kérdés

Én vagyok az egyetlen, aki utál egyetemista lenni?

teszt

Most ilyen nap van. Annalighttól loptam.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Budaörsön a hároméves unokahúgomét.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Attól függ. Sokmindentől függ.

3. Bealszol a tévé előtt?
Eddig soha nem történt még meg.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Utálom a tejet úgy magába'. Akkor már inkább forrócsoki.

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
Egyszer Leventével elsők lettünk olvasásversenyen másodikban.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
Az, hogy miért nem lógok vele gyakrabban.

7. Gyorsan gépelsz?
Ha valaki hallgatja a billentyűcsattogást, azt hiszi igen, de minden harmadik billentyű, amit leütök, a backspace.

8. Félsz a sötétben?
Nem. Na jó, néha megesik.

9. Most van valaki, aki tetszik?
Nincs

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
Mert rájöttem, hogy nem szeretem.

11. Szerencseszámod?
Kettő

12. Nyertél már lottón?
Nem, de az egyik tesóm egyszer igen.

13. Most iszol valamit?
Nem, de szomjazom a tudást.

14. Okosnak tartod magad?
Hát akikkel körül vagyok véve...

15. Ettél valaha bogarat?
Egyszer megettem egy pókot, mert nem tudtam, hogy az.

16. Most van valaki, aki hiányzik?
Nincs. Ha lenne, akkor nem ülnék tétlenül.

17. Mit kérsz karácsonyra?
Asszem meg fogom ajándékozni magam egy fotómasinával. Mást nem kérek. Van mindenem.

18. Ismered a muffinembert?
Az meg ki?

19. Beszélsz álmodban?
Nem tudom, mert mindig elalszom, mielőtt megtudnám.

20. Emlékszel az első csókodra?
Olyan még nem volt.

21. Reptettél valaha sárkányt?
Huhú, nem is egyszer. De összegabalyodott a zsineg, én meg ideges lettem és széttéptem.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
A balcsin voltam a nyár végén.

23. Sikeresnek tartod magad?
Végülis igen.

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
Ötvennyolc emberé.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
Pff, minek nekem egy ló... inkább egy cica.

26. Mik a terveid holnapra?
Tanulni fogok egy keveset, a temetőbe is ki kén' menni, meg más most nem jut eszembe.

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
Rugdostam magam, hogy tanuljak, de aztán mégse.

28. Most hiányzik a suli?
A Herman? Nagyon.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
Nekem még soha senki nem mondta, hogy szeret.

30. Szeretsz szingli lenni?
Van választásom?

31. Szereted a szobádat?
Nappal igen.

32. Ki a hősöd?
Makesz, a tesóm babzsákállata.

33. Lógtál valaha a suliból?
Bevallom, néha igen.

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
Nekiülök az anyagszerkezettan könyvem "diszlokációk" fejezetének.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
Nem azt, akivel a legjobban kijövök, hanem azt, akivel a legtovább tudnánk értelmes témáról beszélgetni, hogy elrepüljön az idő: Leventét.

36. Mi a kedvenc ételed?
A Nougat Bits minden mennyiségben.

37. Ettél valaha kutyakaját?
Macskakaját.

38. Őszinte ember vagy?
Úgy tűnik.

39. Szereted a ham&eggs-et?
Nem, mert nem szeretem a tojást. És a tojás se szeret engem.

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Zsebkendő, hogy ha bármi történik, akkor legyen (a zsebkendő univerzálisan használható), bérlet, hogy ha feltrancsíroz egy kamion akkor tudjanak azonosítani,
és mobil, hogy ha nem jön busz, fel tudjam hívni anyát.

41. Van valamilyen sebhelyed?
A fejem háromszor tört be és a nyakamon van egy heg.

42. Szereted az akciót, a pörgést?
Filmekben igen. Az életben nem.

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
Valaki, aki élvezi a munkáját, hasznos munkája van, és amúgy meg egy rahedli pénzt keres a hasznos munkájával.

44. Mi a legnagyobb titkod?
Nemárulomel.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
Gyűlölök telefonálni. Kéthavonta egyszer-kétszer.

46. Hiszel a szerelemben?
Régen hittem. Mint a jézuskában és a húsvéti nyusziban.

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Szeretném újraélni az életem utóbbi öt évét és tanulni belőle valamelyest.

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy hölgyön?
Őszintén: a mellméretét, az arcberendezését, a testalkatát, és végül, hogy a tekintete intelligensen fénylik-e.

49. Mikor sírtál utoljára?
Nem emlékszem, valamikor egy fél éve lehetett.

50. Kit öleltél meg utoljára?
Anyát.

51. Jól kijössz a családoddal?
Inkább fogalmaznék úgy, hogy megvagyunk.

52. Hol van a mobilod?
A bal könyököm előtt három centire.

53. Mit ettél utoljára?
Almát.

54. Mi a kedvenc színed?
Hivatalosan a kék.

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
Animácijósat.

56. Most milyen dalt hallgatsz?
Most épp semmit.

57. Most mire vágysz?
Arra, hogy ne fagyjak meg itthon nagykabátban a gép előtt.

58. Melyik a kedvenc kocsid?
A Ford Mustang GT.

59. Most nézel valamit a tévében?
Nem is rossz ötlet.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Anyukámmal, hogy jöjjön értem éjfélkor az egyetemre.

Megtaláltam a tökéletes hasonlatot az életemre: az életem olyan, mintha egy ionrácsban egy vakancia-intersztíciós Frenkel pár ionja lennék.

