2016. április 30., szombat

Ma egész nap dolgoztam, az alábbi képen a holdroverünk korábbi verziójának hőtérképe látható működés közben, alatta pedig a vezérlőelektronika, amint éppen -50 fokra melegedett a folyékony nitrogénből kivéve, és éppen müködik úgy is.



De felvettük azt is infra-tartományban, ahogy széjjelrobbantunk egy kondenzátort, majd arról is teszek fel lassított felvételes 200 fps videót, ha fel lesz dolgozva, mert űberbrutál.

2016. április 29., péntek

Most így a ballagás kapcsán kitaláltam, hogy ha tudnék egy sms-nyi (160 bájt) információt küldeni a ballagás-kori önmagamnak a nyolc évvel ezelőtti múltba (omg), akkor az minden bizonnyal ez az üzenet lenne:
tdkzz baumlinal asap,ne vedd fel a metallurgiat,vegyel tesla netflix reszvenyeket,figyelj oda mechan,phdt konyanal csinald szegeden,a jovo jo csak sok a kocsog
Gondolkoztam azon is, hogy hogyan lehetne még jobban tömöríteni az információt, és arra jutottam, hogy a deflate-algoritmus lenne a legmegfelelőbb, de akkor az üzenet elejére egy erre utaló jelzést is kéne tennem, mert a ballagás-kori önmagam ugyan tudná, hogy valami tömörített információról van szó, de a honlap még valószínűleg nem létezik, amelyik automatikusan dekódolná a deflatet.
Most hagyok egy percet feldolgozni azt az információt, hogy szöveget is lehet tömöríteni.
Na mindegy. A leghatékonyabb információtömörítő algoritmus ilyen rövid szövegekre a kódolatlan veszteségmentes magyar nyelv, és egyébként se akarnék többet mondani ennél. A legfontosabb információ még befért úgyis a végére.
Egyetlen munkavédelmi előírás sem tudja felkészíteni a dolgozót arra az eshetőségre, ha munkavégzés közben, egyik pillanatról a másikra nemes egyszerűséggel lerobban a seggéről a nadrág. Ez velem is megtörtént ma reggel, és egyébként a nap legnagyobb teljesítménye részemről az volt, hogy senki nem bámult bele a harminc centis tátongó szakadáson keresztül a teliholdba. Most pedig megyek és aranyba foglalom azok nevét, akiknek a laborköpenyt és az esőkabátot köszönheti az emberiség.
M szerint egyébként tök divatos, mások felárat fizetnek azért, hogy ilyen fazonjuk legyen.

