2017. március 31., péntek

az ötezres játszma

Indítanék egy túlélős valóságshowt.
Az lenne benne, hogy párosával lehetne jelentkezni rá, mondjuk összeszokott, dörzsölt szerelmespárok lennének, vagy belevaló kalandvágyó testvérpárok, akik folyton egymást basztatnák az első kétségbeesett sírásig, ami amúgy a tizedik percben jönne el, de ez spojler. Vagy mondjuk idősebb kommandós a vejével, mert le akarja tesztelni, hogy milyen puhány tacskót sodort a lánya mellé az élet, vagy épp ellenkezőleg. Meg persze lenne celebkiadás is, Vajna és Vajnáné, meg ilyenek, igazából mindegy hogy kik ezek, csak fontos, hogy legyen csoportdinamika a játékosok között, ne totál idegenek kerüljenek egymás mellé a nyolcas trolibuszról, hanem régóta egymás mellett lévő emberek, akik ki akarják próbálni magukat valami új és merőben szokatlan szituációban, kíváncsiak a saját tűréshatárukra, vagy csak kíváncsiak rá, hogy mennyire válik el a szar a víztől.

A műsor úgy kezdődne, hogy a két játékos bekerülne egy 35 négyzetméteres belvárosi panellakás nyolcadik emeletére. Amit tudni kell még, hogy nincs lift, és hogy a lakás mindennel fel van szerelve, ami csak kellhet; szobatisztaságra képtelen ölebbel, állott dohányszagú falvédővel és nyikorgó padlóval, kommunista időkből ránk maradt, gusztustalan virágtartóval, benne egy halott dudvával, opálosan áttetszővé kopott ötven éves üvegpohárral, meg egy Lehel hűtőszekrénnyel, aminek már sárgásbarna és büdös a belseje.
Na és a játék igazából arról szólna, hogy adnak nekik egy ötezrest, hogy abból kell élniük egy hétig.A lakásban található eszközöket használhatják, meg elmehetnek a legközelebbi coopig vagy teszkóig, vagy ha gondolják, akkor a sarki Betti ABC-ig is elég, csak az kicsit drágább.

És akkor az történne, hogy elkezdenék számolni a boltban hogy mi mennyibe kerül, de persze valamelyikük elbaszná a számolást, és az csak ilyen drámai zenével, lassítással és nagytotálban derülne ki már a kasszánál. Meg elkezdenének veszekedni azon, hogy a kétféle leértékelt párizsi közül melyiket válasszák. Aztán persze a gyengébbiknek megtörne a lelke, és kicsapná a hisztit, hogy nem érdekli, ő márpedig megveszi azt a mogyorós milkát, a párja meg hiába próbálja sírva meggyőzni, hogy de akkor két napig éheznek majd mind a ketten. Igazi dráma. Aztán valamelyik nap hirtelen elfogyna a vécépapír, onnantól borulna a pénzügyi terv, mert ezt a költséget nem tervezték be.
Szóval izgi lenne, na. Aztán ha sikerül életben maradniuk, akkor utána új emberré válva, lelkileg megtisztulva hazamehetnek.

A tököm kivan már ezzel a clickbait faszsággal. Megspórolok mindenkinek öt percet, és három mondatban összefoglalom, hogy mi történt:
- Hibás szenzor az ISS-en, de senki nem törődik vele, mert nem fontos.
- Iskolás fiú észrevette a mérési hibát, azt hitte fontos, úgyhogy szólt.
- Megsimogatták a fejét.

Ez nem awkward, maximum a srácnak. Meg az IFLS-nek, hogy úgy adja el a sztorit, mintha a NASA nem tudott volna erről a problémáról, meg mintha olyan kurva fontos dologról lenne szó. De, a NASA tudott róla, csak leszarta, mert a faszt érdekel egy hibás szenzor a sok száz másik közül. Redundáns a rendszer, számítani lehetett rá hogy besül az egyik. Vannak nekik most ettől nagyobb gondjaik is.

