2013. november 30., szombat

A kurzor véletlenül maradt benne.
Az én véleményem az, hogy digitális írástudatlanság nem létezik. Legalábbis az aktív, termelő tevékenységet végző rétegben. A többi réteg meg kit érdekel (legalábbi az állam szempontjából), ha nem termel? Ja, hogy megint kellenek a nyugdíjasok meg a rétiniggerek szavazni.
Az meg, hogy az egyetemistáknak adnak elsősorban laptopot, hülyeségnek tűnik, de egyáltalán nem az. Jó arány, de tény, hogy a 150 fős évfolyamból személyesen ismertem legalább 1 főt, aki olyan szegény családból származott, hogy még porszívóra sem tellett nekik, nem hogy számítógépre. Neki csak hetente egyszer volt módja az emailjeit átnézni, és ez a technológiai lemaradás érezhető hátrányt teremtett a tanulmányaiban is. Mármint csak a lemaradás, mert ismertem személyesen, és tudom róla hogy amúgy okos, csak mondjuk egy nappal vizsga után vette észre, hogy ő is megkapta a tételsort egy hete. És ez nem csak a szerencsén múlik, hanem anyagi helyzeten.
De hangsúlyozom, ez 1 fő volt a 150-ből. Erre nem lehet politikai stratégiát építeni. A véleményem az, hogy ez az egész akció bullshit, és lesz belőle egy fészekrakó 2, csak nem lakásokkal, hanem feketén belakott digitális térrel.
Az utolsó bekezdéshez meg annyit, hogy mondjuk nem pont erre lenne való a neptun meet street?

2013. november 29., péntek

Kb. 50 év körüli nő, rövid göndör szőke haj, tipikusan ruházati eladó vagy fodrász-manikűrös szakmát sugalló arcberendezés és smink. Halvány olajzöld kabát, hátán vállmagasságban arany, hímzett felirat:
RESURRECTION
ARMY
Nekem sem egy ismerősöm szopta be a sorkatonás hoaxot, amikor rákattintottam a fészes megosztásra, akkor még csak kuncogtam. Rötyörészni annál a résznél kezdtem, amelyiknél a honvédelmi miniszter azt nyilatkozza, hogy a mai fiatalokban nincs meg a tisztelet. A végén pedig, ahol arról volt szó, hogy tanulmányi eredmény szerinti csoportokba kerülünk, konkrétan már nyerìtettem mint egy ló. Most komolyan van aki ezt elhitte? Azért egy nerd ötös infós osztagot megnéznék.

2013. november 28., csütörtök

Discovery Science, Space Pioneer című műsor. Valami hosszú hajú menő fazon azt meséli, hogy az a gagyi CGI-bélésű szoba, amiben Minority report -szerűen hadonászás a vezérlés inputja és félig áttetsző digitális fotók repkednek mindenhova, az az ő adatközpontja, ahol értelmezi a beérkező adatokat. Aha, persze, nekem is van ilyenem a gardróbban.
Az ő feladata - állítja -, hogy ha az emberiségnek esetlegesen el kéne költöznie, akkor új, alkalmas élőhelyet találjon más csillagrendszerekben. A szakmája fizikus-robottervező.
So hardcore, kétségtelenül menőn hangzik, de azért én konzulensnek kijelölnék a csíra mellé mondjuk egy exobolygókutatót is, aki mondjuk látott már világűrt a szemével.
Aztán elkezd arról beszélni, hogy a Proxima Centaurira nem lehet eljutni kémiai alapú rakétahajtással. Úgyhogy a megoldás... űrlift!... öö, oké, karbon-nanocsövet húzunk négy fényéven keresztül? Bár sose mondja ki konkrétan, de nem, itt arról van szó, hogy óriási űrhajót kell építeni, és azt csak a világűrben lehet, ahova űrlifttel kell feljutni.

Szerintem nem csak én látom itt már a sokadik logikai bullshitet, de mitől lesz hatékonyabb egy batárnagy kémiai rakéta, mint egy kémiai rakéta?
Aztán meglátogat valami űrliftépítő csapatot, akik a mezőn egy felfújt labdát forgatnak, amihez madzaggal van kötve valami kavics, és a vezetőjük ott magyarázza hogy így működne. Műsor agykárosultakról agykárosultaknak. Vártam hogy elhangozzon legalább az a szó hogy centripetális, de nem hangzott, így öt perc után végül csatornát váltottam. Kezdünk elkurvulni, mint a National Geographic. Ott is folyton látványosan animált kataklizmákról van szó, szakkifejezések használata nélkül.

2013. november 27., szerda

Kristályosodás szigó vizsga zéhá volt ma. Igazából hétvége óta erre gyúrtam. Fél füzetnyi az anyag, arányban kábé harmadrész szöveg, harmadrész diffegyenlet-levezetés, és harmadrész ábra és diagram. Az oktató mondta, hogy ne parázzunk, képletet és levezetést nem fog kérdezni.
Nem a szöszt. Kegyetlen szar volt az egész, a tíz kérdésből párat nem is tudtam értelmezni sem, nem hogy levezetni meg bizonyítani. Aztán miután szenvedtünk vele egy órát, összeszedték, és az oktató megoldotta nekünk a táblánál a feladatokat, majd mondta hogy neki erre hét perc elég volt, szóval nem volt olyan bonyolult a dolog (de).
Úgyhogy bosszúból utána elmentem megnézni a nyuszikat asszonypajtással a kisállatkereskedésben, volt egy fekete orrú fehér. A randit egy kínai kajával folytattuk mert éhesek voltunk, végül vettünk chipset és normális tablet-tokot, tehát fontossági sorrendben haladtunk az igénykielégítési folyamatban. Aztán hazajöttünk Bonest nézni, meg levezetni a szokásos heti pulis meetinget. Aztán most alszunk.
Csak a zh idegesít. Mi van, ha kettes lesz? Vizsgára hogy fogok így elmenni? Volt már úgy, hogy azért nem tanultál többet a pótalkalomra, mert ránéztél a füzetedre, és arra gondoltál hogy egyszerűen nincs mit, mert nincs benne több megtanulható információ?
Be kell vallanom, hogy én egyetértek ezzel a Teczár Szilárddal és az általa képviselt felfogással, a nők belépésének eddigi ingyenessége, de főleg most az ügy körüli túlzott hisztéria pont azt igazolja, hogy a nőstényember a szórakozóhelyeken csak egy árucikk amit a hímeknek a belépő kifizetése után fel lehet próbálni és esetleg hazavinni.
Másrészről arról nem vagyok meggyőződve, hogy egyáltalán a szórakozóhelyeknek és diszkóknak definíció szerint lenne-e egyáltalán más rendeltetése ezen kívül.

