Pesti kiruccanás. Hajnalban elindultunk azzal a határozott tervvel, hogy végigsétálunk a lánchídon és benézünk a Mammut könyvesboltjaiba, ehelyett több, mint három óra ment rá a természettudományi múzeumra, mert én először voltam ott, és olyan voltam, mint egy izgatott ötéves kisgyerek, azzal a  különbséggel, hogy az ásványtani résznél a legkisebb homokszemcse összetételét is külön elolvastam és kiselőadást tartottam róla hogy az pontosan mi és miért fontos és mire használják. Állati jó volt, az ásványos részleg tetszett a legjobban, az ott lévő vegyületek 80 százalékáról már rengeteget olvastam, de sose láttam még, hogy néznek valójában ki. Meg volt olyan is, amin mindenki más elámult volna, én meg csak meh. Mivel abszolút lelkesek voltunk, mint két gyerek a vidámparkban, az összes részlegre vettem belépőt. A dínókertre is.

A hím scelidosaurus félig megemésztett béltartalmával éppen megeteti kicsinyét, miközben a háttérben a susnyásban a triászból fennmaradt ősi ragadozó, a trabant várja leendő prédáját. Soon...
Érdekesek voltak a mókusok, a pele, a motmot, a majmok ijesztőek voltak, meg a többi antropoid állat is, a növények nem nagyon érdekeltek minket, a rovarkiállításon is csak átfutottunk, az érdekesebbek már úgyis ott voltak a az állatos részlegnél. A fotókiállítás állati szép volt, mindegyik képet szívesen elnézegetném a saját falamon, idegenek fotosopolatlan képeire ritkán mondok ilyet.
Megnéztük a magángyűjteményes tárlatot is, de már nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy egyből elmetróztunk a Mammutba, a mekiben teletömtük magunkat, aztán az LV-8 projekt első használható prototípusát kellett leszállítanom az unokatesóm munkahelyére, ez volt a másik fontos projekt amit el kellett intézni ma. Ez lesz az, ami szét fogja zúzni az élelmiszerpiacot.
Aztán késő volt, úgyhogy húztunk haza, a vonaton is alig volt helyünk, de végül élelmesek voltunk. Hát, ennyi. Találkoztunk Tokával.

Azóta megint eltűnt a pályázatom, de Józsinak meg az egész regisztrációja, úgy mint nekem egy hete, úgyhogy ma délután a két, pályázatírásra szánt drága órát arra basztuk el, hogy az elérhetőségét kerestük ezeknek a gyökereknek, akik egy életveszélyesen instabil szart eresztettek rá élesben a jónépre, gratulálok, szép döntés volt. Igazából csak meglepődtünk, ennyi informatikai balfaszkodást még sohza nem láttunk egy helyen és egyszerre, pláne nem a kormány egyik kiemelt portálján.

Valaki nagyon megijedhetett még rajtam kívül, mert az előbb visszacsinálták a pályázatom.

Ezt a plakettet meg ma reggel formáztam és öntöttem alumíniumból.

Na most az van, hogy aki ismer engem, az megmondhatja, hogy ritkán, tényleg igazán ritkán vagyok ennyire extrémen nagy mértékben agyilag felkúrt állapotban. Remeg a kezem. Ilyen még nem volt. Az állami pénzből összehozott elektronikus pályázatkezelő rendszerről van szó, amiről köztudott, hogy kábé annyira kezelhető, mint egy hómméd, windows-pistikék által a koliban összebaromkodott béta verziójú neptun koppintás, amivel maximum obszcén poénokat űzni lehet, de mást már nem. Én, ÉN bazdmeg különb rendszert hozok össze, ha selejtrészegen leokádom a képernyőt. Szóval ez a rendszer egyik pillanatról a másikra elfelejtette, hogy valaha lett volna egy olyan pályázatkezdeményem, amit már egy hete csinosítgatok hogy kurva tökös legyen, az egész életem benne volt basszameg, minden egyes karakter fárasztó szellemi vajúdásban született hosszú órákon keresztül, meg kilométeres gyalogtúrákban, levelezésekben és papírmunkákban a TO-főnök-itthon háromszög vonalán. És most itt ülök, és nem tudom mit mondhatnék, nem tudom mit mondhatnék az adminnak címzett levelemben. Talán megkérdezhetném, hogy egy betanított piros seggű mandrillra bízták rá a portál kezelését, vagy esetleg valamelyik törekvő, protekciós, hétmérföldes faszkalap menedzser szellemi fogyatékos unokabátyjára. Talán megkérdezném, hogy hol végezte nagyszerű tanulmányait, melyik intézményben, megkérdezném tőle, hogy az állásinterjúján miket kérdezett tőle a felvételiztető kolléga, de szerintem inkább nem kérdeznék tőle semmit. Egyszerűen csak hálát adnék neki, hogy most legalább a regisztrációmat nem felejtette el a rendszer úgy mint egy héttel ezelőtt, és így legalább van lehetőségem felvenni vele a kapcsolatot.

Vagy egyszerűen csak szájba basznám, úgy ahogy az efféle problémákat eredményesen kezelni szokás, és megmondanám neki, hogy ha már az apja, a tanára, a mentora, konzulense, vagy a főnöke nem tette ezt meg eddig, akkor most én.