Éééés, ötös lett a matekom. Komolyan. A harminckettőből két embernek lett ötös, egy strébernek lett maxpontos, én meg négyet vesztettem a harminc pontból. Ez annak köszönhető, hogy könnyebb volt, mint amilyenre számítottam. Három feladat volt, mindegyik 10 pontos, és összesen 10 pontot kell elérni ahhoz hogy meglegyen. Az első feladatban csak sima komplex számokkal vannak műveletek, azokat kellett elvégezni, a második feladatban csak egy sima többdimenziós vetületvektort kell kiszámolni, a harmadikban pedig csak invertálni kellett egy mátrixot. Igaz, hogy ott se voltam, gőzöm se volt, hogy azt hogy kell, gyakorlaton, feladatmegoldás közben kellett rájönnöm a mátrixok fogalmára, de úgy tűnik, sikerült. Tapsot nekem. Ha visszakapom, lehet, be fogom szkennelni, ha megengedik hogy hazahozzam.
Arra számítok, hogy az ábrázolómon legalább két pontot elérek majd, de egyet mindenképp.

évértékelés

Kétféleképpen értékelhetem az előttem álló hetet:

- Jó lesz, mert se kémiából, se közgázból nem most írjuk a zéhát, így marad a holnapi matek és a csütörtöki ábrázoló és balekZH. A matekot szerintem fogom tudni, azzal talán nincs gond, a ábrázolóban majd valamit ábrázolni fogok, a lényeg, hogy mindent kössek össze mindennel, és akkor nem lehet baj. A balektudnivalókat meg nagyjából tudom, még azt majd átnézem.

- Totális katasztrófa, gőzöm sincs a matekról, ott fogok bambán ülni a feladat felett, fogalmam se lesz, hogy kezdjek hozzá, az ábrázolót úgy fogom beadni, hogy ha a tanár ránéz, sikítva fog kirohanni a teremből, ha meg a csoporttársaim nézik meg, ők röhögve fognak kimenni a teremből. A balekZH-t inkább nem is említem. Ha még közgázból és kémiából is írnánk, hát akkor nem élném túl ezt a hetet.
Nekem annyi. És most pedig megyek vedelni. Nekem annyi.

virtuális sötétség

Valami nagyon nem oké ebben a virtuális világban. Az utóbbi egy héten két kedvenc blogom is beszüntette a működését, egy másik sorra törli ki a legutóbbi bejegyzéseit, további másik kettő meg értelmetlenné vált. Úgy tűnik, a sötétség mégsem a fény hiánya. Van külön sötétség is. És akar valamit. Hogy mit?*
De most komolyan. A torrentfájlaim azt csinálják, hogy letöltésnél elérik a 98-99%-ot, aztán leállnak, és nem töltődnek tovább, de a rapidshare-töltőm se képes mostanában letölteni sokmindent, azzal az indokkal, hogy már valaki éppen tölt erről az IP-ről, pedig nem. A net pedig úgy általában annyira lassú, mint egy vemhes csiga behúzott kézifékkel, ami odafagyott az útra.
Nem tetszik ez nekem. Valami készül, mindenhol látni a jelét.

Viszont külön örörm, hogy a nővérem régi egyetemi cuccai között megtaláltam a mikrót, így nem kell holnap megvennem. És valószínű, hogy holnap nem fogok írni, ugyanis este 9 után folyamatos jelleggel, előre megfontolt szándékkal egyre részegebb leszek. Igen, a balekoktatással kapcsolatos. Ha végre vége lesz (két hét múlva kábé), akkor fogok írni róla egy külön bejegyzést, mert megér annyit, ha már a fél életemet kiteszi mostanság.

Addig is nézzetek sok sorozatot, mert csak úgy lehet túlélni ezeket a vészterhes időket.

* Az bizony csak a 4. részből** fog kiderülni a Miracles-rajongók számára.
** ami amúgy a kedvenc részem, mert annyira király

rájöttem, mi hiányzik

A biztonság. A tudat, hogy biztonságban vagyok, hogy van kihez menni, ha bajom van, az otthonos érzés amikor meglátom az épületet, a késztetés, hogy magamtól szóba elegyedjek az ismerőssel, akivel véletlenül találkoztam. Most döbbentem rá, hogy a herman megadta ezt a biztonságot, csak éppen nem szóltak nekem, hogy becsüljem meg. Bár lehet, hogy a szóltak volna, sem becsültem volna meg. Mert nem volt viszonyítási alapom. Most már van.
Most olyan, mint egy rémálom. Mint amikor alvás közben észreveszed, hogy ez bizony egy rémálom, de mivel nem tudsz mit tenni, beletörődsz, és reméled, hogy egyszer majd megszokod. Csak annyi baj van vele, hogy nem lehet felébredni.

Holnap el fogok kezdeni tanulni végre. Most már muszáj lesz. Teljesen új most a rendszer, ezért könnyen előfordulhat, hogy a társaság háromnegyede kibukik félévkor. Csak éppen erről még nem tudunk. Senki nem mondta még, hogy lesz a félév. De ha valaki figyelmes, és nem másnapos szemekkel ül be órákra, érezni lehet már a levegőben a feszültséget, és ha nem részegen megy be órákra, akkor észre lehet venni a dolgot. És én a maradék egy negyedben szeretnék benne lenni. Igazából el sem tudom képzelni magamról, hogy elküldjenek a többiekkel együtt. A száz nappali hallgatóból, akik most elsőévesek, összesen öt ember, öten jelölték első helyre a ME-t. A százból. Ezt a 168 pontos helyet. Velem együtt. Nem történhet meg, hogy kivágnak. Azt se tudom, mit kell olyankor csinálni.

