Pesti kiruccanás. Hajnalban elindultunk azzal a határozott tervvel, hogy végigsétálunk a lánchídon és benézünk a Mammut könyvesboltjaiba, ehelyett több, mint három óra ment rá a természettudományi múzeumra, mert én először voltam ott, és olyan voltam, mint egy izgatott ötéves kisgyerek, azzal a különbséggel, hogy az ásványtani résznél a legkisebb homokszemcse összetételét is külön elolvastam és kiselőadást tartottam róla hogy az pontosan mi és miért fontos és mire használják. Állati jó volt, az ásványos részleg tetszett a legjobban, az ott lévő vegyületek 80 százalékáról már rengeteget olvastam, de sose láttam még, hogy néznek valójában ki. Meg volt olyan is, amin mindenki más elámult volna, én meg csak meh. Mivel abszolút lelkesek voltunk, mint két gyerek a vidámparkban, az összes részlegre vettem belépőt. A dínókertre is.
A hím scelidosaurus félig megemésztett béltartalmával éppen megeteti kicsinyét, miközben a háttérben a susnyásban a triászból fennmaradt ősi ragadozó, a trabant várja leendő prédáját. Soon...
Érdekesek voltak a mókusok, a pele, a motmot, a majmok ijesztőek voltak, meg a többi antropoid állat is, a növények nem nagyon érdekeltek minket, a rovarkiállításon is csak átfutottunk, az érdekesebbek már úgyis ott voltak a az állatos részlegnél. A fotókiállítás állati szép volt, mindegyik képet szívesen elnézegetném a saját falamon, idegenek fotosopolatlan képeire ritkán mondok ilyet.
Megnéztük a magángyűjteményes tárlatot is, de már nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy egyből elmetróztunk a Mammutba, a mekiben teletömtük magunkat, aztán az LV-8 projekt első használható prototípusát kellett leszállítanom az unokatesóm munkahelyére, ez volt a másik fontos projekt amit el kellett intézni ma. Ez lesz az, ami szét fogja zúzni az élelmiszerpiacot.
Aztán késő volt, úgyhogy húztunk haza, a vonaton is alig volt helyünk, de végül élelmesek voltunk. Hát, ennyi. Találkoztunk Tokával.