2023. december 13., szerda

Ráébredtem, hogy volt egy lelki traumám, amit eddig úgy hurcoltam magammal, hogy nem ismertem fel.
Én vagyok az egyetlen a csoportban, aki elégedetten és vidáman távozott az év végi elbeszélgetésről. A bérkompenzációm csak kicsit emelkedik ki a mezőnyből (a nyári alkalommal kicsit harcosabb hangulatban voltam az átlagnál), inflációval számolva is ráfogható, hogy enyhén pozitív a mérleg, de a többiek megdöbbentek, amikor megtudták, hogy nekem igazából a buksisimi is számít. Eszmei értéke van. Ez is új tapasztalás nekem, korábban sosem kaptam kifejezett dicséretet a munkámra, csak még több munkát a nyakamba. Aztán volt egy hosszú és keserves időszak, amikor lebaszáson kívül mást nem is kaptam.
Most, így másfél év után konkrétan olyan kifejezések hangzottak el, hogy rendkívül magas színvonalon végzem a munkám, és hogy idén letettem valamit az asztalra. Én remegő hangon, zavaromban csak annyit tudtam megígérni, hogy jövőre ugyanígy folytatom, de valójában én ott, a D negyedik emeletén, a hármas tárgyalóban majdnem elsírtam magam. Ezek a szavak nem egy random bolti eladótól hangzottak el, és nem is egy simlis kkv körszakállas, pacsuli szagú manágerétől, hanem az ország messze legértékesebb technológiai cégének az egyik vezetőjétől. Új élmény számomra, hogy mások szerint is értékes a munkám, és erős a gyanúm, hogy a reakciómon a velem szemben ülő ugyanúgy meglepődött, ahogy én.
Vannak juttatások, amik pénzben nem kifejezhetők. Ezt is olyannak tartom. Fura módon olyan, kettős típusú önbizalmat ad, hogy úgy érzem, a világon bármelyik céget megvehetném kilóra, és mégis emiatt vagyok én most itt, ahol, hogy ilyeneket halljak.

Váratlanul pozitív élmény volt ez egy kriminálisan szar hangulatú céges karácsonyi party után fél nappal.
Jó a mérleg pozitív oldala, hogy azért sikerült egy roppant cringe, de megérdemelten cringe szereplést összehoznunk Kiss Ádám standuposnak, aki képes volt olyan poénnal nyitni ezer fizikus előtt, hogy mekkora hülyeség kovalens kötéseket meg csonkagúlákat tanítani az iskolában.
Ember. Veled szemben egy fél millenáris parknyi ember ül éppen, akik csak aznap délelőtt nagyjából 800 fellépésed árát keresték meg csonkagúlák és kovalens kötések eladásával.

2023. december 4., hétfő



Azért az már eleve egy szint, amikor valaki annyira elveszti a saját élete felett a kontrollt, hogy mindenki mást hibáztat a saját nyomoráért.
A kutatók, a gyíkemberek, a háttérhatalom, igen, ők tehetnek róla, hogy neki évekkel a kovid után egy random decemberi hétfő reggel elborul azon az agya, hogy egy neves kutatót elismer a szakmája. Sőt, nyilvánosan elkezd valami forradalomról delírálni, amit évek óta vár, és amitől azt reméli, hogy teljesen felfordítja a világot, és akkor ő valami minimális hatalmat kapna a kezébe. Nyilván azért vágyik erre, mert most nincs.
Én egyébként azt hiszem, egy kicsit talán értem is ezt a jelenséget. Hazaesik a műszakból, a negyven négyzetméter panel és üres hűtő várja, és szeretné azt érezni, hogy ő nem csak a hatezredik megfáradt raktáros NPC egy német multinál, hanem egy szabadságharcos, egy titok tudója, a saját fantáziájában felépített kémfilm akcióhőse. Leleplezi a világot átszövő összeesküvést, mi pedig bűnbánatban égve borulunk a lába elé, hogy igen, ő megmondta előre, és mi nem hittünk neki. Ez a gondolat melegséggel tölti el. Igen, akkor végre lenne valaki.
Gyűlik benne a harag, a mindennapi frusztráció, amit képtelen másképp feldolgozni, minthogy kiadja magából. Az epe forrása és iránya is mindegy, de a parizeres zsömle majszolása közben megnézett három új konteóvideó alatt már érezte, hogy ökölbe szorul a keze. Már előre tudta, hogy nagyon fel fog háborodni valamin, mindig ez történik, és ezúttal is megtörtént. Már a videó célja is eleve az volt. Egész nap gyűlt benne cseppenként, amikor valami némber meglökte reggel a buszon, amikor a munkatársai viccelődtek a hülyeségein, amikor a főnök is lebaszta, amikor hazafelé meglátta, hogy drágult a Kőbányai a spárban, és most ez volt az utolsó csepp, most pedig muszáj valakire ráöntenie a mérget. Családja, közeli barátai, a józan ismerősei, akik visszatarthatnák az online ámokfutástól már rég eltávolodtak tőle. Elüldözte őket. Ők nem érthetik meg ezt, forradalom közeleg. Új közege a konteós csoport a neten, ahol mindannyian ugyanazt a szerepjátékot játsszák, amelyikben ők a hősök, és amiben végre úgy érezhetik, hogy tettek ők is valami jelentőset. Valamit, amit megőriz az emlékezet. Ma is megvívja apró harcát, fogja magát, és gyalázni kezdi a jól szituált, udvarias egyetemi professzort. A stílus sem számít, hiszen ez háború, és mindenki más ellenség. És még nem látszik ugyan, de ők fognak veszíteni. Nekik kell. Igen, ez szép csata volt, a birkái köpni-nyelni nem tudnak, de értük nem is kár, dögöljenek meg mind az oltástól. Őket már nem lehet megmenteni. Na, de most mennem kell aludni, mert holnap is nappalos vagyok. Elfogyott a májkrém, de fizu még sehol. Bassza meg mindenki.