2016. április 28., csütörtök

Valami portál összegyűjtötte, hogy mik azok a pillanatok, amik apró boldogságcsomagokkal örvendeztetnek meg, és olyanokat írtak, hogy gőzölgő kávé, friss ropogós gyümölcssali, lágy napsütés, reggeli análszex (mert érzem, hogy kócosan és smink nélkül is szeret), csillámporos lófasz, szeretet-befőttesüveg, amiben a cetlikre kis kezek írták fel, hogy szeretlek mami, haha, persze. Seems very real to me.
Az én napi boldogságcsomagjaimat sokkal prózaibb dolgok adják:
- a zajtalan alapvonal a detektoron
- egy órányi idő esténként, amit nyugodtan quake 2-re fordíthatok
- az első falat a full extrás házi hamburgerből
- gyönyörűszép gauss-eloszlási görbék
- fornettis pizzához és csokis fánkhoz jutni délután a vegyesboltban
- amikor sikerült reggel tiszta ételhordót találni, amit el tudok vinni
- amikor 40.000 alatt jön ki a rezsi
- amikor van annyi szünet a munkában, hogy el tudok menni végre pössenteni egyet
- amikor megtalálom a csipeszemet/szikémet/egyéb laboreszközömet, amit valaki korábban ellopott
Nem tudom ki kezeli Kasza Tibi facebookját, csak remélni tudom, hogy ő maga, mert már az ismerősök lájkjain keresztül is elviselhetetlenül irritál az a faszszopó gyökér, és én szeretem azt, ha a gyűlöletem egy konkrét, megérinthető és esetleg megüthető személy ellen irányul, akin át lehet hajtani rükvercben is egy traktorral adott esetben.
Először egyébként ezzel találkoztam a fészen:
Nem vagyok naiv, teljesen tisztábban vagyok azzal, hogy egy ilyen noname oldal csakis lophatta valahonnan a poént, ami ráadásul még csak nem is vicces, így működik az internet, oké, lapozzunk, ez a facebook működésének az alapja. Aztán miután már egy nap alatt háromszor is körbeért a teljes magyar interneten ez a szar, és gyakorlatilag már csak az nem  látta aki barlangban él és gyűjtögető életmódot folytat, Kasza Tibor képes eladni a sajátjaként a szellemi fogyatékos követőinek:
Ismét ne legyen senkinek se illúziója, a képet és a poént először sajátjaként adta elő, a "Most küldtétek..." kamudumát csak azután csapta hozzá a képhez, miután belinkeltem a poszt alá a másik képet, ahogy a másik képhez is az övét, pusztán csak azért, mert rá szerettem volna borítani a bilijét arra az akromegáliás fejére. Nem azért hogy nyilvánosan beégessem, hanem azért, mert ez az én lelkemnek jót tesz, és szeretem nézni ahogy lángba borul a világnak az a szeglete, ahol ő van.
Sírj is bazdmeg, sírj.
Egyébként meg le se szarta ezen kívül, folyamatosan bespammel egy-egy képet a következő rendezvényéről, meg rendszeres időközönként egy-egy nagyméretű röhögős szmájlit (ami már úgy önmagában is irritáló, nagy méretben meg pláne), mintha még egy nap után is vicces lenne az az antipoén, amit nem hogy ő lopott, de egyenesen ki van tapétázva vele az internet. Szóval ha önreklám akar lenni az, hogy kamudolgokat posztoltat a kamu profiljára valami kamu emberrel félidióták számára, akkor nemnagyon akar bejönni.

2016. április 26., kedd

évfordulós szelfi

Kajaaa?!
Sok jó döntést hoztam eddigi, önálló döntésre képes életemben. De öt évvel ezelőtt hoztam a legjobbat, amikor pedofil módon megcsókoltam egy fiatalkorú lányt a belvárosban, mert bejött nekem. M is tud róla, de nem bánja.
Lol, ez így elég hülyén hangzik. Nem gondoltam (igazából de), hogy öt évvel később már együtt fogunk lakni a világ végén egy nyuszival. Csak úgy megtörténtek a dolgok, és így eszkalálódtak.
Hány órányi kooperatív multiplayer játékot játszottunk eddig, te jó isten! És mennyit fogunk még!
Ma délután négykor elzárom a héliumpalackot (tegnap elfelejtettem, upsz), és lécelek le a laborból, mert évfordulós pizzázás, döglés, nyuszizás és Lost-nézés a haditerv.
Ja, mondom hogy ez is jó döntés volt.
Akkora bátorságra azóta se volt szükségem semmihez.

2016. április 25., hétfő

legjobb közönség ever!

A félreértések elkerülése végett mondom, hogy nem ilyen kevesen jöttek el a koncertünkre, mert igazából nem is volt koncertünk, hanem egyszerűen csak annyira menők lettünk, hogy egy színpadot és egy komplett underground klubot használunk próbateremnek. Amikor az egyébként zárva van. És minden próbánk nyílt, mert megtehetjük.




Egyébként azért vagyunk ennyire vidámak, mert improvizált industrial post-rockot nyomunk. És így a színpadot is szokjuk, ha már rocksztárok vagyunk.

nyár

Említettem már, hogy ebben a panelben annyira nem működik az elszívás, hogy igazából nem is tudtuk hogy van, csak azt tűnt fel, hogy miért van lyuk a vécé falán. De arra mindenképp jó volt ugye, hogy azon másszanak fel a pókok, és egyéb undorító lények.
Namármost, ma reggel arra lettem figyelmes, hogy intenzív, hangos és vidám madárcsiripelés hallatszódik a fürdőszobában. Közelről. A szellőzőből.
Legalább a pókokat biztos megeszi.

2016. április 23., szombat

Nézd meg nagyban ezt a képet.