A sziltan zh-n közepesen gyengén teljesítettem, és most nagyon pánikba vagyok esve, mert a tanár magától értetődőnek veszi, hogy 3 félévig tanultunk mechanikát (not) (én vagy 7-ig...), és hogy szigorlatoztunk is belőle (not), és emiatt a követelményeket sem mondta el eddig, és nagyon pánikba vagyok esve, mert nem tudom, hogy a közepesen gyenge teljesítményem az most akkor pótlást jelent, vagy nem.
Mindenesetre köcsög dolog volt ez.

Számomra a legmeglepőbb dolog a technika világában az, hogy az MMS nem halt még ki a picsába. De már haldoklik, már csak egy linket küld, hogy logolj be a telenor onlájnba, és ott majd megnézheted. Persze, még majd külön böngészőt nyitok, külön netre csatlakozom és külön belogolok, persze.

Ebben a számban 60 másodpercenként átlagosan 61,4-szer hangzik el a FUCK szó.

A mai negyven milliós kérdés: A kétéltűek háromüregű szívének és az osztrák zászlónak mi köze van a forradalomhoz?

ötlet

Jó öt percen keresztül azon gondolkoztam, hogy mivel kurvára nem lesz időm (= kedvem) megírni a TDK-mat két héten belül, ki lehetne-e adni alvállalkozásba. A dolog úgy működne, hogy rézhulladékból csapdát állítanék mondjuk odalent a marx téren, öt perc múlva visszadzsalnék, és TÁDÁM!!!!, máris ott van vagy 3 rétinigger, meg az ő teljes családjuk, azaz kb. 50-100 barnabőrű testvér a csapdában. Aztán hazaszállítanám őket, és megmondanám nekik, hogy kezdjék el írni de most azonnal amit diktálok, és cserébe kapnak tőlem kólát meg csipszet, vagy tököm tudja hogy mit esznek ezek a vadak, majd utánanézek a wikipédián.

Szóval elterveztem hogy majd a napi betevőért cserébe megíratom velük és TÁDÁM!!!, instant infinite profit, de aztán eszembe jutott, hogy 1) nem igen engedném őket semmilyen saját eszköz közelébe, nehogy a hiperpigmentáció fertőzőnek bizonyuljon, és 2) nem is hiszem, hogy tudnának írni.

Úgy tűnik kénytelen leszek mégis magamnak, a csudiba.

Zárójelben megjegyzem, hogy az általam üzemeltetett levlistáról véletlenül lemaradt egy srác, mert nem volt első órán (sem), utána meg baszott felvenni velem a kapcsolatot. Egyébként tud róla, csak valszeg leszarja. Ennek következtében persze az eddigi házijaira az ötven valahányból eddig 0 pontot szedett össze. Ez neki főtárgy lenne, nekem meg már van belőle év végi ötösöm.

Mindegy, nekem egyéb fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom.

Egyébként ez pont az a díszkohász volt, aki a beíratkozásnál beszólogatott nekem. Karma.

A tárgyról egyébként még annyit, hogy a többieknek ugye ez főtárgy, én meg már évekkel ezelőtt ötösre abszolváltam szakirányon, de felvettem szabadon választhatónak idén, de nem fogadtattam be, hanem rendesen járok is órákra, mert ennek több előnye is van:
- egy év múlva úgyis záróvizsgáznom kell belőle (megint), szóval nem árt, ha még egyszer , MSc szinten végighallgatom.
- sok kedves évfolyamtársam most hallgatja először, így tudok nekik segíteni. Nekem nem telik sokból ez az egész tárgy, de nekik igen, és nekik tétje is van. Engem meg a jószándék vezérel.
De ha valaki benyögdécsel nekem, az rábaszott.

Körbeért egy év a hegytető-projekten. Szép év volt, és gyorsan eltelt. Még sok szép és gyors év fogja követni ezt is.

Megforrasztgattuk a kábelecskénket, kiderült, hogy a vezeték egyik pólusa egész egyszerűen nem volt hozzáforrasztva a csatlakozóhoz, hanem csak úgy egymagába' lógott a nagy semmiben, és csak a jóisten gondviselése tunneling-effektus volt idáig az, ami keresztülhajtotta az elektronokat a sok nanométernyi vákuumon levegőn. Látjátok gyerekek, a kvantummechanika meghálálja, ha az ember rendesen megtanulja.

A mai nap meg azzal kezdődött, hogy megérkezett az akusztikus effektpedál, amit M szülinapjára rendeltem július végén egy magyar üzletből. Ezzel mindenki nyert, én rengeteg stresszt amire nem volt szükségem, az áruház több profitot, M pedig egy jobb típusú effektpedált, mint amilyet eredetileg szántam.

Aztán utána egyből be is üzemeltünk és zúztunk, sikeresen lenulláztam egy kábelt a semmivel, azzal hogy tartottam a kezemben a levegőben, és mikor bedugtam akkor meg semmi, de annyira, hogy még csak nem is recseg, csak némán vigyorogva les, mint a szfinx. A jó hír az, hogy nem a gitárnak van baja, a rossz hír meg az, hogy csak egy ilyen kis félholt pótkábelem van, amit már számítógépre sem lehet kötni, így kénytelen voltam ezt is az erősítő elé tett mobilommal felvenni, ez mekkora gáz már, tiszta ciki, lőjetek le. (Mint az a gangnam-sztájl flashmob vagy mifasz csütörtök reggel az főbejárat előtt az egyetemen, azon is csak a résztvevők mulattak, de szerintem ők is csak zavarukban, annyira arcpirítóan gáz volt. Ahogy kábé minden más a világon, aminek a gangnamhez és a flashmobokhoz köze van.) Pedig maga a kábel úgy néz ki, mint ami három atomholokausztot is túlélne egymás után, de ezek szerint mégis csak egy szar. De fojtogatni még jó lesz majd, a pasast a hangszerboltban, aki eladta nekem.

