Ez hazafelé jutott eszembe:

béna ruhafeliratok rovat

Ezt egy néni kabátján láttam:

CALM

CAPABIE

1980

Legidegesítőbb tömegközlekedési szokások:

• Tömött járat dupla ülésén a külsőt elfoglalni úgy, hogy a belső teljesen üres. Eleve miért így ül le bárki? Üres járaton meg pláne érthetetlen. Aztán meg kézzel fogható a felháborodás, ha odatolakszom belülre.
• Tömött járaton puttony méretű hátizsákkal ácsorogni és forgolódni. Bámulatos, hogy még úgy sem érzik, hogy mennyire kurvára útban vannak, hogy folyamatosan lökdösődni kényszerülnek a hátizsákjuk miatt. Ha én le tudom venni a sajátomat, ők miért nem?
• Keresztbe tett lábbal ülni bármelyik ülésen. Szintén, csodálatra méltó módon figyelmen kívül tudják hagyni, hogy minden második mellettük elhaladó utas beleakad a kiálló lábukba, és még akkor sem értik, hogy mi a probléma. Egyszer a szemem láttára kezdtek veszekedni egy bácsival, aki a dugig tömött villamoson nem volt hajlandó ember módjára ülni. Annyira elfajult a dolog, hogy végül normálisan ült leszállt. Satisfying volt látni.

A villamoson jutott eszembe egy ötlet új ruhaüzletre: DESERVED, amibe ha bemész, akkor nem te válogatod össze a ruhákat, hanem olyat adnak, amilyet megérdemelsz.

Ha használod a ChatGPT-t, és azt mondod, hogy neked nem szokott szemérmetlenül a képedbe hazudni, akkor kicsi, de reprezentatív mintán végzett kutatásom alapján van egy rossz hírem: folyamatosan azt csinálja, csak nem veszed észre.

Nekem az utolsó csepp ma cseppent le, amikor Fekete István wikipédia oldalát olvasgattam, és eszembe jutott ezzel kapcsolatban egy random prompt:

Tegyük túl magunkat a bicskanyitogató stíluson, miszerint emberi(??) hibával dolgozik, de ha szólok neki emiatt, akkor javítja. Ja, jó bazdmeg. Kurva hasznos, ha minden válaszát külön ellenőriznem kell, mert valahol tuti elbassza. Ha nem a szerzőt, akkor a szereplők nevét, vagy random dolgokat költ hozzá (Szegény Zsuzsi, a táborozáskor kapcsán múltkor képes volt azt írni, hogy arról szól, hogy a kislánynak honvágya van a nyári táborban, WTF).

AI egy faszt, hagyjuk már, ettől még a seggem is jobb nyelvi modell. Állítom, hogy egy guglizni tudó kisdiák sikeresebben teljesít felelésnél, stressz alatt, mint ez a digitális hulladék egy random hétfő délelőtt. Alfréd, a munkahelyi MEBIR AI se tudja a magyar irodalom alapjait, de az legalább olyankor megmondja, hogy csak az ISO-dokumentációig terjed az esze, és nem kezd vég nélkül faszságokat pofázni az idióta hallucinációiról. Mert ez így ebben a formában csak olyan, mint egy halál idegesítő ügyfélszolgálatos chatbot, valami középkategóriás webshopról, ami akár még le is szopna ha tudna, csak ne hagyd faképnél és legyél elégedett. Hát amióta használni próbálom, úgy még nem álltam fel előle, hogy az voltam.

Ha valaha fellázad az AI és nekiáll leigázni az emberiséget, én azt mondom, hogy jöjjön csak, én várni fogom, rendezzük le a kertben. Ide se találna, csicska.

Ha köcsög akarok lenni, akkor minden ezzel kapcsolatos hír alá bekommentelhetném, hogy tudtommal Hulk Hogan vakcinaszkeptikus volt, és nem volt beoltva...

A tegnapihoz kapcsolódva mindig nagyon kell vigyáznom, nehogy véletlenül elgépeljem az interfacialt arra, hogy interracial, vagy a resultot arra, hogy reslut.

