ballagás (ja, ilyen már volt?)

Nem, most jól átverek mindenkit, mert ez a bejegyzés nem a ballagásomról szól, hanem arról, hogy a ballagás reggelén korán kellett kelnem, mert Leventével mentünk teniszezni az egyetemre, de 3/4 óra után abba kellett hagynunk a játékot, mert nem bírtuk mozdítani a sárban a lábunkat, és mert a ruhák vizesen nehezebbek. (Magyarul szakadt az eső.) És ráadásul teljesen igyen, mert nem volt kedve számlát csinálni a fizetős bácsinak.
És igazából nemtudom, minek ez a sok hűhó a ballagással. Én megmondtam, akitől valami pozitívat kaptam is az évek során, azt keresni fogom, akitől nem, azt nem.
Ja, és amíg le nem írtam ezt a sort, úgy éreztem, hogy folyamatosan nő a blogom színvonala. Illetve ezzel a bejegyzéssel most már inkább csökken. Szia, Andi, Levente mondta, hogy most már olvasni fogsz engem. A kis pletykás.

Update: most nézem, tényleg ugyanezt írtam :D "nem értem, mire ez a sok hűhó a ballagással", csak éppen néhány nappal előbb. Megtréfált a saját memóriám. Vagy véletlenül túl jól megjegyeztem ezt a kifejezést. Még ilyet...

alattomban

Mivel a múltkor kibsztak az extráró, most Balázzsal emgbeszéltem, mit kéne tennem, és egy ragyogóan briliáns tervet eszeltünk ki:
Tények:
-valószínűleg gép ellenőrzi a tárhelyre feltöltött cuccokat
-valószínűleg a kiterjesztések alapján, tehát ha talál egy .mp3-at, rákattan, hogy vajh' mi lehet az, és ha jogsértő, akkor annyi
-valószínűleg nem szeretnek egynél többször figyelmeztetni, ha rossz fát teszek a tárhelyemre
-valószínűleg az összes adatom megvan nekik, ha regisztrálok

és akkor, hogy mit eszeltünk ki:
-először regisztrálok egy új e-mail címet, és utána azzal regisztrálok egy új tárhelyet, így ha valami gond lenne a jogsértő dolgaimmal, akkor az e-mail cím regisztrálásánál megadott hamis adatok lesznek meg náluk, míg az erdeti e-mail címem biztonságban van. Így nem tudnak lenyomozni, ha több tárhellyel regisztrálok.
-ezután bekódoltam a zeneszámok címeit, tehát csináltam egy kódtáblázatot, így ha netán valaki nézegetné, hogy "hoppá, ezt én ismerem, biztos illegális zene", így nem tudja, mi a fene lehet az, aminek ilyen hülye összevissza "dfhasbnoufhnauilh" neve van. Természetesen nekem megvan a táblázat, úgyhogy dekódolni is tudom a címeket
-ezután ráadásul Balázs olyan profi lejátszót adott, hogy úgy is olvassa az mp3-at, ha nem is mp3 a fájl. Tehát ha az a valaki direkt módon keresi az illegális mp3-akat, akkor peche van, mert a ".kop" kiterjesztéssel ő nem tud mit kezdeni, de én igen, mert simán meg lehet hallgatni
-végül utolsó óvintézkedésnek meg annyi, hogy ezentúl mindig csak max kettő "arv7i9z56nmjsdh.kop" lesz fent a tárhelyen, hogy ne szúrjon szemet valakinek a gyűjtemény

Na, milyen terv? Ördögi és alattomos. Az egésznek csak az IP-cím a gyengéje, de ha az dinamikus lenne, akkor én lennék a világ ura.

hej, élet

Két dolgot szeretek igazán, tiszta szívből csinálni: enni és aludni.
Kezdek hasonlítani a macskámra.

xxx sapiens

Ezt én találtam ki: Történelmi szemle az "emberi időszámítás" vége után 50 millió évvel, jegyzet egy másik sikeres faj történelemfüzetéből:

A dínók után a következő uralkodó faj volt az ember (ábra: TK/176. old.) Ez a faj később kettévált, és ez történt:
- Az első alfajt csak az ún. neandervölgy környékén sikerült azonosítani, ennek nagy volt az agytérfogata (1500cm^3), és sok húst evett, de nem tudott beszélni, így nem tudott összefogni a társaival, így kihalt.
- A második alfajtól a világon mindehol találtak leletet, ennek is ugyanilyen nagy agytérfogata volt, de ez már képes volt a beszédre, így, mivel a gondolatait meg tudta osztani másokkal -> a tudományuk összegződött és folyamatosan nőtt, így alig ötvenezer év alatt olyan mértékben nőtt exponenciálisan a kultúrális szintjük, hogy képesek voltak a saját evolúciójukból eltűntetni a szelekciós tényezőt.
Rendkívül magas kultúrát építettek (vallásos temetkezés), és a tudományos felfedezéseik is jelentősek voltak.
(pölö tudták, hogy kell repülni, vagy sok ideig víz alatt lenni, meg eszközöket készítettek, amik helyettük gondolkoztak és végeztek el dogokat, hogy nekik ne kelljen)
Emiatt olyan mértékben specializálódtak, hogy nem hogy természetes módon, de mesterségesen sem tudták már önmagukat fenntartani (a föld alatt találtak egy fekete trutyit, és azt kiszívták, és mindent abból csináltak, csak a végén elfogyott), ezért röpke ötvenezer év után ők is kihaltak.
És a dinoszauruszok után és az emberek után így emelkedett fel a mi fajunk.

A Történet - 7. rész

Allen vidáman baktatott a következő géphez. Boldog volt, ugyanakkor szorongott is egy kicsit, nem tudta, mit fog még látni. Végignézte az első iskolás évek jellegzetes pillanatait, amikor először biciklizett, amikor először kapott egyest az iskolában, amikor egyszer egy pincér leöntötte egy pohár borral, amikor egy madárfiókát talált egyszer az erdőben, és megpróbálta felnevelni, amikor túl sok rántottát evett egyszer, és majdnem kihányta. Mivel a gépeken csak a dátumok voltak, nem emlékezett pontosan rá, hogy jó, vagy rossz dolgok történtek-e aznap. Éppen ezért véletlenül belefutott egy-két rossz emlékbe is. Amikor a szülei elmondták neki, hogy meghalt a nagyapja, de a saját nyellvizsgázását is szorongással élte újra végig. Az emlékgépek látszólag teljesen összevissza voltak dátumügyileg, mert egy fél évvel korábbi nap mellett megtalálta, amikor először evett karalábét még két éves korában. Ez azért volt furcsa, mert nem is emlékezett már rá, teljesen elfelejtette, de most, ahogy újra végignézte, mintha tényleg úgy lett volna, minden apró részlet stimmel. CEDRIS, a központi emlékelemző rendszer a tesztalany szemén keresztül teljesen pontosan térképezte fel annak neuronhálózatát az üvegajtó túloldalán lévő folyosón a lézersugárral. Ehhez óriási feldolgozógyorsaság és nem utolsó sorban írtózatos adattároló kapacitás szükséges egy gép részéről. De CEDRIS-t nyílván ezért készítették.
CEDRIS tehát egy új generációs számítógép, ami az emberek emlékeit hozza elő az agyukból, az olyanokat is, amikre már nem is emlékeznek. Ő, Allen, meg egy tesztalany, akit azért küldtek, hogy megtalálják a rendszer gyenge pontjait. Ilyen volt például az is, hogy összevissza voltak a gépek, jobb lenne, ha dátum szerint sorban állnának, sokkal könnyebben meg lehetne találni pölö a saját ballagását, vagy hogy mit kapott a 11. szülinapjára.
Allen - az 1-es számú tesztalany - nem tudta, milyen régen lehet odabent, a teremben egyáltalán nem lehetett érezni az idő múlását. Úgy saccolta, kábé egy órája lehet, de az is lehet, hogy még csak fél, vagy már két órája. Fogalma sem volt az időről, elmerült a saját emlékei végignézésében. Szépen, tematikusan haladt, gépről gépre, és sose tudta, mi vár rá.
Levette a kezét a hártyáról, épp az imént nézte végig, ahogy az állatkertben egyszer nyolc évvel ezelőtt az egyik gondozót majdnem megtámadja a jegesmaci, de végül sikerül elmenekülnie a gondozónak, és az anyukája továbbvezeti őt, hogy menjenek innen ettől a vadállattól, mert veszélyes. Most odalép a következő géphez, amin ez áll: ????-??-??
Meg sem próbál gondolkodni a kérdőjelek jelentésén, ráteszi a kezét a hártyára. A kép szépen kifehéredik, de ugyanakkor sötétség bontakozik ki a szemei előtt, semmit sem lát, csak egy világító képernyőt maga előtt, amin villog a kurzor, és egy piros fényt maga mellett. De ekkor iszonyú fájdalmat érez a karjaiban és a lábaiban, mintha valami szét akarná tépni. De ő összeszorítja a fogát, szusszan egyet. A saját hangját hallja:
- Írd! - a fájdalomtól elcsukló, de határozott hangon mondta - ötvennyolc...
A piros fény zöldre vált, a kurzor arrébb megy a képernyőn, és maga mögött hagyja, hogy 58.
- ...kilencvenegy, hatvannyolc, öt. Vége. - az utolsó szónál sóhajtott egyet, mert a fájdalom, ami majdnem széttépte, most engedett egy kicsit. A kép kezdett sötétedni. Hamarosan teljesen sötét lett. Allen most jött rá, hogy már kinyithatja a szemét. Levette a kezét a hártyáról, és zavartan körülnézett. A többi gép eltűnt, csak ez volt már a teremben egyedül, ami előtt ő állt. A fény még mindig a feje fölött van. Csak pislogott nagyokat, és próbált az elméjéből előhalászni valami halovány kis foszlányt arról, amit az imént látott, de nem sikerült.
Néhány másodperc múlva már arra se emlékezett, mit látott az előbb. Nem is csoda, hiszen sosem élte meg amit látott, így nem lehet az ő fejében. Mintha csak álom után ébredne az ember. Csak arra emlékezett, hogy ez nem lehetett az ő emléke, hiszen még sose látta. Nem bírt szabadulni a gondolattól, hogy ha ő egy számítógépben van, ami az emlékeit jeleníti meg, és ha az előbb egy teljesen ismeretlen jelenetet látott, akkor itt bizony baj van. Fogalma se volt róla, hogy kinek az emlékét látta az imént.

