Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy az NSA-nak nincs annyi alkalmazottja hogy a fél bolygót lehallgassa, hanem automatikusan történik a dolog nagy kapacitású kompjúterekkel. Abban is majdnem teljesen biztos vagyok, hogy van olyan fejlett a kulcsszókereső algoritmusa, hogy ne csak egyes kifejezésekre keressen a szövegekben, hanem értse is a különböző nyelvű, komplex, kifejező ember szöveget, és elítéljen mindenkit látatlanul. Srsly, NSA, stahp judging us.

Ma délután fél órát utaztam a városban. Az utazásom meghatározó általános élményei:

- Fiatal, jól szituált pár ül a buszon egymás mellett, a lány egy csókot ad a fiúnak, majd a vállára hajtja a fejét. Aranyosak, gondolom. A leszállást követően a fiú azonnal rágyújt, majd elkezdenek veszekedni, két elkapott kifejezés a nem kibaszásból, meg a honnana faszomból tudjam.

- Villamosmegállóban két fiatal férfi. Az egyik a villamossínek felé kicsapja az orrváladékát (bocsi, de nem tudom hogy lehet ezt szebben írni), majd röhögve lehajol, felszedi a kezével és rákeni a kabátjára, a társáéra.

- Pozitív élmény, hogy a villamoson egy teltebb, középkorú hölgy Torchwoodot olvasott. Helyes dolog ez. A Torchwood az jó. Én is olvasni akarom, bár állítólag a könyv nem sikerült jól.

Már az utca végénél jártam délelőtt, amikor smst kaptam hogy a mai óra elmarad, így végül csak feleannyit kellett tömegközlekednem, mint amennyit eredetileg akartam. A fentiek fényében ez örvendetes.

Egy átlagos munkanapom, diagramban.

Azt azért még hozzá kell tennem, hogy a BAY-related és a PST-related shiteket szeretem csinálni, a school-relatedet már kevésbé. De hálistennek azt már nem is kell sokáig.

Jaj és pénteken mókusok lettek fotózva többek között.

Az van, hogy bekrepált a merevlemezem, ami ugyan belső merevlemez, de egy átalakítóval USB-n keresztül külső merevlemeznek használom. Fura hangot hallatott hirtelen, és felismerhető maradt, az adatok is megmaradtak rajta, csak a fájlrendszer mondta nekem azt hogy basszam meg, és fogta magát és eltűnt. Semmi vész, gondolom, vannak ilyen HDD recovery programok tonnaszámra, majd azzal megoldom.
Igen ám, de USB-n keresztül csatlakoztattam egy IDE-merevlemezt. Elindítottam a programot, 19 ezer cilindert kezdett el átvizsgálni, egyet olyan 5-10 másodpercig, úgyhogy gyorsan kiszámoltam, hogy kb. két napig kell majd így futnia a kis 20 gigás lemezen. El is indítottam, futott egy napig, a második nap elmentem otthonról éjszakára, de kiraktam egy cetlit a gépre is, meg az elosztóra is, hogy senki NE KAPCSOLJA KI!, apának ugyanis szokása, hogy ha meglátja hogy valamim áram alatt van amíg nem vagyok itthon, azt szó nélkül kihúzza/kikapcsolja. Próbáltam már erről leszoktatni, de most a cetlikkel egyértelműbbé is tettem a helyzetet.
Szóval majdnem agyvérzést kaptam, amikor hazajöttem, és azt láttam, hogy a gépem ki van kapcsolva. Apa mondta, hogy éjszaka meglátta hogy be van kapcsolva, kikapcsolta, aztán reggel elovasta a cetliket.

Nem baj, akkor fogom az ő régi gépét, és bedugom oda a merevlemezt, ott gyorsabban fog futni. Szétszedem a gépet, egyik HDD be, be se bootol. Biztos ezen volt a boot szektor, úgyhogy akkor helyette másik HDD be, meg se találja a bootolható partíciót. Ez így nem lesz jó. Hirtelen jött ötlettől vezérelve a két eredeti HDD-vel a gép elindít, bebootol, majd futás közben a windowstalan HDD kihúz. Ennek az lett az eredménye, hogy többé a windows nem bootolt be sehogy, gondolom a HDD kuka. Így másik mellé.
A dolog pikantériája, hogy az ubuntuék a liveCD-ikkel annyira cutting edge technológiát képviselnek, hogy grafikus felületet betölteni már luxus - mind usb-ről, mind DVD-ről. Igazából az ubuntuból is már elegem van, dugja fel magának a fícsöreit, és szállítson nekem egy használható rendszert, használható frissítésekkel. Olyat, amilyen 4-5 évvel ezelőtt volt. Nekem nem kell parasztvakító compiz, nem kell a buzis cukorkamáz a kernelpánik fölé, az én seggem alá egy olyan rendszer kell, ami működik is. Vagy legalább akkor a működőket frissítsék.
Elegem van a technológiából.
Elegem van abból is, hogy biometrikus szarok, meg ujjlenyomat. A világon a legbiztonságosabb, persze, ha leszámítjuk azt, hogy az ember minden tárgyon otthagyja a jelszavát, amihez csak hozzáér. Tököm.