2013. november 25., hétfő

Ezentúl ha valahol vásárlás után az irányítószámomra kíváncsiak, be fogom diktálni, hogy 3500. Köze bárkinek is?

Tönkrement a thetis lcd-invertere, így a kijelző fényerőszabályozása 5 volt helyett jelenleg pontosan 0-t kap, ami azt jelenti, hogy van kép a képernyőn, csak éppen 1000 wattos lámpát kell vele szembefordítanom, hogy lássam hogy mi. 6 év alatt a második alkatrész, amit cserélni kell. Nem lesz ez így jó.
Számítástechnikában javíthatatlanul retró érzelmű vagyok.
Az lesz, hogy beviszem a szervizbe, elmondom a tüneteket, és kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt jönnek rá, hogy az inverter hibás. Ebből az időből szubjektíven becsülhető ugyanis a hozzáértésük.

Megkaptam az idei első ötösöm szellemi tulajdon védelméből. Úgyhogy rettegjetek, mert most már meg tudom védeni a szellemi tulajdont.

2013. november 24., vasárnap

Éppen gitározgattam, amikor apa felkiabált, hogy éppen ott mutogatnak engem az m1-en a szimfonikusokkal.

2013. november 21., csütörtök

A következő megnézett filmem a Hunger Games. Spojler:
Azoknak a vérebeknek a beteleportálásával egészen nyilvánvalóan maga a játékmester saját kezűleg ölt meg két gyereket. Szabályos az ilyen? Nem úgy volt, hogy nekik egymást kell elintézniük?
Láthattuk, ahogy pusztán hologramból megépül egy falkányi vad kutya vagy mi a szösz. Márpedig azok valódi kutyák voltak, hiszen a két gyerek nem magától tépődött cafatokra. Namármost, nem tudnák mondjuk esetleg ugyanezt a technológiát használni arra, hog mondjuk élelmet állítsanak elő a peremvidék számára?

Aztán majd valamikor az Ender's game is lesz, de azt előbb könyvben olvasom el, mivel sokaktól hallottam, hogy az könyvben nagyon jó. Még csak a felénél járok, de eddig nem mondanám, hogy a legizgalmasabb scifi amit ismerek. Nem hitelesek benne az emberi interakciók. De majd meglátjuk a végén.
Az idei tdk letudva, prezentáció itt. Érzésem szerint ezúttal talán túl általános voltam, de ez nem véletlen, ugyanis idén nem a tanulmányi verseny a cél, hanem hogy legyen elég indikátor a pályázatomhoz, ami után a fizetésem kapom, és az ezzel megvan, publikációs jegyzék ismét frissült. Mindenesetre fura módon most, a 4. alkalommal fordult elő először, hogy az alacsony diaszámom ellenére durván túlléptem a megengedett időt (mit tegyek, szeretek szakmai dolgokról mesélni). Általában rövid szoktam lenni és lényegretörő, volt már hogy 9 perc elég volt. Hát most olyan érdekes dolgok történtek, hogy nem.
Úgyhogy most pihenek, aztán befejezem a holnapi előadásom anyagát.

2013. november 20., szerda

Ma délután zh-zom szellemitulajdon-védelemből, holnap reggel tdk-n adok elő pH-változás hatására instabilizálódó szuperparamágneses részecskékkel kapcsolatban, holnapután pedig a csillagdában a modern kori magyar űrkutatással kapcsolatban, azon belül is főleg az első magyar lunar roverről és rendszereiről lesz szó. Lehet választani hogy ki melyikre akar jönni, én az elsőt ajánlom melegen.
Hosszabb távú terveim közé tartozik a jövő heti fosatósan nehéz kristályosodás zh abszolválása, utána a másfél hétig a Maunacast földi irányítása, és belátható időn belül karácsonyi ajándékok beszerzése mindenkinek, és a mobilom s60v3 szoftverfrissítése sufni módszerekkel, mert a nokia szaküzletes fazon inkompetens volt hozzá, mindent nekem kell csinálnom.
Meg vettem tabletre játékokat 700 forintért az előbb, és nem bántam meg.
És a laborban kaptam magam mellé egy frissen érettségizett gyakornokot, aki fél évig lesz nálunk, és az lesz a dolga hogy azt csinálja, amit én mondok neki. Komolyan.

2013. november 19., kedd

[spojler alert] - Miután a csaj meggyógyította Maxet, Max elárulja, hogy azért vállalt munkát Spidernél, hogy meggyógyulhasson. A csaj mindezt tök természetesen hallgatja végig, pedig én a helyében közbevetnék egy kérdést a betegségét illetően, erről ő ugyanis ekkor még nem tud. Logikai baki.
És mégegyszer: aki sugárbeteg, az nem így néz ki. Neill Blomkamp még mindig tud állati stílusos filmet csinálni, de ugyanakkor ez nem egy D9. Pedig nekem az kell.
Így hát Elysium - 7/10

És az utóbbi napokban lenyomott többi film értékelése, egy-egy plusz mondattal szummázva:

World War Z - 4/10
A zombik tudnak futni, én pedig nem tudok izgulni Brad Pittért.