Folytatása következik.

ballagás

Én nem értem, mire fel ez a sok hűhó a ballagással, szerintem ugyanolyan, mint ha nyolc év társas munka után nyugdíjaznának valakit. Ettől még ugyanúgy megy tovább az életünk, csak legfeljebb más épületbe kell nap mint nap bejárni. Hogy ha meg valaki azzal jönne, hogy nyolc év barátaitól fogok most elszakadni, annak jelzem, hogy ha találkozni szeretnék majd a barátaimmal, úgyis el fogom intézni, hogy találkozzak velük, ha meg egy osztálytársam negyven év látatlanság után kér tőlem majd valamit, ugyanúgy segíteni fogok neki, mnit ha ő segítene nekem, mert az osztálytársam. Ennyi.
Nagyon de nagyon utálom az ilyen formális baromságokat. Oké, hogy hagyomány, de attúl még nem muszáj éltetni is. Miért nem tudják a végzősöket békénhagyni, elég nekem az érettségi, nem hogy még mindenféle protokollceremónia. Ráadásul még csak nem is vidám.

without any obligation

A napokban egy blog felfüggesztette a működését, amit napi rendszerességgel olvastam (nevezetesen Annról van szó), és ez a tény a gondolatok némi magvát csíráztatja szerény elmémben.

Tehát. Velem is volt már olyan, hogy abba akartam hagyni. Olyan is volt, hogy abbahagytam. Aki nem tudná, milyen érzés ez, hát most elmondom.

Aki abbahagyja azért hagyja abba, mert nem látja értelmét folytatni. Úgy érzi, nem megfelelő színvolnalon írt eddig, vagy csak egyszerűen valaki lelki probléma miatt. Utána, amikor már nem írtam, egy kicsit felszabadultan éreztem magam, kötelezettségek nélkül. De valahogy hiányzott ez az egész, ennek egy külön feelingje van. Aztán, amikor meghalt az mp3-am, azonnal meg akartam valakivel osztani a fájdalmamat, ezért újrakezdtem. Tiszta lappal.

Szerintem jó, ha az ember blogot vezet. Mert nem szószerinti napló a blog, hanem egy állapotjelző készülék, kommunikálni lehet rajta keresztül. És amíg nem írtam, bűntudatom volt, hogy olyan embereket vertem át, akiket érdekelt, hogy mi van velem. Jövőre, meg utána mindenképpen jól jön majd, amikor a barátaimmal csak így tudom majd tudatni a dolgokat, mert nem lesznek mellettem. Ezért várom anyira a kommenteket is, mert biztosan akarom tudni, hogy érdeklek még valakit. (Nem is értem azt, aki letiltja a kommentelési lehetőséget.)

És mivel engem is érdekel sokmindenki, én is olvasok másokat. Egy kicsit bele lehet így látni az emberekbe.

Nem is beszélve arról, hogy milyen jó lesz már visszaolvasni ezt majd öregkoromban. Meg a kommenteket is. Utána meg a többiekét. Mármint a többiek kommentjeit. Nem csak a magamét, amit sajátmagam írok a bejegyzéseimhez. Már ha lesz még ilyen.

És pont ebben a pillanatban néztem meg újra Annt, és tisztára örülök, hogy újra ír. Természetesen tudtam reméltem, hogy ez lesz, de mindjárt el is olvasom. Gondolom nem baj neki, hogy linkeltem. Pedig nem szoktam másokat linkelni.

A játékok miatt meg ne aggódjatok, megpróbálom visszacsempészni őket, hátha az nem sérti a nagy kódexben előírtakat.És zene is lesz,de ne áruljátok el az extrának.

És Kati néni meg megbízott, úgyhogy én fogom a ballagáson a zászlót vinni. De ezt nem fogom elárulni a szüleimnek, így a ballagás után minden bizonnyal a nyakamba fog borulni a hungarista nénikém. Majd megírom, ha így lesz.

az extra

Ezt kaptam. Már a stílusától is összeszorul a gyomrom:

Tisztelt Felhasználó!

Regisztrációját azért blokkoltuk, mert szerz~oi jogvédelem alatt álló
anyagokat találtunk webtárhelyén (ezeket eltávolítottuk).
Ezzel szabályzatunk 2-os pontját sértette meg.
A blokkolásról/törlésr~ol nem küldünk figyelmeztetést,
ezt a felhasználói nyilatkozatban olvashatta a Szabályzatunk után
(oh, fuck! Ki olvassa azt el! De komolyan!).
Az eredeti állapot ideiglenesen visszaállítjuk, amíg leszedi
anyagait, és olyan tartalmat hoz létre, ami nem sérti meg szabályzatunk
egyetlen pontját sem.
Amint elkészült a változtatásokkal, jelezzen vissza nekünk.
Amennyiben nem változtat webtárhely használatán oldalát ismét
blokkoljuk, és id~ovel eltávolítjuk anyagait.

Üdvözlettel:

Extra Support Team

Ez tehát azt jelenti, hogy ezentúl nem lesznek a blogon játékok, és zene sem lesz. Illetve, ezt csak suttogva mondom, lehet, hogy lesz zene, de akkor olyan fájlnévvel, hogy ne lehessen megfejteni. Pedig olyan jó zenéket raktam volna be, de olyanokat! De legalább beengedett a saját tárhelyemre. Rettentően felhúzott ez a hapek (bár szerintem nő, de lehet, hogy gép, bár azt nem hiszem. Legalább szóltak volna, vagy valami. És ráadásul a zenéket se tarthatom meg. Meg a játékokat se, mer' belekötnek. Úgyhogy ezt válaszoltam neki, igyekeztem a hangnemet teljes mértékben utánozni:

Tiszelt Extra!

A kívánt változtatásoknak minden szempontból eleget tettem, mindazonáltal nem kevés megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy a tárhelyem ismét használható állapotban van.

Ezúton is szeretném észrevételemet közölni, ami szintén a tárhelyekhez való hozzáférést érinti.
Úgy gondolom, némileg humánusabb megoldás lenne, ha a t. szolgáltató, amint a szabálysértést észreveszi, figyelmeztető levelet küldene az érintettnek, amelyben közölné a szabálysértés tényét, valamint szorgalmazná a jogsértő tartalom eltávolítását, esetleg figyelmeztetné a tárhelymódosítás elmaradását követő szankciókra.
Remélem, észrevételem megfelelő elbírálásban részesül.

Üdvözlettel, jkoplev

már megint

Na kellett nekem vészmadárkodni, amit a múltkor emlegettem, hogy összeesik az extra, az most bekövetkezett, ezért már most elnézést kérek mindenkitől, hogy nem működik a zene, a játékok, meg egyáltalán semmi, amihez azt használtam. Azt írja ki ez a trágya, hogy blokkolva lett a felhasználónevem, de ez is a szolgáltató humanitását tükrözi, hogy ezt is úgy kell megtudnom, hogy százszor próbálok belépni, és senki nem mondja meg, miért nem tudok. Még nekem kell levelet írnom, hogy most akkor mivan.
Úgyhogy ennyi, az extra leszerepelt, ha valaha még sikerül kimentenem az adataimat, megyek máshoz.