Össze kell szednem magam, ez egy afféle bátorságpróba, ami próbára teszi a lelki erőmet, és be kell valljam, tényleg próbára teszi. Elég keményen.
Jelenleg egyetlen motivációm van, valahogy túl kell éljem ezt a félévet. És hogy mi lesz utána, hát azt majd meglátjuk. Nem tudom, mi lesz. Annyira csak nem vagyok hülye, valahogy majd csak teljesíteni fogom a tárgyakat, puskázni nem fogok, mert az plusz terhet jelentene. És itt jön az, hogy ezt hallom: "b_sszam meg, akkor hamarabb kellett volna elkezdenem tanulni, így meg fognak húzni, mint állat". Hát ezúton üzenem, hogy küzdeni fogok, ahogy erőmből telik, nem fogom magam könnyen adni.

De előtte alszom egyet. Rám férne már legalább egy hét alvás. Előbb magamat kéne rendbe tennem, és utána minden mást.

ezt láttam ma

Láttam ma egy lezser, hosszúhajú fiatalembert, aki a megállóban elszívta a cigijét, majd elnyomta és óvatosan a kukán lévő csikktartóba tette a csikket.
Láttam ma egy buszsofőrt, aki hangosan és illedelmesen megköszönte, hogy megmutattam a bérletem.
Láttam ma egy szerelmespárt, akik a buszon, mindenki szeme láttára akartak csókolózni, de bénán csinálták.
Láttam ma egy bácsit, aki kiköpött olyan volt, mint Jean Reno.
Láttam ma egy napszemcsis bőrkabátos vagányt, aki hangosan vicceket mesélt a kisbabának a babakocsiban, amit tolt. A kisbaba kifejezetten élvezte.
Láttam ma egy nénit, akinek olyan "nénisen" fel volt göndörítve a haja, és tele volt száraz falevél-darabkákkal, és nem vette észre.

ősz

Csodálatosan szép őszi idő van. Nincs túl meleg, de túl hideg se, csendes szellő fújdogál, a hétágra sütő nap körül pajkosan úszkálnak a bárányfelhők, az utak mentén kétoldalt aranybarna sáncként húzódnak a száraz falevelek.
Nekem meg rohadtul fáj a lábam, mert gyalog jöttem haza az egyetemről. Tapolcán keresztül. 55 perc alatt haza is értem, ami majdnem olyan lassú, mint a busz, csak az a baj, hogy egy fokkal fárasztóbb is, úgyhogy végül úgy döntöttem, hogy nem éri meg, és többször nem csinálok ilyet. A hátam valahol útközben leszakadt, de már nem megyek vissza érte.
Ja, még vissza kell mennem háromra egy duplakémiára, és az uni-hotelnél meg kell vizsgálnom, hogy milyen fák vannak (balekfeladat, növényhatározót kell készítenem az egyetem területéről). És azt is meg kéne valahol tudnom, hogy mikor utalják az ösztöndíjamat.

Valaki infogeek segítsen már légyszi. A bejegyzéseim alatt a láblécben be szeretném állítani, hogy mutassa a címkéket, de akárhogy pakolom a cuccokat az elemek elrendezésében (kommentek, ki írta, mikor írta, qiuckedit ceruza, stb.), a végén elmentem, és nem változtatja meg, nem tudom berakni a címkéket, és az eddig meglévők sorrendjét se tudom megváltoztatni. Már új sémát kezdtem, újra felépítettem, és nem segített. Azt gyanítom, hogy a vezérlősablonoknál kéne valami átírni, de az olyan bonyolult, hogy én így egyedül nem merek hozzápiszkálni. Meg azt se tudom, hogy ha új sablont csinálok, akkor miért rossz még mindig. Mit tegyek?

Arra számítok, hogy az első ösztöndíjam* összege éppen eléri majd a legkisebb hatszámjegyű egész számot, és ha így lesz, fogok belőle venni egy G-Pen F610 grafikus táblát, mert örökös gond, hogy a rajzaimat nehéz felvinni számítógépre, és mert már régóta szeretnék egy digitális táblát, ha már igazi nem lehet itt nekem a szobámba'.
Amúgy meg lassan el kéne már kezdeni az ábrázoló beadandómat, holnap a legvégső határidő, és legalább 3 óra míg elkészül.

* négy ösztöndíjból eddig kettőt megnyertem, a harmadikat pedig meg fogom, a negyedikről meg kivágtak, mert nem volt igazolásom

gondolatok

A pénz igenis boldogít. Hülye, aki azt mondja, nem. Ugyanis a pénz létbiztonságot teremt, ami minden embernek alapvető szükséglete (lenne).

És amúgy meg nagyon-nagyon meg vagyok könnyebbülve, mert épp most ért véget a balekoktatás, arról meg azt érdemes tudni, hogy messze az utóbbi évek legembertpróbálóbb* másfél hónapját tudhatom magam mögött, még lesz egy szóbeli és egy írásbeli vizsga, és el kell külön mennem beb_szatni a Firmáimat, de aki nem ME-s, az nem is tudhat erről szinte semmit, hogy kik azok a Firmák, miért kell őket beb_szatni. De ez így van jól. Külön blogot indíthatnék, ha megpróbálnám elmagyarázni, hogy kik vagyunk, mióta és miért. Ez itt egy más világ, amit jobb, ha távol tartok a blogomtól és csak néha-néha említem meg, ha rá akarom fogni, hogy ez meg ez rossz vagy nem sikerült.
Hú. Ennek a bejegyzésnek nem lett vége.