A kedvenc PC-játékomról szólt a másik kérdés amit visszakaptam Marvtól.

Nos, azt tudni kell, hogy nekem egy egész könyvtáram van PC-játékokból, jobbnál jobbakból, és elég sok ideig szoktam ráállni mindegyikre, és többször is előveszem szinte mindet. Két játék van amit ötnél többször játszottam teljesen végig, az egyik a Jedi Knight III: Jedi Academy, ezt szerintem nem is kell bemutatnom senkinek, a másik pedig a Freedom Fighters, szerintem ez méltatlanul ismeretlen FPS, úgyhogy elárulom, hogy az alternatív történelme szerint a 2. világháború és a hidegháború kissé másképp alakult, aminek az lett az eredménye, hogy monstanában a szovjetek egyszerű inváziós módon megpróbálják elfoglalni az usát, és mivel FPS, nem nehéz kitalálni, hogy egy szabadságharcos vízvezetékszerelőt kell alakítani benne, aki először még csak szökni próbál, aztán már a bátyja megölése iránti bosszúból visszafoglalja fél Manhattant egy maréknyi partizánnal. Ami miatt nagyon szórakoztató játszani vele, az a havoc-fizika, nagyon vicces ugyanis látni, hogy egy-egy gránát után rongybabaként hullnak az égből a ruszkik. És amit szerintem még kevesebben tudnak az az, hogy a játék zenéjét a budapesti szimfonikusokkal vették fel. És nincs benne egy csepp vér sem, gondolom a rating miatt.

Egyébként egyre kevesebbet játszom PC-játékokkal, az utóbbi 5-6 évben kijöttek közül szinte eggyel sem (nem fut a gépen), és inkább a klasszikusokat veszem elő.

Viszont amióta itt az android, azóta az androidos gémekre vagyok rámozdulva. Azon belül is a szívem csücskei a pixel-art játékok ezen a platformon, amiknek a legszebb képviselője például a Sword and Sworcery, amit ugyan én PC-n vittem majdnem végig (a vége előtt lefagyott sokszor), de ez a játék a gyönyörű grafikáján és hátborzongatóan jó zenéjén túl arról is ismert, hogy én ezt konkrétan megvásároltam és nem bántam meg, és arról, hogy a játéktörténelem valaha volt legEPICebb bossfightja van benne - egy lebegő háromszög ellen.

És ha már pixel-art, akkor ugye kipróbáltam a Pokemont, és bejött, mert végülis ez is pixeles rpg, és meglehetősen addiktív, és én gyerekkorom óta amúgy is fogékony vagyok a pokemonra, a gimiben még a tazókat és a kártyákat is gyűjöttem, direkt azért mentem minden áldott nagyszünetben rágót venni a büfébe, mert kaptunk mellé kártyát. A Yellow változattal kezdtem hát el, értelemszerűen Pikachu starterrel, és majdnem végigvittem, volt is róla tán poszt, de aztán formázva lett a mobilom, így sajnos el is veszett a mentés. Aztán tabletre tettem fel nintendo-emulátorral a White változatot, és most éppen azt nyúzom, valahol az első negyedénél tartok, valami sivatagban nyomulok éppen. A két legerősebb pokemonom a Wilson nevű lvl25-ös Audino és a Dafak nevű lvl25-ös Musharna, és tudom most mit gondoltok, és nem érdekel hogy mennyire buzisak így ketten, mert az összes npc is kiröhögi őket, aztán ezek odacsapnak, aztán akkor szevasz. Mert az az igazság, hogy rendesen oda tudnak csapni annak aki röhög rajtuk, két kör alatt földbe zúznak mindenkit, aztán utána megy a sírás.

És hát ez van most.

Ma tartottam egy egy órás előadást BSc-seknek egy olyan témából, amiről egyébként lövésem sincs, úgyhogy mondhatni laikusoknak szól (thug life van). Az autóiparban használatos felületkezelő és bevonatoló technológiákról szól, minimál stílusban. Elsősorban üvegek és alakítóeszközök felületéről. Ha kell valakinek, itt van.

Meg sokat gondolkoztam Marv egyik kérdésén, ami egyébként a sajátom is volt de visszakaptam, hogy mi lenne a főcímdalom. annyit gondolkoztam, hogy még a merevlemezem is tönkrement belé, éppen most próbálom visszaállítani a korrumpálódott fájlrendszert.