Azok a vonalak ott atomsorok. Csak úgy szólok.
Nekem van a legdrágább fényképezőm a környéken. Szupermakrót nem tud, az a nagyítás túl kicsi neki.

2016. április 22., péntek

rocket science


Egyébként szó szerint ezt mondta: "Olyan mint egy népmese, a magyar Puli sétál a Holdon...maga a Google Lunar XPRIZE is egy mese. Az igazi mérnököket pedig irritálja, hogy a népmese népszerűbb."

Először is, az igazi mérnököknek tudniuk kell eladni magukat. ami nekünk megy, ők meg eddig nem foglalkoztak vele, mert nem gondolták volna, hogy egy kiélezett technológiai verseny közepén a hype meg az ilyesmi fontos lehet.
Pedig az. Egyszerű mérnöki hiba volt figyelmen kívül hagyni. Vagy ha versenyen kívül indultak, akkor nem kell egy kalap alá venni minket. Engem meg az irritál, hogy a képzettségünk és diplomáink ellenére nem tartanak minket "igazi" mérnöknek.

Ami azt illeti, én nem csak tárgyaltam az Admatissal annak idején, de engem Bárczy tanár úr még oktatott és vizsgáztatott is elsőévben, ő tanított meg az anyagtudomány alapjaira, könyvet is vettem tőle, úgyhogy ráfoghatjuk, hogy ismerem a mentalitását, és ez alapján alkotok véleményt a mondandójáról.
Maximálisan meg lehet érteni egyébként az ő álláspontját is. Nagy nehezen, évek munkájával sikerült keresztülnyomnia a bürokratikus útvonalon az űrkemencéjét, aminek őszintén szólva (saját bevallása szerint is) a papírtologatás volt a legnehezebb része, minden egyes csavarról ezer oldalnyi dokumentációt meg aktákat meg engedélyeket készíteni. Mert attól függetlenül kommersz dolgokból építették a cuccukat, csak igazolni kellett az eredetüket és a minőségüket. Szóval abszolút meg tudom érteni, hogy most az fáj éppen nekik, hogy mi deklaráltan pont ezt az utat akarjuk minimálisra rövidíteni, és azt akarjuk bizonyítani, hogy a tudomány mai állása szerint ha valamiről fizikailag kiszámolható, hogy semmi baja nem lesz a világűrben, akkor tényleg nem is lesz. A Miskolciegyetemista-oktatói felfogás pedig az, hogy ha harminc évvel ezelőtti technológiáknál ezt meg kellett csinálni, akkor most is meg kell, mert így működik az ipar és kész, és aki nem csinálja, az egyszerű csaló, de aki meg tud írni egy szakvéleményt egy alátétről, az bezzeg igazi mérnök. Egyébként személy szerint tisztelem a és szeretem a fickót, csak ezek szerint nem teljesen jön át neki úgy az egész GLXP-kezdeményezés lényege. Nem is baj, mert nem neki való. Amit mi csinálunk, az rakétatudomány.

De a legjobb kommenteket ide gyűjöttem.
Azt egyébként tudtátok, hogy a gubacsok, amikben a darazsak laknak, valójában konkrétan, fizikai és biológiai értelemben is a növények rákos daganatai? Ezt M egyik vizsgájára tanultam meg, és a hét abszolút mindfuck factja.

2016. április 21., csütörtök

A tegnapi bálnak sok tanulsága volt. Pontokba szedem, mert szeretek felsorolásokat blogolni.
- M nagyon jól néz ki az új rucijában. Visszafogott és csinos.
- A vacsora az nem hidegtálat jelent. A hidegtál az valami kis zsenge husi, sok mindenféle zöldség és nyúltáp, és az egyetlen célja ennek az, hogy még éhesebb legyél, és meghozza az étvágyad a főételhez. De főételként szervírozni egy ilyet, az egyszerűen kibaszás.
- Ha valaha is partizenekart alapítok, akkor kínosan ügyeljek arra, hogy egynél több lassú számot tudjak játszani három óra alatt, mert bármilyen hihetetlen is, a bálba párok is mennek, akik nem swingelni akarnak meg retró funkyra moonwalkolni, hanem csak lassan, ölelkezve totyogni. Szóval eléggé kibaszás volt az is, hogy az éjszakai három órás intervallumban összesen 1(!) ilyen számot kaptunk.
És még a tombolán sem nyertünk.
De legalább a társaság az nem volt rossz. Szóval ezt a vacsorát én HAT (6) pontra értékelem a nemtudom mennyiből.
A mai lanpartiban valahogy több lehetőséget látok a kibontakozásra, pláne hogy szokás szerint asszonypajtás is jön erre is, mert szeret macsó arcoskodó hímeknek headshotokat osztogatni.
Aki szerint a Jack Daniels az viszki, az nem ivott még igazi viszkit. Mintha azt mondanám, hogy a tesco kóla izű ital az kóla, nem pedig vizezett foszforsav.