Azt meg nem tudom hogy régen több kurva volt-e, de a kortársaink jelentős része épp most válik azzá, a szemünk láttára. Nem mintha ez meghatározó tényező lenne bármiben is.

A végére pedig egy szép vendégposzt, hogy szépen legyen vége ennek a posztnak.

FALSE. A fény 1,28 másodperc alatt ér a Holdra, ami a gifen 2,254 másodperccel tovább tart. Ez +176,1%-os eltérést jelent, ami akkora nagy, hogy már-már nevetséges. Ez a különbség egyébként abból adódik, hogy konfigurációfüggő, mennyi idő alatt dolgozza fel a böngésző a gifet, elképzelhető, hogy szélsőséges esetben egyes emberek számítógépe pont olyan sebességgel játssza le, amilyennel kell.

Ma azon kívül, hogy délután valakit elütött a villamos a hermannál, és emiatt öt teljes órára megbénult az egész város, nem is igazán történt semmi említésre méltó. Odaengedtek egy téós géphez. Mióta diplomám van, feltűnően kedves velem ott mindenki. Nem merem elképzelni, hogy vajon miért. Publikációs jegyzék frissítve +6 elemmel, vagányabb vagyok, mint eddig hittem. A joghurtba szórt franciadrazsé nagyon finom tud lenni, és olcsó. Jó hogy most eszembe juttattam magamnak, már épp gondolkoztam hogy mit kéne enni.

Reklámozom az öcsémet. Most dobta össze pár napja ezt a lapot a bandájának, mert ő amúgy webprogramozó vagy mi. És mellékállásban híres dobos.

Ha én valaha pályázatot írnék ki, akkor a rendszer élesítése előtt azért egyszer legalább megpróbálnék jelentkezni, hogy nincsenek-e a kiírásban vagy a jelentkezési folyamatban olyan ordas baromságok vagy félreértelmezhető dolgok, amelyek azt egy analitikus elme számára gátolhatják. Sikítva futok ki a világból, amikor rájövök, hogy egyes helyekre ugyanazt az adatot kérik, csak máshogy hívják. Azt hittem, ez csak a felsőoktatási ösztöndíjrendszer sajátossága, hogy minden adatnak hat különböző neve van, és minden dokumentumban más. De ezek szerint nyilván nem. Meg hogy amikor látom, hogy el van írva a pályázat azonosítószáma, és akkor én most ha jelentkezem, akkor az elírt számot írjam oda, vagy az igazit?
Egész nap ezzel cseszkődtem, 20 féle különböző feltöltendő dokumentumot kérnek, gyakorlatilag az egész életem, ilyen mellett még a házimra sincs időm, amivel szintén cseszkődni kéne. Fél napig tartott mire kilegóztam, hogy lehet egy karakterisztikus röntgensugár intenzitáskülönbségéből meghatározni az XRD-berendezés nikkel szűrőjének vastagságát. Múlt héten ilyenkor erre a mondatra még úgy néztem volna hogy WTF is dat shit, most meg nézzenek oda, tömegabszorpciós koefficienseket számolgatok nagy bőszen, és profi vagyok elemek különböző nyakatekert angol termofizikai táblázatainak kiguglizásában, ki érti ezt.

Kidolgoztam a belem mára, pedig be se mentem. És még egy TD konferencia előtt állunk, mi lesz itt még ha most nincsen.

Amikor nem figyelek oda, akkor M ezt azzal bosszulja meg, hogy mindenféle félhivatalosnak szánt dokumentumaimat garázdálkodja össze rajzolt lovakkal és nyuszikkal és muszmusz feliratokkal. Elmentünk mikulásfigurát venni. Október közepén.

Lassan már alig marad miről blogolni. A jelenlegi három projektemből kettőt a főnökség titkosított ugyebár még tavaly, a harmadik meg nem céges, de az hozza majd a rahedli pénzt, úgyhogy már csak azért sem ildomos megosztanom a részleteket. Aztán ott van még a pályázat amire pályázni akarok, olyan szívesen kibeszélném azt is, hogy mennyire okádék a rendszer amiben regisztrálni kell, az infó faktos kisöcsém jobb login formot tudna összerakni részegen, meg mennyire gagyi, összecsapott fércmunka az egész kiírás úgy ahogy van, de anyázni is majd csak azután fogom majd, miután megnyerem.

A négynapos szünetben most a jövő heti zhra akartam tanulni, de nem úgy megy az. Tegnap a moziban néztük Zolival a lúpert (olyan 10-ből nyolcas a film, de többször nem nézném meg, én kicsit vontatottnak találtam, és helyenként logikátlannak. De ha megnézed a Terminátor 2-t, valamelyik random választott Die hardot és az X-men 3-at összemixelve a Coen-tesók rendezésében, kábé ez is ugyanaz. De Gordon Lewitt adta, tényleg tökre hasonlított Willisre).

Ma meg lovazni mentünk, M meg is ülni őket, én meg csak lefotózni az eseményeket. Voltak ott aranyos kiscicák is. Aztán a legalacsonyabb ló, egy bizonyos Bogár messziről kiszúrt engem, és csendesen, aljas terveket szövögetve szemlélt. Én közben a szememhez emeltem a fényképezőm, a használat előre megfontol szándékával, de mire leengedtem a kezem, Bogár már ott állt fél méterre tőlem, és vérben forgó szemeivel egyre csak közeledett, én meg M után kiabáltam segítségért, aki nevetett egyet, és arrébb vonszolt az ártatlan póni mellől. Így mentett meg attól, hogy megegyen a fenevad. De később még gyakran láttam őt a hátam mögött a susnyásban, ahogy SOON... fejjel méreget. Más incidens nem történt állatokkal, volt ott egy ló, aki mellett mindenáron csak úgy lehetett elhaladni, ha megsimiztem a fejét, el nem merem képzelni, mi történhetett volna, ha nem teszem.