Szóval úgy döntöttem, hogy nekem nem főcímdalom lesz, hanem trailer-aláfestő zeném, és az nem az egyetlen remix lesz amit szeretek, hanem inkább ez, azzal a különbséggel, hogy Zack Hemseyt és Hans Zimmert (őt nem, csak elrontaná) fogom megkérni, hogy dolgozza át Reznor bácsi balladáját a saját stílusában szimfonikusokra, valami ilyesmi módon mondjuk. Úgy lesz belőle igazán fap material.
Nolant és Cuarónt kérném meg majd a rendezésre légyszi.
A címének semmi köze nem lenne a nevemhez, mert unom azokat az életrajzi filmeket, amiknél van. Azt még nem találtam ki, mi lenne.

L-tól kaptam egy mémet és egy díjat, és hálásan köszönöm neki mindkettőt. Nagyon ritkán szoktam én ilyet csinálni, de most valahogy kedvem van hozzá, és itt a díj.

Akérdéseire a válaszaim:

1. Melyik nyelvet tanulnád meg a legszívesebben?
A franciát, ezúttal most már tényleg.
 

2. Ha lehetne egy egzotikus háziállatod, mit választanál?
Nekem a nyúl az eléggé egzotikus :D az ennél egzotikusabb állatokkal az a bajom, hogy félek hogy valami olyan rejtett képességük van, amiről én nem tudok (pl. hirtelen arcraugrás, emberi testrészekbe petézés, stb.).
 

3. Tényleg számít az, ha egyesek nem kedvelnek?
Az számít, hogy olyan emberek kedveljenek, akik fontosak neked. Vagy a szakmai előmeneteled szempontjából, vagy egyéb személyes okokból. Mindenki más le van szarva.
 

4. Milyen rendszerességgel szokott előfordulni, hogy egy beszélgetés felidézésekor rájössz, hogy miket mondhattál volna?
Minden beszélgetés után :D
 

5. Szoktál álmodni?
Szoktam, de viszonylag ritkán emlékszem.
 

6. Mit tartasz a legjobb és legrosszabb tulajdonságaidnak?
Megmondom, ha valami nem kóser. Ezt egyéne válogatja, hogy ki szerint jó és ki szerint rossz.
 

7. Mi az, amit legutóbb megbántál?
Ma bántam meg, és azt, hogy visszahívtam a csoporttársam, aki megkérdezte, hogy megyek-e órára. Ha nem hívtam volna vissza, nem kellett volna mennem.
 

8. Mi az az első dolog, amit megnézel egy ellenkező nemű személyen?
A testtartása, meg hogy így makroszkopikusan mennyire tűnik ribancnak.
 

9. Mi az a tulajdonság, ami kifejezetten imponál egy másik emberben?
Ha nem ribanc. Ha értelmes, és ez látszik is rajta.
 

10. Milyen számodra az ideális kapcsolatkezdeményezés (a másik fél részéről; 'udvarlási' módok, bókok, satöbbi)?
Én az ártatlanabb módszerek híve vagyok, nem ugrok bele senki ágyába egyből. Asszonypajtással tulajdonképpen csak nagyon jó barátokként kezdtük, és mindketten élveztük, hogy semmi más nem történik, éppen csak élvezzük egymás társaságát. Aztán egy idő után már elválaszthatatlanul kötődtünk egymáshoz. Manapság sokan elfelejtik, hogy a kapcsolatot azt fel kell építeni.
 

11. Milyen sorozatokat szoktál nézni?
Nincs sok időm ilyeneket nézni (hetente 2-3 éjjeli óra), úgyhogy most egyedül a Family guy és a Sons of Anarchy maradt bent a szórásban.

Mivel nem sok olyan blogot olvasok, akik írója engem is olvas (mondhatni nem kölcsönös dolog nálam ez a blogolvasás), kevés embernek tudom továbbadni a díjat. Az a kevés pedig L, Criollo, Mona, Nancy, Rondó (őt nem linkelem mert nem örülne neki), Marv, Asszonypajtás, Bari, Bori és kedves vőlegénye, és hirtelen csak ők jutnak eszembe, akik olyanok, hogy talán még ebben az évezredben reagálnának erre az egészre. Nem szólok nekik kommentben, mert szerintem olvasnak engem. Szóval gratulálok nekik, és átvehetik tőlem a díjat, amennyiben válaszolnak a következő kérdéseimre:

1) Mi a kedvenc számítógépes/mobilos játékod? (Nincs olyan hogy ne lenne, mindenkinek van)
2) Ha film készülne az életedről, mi lenne a főcímdala és a címe?
3) Mit gondolsz a reggeli rádiós beszélgetős műsorokról, amikben a műsorvezetők önmagukon röhögnek?
4) Hány GB-nyi elérhető (üres) digitális tárolási lehetőség van a szobádban?
5) Mi a hobbid?
6) Mutass be három fiktív lényt, akik jó lenne, ha nem lennének fiktívek.
7) Ha lenne szelíd házi dinoszauruszod, milyen lenne?
8) Napokon belül elköltöznél egy épülő marsi bázisra, és sose térnél vissza. Maximum 5 kg-nyi súlyt vihetsz magaddal egy bőrödben. Mit pakolnál bele?
9) Mi a legfurább fájl, ami a pendriveodon található?
10) Holnap reggel ellenkező neműként ébrednél. Mi lenne az első dolog amit tennél?