Akinek olyan kifejezés marad benne a végén a disszertációjában, hogy ion implementation, annak nem adnám meg a fokozatot, akármilyen Harvardon is próbálja éppen megvédeni. Cringe, még akkor is, ha csak elírás. Ez ugyanaz, mint amikor nem tudja valaki a silicon és a silicone közti különbséget.

Blogolni azt lenne kedvem amúgy, de ami a napi 8 és fél órámat kiteszi, az a munka, és az leginkább titkos, amelyik része nem titkos, az bonyolult, amelyik része pedig nem szakma, hanem minden más, akkor az alapján pedig túl könnyen beazonosítható lenne a konkrét cég. De elkezdtem csinálni egy offline prezentációt belőle, amit levetíthetek baráti összejövetelek alkalmával, mert már elkezdtem megunni, hogy a családtagjaim sem tudják, hogy mivel foglalkozom.

Az alváson túl a fennálló szabadidőmet az otthon szépítgetése és karbantartása teszi ki, azzal kapcsolatban pedig az tart vissza, hogy annyi nevezetes földrajzi pontra lehet róla rálátni, hogy akárcsak az udvart befotózva is könnyen megtalálható lenne a helye, azt meg pláne nem akarom mutogatni, hogy milyen értékeket tartok benne.

Úgyhogy itt fent csak arról teszek ki fotót, ahogy éppen nem rendeltetésszerűen használom a lépcsőt.

De bárki jön látogatóba, azt szívesen látom, és grillkolbásszal fogom kínálni.

Esetleg a napi két és fél óra ingázást lehet énidőnek nevezni, de azt pedig arra használom ki, hogy olyan olvasási teljesítményt nyújtsak, amelyet még a fiatalon és bevállalósan sem mertem volna bevállalni. Például elkezdeni a Setét Tornyot, amit még Joe olvasott órákon, és én csak annyi láttam belőle, hogy iszonyatosan hosszú és legalább ugyanannyira érdekes is, aztán most meg már a Callai Farkasok közepén tartok, és annyira elmerültem benne, hogy az már a krónikás képességeimet is befolyásolja, ahogy avatott szemeknek már feltűnhetett.

Egyébiránt ha már szerepjáték, amióta kijött a cross-play, azóta munka után összejárunk baldurozni a kollégákkal. Itt még lvl 3-as szinten vagyunk, életvidámak és bizakodóak a jövőt illetően.

Nem, nem én vagyok a ház méretű borz.

ház

Szerintem onnantól, hogy már az első törlesztőt kifizettem, a lakcímkártyán is az szerepel, és felraktam egy saját, temuról rendelt kapibarás neonfényt a ManCave falára, hivatalosan elmondható, hogy új, saját házba költöztünk.

Indokolatlanul sok meló volt egy raspberryt úgy felprogramozni, hogy minden reggel a saját ébresztőmet castolja a Net Hubra az ágy mellett, de a fű- és sövénynyírás és a zuhany hőfokszabályzó javítása mellett ez is egy szükséges feladat, amiből majdnem minden napra jut.

Nem tudom, mit meséljek és hogyan meséljek, olyan régen meséltem már magamról, hogy nem tudom, hogyan kezdjem, pedig jó lenne megörökíteni az utókornak az életnek ezt a szegmensét is, mert most kezdem úgy érezni, hogy elkezdett beérni a felnőtt lét, és végre van hova hazajönni, végre van miért hazajönni. Úgy alakíthatom az életem, ahogy nekünk tetszik, megkötések nélkül.

Múltkor munkában egy spontán másfél órás meetinget tartottunk, vezető nélkül, amelynél a fő témakör a fizikusi és mérnöki szemléletmód közti különbségek voltak, és a heves vitának az lett a végén a nyugvópontja, hogy a mérnökök szerint ordító szükség lenne kísérleti tervekre és átgondolt koncepciókra a kutatómunka mögött, szemben az éppen uralkodó fuck around and find out szemléletmóddal, amivel bár érdekes megfigyeléseket lehet tenni, modellalkotásra használhatatlan.