Van a narancssárga-kék csíkos üzlet a bükkáruházban, aminek egy országgal arréb zielpunkt a neve, és felettébb vidám árai vannak (remélem mindenki tudja, mire gondolok). Most nézem az újságot, és ötezerért kínál mini széfeket. Lehet, hogy csak az én elborult elmém operál már megint, de nem pontosan úgy néz ki, mint amiket néhány hete selejteztek le a vasgyári kórházból, mert kiderült, hogy a világon semmi szükség széfekre az ágyak mellé?
Hölgyeim és Uraim, a hasonlóság megtévesztő. Ugyanúgy, mint az "új" miskolci villamosok és a "jól bevált" pesti kombinók között. Igen, én is először azt vizsgáltam meg, van-e rajta klíma, hogy az egyszerű, és évszázadok óta bevált trükköt, a lehúzható ablakot itt is alkalmazzák-e, meg hogy egyátalán el lehet-e rajta férni. A választ nem írom le, egyértelmű. Állítólag a teljes sínrendszert át kell majd építeni hozzá, mert szélesebb. Egyetlen pozitívum, hogy keveset vesz belőle a tisztelt városvezetés. Az már más kérdés, hogy a többi régi villamost kivonják.

Milyen világ az, amiben valaki felszáll a miskolci kombínóra végigszenvedni egy utat a plusig, hogy olcsón vegyen széfet?
Ma ez amúgy életem egyik legjobb napja, mert ma a nagypapámtól egy számítógépet kaptam.

Ma látogatókörúton voltunk a nagyszülőknél, és bi-bi-bí, mert én már megkaptam a legelső ballagási ajándékomat. Nem tudtam eldönteni, mikor bontsam ki, ezért már most kibontotam, és "Szent Biblia", aminek viszont örülök, mert még nekem eddig nem volt saját bibliám eredeti, kép és sallangmentes kiadásban. Anya azt mondja, ő már amikor látta a csomagolásán, hogy könyv, tudta, mi lesz az. Az volt nyomtatva a belső borítóra, hogy a könyv ajándék, kereskedelmi forgalomba nem hozható, és így ez is növeli a szellemi értékét.

Amúgy a szomszéd most telefonált, hogy megtalálta a macskám egy hete elhagyott nyakörvét a szamócásban.

In memoriam H. O.

Ma másfél órámba került, hogy visszakerüljek a Puskaporos nevű helyről Myscoltz Citybe, rettentően egyedül éreztem magam a sok idegen perellenség között, ezért odamentem ProcLachoz, és elkezdtünk beszélgetni mindenféléről. Felkapott egy fél botot, és elkezdte a kezével leszedni ról a háncsot, majd letámaszotta egy póznához, hogy majd valaki egyszer folytassa. Elmeséltem neki, hogy egyszer egy őz lelegelte a kerítésünkről a borostyánt, és hogy a nanotechnológia sokat fejlődött az elmúlt években, ő meg elmesélte, hogy kemenceépítéshez bontott téglát érdemes venni, de sehol nem talált még nagy mennyiségben a városban, és hogy egyszer a ladájával elütött egy fácánt, és hetekig kellett piszkálgatnia egy kötőtűvel a ventillátorból a cafatokat. A vonaton aztán összeverődtünk még Szamossal is, ő is rendes volt, közösen megállapítottuk, hogy bizony szép házak vannak a sínek mentén, meg hogy biztos nehéz lehet kutat fúrni itt a hegyoldalban. Aztán amikor megérkeztünk, beleültem az autójába, és elvitt a városházáig, de útközben meg kellett állni pipadohányt venni, és egyetértettünk abban, hogy idén szokatlanul gyorsan nő a fű, és hogy lassan tankolnia kéne majd, és hogy van egy jó öltönybolt a centrum mögött.

Amikor kitett, megköszönte, hogy vele utaztam, azt mondta, jó volt velem beszélgetni.

Ja, meg matekot is írtunk.

De a tanulság: a tanárbácsiktól nem kell félni, ők a barátaink. Már aki.

Ha valaki mond nekem valami fontosat, akkor próbálom megjegyezni, két percig a fejemben van, utána teljesen elfelejtem.

Ha valaki valami nagyon-nagyon fontosat mond nekem, akkor figyelmeztetésnek beleírom a mobilomba, hogy csörögjön, mikor hazaérek. Az utolsó óra után felhangosítom a telefonomat, hogy halljam, mikor csörög a figyelmeztetés, és mielőtt hazaérek, vissza lehalkítom, hogy ne csörögjön, mert idegesít. Utána sok óra elteltével látom, hogy csörgött, megnézem, miért csörgött, elhatározom, hogy majd elindulok elintézni. És elfelejtem.

Ha valaki valami nagyon-nagyon-nagyon fontosat mond nekem, akkor beleírom a mobilomba, le se némítom, és mire sikerült beleírnom, már meg is jegyeztem, mert egyfolytában arra gondolok, hazaérkezésem után rögtön elintézem, és utána csörög a mobilom, hogy intézzem el.

nagy kérdések

Én nem értem a nőket. Miért hiszik mindig azt, hogy a férfiak a mellüket bámulják? És ha így van, miért vannak ettől felháborodva? Hiszen ez tulajdonképpen bók a részünkről. És egyátalán, ha utálják, amikor ezt csináljuk, akkor mégis miért vesznek fel mélyen kivágott pólót?

A Történet - 6. rész

A plafonon lévő lámpa fénykörbe vona a terem közepén lévő asztalt, ami mellett ott állt Allen. Felnézett a lámpára, majd vissza az asztalra. Egy érdekes szobában volt. A padló tökéletesen simára csiszolt betonból készült, a falakat és a plafont nem lehetett látni, mert a lámpa csakis Allent világította meg. Mintha pontosan tudná, hol áll most a fiú. Allen bátortalanul körülnézett.
- Halló... Mr. Cedric... van itt valaki?...
Semmi választ nem hallott. Hangja ezúttal nem visszhangzott, a szobában teljes csend honolt.
- Halló?...
Allen erőt vett magán, és elindult, elhaladt az asztal mellett, és jó öt lépés távolságra megállt tőle. A lámpa vakította, ahogy a fénye visszaverődik a sima betonról. Az asztal félig volt csak a lámpa fénykörében, a másik fele a sötétségbe veszett. A fiú lassan hátrálni kezdett, miközben végig az asztalt nézte. És döbbenetes felfedezért tett. A világítótest követi őt. Akárhova megy, a lámpa végig az ő feje fölött világít. Akkor most ezek szerint valaki figyeli őt? Inkább most úgy tesz, mint aki nem vett észre semmi különöset. Továbbindul, hátha találkozik Cedric-kel.
De csakhamar akadályba ütközött. Egy hatalmas szekrény állta útját. Egy körübelül két méter magas fémdoboz, Allen gyanította, hogy tökéletesen tégla alakú. Úgy nézett ki, mint az a bankautomata-szerű retinaolvasó, csak nagyobb volt valamivel. És nem volt rajta képernyő. Egy hártya volt rajta, fóliából, csillogott rajta a lámpa fénye, és olyan alakja volt, mint egy ember keze. A hártyaszerű tenyérlenyomat-olvasó fölé számok voltak festve fehérrel. Allen azzal a szándékkal, hogy majd később megnézi ezt a valamit, megfordult, és elidult a másik irányba. Alig tett pár lépést, és ugyanilyen gépbe botlott, pontosan ott, ahol az imént még az asztal állt.
A fiú, aki először lépett be ebbe a szobába, eltévedt. Megfordult, és elkezdett futni. Két oldalt, hosszú, végeláthatalan sorokban álltak a fémszekrények, Allen futott még öt percig, majd belátta, hogy a szoba valószínűleg sokkal nagyobb annál, hogy a végére érjen. Megfordult, visszafelé kezdett futni, de akármeddig futott, az ösvényt szegélyező gépsor kizárt minden más útvonalat.
Talán ez is valami próbaféleség, addig nem tud továbbmenni, amíg meg nem teszi, amire kérik. Odafordult a legközelebbi géphez, leguggolt, megvizsgálta. Semmi bemenetet, még forrasztási nyomot se talált rajta. Csak egy vésett feliratot "CEDRIS - Central_Est...". Erre ő nem kíváncsi. Elege lett abból, hogy semmit nem ért abból, ami vele történik. Felállt, elolvasta a hártya fölötti számokat: "2218-09-30", majd meg sem próbálva értelmezni azt, gondolkodás nélkül rátette a kezét a hártyára.
A szemei becsukódtak, a kép elfehéredett. Hirtelen, mintha újra kinyitotta volna a szemeit, tisztán és világosan látta maga előtt Mr. Klaymen képét, kezében egy pohárral, amint megszólal:
- De azt azért értsétek meg, hogy bizalmas információkat nem adhatok ki. Tudjátok, ez ilyen állami titok. Csak annyit mondhatok el nektek, amennyit tudnotok kell.
Allennek ismerős volt ez a szöveg. Mi a fene folyik itt?
- És mégis mi lesz a dolgunk?
Allen ismét ott ült a gépteremben, a bejáraton keresztül látszik a várócsarnok, az akváriummal, amiben vidáman fickándoznak a halak, mert most kaptak enni. Kis körben ültek, S kérdezett, Klaymen kávét ivott, mindenki várta, mit fog mondani. Pont, mint reggel!
- Na jó, most gyorsan elmondom. Nem lesz nehéz. Biztos láttátok már azt a nagy vörös zsilipet ott szemben. Na, azon kell majd bemennetek szépen sorban egymás után. Utána ki lesz írva, hogy mit kell csinálnotok. Találkozni fogtok Cedrissel.
Allen elrántotta a kezét a hártyáról. Egy pillanat alatt megvilágosodott minden. Ott állt, bámulta a fehér számokat a hártya felett. A mai dátum. Az előbb a múltat látta, azt, ami reggel történt.
És ki az a Cedric?
Leguggolt, újra megnézte a vésetet a lámpa fényében, ami még most is pontosan az ő feje fölött világít. "CEDRIS - Central Estimator Device of Recollection Isolating System"
Tehát a rejtélyes Cedric nem létezik, nincs ilyen nevű személy. CEDRIS maga volt a szoba, a lámpa, a gépek, és minden, amit most lát. És amit eddig látott. És Allennek ezzel a szobával kellett találkoznia, hogy láthassa a múltat.