Ma újabb csoporttársnak meséltem a roverről. Kérdezte, hogy mi az a rover. Feltételezem, hogy itt sem tiszta mindenki számára a fogalom, úgyhogy elárulom, hogy a rover az egy olyan jármű, amely képes leszállni egy idegen égitest (hold vagy bolygó) felszínére, és ott képes helyváltoztatni, vagyis mozogni. Kerekekkel, vagy lépegetve, vagy valahogy. A lényeg az, hogy egy olyan űrszonda, amely furikázni száll le valahova a világűrben, és a Földről irányítható. És mi készítjük.

Szóval az lesz, hogy az I2-es (félig már I3-as) prototipusunk november végén Hawaiira megy egy ottani tesztbázisra. Holdi körülményeket szimulálnak majd neki az ottani kollégáim, mi meg majd itthonról fogjuk irányítani a rovert. Az akció nagyjából 10 napig tart majd, egy irányítóközpontot rendezünk be Pesten a Városházán, és ott fogunk minden nap műszakolni. Mint az amerikai űrhajós filmekben a földi irányítás. Hozzájuk hasonlóan mi is a rover idejéhez fogunk igazodni, és ez adja igazából az akció izgalmát is, ugyanis este hattól reggel hatig fog tartani egy-egy futás itteni idő szerint. Kvázi éjszakai műszak lesz egy bő hétig, közben hazajövök majd nappali műszakban zh-t írni mint minden normális ember, aztán megint az éjszakai titkos életem következik.

Izgalmas dolog lesz ez, majd ha odaérünk mesélek róla többet, most pedig egyelőre ennyit és jóccakát.

Bórnitrid, rénium-diborid, fullerén, és lonsdaleit. Ez csak négy olyan kristály, ami keményebb a gyémántnál. Újabb tévhitet oszlattam el, my job here is done.
Ja és az sem igaz, hogy a gyémánt csak C. Kívülről ugyanis mindenhol H fedi. És ez minden karbonmódosulatra igaz, amely nem tökéletes vákuumban keletkezett és van a C-jén szabad hely.

Nem értem mi ez a hájp most a botulinotoxin körül, aminek toxicitása egyrészt hatvan éve ismert, és azóta mégis emberek százezrei injekciózzák magukba rendszeresen botox néven, hogy szép ránctalan legyen a szemöldökük. A média résztvevőitől több általános tájékozottságot kérnék, és kevesebb rácsodálkozást fél évszázados tényekre, kvázi kevesebb önlejáratást.

még mindig a higanyról

A fizikus fogta, betette a higanycseppet a szkenning munkaterébe, levákuumozta, majd úgy hagyta két hétig. Két hét után megnézte, és nem látott méretbeli változást a cseppen. Így tehát megállapította, hogy a higany nem párolog.
Én meg erre kémikusként annyit mondok, hogy egyensúlyi gőznyomás.

Eldöntöttük, hogy chipsezünk. M megérkezik, bejön a kapun:
- ...sszameg, otthon hagytam a chipset.
- Nembaj, nekem van kukim... ööö pufffasztott kukoricám.

A tévét körülölelő farostlemez darabjaira szedve és nekitámasztva az ágy mellett a falnak, a tévéből kivezető, eredetileg akkurátusan elrejtett HDMI-kábel Kozsó szobatárs laptopjához csatlakoztatva, azon nézünk KISS-koncertfelvételt és Gryllus Vilmost. A hotel nem tud erről. Meg arról sem, hogy a hálózatán keresztül torrenteztem le a TenaciousD-t.

Nyitóvacsora előtt Tóth Péter tartott előadást bűnügyi szervetlen analitikai módszerekből, elsősorban esettanulmányokra alapozva. Érdekességképpen, hogy a SCI-ban mennyi baromságot mondanak a valósághoz képest. Most néztem utána a neten, fizikus az úr, de sugárvédelemhez is ért. Mesélte, hogy berakott egy higanycseppet egy scanning munkaterébe két hétre, és egyáltalán nem párolgott semmi a higanyból, szóval nem kell aggódni ha otthon higany folyik ki vagy valami, és nem érti hogy mire ez a pánik, szobvahőmérsékleten és atmoszférikus nyomáson a higany párolgása elhanyagolható.

