akarjuk kiterjeszteni a mindenség határáig. Az egyik bolygó legyen sivatag, mint a Szahara, a másik jeges, mint a sarkvidék, vagy trópusi, mint a brazíliai dzsungel. Nemes lelkűek és humánusok vagyunk, nem akarunk más fajokat leigázni, csak átadni nekik az értékeinket, és cserébe átvenni az övéiket. Mert mi vagyunk a szent Kapcsolat lovagjai! Hát ez is hazugság. Nem keresünk mi mást, csak embereket. Nyavalyát kellenek nekünk másfajta világok. Tükröket akarunk! Mihez kezdenénk másfajta világokkal? Elég nekünk a magunké, az is a torkunkon akadt. Saját eszményített képünket keressük: az egyik bolygón legyen a miénknél fejlettebb civilizáció, a másikon a mi primitív múltunk hasonmása. Csakhogy a tükörből olyasmi néz vissza, amit nem fogadunk el, amit kikérünk magunknak. Pedig nemcsak hamvas erényeket hoztunk magunkkal a Földről, nem az Ember hősi szobrát pakoltuk űrhajóba! Úgy jöttünk, szőrőstül-bőröstül, amilyenek vagyunk, és mikor a másik fél elénk tárja az igazságot, azt a részét, amiről nem szoktunk beszélni, akkor kapálózunk!
- Tehát mi ez az egész? - kérdeztem, miután türelmesen végighallgattam.
- Az, amit kerestünk: kapcsolat egy másik civilizációval. Most megkaptuk! A saját förtelmes rondaságunk, ezerszeres nagyításban, mintha mikroszkópon néznénk a saját szégyenünk és gyalázatunk!!!
Hangja remegett a dühtől.

Ez meg a vége felé, egy érdekes filozófiai elmélkedés, Sedith jutott róla hirtelen eszembe:
- Várj, nem ilyen egyszerű a dolog - magyaráztam szándékosan könnyed hangon. - Én nem a földi vallások hagyományos Istenéről beszélek. Persze nem vagyok valláskutató, lehet, hogy semmi újat nem sütöttem ki, de nem tudod véletlenül, hittek-e valaha egy... gyarló istenben?
- Gyarlóban? - vonta fel a szemöldökét. - Hogy érted ezt? Bizonyos szempontból minden vallás istene gyarló volt, mert emberi tulajdonságokat aggattak rá, csak felnagyítva. Az Ótestamentum Istene például hajbókolásra és áldozatokra sóvárgó, más istenekre féltékeny zsarnok... a görög istenek is tele voltak emberi gyarlóságokkal, civakodások, családi perpatvarok...
- Nem - szakítottam félbe -, én egy olyan istenre gondolok, aki nem azért tökéletlen, mert együgyű emberek találták ki, hanem leglényegesebb, immanens tulajdonsága a tökéletlenség. Olyan isten, akinek mindentudása, mindenhatósága korlátolt, tévesen látja előre műveinek jövőjét, az általa elindított események olyan irányba fordulhatnak, amelyek őt magát is megrémíti. Ez egy... nyomorék isten, aki mindig túlságosan sokat markol, és erre mindig későn jön rá. Aki csak az órákat szerkesztette, nem az időt, amit mérnek. Rendszereket vagy gépezeteket fabrikált meghatározott célokra, de azok túlnőttek a célokon, és elárulták őket. És megteremtette a végtelenséget, de az nem hatalmának mércéje lett, aminek szánta, csak határtalan vereségének mértéke.

BTW közben most este néztem meg élőben streamen keresztül T-45 perctől kezdve, ahogy kilőnek egy rakétát orbitális pályára. Valami hihetetlenül kúl volt az is.
Aki pedig legközelebb azzal jön, hogy jaj, még van három(!) vizsgája, hogy fogja ezt túlélni, jaj de rossz neki, na annak eltöröm az arcát. És mellé üzenem, hogy nekem van még nyolc, és mégse hisztizek a világba mint egy kislány. Helyette inkább felnézek Annalightra, amennyiben igaz, hogy heti öt vizsgája van, mert ha ez igaz, akkor az bizony erős rocksztárságra vall, hell yeah, én is olyan rocksztár akarok lenni. Nekem csak heti három jutott.