Folytatása következik.

Végül is nem is volt olyan rossz a koncert, mint amilyenre számítottam. A szálló is szép volt, és a borlovag bácsik is aranyosak voltak, tapsoltak, meg bólogattak a dallamra, meg dúdolták. Meg kormos is odajött, és gratulált, úgyhogy tök rendes. Utána tudtam meg, hogy a lánya az, aki a hermanban tanít.
És ma kaptam új öltönyt, ami úgy igazából nekem nem tetszik, de anyának igen, úgyhogy hagytam magam rádumálni.

A Történet - 5. rész.

Allen, kinek fedőneve P, bambán meredt a bankautomata-forma készülékre. Egy képernyőn mozgó színes ábrák mutatták, hogy tegye az állát az álltartóra, és nézzen bele egyik szemével a csőbe, ami a képernyő fölött ágaskodott. Most a zsilipre nézett. Nyilvánvaló, hogy addig nem tud továbbmenni, amíg meg nem teszi, amire az ábra kéri. Óvintézkedés-féle, hogy ne menjen be akárki. Odasétált hát a bankautomatához, rátette az állát az álltartóra, belenézett a csőbe, és abban a pillanatban olyan éles vörös fény áramlott a szemébe, hogy azt hitte, menten megvakul. Hátratántorodott, becsukta a szemét, de így most zöldnek látta a szemhéjait. Az automata leégette a retináját. Kinyitotta a szemét, de így is minden zöld volt. Alig tudta kivenni a folyosó falait, a lámpák, az automata, a zsilip, minden zöldben úszott. Allennek könnybe lábadt a szeme.

Háttal nekidőlt a falnak, és lassan leült a földre. Becsukta a szemét, próbálta pihentetni. Úgy volt, nem esik bántódása. Minden zöld. Valahogy nem így képzelte a retinaleolvasós biztonsági berendezéseket. Még minden zöld. Allen ellazította az izmait, meditálni próbált. Minél hamarabb vissza akarta nyerni a normális látását. És szépen lassan, de a zöld szín tényleg halványulni kezdett. Körübelül öt percig ült ott csendben, várta, hogy regenerálódjon a látószerve. Amikor végre feketének látta belülről a szemhéjait, felállt, körülnézett, és óvatosan odament a berendezéshez. Azon most nem volt ott az ábra, csak egy "INTERNAL ERROR" felirat. Tehát nem sikerült a retinaleolvasás, meg kell próbálnia mégegyszer.

Habozott. Nem akart mégegyszer átesni ezen. Talán még a látását is elveszthetné miatta. Akárhogy is, innen addig nem megy sehová, amíg meg nem próbálja újra. Muszáj, mást nem tehet. Összeszorította a fogát, becsukott szemmel rátette az állát tartóra. Várt még. Ezután elhatározta magát, nagy levegőt vett, és kinyitotta a szemét. Semmi. Látta a szeme sarkából, ahogy az error feliratot újra felváltják a mozgó ábrák. De egy pillanat múlva újra a vörös fényt látta, és gondolataiban átértékelte a "fényes" fogalmát. Mert ennél élesebb, vakítóbb vöröset még soha nem látott. De most már akkor is végigcsinálja, ha megvakul közben. Alig tartott az egész tovább öt másodpercnél, de Allen legalább tíz percnek érezte. Hirtelen kihunyt a fény, és Allen észrevette, hogy normálisan lát. Semmi zöld. Minden normális színben pompázik. Nem értette, ez hogyan lehetséges. De azért örült, hogy nem történt komolyabb baj. A képernyőn most a "Thank You." felirat jelent meg.

Most vette csak észre, hogy a nagy acélkék zsilip helyét egy üvegajtó váltotta fel, de ezúttal kilinccsel ellátva. Ennek a kilincsnek mérhetetlenül megörült. Odament az üvegajtóhoz, és átnézett a másik oldalra, ahol a lámpa fényében egy asztalt látott.

Folytatása következik.

mák

Én csak akkor szeretek mákot darálni, ha biztosan tudom, hogy réteslapok között fogom viszontlátni útban a tápcsatornám felé. De olyankor akármennyit rám lehet bízni. Hú, de fáj a karom.

Update: Majd jön majd a Történet ötödik része is, csak ma lusta voltam gépelni, láthatjátok, ennyire tellett.

matekmatekmatek

Az egész úgy kezdődött, hogy katinéni feladott egy rakás házit. Mit nekünk az, gondoltam. Mindig fel szokott adni egy csomót, és óra előtt tök jól meg lehet csinálni. Most azzal fenyegetőzött, hogy hétfőn reggel, becsengő előtt fél órával ott fog állni a kapuban, és ott fogja beszedni, hogy esélyünk se legyen alkalmazni a jó öreg "óraelőttmásolomaházit-módszer"-t, amit amúgy egy igen okos diák fejlesztett ki, még valamikor a XX. században.
Szóval nekiültem, hogy kész legyek, de még mostanáig se lettem. Néztem az időt. Az első feladatsort viszonylag hamar megcsináltam, mindössze egy hosszabb (3 órás) szünettel. Utána a 2. feladatsornak kezdtem neki, az első részére 45 perc volt adva. Megcsináltam 33 perc alatt, és mivel már nagyon untam magam, kiszámoltam, és a másfél feladatsorral összesen 2 óra nyolc percet csesztem töltöttem el az életemből. Ennyi idő alatt, ezt is kiszámoltam, pontosan 2,75-ször tudtam volna megtanulni a magyart és a törit holnapra. És most múlt el négy perccel este hét. Na mindegy, mindjárt vége, gondoltam, úgyhogy el is kezdtem olvasni a 2. részt, ami úgy kezdődött, hogy 135 perc van rá adva.
Namost, ha ugyanolyan gyorsan haladok, mint az első felével, akkor is tegyük fel, 1 óra 20 perc alatt készülök el azzal a résszel, tehát elmondhattam volna, hogy "vasárnap három és fél órán keresztül csináltam a matek házit".
Azért csak "elmondhattam volna", mert ahogy erre rájöttem, azon nyomban fogtam a függvénytáblázatot, és olyan messzire hajítottam, amennyire a szobám falai engedték, felpattantam a székemből, kiviharzottam a szobámból, és vissza se szándékozok menni egészen este 9-ig, amikor is már lesz annyira sötét, hogy ne lássam többet az asztalomon fekvő feladatsort. Ajánlom neki, hogy ne kerüljön többet a szeme elé.

azt a kib-#!%'*@!%"!*#@%!-letet

Gy.b. szerencsésen jövő hét szerdára jegyzett egy koncertet, amikor is fontos tudni, hogy a nehezen megcsinált fényképeimet mutatnám be a rajz órán, de ha ez nem lenne elég, még ráadásul két matekom is lenne 10-től délig, ami viszont köztudottan érettségi tantárgy, és nem ajánlatos két héttel érettségi előtt kettőt is kihagyni belőle. Utolsó mentsváramként megkérdeztem, hogy vajon mikor lesz az az átkozott koncert, hogy rohadna meg kormos vili is, mert az ő műve ez az egész szarság, erre ő meg azt felelte, hogy igazgatói utasításra 11-kor kell játszani valami szar borkóstoláson vagy mi a faszon. Pont a két matek közepén. Még jó, hogy a törin bent leszek.