2017. március 29., szerda


Én régen kartonból csináltam magamnak laptopot. Aztán pár hónap múlva lett egy igazi helyette.
Nem olyan régen pedig kartonból megcsináltam egy phabletet is, amit kinéztem magamnak. Aztán pár hétre rá abból is lett egy igazi. Szóval nem annyira céltalan baromság ez, mint amilyennek tűnik.
Több kérdés is felmerül egymás után, de a leglényegesebb talán az, hogy milyen elvi megfontolás mentén rak ki egy egyetemi mesteroktató személyes adatot egy nyilvánosan elérhető egyetemi szerverre. Ha kutatási anyag, az érthető, kell a tárhely. Ha poresz, az is érthető, jobb, ha nem otthon van tárolva. De családi fotók?

2017. március 28., kedd

Az egyetem alatt végig nyilvánvaló volt, hogy kik azok az alkesz tróger kolisok, akik közel kerültek a húsos fazékhoz, és valahol sejthető is volt, hogy a fontosabb tisztségek betöltői a HÖKben nem csak valami tanulmányi ösztöndíj-kaliberű díjazást kapnak, de én a mai napig reménykedtem azért. Mertem remélni, hogy mondjuk nálam nem keresnek sokkal többet valéta pénztáros, meg SZÖB-elnök, meg egyéb bullshit ruhatáros tisztséggel, maximum valami kis alamizsnát, ösztöndíjkiegészítést, ami jól jöhet, ha az ember hó végén zsömlét akar venni meg tejet.
Nem, most világosan kiderült, hogy simán behúztak rendszeresen 130-140 rugót karácsonyi jutalomként ezek a pöcsfejek, és amíg Szegeden mondjuk 60k-t kapott a kari HÖK-elnök, addig Miskolcon ennek több, mint a háromszorosát. Baszki, négymillió az csak félmillióval kevesebb, mint amit a sokat szidott Török Márk összeszedett.
Itt szeretném jelezni, hogy a tanulmányi ösztöndíj nálunk kitűnő tanulóknak kb. 15k körül mozgott, és egyszer rémlik, hogy kaptunk karácsonyi jutalmat is, 10k-t. A TDK első helyért 20k járt, a debreceniek körbe is röhögtek minket. De mi örültünk neki, mint a szar. És ezalatt a valéta pénztáros másfélszer annyi karácsonyi jutalmat tett zsebre, mint amennyit egy doktorandusz összegürizik egy hónap alatt. Brutál.
Mondjuk ezek az emberek meg is érdemlik a sorsukat.

2017. március 27., hétfő


Igazából nekem az anyai ükapám olasz volt, asszonypajtás meg anyai ágról konkrétan félig ukrán, úgyhogy nálunk tényleg bejött az, hogy olasz pasi K-európai asszonyt választ.
1) Mondjuk ő még nem szült, de nem látom okát, hogy ne nyerné vissza a tökéletes formáját.
2) Ő mindig szexi, és mindig melegítőt meg pizsamát hord, de attól csak még szexibb.
3) A félrekúrást tutira nem bocsátaná meg, de nem értem, hogy miért is akarnék bármikor is félrekúrni.
4) Hát ha már ismerem az adott pályát és a küldetést, és magasabb lvl player vagyok, akkor miért ne én üljek a volánhoz, ő meg a lövegtoronyba?
5) Jól tud főzni.
6) A nyafogás az, ami a legrövidebb úton fel tudja baszni az agyamat bármikor és bárhol, úgyhogy én hazajárok rekreálódni.

Szóval nem vágom, hogy mi a baj ezzel a listával. Miért kell kiborulni azon, ha a pasinak az jön be, aki szexi, tud mosogatni, és nem rinyál?

