Az előbb a városban engem meg az öcsémet megállított egy néni, pontosabban utánunk szólt, és könnyes szemmel elmondta, hogy a kisfia súlyos vesebeteg, a gyógyszerre pénz kéne neki, egy csomót már összegyűjtött, meg is tudja mutatni, és idejött az ügyvéd úrhoz a sarokra, csak nem tudta, hogy az ügyvéd úr Esztergomba ment. Fogalmam se volt, hol lakik ott ügyvéd, de megkérdeztem, pontosan mennyi pénzről lenne szó. Mondta, hogy 370-ről, és ha adok neki, akkor hétfő reggel nyolctól fél kilencig ott fog ülni azon a padon, és 800-at fog visszaadni nekem. Odaadtam a félig megivott forrócsokimat az öcsémnek, hogy fogja meg, elővettem a pénztárcám, és lassan kotorászni kezdtem benne. Közben kis apróságok jutottak eszembe: ott lógott a kezében a cigi. Cigire van pénze, de a gyereke vesegyógyszerére nincs? Meg ha az ügyvéd úrhoz jött, a titkára/titkárnője nem ad 370 forintot egy gyógyszerre, hogy az utcán kelljen kórincsálnia? Meg ha most rögtön kell neki a pénz, mihez kezdene vele? Gyógyszertárak már nemnagyon vanna nyitva, és vesegyógyszereket se lehet csak úgy vény nélkül kapni.
Elmondta, hogy nagyon szégyelli, és még soha nem csinált ilyesmit. Adtam végül neki száz forintot. Ha igazat mondott, biztos lesznek még mások is, akik legalább ennyit adnak, és hamar összegyűlik a pénz. Ha meg nem mondott igazat, csak piára kell neki - hát akkor a profi színjátéka legkevesebb száz forintot megért nekem.
Végül háromszor megköszönte. Ügyes volt, ez az üzlet bejött neki.

De jobban csinálta, (és jobban is járt) mint két éve ugyanott az a kifestett, feketébe bújt acélbetétes bakancsos rocker csaj, aki nevetve bevallotta, hogy boroskólára kell neki a pénz.
És most nem merem kirakni a "szánalmas" címkét.