Szerintem jól sikerült. Mármint a többiekéhez képest. Remélem, hogy legalább a kettes meglesz. De ezt csak akkor fogom tudni, ha holnap kézhez kapom az anyagszerkezettanomat, mert abból fog kiderülni, mennyire szemét avagy nem szemét módon osztályoznak nálunk. Az is kiderült, hogy mégsem a gonosz manó hanem tanár úr csempészte oda a puffer oldatokról szóló diákat, mert a dogában is benne volt. Rácsesztem.
Ma végre esett a hó és végre láttam is. Egy szál pulcsiban kiszaladtam a főépület elé, és csendben néztem, ahogy esnek lefelé a pelyhek, ott álltam kábé öt percig.
Múlt pénteken Pestre mentem apával, mert GPS-vevőt akart venni, és megkért, hogy menjek vele. Eddig is volt már nekünk GPS-vevőnk, ilyen kis kézi változat monokróm kijelzővel, az egyik első GPS tulajdonosok voltunk még annak idején, amikor bejött a teknika a fejlett nyugatról. De most már úgy néz ki, hogy a munkájához is kell egy, nem csak úgy hobbiból. Szóval elmentünk megvenni. Pesten behatoltunk a geodéziai központba, azon belül is a Sokkia részlegbe, mert ott vannak a legtutibb geodéziai cuccok. Végül röpke három és fél száz ezer forintért sikerült hozzájutnia egy használt darabhoz, újonnan milliókba került volna. Kábé akkora, mint egy mobiltelefonos doboz, henger alakú, van rajta húsz LED és egy gomb, aminek négy funkciója van attól függően, hogy mennyi ideig nyomjuk. És ne feledkezzünk meg a soros csatlakozóról, amivel intim kapcsolatot tud létesíteni a számítógéppel. Professzionális szerkezet, órákba telik, amíg sikerül meghatároznia a saját pozícióját. A titkárnőtől kaptam egy csomag promóciós pez cukrot, amit rögvest be is vágtam, és egy csodaszép Sokkia golyóstollat, amit már most, hétfőn sikeresen el is hagytam a könyvtárban. Igazából ezért született ez a bejegyzés. Egy perces néma csenddel adózzunk emlékének.
Mivel kezdek kifogyni a témákból, kommentekben írjátok meg, melyik legyen az a téma, amit eddig kínosan kerültem, de mégis szeretnétek, hogy írjak róla valamit, hogy mit gondolok.
Például olyasmit, hogy szerintem Kitty tök jó csaj, csak kár, hogy barátja van már, meg hogy hogy állok a vallással, meg ilyesmiket. Nem akarok ötleteket adni, értelemszerűen ezeket már nem lehet kérdezni :P
Ja és ne feledjük, hogy holnap kedd, tehát el kell érnem a 8.25-ös buszt.
Valaki fogadhatna velem, hogy el fogok felejteni holnap bemenni a kémia jegyzőkönyvemért.

3 komment:
Írjál olyat, ami érdekes. És ne ilyen hosszúkat. Írjál arról, hogy mit gondolsz erről-arról.
Arról, hogy mi történik VELED és ne arról, hogy mi körülötted.
Pl. "ma szerelmes lettem, de aztán elmúlt" "anya nem adott jóéjtpuszit, és hiányzik" "szerintem a katolikusok hülyék" "szerintem nincs élet a halál után" "ma jót beszélgettem jancsó miklóssal"
És ne olyat, hogy "ma lementem a boltba kenyeret venni és milyen meglepő volt, hogy a pénztárosnéni ránézett az órámra és elégedetten biccentett" vagy hogy "a kémiazh-ban a blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-blablabla-blabla-ról volt szó"
Stb.
hmm. igazad lehet. bár aspi személyiségemhez szorosan hozzátartozik, hogy nem nyílok meg senki előtt, előfordulhat, hogy egyszer megpróbálom majd.
legyél emo
Megjegyzés küldése