2016. április 20., szerda

Igazából rájöttem, hogy én szuperhős vagyok. A szuperképességeim:
- Másodpercenként 1 másodpercet időutazni a jövőbe.
- Lépésenként 1-1 méterrel elforgatni magam alatt egy egész bolygót.
- Átlátni az üvegen.
- Erősen korrozív, roncsoló hatású oxigént biztonságosan belélegezni.
- Atomjaira bontani a szénhidrátokat, amiket még a víz sem old fel.
- Eltakarni más élőlények elől az erősen roncsoló hatású, nagy energiájú UV-fényt.
- Biológiailag lebomló melléktermékeket termelni.
- Lézerszemeimmel addig bámulni valakit, amíg kényelmetlenül nem érzi magát.
- Tökéletes méretű ünneplőnacit szerezni bál előtti éjszaka a teszkóban.

2016. április 17., vasárnap

Alkalmam támadt ma közelebbről is megismerkedni a szomszédékkal. A srác egyébként normálisnak tűnik amikor éppen józan (érti amit mondok neki, összefüggően beszél, konfliktuskerülő magatartást kezdeményez és tanúsít) és éppen nincs kihívva rá a rendőrség csendháborításért. A csaj meg ráerősített a múltkori dedukciómra; amikor leértünk a földszintre, akkor eldöntötte, hogy ő most szomjas, és elszaladt a közeli boltba egy kisdobozos fantáért. De előtte még véletlenül kidobta a konténerbe a mobilját is a szeméttel együtt, a pasijával kellett kihalásznunk neki. Igen. Aki ezek után azt mondja, hogy ne ítéljek el senkit elsőre, annak belelépek az arcába, mert normális emberek nem mondanak ilyet.

2016. április 16., szombat

just the logic of the magyar űripar

> működő űrszondák alkatrészeiből a garázsban összerakok egy működő űrszondát
> az attól még nem űreszköz, csak egy távirányítós játékautó, komolytalan szar
> az apollo-missziók szimulációs szoftvere megmondja, hogy az űrszondám kibírja az űrt és nem fog szétesni, ezért űrszonda
> az attól még nem űreszköz, csak egy távirányítós játékautó, komolytalan szar
> felteszem egy rezgő fosra, amin pattog kettőt és tényleg nem esik szét közben
> ez egy űreszköz, hirtelen a semmiből került ez ide, hű meg ha :O

2016. április 15., péntek

És milyen jól is tették, hiszen olyan dolog, hogy cián, gyakorlatilag nem létezik, csak egy konyhanyelvi szleng megfogalmazása a kálium-cianidnak. Cianid-csoport a C=N funkciós csoport neve, cianid-sók léteznek, a cián önmagában pedig egy színárnyalatnak a neve a 490-520 nanométeres tartományban, tehát még csak az se konkrét.
Egyébként meg a kálium-cianid szerintem teljesen cuki, ártalmatlan fehér kristály, ami mellesleg egy erős méreg, de ráadásul még csak nem is a legerősebb, és ez amúgy is a vegyületek háromnegyedére igaz. Ennyi erővel Crystal-nak se lehetne senkit se hívni, mert az meg egy szleng kifejezés a metamfetaminra.