2023. december 1., péntek


Apró örömök a munkában: amikor a mezei ablaküveg úgy van megfogalmazva, hogy egy pohár kellemes, hűs limonádé jut eszembe.

2023. november 30., csütörtök

Volt ma egy lista a gamestaron, ami összeszedte a tíz legtéliesebb játékot. Egy kicsikét fel is kúrtam rajta magam, mert a Divisiont egy szóval sem említették. Végül is csak az ubisoft egyik húzócíméről van szó, ami az elejétől a végéig zergebaszó zimankóban játszódik. Nem is tudom, ezeket a shotokat most lőttem az előbb, ezek szerint ezeknek nem elég télies a hangulata.








De a Red Dead 2, aminek csak az első tíz perce játszódik hóban, az bazdmeg elég télies. Meg az egyik Horizon Zero Dawn DLC, ami, ahogy a neve is jelzi, egy DLC. Meg a felejthető Kholat, amiről nem is én, hanem konkrétan ők maguk írják, hogy felejthető, azok felfértek a tízbe. De a Division nem fért fel.

2023. november 18., szombat

Elolvastam a Ragadozó Városok című könyvet (megérdemli, hogy leírjam a szerző nevét: Philip Reeve: Mortal Engines, 2001). A kicsit young adult szájízű nyitány után váratlanul élvezetessé és kalandokban bővelkedővé vált, elég sok szereplővel, akiknek mind meg is volt a funkciójuk, nem csak töltelékek voltak. Volt íve a sztorinak is, a karaktereknek is, és fordulatok is voltak. Azt olvastam a neten, hogy attól young adult, hogy a végső szerkesztésnél annak idején kitörölték a politikával foglalkozó részeket a könyvből. Hát, ha csak attól lesz valami teljesen adult, hogy politika van benne, akkor részemről inkább a Buci Maci felé fordulnék. Fiktív politikáról meg olvasson az, akinek nincs még elege az igaziból sem.
A finálé részben kissé tragikus, de ugyanakkor satisfying is. Nem számítottam rá, hogy tetszeni fog, igazából csak azért vettem meg egy leárazáson, mert éppen fikaolcsó volt. De végülis simán tetszett. Olvastam már sokkal-sokkal szarabb young adult szennyeket is (helló Brandon Hackett!). Ez viszont elég jól össze volt rakva, és át volt gondolva. Rendesen meg volt magyarázva az elsőre nevetséges alapfelállás, hogy miért gurulnak hegynyi méretű, lánctalpakra átépített világvárosok a kiszáradt óceánok helyén, ki volt fejtve a szisztéma, és hihető is volt. Tőlem ez óriási dicséret.

Aztán hülye voltam, és megnézem a belőle készült Mortal Engines (2018) c. hollywoodi mozifilmet is. Ekkora egy rakás melegen gőzölgő trágyát már régen nem láttam. Sejtettem én, hogy nem lett egy jó film, mert gyanúsan gyorsan eltűnt a süllyesztőben amikor bemutatták, de örülök annak, hogy a könyvet olvastam el hamarabb, mert ezután a film után nemhogy az alapművet nem lenne kedvem soha a büdös életben elolvasni, de filmeket se lenne kedvem nézni egy jó ideig, az biztos. A sorrend az jó volt, de a regény vége és a film első 10 perce után inkább meg kellett volna állnom, mint egyszeri bányászfalunak a Nagy Északi Vadászmező szélén.

Akkor innentől SPOJLEREK: a könyvben a medúzát egy Londont üldöző, de nála is nagyobb gurulóvároson tesztelik először, amikor észlelik, hogy a fagyi vissza készül nyalni. A fegyver neve pedig onnan származik, hogy a sugara lávakővé olvasztja az embereket, meg úgy mindent, amit eltalál. A regény közepéig egyébként nem világos, hogy mi ez az egész, mert egyébként minden szereplő titokban próbálja tartani, aki bármit is tud róla, és ez a kis rejtély nagyon jót tesz az atmoszférának. A filmben ezzel szemben a főszereplő vígan meséli el már az expozícióban, sőt, még valami videófelvételt is mutat a használatáról, mintha köztudomású lenne, nézzed, haha, így olvad magmává egy város. Ész megáll, de mindegy is.

A fináléban aztán az irányítóteremben a főellenség bácsi merő véletlenségből a saját lányát döfi le a főhős lány helyett, mivel fun fact, de a lánya nem csak egy rinyáló szőke biodíszlet, mint a filmben, hanem a regény alatt aktív főhőssé érik ő is (eleve plasztikbombával megpakolt táskával, mindenre elszántan megy a medúzához, miután az előző percekben egymás után tragikus módon elvesztette a szerelmét! és a kutyáját!!! is), és a döfés elé ugrik, hogy megmentse testvérét az apjuktól. A medúza mindeközben éppen parancsot vár a billentyűzeten keresztül, amire a döféstől a lány véletlenül rátenyerel, az értelmetlen parancstól pedig a rendszer összeomlik, és mivel az egész a távoli jövőben játszódik, a mérnökök nincsenek hozzászokva a 21. századi rendszerhibákhoz, úgyhogy a második legjobb megoldást választják, és sikítva menekülnek. A protagonisták eredeti terve egyébként az volt, hogy csak simán rábasznak egy kis C4-et és felrobbantják a gecibe, de ez mennyivel jobb már így. Percekkel később a halott lányát a bűneit megbánva és sírva a karjaiban tartó apát elhamvasztja a túltöltődött medúzából kicsapó ívkisülés, ami aztán szépen lassan apránként egész Londont le is olvasztja.
A nagy fal pedig sosem kap találatot.
Shrike-on, a terminátor gépemberen pedig a regény közepén konkrétan áthajt egy egész város. És túléli. Azért az már eléggé hardcore. Aztán a regény végén meg elkeseredésében beleállít egy kardot a főhős fiú, amitől meg rövidre záródik az áramköre, és így ér véget terminátor pályafutása. A fiú ettől lesz hős, nem pedig attól, hogy Rey Skywalker módjára hirtelen már abban a pillanatban tud repülőt vezetni ahogy botkormányhoz ér a keze, mert nem tud. Épp csak a levegőben tud tartani egy lufit. A filmben berepül egy X-szárnyű siklórepülővel a város közepébe megtorpedózni a magját? Khm, mintha ezt már láttam volna valahol.