2017. március 26., vasárnap

A Justice League trailere egy nagy szar.
És ha ez a trailer a filmet reklámozza, ahogy az a trailer feladata lenne, akkor ez alapján a film is egy nagy szar lesz. Nem az idétlen és érdektelen módon szar, mint a Marvel-filmek szoktak lenni, hanem az unalmas és gagyi módon szar, amilyenek a DC-filmek szoktak. Lássuk, minden megvan-e:
- híres oldschool zenészek híres zenéjének remixe odaerőszakolva, akkor is ha hangulatilag és hangnemében sem illik oda - pipa (lásd még Valerian, Ghost in the shell, Kong, stb.) (Beatlesért extra pont jár)
- ütemes dübögés zenében, ezzel egyidejűleg mozgóképen is ütemes lövöldözés/bunyó, mintha filmekben ezeken kívül semmi mást nem lehetne ütemesen csinálni - pipa (lásd még Valerian, Ghost in the shell, Kong, stb.)
- zene lekeverve egy-egy kontextusból kiemelt, "vicces" egysoros vagy hatásvadász beállás idejére - pipa
- első ránézésre is akkora gagyi CGI, hogy leugrik a képernyőről, én meg szekunder szégyent kapok tőle - pipa
Jó, ez most a divat a trailereknél, filmek terén is hozza a DC a szokásost, innentől én őszintén remélem, hogy beleáll a földbe a Justice League majd, mint a bot, és a stúdiónak örökre elmegy a kedve az igénytelen képregényfilmektől, mert kezd már kurvára elegem lenni belőlük. Lapozzunk.

IFLS-en ehhez foghatóan barom cikket még nem nem láttam, ez nekem még új. Kit érdekel, hogy mit gondolt 3 meg 9 évesen az interjúalany? Ez az "ülök a kávézóban" stílus egy bulváros önéletrajzban még elmegy, itt viszont ciki. A tökömet sem érdekli, hogy hova utazgatott, és miért lett zsidó. A pusztán elméleti kutatásait meg felteheti a polcra egymás mellé. Az egész arra megy ki, hogy nézd meg, ő eyg kutató, és emellett még vallásos is. Woah.
Hát faszom. Meg se tudom számolni, annyi ilyen embert ismerek a közvetlen környezetemben. Csak azok nem rakják ki a proceedingseket meg az impakt nélküli salátacikkeket a publikációs jegyzékükbe, hogy töltsék a helyet. (Jó, mondjuk az a Nature Nanotechnology az mondjuk menő.) De ez alapján a tudományos teljesítmény alapján a következő Darwinnak nevezni őt több, mint erős állítás.
Ja igen. Ha már tudományos teljesítményről szól a cikk, nem ártott volna hivatkozás. Akár csak egy is. A téma egyébként érdekes amit kutat, a cikkből viszont rettentő bagatell hozzáállás érződik, de feltételezem ez már a csajszi hibája, aki azt hitte magáról, hogy lejegyez egy beszélgetést egy MIT-kutatóval, és akkor ő már újságíró, nem pedig csak egy magát annak képzelő blogger.

2017. március 22., szerda

Pár említésre méltó adalék a közelmúlt eseményeiből, az előző tagmondatnál kevésbé giccsesen megfogalmazva:

- Kaptam Danitól egy számítógépet.
Beszállt a múltkor a Borderlandsbe felhúzatni velünk a karakterét (Asszonypajtival most lvl40 körül tartunk, közel 120 óra befektetésével), és feltűnt neki, hogy én igazából egy csóró netbookon nyomulok, úgyhogy megszánt egy régebbi gépével. Van benne közepesen jó alaplap, közepesnél jobb zafír videokártya, 370 GB HDD, meg minden szar, ami egy gépbe kell még, egy optikai meghajtóhoz való SATA-tápkábelt leszámítva (holnap kerül beszerzésre). Majd ha még monitor is lesz hozzá, akkor lefotózom a benchmarkot a hardver teljesítményéről, addig viszont be kell érni annyival, hogy nagyjából így néz ki:
Igen, azt kell rajta nézni, hogy fekete, és nem látszódik rajta semmi érdekes.
Nademajd aztán végre tudok olyanokat is csapatni 10 FPS-nél nagyobb képfrissítéssel, hogy Borderlands 2, meg talán a Witcher 3-at is ki fogom tudni próbálni, ha már megvettem GOTY-kiadásban.