Now you see me - 9/10
A - végét leszámítva - a Prestige óta a legjobb bűvészfilm, híres szereplőkkel.

Trance - 9/10
Majdhogynem Primer komplexitású Inception akcióval, vérrel, csöcsökkel, irdatlan sok mindfuckkal és jó zenével.

2013. november 17., vasárnap

Úgy döntöttem, hogy inkább a scifikkel haladok fordított minőségi sorrendben, így a következő kikapcsolt aggyal bepótolandó film a Pacific Rim volt. Spojler.
Oké. Kezdjük azzal, hogy
Tegyük túl magunkat azon, hogy két kaiju legyakja fél kínát és minden bizonnyal százerek vesznek oda, a magas rangú afroamerikai katonai vezető minden bizonnyal a rendkívül sztereotipikus oroszokra gondol, akiket az egyik kaiju nyomott a vízbe Hongkongban. És a hármasiker japánok, akik a piros háromkarú jaegert vezették aminek leszekadt a feje? Őket nem számolják?
A másik: a kaijuk az idő előrehaladtával exponenciális gyakorisággal és egyre nagyobb méretben jönnek elő. Akkor miből gondolják, hogy egy fal az örökkévalóságig meg fogja állítani az egyre több és nagyobb kinti kaijut aki mind be akar majd menni pusztítani?
Bocsi, ennél jobban nem tudom kikapcsolni az agyam.
Amikor a kínai főszereplő kislány futott a kaiju elől, az jó jelenet volt egyébként. De végig az az érzésem volt, hogy az összes beszélgetős jelenet helyett lehetett volna még bunyó.
Meg ha már Jax Teller és Clay Morrow egy filmben játszottak, igazán becsempészhettek volna valami SOA-kikacsintást, mert én azt értettem volna, és nagyon örültem volna neki.
Spojler vége. Poszt vége.

2013. november 15., péntek

A faszér' nem tudok olyan kütyüt venni, amit nem kell garanciálisan visszavinni egy héten belül. MAD.
Igazából az Oblivion sokkal jobban tetszett, amiről 20%-ban tehet az elegánsabb és letisztultabb műfaji- és stílusvilág, 30%-ban a rettentő agyafúrt történetvezetés, és 50%-ban az, hogy a kikúrt M83 szerezte a zenéjét, akit én majdhogynem istenként tisztelek ugyebár, mert az az ember egy synthpop-zseni, és élvezet volt hallgatni minden egyes taktust a soundtracknél. Filmeknél márpedig ez viszonylag ritkán mondható el. Jó, mondjuk a Star Treknél sem panaszkodom, aki valamennyire is tisztában van a filmzenés iparággal, az megmondhatja, hogy Michael Giacchino nem éppen a legbénább zeneszerző széles e vidéken (Lost, Fringe, soroljam tovább?).

És kevesebbet agyfaszoltam is műszaki dolgokon, mert igazából nem volt min.
Spojler.
Az expozíciót találtam egy kicsit soknak és szájbarágósnak, filmben elmesélve még elegánsabb lehetett volna, hozzá is tett volna a játékidőhöz legalább fél órát. Illetve igazából azt se találtam új dolognak, hogy a dögevők büdösek, putriban élnek, minden mozdíthatót elcsórnak alólunk és csak az atombomba segít ellenük, borsodban is ez a helyzet napjainkban. Még a bőrszínük is hasonló.
Meg az is fura volt, hogy ott volt Isten (Morgan Freeman), és a szcientológus (Tom Cruise), és ketten kellenek ahhoz, hogy egy túlméretes HAL-kilencezrest ki tudjanak iktatni. Egyébként a kamerák miért világítanak belülről mindenféle színnel? A kameráknak nem feketéknek kéne lenniük, hogy mondjuk elnyeljék és CCd-panelre rögzítsék a fényt? Mutassatok EGY olyan filmet, amiben egy robot szeme nem világít, csak feketén tátong.
Spojler vége.
IMDB-n indokolatlanul kevés pontot kapott. Szerintem megveszem DVD-n, mint a Moont pár napja.

A következő bepótlandó film valami bűvészes lesz, a now you see me vagy a trance, de szerintem inkább utóbbi mert ott van benne X professzor.

2013. november 14., csütörtök

Van egy estényi szabadidőm, bepótolom a fillművészeti hiányt.
Megnéztem a Star Trek 2-t. Azt leszámítva, hogy unalmasabb volt mint az első rész és nem értettem a szereplők szinte egyetlen motivációját sem, leginkább az utolsó, epicnek szánt jelenet irritált. Spojlerveszély.

1) Szabadesésben zuhan az Enterprise a Föld felé, mint egy darab kő. Forogva zuhan, ezért a benne futkosó emberek néha a plafonon futnak, néha meg az oldalfalakon.
WRONG.
Szabadesésben mindegy milyen mesterséges gravitációja van a hajónak, mikrogravitáció működik, azaz helyesebben mindennek és mindenkinek lebegnie kéne súlytalanul, nem pedig meghalni attól, hogy átesik az űrhajón.

2) Kirk tíz percen belül meghal sugárbetegségben, közvetlenül azután, hogy lejátszott egy érzelmes jelenetet Spockkal.
WRONG.
Aki külső forrásból nagy dózisú ionizáló sugárzást kap, az nem úgy néz ki, mint aki náthás. Azon súlyos égési sérülések vannak, kihányja a beleit, remeg, és mindenhonnan vérzik. De legfőképpen beszélni és gondolodni sem tud, és nem tudja hol van. Aztán ha igazán nagy dózist kapott, akkor talán két napon belül meghal. Ha akkora dózist kap az illető, hogy erre 10 perc is elég, akkor pláne nem így néz ki, mint az a szépfiú. Szeritem csak szopatta Spockot.