* de egy szép szó ez is

Ma anyagszerkezettanon tíz perc erejéig újra az alma mater Hermanban érezhettem magam egy hétfői duplamatekban Kati-nénivel. Kihívtak a táblához, és egy térelemen belül elhelyezkedő, (111) Miller-indexű sík térbeli atomsűrűségét kellett kiszámolni primitív hexagonális rácsszerkezetben. Ehhez tudni kell, hogy előbb-utóbb egy paralelogramma fog kijönni, aminek mindkét oldalpárja gyökkettő a. És itt jön be az egyenlő szárú, szabályos háromszög, pitagorasz-tétel, magasság számolás, és elmondhatatlan, mennyire jó érzés volt olyan dolgokat számolni, mint amilyeneket régen a suliban is kellett. Hermanosok, akik még oda jártok és olvassátok ezt a blogot, becsüljétek meg iskolátokat. Nem is tudjátok még, mennyire jó volt oda járni (ahhoz képest, ami itt folyik az egyetemen). Isteni jó volt pitagoraszt számolni a jól bevált módszerrel. Mindenkinek ajánlom. És nagyon örülök most, hogy kiderült, nem vagyok hülye matekból. Jó tanárom volt és jól megtanított. Hű de büszke vagyok most.

Ezen kívül most már nincs olyan sok takony bennem, viszont a tüdőm veszettül fáj, ha köhögök.

A következő, a blog fellendítését és fejlesztését célzó projekt pedig abból fog állni, hogy nekiülök majd egy borús délután, és felcímkézem az eddigi majd' két és fél száz bejegyzésemet. Nagyon sok bejegyzésem van már különböző és azonos témákról, és így könnyebb lesz keresgélni közöttük. Tudom, hogy senki nem fog rájuk kattintani, de hát na. Úgy lesz szép a blog, ha megcsinálom. A közgyűlés már megszavazta, már csak a blogvezetésre hárul a fejlesztési terv megvalósítása.

kémia füzet

Igen, ez a kémia füzetem, és csak a hecc kedvéért rakom ki ide, hogy mindenki lássa, és hogy majd mindenki kárörvendjen, ha meghúznak kémiából, mert nem jegyzeteltem semmit. A felső képen egyébként a kémiatanárom életére éppen kloridvegyületek törnek, és előlük menekül, az alsó kép pedig egy képrejtvény, és aki elsőként kitalálja, kap egy csokit.

Holnapra is tervezek kémiára egy rajzot, de az túlmutat majd az egyszerű diákcsíny fogalmán, az olyan lesz, hogy a fotóblogba is bekerül majd.

böngészőprobléma

Tiszta lassú a gépem. Van úgy, hogy húsz másodpercet kell várni, mire rá tudok kattintani a jegyzettömb menüsorára, és legalább két másodpercbe telik, mire megnyit egy jegyzettömböt. Azóta ilyen lassú, amióta feltettem rá egy akkumulátorfigyelő progit, ami lent jelzi az aksi állapotát és a hátramaradó időt, és ez az egész folyamatosan fut a windows indítása után és pár milliszekundumonként automatikusan frissíti magát. De én sem vagyok ám rest, ugyan nem milliszekundumonként, de azért én is frissítettem magam és meg is néztem mi lehet a hiba. A Ctrl-Alt-Del ilyen esetekben mindig megmutatja a legforróbb kulisszatitkokat. És ekkor ért az első meglepetés. Nem az a hibás, az a kis szerencsétlen akksiprogram. Hanem a Firefox. Összesen két ablak van megnyitva, a blogom és a gmailem, a blgomon se fut semmi extra, hogy zene, nem, semmi ilyesmi, hanem csak úgy ott van magának. Maximum Berci lehet bűnbak de hát most istenem, ne fogjuk már a gép drasztikus lassulását egy kacsára, aki eddig is ott volt és nem csinál egyebet, mint néha mogyorót eszik.
Na és ez a két ablak firefox nem kevesebb, mint 271 ezer K memóriát zabál folyamatosan, és a prociaktivitás 77%-át teszi ki egymaga. Holott az éppen futó vírusírtó is csak 51.000 K-t "csipeget". Ha valaki tud erre valami ésszerű magyarázatot, kérem ne habozzon felvenni velem a kapcsolatot kommentben.

Egyébként az is tök jó, hogy Google Chrome mánia van, én is letöltöttem, hozzásteszem a magamét a világ terméséhez. El is indítom, és akkor jön a következő meglepetés, amikor pár perc használat és kábé olyan öt-tíz külön megnyitott fül után úgy fagy az egész, mint az északi-sark egy különösen hideg téli éjjelen. És nem is olvad fel, csak ha jön a nyár (jó 7-8 másodperc után). És gyakran csinálja ezt. Pedig nem mondhatni, hogy olyan aztadehűdeagyonszkriptelt flashes videós zenés multimédiás mozgó menüs effektes honlapokat nézek, éppen csak szöveg van mindegyiken. De úgy tűnik a sima unicode szöveg már sok a Chrome-nak, még a guglitól se várhatjuk el, hogy a böngészője értelmezni tudja a sima mezei szöveget. Ha valaki erre is tud magyarázatot, ne habozzon, bla bla bla.
Arra viszont jó, hogy ez legalább lejátssza a videókat és a zenéket, nem úgy, mint a FF.

Most akkor milyen böngészőt használjak? Operát? De azt én nem akarom! Egyszer már használtam, de nem tetszett, mert nem néz ki jól. És mert meg kell szokni. Mondjátok, hogy nem csak engem sújt a böngésző-átok!

És ez a bejegyzés kizárólag csak arra volt jó, hogy addig se csináljam meg holnapra az anyagszerkezettan-jegyzőkönyvet. A feladatok már készen vannak, már csak szépen le kéne írni egy fehér papírra, de én ahhoz túl lusta vagyok. Fizetnék, ha valaki megcsinálná helyettem. Komolyan.
Apropó fizetés, az Ella lenyúlta a 2800 forintomat, és csak az utóbbi hónap kamatát, nevetséges 6 Ft-ot hagyott a kártyámon*, úgyhogy holnapután megyek is be és rendet teszek odabent. Arról volt szó, hogy nincs kezelési, és semmilyen pluszköltség sem. Úgyhogy ahhoz tartsák magukat.

