Most pedig kettő nagyon fontos dolgot fogok elmondani. Először is, a nővérem most hétvégére hazajött, és elhozta a munkahelye szempontjából fontos dolgokat, pölö külön céges mobilja van, amit a cégtől kapott, és azon csak a cég hívhatja, és ő is csak a céget hívhatja róla. Ez már eleve jelzi, hogy mennyire hájtek cégnél is dolgozik ő, de aztán olyat mutatott, hogy leesett az állam. Egy ilyen kis autó-távirányító méretű kütyü, és nincs rajta semmi csak a hátulján egy dátum* és az elején egy olyan LCD kijelző, mint ami a számológépeknek van. A képernyő bal oldalán van hat pöcök, és 10 másodpercenként egyre kevesebb lesz belőlük (ez jelzi az 1 perceket), jobboldalt pedig egy hatjegyű szám van, ami percenként folyamatosan véletlenszerűen változik. Elmondta, hogy van nekik a cégnél egy ilyen belső rendszer, mint nálunk az e-felvételi vagy a neptun, és van hozzá azonosítója, és a jelszava meg az a hat szám, ami percenként mindig más, egy véletlenszámgenerátor folyamatosan megváltoztatja, és így tulajdonképpen percenként más a jelszava. Baró. Ha nagy leszek és saját cégem lesz, kell nekem egy olyan.
És kapott egy céges netbookot is, aminek az alján van egy irdatlan soros port, és a cégnél olyan az íróasztala, hogy a közepéből kiáll egy dokkoló, rá kell pattintani a bookot és máris egy PC lett belőle, külön monitorral, külön billentyűzettel és egérrel.
A másik égetően fontos dolog meg az, hogy ma reggel láttam egy bácsit, akin egy olyan zakó volt, ami már láthatóan legalább harminc éve nem látott -nemhogy napfényt, de egyátalán- fényt. Ez még nem is lenne különös, csakhogy a vállán volt egy begubózott molyepke-báb, és üres volt, láthatóan az is kikelt már vagy tíz éve. De mindez nem zavarta a bácsit, és ha őt nem zavarja, akkor engem se.
* beépített elemmel dolgozik, nincs is rajta semmilyen más nyílás, és a dátum a műszer lejáratát jelzi, hogy előre lehessen tudni és időben kicserélni

3 komment:
wow
nekem a netbookos teccik nagyon
egye fene: kell az összes
Megjegyzés küldése