Az állatokról még annyit, hogy volt ott egy lány, aki úgy káromkodott a lovára, hogy olyat még én nem hallottam.

Meg azt is láttuk, hogy egy méretes disznó éppen vizel, és mögötte két tehén meg azt a vizeletsugarat issza. Ezt most nem tudom, hogy miért kellett eszünkbe juttatnom, de mindenesetre bizarr dolog, és bulémiához fogyókúrához is nagyszerűen használható ez a maradandó emlék a jövőben.

Egyéb incidens nem nagyon történt. Kapcsolódó genuine epic galéria fészen.

Tökéletessé tettem a youtubot azzal, hogy feltöltöttem ezt.

Az egyik tegnapi fotóm híres lett fészen, valami I love Miskolc csoport megosztotta, az asszony meg learatta a babérokat érte.

Meglátogattuk ma nagyapát Nyíregyen. Tettünk rá szép virágokat, meg hosszú ideig égő mécsest. Büszke lenne ránk, a pulyákra.

Az úton átfutottam tesóm 2011-es kiadású, Mozaikos töri atlaszát, és így felületesen megnézve is több apró szakmaiatlanságra lettem figyelmes. A mindenféle szaklektorokat nem tudom miért válogatták össze, ha a dinoszauruszok kialakulásánál és kihalásánál meg sem említik a tengeri- és repülő hüllőket, nyilván őket is a dinoszaurusz megnevezés alá veszik, de ez a legkevésbé sem helyes. Illetve a neandervölgyi emberről is azt írják, hogy kihalt, nem azt, hogy eltűnt. Egyáltalán nem biztos, hogy kihalt, Sőt, igen ígéretes elméletek szólnak arról, hogy beolvadtak.

A térképes részeken pedig az aranylelőhelyeket következetlenül néhol arany, néhol aranyérc megnevezéssel illetik, holott ez kissé megtévesztő, mert az arany nemesfém, ezért azokban a történelmi időkben, amelyekről a térképek szólnak, a műrevaló aranyérc az az arany maga volt.

Ma egész nap túrázni voltunk. A kőbánya és környéke. Láttunk egy őzet keresztülvágni előttünk az ösvényen, meg katicákat is, most rajzottak. Meg legalább hatféle gombát. Fotóztunk is, nem a tájat, egymást. Szép késő nyári idő volt.

M itt azt nézi, mit blogolok. Deviantart-galéria frissült.

Kikapcsoltam a névtelen kommentelési lehetőséget. Ha legközelebb valaki -tőlem nem félve- burkoltan kurvázni kezdi a párom vagy prosztó szintre alacsonyítani a kapcsolatunkat, legalább vállalja fel a nevét, hogy meg tudjam keresni az illetőt, és megkeseríthessem az életét.

Be kell vallanom, hogy én már készítettem kémia laborban öncélú felhasználásra tudatmódosító szereket. Mint kb. minden kémikus, aki sorozatokban szerepel.

Hogy mi történt reggel a melóban, az szintén titkos. De aztán délután kisebb viszontagság után elmentünk egy kiállításra. A konzulensemnek, aki egyben a mentorom és személyes jóbarátom, kiállítása nyílt a megyei könyvtárban. Mert ő egyben festőművész is. Zseniális képei vannak, mindenkinek ajánlom.

Úgy érzem hogy egy ilyen ember mellett, aki mellett teljes mértékben fel tudom vállalni a gondolkodásmódom és az értékrendszerem, és így, hogy ő még engem igazol is ezekben és megerősít, végre teljes mértékben el tudok határolódni a kortársaim, meg úgy mindenki más baromságától. Függetleníteni tudom magam tőlük, én vagyok a zen mestere, és nem kezdek pánikba esni attól, hogy én nem vagyok ilyen mint ők, hanem maximum nézek hogy wtf ez most komoly, és megjegyzem, hogy majd este vigyorogva elmesélhessem.
Annalájt mondta még tavaly, miután M-et megismertem, hogy elpuhultam. Szerintem ellenkezőleg. Több önbizalmam lett. Most már képes vagyok felvállalni, ha valakit megítélek. Finoman bár, de képes vagyok megmondani valakinek, ha objektív szempontok alapján úgy ítélem meg, hogy nem elfogadható, amit csinál.
A facebook kontaktjaim száma azóta a felére csökkent. Az aljanép kiszelektálódott. Boldog vagyok és kiegyensúlyozott.

Nagyon durva nap volt ma a laborban. Nyüzsgés volt. Mindenki látni akarta, mindenki saját mintát akart belőle, rég láttam ekkora lelkesedést a diszperzión. Bár a projekt egyelőre titkos, annyit elárulok hogy hiánypótló termékről van szó, és hogy köze van hello kittyhez, a breaking bad sorozathoz, és valójában a könnyű erkölcsű, bulizós tinilányok trendkövetési szokásaiból és menőségből felvett önpusztító hajlamából csinálunk majd pénzt. Ennek gazdasági potenciálja van, és az ilyen lányokból amúgy is annyi van, mint a nyű, hülye lenne aki nem használná ki őket, úgyhogy boldog mosollyal az arcomon fekszem le éjjelente aludni.

