Az jutott most eszembe, hogy én tökjól megúsztam azzal az imposztor-szindrómát, hogy egyszerűen szakmát váltottam, egyik high-techből a másikba, és így én biztosan tudom, hogy fingom sincs arról, hogy mit csinálok és miért tartanak engem ott ahol, egy csomó okos ember között, de eddig úgy tűnik, meg vannak velem elégedve, és az nekem elég. Amíg ők igen, addig én is.
Meg azon gondolkoztam ma, amikor egy három és fél órás flow után elkezdtem bambulni, hogy én tulajdonképpen fundamentalista stílust képviselek a fényképészet kapcsán. Az utóbbi években radikalizálódtam, és most már elítélem a photoshopot, meg úgy általában az utólagos retust. Sőt, a fényképezőn beállított effekteket is. Sőt, talán az utóbbi évben (a gyors és célirányos mobilfotókon és a negyedévi párosokon kívül) szerintem kizárólag 35 mm-es filmre fotóztam, amit aztán kizárólag papírra hívattam elő, digitális nyom nélkül. Most ahogy így összeszámolom, már összesen négy fényképezőm van karnyújtásnyi távolságra, amivel ezt művelem.
Így innen nézve a dolgokat a fotóművészet muszlim terroristája vagyok.
Nem én vagyok kövér, a ruha kövérít.
Na jó, egy kicsit talán de. De attól még a ruha kövérít.
Most már lehetek dad, a bodym már megvan hozzá.
Ja, meg nemsokára (fél éven belül) indul egy másik DnD kampány is amibe bevettek, oda egy dragonborn paladinnal készülök, amihez egy fél este alatt olyan könnyfakasztó eredettörténetet találtam ki, hogy az előbb hívott a Warner a filmes jogok megvételéről tárgyalni.
Az éppen futó kampányban szintet léptem (lvl 5, bitches), úgyhogy végre tudom használni a signature moveomat, ami kettő dobókés, a steel defenderem és a Heat Metal spell egyfajta akrobatikus kombinációjából áll.
Ezt az órát meg azért mutatom, mert ezt kivételesen nem én raktam össze.
A célom az volt, hogy egyéb szerkezetekben hasznosítom a darabjait, de végül megsajnáltam. A háború óta nagyon nehéz orosz alkatrészekhez jutni, de erről már szerintem panaszkodtam egy sort.