Ezek a fenti dolgok sokkal menőbbek, mint néhány faszság, ami még a filmben volt:
- A medúzát konkrétan egy pendrájvval kell leállítani, ami valahogyan karcolások nélkül túlélt 10.000 évet, de aztán a hősnőnek 10 évig nem jutott eszébe megtalálni, hogy valójában végig nála volt a kedvenc medáljába rejtve. Mármint addig biztos nem hallotta, hogy végig ott csörömpöl benne valami a nyakában, érted. Már bocs, de az, hogy egy hibás parancstól csak simán lefagy mint egy fostos microsoft program, még 2001-es sztenderdek szerint is sokkal hihetőbb, napjainkban meg aztán pláne.
- A polgármester semmit nem tud arról, hogy mit építenek a katedráliásban, meg hogy a városa amúgy milyen irányba megy és mi célból. Szenilis a bácsi, vagy mi van? Nem ő lenne a polgi? Bárki besétálhat a kormányos terembe parancsokat kiadni? A regényben konkrétan ő volt a legnagyobb főgeci.
- Shrike (a terminátor, akinek végig egyetlen célja a főhős lányt megkeresni és legyilkolni) a filmben hirtelen megdöbben attól, hogy programjának célja, leendő áldozata, a lány szerelmes, és a döbbenettől... meghal? Kikapcsol? Leállítja a saját rendszerét? Nem tudom, valaki légyszi magyarázza meg, hogy mit láttam. Összecsuklik, de előtte még öt perces jelenetben, hullákkal és tűzzel körülvéve azért hősies aláfestő zene kíséretében elmondja a lánynak, hogy innentől akkor mégsem akarja majd őt üldözni. Aztán meg lepereg a szeme előtt, hogy milyen boldog élete(?) volt. Na jó, most egy perces néma csendben gondolkozzunk el azon, hogy ez mégis milyen retkes buziság ez. Ez most komoly? Elég lett volna a film elején megkérni, hogy "Lécci ne", ő meg azt mondta volna, hogy "ja, ok", és akkor nem irtott volna ki falvakat a semmiért? A könyvben egy konkrét város sem tudta megállítani, miután átgurult rajta. Egy gépkatonát én is pont úgy képzelnék el, mint akit vagy egy présgép, vagy egy olvasztókemence, vagy valami egyéb kreatív megoldás tud csak átpaszírozni a pokolba. Mi a faszt érdekli a terminátort az, hogy Sarah Connor éppen szerelmes-e? Érthetetlen volt, hogy ha ennyire nem tudnak a karakterrel mit kezdeni, akkor egyáltalán miért rakták bele a filmbe.

Ja, és ha már a "Mortal Engines" önmagában egy Shakespeare-idézet, akkor szerintem egy fokkal költőibben is le lehetett volna fordítani magyarra annál, mint hogy Ragadozó városok. Még csak nem is ezt jelenti.

2023. november 17., péntek



Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy nem találnátok ki mit kapunk, ha a laktózmentes tejhez laktózt adagolunk.



Komolyra fordítva a szót, kicsit furán kezdte el mesélni a történelmet a t. szerző. Az emberiség életében nem az hozott civilizációs változást, amikor rájött, hogyan lehet karbont adagolni a vashoz. Az eleve van benne. A civilizációs változást éppen az hozta, amikor rájött, hogyan lehet belőle kiszedni, és az addig rideg és alakíthatatlan öntöttvasból hogyan lehet rugalmas és alakítható acélt csinálni, abból pedig fegyvert. A nagy karbontartalmú öntöttvasból nem csinálsz fegyvert, azt egyszer leöntöd, és örökre úgy marad. De ha kiégeted belőle a karbont még öntés előtt, akkor rugalmas lesz, és lehet kovácsolni meg hengerelni.


Források:
A fenti elfogadott kéziratnak, direkt képként beillesztve.
Minden másnak meg trust me bro.

2023. november 16., csütörtök

Ugye az van, hogy én amúgy gyerekkorom óta fotózgatok különböző eszközökkel (az osztálykirándulásokat és az állatkerteket még egy jóféle Smenával, aztán amikor egyetemistaként elég pénzem lett rá, beruháztam Barbi levedlett Olympus DSLR-jére), aztán később a sztereofotózás nyúlüregét fedeztem fel, azonban az utóbbi évben (években) elég erősen ráálltam az analógra. Kezdetben a Fuji Instax normál és széles változata jó volt szórakozásra és emlékek megörökítésére, de értékelhető fotót nemigazán lehetett velük alkotni, érezhetően nem is arra találták ki őket. Apa aztán nekem adta a régóta szekrényben pihenő OM10-ét (előző poszt), és onnantól nincs megállás, az páros lábbal rúgott bele engem az analóg fotózás szakadékába. Vettem egy minoltát mellé, miután az tönkrement vettem és kipofoztam egy másikat is (szintén előző poszt), objektíveket és táskákat hozzájuk szépen sorban, középformátumú masinát és filmet, most pedig ott tartok, hogy a különlegesebb előhívási alternatívákat és film-alapanyagokat próbálgatom nagy óvatossággal, és gyakorlatilag nincs olyan opció, hogy elhagyom a lakást bármelyik nélkül.