Milliószor durvább a cucc, mint  bármilyen paramágneses lötyi amit össze tudok kotyvasztani.

Ja, meg 7569 forintból, vaterán levadászott alkatrészekből összeraktam egy vadonat új állapotban lévő nokia 3210-est.

Egy liternyi ipari kiszerelésű eper aroma pihen az asztalomon. Az egész szobám penetráns eperillatban úszik tőle. Gyárilag lezárt kupakkal. Egy kísérletemhez kell, egy hónapig tartott beszerezni fű alatt. Kíváncsi vagyok, hány bíbortetvet kellett hozzá összepréselni.

A ma reggeli szilárdságtani megfigyelésem pedig az volt, hogy a teremben hallgató nők 85,71 százaléka tette ki a mellét a padra a magával hozott italát jegyzetelés közben, míg a férfiaknál ez az arány csupán 20 százalék volt. Emlékszem, még a gimiben jelent meg ez a tendencia a lányoknál, hogy ahogy nőtt a mellük, az alfa nőstények ezzel is próbálták hangsúlyozni a vélt vagy valós dominanciájukat az osztály felé, hogy a padra tették a magukkal hozott teát, vagy tehetősebbeknél a szünetben vásárolt kólát. Ma már egyes primitívebb csoportokban az energiaital is dívik, viszont érdekes módon nagyon leharcolt palackokat eddig csak férfiaknál láttam, de mint az adatokból látszik, a férfiak már amúgy is rájöttek, hogy a palackot a táskában is lehet tárolni, és ivás céljából esetlegesen elővenni, majd a művelet befejeztével visszahelyezni oda, és semmi értelme közszemlére rakni a padra, ahol a látást gátolhatja. Aztán az életkor előrehaladtával, ahogy egyre több nő csatlakozott a csoportos viselkedési formák eme vadhajtásához, vélhetően ez a viselkedés átalakult a nőiesség egyfajta szimbólumává, és ma már ott tartunk, hogy aki nőiesnek tartja magát, az a padon tartja az italát, a füzet és a 32 féle színes szövegkiemelő és korrektor mellett. Meg a mobil mellett.

Ugyanis additív infó még, hogy a palackot asztalra tevő nők 71,4%-a a mobilját is az asztalra tette. Ez az adat látszólag független attól, hogy van-e karórája az illetőnek (mert akkor miért tenné a mobilját az asztalra?), tehát feltehetően ez is dominanciával kapcsolatos, de ez a tématerület még további vizsgálatokat igényel.

Ja, szenvedjenek a japánok, dacból most pár évig nem veszem meg a csúcstechnológiás termékeit, hanem majd helyettem azok az országok, ahol amúgy is nagyobb kereslet van rájuk. - gondolta az amerikai.
Az meg más sztori, hogy az oroszoknak még a nyolcvanas évek közepén is a japánoktól kellett kunyerálniuk néhány használható esztergát.

Ma esti mulatság.

Arról olvasnék valami kutatási anyagot, hogyan alakult ki az a nézet, miszerint az a női nemi szerv a tapasztaltabb, amelyik minél többféle farkat látott, és ugyanez visszafelé a fiúknál.

Ja, tapasztaltabb, nemi betegségek terén.

Ja igen, majdnem elfelejtettem, ezt a műalkotást a BNJK_S09 és S10 mérések között hoztuk létre a DLS-re kötött gép paintjében. Csak az elefántért vállalom a felelősséget, a bioszféra többi részéért nem. A kígyó szomorú, mert észrevette, hogy rövid a farka.

Ma ismét az eü-laborban töltöttem a napom első felét, a fotonkorrelációs spektroszkóppal határoztam meg az általam létrehozott szuperparamágneses vas-oxid nanorészecskék átlagos hidrosztatikai átmérőjét és plidiszperzitási tényezőjét. De erről többet nem akarok mondani, mert ugye ez titkos. Az, hogy a DLS-készülék alkalmas szuszpenziók ilyetén vizsgálatára, köztudott tény ugyebár. Egyébként ott volt velem M, elvittem magammal hogy beszélgessen egy kicsit Adrival a liposzómákról és sejtfelületi antigénekről. Ezzel a lépésemmel sikeresen megmentettem egy garantált irodalom meglepetéskarótól, és az agyfasz tinidrámáktól amit a kurva osztálytársai* generálnak nap mint nap, szóval önhatalmúlag kikértem őt a suliból aznapra. Mert megtehetem, és mert ez hasznosabb neki mint az ének óra. És mert szeretem inkább magam mellett tudni, mert aki nem tudná, ő az életem. Addig is legalább ismerkedhetett egy kicsit a sejtbiológiával, meg egy felszerelt kutatólaborral. Ilyen helyen fog dolgozni később.

Bő másfél hónap múlva 23 leszek. Az már tök öreg.
Nem sok egyéb dolog történt, illetve történt még sok, csak az nem az internetre tartozik. Senkit nem ismerek aki elbűvölőbb nála, egyszerűen rajongok érte, olyanok vagyunk, mint két óvodás, akik mérhetetlenül örülnek egymásnak, hogy egy csoportba kerültek, izgatottak, és ugrándoznak örömükben. Szárnyal a lelkünk. Ki tudja már hány éve. Szerelmes vagyok belé. És rohadt jól el tudunk poénkodni mindenen.