* ami ugye azóta csak 5 Ft-ot ér, amióta nincs 1 és 2 Ft

állapotjelentés

Mindkét szemem vörös, a torkomba egy kést szúrtak, az orromból meg takony helyett most már vér ömlik. Ezeken kívül amúgy jól vagyok.

Az a baj, hogy ingerszegény a környezetem. Veszélyes az ilyen, vigyázni kell vele, mert az ember könnyen unalomba fulladhat. Volt egyszer egy csirkém, aki ebbe halt bele, az ingerszegény környezetbe. Nagy kár, hogy az állatok nem értékelik a zenét, vagy nem értenek a művészetekhez, mert frankón fel tudta volna dobni a saját környezetét egy pár festménnyel mondjuk, és akkor már lett volna hobbija, és nem halt volna bele az unalomba. Nem az ormányával festett volna, mint az elefántok, hanem a lábával, beleállt volna egy festékes bödönbe, a csőrét is beletette volna, aztán rásétált volna egy vászonra, és kapirgált volna, meg csipegetett, és a végén kijött volna valami rajz, egy olyan rajz, amit mi emberek nem tudnánk értelmezni, mert ehhez csirkeszemmel kellene néznünk a világot. Ez jó módszer lenne az állatok világképének a vizsgálatához is, megtudnánk belőle, hogy a csirkék milyennek látják a világot. Persze ehhez az kell, hogy a csórikám tudja, hogy ő most éppen fest.
Szóval ingerszegény a környezetem.

És csábít a Következő blog gomb odafönt a sidebaron. A kattintgatós ámokfutó visszatér.

lelki 2

Személyiségem egyik alappillére az, hogy senkit nem engedek közel magamhoz. Még a barátaimat se, még a szüleimet se, senkit. Egy bizonyos fokig természetesen engedem a dolgot, de csakis ameddig a kommunikáció és a szociális kapcsolatok megkívánják, azon túl viszont egy láthatatlan bástyába ütközik, aki túl kíváncsi. Ebből következik, hogy senki nem mondhatja el magáról, hogy ismer. Ez kettős célt szolgál:

1. Ezzel védem magam az esetleges visszaélésektől. Senkiben sem bízom meg teljesen, eddig még nem is találtam olyan embert, akiben 100%-ig lehetne is. És ebből következik a 2.
   
2. Mintegy mellékhatásként ezzel azt kapom, hogy a túlzott érzelmi reakcióktól is megvédem magam, ergó ha valakivel történik valami, akkor nem élem bele magam annyira, hiszen senki sem társ, hanem csak ismerős. Ezért nem hoznak lázba az esküvők és ezért nem sírok a temetéseken. Ezért nem borulok ki lelkileg. Ki-ki eldöntheti, hogy ez előny vagy hátrány.
   

Lehet, hogy másnak furcsának tűnik, de én ebből merítek erőt, ebből vagyok képes józanul ítélkezni, és így nem okoz nehézséget feldolgozni az esetleges traumákat sem. Ez a lelkierőm. A baj csak az, hogy így a szerelmi jellegű kapcsolataim esélye egyenlő a 0-val, az eddigiek is ezért fuccsoltak be.

A Herman közösségi életébe egy idő után sikerült beilleszkednem, ezért az utolsó években már nem volt olyan feltűnő ez az egész, azonban az egyetem sokat rontott a dolgon, mostanában sokkal élesebben jelentkeznek a tünetek. Ezért írtam ezt most le.

a csoda

Reggel, miután fél tízkor felkászálódtam az ágy gyanánt használt szivacsomról, kómás fejjel az első dolgom volt buszt nézni magamnak. Miután kellőképpen megnyugtattam magam, és elképzeltem az óra számlapján azt a két órát, ami indulásig volt még, leültem tévézni, bekapcsoltam, először csak a hangot adta ki, a képcső éppen apró kis szikrakisülésekkel készült az első elektronnyaláb kilövésére a bal felső sarokba, és akkor láttam, hogy az egyetem rektorával nézek szembe. Ő volt a tévében, és arra buzdított, hogy járjunk egyetemre. Na ez volt az a pillanat, amikor megsejtettem, hogy ez nem lesz egy átlagos nap.
Jól sejtettem, mert alig két órával később olyan dolog történt, ami tényleg csoda. Megállt előttem a 29-es. Hogy átengedjen az úton. Egy olyan zebrán, amit egy hete festettek fel. És a megálló után tíz méterrel mégegyszer megállt, csakis azért, hogy engem (és egy bögyös barna cicát) átengedjen a zebrán.

előkészítő, ami átmegy lelkibe

Sosem tanulok a hibáimból :) Dénes már megszokhatta, hogy sose hallgatok rá, illetve nem az, hogy nem hallgatok, hanem csak nem veszem komolyan néha, de hát én már csak ilyen vagyok, próbálok a magam ura lenni, igazából meg egy pirítóst is lusta vagyok összedobni, inkább éhen halok. De most megerőltettem magam, és bánom, hogy sose veszem komolyan a legjobb barátom. Emlékszem még ahogy megismerkedtünk*, az úgy volt, hogy éppen Gyuricza tanárnő tartotta asszem csütörtökön az irodalom előkészítőt a gimiben, este volt, olyan hét körül, ha jól emlékszem, és ez volt a harmadik alkalom, és az előző kettőre egy korábbi időpontban mentem, és az nem volt jó, ezért akkor először a későbbire íratkoztam, és természetesen el is késtem. Nem nagyon, éppen csak néhány percet (na jó, pontosan 15 percet és 41 másodpercet), de ez éppen elég volt arra, hogy ne legyen helyem megérkezéskor, már csak Dénes mellett volt egy elől, meg asszem hátul is volt egy, éppen indultam volna hátra, amikor Gyuricza szólt, hogy oda üljek előre, az ablak felőli padsor második padjába. Dénesnek világoskék/kék tolltartója volt, talán delfinek voltak rajta, és olyan jól összehaverkodtunk, hogy utána mindig egymás mellé ültünk.