Ekkor kezdett furcsa lenni ez az előadás egy anyagtudományi konferencián. Érdekesnek érdekes, de le kell szögeznünk, hogy a scanning munkatere köztudottan steril, ha meg valahol higany ömlik ki, akkor nem is a higanygőz a probléma, hanem a szerves higanyvegyületek, amelyek a világ legmérgezőbb vegyületei közé tartoznak. A dimetil-higany talán a legerősebb neurotoxin ami létezik. Erről ő nyilván nem tud, és így kicsit erős volt az a kiszólása, hogy nem baj ha a kiömlött higany a padló rései közé folyik, mert éveken keresztül ottmaradhat és senkinek nem lesz baja. Dehogynem lesz. Mindenki kínok közt fog meghalni hónapokon belül, mert dimetil-higany akkumulálódik az agyában. Oké hogy szervetlen analitikai módszerekről volt szó, de ilyesmire azért oda kéne figyelni szerintem.

Ja, mer' egyébként konferencián vagyok megint Balatonkenesén. Ugyanaz, mint két éve.

fizika röpdoga

Megint megszalagozódtam. Most már véglegesen, Master of Science módra. Kivételesen asszonypajtást is vittem rá, részletek az ő blogjában.
Szokatlanul rövid szakest volt.

A nitrogénes tartályon volt egy matrica LD-50 felirattal. Engem megtévesztett.

Dat feeling, amikor a 15 ezres nézettségű videó alatt enyém a top komment.

Jövő hónap 21-én megtartom negyedik (OTDK-val együtt hatodik) TDK-előadásom, Szuperparamágneses vas-oxid nanorészecskék aggregációjának pH-függése címmel. A menetrend szokás (illetve programfüzet) szerint, nagyközönség számára ingyenesen látogatható. Akit mélyebben érdekel a téma, az jöhet oda belémkötögetni.

Ok.

Szerintem ha valakik ennyire erőszakosan akarnak szellemileg (és kulturálisan, gazdaságilag és tudományosan) elmaradottak maradni, hagyni kéne őket. Mindenki jól járna. Mi azért, mert több pénzt tudnánk a saját egészségügyünkre (és minden másra) költeni, ők pedig boldogak lennének, mert senki nem csesztetné őket a gyászukban, mert a saját gyerekeik gyermekbénulásban halnak meg sorra. Pedig ha felnőnek, milyen jó öngyilkos merénylő lett volna belőlük. De ha nem akarnak egy hatvan éve bevált oltást adatni nekik egy olyan vírusra, ami Európából már gyakorlatilag ki is van írtva emiatt, akkor nem akarnak, az ő dolguk.

Mindenki mindig csak amiatt rinyál, hogy a világ milyen kegyetlen és neki meg mennyire szar. De vajon belegondoltak-e valaha is abba, hogy a súlytalanság nem úgy működik, hogy valami egyre feljebb megy, aztán hirtelen azzá válik, hanem inkább a légkör viszonylagos hiánya tehet róla, meg egy elég masszív tangenciális irányú sebességkomponens?

Párfotózáson voltunk ma Pesten Andiékkal. Eredetileg a Hangfoglalásra mentünk volna, de mivel Andi fotós szeretne lenni és rajtunk gyakorol, és amúgy is jó idő volt, ilyen haverkodós nap volt ez voltaképpen. Én, M, Tomi és Andi. Őt egyszer elütötte egy biciklis. Pesten sem ismerik a biciklisek a gyalogos sáv fogalmát.

Szóval sétáltunk én és M kéz a kézben, ők pedig fotóztak, közben megvitattuk a szakmai témákat (Puli, Tomi volt a gépész excsapatfőnök, akitől ugyebár a posztom örököltem), aztán elmentünk kínai kaját burkolni. Közben a lányok is megvitatták a szakmai témákat (animék és jrock), vettünk szerencsesütit, amiben az volt, hogy élvezem az izgalmas baráti beszélgetéseket. És valóban.

Aztán megegyeztünk, hogy előbb elnézünk valami macskakiállításra a Lurdy házba. Ott láttunk sok dögöt. Én arra számítottam, hogy cuki simizni való házicicákat találunk ott, esetleg nyuszikat és egereket, de a mezőny nagyjából három részre oszlott: 1) valami tenyésztési baki következtében a jószágnak hiányzott a füle/szőre/orra, és emiatt rengeteg pénzbe kerül, 2) valami (bel)tenyésztési baki következtében akkora a dög mint egy megtermett tigris, és van vagy 20 kiló, és emiatt rohadt sok pénzbe kerül, és 3) meghatározhatatlan lény meghatározhatatlan pénzért. Voltak malacok is, meg elszórtan ténylegesen iszonyat cuki cicák, akik az unalomtól döglődtek. Gyöntölni valóak voltak és meg kellett volna mentenem mindet.