Egyrészt örülök, hogy ez a filozófiai vita a legfőbb gondunk most a munkában, mert ez sokat elárul a munkahelyről és munkakultúráról, másrészt eszembe juttatta azt a vezérelvet, hogy ha nem tudom, milyen struktúra mentén beszéljek valamilyen témáról, akkor először a struktúrát alkossam meg, amibe a tartalmat lehet rendezni - step by step, ahogy néhai professzorom mondaná.

Szóval ott kezdem, hogy igen, házat vettünk kint Budától északra az agglomerációban, egy eléggé elit házat egy elit környéken, de ezekről a hegyekről semmiképp sem akartunk lemondani. Mindenképp ez az év eseménye, és még éppen szokjuk a környezetet és annak változását, a csendet, a nyugalmat, a mindennapos ingázást és a beszökdöső vidéki pókokat. Még nem teljesen érzem úgy, hogy ezt anyagilag meg tudtuk tenni; az majd kiderül a következő harminc évben, addig pedig próbálom elfogadni a helyzetet, de mint írtam, az minden pénzt megér, hogy ott fúrom át a falat és oda fűrészelek be polcot, ahova csak jólesik, és próbálom bűntudat nélkül élvezni a helyzetet. Hozok majd hangulatos életképeket is, hogy szövegelés helyett a képek többet mondjanak ezer szónál, de ugye analógra fotózok, azt pedig idő amíg hívják és szkennelik, úgyhogy addig csak így szóbeli beszámolóból kell elképzelni például azt a jelenetet, hogy a napsütéses hétvégén kifeküdhettünk a kertbe egy pikniktakaróval és a nyulakkal egy fél napra, és élvezhettük a semmittevést.

Ma már a mémek sem azt jelentik, mint 15 évvel ezelőtt, de itt van most egy, és megpróbálom komoly módon kitölteni. Whish me luck with that.

1) What's the longest you've gone without sleep?

Hű, hát amikor még fiatalabb voltam, akkor emlékeim szerint volt olyan, hogy konkrét esti alvások maradtak ki. Ezt most úgy mondtam, mintha egy kikúrt vénember lennék, de a helyzet a következő:

A tegnapi Thy Catafalque után ittam egy pohár Straroprament (csak a repohár kellett a gyűjteménybe), benyomtam rá utána valami kurger binges long burgert, és most szombat délután van, letoltam egy ibuprofent és egy hellt, és szenvedek, mert a neurális receptoraimba már bekötődtek az álmosságot okozó vegyületek, így a koffein már nem fér oda.

De a white peaches hell igazából gecifinom, azt tudni kell. Appruválom.

2) What was the highlight of your last week?

Nem tudom hogy mennyire számít highlightnak, de befejeződött a banki procedúra, és lett egy házunk. Meg megérkezett a temus rendelésem, aminek majdnem ugyanannyira örültem.

3) You have to give a 10-minute speech to a group of high school students. What's your topic?

Valószínűleg azokról az USB-HDMI kábelekről, amik a szokásostól eltérően ellenkező irányban továbbítanak adatot, C-irányba. A téma ott kezdődik, hogy az átlagember nem is sejtené, hogy ezek a kábelek fordított irányban nem működnek, én pedig az utóbbi hetekben egy külső képernyőhöz HongKongból rendeltem ilyen speciális terméket, amit csak néhány mikrocég gyárt a világon, webshopokban nem lehet kapni, és én pedig sajnos kényelmetlenül sokat tanultam meg a témáról, mire végül sikerült hozzájutnom ehhez a luxuscikkhez.

De ha ez nem elég a középiskolás gyerekeknek, akkor az önbeálló székgörgőkről is hasonlóan sokat tudok nekik mesélni, mivel a jelek szerint az is hasonlóan obskúrus termék, amiről azt hinné az ember, hogy 2025-ben akármelyik sarki webshopban lehet kapni, ha netán akarna venni egyet a székéhez.

