Miért nem az óvodában kezdik? A sorra mindig fog kelleni könnyen fluktuáló erőforrás, nem kell megvárni, hogy elvégezze a nyolc osztályt. Bőven elég, ha már az első szava az, hogy Bosch, már lehet is csinálni neki a céges badget, hogy mire írni kezd, fejből tudja már az accountja háromhavonta cserélendő jelszavát, a brandlogóval ellátott cumiját pedig jira ticketben igényelheti meg a frontoffice-tól. Ha majd megtanul járni, érte mehet az áruátvételre. A kisebbeknek az altatást és a szoptatást majd tizenkilenc, az altatáshoz és a szoptatáshoz egyébiránt fikarcnyit sem konyító, de határozott, ambiciózus, talpig kinyalt manager, team-leader, advisor és specialist fogja lebonyolítani egy közös teams-meetingen megtartott prezentáció keretében. A kijelölt dohányzóhelyen pedig, a napi tíz percnyi cigiszünet közben a csöppségek meg tudják majd beszélni egymással, hogy kinek mi a jele (- Nekem egy MOL-olajfúrótorony! -De jó, nekem pedig egy MOL földgázvezeték!), a cég pedig juttatás keretében havonta egyszer ingyenesen lehetőséget biztosít a céglogó tarkóra tetoválására. Hozzátartozó tarkója esetén a belépőkártya felmutatása mellett 23% kedvezménnyel.

Hát úgy néz ki, hogy elég csak egy, ha az elég nagy.

Itt most rilételnem kell Feribloggerhez, remélem nem gond neki a reklám.

A munkahelyen a szűkebb értelemben vett munkacsoportunkban (~10 fő) messze én vagyok a legidősebb, néha szabályos nyuggernek érzem magam közöttük. Viszont az is igaz, hogy én vagyok leginkább képben a mémekkel, mert nemcsak a frissekkel rezonálok annyira, mint a 10 évvel fiatalabb kollégáim, de én az archaikus, ősi, elfeledett mémeket is eléggé vágom (pl. Álmatlan éjszakák Kardoskúton, Bézbózütőkkel, Sanyi a macska, 7th element, stb.). Így mindent összegezve már kevésbé érzem magam nyuggernek.

Emellett valóban, sci-hub mágus vagyok, és a facebook helyett a google scholaron stalokolok másokat. Nem gondoltam volna eddig, hogy ez generációs jelleg.

Ma egy kicsit visszaütött az a múltkori prankem, amikor poénból megpályáztam a munkahelyi kétméteres, kissé csoffadt karácsonyi nordmann fenyőt örökbefogadásra.

Soha nem nyertem még ennyire weird dolgot, munkahelyi sorsoláson meg pláne, de aztán meg lepergett előttem az életem, amikor megkérdezték, hogy mikor akarom elvinni.

Ekkor azt gondoltam, hogy ha már úgyis egy párhuzamos univerzumba kerültem, akkor beleállok, és azt válaszoltam: most.

A kollégák sikítva röhögték végig a délutánt, amíg én a tenyerembe temettem az arcom, most pedig azon izgulok, nehogy ellopja bárki a gangról, mert már elkezdett a szívemhez nőni.