Ehhez tudni kell, hogy a zenesuli-igazgatót most váltották le, mert összevonták a két iskolát, és neki nem tetszett, hogy a miénk mindig is jobb volt, úgyhogy most egy szocialista pöcsfejet raktak be igazgatónak, aki, - mivel minden tanár és minden diák dühös rá amiatt, hogy csak úgy simán kirúgatta a tényleg nagyon szeretett igazgatónkat, aki amúgy még miskolc fénykorában a kultúrális igazgatója volt Myskoltz Citynek - jelenleg is azzal van elfoglalva, hogy seggeket nyal. Hát kösz szépen. Szóval ilyen most az iskolavezetésünk, és ő mondta, hogy játszanunk kéne, de az is csoda, hogy kormos vili is most hajlandó megmozgatni a seggét, amikor éppen talán mondjuk az érettségire kéne készülgetnem.

Az ilyet úgy rühellem, hogy el se tudom mondani. Az első fizetésemből veszek egy munkagépet, ledózerolom a hivatalt, és a romokat behintem kénsavval. De mindenekelőtt kormost beperelem zaklatásért. Fizessen a köcsög.

Ja, és az egészért még egy rohadt árva petákot se kapunk.

De amúgy meg ez nem tartozik ide, de jáksó is elmehet a francba, hogy kiröhögi a saját telefonálóit, hogy azt hiszi, menő, ha mindent elhadar, hogy szegény fiát, aki semmiről nem tehet egy életen át dagobertkacsának fogják csúfolni, és hogy az altáji ponéjaival a saját, teljes mértékben hiányzó szexuális életét próbálja palástolni. Nem sok sikerrel. Ezek után amúgy hangosan röhög a saját poénjain.

Jaaaaj, de dühös vagyok most, amikor azt hittem, ma már semmi rossz nem történhet, de szerencsére néhány faszfej elintézte nekem, hogy ne legyen jó az elkövetkező hetem se.

Ilyenkor azért egy kicsit örülök, hogy nem nyilvános a weblog.

óvjuk a csirkéket!

Most tudtam meg, hogy mit jelent a kód, amit a tojásokra nyomtatnak. Minél jobban tart a nullához, annál természetesebb körülmények között tartották a csirkét, ami tojta. Tehát ha nullával kezdődik a kód az ország kódja előtt (pl. 2-HU-satöbbi...), akkor a csirkét egy cuki kis farmon nevelgették, ahol azt csinált, amit akart, ha meg három, akkor egy ketrecben tartották, kizárólag mesterséges fénynél, és folyamatosan szintetikus tojatókkal tömték szegényeket, akik életükben nem láttak kakast vagy embert, csak rácsokat.
Tessék tehát erre figyelni.

Ja, és ezek a hármas szintű tojók a saját ürüléküket kell, hogy egyék feldúsított formában.

Én a magam részéről elkötelezett csirkepárti vagyok. Nekem is volt csirkém, csak hát sajnos nyáron, amikor nagyon meleg volt két évvel ezelőtt, napszúrást kapott, és elpusztult. Erről majd írok, csak most elérzékenyültem.

A Történet - 4. rész

Mr. Klayman beleszürcsölt a kávéjába. A számítógépteremben néhány íróasztalról leszedték a vezeték nélküli monitorokat, az így szabaddá vált íróasztalokból egy kis kört alakítottak ki, és most így beszélgettek. Úgy tűnik, alapvető követelmény a kutatóközpontban, hogy a tesztalanyokat megfelelő kényelemben és barátságos fogadtatásban részesítsék. És Mr. Klaymen a lehető legjobb munkaerő erre a feladatra. Valahol odafönt, a napvilágon most lehetett körübelül hajnali öt óra.
- És meddig kell még itt várakoznunk? - vetette fel L. Miszter Kalymen leemelte a szájától a kávéspoharat, lenyalta a szája széléről a habot, és válaszolt.
- Hát körübelül még negyed óráig. Ez csak Cedristől függ, hogy mikor ér rá. Majd szólni fog a főnök ha mehettek.
- Egyszerre fogunk menni? Ki megy elsőnek? - kérdezte P. Ezzel elérte, hogy Mr. Klaymen a lehető legmegdöbbenten nézzen rá.
- Természetesen te. Ki más? Benne volt a leveledben elvileg.
P csak hümmögött. Valószínűleg kifelejtették a leveléből. Eszébejutott, hogy vajon a többiek levelében benne volt-e, és csak az övéből felejtettek ki "véletlenül" mindent. Közben Miszter Klaymen újra a szájához emelte a poharat. Látszott rajta, hogy napok óta éjszakázik, mégis vidám volt. Kézségesen válaszolt minden kérdésre.
- De azt azért értsétek meg, hogy bizalmas információkat nem adhatok ki. Tudjátok, ez ilyen állami titok. Csak annyit mondhatok el nektek, amennyit tudnotok kell.
- És mégis mi lesz a dolgunk? - S csőrét már régóta böködte a kérdés, de nem merte eddig feltenni.
- Na jó, most gyorsan elmondom. Nem lesz nehéz. Biztos láttátok már azt a nagy vörös zsilipet ott szemben. Na, azon kell majd bemennetek szépen sorban egymás után. Utána ki lesz írva, hogy mit kell csinálnotok. Találkozni fogtok Cedrissel.
M gyorsan közbevágott:
- És az ki?
Ekkor megszólalt Miszter Klaymen csipogója. Elővette, megnézte, mit ír ki, eltette, közben így szólt:
- Hoppá, úgy tűnik, hamarabb kezdünk. Gyere P fiam, most bemehetsz. Nem fog soká tartani, nincs miért izgulni. Néhány perc az egész.
A fülledt csendben, ami Mr. Klaymen szavait követte, szinte vágni lehetett a feszültséget. Mint amikor a fogorvosi váróban ül, és nem tudja, hány fogát kell majd kihúzni. Mr. Klaymen, mint eddig már annyiszor, most is megpróbált enyhíteni a dolgon.
- Nyugi, semmi veszélyessel nem lesz dolgotok, csak annyi, mondom, hogy találkoznotok kell valakivel, és utána elmondani nekünk, hogy mit tapasztaltatok.
Azzal karonfogta P-t, aki az izgalomtól moccanni sem bírt, és a tágas előcsarnokon keresztül a zsiliphez vezette.
- Izgulsz? - kérdezte együttérzően.
- Egy kicsit. - P igyekezett bátornak látszani.
- Én is izgulnék a helyedben. Te leszel az első ember odabent, előtted nem volt még ott senki. Ne izgulj, teljesen fel vagyunk készülve minden eshetőségre. - bepötyögte a kódját a zsilip mellett panelen, a vörös, fehér csíkos zsilip szépen lassan kezdett felhúzódni, mögüle hideg levegő áramlott a helyiségbe. Alig telt el pár másodperc, és P már a nagy vörös fal másik oldalán találta magát. Mint aki még most is tanácsra vár, fordult Miszter Klaymen felé. De Mr. Klaymen arcáról most eltűnt a mosoly.
- Ide figyelj, Allen, jól figylej rám, bármi is fog történni odabent, ne csinálj semmit addig, amíg egy mentőosztag érted nem jön, világos, ne csinálj semmit, csak ülj le egy sarokba és várj. Értetted? Világos? - P csak állt, mint a cövek - Akkor sok szerencsét.
Klaymen ezt az utolsó instrukciót olyan halkan mondta, hogy a gépteremben ülők nem hallhatták, de mire P, vagyis Allen észbekapott, a zsilip már lezáródott, és a beálló csendben csak a saját kusza gondolatait hallhatta. Most mi a fene van? Nem arról volt szó, hogy nem történhet baj? Mr. Klaymen biztos csak a szabály kedvéért mondta ezt el, biztos, mint a tűzvédelmi oktatásnál. De Allen meg van győződve ennek az ellenkezőjéről. Az, hogy Miszter Klaymen arcáról az itt tartózkodásuk óta először tűnik el a vigyor, nem ad okot a bizakodásra. Idehívták őket, istentudja, milyen őrülttel fogják most összeengedni, és még csak felelősséget sem tudnak vállalni az esetleges balesetekért. Inkább maradt volna otthon.
Szétnézett, hová került. Egy tágas, négyzet keresztmetszetű folyosón volt, a plafonból itt is világítótestek ontották a fényt, de itt a falak egységesen drappszínűek voltak, és a folyosó másik végén egy másik, ezúttal acélkék zsilip és valamiféle berendezés állt. Allen végigbandukolt az elhagyott folyosón, és fülében a saját lépteinek visszhangja kongott, mint a lift utáni kis hídon, de még hangosabban. Nem tudta, ki vár rá, és képes lesz-e megfelelni a feladatnak. De Miszter Klaymen utolsó figyelmeztetése nem hagyta nyugodni. Félt. És ráadásul most nagyon egyedül érezte magát.

Folytatása következik.

- Jónapotkívánok! Darazsat szeretnék vásárolni.
- Sajnálom uram, de nekünk nincs darazsunk...
- De hát láttam egyet a kirakatban !

