2009. november 14., szombat

végre megtörtént

a dolog, néhány évfolyamtársam összeült beszélgetni egymással, aztán spontán módon kimondták rám, hogy antiszociális vagyok. Ez bizony így van. És nem véletlenül. Nem bízom az emberekben, egyikőjükben sem, már nem buli bennük bízni. És erről nem én tehetek, hanem a társadalom tehet róla. Mert azt is divat mondani manapság ironikusan, hogy "nem veled van baj, hanem a világgal", de ez esetben ez nem ironizálás. Tényleg a világgal van baj, most olyan objektíven látom. Alapból elcseszett a társadalom, a média túl nagy kihatással van az életünkre, és a globalizáció sem úgy sült el ahogy azt régen szerették volna. A kevert kultúrák problémát okoznak, és ha valahol akkor nem mentek jól a dolgok, akkor az most szétterjed az egész világon, álszenteskedés van ezerrel, senki sem őszinte senkivel szemben, hibás a http-protokoll, hibás a népbutítás ami a tévéből folyik, hibás az aki nem lát át a függönyön, aki beveszi mindezt, a szülei is hibásak, meg úgy az egész neuroanatómiai berendezkedése. Ez már nem csak nevelésen múlik, ez már szellem, ez már genetika, és így tulajdonképpen az egész emberiség hibás. Egy bug van az emberiségben, egy sebezhetőség, egy exploit, és szépen lassan tönkremegy az egész minden, ami most még van.
És most itt nem arról beszélek, hogy sokan nem tudnak parciálisan integrálni. Jó arról is, de nem főleg. Itt alapvető emberi intelligenciáról van szó, hogy tudjunk modellt alkotni a jövőről a saját cselekvéseink függvényében. Nem csak a sajátunkról, hanem mindenkiéről. Objektivitás és hosszú távú gondolkodás. Amit meg most le akarok még írni, azt nem tudom megfogalmazni. Képzeljétek ide:







Nagyjából ennyi. Nekem még mindig azt a legnehezebb felfogni, hogy másoknak nehéz felfogni azt, ami nekem természetes.

Szóval csak azt akartam, hogy még jó, hogy antiszociális vagyok. Hiszen ez a cél. Ha egy milliós nagyságrendű utas szállítására alkalmas űrhajóm lenne hogy elkerüljem a világvégét, nem menteném meg az emberiséget. Senkit sem. Egyedül mennék, csak a macskámat vinném magammal, mert egyedül ő az, aki nem tehet semmiről.

4 komment:

Zoltán írta...

Nabazmeg, akkor a Destinyn ketten döglenétek meg a víztől 'oszt nem lenne senki aki gépfegyverrel csinálná ki a szörnyeket és visszadobná a KINO-t a kapun hogy íveljen vissza a féregjárat a napkitörésen keresztül a múltba...

Viktor írta...

Dehogy mennél te egyedül.

Koppany írta...

Nem ám. Cézár velem jönne.

Joe írta...

És kivel létesítenél szexuális kapcsolatot? Miss Kézivel? Vagy Emmával?:D