Aztán átmentünk a Hangfoglalásra, ahol leteszteltem pár dobszerkót (Tomi suttyomban bootleget lőtt) és pár gitárt. Két nagy szívfájdalmam van ezzel kapcsolatban: 1) Nem lehetett semmit sem venni. Mármint pengetőt, dobverőt, ilyesmit. Kottát azt lehetett volna, de az inkább olcsóbb a neten. Én szerettem volna valami szuvenírt hazavinni onnan, legalább egy pár verőt vagy ajándék piezós gitárt vagy valamit. Voltak kiállítva egyébként verők, amiket el lehetett onnan venni a dobok kipróbálásához, és nem is nézték hogy ki viszi őket el és ki nem, de 2) bénák voltak. Nem volt márka. Dobverőből is volt két féle, valami nóném és artbeat. Hát ez lófasz, már bocs. Mondjuk gitárból legalább volt választék, az tetszett, azt nem szidom, az Ibanez pultot egy az egyben toltam volna mint a lopott biciklit. De azokat meg nem lehetett megvenni, csak nézegetni.

Aztán jött a vonat és jöttünk haza. Ettünk oreós és kitkates mcflurryt, de a mekis az valahogy zamatosabb.

Nagy élmény volt a mai nap.

Roland, ezt kifejezetten neked

Képzett asztrobiológusként én nem tudtam először eldönteni, hogyan reagáljak erre a csiszolatlan gyémántra, így hát inkább elrakom ide a blogba az utókor számára, és ők majd eldöntik, hogyan reagáljanak rá.
Csak egy javaslat: Egy hordányi veszett, higanyba mártott lábú mókust ráengedni a szerkesztőkre.

Jaj, fárasztó ez az internet.

Internetes pályafutásom legboldogabb pillanata, amikor Dancsó Peti válaszol a youtube-kommentemre.

Már nem azért, de ezek a lányok előbb-utóbb amúgy is a neten kötöttek vona ki, ha más nem B-kategóriás wannabe-pornószínésznőkként a képeikkel. Mindenesetre nehezemre esik elképzelni egy olyan nő lelki világát, akit egy tök ismeretlen férfi a neten keresztül megkér, hogy vetkőzzön le. És ő meg is teszi. Mert neki elég annyi, hogy erre megkérik. Aztán fel van háborodva, hogy mindenki rajta röhög, és hogy tele van a pucér képeivel a net. Hát akkor én ezennel tök ismeretlenként, online megkérem, hogy ne legyen felháborodva. És vegye vissza a ruháit.

Holnap adok elő a csillagdában az utóbbi harminc év űrhajózásából. Kedvcsinálónak érdekességek, hogy mik fognak valószínűleg elhangzani:

- Az űrhajósok finganak az ISS-en. De ez nem baj, mert aktív szénnel kiszűrik a levegőből.

- Az eredetileg 7 db űrsiklóból három érte meg a nyugdíjazást.

- A Szojuz űrhajókban az üléseket külön az asztronauták seggére méretezik, hogy minél kényelmesebbek legyenek. Ezek az űrhajók egyébként bámulatosan finoman tudnak földet érni.

- Az orosz űrhajósok eredetileg nem viseltek szkafandert.

- A kínaiaknak saját űrállomásuk van. Tajkonauták laknak rajta.

A többit meg majd holnap.

A cikk kínosan kerülgeti a legfontosabb információt, így nekem kellett utánanéznem, hogy mégis mi lehet az a három szakma, ami két fejlett országnak sem kell. Íme:

A tanulság már-már közhely, de mindegy mennyire prestigious egyetemen hány diplomát szerez valaki, ha egyszerűen nincs rá szükség.

De ha úgy vesszük, végül is relációba került a publikkal, és közösségi dolgokat menedzsel. És reklámot is csinált magának.

Ha a főnöke lennék, kirúgnám a faszba, nekem itt ne nyígjon.

Az őszinteség kedvéért leblogolom, hogy mik történtek ma, mert ilyen poszt már régen volt.
Szóval kiszenvedtem magam az ágyból olyan reggel 9 körül. A terv az volt, hogy a délelőtti órákban készülök egy kicsit a pénteki csillagdás előadásomra az űrhajózásról, amiben még csak az űrsiklókig jutottam el sajnos. Hát ebből most se lett semmi, nagyjából sikerült összeszednem magam és bereggelizni müzliből, aztán irány a suli.
 

Kristályosodáson semmi extra nem volt, a szünetekben végig Dzsóval telefonáltam, hogy ugye éppen a hajlítóvizsgálatát csinálja az 5083-as és a 99.5-ös aluval, mert ha nem, akkor megnyúzom. Biztosított róla, hogy de. Három órányi kristályosodás után húbasszus, most jut eszembe, hogy meg kellett volna beszélnem a többiekkel, hogy mikroszkópiából mikor megyünk tancibához megkapni az egyéni feladatunkat. Na mindegy. Szóval kristályosodás egyik szünetében mondták Tibiék, hogy menjek én is Szalagtűzőre. Én meg mondtam, hogy nem is tudtam hogy most lesz. De kedvet kaptam hozzá, mondtam hogy oké, megpróbálok invitet szerezni majd rá.
 