- A vezetés úgy megy, ahogy szeretném, de nem úgy, ahogy az oktatóm szeretné. Illetve hát az van, hogy a forgalomban töltött első három óra után az én értékrendem szerint elég nagy teljesítmény tőlem az, hogy nem okoztam tömegszerencsétlenséget, mindenki életben van, és még a forgalmat se nagyon akadályoztam sehol. Az oktatóm viszont a múltkor totál kiakadt például attól is, hogy már körültekintés közben odanyúlok az irányjelzőhöz, meg attól, hogy kanyarodás közben a tengelykapcsolóval is játszom. Meg attól, hogy úgy általában a kuplung felett van a lábam, attól meg pláne, ha álló helyzetben kormányzok, merthogy tönkremegy tőle a szervó (ami egyébként kamu, a szervót ettől nagyságrendekkel nagyobb igénybevételre tervezik). Azt kérdezi olyankor, hogy miért nem figyelek arra oda amit mond, én pedig nem tudok válaszolni, mert épp azzal vagyok elfoglalva, hogy észben tartsam azt, hogy a kereszteződés után, ha túlélem, kérdezzem majd meg hogy mit is mondott a kettővel azelőtti kereszteződésről, mert éppen vezettem és nem figyeltem.
Szóval most még olyan vagyok, mint Emilien a Taxiból, de amúgy autót az tudok már vezetni, csak ezekre az előbb említett faszságokra még nem figyelek oda. De talán lesz ez még jobb is, ha egyszer megtanulom, hogy hogyan kell vezetni a forgalomban a sikátornyi méretű tanpályához képest.

2017. március 15., szerda

be yourself

Nem kéne meglepődnöm azon, hogy a díványon egy héttel a nőnap után is azon rugóznak még, hogy miért akkora tahó parasztok a pasik, hogy virágot adnak a nőknek. Nem is ez most a lényeg, hanem az, hogy a posztot egy pasi írta:


A történet elkezd bonyolódni, amikor egy kattintásból kiderül, hogy Balázs harmadik neve talán Diána:


Aha, ez valami írói álnév lehet. Az emögött álló elvi megfontolás minden bizonnyal az lehetett, hogy ha egy pasi van feltüntetve szerzőnek, akkor az ezt olvasó nők komolyabban veszik az itt leírt picsogást a szexizmusról, mintha egy női társuk írta volna.
Ezzel kvázi már így is elég súlyos üzenetet közvetít a szerző, akármi is legyen a valós neme.
Vegyünk egy mély levegőt, és értelmezzük az eseményeket.

De azért még megmutatom, hogy mi Diána, azaz Balázs borítóképe facebookon, mert kibaszottul vicces.


Update: A dívány reagált az észrevételeimre, és azt állítják, hogy Balázs létező személy, és Diana továbbítja a neki szóló üzeneteket. Így már kevésbé izgalmas a sztori, és remélem, hogy előbb-utóbb Balázs is kap saját mailcímet, ha már szerző. Én drukkolok neki.

2017. március 13., hétfő

Tegnap voltam kint először forgalomban, én be kell vallanom, hogy kurva ijesztő volt. Állítólag nem voltam nagyon szörnyű, a forgalmat is csak néha akadályoztam, de én végig úgy éreztem, hogy én vagyok Emilien a Taxiból. Szóval vagy 30 óra gyakorlás az azért kelleni fog, de azt már most látom, hogy mozgáskoordináció szempontjából előbb-utóbb ez is ugyanolyan rutinná fog válni, mint a dobolás vagy egy elektronmikroszkóp használata.

2017. március 12., vasárnap


Ezt a nyúl küldte nekem, amikor keresztülgyalogolt chatelés közben asszonypajtás laptopján. Nyúlnyelven bizonyára azt jelenti, "adjál treatst".

2017. március 11., szombat


Mondjuk ha a többi gondolatával nem is, de ezzel azért egyet tudok érteni.

2017. március 8., szerda


Ezen a napon, nőnapon, őszintén kezdem unni az elégedetlen picsákat, akik fintorognak a virág láttán. Mert hogy ez akármennyire is jó szándékból jön, azért mégiscsak tiszteletlenség ugyebár, mert annak a jele, hogy a nő gyengébb, sőt, ez már egyenesen zaklatás, nemi erőszak, a férfi felsőbbrendűség arcátlan propagandája. Mocskos disznók vagyunk mind.
Mindenki szerencséjére a lehetőségek tárháza közel végtelen.
Dobd ki a picsába a virágot. Szard le magasról, hogy a nőnap kapcsán a férfinak te jutottál eszébe, mert te vagy számára a nő. Nyilván nem bántod meg őt azzal, hogy lehányod a gesztust és a szeretetet, amit épp ki akar fejezni. Nyilván gondolsz arra is, hogy vajon ő mit érezhet, amikor boldog nőnapot kíván és közben azt figyeli, azt várja, hogy örülsz-e neki, hogy elfogadod-e az ajándékát. Nyilván érdekelnek az ő érzelmei is, miközben a nők ünnepén szerepekről és kényerekről szövegelsz neki. Lehetőleg alázd is meg a pasit a viselkedéseddel, neki ki kell bírnia, hiszen ő férfi.