3) És mi lett volna, ha börtöncella helyett inkább egyből egy olyan kriocsőbe teszik Khant, miután a Kronoszon megadta magát?

Spojler vége.

Őszintén szólva JJ Abramstől és ettől a sagától többet vártam volna. Nem érdekel a lens flare, inkább egy normális sztorit rakjon össze.
Az Oblivion következik, megnézzük mit kezd Tom Cruise egyedüli szcientológusként a kihalt Földön.
Az öcsém elsőéves gépész, és én korrepetálom itthon kémiából.
Csak szólok hogy az általános kémia zh-ja neki lett meg egyedül a csoportból. És ez büszkeséggel tölt el.
A sztori az, hogy asszonypajtás erősen gondolkozik, hogy a biológia széles területén belül milyen szakot válasszon. Feltette hát a kérdést nagyon okos módon facebookon, hátha akad valaki, akinek van tapasztalata a szakok valamelyikén, és tud véleményt alkotni. Volt egy fiatal hölgy, aki megírta, hogy tapasztalatból mondja, hogy válassza azt, amelyikhez a szíve húzza, aztán ha nem tetszik neki, akkor majd szakot vált. Ez a hozzáállás egyébkén úgy veszem észre teljesen általános, rengeteg az a 12 államilag támogatott félév, ki kell használni.
Az én véleményem az, hogy NOPE.
Ezért lettem leoltva aztán a hátam mögött tegnap, amiért azt kommenteltem be, hogy szerintem az elején jól szét kéne nézni és felelősen dönteni, mert nagy luxus állami félévet használni később a döntésre. Aztán ezután a hölgy privátban üzent asszonypajtásnak, mert nem szerette volna "ha megint beleokoskodok". Nem mintha ott ültem volna a mellette a gépnél és láttam volna az egészet.
Naszóval. Soknak tűnik az a 12, de egy akármilyen mérnök BSc eleve felemészt 7-et, és ha nem a futószalag mellett akarsz állni a Boschban, akkor az MSc még további 4-et. És máris ott vagyunk, hogy összesen 1 félévünk van pluszban. És én is tapasztalatból mondom, hogy mérnöki (és úgy általában műszaki) képzésen jó, ha van +1 féléve az embernek. Mert bizony előfordulhat csúszás. Nálam is előfordult, és több már nem fordulhat elő. Kitartok a véleményem mellett, nagy luxus államilag támogatott félévet használni a döntésre. Az ember úgy érzi, hogy sok van belőle, megteheti. Ez igaz, megteheti, de ezt majd ki kell fizetnie a legutolsó félévekben, és az nem lesz olcsó.
Jó, elhiszem hogy vannak emberek, akik egyszerűen nem tudnak dönteni a középiskola után. De itt az ésszerű megoldás is inkább az lenne, hogy nem megy akkor addig egyetemre, hanem elmegy dolgozni, és az alatt dönt. És szétnéz hogy hol mi van, eldönti hogy azok közül melyik a legjobb, és azt az egyet megcsinálja végig. Úgy gondolom, hogy a 18 éves felnőtté válás azzal a felelős döntéssel kezdődik, hogy megszervezzük a saját továbbtanulásunkat, és végigcsináljuk, és vállaljuk érte, a döntésünkért a felelősséget. Előfordulhat rossz döntés, persze. De annak ára van. Pont ez a lényeg, ez a felnőtté válás legfontosabb tanulsága, hogy mindennek ára van. És hogy Martin tök jó fej, még akkor is ha asztmás vagy és cigivel kínál. Meg lehet persze keresni az árát, mindenkinek lelke rajta, nem vagyok én senkinek sem az anyja. Én csak elmondom, hogyan lenne ésszerű. Btw egyébként nem muszáj mindenkinek mindenáron egyetemre mennie szerintem.

2013. november 13., szerda

Tegnap este a buszon ismét összefutottam kedvenc középiskolai igazhatóhelyettesemmel, és azzal kezdte, hogy tudja hogy én jövő csütörtökön 9-től adok elő tdk-n, mert ők is megkapták az erről szóló értesítőt idén is. Ezen én meglepődtem, mert nem tudtam, hogy középiskoláknak is kiküldik az ilyet. Erre mondta, hogy nem is mindig, de amikor kapnak, akkor egyből átfutja hogy van-e közte volt hermanos csemetéje, és megnyugodhatok, mert én mindig benne vagyok a keménymagban. Kérdezte, hogy haladnak a kutatások a mágneses izével, én meg mondtam, hogy ferrofluidokról van szó, amik önmaguktól nem mágnesesek, ő meg mondta, hogy igen, rémlik neki, csak hát ez a leírásból nem derült ki. Mondtam neki röhögve, hogy hát ja, a tudomány ilyen. Erre ő is röhögött. Igazából arra volt végig kíváncsi, hogy vizes közegű szuszpenziót mikor fogok tudni neki szállítani, én meg mondtam, hogy hát nem úgy van az, legalább egy hónap de inkább kettő amíg egy fél liternyi elkészül belőle, mert diffúziókontrollált a folyamat, ő meg mondta, hogy nem erről volt szó, mert hónapokkal ezelőtt amikor találkozott velem, egyszer azt mondtam neki, hogy egy nap alatt összeütök belőle bármennyit. Én meg erre is mondtam neki, hogy igen, tényleg ezt mondtam, de aztán kiderült hogy mégsem. Ilyen a tudomány :D Igazából én bírom Dudás tanárurat, és szerintem jó fej, mint Martin, csak ő nem kínál cigivel.
Szóval a poszt lényege az lett volna, hogy jövő csütörtökön adok elő 9-től nem tudom hol, nagy valószínűséggel vagy az egyetemen, vagy az MTA-székházban, olyat is látott már a világ. Akit érdekel a stabilizálatlan ferrofluidok lelki világa, jöjjön el meghallgatni, mit súgnak.