Kristályosodás után Iparjogvédelem, itt sem volt semmi extra, de ezt az egy órát már legalább ki lehet bírni. Szünetben telefon a tanulmányi referensnek, hogy óra után megkeresem és legyen megtalálható.
Óra után elindultam megkeresni, és nem volt megtalálható. Úgyhogy átmentem a második otthonába, a műhelycsarnokba, ahol hálistennek már igen. Megmutattam neki a tegnap lemért hajlítógörbék raw adatait, és elpanaszoltam, hogy nagyon torzak a görbék. Erre mondta, hogy ne a maximális terhelést ábrázoljam a lehajlás függvényében, hanem a maximális hajlítófeszültséget, mert az informatívabb eredményt ad, és az már szoftveresen korrigált a minta vastagságával. Biztosítottam őt, hogy jólvan, megírom a holnapi DMA-mérés után (is) a jelentést, és küldöm neki lektorálni. Mondta hogy jó, és hogy megérkezett a nitrogén, mehetek holnap délre a DMA-hoz. Mondtam hogy oké.
 

Visszamentem a főépületbe, hogy megvárjam M-et, mert ő épp felém tartott busszal. A főépület előtt találkoztam BP-vel, aki épp hazafelé tartott. Megérkezett M, és mi is ugyanarra a buszra szálltunk fel, amire BP, és végigbeszélgettük az utat hármasban, főként arról, hogy BP a bort jobban szereti a többi alkoholnemnél, meg hogy van ez az új technológia a pálinkagyártásban, amit Tibi mesélt még nekem, aminek a nevére már nem emlékszem, de dettó ugyanaz, mint a frakcionált desztillációs technológia a kőolajiparban, csak etanollal. Aztán a Centrumnál mi M-mel leszálltunk, és szegénykém nem is ebédelt, úgyhogy elmentünk a Plázába azzal a szándékkal, hogy én őt megkajáltatom. Magunkhoz vettünk ott némi ételt, és közben jött valami süketnéma, aki 500 Ft-ot kért egy tollért cserébe, és én adtam is neki, mert semmi ötlet nem jutott eszembe, amivel eredményesen el lehetne zavarni egy süketnémát, meg mert meggyőzött a polietilénnel laminált kis kártyájával amin a szöveg volt. Félig-meddig.
Asszonypajtást aztán elkísértem Majláthig, feltettem a buszára, aztán Hurtsel a fülemben visszavillamosoztam a Marx-térre. Kutya hideg volt.
 

Hazaértem, evés helyett kijavítottam a jelentésben a diagramokat, és kiegészítettem pár dologgal. Időközben zargattak a cégtől is, hogy a posztert péntek reggelig véglegesre le kell adni, hogy küldhessék a nyomdába. Holnapi TODO. A szakestes fickó enyhén lecseszett hogy későn szólok, de talán tud szerezni szalagot, vigyem neki minél hamarabb a pénzt. Holnapi TODO. Asszonypajtást meggyőztem, hogy jöjjön velem majd, Szalagtűzőre jöhetnek külsősök is, talán ez az egyetlen szakest amire jöhetnek, csak az a helyzet, hogy rohadt módon drága. Közben a szoctám hiánypótlást is intézni kell, holnapi TODO, tesómat kell korrepetálnom kémiából, holnapi TODO, és az űrsiklókat is be kell fejeznem.
 

De mindenekelőtt meg kell tartanom szkájpon a szokásos szerda esti Pulis gépész meetinget.
Ami eltartott másfél órán keresztül, és nem részletezem hogy mik történtek rajta, mert az tényleg titkos.
Aztán amikor vége lett, egy óráig tartott, mire a járulékos dolgokat elintéztem a projektmenedzsment szoftverben és feltettem a meeting logot a belsős wikibe. Aztán lementem az ebédlőbe, ettem egy kis maradék sárgaborsó pürét, aztán visszajöttem, éjfél körül van, aludni kéne, de el kell olvasnom a maileket, fídeket, meg minden egyéb internetes információforrást, aztán már hajnali egy van, és ezt a posztot írom, és vissza fogom dátumozni tegnapra, hogy ne csütörtökre tegye be, hanem szerdára.

A holnapi napomat meg a DMA mellett fogom tölteni, amikor meg nem, akkor éppen a laborban gyúrok az űrsiklókra.
Még egy emailt meg kell írnom, jó hogy eszembe jut.

Évek óta hagyomány, hogy ezt októberben megosztom.

És egész októberben ilyen hangulatom van.

Jövök ki a főépületből, meglátom hogy pár lány áll velem szemben, átfázva, táblával a kezében ("Puszi?", "Puszi = 500 Ft"). Gyors dedukció zajlik a fejemben. Kinek puszi? Ki ad puszit, és ki fizet? Feltételezem, hogy amolyan Free Hugs-átiratról van szó. Amennyiben így van, ők adnak puszit és én fizetek érte.