Még arra is emlékszem, hogy a korábbi csoport egyik óráján éppen egy történetet olvastunk abból a honfoglalós mesekönyvből aminek egy arany szarvas alakú rézveret volt a borítóján, és a történet egyik mondatának nem volt értelme, és én meg erősen elgondolkoztam rajta, hogy mi lehet itt a baj, és nem vettem észre, hogy a többiek és Tanárnő se vette észre a hibát, és már továbbmentek, de én meg akartam fejteni a titkot, és csak azt vettem észre, hogy Tanárnő kérdez tőlem valamit, de hirtelen nem tudtam válaszolni, és Tanárnő meg azt mondta, hogy talán figyelni kéne órán. Én erre akkor őszintén szólva egy kicsit megsértődtem, de hát most mit tegyek, tényleg nem folytathatok nyelvészeti kutatómunkát egy előkészítő foglalkozáson.

Panaszkodnak rám a barátaim, hogy túl keveset vagyok velük. Igen, ez részben igaz, de két oka van. Az egyik ok fizikai, mostanában túl sokat vagyok beteg, és érthető módon emiatt nem szívesen mozdulok ki otthonról. De komolyan. Volt már 41 fokos lázam, de olyan eddig nem fordult még elő, hogy három hétig folyamatosan köhögjek, és nem javul az állapotom, csak nagyon-nagyon lassan. Én közben egyre fogyok, alig eszem, alig iszom, ez így nem kóser. Egy kisebb csoda kéne ide.
A másik ok szellemi, én agyilag nem vagyok képes olyan erős érzelmeket érezni mások iránt, mint a többi ember, de erről nem én tehetek, egyszerűen ilyen az agyam. Ez nem azért van, mert semmibe veszem a barátaimat (bármennyire is így tűnik), nem azért van, mert haragszom rájuk, nem azért, mert szégyellem őket, hanem egyszerűen csak azért, mert nem igénylem annyira a társaságukat. Ezt el kell fogadni, nincs mese. Én világéletemben ilyen voltam, ilyen is maradok. Ettől még ugyanúgy szeretem a barátaimat, csak éppen ehhez nincs szükségem arra, hogy velük legyek.
A következő bejegyzésem tudományos legyen, vagy az is lelki?

* és remélem nem veszi zokon, hogy el is mesélem ország-világnak

Az egyik felfogás szerint megkérdezhetném magamtól, hogy értem-e el valami fontosat az életben, hogy elmondhatom-e magamról, hogy tartalmas életem van/volt, hogy nem hiába éltem, hogy mindenkit maximálisan boldoggá tettem-e az évek során, hogy megtettem-e, amit ember megtehet.
A másik felfogás szerint azt mondom, ezt ráérek még pár tíz év múlva megkérdezni magamtól. Bele is írom a mobilomba emlékeztetőnek.

Aztán majd 40 év múlva éppen WC-re megyek a vállalatnál, ahol ugyan elég pénzt keresek, de utálom a főnököt és a munka is dögunalmas, ilyen hivatali patkány vagyok, és a WC-n elkezd pittyegni a mobilom, és megkérdezi tőlem, hogy elégedett vagyok-e az életemmel.

náthás testben ép lélek

Gyakorlatlan/alkalmi blogolvasónak úgy tűnhet, világbajnokságot nyertem nehézsúlyú egyetem-szidásból, és hogy biztos nagyon utálom is mint a szart, hogy ennyi bajom van vele, és hogy csakis bajom van vele.

Pedig így, hogy lassan második napja még csak hírét se hallottam se a csoporttársaimnak, se magának az intézménynek, kezd barátságosan kinézni. Mint egy mumus, ami csak a fantáziámban létezik, de a valóságban nem.
Kénytelen leszek lassacskán be-be járogatni órákra, hogy emlékeztessem magam az utálat fogalmára és tárgyára.

Lassan így a régi, a jó öreg sokbejegyzéstírós koppányos énem is kezd visszatérni, a káromkodós kohászos énem meg szépen lassan háttérbe szorul. Jó is ez így, mert tulajdonképpen én anyagmérnöknek jelentkeztem, fogalmam se volt, hogy az tulajdonképpen a kohászat csak átnevezve. Így történhetett, hogy bekerültem egy rakás büszke, önérzetes, sört és minden mást* vedelő, cigiző, ordibáló, duhajkodó fémkohász közé, és hogy ezek azt akarják, hogy közéjük tartozzak.
De én lelkileg erős** vagyok, (ebben némileg az aspergerem is segít,) és eddig úgy néz ki, sikerült megőriznem integritásom és individualitásom a campus társadalmában. Az a jó, ha a koppány koppány marad. A szabadszájú (káromkodós) és sokáignemposztolós blogírásról tehát le fogok szokni. Vivát Koptschek Avenue!
Basszus, most vettem észre, hogy teljesen vérben van a bal szemem. Nem is értem, hogy látok még ki rajta. Na megyek feküdni, csá.