Közben asszonypajtással már több mint egy éve vagyunk jegyespár. Minél jobban megismerem őt, annál szerelmesebb vagyok belé.

2013. november 11., hétfő

Előre nem látott technikai dolgok miatt úgy néz ki pár hetet csúszik a Maunacast, december első két hetében lesz majd az eksön. A Pisces-űrközponti EPO-managerünk így reagált erre a hírünkre:


Így nyugodtabban tudok most tdk-t írni és zh-ra készülni. És aztán majd full műszakban tudok majd a telemetria előtt ülni a földi irányításban.

Én ezt nem így fogalmaznám meg. Szerintem teljesen más területet fed le a kettő. A pécét munkára használják, a minden mást meg nem munkára. Én legalábbis a vonatúton hazafelé szívesen elpöckölgetem a tabletet meg a mobilt, és nem láttam még élő embert, aki azt mondta volna, hogy na, most dolgoznia kell, és akkor a jelentés/beszámoló megírásához ne egy laptopot vett volna elő legalább.
És mint telente a városban a varjak, úgy jelennek meg minden apró kütyü-megmoccanásnál a "PC halott!!" bekiabálások már az idők kezdete óta. Mert hogy több androidot adnak el mint nem androidot. És valóban, a telefonoddal megteheted azt, hogy odaadod a gyereknek aki lenyomja a vécén, te meg utána veszel egy újat, senkit nem érdekel. De aztán ha etetni akarod a családod, akkor odaülsz a géphez, és gdp-t termelsz. És őszintén szólva kicsit unom már ezt, amikóta a legelső érintőképernyős bizbasz megérkezett ide keletre, azóta kárognak már egyesek hogy na a pécének annyi és a pécének befellegzett és temetheti magát, mert itt az n+1-edik mp4 lejátszó, és akkor már senki nem használ pécét. Szerintem meg egy nagy lófaszt. Nagy különbség van a kettő között, és viszonylag kis hatással egymás életére. A tabletek és okosmobilok divathullámokban jönnek mint annak idején a pokemonos tazók, számítógépet és laptopot viszont munkára használ az ember - akkor, amikor vége az ebédszünetnek, és menni kell dolgozni. Amit pedig munkára használ az ember, annak kiforrottnak, megbízhatónak, funkciógazdagnak kell lennie, ilyen eszköz a pc-n és az általánosan használt pc-s operációs rendszereken kívül pedig egyelőre nincs. De amíg egy android attól szilánkosra fagy hogy ránézel és a testreszabhatósága kimerül az óra és a nyelv beállításában, addig ilyenre nincs lehetőség. Lefagy, istenem, mindig ezt csinálja, újraindítom. Egy cégnél ilyet nem lehet megcsinálni, mert a második fagyás után jön a szoftver/hardver csere, és megvessszük inkább a jobbat. Hosszú még az út addig, amíg tableten olyan produktív tevékenységet lehet majd végezni, mint amilyet egy normális klaviatúrával, normális perifériával felszerelt univerzális gépen már most lehet.
A két világ közel sem olvad össze, ez baromság. Senki nem ismer be semmit, maximum azt, hogy aki nem tud divatos lenni, az nagy bevételtől esik el. De ettől nem több a dolog. Viszont a Microsoft megtehetné, hogy ezentúl professzionális terméket gyárt professzionális piacra. Nagyjából úgy, ahogy idáig is tette, csak ezentúl több erőforrással. És akkor nem kéne neki reklám sem, és tojhatna arra, hogyan röhögik ki őt a maces/androidos hipsterek akik a híd alatt csövelnek, mert ha professzionálisan használható szoftvert gyárt, akkor annak az ára tökmindegy, úgyis mindenki azt fogja vásárolni az üzleti szférában, a hipszterek pedig hadd játsszanak a játékukkal.

2013. november 10., vasárnap

Fészen rátaggelt engem egy ismeretlen ember egy ismeretlen csecsemőarcra. Rákérdeztem a dologra, és kiderült, hogy ugyanúgy hívják, mint engem, és ezért történthetett. Megkérdeztem, hogy konkrétan ugyanaz-e az összes neve. Azt a választ kaptam, hogy lehet hogy csak az eleje, de az is lehet hogy nem, mert az apukájának az a neve, mint nekem a második.