De milyen puszit? Amolyan üdvözlő, összeérintjük az orcánkat és elpuszilunk egymás mellett puszit? Vagy normál arcrapuszit? Előbbinél még a free hugs is bensőségesebb, pedig az ingyen van, úgyhogy feltételezem, hogy utóbbi. Vajon ezek a lányok tisztában vannak-e vele, hány különböző féle betegséget lehet elkapni ősz (és egy egyetem) közepén egy ilyen akcióval? Free hugsnál legalább nincs közvetlen kontaktus az ember nyálkahártyája és egy idegen között. Megéri ennyi pénzért? Előre sajnálom őket, miközben nagy ívben kerülök.

A Libriben a Szakkönyvek részlegnél ma elég rendesen kicsapódott a biztosítékom. Megtaláltam ugyanis ezt a könyvet, és belelapozgattam:

Le van benne írva, hogy hogyan kell blogolni. A problémáim a művel kapcsolatban:

1) Szubjektív. Már bocs, de egy szakkönyv kurvára ne legyen szubjektív. Engem nem az érdekel, hogy a szerzőnek mik a kedvenc blogjai, mert az a reklám kategória.

2) Nem szakkönyv. Maximum ismeretterjesztő. Annyira alap dolgok vannak benne, hogy leginkább a "Csillagászat gyermekeknek", és a "Játékos természet" mellett tudnám elképzelni. Blogolás profiknak, hát lófaszt. A szakkönyv az én definícióm szerint az, amit olyan ember ír, aki olyan kimagasló tudással rendelkezik a témában, amivel mások nem. A szakkönyv olyan könyv, amiből egy szakmabeli is tud tanulni. Erre ez közel sem igaz. Az írója állítólag kanada vagy tökömtudja ország egyik legrégebbi bloggere, de ezt meg ki nem szarja le. Nem attól lesz valaki jó, hogy régebb óta csinálja amit csinál, hanem attól, hogy elmélyed a témában. Egy blogolással kapcsolatos szakkönyvtől elvárnám, hogy a "hogyan tegyünk be valamit ami már eleve ott volt" témákon túl olyan dolgokat is feldolgozzon, mint valami belépő szintű HTML- és CSS-kódolás. Nem kell riasztó szinten, de alap dolog lenne bemutatni, hogy mitől blog egy blog és hogyan működik. Vagy hogy hogyan dizájnoljuk blogunkat a forráskódon keresztül. Vagy különböző blogszolgáltatók történelmi és infrastrukturális háttere, esetleg saját otthoni blogszerver létrehozása. Szakkönyv, ami blogolásról szól és ezeket kihagyja, elmehetne inkább életmód témakörbe.

3) Ez még oké. Ez még semmi. Előfordul. Ami igazán bicskanyitogatóan dühítő az a következő helyzet volt:

Képzelj el egy gyerekeknek szóló ism.terj. könyvet a repülőkről. Ami arról szól, hogy hogyan kell viselkedni a repülőn, milyen repülők léteznek, és ilyesmi. Aztán képzeld el, hogy ha egy kicsit is bonyolultabb dologról van szó a könyvben, például hogy mitől repül a repülő, vagy hogy hogyan építették, akkor mindenhol úgy hivatkoznak a repülőket megalkotó tervezőkre, mérnökökre és szakemberekre, hogy kockafejek. Vagy hogy kockák. Vagy hogy nördök. Hogy Newtonra és Bernoullira úgy hivatkozik, mint egy pár totál gáz stréberre.

Ez lehet hogy fordítási hiba. Nem tudom ki fordította ezt, gugliba beírva a könyv ISDN-számát az ELTE-BTK-t hozza ki az első néhány találatnak, de valami orbitális faszkorbácsot megérdemelne az a gyökér, aki ezért felelős. Elhiszem hogy ő nem ért az informatikához. Ő ahhoz ért, hogy bullshittel töltött könyveket fordít. Mások a repülőépítéshez értenek. Arról van szó, hogy az angol eredetiben feltételezem "geeks"-ként szereplő embereket ő következetesen és mindenhol "gyíkok"-nak fordítja.

EZ NEM MENŐ. Már régen sem volt az.

Angolszász országokban egyébként ez szerintem nem is olyan nagy probléma, és elfogadottabb jelölés a műszaki beállítottságú emberekre. De így, magyarul, legyíkozni azokat az embereket, akik évtizedes kemény munkával alkottak meg olyan dolgot, ami mindennapi kommunikációs használati eszköz lett, és te ingyen használhatod, és ingyen teljesen kedved szerint formálhatod, az kéremszépen maximális tahóságra vall.

Nem. A geek az nem gyík. És még csak nem is kocka. A geek az szakember, tervező, mérnök, informatikus, programozó, de ha már annyira magyarra akarod fordítani azt a szart, és annyira értesz a magyar nyelvhez, akkor már maradjon geek. A geek az geek, az összes nyelven. A gyík pedig egy állat. Mint te.

Ezt a könyvet pedig rohadtul nem ajánlom senkinek. Blogolni netről is meg lehet tanulni, szintén ingyen.