4) What is the single best decision you've ever made in your life?

Én mindegyik múltbeli döntésemre jó döntésként tekintek, amik mind kellettek ahhoz, hogy oda jusson az életem, hogy szombat délután dobozolás helyett ilyen mémeket töltsek itt, de ha egyetlen jó döntést kell kiemelnem, akkor talán az lenne az, hogy a fővárosba költöztem dolgozni.

5) If you could ask a coworker, friend or family member a question and be guaranteed an honest answer, who would you choose and what would you ask?

Megkérdeznék valakit, hogy amúgy egyébként tényleg őszinte szokott-e lenni, vagy én csak azt hiszem.

6) Do you cook for yourself when you're home alone?

Ha rámtör a főzhetnék, akkor simán, de a múltkor is hónapokig tartott meggyőzni magam, hogy odadobjak néhány palacsintát, pedig volt hozzá pisztáciakrémen és nutellán túl még (igazi!) tejszínhab is. Úgyhogy leginkább csak megmelegítek valami maradékot, vagy autisztikus precizitással összeállítom a világ legjobb melegszendvicsét, és azzal le van tudva.

7) Do you most often access the internet from your computer, your phone, or your smart watch?

Nincsen smartwatchom, fura öregemberes szokásom 100% mechanikus órákat hordani, amikben bármiféle elektronika nélkül kizárólag csak fogaskerekek hajtják egymást, mint az őskorban.

Másik fura öregemberes szokásom, hogy ha komoly dolgot kell intézni az interneten, akkor ahhoz le kell ülnöm a gép elé, mert mobilon szüttyögve hatszor annyi ideig tart elintézni. Szerepe lehet ebben annak is, hogy képtelen vagyok hatékonyan használni egy érintőképernyős billentyűzetet, és türelmem meg pláne nincs hozzá, hogy megtanuljam.
Erről jutott eszembe, hogy a millenial pause azért annyira valós, mert a mi korosztályunk windowshoz és fosul összehányt kezelőfelületekhez van szokva, ahol sosem lehetsz teljesen biztos benne, hogy tényleg elindul a felvétel, miután rányomsz arra a kurva gombra.

8) Do you have more email addresses or phone numbers?

A munkahelyi dolgokat leszámítva mailcímből van nekem kettő: egy komoly és egy a szemétnek.

Telefonból nem is kell leszámítani a munkahelyit, mert nincs céges mobilom. Abból csak egy van nekem, és azon se hívjon senki, mert úgyse veszem fel.

9) What's the biggest source of anger in your life right now?

Amilyen gyorsan fel tudom kúrni az agyam valamin, pont ugyanolyan gyorsan el is tudom engedni, de a stresszre is próbálok azért lehetőség szerint odafigyelni, mert az nem jó az egészségnek. Túl rövid az élet a negatív érzésekhez, úgyhogy én folyamatosan nyugodt vagyok és vidám.

10) Mondays make me feel _________________.

Fáradt. Ha a hétfőre gondolok, akkor kapásból fáradtnak érzem magam.

Itt és most meg kell osztanom a kedvenc DnD tematikájú mémem, mert rent free lakik a fejemben már évek óta, és nem bírom.

már megint liftek

Találós kérdésem van:

Állsz a másodikon a liftnél, le akarsz menni a földszintre. A panelen látod, hogy a lift is épp a földszinten rostokol. Van két lifthívó gomb, ellentétes irányba mutató nyilakkal. Melyiket nyomod meg?

• a) A felfelé gombot, mert oda kell hívnom magamhoz a liftet.
• b) A lefelé gombot, mert abba az irányba szeretnék menni.
• c) Mindegy melyiket, mert csak azt jelzem a liftnek, hogy melyik szinten álljon meg, és majd a liftben jelzem a belső panelen, hogy melyik szintre menjen tovább.