2013. november 9., szombat

maunacast mission control szimuláció

Ma volt a colabsban. Ott volt rengeteg rookie, meg Laci, meg Matyi, meg én, meg Miki, mint veteránok. Illetve ők még inkább veteránok, mint én. Eredetileg úgy mentem oda, hogy akkor most én is betanításra megyek, ehhez képest én magyaráztam mindenkinek, hogy a telemetriát hogyan kell értelmezni, mert gyakorlatilag csak egy fél képernyőnyi táblázat amiben folyamatosan változnak a számok, és fél képernyőnyi diagram, amin színes görbék futnak összevissza, pedig talán a kameraképeken kívül a legfontosabb felület, ami egy mission control szoftverben létezhet. Úgyhogy nagyjából én voltam a telemetry + optical sensors person, de persze a flight director szerepét is kipróbáltam, meg a rover driverét is, mert szükség lesz rám ilyen minőségekben is egy hét múlva ilyenkor. Miki bezárt minket a szobába három laptoppal, a rovert elvitte valahova random helyre az épületben, és épített köré egy random akadálypályát. Aztán szólt hogy mehet, és találjunk vissza. Kiderült, hogy a sloziba rakta be, háttal. De megoldottuk, két és fél óra alatt átnavigáltuk magunkat a folyosón. Balázs aztán kicsit upgradelte a GUIt, ehhez újra kellett kalibrálnia a motordrivereket is, úgyhogy a második menet már nem volt ilyen könnyű, gyakorlatilag újra fel kellett fedezni a rover képességeit, meg hogy hogyan reagál egyes parancsokra. Egyszer a telemetriában fekete képet kaptunk, aztán kiderült, hogy nekimentünk szemből a falnak, mert intervalra egy nullával többet érzékelt az új szoftver, mint amennyit szerettünk volna, hogy érzékeljen, ezért 10x annyi ideig futott. Aztán utána az egyik terepakadály babzsákot gyűrte be a kerék, a field crewnak kellett kiszabadítania.
A két futás közti maintenance szünetben pedig bemutattam a saját rookiejaimnak az irodát, a burkolat nélküli 2.5-öst, a kereket, és magyaráztam nekik egy-két okosságot.
Nem leszek érzelgős, igazából tetszett ez az egész.

2013. november 8., péntek

neptun-rulett

Késő van és mindjárt szorgalmi időszak vége is, kitaláltam hát egy új játékot, elneveztem Neptun rulettnek. Ami kell hozzá:
- Internethozzáférés és regisztráció egy felsőoktatási intézmény hallgatói rendszerébe
- Némi lámaürülék
- Egy dobókocka
- Egyszeri bebaszásra elegendő alkoholmennyiség
- Egy ötéves, aki hatig számolni már tud, de olvasni még nem.

Na és most elmondom, hogy mit kell csinálni.
A játék lényege, hogy először le kell innod magad annyira, hogy ne tudd kontrollálni a cselekedeteidet. Ez fontos, mert józanul és önmagától Indiana Jones sem vállalna be annyi kalandot, mint amennyi ezek után rád vár. Ne szégyelld magad emiatt, vedd hát magadhoz bátran a piát, és ne vond meg etanolt szomjúhozó ajkaidtól a nedűt.
Ha ez megvan és kellően kezd tetőfokára hágni a hangulat, vedd elő az ötévest, és vedd rá, hogy játsszatok a dobókockával. Ígérd meg neki, hogy jóízűen elfogyasztod a szeme láttára a lámaürüléket, ha leül veled játszani. Nem kell majd neki sokat könyörögnöd. Látod, minden megoldható egy kis kakival.
Ha nem áll kötélnek, kínáld meg itallal. Nyomatékosan.
Ha kötélnek áll, jó. Akkor folytatódik a kaland. Lépj be a tanulmányi rendszeredbe. A játék ezután válik kétszemélyessé:
- Felváltva dobtok a dobókockával. Minden dobás után az ötéves randomszerűen elkezd kattintgatni linkekre a neptunodban, és beállítgat dolgokat. Fizetési kötelezettségeket ír ki, szakirányt vált, tárgyakat ad le, szőkenőt állít be fejlécnek, privát üzenetben beszól a profnak. Minden körben a dobásnak megfelelő számú kattintást végezhet egyszerre. Ha végzett, te következel, dobsz, és az adott számú kattintásból megpróbálod minimalizálni az általa okozott károkat. Fontos szabály, hogy a neptun rendszerből nem léphettek ki.
A játék igazából unásig/kómálásig tart. Papíron. De a móka igazából csak akkor fog kezdődni, amikor másnap bemész az egyetemre úgy, hogy nem is emlékszel az előző estére.
Meg amikor az öcskös számonkéri majd azt a lámás dolgot.

2013. november 7., csütörtök

Btw a tököm sem tudja (megkérdeztem) hogy miért van az archívumban ott oldalt minden évszám mellett két lenyíló háromszög is, de naggyon retrón néz ki, én így akarom hagyni. Google, ezt a bugot ne javítsd ki.

2013. november 6., szerda

A világon a legweirdebb dolog, hogy van nekünk ugyebár olyan óránk, amin az oktató, aki mellékállásban ilyen iparjogi szakember, szóval ő arról mesél, hogy mi az a szabadalom, hogyan kell megírni és mire jó és hogyan működik, és hogyan történik az ügymenete egy szabadalomnak. Ez egyébként törzsanyagos tárgy, szóval az egész évfolyam ezt hallgatja, és mindenki bambul, mert oké, érdekesnek érdekes valamennyire, de ki fog ezzel valaha is találkozni. Jó, van az a srác, aki folyton a másolt DVD-i miatt jelentkezik hogy azokkal mi van, meg van a lány aki azon csodálkozik, hogy a bejelentés napjától számítva már létezik az oltalom, és akkor mindenki ámul hogy hű, az oktató meg mondja, hogy igen, ez van. Én meg lapulok, mert bár senki nem tudja, de érzésem szerint a teremben én vagyok az egyetlen, akinek részben van. Mármint szabadalma. És akkor ezeket biztos tudnom kéne.

Egyébként is láttam ma ufót hazafelé az egyetemi megállóban. Onnan tudom hogy ufó volt, hogy nem sikerült beazonosítanom, és repült, és ez a kettő az ufó definíciója. Nem repülő volt mert nem volt rajta HAARP-felirat és a globális háttérhatalom logója sem, és nem húzott maga után chemtrailt és nem permetezték a cionisták az ártatlan népet alumíniummal. Legalábbis nem utasszállító. Akkor vettem észre, amikor az alkonyati fényben becsillant az égen, aztán a csillogás elhalványult, viszont utána fekete pontként tovább haladt a halványkék égen, és innen tudom hogy nem is űreszköz becsillanó napelemtáblája volt, mert nincs akkora űreszköz, ami a LEO-földfelszín távolságból hátsó megvilágítás mellett szabad szemmel látszik a csillogása után. De annyi bizonyos, hogy fancy volt és fabulous. És nem pink. Biztos ilyen meteorológiai ballon volt vagy mit szoktak ilyenkor mondani hivatalosan.
Vagy csak simán egy alacsonyan repülő nem utasszállító repülő. Viszont akkor mit szállít? Biztos alumínium-permetet, mi mást.