Szóval nem új keletű hobbi ez nálam, csak most éppen egy elég erős reneszánszát éli. Bevallom, amit különösen szeretek ebben a hobbiban, az az analóg fotózás tényleges analóg volta: a kép semmilyen digitális folyamaton nem megy keresztül onnantól, hogy belenézek a keresőbe odáig, hogy papírként a kezemben tartom. Ez persze így nem teljesen igaz, az előhívásnak és nagyításnak ma már sajnos vannak néha elkerülhetetlenül digitális részfolyamatai, de én minden egyes alkalommal indokolatlanul morcos arcot vágok, amikor a laborban sokadszorra is megkérdezik, hogy kérek-e szkent a fotókról. Attól pedig a hajam is égnek áll, amikor arról érdeklődnek, milyen formátumban kérem, mennyire akarok belenyúlni később photoshoppal az anyagokba. Isten őrizz, semennyire.
Én azt az elvet vallom, hogy egy fotó úgy és abban az állapotában tükrözi tökéletesen és megismételhetetlenül azt a pillanatot, amikor készült, hogyha semmit nem változtatnak rajta. Az apró tökéletlenségek, fényhibák, előhívási hibák, elmosódások, a film szemcsehibái teszik széppé a képet, azokkal együtt lesz értékes, nem pedig azok nélkül. Szerintem pont ez a lényege az analóg fotózásnak, hiszen ha utána photoshopban akarjuk piszkálni hogy szebb legyen, akkor ennyi erővel eleve digitálissal is dolgozhattunk volna.
Erre értettem a múltkor, hogy ilyen tekintetben fundamentalista vagyok. Az én analóg fotóim soha nem fognak digitális utómunkát látni.

Szóval nekem kifejezetten imponál a szisztéma, hogy minden egyes képről a negatívján kívül csak egyetlen papírkép készül, és semmi más.
Most azonban kivételesen készült szken a fotóimról. Egy másik, új labort próbáltam ki, ahol jelenleg olyan a technikai felszereltség, hogy ha papírképet szeretnék, akkor muszáj külön szkennelniük is a negatívot előtte, ha meg már muszáj, akkor ennyi erővel el is küldhetik digitálisan is a papírképek mellé. Egy sóhaj kíséretében beleegyeztem, szóval így esett, hogy életemben először lettek szkennelt analóg fotóim, két tekercsről. És szerintem nem is lettek rosszak, szóval meg is mutatok néhányat.









lefotózták egymást



2023. november 5., vasárnap



Ez a poszt úgy öregedett, mint a legjobb bor.
Leszámítva a gyerekeket és a kerti papucsot, azok egyelőre még nem hiányoznak.
Na jó, az kert az de.

2023. október 29., vasárnap


Nagyjából tíz éve, amikor Miskolcon a villamos végállomást felújították, nyílt a VénDiófa vendéglő helyén egy hambuger-bár, feltűnően kevés fogyasztóval. A vendégsereg hiánya azért volt feltűnő, mert egyébként a VénDiófa stratégiailag ideális helyen volt, egy kifejezetten forgalmas közlekedési csomópontban, egy lakótelep szélén. A környékre települt többi étteremnek a mai napig elég jól megy a biznisz.
Szóval mi amúgy is gyakran jártunk arrafelé, de soha senkit nem láttunk ott a bár főbejáratán keresztül közlekedni, egy ideig azt hittük, hogy még sem sem nyitott. De egyszer amikor már rájöttünk hogy de, elég bátorságot szedtünk össze, hogy betérjünk egy hambira, hátha az lesz a kedvenc helyünk.
Hát nem lett.
A pultban ácsorgó hölgy eleve zavartnak tűnt, szemmel láthatóan meglepődött, hogy bárki hamburgert akar ott enni. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Mi helyet foglaltunk az épület mögötti kiülős részen, ami egy murvával leszórt parkoló volt, szintén üresen.
Viszonylag gyorsan hozott nekünk egy-egy hambit ilyen lisztes, szögletes hasáb alakú ciabattából(!), aminek a felső felét dizájnos módon nem tette rá a hambi többi részére.
Nekem nem volt olyan szerencsém az ízvilággal, mint a képen a pizzás csávónak, életem egyik legszarabb hambiélménye volt. De annyira, hogy máig jól emlékszem rá. Minden hozzávaló hideg és nyers volt. Nyers, hideg, hambinak abszolút nem való ciabattával, hűtőhideg szósszal, szottyos salátával és valami alsópolcos mirelit húskoronggal.
Szerintem nem valami szervezett bűnözői csoport fedőintézménye volt, hanem egyszerűen csak egy szar bár. Azóta be is zárt a gecibe, véleményem szerint abszolút megérdemelten.
És most vettem észre, hogy erről már blogoltam nyolc éve.
Újrahasznosított emlékekből élek.

2023. szeptember 11., hétfő

Fél órányi telefonálásba és kettő hivatalos panaszomba került elintézni, hogy az OTP küldjön egy csere-SZÉPkártyát ahelyett, amelyik lejárt. A hölgy szerint ők állítólag küldtek, de halovány fogalmuk se volt arról, hogy az sosem érkezett meg. Meg tudom érteni az elképedését, olyan hallatlan felháborító dolog még sosem esett meg, hogy a Magyar Postán eltűnt volna egy küldemény!
Applikáción keresztül meg nyilván nem tudom ellenőrizni hogy mi a pék fasza van, mert az applikáció nem tud kezelni egy lejárt kártyát, és technikai hibával összeomlik. De hé! 1800 forintért kiállítanak egy újat gyorsan, vagy egy hivatalos panasz ellenében sok hét alatt akár ingyen is. Én ráérek...

De a lényeg, hogy ma megérkezett a levél a kártyámmal. Nem a postaládámba volt bedobva, hanem akkurátusan egy méterrel felette volt a párkányra helyezve annak ellenére, hogy a postaládán harminchatos betűmérettel szerepel a nevem, és hogy a postás az utóbbi egy évben kivétel nélkül mindig tudott olvasni. A postai bélyegző szerint napra pontosan két hónappal ezelőtt adták fel. Azaz ugyanannyi idő kellett neki a városon belül keringéshez, amennyi idő alatt egy csilingelő rózsaszín szopóálarc is ideér egy random kelet-kínai putriból a legolcsóbb szállítással, vámkezeléssel együtt.