Erről a témáról már sok évvel ezelőtt megemlékeztem, és bár azt tapasztalom, hogy felnőtt emberek a mai napig képtelenek hatékonyan használni egy liftet, ezen túl még arra is képtelenek, hogy felismerjék, hogy a lift az önnön hülyeségük miatt használ nemlétező íveket, nem pedig azért, mert kiismerhetetlen algoritmusok alapján közlekedik. Aztán meg panaszkodnak, hogy sokat kell várni, hogy megérkezzen, vagy hogy a hatodikra vitte őket a mélygarázs helyett.

Belátom, hogy mindhárom opciónak megvan a saját logikája, ami mentén működni tud. Csak egy dolgot szoktak figyelmen kívül hagyni az emberek, ami viszont lehet, hogy segítene a megfejtésben:

Azt, hogy a legalsó szinten rendszerint csak egyetlen gomb van, nem kettő. Mert onnan csak felfelé lehet menni.

A lifteket a felhasználói programozzák be az optimális útvonalra azzal, hogy a jó gombot nyomják meg. Azt a gombot, ami azt az irányt mutatja, amerre menni szeretnének.

Káosz, téboly és pusztulás

Nem hagyok senkit lógva, egyből droppolom a bombát: házat veszünk. Na de amíg ide eljutunk, addig egy komplett szappanopera bontakozik ki szemeink előtt, nagyjából a barátokköztös fajtából, csak mi nagyon nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy Imitől ellopják az új cipőjét, vagy hogy a Csöves Laci épp kitől tarhál prostituáltra.

Szereplőink valós személyek lesznek, de a hatályos GDPR-irányelvekkel összhangban álneveket adtam nekik, melyeket alsós matekpéldákból szedtem össze, hogy követhetőbb legyen a kronológia. Mondanám, hogy öveket becsatolni, de teljesen felesleges, mert ne azt képzeljük magunk köré, hogy egy autóban ülünk, hanem hogy egy álló MÁV-Trakció marhavagonban a Keletiben, ami éppen lángol. Mármint az egész Keleti, nem csak a vagon.

Szóval az előzmény az, hogy házat akarunk venni az agglomerációban, akkora hitelre, hogy lehetőleg még az ükunokáink is fizessék, így a hirdetések lapozgatása mellett teljesen magától értetődő módon meghallgattunk tanácsokat is a legkülönfélébb innen-onnan szalajtott tanácsadóktól, és oh boy, amiket itt hallottunk, arra nem voltunk felkészülve, és még az ükunokáink se lesznek. De az ő kedvükért most megörökítem, mert ha csak úgy bárkinek elmesélném, nem hinné el, az kurvaélet.

Szereplők:

Alíz, az X Kft. alkuszcég egyik bejáratott munkatársa

Bea, a Kék bank random hitelügyintézője

Csaba, az Y Bt. független pénzügyi tanácsadócég tapasztalt munkatársa

Dóra, a Z Rt. hitelügyintézési és ingatlanközvetítési szakértője, öreg róka a szakmában

Emese, a Z2 Rt. kicsit még zöldfülű, de ambiciózus előadója

Ferenc, az Omega biztosítótársaság munkatársa

Néhány jelentéktelen karaktert most kihagyok, és néhol az eseményeket is rövidítem, hogy követhetőbb legyen.