* csak tartalmazzon alkoholt
** :g

Délután van, és mostanában ritkásan fordult elő, hogy naponta két bejegyzést is postoljak. Egészen idáig. Már kicsit jobban vagyok, öntöm magamba a keserű kamillateát mint a cukrot, és szerencsére el is fér bennem, mert a reggel tapasztalt takonymennyiség kábé felét már sikerült testnyílásaimon kiürítenem (, főleg a felső kettőn). És most pedig olyan gondolatok kucorogták be magukat a fejembe, hogy tojok én az egész világra, ha nem megyek egyetemre, akkor nem is fogok az egyetemi énemmel foglalkozni. Ha akarnak valamit, majd a rektori felhív vagy ímélt küld, a rajz beadandókat meg megpróbálom a lehető legtovább halogatni. Mindenesetre most inkább megyek tévézni, és közben azt tervezgetem, hogy holnap is itthonmaradok.

kényszerpihenő

Táppénzen vagyok, önhatalmúlag úgy határoztam, hogy adok magamnak egy szabadnapot. Egy egész nap, itthon, és ma nem fogok aggódni semmi miatt*. Tegnap jött egy csávó, apa személyes számítógépes szakembere, aki valamiért engem mindig egy fáraóra emlékeztet (kopasz, görbe orr és határozott szemöldök), és megcsinálta a netet, ami egészen tegnap éjfélig működött is, de ma reggelre elszállt mint a fecskék ősszel. A telefonnal együtt. De szomszédnak működik, igen, az megbízható, ha öt milliárd év múlva a Nap felperzseli a Földet, a szomszéd wifije még akkor is állni fog és sugározni.

Már tegnap reggel előre tudtam, hogy direkt itthon maradok, és előre örültem, egy csomó témát találtam, amiről ma írni fogok, de már elfelejtettem mindet. Muszáj is most itthon maradnom, mert a teljes bal fejem be van gyulladva, a füleim be vannak dugulva, valszeg nem mással, mint takonnyal, az orrommal ugyanez, valszeg az is takonnyal van tele, ráadásul a szemem is be van dagadva, valszeg a takonytól de nem merek találgatni, hogy mitől. Egész éjszaka nem kaptam rendesen levegőt, így a fájós torkomon keresztül voltam kénytelen lélegezni.
Az van, hogy már legalább harmadik, de minimum negyedik hete vagyok hol beteg, hol nem. De köhögni eddig négy hete minden nap köhögtem. Ez nem állapot. Amióta egyetem van, beteg vagyok. Lehet az lesz, hogy ott fogom hagyni a francba az egészet**.

* kivéve persze a három beadandó ábr.geom. cuccot, ami mind holnapra kell
** vagy az egyetemet vagy a betegséget vagy mindkettőt

az öt fa

Elneveztem öt gesztenyefát. Minden áldott nap találkozom velük amikor egyetemre megyek, látom, hogyan hullajtják termésüket és leveleiket, lévén betonba ágyazva semmi esélyük arra, hogy utódokat neveljenek, mégis büszkén tartják magukat dacolva az időjárással és az idő vasfogával. Úgy gondoltam, legalább egy nevet megérdemelnek, rajtam kívül úgyse jutna eszébe senkinek nevet adni nekik.

A megállóval közvetlenül szemben álló három fával kezdtem, jobb szélső lett Elemér (középső képen). A középsőt Álmosnak kereszteltem, a bal szélső meg Nándor lett (baloldali képen). Mivel eléggé rakoncátlanok, és egy képre nehezen lehet őket bezsúfolni, itt külön láthatóak:

Igen ám, de ekkor vettem észre, hogy a megállótól odébb is ott árválkodik még két gesztenyefa, azért mégse maradjanak le ők sem, a baloldali lett Mr. Patrik, mellette pedig Benő, a jobboldali képen ők láthatóak. Hogyha valaki tehát a képek sorrendjében nézi őket, vagy a temetőnél nyugati irányba halad, a következő sorrendben találkozhat velük: Nándi, Álmos, Elemér, Mr. Patrik, Benő.
Ezek után legközelebb aki arra jár, legyen szíves a nevükön szólítani őket, nehogy megsértődjenek. Jah, igen, Nándor azt üzeni, hogy nem bánja, ha Nándinak becézik.

évnapra

Most valami frappánsat kéne írnom, mert hát jeles nap ám a mai, de egyre csak az Ábr.geom. beadandó jár a fejemben, aminek holnapra késznek kell lenni, de ha megkérdezem az agyamban kószáló gyenge ívkisüléseket, azt mondják, hogy az bizony nem ma fog elkészülni. És hogy valami rendhagyó is történjen már végre, nem azt fogom leírni, hogy milyen napom volt ma, hanem hogy milyen lesz.

Most levágom magam a tévé elé, és éppen akkor kezdődik valami írtókirály dokumentumfilm az emberi agy működéséről, vagy valami világszenzációs tudományos felfedezésről. Egészen addig fogom ezt nézni, amíg eszembe nem jut, hogy futnom kéne a buszhoz, de mázlim van, mert a filmnek is épp akkor van vége, nem maradok le semmiről. Ez kábé 11 körül lesz, mire felérek a megállóba a busznak már öt perce el kéne mennie, de pont engem vár. Utána a fogorvos a félszáz lepedő helyett ingyen fogja megcsinálni a fogaimat, utána bemegyek az egyetemre, ahol kiderül, hogy az összes pályázatot és ösztöndíjat én nyertem, utána a tanár megírja helyettem a kémia ZHt, és a többiekét úgy javítja ki, hogy csak nekem legyen elégséges. Utána meg megyek haza, mert az este héttől esedékes daltanításra vissza kén' érni. Már az is kisebb csoda lenne, ha a 29-es megvárná, amíg szépen lassan leszállok a 67-esről, szépen nyugisan átgyalogolok az út másik oldalára, majd egyenként szedve a lépcsőket felszállnék rá (a 29-esre), és vigyorogva odaszólok a sofőrnek, hogy szép napunk van ma.