Amikor nem suliban vagyok, márpedig nem vagyok ott, csak max egy napot a héten, de amikor nem ott vagyok, akkor három dolgot csinálok itthon: alszom, készülök technikailag a két hét múlva esedékes Mission Controlra és a Maunacastra és a Hold-analóg szimulációra, illetve a hétfőre esedékes tdk-dolgozatomra. Nem, enni nem szoktam. Csak a gyengék esznek amikor ennyi dolog van. Addig is a tdk írásához megalkottam a rocktörténelem legvagányabb Kasabian válogatását, mert látám, hogy a Kasabian az jó vala, és küldeném vala mindenkinek aki szereti. Mert az kell, azért! Tessék bevenni!

M egy kicsit kölcsönkérte a laptopom, hogy hadd blogposztolhasson, én meg addig bétatesztelhetek itt android programokat tableten. Mondtam neki, hogy jó. Ehhez képest most videókat néz arról, hogyan unatkozik és hempereg egy csordányi paci a réten, jeeej. Mármint konkrétan tényleg arról, ahogy lovak unatkoznak. Negyed órával később kérdezem, te nem posztolni akartál? Ja, de igen, csak hát... pacik.
Imádom ezt a lányt.

2013. november 5., kedd

Na most az van, hogy jövő hétfőn ugye TDK leadási határidő. Ezt azt jelenti, hogy rajtam kívül nagyjából már mindenki készen is van vele, és én még csak most állnék neki a legutóbbi kísérleti adatok kiértékelésének, ha nem ütköznék szoftveres problémákba. De írni is elkezdtem már addig, már a második oldalnál tartok. Csak rutinosan (Y).

2013. november 4., hétfő

Az utóbbi időben korrelációt véltem felfedezni a szellemi igénytelenség és az ilyen
(és ennek ócskább koppintásai) frizura között. Az összefüggés megfigyelésem szerint van annyira szignifikáns, hogy erre alapozva már becsülni lehessen egy adott egyén szellemi színvonalát.

2013. november 3., vasárnap

IM kálvária

Az a helyzet, hogy mióta a hangouts-fos abszolút tönkrevágta a gtalkos chatelési élményt, M és én hónapok óta próbálunk keresni egy olyan protokollt az XMPP helyett, amivel tudunk egymással kommunikálni.
Szóval chatprogramot keresünk, aminek a követelményei:
- Megkapjuk egymás offline-üzeneteit.
- Tabletről is tudjam használni.
- Kezelhető legyen.

Ennyi. Ennyit akarunk elérni 2013-ban, offline üzeneteket, olyanokat amik nem vesznek el random módon az éterben, évekkel az MSN és a GTalk halála után, a 21. század derekán. Hónapok óta túrjuk a netet és regisztrálunk szarabbnál szarabb helyekre, és SEMMI bazmeg, nem tudjuk megoldani. Nézzük szépen sorjában a sztori főbb nyomvonalát.
- A történet a GTalkkal kezdődik, ami a világ legjobb chatje volt, amíg az XMPP-protokolljával együt át nem formálták a Hangoutssá. Mindenki más véleményétől függetlenül az eredmény valami elképzelhetetlenül használhatatlan okádék lett. Most hagyjuk azt, hogy indokolatlanul ronda és kikapcsolhatatlanok a emotikonok, hagyjuk a kinézetét, nézzük hogy kliensből hogy lehet használni. Nos hát úgy, hogy az offline üzeneteket olvasottnak jelölve elküldi GMailen. WTF?!
Ezért van most hát ugye a sikítva menekülés. Meg azért is, mert ha csak a tabletes verzióját nézzük, az egy böszme bughalmaz, ami hülyének nézi a felhasználót. Akárcsak maga a google.
- Az MSN ugye szép volt és jó, saját protokollal, amivel linuxról is be lehetett rá jelentkezni. Megvoltak a gyerekbetegségei, pl. amikor ukrán kurváknak álcázott spamnet építő botok lettek random módon az ismerőseim, de ettől függetlenül ez használható volt. Aztán az MSN ugye meghalt, lekapcsolták, kihúzták a lélegeztetőgépét, és bár a protokoll még működik, az is eléggé a halálán van, offline üzeneteket például már nem közvetít (abban sem vagyok biztos, hogy valaha közvetített). Hagyjuk is hát szépen meghalni.
- Facebook, és a chatje. Offline üzeneteket kliensen nem jelez, de a saját főoldalán már becsületes módon igen, bár azt már a Hangoutssal is meg tudtam már csinálni. Ha be akarnék lépni fészre, akkor be is lépnék, nekem offline üzik kellenek. Jelenleg ez az átmeneti vészmegoldásunk éppen. Tabletről használhatatlan, az appja még a Hangoutsnál is böszmébb kezelhetetlen szar, fagyadozik, lassú, ronda, nem is kell tovább sorolnom. Egyébként ez is XMPP protokoll, asszem ez mindent megmagyaráz. További hátránya, hogy bár nem tudom honnan a tökömből veszi erre a bátorságot, de 5-10 perce kilépett embereket jelöl online-nak. Ez most mi?
- Livejournal. Bár állítólag saját protokollja van, offline üzeneteket nem közvetít. Erről ennyit. Lassú voltam, mert utólag láttam hogy ez is XMPP. Miért nem tudják egyből odaírni, ha valami XMPP?
- Myspace. Ennek már saját protokollja van, ez pozitív. Amióta az oldal megújult, kliensből elérhetetlen, ez negatív, és egyúttal kizáró ok. Online használva lassú és kezelhetetlen, ez kétszeresen negatív és kizáró ok.
- A következő tesztelendő rendszer az AIM lesz az OSCAR nevű protokolljával. Remélem, hogy ennek a posztnak nem következik folytatása.
Amíg én az otthonomtól távol váltom meg a világot, mindenki más itthon a gép előtt ülve mémezik. Szép. Akkor most én is. Mindenki lopja el, aki csak tudja.