Eddig a pontig hittem azt, hogy ez az egész vígjáték vegytisztán a magyar posta érdeme. Mert ezután kinyitottam a levelet, aminek a lapjai közé egy tetű volt belepréselve. Az grátisz jár a használhatatlan kártyához.
Minden digitális régésznek, aki ezt a jövőben olvassa: ez volt Magyarország, 2023.

2023. augusztus 30., szerda


Továbbá értékes nyereményeket sorsolok ki azok között, akik helyes megfejtéssel állnak elő arról, hogy itt mire gondolt a költő.

2023. augusztus 29., kedd

Életemben először írok requestet egy játék refundjáért, de kicsit átverve érzem magam. Felhájpolódtam rá a barátaim ajánlásaitól, el is hiszem egyébként, hogy nekik tetszett. Aztán megvettem én is akciósan, aztán játszottam vele, aztán direkt nem akartam rá figyelni, aztán ki-ki lépegettem, aztán már nem szívesen léptem vissza bele, aztán bő egy óra in-game után rá kellett jönnöm, hogy soha a büdös életben nem akarok többet játszani vele.
Először csak simán ijesztő volt, aztán frusztrált a sok sikertelenség utáni végleges game over lehetősége már egyből az elején, aztán már nem csak az frusztrált, hanem a repetitív, magányos rohangálás egy borzasztóan lehangoló terepen, ahol szó szerint semmit nem lehet csinálni a rohangáláson és a depreszióba süllyedésen kívül. Ha 74 perc alatt eldőlt, hogy többet nem akarom elindítani, akkor mi lesz később?
És az még a legkevesebb, hogy a reklámja szerint direkt életszerűen ábrázolták benne a pszichózist. Akkor ne játékként árulják, hanem terápiás eszközként, mert ez minden, csak nem szórakoztató, és nem tud kikapcsolni.
A Hellblade volt az egyébként.

2023. augusztus 20., vasárnap

Ha már így az államalapítás évfordulója alkalmából meghívták a török uralkodót, akkor október 23-ra le lehetne szervezni Putyint is.

2023. augusztus 3., csütörtök

Voltam azért már pár metálkoncerten a Parkban is, de ennyi buzulást, mint a tegnapi Architectsen, még sose láttam. A mosh pit egy dolog, ha organikusan alakul ki, akkor azzal semmi gond (A Sleep Tokennek pl érdekes módon egy szóval se kellett könyörögnie), de amikor egy félmeztelen, izzadt, világát nem tudó srác teszi óvatosan a válladra a kezét ahelyett, hogy metál módra előrefurakodna, mint mindenki más, az kicsit homoerotikus. Ahogy az is, hogy bár egész idő alatt lett volna rá lehetősége elöl, de mégis a legutolsó szám utolsó 30 másodpercében találja ki valami gyökér, hogy ő leghátulról akar előre crowdsurfölni, és pont a legnagyobb csúcspont közepén vág tarkón a heréivel. Bazeg, nyomulj előre ha akarsz, leszarom, csak hagyjál engem élvezni a zenét.
Speaking of élvezni a zenét, sok próbálkozás után most direkt közvetlenül a hangosító pult előtt álltunk, hogy talán az lesz az egyetlen hely az egész telibekúrt helyszínen, ahol tűrhetően fog szólni a hangosítás. És nem, az ének továbbra is lófasz. Én nem tudom, hogy miért bízzák valami hozzáértő ember helyett inkább minden alkalommal kitartóan egy csapat cerkófmajomra a hangosítást. Azok olcsóbbak?
Boomer leszek, de a loop füldugóm tényleg megérte az árát.
Nem tudom, hogy a turné hanyadik állomása voltunk, de kicsit viccesnek találtam, hogy a merch-pultban minden előadóra egységesen kb. egy nagyságrenddel értékelték túl a magyar valóság vásárlóerejét. De szemmel láthatóan nem csak én gondoltam úgy, hogy 15 ezerért online akár három hivatalos pólót is kapok az ismeretlen előzenekartól egy helyett.

2023. július 5., szerda


Most 2023 közepe van, és ez a fentebbi posztom kivételesen rosszul öregedett. Nem tudom kapásból, hogy mennyibe kerülhetnek jelenleg a benzinkutas tápok, de hogy még lent a sarki CBA-ban is drágább most egy telekúrt limonádé, az is biztos.

2023. július 2., vasárnap

25 éve tudták, hogy kell


Az Önálló munkavégzésről, mint kifejezésről most már életem végéig az az eset fog eszembe jutni, amikor az előző munkahelyemen sunyiban TEM-képeket kellett csinálnom a koronavírusról, mondván, hogy hasonló méretű vírusokról az egyik kolléga már 25 évvel ezelőtt fasza képeket lőtt. Például ezt:


Szó re róla, egyébként szerintem így önmagában tényleg fasza kép.
Amikor arcátlanul rákérdeztem, hogy oké, milyen paraméterekkel csinálta, hátha sikerül reprodukálnom a beállításait, és még a végén én is sikerrel járhatok, akkor a főnök megüzente, hogy a kép hátulján a következő információ volt található:


Erre mondtam, hogy oké, köszönöm szépen, de ezek nem a mérési paraméterek. Milyen paraméterekkel készült a kép? Gyorsítófeszültség, apertúrák, nagyítás, grid típusa, stb?
Erre annyit kaptam válasznak, hogy "Önálló munkavégzés!"

Igen, 25 éve tudták, hogy kell. Ma már csak az tudja, aki önálló munkavégzéssel kiszopja a kisujjából.

2023. június 25., vasárnap

survivorship bias

A tengeralattjárós sztori margójára.