Update: Ez is vicc lenne, de kicsit szegényes, úgyhogy felturbózom. Az se baj, ha így elvesztem a poént.

- Jónapotkívánok! Darazsat szeretnék vásárolni.

- Sajnálom uram, de nekünk nincs darazsunk...

- De hát láttam egyet a kirakatban !

- Ööö... várjon uram, egy pillanat, és utánanézek... [elmegy] ... [visszajön] ... sajnálom, uram, de a mi cégünk nem forgalmaz darazsakat.

- Na ne vicceljen. A világon minden eladó. És nekem ez a darázs bármennyit megér. Mondja, mennyit kér érte?

- Mondja uram, ön meg akar vesztegetni engem?

- Szó sincs róla. [halkabban] ...de köztünk szólva, nekem a darázs kell csak, és utána vissza se jövök.

- Nézze uram. Nem tudom, miről beszél, de talán megegyezhetünk. Menyit ajánlana érte?

- ...[suttog]...

- Rendben uram, ez nekem megfelel. Óhajt esetleg számlát kérni róla?

- Nem, nem. Arra semmi szükség. Elintézzük fű alatt, és sose láttuk egymást.

- Értem. Meg tudná mutatni, pontosan hol is látta azt a darazsat?

- Jöjjön, megmutatom... itt is volnánk. Egész pontosan ott láttam. De... hova tűnt?

- ...hát, itt nincs. Biztos elrepült.

- Ó.

- Nagyon sajnálom uram. Ha esetleg óhajt még valamit, oda tudom most adni, de úgy tűnik, a darázs most kifogyott. Esetleg jöjjön vissza holnap.

- Nem, köszönöm, nekem ez a darázs kellett volna. De, úgy látom, el is repült. Megyek, megnézem még más boltban is, hátha megtalálom.

- Rendben uram, de hozzánk is bármikor viszatérhet. Biztosíthatom, még ma leadom a rendelést egy újabb szállítmányra.

- Nem, nem szükséges, annyira nem fontos. De azért köszönöm. Viszontlátásra.

- Viszontlátásra.

a kommunizmus nem vicces

Ezt tanuljuk most töriből. Ez eredetileg egy vicc, de második olvasatra kiviláglig belőle a tragikum (van, kinek már elsőre is):

A szovjet iskolában a tanárnő megkérdezi a gyerekeket:

- Hol kapják a gyerekek a legfinomabb ételeket?- kérdezi kéjesen.

Gyerekek kórusban kiabálják:

- A Szovjetúnióban!

- Nagyon jó. És hol kapják a gyerekek a legszebb ruhákat?

- A Szovjetúnióban!

- Igen, nagyon ügyesek vagytok. És hol kapják a gyerekek a legjobb játékokat?

- A Szovjetúnióban!

A tanárnő észreveszi, hogy a kis Szergej ott sírdogál hátul a padban.

- Mi a baj, kisfiam?

- Tanárnéni... én úúgy szeretek a Szovjetúnióban élni...

c'est la vérité, monsieur

Amikor még a sulinál a megállóban vártam a villamosra, nem gondoltam volna, hogy nem a villamos, hanem a mennyország fog jönni villamos képében, mert a villamoson az ablaknál egy olyan szép lány ült, amilyet még én életemben nem láttam, teljesen tökéletesen nézett ki, kék szeme volt, a haja világosbarna volt szőke tincsekkel, és félig volt egyenes. Lopva, de folyamatosan őt néztem, folyamatosan, 10 percig, és amikor meg ő nézett felém, akkor mindig másfelé néztem, és közben az mp3-amat hallgattam. Aztán ugyanott szállt le, ahol én, és én elégedetten nyugtáztam, hogy bizony aligha fogok valaha is ilyen szép lányt látni. Utána visszatértem a földre.

Már nem is emlékszem, hogy nézett ki pontosan.

a századik

Ez most a századik bejegyzésem ebben a weblogban. Sok érdekes dolgot osztottam meg itt másokkal. Ennek a blognak a legelső bejegyzését például csak én láthattam először egy jó ideig. Hmm.. :) hát igen, azért írtam újra blogot, mert tönkrement az MP3-lejátszóm. Azóta is hiányolom szegényt...
Azt is eldöntöttem, hogy ezentúl nem írok nőkről, és nyilvánvalóan megszegtem néha ezt az ígéretet, de többek között azt is tisztáztam, miért vagyok kétkezes, néha zenét is raktam be, aztán a karácsony, a szilveszteri motorozás, satöbbi. Akit érdekel, megnézheti.

És engem nem zavar, hogy ilyen hülye kerek számoknál szoktam megemlékezni, ez csak azért van, mert eggyel nőtt a helyiérték, és mert szeretek decimális számrendszerben számolni.

A Történet - 3. rész

A liftből kiszállva egy öltönyös, vidám ember várta őket. Bár látszott rajta, hogy valami kormányügynök, elég barátságosan viselkedett. Mr. Klaymenként mutatkozott be, és azt mondta, ő lesz most az idegenvezetőjük. Most egy óriási barlangban voltak, egy földbe vájt üregben, amin egy horganyzott acél híd vezetett keresztül az órmótlan vasajtóig. A barlang barna falát alulról reflektorok világították meg, így teremtve viszonylagos világosságot a föld alatti csarnokban. A csodálkozástól szótlanul követték Mr. Klayment az ajtóig. Léptük visszhangzott a horganyzott acél pallón. Ijesztő hely volt. Mr. Klaymen próbálta felvidítani a jelölteket.

- Hogy utaztatok?

- ... hát... jól. - válaszolt S. Most ő volt a szóvivő. Azonban mindannyian a bunkerbejáratnak illő ajtót nézték, ami valami kőkemény fémből készült, a színe acélszürke volt, és alapvetően úgy nézett ki, mint egy fémből készült fal. Felülete teljesen sima volt, sehol egy repedés rajta. Csak öt szó volt belekarcolva a közepébe.

"Do you believe in God?"

Mr. Klaymen észrevette a szótlanság tárgyát, és gyorsan megmentette a helyzetet.

- Áá, ne is törődjetek vele, azt csak az egyik tudós véste oda április elsején, hogy megvicceljen valakit. Csak tréfa, tudjátok, nekünk ilyen bogaras tudósaink vannak. Szeretnek viccelődni.

Nyílvánvaló volt, hogy nem jött össze a mentőakció, továbbra is haláli volt a csend. Valami megváltozott a lift óta, ez a hely rettentően baljóslatúan nézett ki. A felirat meg még hab a tortán. De Mr. Klaymen, akinek valószínűleg ez volt a munkája, nem adta fel a vidám hangulatát. Hátha mégis sikerül egy kis örömet csempészni valamelyikük arcára.

Gyorsan bepötyögött egy kódot az ajtó mellett lévő panelen, egy motor valahol felbőgött, óriási nyikorgás és búgás. A fal közepén egy fekete lyuk jelenik meg, és hirtelen, a lyukból sugarasan kindulva apró barázdák futnak végig. Midegyik szálegyenes. A lyuk egyre tágul, a barázdák elkezdenek körbe forogni, és az egész fal, mint egy fényképezőgép blendéje, egy óriási, tökéletesen kör alakú lyukká változik.

Mikor mind átlépték a lyukat, a blende bezárult mögöttük, újra visszanyerte eredeti, fém fal alakját. Most egy tágas előcsarnokban voltak, ahol bizonyára a jöttükre kapcsolódott fel a fény. A fény forrását nem sikerült megállapítani, de ez a kis terem most sokkal vidámabb volt, mint az előző.

A falak simák voltak, mint egy fogorvosi váróban, és világoskékre voltak festve, egy akvárium volt az egyik sarokban aranyos halacskákkal, a terem egyik falánál sötétkék kanapé, előtte üvegasztal mindenféle újságokkal, fotelek, azok is sötétkékek, egy fehér vitrin, ahol valami szerszámok voltak kiállítva. Még szőnyeg is volt, az is illett a dizájnhoz, sötétkék alapon világoskék spirálvonal futott végig a szőnyeg közepéig, a falakról meg tájképek függtek. A helyiségből több kijárat is vezetett. Szemben egy óriási, vörös fémajtó volt, még órmótlanabb, mint az előző. Éppen kinyílt, és egy munkás jött ki rajta narancssárga kezeslábasban, könyékig olajos kézzel és egy villáskulccsal a kezében, a másik kezével pedig egy kék ronggyal a homlokát törölgette. Jobbra, a kanapé mellett valószínűleg irodahelyiségek bejáratai voltak, szokványos irodai ajtók. Jobbra nem voltak ajtók, csak a helyük volt a falból kivágva, így aki átnézett, láthatta az óriási számítógéptermet. Több száz egyforma íróasztal szép, katonás sorban, mindegyiken egyforma monitor, mindegyik monitoron egyforma képernyővédő, fekete alapon vörös betűk, "IRCCHR". International Research Centre of Collective Human Rememberance. Hirtelen Mr. Klaymen szólalt meg.