2016. április 12., kedd

Dobverő-vásárlási szokásaimat több dolog is befolyásolja; az ugyebár nyilvánvaló volt, hogy hickory verőt kell vennem, mivel bár hétfőn is egy oylat tettem tönkre, meglepően sokáig bírta a nyúzást, és egészen megszoktam a súlyeloszlását (addig ligh jazz verőket használtam zúzásra is, az pedig immáron túl könnyűnek találtatik általam). Erre elém tolnak egy totál ismeretlen Eco Line verőt, meg egy Vic Firthet egy havi próbaterembérlet áráért. Amíg a legfontosabb tényezőn gondolkoztam, hogy lesz-e elég apróm a Vicet megvenni, az is szembe jutott, hogy ha az olcsóbbikat veszem, akkor nem lesz kár érte, ha azt is tönkreteszem.
Így hát vettem egy pár Eco Line Groovy verőt hickory fából. Meglátjuk meddig húzza, hétfőn bejáratom. Így fogásra egyébként nem rossz.
Az artbeat verőt ajánlotta még a boltos, de ő azt nem tudta, hogy én azt viszont tudom, hogy az kábé a belépő szint, kábé mint a Csibi sticks. Én azért annál már magasabbra teszem a lécet, és egyébként van is rá okom, mert kézbe fogtam egy pár artbeatet, és majdnem beleállt a kezembe a szálka. Ennyit róla.

2016. április 11., hétfő

Régebben szenvedélyesen szerettem ugye legózni, de amikor Koppányvakond űrhajóit építettem (4. pont), még nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen gépszörnyeket fogok összehozni.

Kicsit elméreteztem a dolgokat, mert éppen 350 km-re voltam az alaplapomtól amikor burkolatot terveztem neki, ezért emlékezetből kellett. Egyébként amikor ráraktam, akkor kiderült, hogy bár hagytam szellőzőjáratokat, a burkolat eléggéb bezárja a hőt, ezért beszereltem mellé a tavaly nyáron csinált laborventillátoromat. Ami így felém fordítva most már engem is hűt.
Next step: a Juantól karácsonyra kapott lego technic helikoptert beszerelni ventillátornak.






2016. április 8., péntek

no homo tho'


Leg-szívmelengetőbb munka közbeni SMS ever.


(Megírtam neki, hogy tudomásomra jutott, hogy az egyik óráján kivetítette az egyik közös cikkünket, mert mindenhol vannak embereim. Ez volt a válasza.)
(És igen, a karom tényleg olyan szőrös, mint egy férfikar. No shit.)

2016. április 7., csütörtök

Újabb cikk jelent meg a BOONon Lyukóról, mostanában nagyon pörög a téma, és igazából nem is nagyon értem hogy mi a cikk célja, a szimpátiakeltés, vagy az elgondolkodtatás. Nem linkelem be, ezek mind egy kaptafára mennek, a lényegüket ez a fél bekezdés nagyszerűen összefoglalja:

Nem akarok több szót vesztegetni a témára, itt már minden releváns gondolatot kiadtam magamból.
A fészen láttam, hogy az egyik ismerősöm a PCW-nél lett valami toborzó-középvezető, vagy nem tudom. Azt sem tudom, hogy igazából mi ez a cég és mivel foglalkozik, de ha van külön toborzó részlege, és annak is kell valami vezető, akkor gondolom van akkora a cég, hogy informatív honlapja is legyen. A gugli pedig valamiért az alábbi hármat adta ki releváns találatoknak.
- pc world
- philippine commission of women
- preston city wrestling
Nem tudom, hogy mit higgyek. Összezavarodtam. Inkább nem folytattam a keresést.

A mai nap mindfuckja díjat kapja:
Az uránt, plutóniumot, meg hasonló radioaktív fémeket a (rajz)filmekben mindig úgy ábrázolják, hogy zölden világít. Pedig valójában ezek narancssárgán világítanak. Ha meg víz veszi őket körbe mondjuk egy atomreaktor belsejében, akkor pedig a Cserenkov-sugárzás miatt kéken. Honnan jött egyáltalán a zöld?



A mélyen tisztelt miniszterelnök úrnak szeretném üzenni, hogy az utolsó háromszáz forintomat hétfőn költöttem el temetési koszorúra, azóta pedig maradék rakottkrumplin és mirelit-rántottsajtos toastkenyéren élek az ország első számú kutatóegyetemén, úgyhogy legyen szíves megbaszni magát a vörösborával együtt. Örülök hogy ilyen jól megy neki az adómból, és telik spontán esti borozásra. Annak már kevésbé, hogy azt hiszi, nekem is.