Magyarán azért nem fordítottak figyelmet a biztonságra, mert megállapították, hogy a legtöbb baleset amúgy is felhasználói hiba miatt történik.
Tátva marad a szám. Bravó.
Nem tudom, a cég részéről ki tette ezt a nyilatkozatot, de -ha még életben van,- kettő dolgon igazán elgondolkozhatna:

1) "Miért."
Vajon miért van az, hogy ahol ügyelnek a biztonságra, ott nem műszaki hiba okoz balesetet, hanem emberi hiba?
(Megfejtés: Azért, mert a műszaki tervezésnél ügyelnek a biztonságra.)

2) Fel lehetne idézni, hogy diplomás mérnökként az egyetemi tanulmányok hajnalán mit is tanultunk a túlélési torzításról.
Úgy látom, a karma eléri ezeket az ügyeskedő, simlis, gányoló cégeket, akárhol is legyenek a világon.

2023. június 15., csütörtök

Az jutott most eszembe, hogy én tökjól megúsztam azzal az imposztor-szindrómát, hogy egyszerűen szakmát váltottam, egyik high-techből a másikba, és így én biztosan tudom, hogy fingom sincs arról, hogy mit csinálok és miért tartanak engem ott ahol, egy csomó okos ember között, de eddig úgy tűnik, meg vannak velem elégedve, és az nekem elég. Amíg ők igen, addig én is.

Meg azon gondolkoztam ma, amikor egy három és fél órás flow után elkezdtem bambulni, hogy én tulajdonképpen fundamentalista stílust képviselek a fényképészet kapcsán. Az utóbbi években radikalizálódtam, és most már elítélem a photoshopot, meg úgy általában az utólagos retust. Sőt, a fényképezőn beállított effekteket is. Sőt, talán az utóbbi évben (a gyors és célirányos mobilfotókon és a negyedévi párosokon kívül) szerintem kizárólag 35 mm-es filmre fotóztam, amit aztán kizárólag papírra hívattam elő, digitális nyom nélkül. Most ahogy így összeszámolom, már összesen négy fényképezőm van karnyújtásnyi távolságra, amivel ezt művelem.
Így innen nézve a dolgokat a fotóművészet muszlim terroristája vagyok.


Nem én vagyok kövér, a ruha kövérít.
Na jó, egy kicsit talán de. De attól még a ruha kövérít.
Most már lehetek dad, a bodym már megvan hozzá.

Ja, meg nemsokára (fél éven belül) indul egy másik DnD kampány is amibe bevettek, oda egy dragonborn paladinnal készülök, amihez egy fél este alatt olyan könnyfakasztó eredettörténetet találtam ki, hogy az előbb hívott a Warner a filmes jogok megvételéről tárgyalni.
Az éppen futó kampányban szintet léptem (lvl 5, bitches), úgyhogy végre tudom használni a signature moveomat, ami kettő dobókés, a steel defenderem és a Heat Metal spell egyfajta akrobatikus kombinációjából áll.


Ezt az órát meg azért mutatom, mert ezt kivételesen nem én raktam össze.
A célom az volt, hogy egyéb szerkezetekben hasznosítom a darabjait, de végül megsajnáltam. A háború óta nagyon nehéz orosz alkatrészekhez jutni, de erről már szerintem panaszkodtam egy sort.

2023. május 25., csütörtök

Az alma materem hivatalos facebookja egy ideje már a kedvenc kontentszolgáltatóm, annyira indokolatlanul tud a legváratlanabb pillanatokban kontextus nélküli fotókat feltölteni ismeretlen emberekről, akik ismeretlen eseményeken vettek részt. Itt van például ez, amit az előbb dobott elém a hírfalam.


A képről nemnagyon lehet eldönteni, hogy egy nőjogi gyűlésen, beiskolázási előadáson, szabás-varrás tanfolyamon, vagy filmes castingon készült. Egyedül az bizonyos, hogy bármilyen esemény is volt, nem volt nagy füstje, ha három nap alatt csak egy lájkot kapott a fotó. Az is bizonyos, hogy a képen csak az egyik nem képviselteti magát, és az egyiküknél feltételezhetően egy mérőszalag van.
Nem vagyok marketinges, de lehet nagyobbat futott volna a poszt, ha van egy pár szavas szöveg, linkek, nevek, vagy akár csak egy szottyadt hashtag arról, hogy mi a péklapát zajlott ott három napja, és miért.
Megfejtéseket kommentben várok, de nem ér egyéb források használatával csalni.

EDIT: Állítólag ez egy hiba a rendszerben, és desktopról vissza lehet követni a fotók forrását ahhoz a poszthoz, ahol eredetileg posztolták őket, leírással és mindennel együtt.
De ez nem változtat azon, hogy ez egy felettébb vicces bug.

2023. május 11., csütörtök


FYI:
Amíg nem nem halnak. A Kiss cégcsoport is azok közé tartozik, ahol minden évben meghal valaki munkahelyi balesetben, pedig ez nem a közút, hanem csak simán a hiányzó munkavédelem. Ilyesmiért nem adnak díjat?
És mivel diplomával 190 nettóra húzták a szájukat még három éve interjún, elég olcsónak számít náluk az emberélet.
Szóval azt azért így sosem gondoltam volna, hogy az alma mater ilyen mélyre süllyed.

2023. május 3., szerda


A kedvenc tetkós subcategorym az elcseszett órás, volt már róla szó párszor.
Azt érteni vélem, hogy valami nyakatekert okból az órákon is valószínűsíthetően dátumokat jeleznek annak ellenére, hogy a felső sorban is már nyilvánvalóan dátum van, de ismét zavarja a szépérzékemet, hogy ilyen mutatóállások az óra szerkezetéből adódóan egyszerűen nem létezhetnek. Nem mutathat egy óra az egyik mutatójával pontosan kilencet, közben a másikkal meg pontosan hatot. Ezért (is) tartom alapjaiban egy értelmetlen idióta ötletnek analóg órákon a mutatókkal dátumot jelezni.
Meg azért is, mert csak 12-ig terjednek rajta a számok, így ha te a hónap későbbi napján születtél, szerencsés ember vagy, mert az apád nem tud idióta órás tetkót csináltatni rólad.
Ha viszont nem dátumok, hanem tényleges időpontok szerepelnek az ábrán az órákon, akkor a fentieket mind visszaszívom, mert akkor csak simán el van rontva az egész.