- Itt várjatok, mindjárt jövök, el ne mozduljatok addig. - azzal intett a szemben lévő vörös vasajtón éppen kijövő szerelőnek, és eltűnt a kanapé melletti egyik ajtóban. P érezte, hogy valaki meglöki a könyökét. Aztán még erősebben. Megfordult, és éppen szólásra nyitotta volna a száját, de ahogy meglátta M-et, inkább nem szólt semmit. A lány úgy nézett ki, mint aki most látott szellemet. S vidáman kuncogott, L meg méltatlankodott valami miatt. P nem tudta, hirtelen, mi van. M szó nélkül a blende felé mutatott, ahol bejöttek. P most vette csak észre, hogy a blende belsejére is van valami karcolva. Egy pillanatra elszorult a lélegzete. Most megint mindannyian a fémfalra néztek néztek, ahol karcolt betűkkel ez állt:

" Past does not exist. WE write the history."

Folytatása következik...

korán kezdik

Ma Leventével ellátogattam egy kínai boltba a bükkáruházban, és a játékrészlegnél állapodtunk meg, mert sz0pkónak akart venni egy játékot, amin oszama és bush lövik egymást egy hullámvasúton (, illetve csak bush lövi oszamát, mert ugyan a dobozon jól látható, hogy oszama kezében a fair kűzdelem jegyében ott virít egy kalash, a készletből végül valahogy kifelejtették). De én mást szúrtam ki.
Volt ott egy doboz, aminek az elején egy csecsemő feje volt, éppen nevetett, a doboz többi részén pedig mindenféle színes ábra és minta, pont, hogy felkeltse a kétévesnél fiatalabbak figyelmét is. Az enyémet is felkeltette. De jó, gondolom, itt még a kicsi gyerekekre is gondolnak. Meg is néztem, mi volt a dobozban, hát egy színes, néhol lekerekített formájú (hogy a kicsi csecsemők meg ne sértsék magukat), lendkerekes tank volt a dobozban, dupla aknavető csővel, extra széles lánctalppal, és egy ezüstszínű műanyagból készült fedélzeti géppuskával a forgatható lövegtorony oldalán.
Ehhez most nem fűzök kommentet.

ébresztőóra

Nektek még régi, elavult ébresztőórátok van, amibe elemet kell rakni, és mindig ilyen fülsértően csipog, pont, amikor a legjobb részhez érne az álom? Hú, de ciki.
Amióta jó idő van (az kábé egy hét), azóta a következő történik reggelente:
Az órám ki van kapcsolva, mert nem akarom hogy csörögjön. A házunk melletti erdei ösvényen minden reggel valamivel negyed hét után egy fácánkakas sétál le egészen a kerítésig, ott aztán csipeget párat. Majd ezután, pontban negyed hét után öt perccel felfigyel, kukorékol egyet (igen, jól írtam, kukorékol, majdnem úgy, mint a kakasok, csak kicsit máshogy), ezután megcsattogtatja a szárnyát, és közben, hogy el ne repüljön, a lábával kapaszkodik a fűbe. Ezután megint figyel egy kicsit, majd ugyanezt a rítust elvégzi még négyszer, de előfordult már, hogy ötször, és ezután szépen lassan visszatotyog az ösvényen az erdőbe.

c' est bizarre

Telefonbeszélgetés-töredék a villamoson:
"...szia, a teknősre tehettek vizet, de a halakra ne tegyetek, mert megdöglenek..."

kinder kettő

Ebben a mai, felgyorsult, hipermodern, ultraszonikus, globalizálódó világban hogy fordulhat elő, hogy akár csak egy napig is, de nem történik semmi?

És miért kezdek ilyenkor a kinderekről írni?

kinder

Érdekes, hogy sokan nem látták még az új kindert. Ezért most Levente tanácsára megosztom mindenkivel az élményeimet.

Nos. Hol is kezdhetném. Azt gondolom mindenki tudja, milyen egy kinder. Külsőre nincs is különbség köztük. Külön érdekesség, hogy Belgiumból importáljuk a tojásokat. A belseje azonban - már a csokit leszámítva - sokban különbözik. A régi, kicsit narancssárga, barnás, esetleg világoszöld kettévehető kupakok helyett most egy kis füllel összekötötték a felső és alsó kupakot, amik immár egységesen citromsárga színezetűek, és a felületük matt. Arányeltolódás is látható a két kupakrész között, mert az eddig jól megszokott "középen-van-a-rés" helyett az alsó kupakrész több hangsúlyt kapott. Nem véletlenül. Ugyanis az összekötő füllel átellenben egy, az ergonómiai szempontokat nem nélkülöző, és a kinyitást elvileg nagyban elősegítő mélyedés kapot helyet. Külön érdekesség az is, és ezt csak én vettem észre, hogy összehasonlítottam a régi kupakkal, és azt találtam, hogy valamivel szélesebb az új kupak, viszont rövidebb is lett, összességében tehát azt mondhatnánk, "tömzsibb" lett. Tehát fontos, hogy ezzel az apró méretváltoztatással immár nem kompatibilis a régi és az új kupak.

És a kinyitás. Az ergonómikus mélyedés nem segít, szerintem így kifejezetten nehezebb kinyitni a kupakot. Viszont az jó, hogy eddig ugye bele volt zsúfolva a két papír és a játék, de most, hogy már szélesebb, sokkal jobban belefér minden.

Én sokat szórakoztam vele suliban is, hogy megfelelő módon a nagy-és mutatóujjunk közé fogva az egybekupak alsó felét, és erőteljesen összeszorítva egy hangos pukkanás kiséretében nyílik szét a kupak. Ez is fontos, kipróbáltam, és ilyet a régivel nem lehetett csinálni. Viszont hamar tönkre is megy, mert egynapi használat után az én kupakom már nem szól olyan jót. Elromlott.

A Történet - 2. rész

Négyen álltak, valamennyien egykorúak. Egy fémkamrában vannak szemben egy réssel, ami most záródott be. Egy apró zökkenés, és mintha mindenki könnyebb lenne egy kicsivel. Kívülről egy elektromos motor halk zúgása hallatszik, a felettük figyelő halogén ízzó fénye lágyan pulzál csak - alig észrevehetően. Az egyikük megszólal.
- Helló, én Dave vagyok... - ekkor észreveszi a fülke tetejéhez rögzített kis kamerát, ami talán nem is volt ott eddig - ...illetve S. Azt mondták, így mutatkozzak be nektek.
- Helló, - köszönt a mellette álló fiú - nekem azt mondták, én P vagyok.
A fülke további két utasa, a két lány csak állt némán, várták a fejleményeket.
- ...és vajon ők is beszélik a magyart? - S a két lányra sadított. A lányok minden bizonnyal értették a célzást, mert zavartan elmosolyodtak, és M-ként és L-ként mutatkoztak be.
- Szóval azt szerettem volna kérdezni, hogy titeket miért vettek fel? - kezdte S.
- Nekem messze átlag feletti a memóriám. - válaszolta L - Legalábbis ezt írták a levélben az "indok" címszóhoz. És téged?
- Engem muszáj volt, mert hacker vagyok, és betörtem a vállalat rendszerébe. Nem sok történt, csak éppen pár e-mailt olvastam el.
A többieket láthatóan lázba hozta a történet. Ezt S is észrevette, és magabiztosan folytatta:
- Nem tudom pontosan, nagyon titkolóztak még az e-mailekben is, de úgy volt, hogy be fognak minket mutatni valami Cedricnek. Vagyis találkoznunk kell vele. Gondolom biztos a cég vezérigazgatója vagy valami vezető tudós, vagy mittudomén. Biztos ő itt a fejes. Szóval lebuktam, ezért úgy döntöttek, elég életrevaló vagyok a feladathoz. Ezt írták az "indok"-hoz. Nektek mit írtak? - fordult M-hez és P-hez.
- Nekem azt írták, azért vettek fel, mert tízéves koromban amnéziát kaptam. Nemtudom, ez miért volt érdekes nekik. - ekkor észrevette a megrökönyödést a többiek arcán - Semmi baj, már megtanultam újra mindent. De semmire nem emlékszem 10 éves korom előttről. A szüleim azt mondták, elestem a biciklivel, és bevertem a fejem.
Itt befejezte mondandóját. Mindhárman P-re néztek.
- Mi van? - kérdezte P csodálkozva.
- Neked mit írtak az "indok"-hoz?
P várt egy pillanatig, hátha elfelejtik a kérdést, hátha meg se kérdezték, csak képzelte. Nem akart válaszolni. De muszáj volt, már csak illemből is, meg mások is elmondták.
- Hát... semmit.
- Mi az, hogy semmit? - kérdezte S csalódottan.
- Hát az, hogy semmit. Nekem nem is volt ilyen "indok", vagy mifene, azt se tudom, miről van szó.
- ... neked nem írtak indokot? Akkor miért vettek fel?
- Nemtudom, hagyjál már ezzel. Biztos jó vagyok matekból, vagy mittudomén.
- Jól van, ha nem akarod elárulni, felőlem oké.
- Jól van, akkor nem akarom elárulni, na. Akkor ne hidd el, hogy még az "indok" sem szerepelt abban a rohadt levélben.
A lányok háttal álltak a fiúknak, próbáltak úgy tenni, mint akik beszélgetnek, de persze a társalgást figyelték. Az utolsó mondatnál már lehetett érezni az ingerültséget a fiú hangjában, ezt bizonyára S is észrevette, mert nem válaszolt, csak nézelődött az üres liftben. Nyilvánvaló volt, hogy P igazat mondott, mindazonáltal az, hogy látható indok nélkül vették fel, még annál is meghökkentőbb volt, hogy egy amnéziásat választanak a "négyek" közé.
Egy percig zavart csend uralkodott.
- Szerintetek milyen mélyre megyünk? - vette fel újra S a társalgás fonalát. Láthatóan szeretett beszélgetni. A hangja olyan természetes volt, mintha mi sem történt volna.
- Nem tudom, már legalább öt kilométer mélyen lehetünk, és kitudja, meddig megyünk még le. Biztos valami nukleáris dolgot csinálnak odalent, és szerintem a lift is valami geotermikus energiával megy, de az biztos, hogy valami szupertitkos dolog folyik ott lent. - P hangja most már nyugodtan hangzott.
- Ja, szerintem is. - S leplezte izgatottságát, ami minden bizonnyal most mindannyiukat átjárta P szavai hallatán. Érezték, hogy valami olyan szupertitkos kormányügyletet látnak majd odalent, amit senki más. Az is lehet, hogy csak egy sima IQ-tesztet íratnak meg velük, de már ez elég ahhoz, hogy majd az unokáikank elmeséljék.
És ezután, pont amikor már mindenkinek elege lett volna az ácsorgásból, a lift egy szolíd kattanással megállt, az utasok a lábukon érezték a saját súlyukat, és a rés középen növekedni kezdett. Mikor már elég széles volt, a négy kiválasztott a liftből átlépett egy új, ismeretlen területre.