2016. április 6., szerda

Az összes sajtóorgánumban lejött ugye a hír, hogy összevesztünk a MŰI-vel. Pontosabban a hátunk mögött furkálódtak, ami akkor derült ki, amikor nem mehettünk el a gateway to space kiállításra, és rákérdeztünk az illetékesnél, hogy ez mégis mi és miért.
És amikor az illetékes szart a fejünkre, akkor nyíltan kérdeztünk rá.
Namármost, a politikai kommentelőkön túl, akik abszolút nem értik ezt az ügyet és nem is érdekli őket, a teljes mellszélességgel mellettünk állókon túl, és leszámítva azt a drogos félkegyelműt, aki a konspirációs elméleteit tukmálja mindenkire habzó szájjal, és azt mondja magáról hogy akkor ő már szkeptikus (bármit is jelentsen ez, remélem nem a facebookos csoportot leíró kifejezés, mert rájuk bármi igaz, de a szkepticizmus pont nem, inkább a félművelt tahóság), van az a fajta kommentelő, aki azt látja be ebbe az egészbe, hogy azért nem vesznek minket komolyan, mert nem vagyunk igaziak.
Hogy kamu a projekt.
Mondjuk szerintem a most következő dolgokat már milliószor leírtam, de leírom akkor még egyszer, kifejezetten a gyengébbek kedvéért.
A projekt nem kamu.
Ezt onnan tudom, hogy én is napi szinten dolgozom benne. Hosszú évek óta, a két dolgos kezemmel, no pénzért, meggyőződésből. Gépészeti vezetőként úgy 10-15 mérnökből álló csapatot irányítok, akik szintén napi szinten dolgoznak a projekten, szintén a két dolgos kezükkel, szintén no pénzért, szintén meggyőződésből. Konkrét tervrajzokat rajzolnak, konkrét csavarokat rögzítenek a konkrét kibaszott holdroveren ők is, mint mindenki más. Rendszerint hétvégente is, mert olyankor nem kell dolgozni menni.
Persze a pesti panel kényelméből könnyű olyan okosságokat felbüfögni, amit a startup alapítása utáni első meetingen elvetettünk. Hogy miért olyan alakú a kerék. Meg a napelem. Meg úgy az egész. A kedvencem az volt, aki a porviharokat kezdte emlegetni a Holdon. Hogy biztos még arra se gondoltunk. Gagyik vagyunk.
Igen, ez megtörtént.
A másik vád a pénzlehúzás.
Jaja, kurva luxusban élünk mind. Abból a kábé napi ezresből szoktuk a céges bulikat tartani, ami adományból bejön. Megmondom, hogy a gépész csapatból hányan kolis egyetemisták: mind. Konkrétan leselejtezett, hulladék alkatrészekből tákoltunk össze egy robotot, ami a Csendes-óceán közepén fel tud menni egy kibaszott vulkán tetejére úgy, hogy te közben végig otthonról nézed a foteledből, és mondod neki hogy mit csináljon. Tudom hogy képes rá, mert dokumentálva van, és tudom, mert én voltam a kibaszott repülésirányító közben, és a dokumentáció egy részét is én írtam. Többször is megtette.
Borzasztóan sértő, hogy vannak, akik nem ismerik el ezt a munkát. Akik fikázzák ezt a teljesítményt, fikázzák vele együtt az ember hobbiját és egyébként még beszélni se tudnak rendesen az elvonási tünetektől.
A Puli mögött valós teljesítmény, termék, csapat, és a teljes GLXP áll. És mindenki lenyugodhat, oka van annak, hogy egy vérre menő technológia verseny közepén nem tesszük közkinccsé a legutolsó tervrajzunkat is.
A MŰI meg igazából elmehet a picsába, nem nagyon vagyunk rá kíváncsiak hogy miért utálnak minket, igazából egyáltalán nem is vagyunk kíváncsiak rájuk és a sóhivatalukra, egyszerűen csak tele lett a tökünk, és rájuk akartuk borítani a vécécsészéjüket. Sikerült is.