A daltanítás után hazamegyek az utsó busszal, persze az is megvár, a buszon véletlenül találni fogok egy zsák pénzt a zsákon a nevemmel, és egy cigányfamília fog vigyázni rá, és ha meg fogom kérdezni, hogy miért nem lopták el, azt fogják mondani, hogy azért, mert az én nevem van rajta*, és különben is, ők nem olyanok. Aztán a busz egészen hazáig fog vinni, ide a kapu elé, illetve nem pontosan ide, mert kicsit előbb fog megállni, hogy nehogy levigye a Porsche cabrióm tükrét, ami meg itt a kapuban áll. De jaj, a busz így pont egy pocsolya előtt állt meg, de semmi baj, már látom, ott fut az egyetem rektora, hasra veti magát a pocsolyába, és mondja, hogy lépjek a hátára, nehogy vizes legyen a cipőm. Miközben ilyen módon szállok le a buszról, elmondja, hogy öt évre előre minden félévemre beírták a jelest, a diplomamunkámat is megírták helyettem és meg is védték, és mivel így én lettem a legkiemelkedőbb egyetemi polgár, az egész egyetemet nekem ajándékozzák, tegyek vele, amit akarok. És szól, hogy az Ábr.geom. beadandóm véletlenül magától megrajzolódott. Szóval ez vár rám a nap végén.
Most tisztára elérzékenyültem, nem tudom folytatni.

* Tudnak olvasni.

éppen ez megy a tévében

Az éppen nem betegállományban levő családtagjaim áhítattal nézik a celeb vagyok, menekülj innen első* adását. Már tegnap, a nyálas amerikaizászlós hazafis amerikaitörténelmes Ketrec Nicolasos film** alatt is fent a kis sarokban villogott a visszaszámlálás, hogy még huszonkét óra van a műsorig. "A külföldön hatalmas népszerűségnek örvendő" világos, persze, még manapság is vannak, akik nem tudják, hogy működik a távirányító. És hogyan nem tűnik fel senkinek, hogy a Survivor dzsundeles másolatában a celebek*** állítólagos szenvedései mögött ott áll egy kajával, piával, nővel, mindennel felszerelt stáb. Meg azt se értem, hogy ha az a lényeg, hogy a sztárok haza akarnak jönni a kényelembe (ez volt a cikkben), akkor minek mentek el? Kényszerítették őket, vagy mi? Ahhoz képest elég vidámak. Az már más kérdés, hogy a celebek háromnegyedét még csak látásból se' ismerem, akkor meg mitől celebek.
Már azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ezt is a bigbráner játékgyáros Endemol készíti, direkt meg is fogom nézni a végén a főcímet. Másokat is sarkallok arra, hogy ezt tegyék. És ha megjelenik a kék azonosítatlan formájú logó, akkor én, mint a Bázis-Szocializáció Tanszék jelenlegi dékánja, indítványozom, hogy írjunk petíciót a holland cég munkájának beszűntetésére, ne keserítsék meg minden évben a nézhető filmtermést.

* bárcsak kisérleti lenne, akkor drukkolonék, hogy az egész fuccsoljon be, de a magyar lakosság intelligenciaszintjét és az RTL hazudós nézettségi adatait figyelembe véve nincs sok esély rá.
** szó se róla, izgi film volt amúgy. Csak a címét nem találták el. De azt nagyon nem. Amerikainak kéne lennem, hogy azt mondjam rá, elfogadható film. De nem akarok amerikai lenni semmi pénzért.
*** ez a szó is megérne egy misét. A "sztár" immáron nem kielégítő fogalom. Nem, kérem. Ma már celebek vannak, nem sztárok, és még csak nem is hírességek, mert az magyar szó, és fúj.

A fotóblogom átmenetileg nem üzemel, de semmi ok pánikra, csak egy kis karbantartásról van szó.

Update: Vili, most már okés. Csak annyi történt, hogy új címet kapott, de mivel nem akarom, hogy általános méltatlankodás legyen amiatt, hogy mindenhol át kell írni a linkeket, mindenkit megnyugtatok, hogy nem kell átírni a linkeket. Továbbra is működik a kopfoto.blogspot cím, csak annyi a különbség, hogy ha betölt, nem kopfoto lesz az oldal címe. Pánikra tehát semmi ok, nem történt semmi baj, minden ugyanúgy működik, mint eddig.

Nincs most sok kedvem írni. Gondolom észrevettétek. És tudjátok, hogy ebben mi a jó? Hát az, hogy így több idő marad képeket rajzolgatni.
Ezenkívül időm sincs sok, hétfőn és pénteken kívül minden nap éjfél után érek haza. A balekoktatás miatt. Kegyetlen. És még két hét. Hétfőn alá kell íratnom egy tanszékvezetővel egy papírt, miszerint az egyetemen 2009-től sebes szálló* nyílik, meg kell keresnem utána egy "Magnum" nevű egyént, és meg kell kérdeznem tőle, hogy kell nőzni, és ha nem válaszol, akkor meg kell kérnem, hogy mutassa meg az árnyékgitárját. És ha ez nem lenne elég, egy héten belül kell készítenem egy min. 20 centi magas, pontos méretarányos 3D-s modellt a 3-as, 4-es és 5-ös kolik előtti szobrokról (egy csille, három fogaskerék és egy öntőüst), és mindezt kartonpapírból és alufóliából. Szal lesz dolgom most a hétvégén. Viszont ma kizárólag semmittevéssel töltöttem a napom. Jól is esett, csak így hamar elmegy.
És hogy a pánikhangulat is meglegyen, már megint tervbe van véve egy új dizájn a blognak.

* Ammeg miarák?