Úgy érzem, életem legjobb döntését hoztam akkor, amikor nem a művész fantáziájára bíztam a dolgot, hanem olyan ábrát varrattam ezzel a társasággal, aminek minden egyes négyzetmilliméterét én terveztem. És még így is az én lélekjelenlétemen múlt közben, hogy sikerült nem elbaszni a közepén.

2023. április 1., szombat

szokatlanul őszinte mém

1.Are you currently reading a book you'd like to tell us about? Maybe a TV program you can recommend to us?
A DODÓ felelelkedését és bukását olvasom félig-meddig Neal Stephensontól (nem tudom, hogyan kell értelmezni egy szerzőpáros munkásságát, de valami csaj is volt még mellette*). Valami időutazós sztoriról szól, és ahhoz képest elég érdekes, hogy ingyen kaptam a könyvet, mert egyébként kidobásra ítélték, de Neal Stephenson miatt kíváncsi voltam rá. Olvastam tőle már unalmasabbat is, szóval ez egész jó könyv.
A tévéből meg a Rick&Morty új évadát tudom ajánlani. Nem tudom, hogy tényleg adják-e a tévében, mert nincs tévém.

2. Are you a Jane Austen fan? So many seem to be. If you are what is your favorite book and who is your favorite character. If you aren't a fan, is there an author you especially like to read? Favorite character..etc?
Soha nem olvastam Jane Austen-t, és szánt szándékom úgy leélni egy teljes életet, hogy soha nem is fogok.
De helyette Michael Crichton teljes munkásságát tudom ajánlani.

3. How do you spend your time during the day? Do you set apart time to read, watch TV, study?
Dolgozom nyolctól ötig. Aztán mire befejezem utána az aktuális sürgős házimunkát és vásárlást, addigra már csak arra marad időm, hogy lenyomjak egy-két küldetést a játékban, megnézzünk egy epizódot az aktuális sorozatból, vagy tiktokozzunk egy órát. Ritkán tervezhető be ezeknek az időrendisége.

4. Have your beliefs changed in your life time?
Szerintem igen, korábban sokkal fogékonyabb voltam az áltudományokra (pl. Egely baromságai) és némelyik lájtosabb összeesküvés-elméletre, voltaképp a hatoscsatorna színvonalán. Aztán felnőttt lettem, egyetemre kerültem, rájöttem mekkora fasz voltam, tanultam tudományt, csináltam tudományt, és azóta is azt csinálom.

5. What are your interests and hobbies? .. reading? writing? collecting?
Olvasni mostanában kicsit kevés időm van, de a klasszikusabb, sci-fibe oltott thrillereket nagyon kedvelem, de már csakis általam már előre bevizsgált szerzők műveit vagyok hajlandó olvasni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy értékes olvasási időt pocsékoljak pl. ilyen fanfic színvonalú szarokra, és arra is rászoktam, hogy ha egy könyvnek már az elején látszik, hogy szar lesz, akkor egyszerűen már a felismerés pillanatában kidobom a faszba, és nem olvasom tovább csak azért, hogy végig legyen olvasva.
Írni éppen eleget írok a munkában, külsős és belsős reportokat és függvényeket.
Gyűjteni pedig többféle dolgot is gyűjtök, amik közül némelyeket már csak akkor ismertem be magamnak, amikor már egy polcot rogyásig töltöttek itthon. Például:
- Analitikai műszerek gyártóitól a gépeladásaik mellé csomagolt egérpadokat. Shimadzu, Agilent, Brüker, Thermo, eddig összesen 11 féle van.
- Elhagyott csavaralátéteket, amiket munkában a cégen belül, a földön találok. Számra nem tudom pontosan mennyi van (odabent gyűjtöm őket), de olyan 25-30 körül lehet eddig.
- Különlegesebb karórákat. Jelenleg 13 van működőképes állapotban, és vagy egy kisebb doboznyi alkatrészem.
- Különlegesebb fényképezőgépeket. Jelenleg van 8 darab, amiből 3 digitális, amiből 1 sztereokamera.
- Korábban a jobb féle DVD-ket is gyűjtöttem, lett belőlük vagy 80-100 db, köztük egészen különleges filmekkel is, de az utóbbi időben a képminőség okán elkezdtem inkább BluRay-re átállni.
A korábbi hobbijaimhoz (óraszervizelés, egykerekűzés) mostanában nem fűlik a fogam, de helyette bejött az, hogy sokat 3D-nyomtatok, sokat gémelek, és sok időt szánok a saját DnD-karakteremre (napokat töltöttem a karakterlapok fölött skillek meg spell-lista tervezésével, meg építettem kockadobozt és karakterhez illő fasza kockaszettet)

6 How much time a week/day/month do you devote to your interests?
Én egész nap azzal foglalkozom, amivel szeretnék. Szeretem a munkámat, bár még nagyon kezdő vagyok benne.

7. Do you share your interests with anyone?
Szerintem az utóbbi fél évben az egyetlen szociális tevékenység, ami többé-kevésbé rendszeres és megosztom másokkal, az havonta megrendezett DnD.

8.Tell us why you enjoy your hobby, pastimes or interests.
Ez a kérdés akkora fasság, mintha azt kérdeznék, hogy miért szeretem jobban az almát a körténél.

9. What emotions and feelings does summer conjure up for you?
A dögmeleget, a száraz szmog szagát, az égető napsugárzást, a folyamatos világosságot, és a várakozást, hogy mikor szakadhatok végre ki mindenből.

10. What's summer weather like in your neck of the woods?
Tikkasztóan száraz és vakítóan fényes. És kurva hangos a percenként közlekedő őskori villamosok miatt.