1. mióta hallgatod azt a fajta zenét, amit mostanában szeretsz, és mi az, ami miatt szereted?
Kiskamasz korom óta, és amiatt szeretem, mert általában pont olyan hangulatot áraszt, mint az aktuális időjárás. Akármilyen is legyen az. Post-rock.

2. jellemzően milyen lejátszóeszközről és milyen fülessel/hangszóróval hallgatsz zenét?
Az MP3-lejátszóról valahogy leszoktam, úgyhogy számítógépről, és amióta a dj-fejhallgatóm sajnálatos módon tönkrement, azóta egy gagyi genius mikrofonos fejhallgatóval. És amióta a merevlemezem in tönkrement, youtuberól. Ilyenekre kényszerülök. Kell nekem egy jó fejhallgató, de nem egyszerű olyat találni, mert azt vagy természetétől fogva az ember fülére öntötték, vagy nem.

3. mentél már el addig általad ismeretlen zenekar koncertjére, és jöttél ki úgy, hogy lett egy új kedvenced?
A francia Bye Horus ilyen volt valamikor a Cornerben, azonmód meg is vettem két lemezüket.

4. volt képzeletbeli állatod vagy barátod vagy világod kiskorodban?
Volt, egy legófigura, akinek olyan bázist építettem mint amilyen a gonoszoknak volt mindig a hegyek tetején, csak ő jó volt, szuperképességei ugyan nem voltak, de fénykardja igen, mert egy Jedi volt, és ennyi elég. És volt rahedli űrhajója meg tengerealattjárója. Koppányvakondnak hívták.

5. fogócskázni vagy bújócskázni szeretsz jobban?
Nem vagyok gyors, de bújócskában verhetetlen vagyok. Néha még ma is szoktam gondolkozni arról a buszon, amikor random kietlen helyek mellett utazom el, hogy ha elbújnék vajon mondjuk annak a lepukkant épületének a tetőszerkezete alá, megtalálnának-e valaha.

6. van olyan láncod, gyűrűd, kabalád, egyebed, ami mindig nálad van?
Valétagyűrűm szokott nálam lenni, de a zsebemben. Karikagyűrűm is van, az pedig a gyűrűsujjamon. Ez a kettő. Nem szeretem az ékszereket magamon, nyomós oka van annak, ha felveszek egyet. A kabalám az pedig M maga, ő is mindig velem van.

7. ha úgy érzed, hogy valaminek tényleg muszáj nagyon jól sikerülnie, van valamilyen (nem feltétlenül észszerű) szokásod, amivel megpróbálod a szerencsédet / sorsodat a megfelelő irányba terelni?
Nem tudom, nincs ilyen. Nagyon pánikhelyzetben szokott előfordulni, hogy ösztönösen összeérintem az első három ujjam.

8. ha egy-egy könyvet, filmet és albumot választhatnál, amit szerinted a barátaidnak mindenképpen el kellene olvasniuk, meg kellene nézniük és meg kellene hallgatniuk, mik lennének azok?
Hiába mondok nekik bármit, nem nézik meg, nem olvassák el, ha meg mégis, akkor meg basznak visszaadni évekig. Zenéket szoktam megosztogatni Deneevel egymásnak, abban jók vagyunk. Másoknak meg nem mutatom meg, mert ezek classy rocksztár zenék, amiket ma már kevesen értékelnek.

9. lettél már szerelmes (de legalábbis rajongó) egyetlen nap leforgása alatt egynél többször?
Rendszeresen, és mindig ugyanabba. Amikor például valami elektronikai eszközt kinézek magamnak, ami hirtelen KELL.

10. mivel tud legkönnyebben levenni a lábadról egy ellenkező nemű személy?
Azzal, ha kiderül róla hogy értelmes. Ritka manapság az értelem.

+1: mi volt eddig a legbátrabb, legvakmerőbb tetted, és ha mégegyszer odajutnál, ugyanúgy csinálnád-e?
Nem tudom, nem szoktam nagyon vakmerő tetteket bevállalni, csak ha már a zsebemben érzem a sikert. Szóval ebből kiderül, hogy minden ilyen jellegű döntésem nagyjából sikeres volt, és így persze hogy ugyanúgy csinálnám.

2013. november 2., szombat

Szombat. Egésznapos vezetőségi meeting a Colabsban, résztvevők: a rakétamérnökünk, a CEOnk, és a három stratégiai fontosságú részleg vezetői, bezárva egy egész napra addig, amíg meg nem egyeznek. A mission végül accomplished: Az űrképes, 3-as iterációjú rover rendszerszintű meghatározása, 1-es kameranyak tesztelése (működik!!), és egyéb létfontosságú tennivalók a Hawaii Maunacast előtt.
Srácok, nem spojlerezek el semmit, de ez az egész misszió kikúrtul ütni fog. A Maunacast is, meg majd a Mooncast élőben, két év múlva. Remélem nem bagnak meg azért, ha elárulom, hogy Falcon9-es rakétával tervezünk menni, nem saját landerrel, 2015. október 23-i starttal. Vagy nem, és ezt az egészet csak félrevezetésként írom.
Hazafelé én utaztam egyedül a vagonban, creepy volt.