* ez most nem indulatszó, tényleg kurvák

A buszon megint hallottam, hogy egy néni arról beszél a másikhoz, hogy a fia kimegy Angliába mosogatni, mert nincs szakmája a szentemnek és nem tud itt megélni. Szerintem Angliában már csak magyarok élnek. És mosogatnak, egész álló nap nem csinálnak semmi mást, csak mosogatnak. Nem tudom honnan van annyi szennyes tányér, amihez a világ összes magyarja kell hogy elmosogassa, de ezek szerint a szigetországnak szüksége van e nemzet edénytisztítási képességeire. Biztos az egész ország egy nagy mosogató. Mindegy.

Több dolgot is beszereztem ma. Először is egy töltőt a régi motorolámhoz, a labormobilhoz. Ugye azért labormobil, mert azzal járok dolgozni, ugyanis kivételes módon bírja az extrémebbnél extrémebb vegyszereket, az ultrahangos kavitációt, tömény lúgokat, és egyéb mechanikai és vegyi igénybevételeket. Plusz ha sms-t kapok, addig rezeg, míg észre nem veszem. De a töltőjére a múltkor rámentem a székkel, és az már sok volt neki, úgyhogy kellett egy új.

Ja, meg beszereztem egy 3210-est. Igen, tudom hogy egy őskövület, de egyúttal az utolsó olyan mobil, amit még normálisan tudtam használni arra amire való, és még önvédelmi eszközként is. Volt nekem régen ilyenem, de meg kellett válnom tőle. Szóval így 7-8 év után vettem egy újat, már ha újnak lehet nevezni egy 12 éves telefont. Viszont előlapot kéne rá szerezni, mert el van kissé törve. A mai estémet arra áldoztam, hogy rájöttem, a legolcsóbb megoldás nem is az, ha előlapot szerzek valami bóvli gsm-shopból, hanem ha fillérekért vaterázok egy alkatrésznek való komplett mobilt, és lekukázom róla az előlapját. De ahhoz tudni kéne vaterázni. Plíz help.

Meg vettem egy merevlemez-usb kábelt, úgyhogy most azzal vagyok elfoglalva, hogy a legszélesebb fájljaimat backupolom rá a pincében porosodó merevlemezekre, hogy ne a gépen terpeszkedjenek. fotók, zenék, ilyesmi, ez az első lépés egy hómméd raid ötös NAS kiépítéséhez, lol. Találtam egy olyat, ami 3 gigás, és olyan hangokat ad ki működés közben, mint itt a dobszólam.

Emescésnek lenni annyit tesz, hogy a tanár konzultációra kihív a táblához, hogy segíts neki megoldani egy ipari problémát, amihez ő nem ért, de tudja rólad hogy te viszont igen.

Ha engem megbíznának azzal, hogy valahogy jelezzem előre, hogy a 25 év alatti lakosság körében kik azok, akikből később értelmes, produktív, a társadalom számára hasznos egyén válik, illetve kik azok akikből nem, akkor nagyon egyszerű dolgom lenne, egyszerűen húznék egy vonalat a kajakra geci fölé.

Az asszonynak igaza van, én sem szeretem amikor a suli kurvái próbálják leutánozni a szerelmet. Amikor nekünk integetnek, hogy nézd csak, én is boldog vagyok, három hét után megdugattam magam valami tahóval (mert ugye ezzel mindent meg lehet oldani - ez egy idézet), akinek fél év múlva már a nevére sem fogok emlékezni, és valószínűleg én is csak egy leszek a sok rongy közül akit felpróbált. Bár ezekről a farkakról is megvan a véleményem.

A sztori úgy kezdődött, hogy féléves feladatot kaptunk metallurgiából még néhány hete. Attól a tanártól, akit én már sokat emlegettem, mert tőle félek a legjobban, mert nála szenvedtem el a legdurvább vizsgaélményeimet még pár éve, de még máig élénken élnek a rémálmaimban, nem is szívesen mesélném most el hogy mi történt és hogy. A lényeg az, hogy ha el tudsz képzelni igazán durva vizsgát, hát ez nem olyan volt, mert durvább. El lehet képzelni, ez mennyire adta meg az alaphangulatom és affinitásom a feladathoz. Elvileg olyan nehézségű volt a feladat, hogy egy-másfél óra alatt meg lehetett oldani. Ehhez képest az egész elmúlt hetet végigszenvedtem vele, kivettem a tanár könyvét és háromszor elolvastam mind az 500 oldalt, de úgy is csak szenvedtem vele, csütörtökön elmentem konzultálni, ahol olyan durván leosztott ott mindenki előtt, hogy órákon keresztül mást se csináltam utána, csak szégyelltem magam, szégyelltem magam ott de úgy, hogy annyira még sose szégyelltem magam emberek előtt, szégyelltem magam hazafelé a buszon, és szégyelltem magam utána itthon, szinte egész nap. Csak ezt nem blogoltam le, mert annyira.
Aztán hétvégén megkértem Tibit hogy segítsen, segített, a feladat első felében, a második felét meg összeszenvedtem, de most kicsit máshogy.
Aztán elérkezett a mai nap. Reggel fél hatkor, mikor ébredtem, az volt az első érzésem, hogy parázom. Mikor beértem a suliba, paráztam. Egész nap nem csináltam mást, csak paráztam. A parázás összes fokozatán végigmentem, ennek is vannak ilyen fokozatai, mint a rákos betegeknél, amikor megtudják, hogy meg fognak halni. Volt csendes izgulás, volt az a szakasz, amikor mindenkinek elmondom hogy kurvára parázok, volt hogy a hideg rázott, volt gyomorgörcs, volt álmosság, a legutolsó szakaszban pedig, most este ötkor, percekkel a prezentációm előtt meg már eljutottam odáig, hogy abszolút katatóniában csak ültem, és nem vettem tudomást a külvilágról, csak fotoszintetizáltam mint egy növény, és csak a derékba tört karrierem láttam magam előtt. Konferenciák előtt azzal szoktam magam nyugtatni, hogy a témát én tudom a legjobban, és előadom a tudatlan népnek, és ez ad egyfajta reális biztonságérzetet, mert ez tényleg így van, és ettől szeretek konferenciákra járni. Most viszont ott ült bent mindenki aki ért a témához, csak én nem, én kurvára nem, és mindenki csak arra várt, hogy mikor köthet bele abba a legkisebb szakmaiatlanságba amit mondok, és alázhat meg örökre ott az egész szakma előtt. Életem legdurvább lelki folyamatát éltem meg ott ma abban a teremben.