Értem én a logikát: nem kell a virág, mert legyen egyenjogúság, de azért annyira mégse legyen, hogy már nőnap se legyen. Sőt, legyen inkább minden nap nőnap. Ne csak évente egyszer jusson eszünkbe ajándékot adni, hanem mindig. Amikor a férfiakra gondolunk, akkor gondoljunk a nőkre is. De ha sose gondolunk férfiakra, mert miért gondolnánk, a nőkre akkor is gondoljunk mindig.
Te erős és független nő vagy. Akkor cső, dugítsd ki a vécét egyedül/ szereld fel a polcot egyedül/ javítsd meg a nyomtatót egyedül/ szereld meg a hajtókar csapágyazását egyedül. A férfiak sem azért szokták ezeket csinálni, mert ez a dolguk, vagy a szerepük, amibe belekényszerítették őket. Hanem azért, mert ezzel segítenek.
Lépjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló. Ilyen ember valóban nem érdemel virágot, és jobb is úgy, ha nem is kap.

Mindenki másnak meg kellemes nőnapot kívánok, kerüljétek messziről a fentihez hasonló alakokat, mert nektek is elbassza a kedveteket. Inkább egyétek meg a csokit, amit a férfiaktól kaptok ma, mert megérdemlitek.

Ez a poszt asszonypajtás támogatásával íródott.

2017. március 7., kedd

M tegnap a bevásárlás után az egyik coopos szatyorban talált egy filcből kivágott vigyori hűtőmágnes cicát, és totál pánikba esett, hogy a boltban egy kisgyerek biztos belecsempészte játékból a szatyrába, de ő meg nem tudott róla, hazahozta, és a gyerek most biztos sír és hiányolja a játékát, és ez annyira szomorú.
A valóság ezzel szemben az, hogy azt a kézműves hűtőmágnest az üvegtechnikus bácsi bátyja csinálta nekem hálából, hogy együtt zenélek a rocksztár öccsével, én meg beledobtam hirtelen a szatyorba amivel a lábgépet hoztam haza úgy két hónapja, aztán azóta úgy benne felejtődött.

Olyan sok helyen láttam már ezt így szó szerint, hogy feltételezni kezdtem, hogy ez egy név, amit nem lehet máshogy hívni. Történelem órán is pont így vettük ezt, és sose részletezte senki, hogy pontosan mi ez, és miért van ilyen neve.
Kérdéseim:
- Miért kell meghirdetni egy háborút? Nem elég a hadüzenet vagy még az se?
- Miben különbözik a korlátozott tengeralattjáró-háború a korlátlanhoz képest?
- Miért kifejezetten tengeralattjáró-háború, ha a tengeralattjárók mindenki másra lőttek, és fordítva?
- Ha csak arról szól az egész, hogy a tengeralattjárókat hadi célokra vetik be, akkor miért nem lehet úgy hívni ezt a dolgot?

2017. március 1., szerda

Nem tudom, ki mennyire vágja az új Alien-film legújabb trailerét, de csak úgy mondom, hogy az a rover ott:
konkrétan egy volt rivális GLXP-csapat, az Audi által meglehetősen erősen szponzorált Part-time Scientists Asimov nevű holdrovere. Ők szintén nem tudtak tavaly év végéig önálló indítási szerződést felmutatni, így hivatalosan kiestek ők is a versenyből, de úgy tűnik, hogy ők eleve nem is a Holdat célozták meg ezek szerint, hanem egy tök idegen bolygót, ami tele van élienekkel és Michael Fassbenderekkel, geci! Ekkora orbitálisan szopatósan arcpirító menőséget idén még nem láttam!