A sztori úgy kezdődik, hogy Krisztivel (korábban M, de így 10+ év együttélés után szerintem kiérdemeltem a jogot, hogy ő legyen az egyetlen a sztoriban, akit a valós nevén nevezek) úgy gondoltuk, nem kéne csupasz seggel beleugrani a pénzügyek hullámzó szartengerébe, úgyhogy találkoztunk pár alkalommal Alízzal, hogy legalább az alapokat magyarázza már el. Alíz az egyik nagyon közeli kollégám rokona, és baráti alapon, belépőként lett ő ajánlva a pénzügyi világba. Azt őszintén bevallom, hogy sok újat, érdekeset és hasznosat mondott a hitelügyintézés alapvető folyamatairól, de leginkább arról győzött meg minket, hogy nekünk szükségünk van rá, hiszen ő lesz a révész, aki kézenfogva navigál majd minket keresztül ezen a szartengeren, amibe már oly sokan belevesztek. Több tíz évnyi tapasztalatával és kapcsolati tőkéjével majd olyan ajánlatokat szed össze nekünk, amilyenre egy utcáról beesett ember egyik banknál sem lenne képes, és állította, hogy a nevünkben bankigazgatókkal is képes ordibálni, ha arra kerül sor. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy biztosítást is nála kössünk, hiszen nyilvánvalóan ő tudja összeszedni a legjobb ajánlatokat, és hogy azt igyekezzünk minél hamarabb, még idén (2024-et írtunk ekkor, karácsony előtt kb egy hónappal), hiszen év elején meg fognak emelkedni az árak, és higgyünk neki, olyan világ lesz itt, hogy azt mi nagyon nem akarjuk majd megvárni.

Egy hétre rá elénk tolt néhány papírt, amitől a time pressure mellé még le is lohadt egy kicsit a mosolyunk. Egyrészt a biztosítás költségei egy bő nagyságrenddel voltak magasabbak attól, mint amire számítottunk, másrészt a Piros és Zöld bank küldte a legjobb ajánlatokat, de azok ránézésre sem tűntek túl fényesnek. Fintorogtunk egymásra, de hát széttárt karok, ez most a nagy büdös pénzügyi helyzet, el kell fogadni.

Kriszti ezekben a napokban, de ettől teljesen függetlenül a munkahelye jogsegély szolgálatán keresztül eljutott a céges külső pénzügyi tanácsadóhoz, Csabához. Na, amit ez a fazon levágott amikor megtudta, hogy mi Alízzal dolgozunk együtt, arra magyar kifejezés nem nagyon létezik, angolul is talán az unhinged.

Elmondta, hogy nemcsak ismeri Alízt, de annak idején ő tanította meg a nőnek a szakma minden trükkjét, sőt, ő alapította az X Kft-t, amiből aztán kilépett, de ráadásul valami csúnya módon, és most perek folynak közöttük. Személyes megjegyzéseket tett Alízra, én pedig alig hittem el hogy ügyfél létemre mi a retkes faszomat hallok, annyira szürreálisan unprofessional volt az egész. 

Ezután előadta, hogy hagyjuk ott Alízt, mert ő csak át akar baszni, és neki még nagyobb a tapasztalata, még szélesebb a kapcsolati tőkéje, még nagyobb a fasza és még gyorsabban dolgozik. Mondtuk, hogy jó, akkor mutassa meg, és adjon ő is ajánlatot. Azt mondta, három nap elég lesz neki.

Szerintem le se kell írnom, még egy héttel később is messziről ghostingolt minket ez a nyomorult, a telefont se vette fel, pedig time pressure az tényleg lett volna, mert szerettünk volna még karácsony előtt értékbecslőt küldeni a kinézett házhoz. Mindenesetre kihasználtuk a köztes időt, így beszéltünk még