Aztán kiálltam, és elmondtam a feladatot. Nem volt benne hiba, csak egy részlépés a végén. Mindenki megdicsért, az egyik fazon mondta, hogy várnak majd mérnöknek, és hogy szerinte nehéz volt a feladatom. Szóval a karrierem hogy-hogy nem, ível tovább.
A szerelmem, M, egész nap rám várt, hogy este legyen egy közös óránk, és elmenjünk enni végre valami, mert az izgalomtól egész nap nem ettem. Soha nem ízlett még annyira a kaja, mint akkor. A mekiben aztán odajött egy fazon, mondott valamit, de nem értettem, ezért azt mondtam hogy nincs pénzem, erre rimánkodni kezdett, ott a meki közepén bazmeg, hogy értsem már meg hogy neki nem pénz kell, csak a félig megevett bigmac a kezemből, mert a fia annyira éhezik, hogy mindjárt elájul. Amíg ezt mondta, azon gondolkoztam, hogy a gyorsétteremnek egy kurva biztonsági őrre nem telik. Mindegy, rövid úton elhajtottam a fazont a gecibe, nekem egy ilyen nap után ne parancsolja ki senki a fél bigmacet a kezemből, mert arra igazán be tudok pipulni.
Anya sütött nekem csokitortát.
Idén meg most az új, cutting edge technológiámból fogok tédékázni, az absztrakt alapján mindenki döntse el hogy érdekli és jöjjön majd megnézni novemberben. Pacsi annak, aki az absztraktból rájön, hogy ferrofluid.

Mi a kurva életért nem lehet leközölni egy nyomorult tdk nevezési lapot egyik tdk-related honlapon sem? Reggel fél hétkor túrni az után a szar után a netet.

Holnap lesz a névnapom, de engem már egy hete sokkal jobban izgat, hogy engem holnap ki fognak végezni.

egyáltalán nem szexeltünk, csak egy kicsit mégis de

Életemben először osztottam meg ilyen a megosztók között kisorsoljuk szarságot, de engem igazol, hogy a potenciális nyeremény egy babarózsaszín squier stratocaster, ami ugyebár, jellegéből adódóan is kinek ne kéne.

Továbbá aki mindfuck bugot akar látni a mátrixban, az nézze napszemüveggel a régi ikaruszok hátsó ablakát belülről. Észbontó látvány.

Ez pedig egy gyöngyszem, tegnap találtuk. Milyen szegényes életük lehet a restaurátor nőknek, ha egy jöttment fasz ilyen könnyen beléjük tud furakodni. A kedvenc részem -azon kívül, hogy a nőknek még külön esküdniük kell egymással ahhoz, hogy ne hagyják magukat egy vadidegennel megdugatni- külön ki is emeltem. Minden szava kincs.

A komlósi viszonylatok marx-téri végállomásán az a népszokás, hogy a férfiak rendszerint mindig megvárják, míg az összes hölgy felszáll a buszra, és utána kezdik meg a felszállást. Még akkor is, ha már fél órája ácsorognak a hidegben, és rohadtul le akarnak már ülni. Eddig ilyet még máshol nemnagyon láttam.

Köszönhetően annak, hogy az igazgatóhelyettes a haverom, (volt) hermanos diákok közül elsőként léphettem be a néhai diáktársalgó hamvaiból frissen felépült biofizkém laborba. Állat az a hely, bár kicsit a fizika tanszék elektró-laborjára emlékeztetett, de a szárítószekrényük dettó olyan, mint a miénk a nanóban. Volt ott egy nő, aki kémikus, és ő üzemeltette azt a részleget, vele nagyon jól elbeszélgettünk én és M, a kedvünkért beüzemelt egy projektorra kötött mikroszkópot, de miután elárultam neki a végzettségem, a használatát már inkább rám bízta (igazából ez állati menő dolog, lévén hogy először lát engem, én meg a helyet). Nézegettünk vele permanganátot és konyhasót, és megbeszéltük, hogy többféle és jobb mikroszkópok kellenének, csalódottságomat fejeztem ki amiatt, hogy elektronmikroszkóp például nincs is, pedig annak az üzemeltetését boldogan vállalnám egyetem mellett. Ezt el is fogom mondani nekik holnap. Holnap is megyek. Szóval megmutatta a labort, elkezdtük fikázni a falra akasztott periódusos rendszert, amiben egy csomó adat tévesen szerepelt, meg rám bízták, hogy derítsem ki, mi az ami még hiányzik ebből a laborból. A demonstrációs eszközök hiányoznak, a kémikus nő még csak nem is hallott amorf karbonról, úgyhogy holnap ha suli után benézek, viszek neki mintát az összes fellelhető allotróp karbonmódosulatból, amit csak találok. Kémia labor anélkül nem létezhet, legalábbis nem a felügyeletem alatt.