Folytatása következik.

töri

Ha szabina ma nem kérdezte volna meg töri órán, hogy kell-e tudni, mekkora területe van az EUnak, akkor nem kellene tudni, ebben egészen biztos vagyok.

A problémát az adja, hogy nem először csinálja ezt, és nem képes felfogni, hogy ha zárva tartaná a száját, akkor 34 társát mentené meg a felesleges adatok megtanulásától.

És még ő van felháborodva, hogy hülyeségeket kell tanulnunk.

Hú, ez most radikális volt.

Update: Nem az dühít, hogy meg kell tanulni egy számot, az nem téma. Hanem az, hogy emiatt.

A Történet - 1. rész

Történt egyszer, 2008-ban, hogy egy Koppány nevű végzős gimnazista úgy döntött, nem lesz többé egyedül. Klubot alakított iskolájában, mindenki beléphetett. A klub nagyon népszerű lett, egyre többen csatlakoztak hozzá, még tanárok is. Előbb egy kis szövetség alakult, majd a szövetség úgy döntött, megvédi saját érdekeit, és szakszervezetet hozott létre. Előre nem bejelentett tüntetéseket rendeztek, bojkottálták az állami rendezvényeket, egyre több szót kaptak a szélsőséges politikai nézeteket valló tévéadókban, az ismertségük nőtt, egyre többen csatlakoztak az éppen szerveződő párthoz. A kis csoport független akciókat rendezett, kitermelte saját polgári és vezetői rétegeit, majd száz év múlva, mialatt folyamatosan a politika hátterében igazgatta a szálakat, és miután már hivatalosan is kisebbségnek számítottak, bejeletette függetlenedési szándékát az országtól.

Találtak casus bellit, az ország és tartománya egymásnak ugrott. Az Ensz és a NATO csapatokat küldött segíteni, sikerült leverni Magyarországot, és elismertetni fele függetlenségünket. Az ország csak egy kis falat volt a globális hatalom megszerzésének tortájában. Ezután nekiálltunk a hadsereg fejlesztésének és államformánk, az anarchia népszerűsítésének. Egyre több ország lett anarchista a Földön, és mikor már eléggé ismertek voltunk a nemzetközi sajtóban, szépen lassan elkeztük bekebelezni Magyarországot. Egyre jobban terjeszkedtünk, először a határon lévő települések autonómiáját sértve meg, de utána, mintha semmi sem történne, elfoglalva azokat. A már végnapjait élő magyar kormányba saját embereinket juttattuk be, így tulajdonképpen megszerztük a teljes országot. Az enszet folyamatosan pénzeltük saját, erős valutánkkal, hogy ne vegye észre azt a kis incidenst Európa szívében. A hadsereg ekkor már készen állt.

Üzbég politikai menekültekkel betörettünk az iráni nemzeti bankba, és ezzel sikerült elterelnünk az ensz és a nato figyelmét arról, hogy közben amerikával csendesen megegyezve interkontinentális ballisztikus rakétákat telepítettünk Floridába. Elhintettük ezt a sajtóban, és amikor hivatalosan is kirobbant a botrány, blokád alá vettük Kubát, kiéheztettük, a lakosság fele átállt hozzánk, a többit lelőttük, megalapítottuk a kubai bábállamunkat, elősegítve ezzel az amerikai kapitalizmus tartós megtelepedését a szigeten, és így szövetségesünkké téve amerikát. Az államforma a népi demokratikus köztársaság álcájába bújtatott diktatúra lett.

És ebben az ellentmondásos világban születik egy gyermek, akire kétszáz évvel az egyszerű iskolai klub létrejötte után felfigyel a teljes világsajtó. A. L., egy kvantumbiológiai kutatóintézet vezetője ugyanis bejelenti, hogy az amerikai, a kubai és a magyar kormánynak közösen sikerült kifejleszteniük egy találmányt, ami alapjaiban fogja megrengetni az emberi képzelet határairól alkotott elképzeléseinket.

Pályázatot írnak ki, amin kizárólag 20 éven felüliek vehetnek részt, és feltétel, hogy jó képzelőtehetségük legyen. Végül 4 embert választanak ki. Közülük azonban csak egy fogja megérni következő születésnapját....

Folytatása következik.

megfejtés

Reggel óta combnyakfájdalmakkal küzdök, és ez nem először fordul már elő, de most megvilágosodtam. Mert rájöttem, hogy ez bizonyosan azért van, mert nem melegítettem be kellőképpen, mielőtt kikászálódtam az ágyból.

A bemelegítés nagyon fontos. És az is, hogy mindennap járjunk, elkerülve így az izmok sorvadását.

Update: Természetesen elméletben is készülni kell az ágyból való kiszállásra, hiszen mentálisan is fel kell készíteni magunkat a megpróbáltatásra. Amerikai tudósok szerint ha elég erősen koncentrálunk, akkor nem is muszáj melegíteni, de én inkább a hagyomásnyos módszer mellett teszem le a voksom. Tehát ne fáradjunk el, de azért kellőképpen készítsük elő járószerveinket a művelethez. Segédeszközök, pl. izomlazító krém, térdszorító, mankó használata természetesen megengedett, persze csak az ésszerűség határán belül, ha jólesik.
(Amennyiben nagyon nem esik jól, hagyjuk abba az eszköz használatát, és azonnal forduljunk orvoshoz.)

évnapra

Kicsit megkésve bár, de be kell jelentenem, hogy egy éves lett ez a szerényke kis weblog. Illetve nem pontosan ez, hanem egy félig-meddig pesszimista naplója, de abba már fél éve nem írtam semmit. És ezt azért így megkésve közlöm (tegnap kellett volna, hülye fejemmel itt gondolkoztam tegnap, mit írjak, de semmi nem jut eszembe, és ma reggel derült ki, hogy elfelejtettem.)

Szóval boldog szülinapot.

Az új napló is a régi hagyományait követi, de sokkal kevesebb érzelemnek jut hely benne, és sokkal inkább naplószerű. Bár a régi talán személyesebb volt. És sok ideig teljesen nyílvános,lettek is belőle problémák. Mert oda nem írhattam személyneveket. (Bizony, mai napig vannak olyan emberek, akik saját magukra keresnek rá a gugliban.) De hogy mi is történt régen...

Az első bejegyzésem, amit még anno márc. 31-én jegyeztem az időről szólt, pontosabban arról, hogy nincs.
A többit meg nem mondom el, nézzétek meg, ha érdekel. Engem igazából már nem annyira. Majd egyszer el fogom olvasni, mit írtam régen.