2016. április 5., kedd

Rendeltem kínából egy phabletet (dejól megy má), és az egész délutánomat azzal töltöttem, hogy megpróbáltam feltörni a rendszerét, mert nem tetszett az a rengeteg kanji feliratos bloatware, amivel telepakolták.
Aztán délután négy körül tudatosult bennem, hogy a tudomány mai állása szerint feltörhetetlen. Úgyhogy nézőpontot váltottam, és a kanjis bloatwaret inkább elrejtettem, hogy ne legyen szem előtt.
Idetartozik, hogy végre kipróbálhattam a Fallout Sheltert, mert ezen ugye röccenés nélkül elfut. Az senki nem mondta, hogy igazából akkor is üzemel a játék a cloudban amikor éppen ki vagyok belőle lépve, és azt sem, hogy a szomjazás fogja jelenteni a legnagyobb problémát. Így miután már fél napja állandósult állapotban a szomjhalál szélén egyensúlyoz a teljes Vault 791, úgy döntöttem, hogy a sorsra bízom a további eseményeket, és legközelebb csak holnap este nézek feléjük.
Szóval egyébként egy K3 nótot szereztem, és mivel a tokja még nem érkezett meg, ideiglenesen az egyik zoknimban fogom hordani. Reméljük elfér a lábamtól. Mert baszomnagy.

2016. április 4., hétfő

Kápéban már csak egy húszeurósom maradt. Fogok tudni majd azzal fizetni délben a kisboltban?
Ez a kérdés sokkal súlyosabb dolgokat vet fel, mint hogy ebédhez jutok-e.

2016. április 2., szombat

akkor én is

A cica helyébe egy nyuszit kell odaképzelni.

2016. április 1., péntek

dedukció

Nekem annak idején (két évvel ezelőttig) vágyam volt, hogy kohómérnökként mégis valami fura helyen, mondjuk egy biotechnológiai laborban dolgozhassak, mert nekem perverzióm az, hogy interdiszciplináris legyek. (Valójában nem is tudom, miért kolloidkémiából diplomáztam, amikor az informatika közelebb áll. Az elmúlt két hetemet azzal töltöttem, hogy autostart vnc-szervert hegesszek a raspberry alaplapomra.) Szóval ez ma is eszembe jutott, hogy dejó lenne különböző helyekre elkerülni, aztán realizálódott bennem, hogy éppen egy geobiológiai tanulmányi versenynek vagyok a zsűrisegédje. Az OTDK helyi szekciója.

Más.
A szomszéd csaj biciklijének a kosarában van egy üres doboz zero kóla. Valószínűbb hogy vette, mint hogy kapta. Ez esetben ő pazarolt, mert fajlagosan sokkal drágább a kis aludobozos mint a PET, és 100%, hogy az üzletben ahol vette, lehetett kapni PET-tel is. Ezen kívül trehány is, hogy így tartogatja az üres dobozt, és képmutató is, mert azt próbálja elhitetni magáról, hogy egészségtudatosan iszik cukormentes kólát, miközben ott van a kosárban egy doboz cigaretta is mellette. Ehhez már pusztán csak érdekes adalék, hogy a lépcsőházban picsa módjára szokott viselkedni, nyilván így passzol a fiújához, akiről csak annyit tudok, hogy agresszívra szokta magát inni, semmivel nem különb, mint egy átlag random faszfej, és szereti az archert, mert vele tapétázta ki a lépcsőházi közös villanyóránk szekrényét. (Nem láttam még olyan embert, aki egyszerre bizalomgerjesztő és szereti az archert, de ez nyilván szubjektív megfigyelés.) Szóval nem beszéltem még vele élőben, de így a pasija és a biciklikosara tartalma alapján nem gondolok sokat róla.
Elképesztő DAFAKK számomra az, hogy 26 évesen kell megtudnom, hogy klinikai betegségként, neurológiai rendellenességként van számon tartva az, amit kisgyerekkorom óta szoktam csinálni elalvás előtt. Még wikipedia oldala is van, meg minisztériumi irányelve a diagnózisról.
Jelentem egyébként hosszú évek tapasztalata alapján, hogy nem káros az egészségre, csak néha nehéz velem egy ágyon aludni.