11. Got some special summer meals you and your family enjoy?
Igen, a bográcsban elkészített MINDEN.

12. What do you enjoy doing in summer? Sports, trips.. do you go on vacation?
Nyaralni szeretnek elmenni az emberek, én is szeretek, csak nem minden nyáron van rá lehetőségem. De idén lesz.
Illetve az egykerekűzéshez is közeleg a jó idő.
A nyárban azt szeretem a legjobban, hogy egy szál pólóban át tudok ugrani a spanhoz bedobni egy sört az erkélyén és kibeszélni az életet, ha úgy van.

13. Did your parents have things better than you today?
Úgy érzem, hogy az előző generációknak több lehetősége volt kiteljesedni az életben, és tervezhetőbb életút állt előttük.
Ma meg már kinek van saját háza?
Ki az, aki elégedett a fizetésével és az egzisztenciájával?
Ki az, aggodalom nélkül bevállal egy alomnyi gyereket?
Én lassan már szégyellni fogom a világot a fiatalabb generációk előtt.

14. What time period would you rather live in.. or are you okay with today?
Mivel nincs közvetlen tapasztalatom más korokkal, így azt mondom, megelégszem ezzel ami most van, mert most már egyre kíváncsibb vagyok, hová fut ki.

15. What changes would you make for our time to make it nicer/better to live in?
Hát kapásból rendbe tetetném a szétbaszott klímát mindenkivel, aki szétbaszta, arányosan.
Aztán kapásból eltakaríttatnám a szétbaszott államok diktátorait és pereputtyaikat is mindenkivel, aki őket hatalomra választotta, arányosan.
Az internethozzáférést és a gyerekvállalási jogot kötelező szakvizsgához kötném. A köztisztviselést meg pláne, mert sok probléma gyökerének tartom azt, hogy olyan emberek döntenek fontos dolgokról, akik vagy a cipőjüket se tudják egyedül megkötni, vagy olyan erkölcsi normákkal rendelkeznek, hogy egy tál szottyadt salátát sem mernék rájuk bízni.

* ilyenkor hogyan osztják fel a munkát? Egyik mondatot én írom a következőt meg te? Vagy fejezetenként? Vagy te csak a címet találod ki? Hogyan tudnak egy könyvet egyszerre ketten írni?

2023. február 24., péntek

Miért nem az óvodában kezdik? A sorra mindig fog kelleni könnyen fluktuáló erőforrás, nem kell megvárni, hogy elvégezze a nyolc osztályt. Bőven elég, ha már az első szava az, hogy Bosch, már lehet is csinálni neki a céges badget, hogy mire írni kezd, fejből tudja már az accountja háromhavonta cserélendő jelszavát, a brandlogóval ellátott cumiját pedig jira ticketben igényelheti meg a frontoffice-tól. Ha majd megtanul járni, érte mehet az áruátvételre. A kisebbeknek az altatást és a szoptatást majd tizenkilenc, az altatáshoz és a szoptatáshoz egyébiránt fikarcnyit sem konyító, de határozott, ambiciózus, talpig kinyalt manager, team-leader, advisor és specialist fogja lebonyolítani egy közös teams-meetingen megtartott prezentáció keretében. A kijelölt dohányzóhelyen pedig, a napi tíz percnyi cigiszünet közben a csöppségek meg tudják majd beszélni egymással, hogy kinek mi a jele (- Nekem egy MOL-olajfúrótorony! -De jó, nekem pedig egy MOL földgázvezeték!), a cég pedig juttatás keretében havonta egyszer ingyenesen lehetőséget biztosít a céglogó tarkóra tetoválására. Hozzátartozó tarkója esetén a belépőkártya felmutatása mellett 23% kedvezménnyel.

2023. február 14., kedd


Hát úgy néz ki, hogy elég csak egy, ha az elég nagy.

2023. február 13., hétfő

Itt most rilételnem kell Feribloggerhez, remélem nem gond neki a reklám.



A munkahelyen a szűkebb értelemben vett munkacsoportunkban (~10 fő) messze én vagyok a legidősebb, néha szabályos nyuggernek érzem magam közöttük. Viszont az is igaz, hogy én vagyok leginkább képben a mémekkel, mert nemcsak a frissekkel rezonálok annyira, mint a 10 évvel fiatalabb kollégáim, de én az archaikus, ősi, elfeledett mémeket is eléggé vágom (pl. Álmatlan éjszakák Kardoskúton, Bézbózütőkkel, Sanyi a macska, 7th element, stb.). Így mindent összegezve már kevésbé érzem magam nyuggernek.
Emellett valóban, sci-hub mágus vagyok, és a facebook helyett a google scholaron stalokolok másokat. Nem gondoltam volna eddig, hogy ez generációs jelleg.

2023. február 6., hétfő

Ma egy kicsit visszaütött az a múltkori prankem, amikor poénból megpályáztam a munkahelyi kétméteres, kissé csoffadt karácsonyi nordmann fenyőt örökbefogadásra.
Soha nem nyertem még ennyire weird dolgot, munkahelyi sorsoláson meg pláne, de aztán meg lepergett előttem az életem, amikor megkérdezték, hogy mikor akarom elvinni.
Ekkor azt gondoltam, hogy ha már úgyis egy párhuzamos univerzumba kerültem, akkor beleállok, és azt válaszoltam: most.
A kollégák sikítva röhögték végig a délutánt, amíg én a tenyerembe temettem az arcom, most pedig azon izgulok, nehogy ellopja bárki a gangról, mert már elkezdett a szívemhez nőni.


2023. január 19., csütörtök

Tegnap legeneráltam ÉjÁjjal az aktuális DnD-s csapatot. Lehet tippelni, hogy melyik vagyok én.

    

Ezt már egy ideje fel akartam tenni, csak mindig elfelejtettem.


A vizsgakérdések:
a) Mi a különbség a sharpening stone, a flattening stone, a whetstone és a waterstone között?
b) A flattening-, vagy a waterstone-ról törlődik le a ceruzával rajzolt vonal a 3. lépésben, ha az 1. lépésben azt a sharpening stone-ra rajzoltam?