* Ezt nem hiszem el, néztem azt a szovjet sz*rt, és azt hittem, tényleg ennyire gagyi a könyv is, pedig most jöttem rá, hogy csak az volt a baj, hogy a szovjet színészeknek annyi volt a mimikájuk meg az érzelmi átélésük, mint steven segálnak.

2010. június 4., péntek

solaris

Két oldalon belül elhangzott a Gamow-Shapley-elmélet, a Le Chatelier-elv, az Einstein-Boevi-elmélet és a Civita-Vitty-elmélet. És ezek közül csak az egyik fiction, a többi science. Űberlájk.

Lájkolom a terminust is, ignoramus et ignorabimus, elektronikus, kibernetikus, plazmaképződmény, expedíció, atommmáglya, nukleáris robbanás, elparentál, dotáció, kapituláció, de a kedvencem az ontológikus autometamorfózis. Egy oldalon van mind.

Szóval most próbálok mindent elfelejteni amit néhány éve a filmen láttam (nem lesz nehéz), és úgy olvasom, mintha most látnám először. Eddig hihetetlenül mindfuck, kicsit olyan Lostos fílingje van, amikor feltűnik a jegesmedve meg az others, csupa rejtély, a főszereplő pedig semmit sem ért, de válaszokat akar, de senki nem mond semmit, csak titokzatosan néz és sokértelmű titokzatos választ ad. Szal tetszik.
És éppen ezért ez most rendhagyó olvasónapló lesz, mert nem fogok spoilerezni, sőt, nem is fogok többet írni róla. Mindenki olvassa el magának, akit érdekel :)
Ennyi.
Hoppacsek, há' ez meg itten mi ez itt ez? :)Szerintem mégis csak jobban néz így ki, könyv formátumban (solaris.knv :D) mindazonáltal el se tudjátok képzelni, mennyire hihetetlenül izgatott vagyok, mert már vagy 10 perce itt van az aszalomon, és még nem olvastam bele, úgyhogy most senki ne zavarjon. 213 oldalas, szerintem még ma estére meg is lesz.
Ja, meg kaptam ajándék könyvet is, megkaptam Kisfaludy Sándor életregényét (yeeeey!), ami arról szól, hogy Napoleon foglya volt a címéből ítélve ("Napoleon foglya", yeeeey!), jó lesz az majd a nyári uborkaszezonra. De ennek a Solarisnak nagyon örülök, mostantól még így olvasatlanul is ez lesz a kedvenc regényem. Aztán majd meglátjuk.

2010. június 3., csütörtök

Na amit a szövegfelismerő kidobott, azt én még részegen sem nevezném szépnek. Úgyhogy @&#!-tam bele, megrendeltem antikváriumból oszt szevasz. Van itt pénz, csak türelmem nincs most itt a vizsgaidőszak közepén ilyen alkesz problémákhoz.
Amúgy meg ilyen hajat szeretnék én:
Szerintem jól állna nekem. Meg lenne hozzá arcom is meg minden. Meg azt is eldöntöttem, hogy lehetőleg kevesebbet fogok káromkodni, persze csak ha a körülmények mindezt lehetővé teszik. Mert például igen gyakran nem.
Mindezt még tegnap éjjel írom, de nem tudom postolni, mert hajnali egykor fogta magát a router, és kikapcsolt. Ő is unja már a rizsát.