A kérdések felét én találtam ki, és büszke vagyok emiatt magamra.

- Ha ellenkező neműnek születtél volna, mi lett volna a neved?

Akkor Imola lennék. Hát ja, nem egy díjnyertes név. Még jó, hogy fiú lettem.

- Mi lenne a szupererőd?

Irreális kapacitású, bármikor és megbízhatóan lehívható lexikális memória.

- A zoknid színe, a neved és a legutolsó dolog amit ettél. Mi a rockbandád neve?

Grey Koppany Wafer.

- Le fogsz ma éjjel feküdni valakivel?

Hát, nem.

- Mi fog történni 2012. december 21-én?

Igen nagy a valószínűsége annak, hogy esni fog a hó, vagy mégsem, de lehetséges.

- Mi az az egy márka, ami nélkül nem tudnál élni?

Szerintem a google.

- Ha nem kéne aggódnod a munka és időhiány miatt, milyen hobbit kezdenél el?

Belemélyednék olyan dolgokba, mint unix-alapú rendszerek építése, megtanulnék hegedülni is, meg motort szerelni, vitorlázni, meg még sok egyéb mást.

- Mi lesz az emberiség legfontosabb találmánya a negyedik évezredben?

Szerintem biztos, hogy a iphone 723 fúziós erőművön már rég túl leszünk akkorra, úgyhogy szerintem egy teljesen önfenntartó, intelligens és önreprodukáló, tehát élőlénynek tekinthető robot.

- Bármit is tervezek, a legfontosabb szempont...

A funkcionalitás.

- Választhatsz egy hangszert, amit ingyen megkapsz. Mi lenne az?

Mindenképpen egy Telecaster, a színén még gondolkozom.

- Miről forgatnál dokumentumfilmet?

Különféle reakciótipusokról és technológiai eljárásokról, hogy az oldatokban ki kivel baszkurál. Egy sorozat lenne, külön egyetemistáknak, David Attenborough narrációjával.

- Ezen a héten a legjobb dolog amit csináltam...

Ezen a héten még nem csináltam semmit, ami jó lenne... ma felszabadultan gitároztam a laborban, hétfőn meg pizzáztam. De várok még az én nagy lehetőségemre.

- Hány különböző emberrel feküdtél le az elmúlt 5 évben?

Természetesen csak azzal az eggyel, akibe szerelmes vagyok.

- Ha valamelyik érzékszerved ki kéne cserélni egy olyanra, amilyenből már van egy, melyiket választanád?

Szerintem a szaglásom cserélném ki még egy pár szemre, elég durván néznék ki.

- Véleményed szerint eddigi életed mekkora hányadát töltötted el hasznosan?

Hát lássuk. Az alvás nem túl produktív cselekedet, ahogy a várakozás sem a megállókban és más különböző helyeken. Pláne még beleszámítva a nyarakat, amikor punnyadok itthon, meg azt az időszakot, amikor még annyira kicsi voltam, hogy fel sem merült bennem, hogy hasznosnak kéne lennem. Úgy saccolnám ezek alapján, hogy maximum a 30%-át. Ami megegyezik egy hagyományos, széntüzelésű hőerőmű hatásfokával. A többi energiát hő formájában sugározza szét, ahogy én.

- Mi a hozzád legközelebb eső rózsaszín tárgy? És milyen messze van?

Phűh. Naturaqua-kupak, 30 centire a könyökömtől.

- Ha időkapszulát rejtenél el az ükunokád számára, mit tennél bele?

Digitális, de időálló adathordozón fényképeket rólam és M-ről, meg dokumentumokat, apróbb személyes tárgyakat, de mind csak a 30 éves életkorom feletti időből, meg egy levelet neki, hogy valójában én az ő fia leszek, és időutazó.

- Kényszerítenének, hogy öltözz be farsangra. Minek öltöznél?

Egy három méteres erektáló neonzöld bránernek. Azt mondanám, hogy dínó.

Ma a busz ablakából vagy 5 km-en át követtem nyomon egy részeg biciklis pályagörbéjét a járdán, néhol megelőzte a buszt, néhol meg lemaradozott, mindenesetre feltűnő volt, hogy mennyire nem tud egyenesen menni. Aztán az egyik megállóban borítékolható esemény történt, azt láttam, hogy hirtelen nekimegy a járda melletti betonkerítésnek, oltári módon lefejeli a járdát, és eszméletét veszti, azaz kiterül, és nem mozdul. Gondolatban fészpalmoztam. Azt hittem az útra fog kigurulni a szemem láttára, és elcsapja valami.

szilception

A szilárdságtan tanárnak szokása, hogy órán mindenféle bonyolult dolgok kapcsán olyan tárgyakat emleget, amikhez közünk nem volt az életben, pl. hogy ezt már kellett tanulniuk lineáris algebrából (jó, valamelyik matekban biztos volt róla szó), vagy numerikus módszerekből (második féléves msc anyag, mi meg elsősök vagyunk), vagy elméleti villamosságtanból (wtf is dat shit). De amikor ma elhangzott az a félmondat, hogy és ezt a főnyúlások szuperpozíciójából kapjuk meg, de ezt biztos tanulták már szilárdságtanból, akkor az előttem ülő Jackie Chan hátrafordult.