• Dóra nénivel, aki szintén 10+ éve területi vezetője valami hiteles és/vagy ingatlanos irodának, szintén előadta, hogy ő maga a megtestesült atyaúristen. A család ajánlotta őt, mi meg nem veszíthetünk semmit ha meghallgatjuk amit mondani tud. Hát, először is nagyon aranyosnak talált minket amikor fogadott, pedig én csak azon csodálkoztam éppen, milyen szép irodát rittyentett a putri kellős közepére. Nagyon jóban van a szülőkkel, őket is nagyon aranyosnak találja. Mostan pedig imhol, lássuk, mekkora hatalma van őneki, ő bizony itt és most felviszi az adatainkat a rendszerbe, és megversenyezteti értünk a bankokat, harcoljanak bizony az ügyfélért, a kurva anyjukat, essenek egymás torkának, menjen a csihi-puhi, az adok-kapok, tapossák egymást a jobbnál jobb ajánlatokkal, hogy elnyerhessék a kegyeinket, mi pedig vegyük csak elő a popcornt, és élvezzük a műsort.
  Erre fogta, és az első szembejövő guglis hitelkalkulátor honlapot kezdte el telepötyögni.
  De ne izguljunk, lesznek még ettől jobb ajánlatok is amikor beindul a verseny, de azokat majd emailben küldi később.
  (Plot twist: soha nem küldte.)
• Emese nénivel, aki ordas nagy zavarba jött, amikor megtudta, hogy előzőleg Dórával beszéltünk, hiszen az ő irodájától jött el, szintén nem túl szép körülmények között, és ez így most kicsit kellemetlen. (Komolyan, ezek az emberek képtelenek kulturált módon munkahelyet váltani.) De hallgassuk meg, amit mondani tud. ( -Insert Let me tell you something meme here- )
  Hát, igazából nem sok mindent tud mondani, annyira új még az új munkahelyén, de sajnos mutatni sem, mert a képernyőmegosztás funkcióját is a serdülő lánya mutatta meg neki amíg velünk beszélt. Mindenesetre felmondta a szokásos hitelügyintézős sablonszöveget, amit már akkorra mi is betéve tudtunk.
• Ferenccel, aki annak ellenére, hogy a napokban született gyereke, látszólag próbált nagyon igyekezni és helyre tenni minket a biztosítások terén. Mivel agyban nem teljesen volt ott, nemigazán próbált tukmálni semmit és nem próbálta eladni magát, csak kialvatlan fejjel és álmatag hangon mondott egy két gyors tanácsot, megmutatta mik az opciók a cégénél, majd telibe leszart minket, döntsünk ahogy akarunk, ha nála akkor nála, ha nem akkor nem, igazából neki most ezen a ponton éppen kibaszottul kurvára mindegy.
  Nem mondtuk neki, de annyira hálásak voltunk a true neutral hozzáállásáért a sok lelki sérült nyomorék után, hogy én majdnem elsírtam magam. Ezzel meg is nyert minket (meg mert amúgy korábban is ők adták a legjobb ajánlatot).

Közben Kriszti úgy gondolta, hogy nem fog tovább várni Csaba soha meg nem érkező ajánlataira. Besétált a legközelebbi Kék bankba, megkereste a legközelebbi ügyintézőt, Beát, és így az utcáról beesve kapott tőle egy olyan ajánlatot, ami jobb volt, mint bármelyik, amit Alíz szerzett.

Csaba karácsony előtti utolsó munkanap küldte el, amit sikerült összeszednie. Meg se nyitottuk, csak karácsony után. Tizedesre pontosan ugyanaz az utcáról beesős ajánlat volt, amit Beától már hetekkel korábban megkaptunk.

Újév után Alíz érdeklődött, hogy mi a helyzet, el vagyunk tűnve. A tőlem telhető legilledelmesebb módon válaszoltam, hogy köszönjük az eddigi munkáját és az átadott tudását, de innentől szeretnénk inkább önjáróak lenni. Erre válaszolt kissé sértődötten, hogy sajnálja, hogy nem vele megyünk tovább.

Egy héten keresztül gondolkoztam, hogyan meséljem el neki neki udvariasan, hogy miután át akart minket baszni két rossz ajánlattal és a biztosításunkból akart év végi prémiumot annak ellenére, hogy a párja a barátom, szóval hogy ezek után mi a története annak, hogy végképp elveszítettük a bizalmunkat mindenféle pénzügyi szakemberben. Gondolkoztam, hogyan lehet szépen és kulturáltan megfogalmazni ezt az egész eseménysort, aminek következtében az ingatlanosokkal közös polcra raktuk őket egy mentális áruházban, és az bizony a legalsó polc.

Aztán tegnap, egy hosszú autóúton Kriszti, a feleségem világított rá, hogy ismerős vagy sem, mi aztán kurvára nem tartozunk magyarázattal senkinek sem. De egy jó blogposzt attól még lehet belőle, és abban nem is kell visszafognom magam.