pofám leszakad

Na jólvan, most akkor vázolom, mi a szitu. Új regényt fogok olvasni, a Solarist, de az van, hogy lusta vagyok könyvesboltban megkeresni. Két órát töltöttem azzal hogy túrjam a netet egy épkézláb PDF-ért, és magyarul és olvashatóan, és végül megtaláltam, de 215 oldal, elég hülyén van elrendezve, és így nincs bőr a képemen odaadni holnap apának hogy nyomtassa ki a hivatalban, és ráadásul nem is szöveg-pdf, hanem kép-pdf (nemt'om ki volt az a barom, aki így tolta ki a netre, de ez a verzió, ez vállalhatatlan. Se nem szabvány A4, se nem szabvány tördelés, se nem szabvány formátum, egy kontár az aki ezt készítette, többet nem engedném net közelébe).
Szóval a PDF-et kinyomtattam fájlba PDF-ként (*facepalm*), de most már normális A4-ben, de ez még mindig kép, vagy legalábbis nem szabvány karakterkódolás, úgyhogy ráeresztettem egy szövegfelismerőt, ami remélhetőleg átteszi szövegbe, de még gőzöm sincs milyen lesz az eredmény, mert még csak most tart az 57. oldalnál. Úgyhogy asszem addig elmegyek fogat mosni. Ha valaha kész lesz és olvasható lesz és nyomtatható lesz és nyomtatva is lesz itt a kezemben, el fogom olvasni és írok róla olvasónaplót Dorkának.

Nemt'om mondtam-e már, de kitalálták most nekem, hogy vizsgáznom kell zeneirodalomból, és máig nem tiszta, hogy pontosan miért is. Holnap reggel lenne, és meg kéne rá tanulni három oldalnyi tömény zenetörténelmet, de eldöntöttem hogy nem tud érdekelni, engem ilyen kamu bullshittel nem fognak felültetni, és inkább elmegyek tesiből aláírást pótolni, mert még az is fontosabb. Menjen zeneirodalomból vizsgázni az, akinek két anyja van. Vagy mondjuk az, akinek van olyan tárgya. Mert nekem ugyan nincs. De nagyon extrémen nincs*. Leszarom azt is, hogy mit írnak majd így bele a bizonyítványba. Mert azt vágjátok ugye, hogy az egésznek annyi értelme van, hogy nem hogy jegyet nem kapok belőle (mert ugye nincs is ilyen tárgyam), hanem kapok majd valami beírást a bizonyítványba, hogy teljesítettem vagy mi a tosz. Egyébként meg azt se tudom már, hogy néz ki a bizonyítvány.
Ha most itt lenne az, aki ezért a helyzetért felelős, felmutatnám neki a középső ujjamat. Ilyenkor utálom a zeneiskolát, amikor így basztatnak a hülyeségükkel.

A Solarist meg már én ismerem, mert láttam filmen. Nem azt a klúnis amcsi gagyiságot, hanem az eredeti szovjet '72-es műalkotást, amit nem is akarok többször megnézni, mert már az is rémesen gyenge eresztésű film volt, unalmas volt mint a dög, de azért még így is közelebb állt a valósághoz, mint az amcsi verzió. De ha már valami, akkor már regényben olvasom inkább el, én nem érem be ilyen filmekkel, mert így nagy átverés az egész. Olyan, mintha a herripotterből forgatnának filmet egy csomó fontos részletet kihagyva, de teletömve más "műanyag" részekkel, és mondjuk Chris Colombus rendezné, és azt nézném meg. Wait a minute...
Igen amúgy, az a saga is ott vesztette el nálam a hitelét, hogy filmet forgattak belőle, úgy lett egy csapásra hirtelen gagyi az egész. Meg ami még arculcsapás volt, az az utolsó könyv epilógusa. Na, azt nem kellett volna. Én éreztem magam kínosan amíg azt olvastam. És nem jó, ha egy könyv miatt az olvasó érzi kínosan magát.

Közben a szövegfelismerő is beállt, kezdte elölről a cuccot. Megyek fogat mosni, durva éjszaka előtt állok.

* Egyrészt öt éve nincs ilyen tárgyam, másrészt azért nincs, mert a választottam az szimfonikus zenekar, harmadrészt meg a tanáromat is kirúgták már jópár éve, aki ráadásul az iskolaigazgató volt, szóval ha van valaki, akinek köze nincs a zeneirodalomhoz, akkor az én vagyok.

2010. június 1., kedd

hómméd IQt eszt

Pipáld ki.

Ha sikerült, akkor több eszed van, mint egy zsiráfnak.
Az Iq tesztet meg csak azért írtam, mert nem volt szívem egy olyan kis árva checkboxot csak így önmagába kirakni. Pedig kúl lett volna.